Kiaf@szvagy......

 Először T SZ-ról akkor hallottam, mikor egy kedves barátom meglátogatott itt Írországban, és éppen diétázott, és hozta magával a saját kis becsomagolt ételeit/porait meg a shakert hozzá. Faggatózásomra kiderült, hogy hát van ez a nő, akit ő speciel személyesen ismer, és hát van az ő módszere, ami szuper lesz, és lefogyasztja. Ezek után tudtam meg az illetőről, hogy egy valamikor modell volt, aki most fogyasztással foglalkozik. 

Namost ez olyan 10 éve lehetett....és mostanra a hölgy már nagymenő, milliárdos forgalmat lebonyolító üzletasszony. Még 10 éve kíváncsian nézegettem a már akkor saját márkás termékeket, amiket a barátom hozott magával...kíváncsian, vajon miben lehet más vagy különleges, mint a többi diétás cucc. Nem találtam semmi extrát. Nekem úgy tűnt, teljesen szokványos kalóriadeficitre, csökkentett szénhidrát-emelt fehérje bevitelre alapuló az ő módszere. A barátom elmesélte, hogy valami horror összeget kell befizetni, hogy bekerülj a rendszerbe, és legfeljebb 3 alkalommal mehetsz, többet nem.

Most jó 10 évvel később meghallgattam vele egy podcast-ot...kíváncsi voltam, mi van még ebben a történetben. Kíváncsi voltam, mitől lesz, mitől lehet valaki ennyire sikeres ebben a nagy fogyós-életmódváltós hatalmas piacon. 

Saját elmondása szerint az első gyerek után 30 kilót hízott, és ez vezette el oda, hogyhát életmódváltással kell foglalkoznia. Elmesélte, hogy 16 évesen, gyakorlatilag az utcáról "fedezték fel", az akkor szemüveges, nagyon magas és nagyon sovány kislányt, akit egyedül nevelt a testvérével az édesanyjuk, gyakorlatilag meglehetően nehéz körülmények között. A kislányt, akit létrának, meg gebének csúfoltak az iskolában, és aki az anyukájától sem kapta meg soha, hogy ő szép lenne.

Beszippantotta ezek után őt a modellvilág.....kőkemény, koplalós-szenvedős modellvilág....erről azért sokat lehet olvasni. Aztán elege lett és kiszállt, és terhes lett, és elkezdett normálisan enni....és persze hogy 30 kilót hízott, amikor -20-ról indult! De ezt a 30 kilós hízást hozza fel referenciaként ahhoz, hogy ő miért tudja megérteni annyira a kövér NŐKET. Mert szinte kizárólag csak nőkkel dolgozik, és szerintem az ügyfelei is a nők köréből jönnek jórészt. Az én barátom, aki itt volt nálunk, ő is nő.

Azt gondolom, hogy ő, mint "világszerte" ismert ex-modell, aki gyereket szült a magyar médiavilág egyik nagyágyújától....szóval hogy neki hozzáférése volt/van ahhoz a réteghez, akiknek sok pénzük van, és egyáltalán nem probléma, mennyit kérnek el egy módszerért. Ami jobb mint a többi? Mert? Saját márkás termékei vannak, amiket jó drágán megvehet az, aki részt vesz a programban (ergo:befizet)....de az ő hatalmas üzleti sikeressége vajon milyen mértékben köszönhető a termékeinek/módszerének és mennyiben a kapcsolatainak a pozíciójának a píárjának, a megjelenésének....? 

Mindenki a saját termékének a reklámarca. Nyilván egy elhízott ember nem lesz sikeres, ha fogyasztómódszert árul. De vajon nem arról van-e szó, hogy egy eleve sovány kislány, akit modellnek állítanak, és aki éveken keresztül abban él, hogy csak az anorexia határán tengődő fiatal lányok számítanak szépnek, mert a világ nagy divattervezői csak velük állnak szóba....szóval hogy mennyire determinálódik, hogy egy ilyen helyzetből jövő ember esetleg étkezési zavaros lesz? 

Az egy másik kérdés, hogy valaki mennyire tud élni a kapcsolataival, és az adott helyzettel, már ami az étkezési zavart illeti. A terhesség alatti 30 kiló plusz-ban az volt, hogy végre elengedte magát, és azt és annyit evett, amit és amennyit megkívánt. Normál esetben ennyit egy nő nem hízik, de ugye az más, ha a kiindulási pont egy kiéheztetett test.

