Wednesday, 30 November 2016

Nyitott szemmel

Közhelyes igazság, hogy meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk. Vagy hogy tudni kell örülni, értékelni azt, ami van. A folyamatos önkontroll és a tudatos létezés egyik megvilágosodásának tartom, amikor ezeket az ember valóban átéli, megtapasztalja. Mire gondolok? Arra, hogy amikor mondjuk valaki fogyókúrázik, és napról napra az teszi ki a gondolatai nagy részét, hogy hogyan csinálja - hogy hogyan ne egyen annyit, amennyit kívánna....akkor valahogy az élete részévé válik, pontosabban azzá válhat....az állandó nyavalygás, a drámázás, a mártíromság. Tetszeleghet abban a szerepben, aki szenved, aki folyamatosan csak küzd, és egy harc az élete. Plána ha nem olyan sikeres a fogyása, hogy elég látványos legyen ahhoz, hogy ne tűnjön szélmalomharcnak a folyamat. 

Közben szép lassan elmegy olyanok mellett, hogy normalizálódik a széklete, nem puffad fel, tud aludni, nem fáj a gyomra, nem izzad mint a ló, eltűnik a reflux, kevesebbet fáj a feje, stb. Annyira csak a negatív oldalra koncentrál, hogy nem veszi észre a pozitív változásokat. Szerintem ezen nagymértékben segíteni tud, ha tudatos kontrollt gyakorlunk. Ha esetleg a kontroll nem annyira működik, akkor az is nagy rádöbbenés tud lenni, amikor egy-egy alkalommal félretesszük a diétát, és "leszaromnap"-ot tartunk. Érdekes módon abban a pillanatban előmásznak azok a fentebb felsorolt dolgok, amiknek a hiánya addig oly megszokottá vált. Hát igen, a jót könnyű megszokni, olyannyira az, hogy sokszor hajlamosak vagyunk meg is feledkezni róla. Érdemes tehát tudatosítani magunkban mindazt, ami jobb, ami több, ami értékelhetőbb azóta, hogy életmódot váltottunk, vagy azóta, hogy próbálkozunk.

Én szerencsés helyzetben voltam, mert elkerült a cukorbetegség, nem volt refluxom, aranyerem, ....mondjuk magas volt valamennyire a vérnyomásom, de mivel orvoshoz sosem jártam, így nem tudom, hogy keringésileg mi újság volt, mindenesetre érezhető problémám ezen a téren sem volt. Volt viszont nehézségem bőven....először is rengeteget ittam és izzadtam. Éjjel elfogyott egy üveg ásványvíz. A mozgás nehezemre esett. Igyekeztem azért, például tekergettem a szobabringát lelkesen (napi 25-30 percet bírtam mindössze), meg a srácokkal ha tehettem együtt fociztunk, túráztunk, ilyesmi. De a közelében nem jártam annak, hogy igazi biciklivel többtíz kilométert tegyek meg. A közelében nem jártam annak, hogy hegynek felfelé lefussam a saját 10-14 éves, kisportolt kölykeimet. Vagy hogy egyenrangú partnere legyek egy edzés folyamán a 20 éves, atletizáló, millió érmet begyűjtő kigyúrt nagyfiamnak. Igazából már azért megszenvedtem, hogy felsétáljak a faluközpontba a szerelőhöz, ha kész lett az autóm.

De talán a legpozitívabb változás a középszerűségbe való beleillés lett. Hogy nem bámultak meg a kisgyerekek, hogy nem kellett speciális boltba járni ruhát venni, hogy nem bélyegeztek meg lépten nyomon szóval vagy tettel. Azt hiszem ez volt az egyik legnagyobb élmény. Aztán ahogy a mondás is tartja, minden skoda három napig tart, szóval könnyen meg lehet ám szokni mindazt a jót, ami a nagy súly elvesztésével jár, és ha nem emlékeztetném magam soha, akkor simán lehet, hogy nehezebb lenne az ösvényen maradni.

Szóval az életmódváltás maga nemcsak azt jelenti, hogy máshogyan étkezünk, máshogyan mozgunk, Máshogyan kell gondolkodni is. Tudatosan kell fókuszálni mindarra, ami jó, ami előrébb visz, ami érték, ami pozitív, és arccal ebbe az irányba nézve menni előre. Ezt is jelenti, ebben biztos vagyok. Az úton maradni nagyon nem könnyű, és meggyőződésem, hogy csak akkor sikerül, ha a fizikai változtatások mellett mentálisan is fejlesztjük magunkat.

No comments:

Post a Comment