Hát nem tudom. Őszintén megírom, nekem annyira nem szimpatikus a dolog, mert nem annyira az életmódprogram jellege, módszere, különlegessége jelenti a sikert, hanem inkább az ő személye, és a kapcsolatai. Ugyanakkor viszont életmód-váltás, fogyás tekintetében NINCS se TITOK, se tuti módszer, se különlegesség....csak az éhezés, a mozgás, a csökkentett kalóriabevitel/szénhidrát, satöbbi. És ha így nézem, akkor teljesen jogos, hogy ugyanazt a "semmit" kínálva/eladva még jó, hogy az kaszál nagyot....az sikeres, akinek jók a kapcsolatai meg a pozíciója.

Ennél a dolognál sajnos -szerintem legalábbis- inkább az számít, hogy ...Te ki a f@sz vagy....mert ha senki, akkor a kutyafülét nem érdekel, hogy te mit csináltál, hogyan fogytál le, mire jöttél rá, mert te nem vagy senki. Ellenben ha cölöp celeb vagy akkor már rögtön számít, hogy te mit gondolsz. Ha lefogysz 5 kilót, már életmód stúdiót nyitsz, könyvet adsz ki, és tévéműsorokban faggatnak a titokról. Ha senkiként fogysz 50 kilót, az totál érdektelen.

Tudom, ilyen a világ...talán eleinte még bosszantottak ezek a dolgok, mára már asszem csak megvonom a vállam, és cöccögve, félmosollyal élem tovább az életem :)

Nem csoda

Néha látom itt-ott a neten azt a mémet, amin egymás mellett a régmúlt és a mai helyzet van a mobiltelefonálás és a dohányzás párosításával. régen a 2032-es nokia és a Malbi...ma meg az ájfón meg a sodrott spangli. Sosem dohányoztam rendszeresen, kamaszkoromban próbáltam rászokni, mert azt hittem milyen menő, de szerencsére nem sikerült. De a mondanivalóval nagyon egyet értek. A mai világban egyre inkább átveszik az uralmat a kütyük, és a hozzájuk járó szolgáltatások. Egy háztartási költségvetésben ma már szinte több olyan tétel foglalja le a pénzt, ami effektíve semmi kézzelfoghatót nem takar, hanem szolgáltatást, ami általában nemcsak pénzünket, de az időnket is elveszi. Internet, spotify, netflix, playstation....és sorolhatnám tovább.

Nyilván a fogyasztást megcélzó okos marketing propaganda ezerrel hajtja a kereket, amíg lehet, és az emberek boldogan megveszik a túlárazott, cukorral teli kekszet, mert az gluténmentes például. Tehát az nekünk jó. Évről évre kötelező frissíteni az operációs rendszereket, mert ha nem, akkor nem fog működni rendesen a telefon vagy a laptop...viszont minden egyes újabb rendszer nagyobb hardver-követelményeket támaszt, így tehát időnként kötelező lecserélni újra a kütyüt, mert már nem elég gyors vagy nem elég erős. Közben tonnaszám keletkezik a sok elektromos hulladék. (Autókról nem is beszélve, amiből szintén 3 évente újba kell beleülni, mert az a trendi meg a menő, miközben a használt autók ezerszer gazdaságosabban üzemeltethetők lennének, ha foglalkoznának velük)

Arra bátorítanak, hogy ne vásároljunk műanyag zacskóban, és alaposan mossuk ki az üvegeket, mielőtt szelektíven tárolva a kukába tesszük....miközben a nagy moguloknak eszük ágában nincs lemondani a nagy profitról, és mondjuk visszaváltható palackokba tenni az üdítőt. Mindig minket, a kisembereket ösztökélnek, minket tesznek felelőssé, mitőlünk várnak áldozatokat, miközben azok, akik valóban tehetnének valamit, szarnak mindenre, és csak a profitot kergetik. Ráadásul sokszor értelmetlenül, hiszen van bőven pénz már így is....de ugyebár egy nagy cégnek évről évre több hasznot kell termelnie, bármi áron....

Egy ilyen világban nem csoda, ha valaki küzd a túlsúlyával, és nehéz megvalósítania az egészségesebb életmódot. Az orrunk alá van dörgölve minden percben egy csomó olyan dolog, ami eltereli a figyelmünket, és megnehezíti a dolgunkat. Elvakítanak a fények, megyünk, amerre terelnek minket. Tudom, sokszor írok erről, de talán azért, mert sokat is foglalkoztat. Sokszor dühít, hogy százszor előbb kapok gluténmentes akármit, mint mondjuk cukormentes vagy csökkentett kalóriatartalmú terméket. Pedig úgy gondolom, ezerszer több kövér van, mint cöliákiás.  Dühít, hogy a cukorlobbi eredményesen szajkózza, hogy a sok mesterséges édesítő rákot meg egyéb szörnyűségeket okoz....és arra ösztönöznek, hogy vegyél inkább nádcukrot, meg kókuszcukrot, vagy nyírfacukrot. 

Általában két dologból szokott nem elég a rendelkezésre állni: pénz és idő. Az emberek nagy többsége ennek a két tényezőnek a kergetésével múlatja el az életét, és a nagy rohanásban általában pont azokra a dolgokra nem jut elég idő, amire igazán kéne. Például a saját egészségünkre, az életmódunkra.

"sovány" ételek

Fejlődik a 'food industry'....igaz, nem minidg olyan irányba megy, ahogyan én szeretném...de tény, hogy már itt is lehet kapni eritritet, meg hozzáadott cukor nélküli kecsöpöt például...tehát egyre több olyan termékkel találkozom, amihez nincs hozzáadva cukor. Tény az is, hogy az emberek jó része errefelé még mindig azt gondolja hogy hát a cukor az tényleg nem jóó, de ha van valami, ami rosszabb a cukornál is, az az édesítő...az ugyanis maga az ördög....

Én nem így gondolom, eléggé beleástam magam a cukorhelyettesítők világába, megvan a magam véleméne a cukorlobby-ról, a politikáról, és legfőképpen az üzletről, ami húzódik mögötte.

De annak idején nagy pofáraesésem volt, amikor rádöbbentem, hogy a hozzáadott cukor nélkül felirat a legtöbb esetben maltitolt, vagy maltit-ot, vagy maltodextrint takar, ami ugyebár egy cukoralkohol, de szemben az eritrittel, ennek nem 0 a kalória és a CH értéke, hanem sokkal több. Én akkor le is álltam az ilyen dolgok fogyasztásáról, mert azt olvastam, a maltit bizonyos szempont szerint rosszabb a cukornál is, mert sokkal könnyebben szívódik fel. Legfeljebb edzés után van értelme, az anabolikus ablak idején, ha pont az a cél, hogy gyorsan felszívódó szénhidrátot juttassunk be.

És tádámm....eljött az ideje annak, hogy megjelentek a nullakalóriás szószok, kenőcsök, krémek, öntetek.....ugye a walden farm "szuper" nullakalóriás krémébe már belefutottam, ami a kukában végezte, mert kábé savanyított gépzsír állaga, szaga és íze volt....de ez egy amerikai cég, és elég nehéz volt hozzájutni a termékeihez....

Mostanság viszont nagyon nyomul a neten egy angol cég, és rettentő módon hirdeti a nullakalóriás, és csökkentett kalóriás cuccait. Igenám, de amint megkapargatom a termékeiket, rögtön kiderül, hogy a nutella-utánzatú krémükben az édességet a maltitol okozza, aminek 100 grammjában 210-240 kalória van...és én baromira nem értem, miért nem például eritrittel csinálják, hiszen abban nulla. Hát, az instagramon megkérdeztem őket....azt a választ kaptam, hogy hát mert az eritrit laxatív hatású...tehát hashajtó....

A fura a dologban az, hogy nekem az eddigi olvasottakból/tapasztalatokból az jött le, hogy a cukoralkoholok közül a xyllit az, ami hajt, mert a bélflóra összetételét megváltoztatja. Állítólag az eritrit is...de nem nagyon elérhetők ezzel kapcsolatban publikus információk. Maradt tehát a kísérletezés. Nálam a xilit hamar tiltólistás lett, mert tényleg hajt, nem kicsit. A poén, hogy egyszer kipróbáltam, hogy megettem egy tábla csokit, amiben cukor helyett maltitol volt, és az is hajtott, elég durván. Ezzel szemben az eritrit miatt soha nem volt semmilyen panaszom.

És ezek után pont azt a választ kaptam, hogy azért nem eritrit, mert az hajt. Pont az, aminek nulla kalóriája van, nem 200 feletti, mint a xilitnek vagy a maltitnak....azért ez elgondolkodtató....engem mindenesetre dühít, hogy úgy reklámozzák magukat, hogy bűntudat nélküli kényeztetés, meg segít a súlyvesztésben, és miegymás....ja, és hát nincs benne cukor!....de ilyen alapon besétálok a lidlbe, és veszek proteinellát, ami egy szuper svéd cucc, és abban sincs cukor, helyette ugyanmaltitol van abban is, de legalább a marketingje korrektebb, mert a megnövelt proteinre utal, és nem úgy próbálja eladni magát, hogy a nutella fogyós változata....a cég weboldalán érdekes módon csak az eritrittel készült termékek tápérték adatai vannak egyértelműen feltüntetve, a maltitolos cuccoknál már "adag"-ról van szó, de azt nem írják le, mennyi gramm is egy "adag"....

Tanulság: ne dőljünk be a marketingnek! :)

ui: amúgy a hivatalos adatok szerint a maltitolból napi 40 gramm szorulást, napi 90 gramm felett pedig erős hashajtást okoz. Ugyanezen forrás szerint az eritrit nem okoz ilyen problémát, ha mégis, akkor kizárólag ha 8g/ttkg feletti mennyiséget fogyasztunk egyszerre, azaz egy 80 kilós embernél ez 64 grammot jelent. 

Én nem látok akkora külömbséget a laxatív hatásnál, mint amekkora különbség a kalóriáknál van (240%)....ennyike. 

Veszélyes vizeken

Remélem azért lesz ennél termékenyebb időszakom is, hogy kéthetente jövök írni valamit. Az elmúlt időszak több szempontból is bizi volt, dehát ennek örülni kell, mert az a vég, ha az ember élete dögunalom...nem? De.

Naszóval időről időre felröppen itt-ott, hogy a kalóriaszámolás micsoda óriási nagy csapda. Eleve elavult a módszer, hiszen az alapokat sok évtizeddel ezelőtt fektették le, és azóta sem nagyon busztergálja senki, hogy akkor nézzük csak meg, tényleg mennyi az annyi. Azt mondják, hogy kizárt, hogy csak a számok mondják meg a tutit, hiszen máshogy dolgoz fel a szervezet 500 kalóriányi csokit és ugyanennyi mittudomén uborkát vagy tököt. Ez ugye evidens. Ahogyan az is, hogy mindenkinek más az anyagcseréje...pont az egyik vesszőparipám, hogy egyediek vagyunk, mindenkinek más és más az anyagcseréje (is), ezért nincs is olyan doktrína, ami mindenkinek egyformán jól működne. 

Továbbá nem csak az egyediség, hanem az egyéni, és mindig változó körülmények is olyan tényezők, amik befolyásolhatják a táplálék konkrét élettani hatását. Ez sem újdonság.

Miért nézem mégis mindig ferde szemmel az ilyen cikkeket, amik ezt harsogják? Nos először is azért, mert jellemzően ezek a cikkek nem valami komoly szakmai fórumokon jelennek meg, hanem populista médiákban, amik a bulvárkultúra részét képezik, és amiknek a világon nincs semmi más céljuk, minthogy minél több olvasószámot vonzzanak be. Vagy kattintást, tökmindegy. Viszont a popularitás általában fordítottan arányos a valósággal. És mi lehetne populárisabb annál, ami feloldoz a csúnya kalóriszámolás felelőssége alól? 

Mert a valóságra az emberek kurvára nem kíváncsiak. Az ugyanis nem nájsz....nem kellemes, nem megbocsájtó, nem feloldozó, nem megengedő...Nem, ezek közül egyik sem. A valóság rideg, kemény, fájdalmas, és egyáltalán nem szép. Akkor már inkább csúnya. Csúnya, gonosz, és kövér....ha élhetek egy rossz képzavarral.

Szóval a fent részletezett dolgok mind valóságos tényezők, de ettől még nagyon ingoványos talajra téved az, aki kellő szakmai hitelesség igénye nélkül, csakúgy felületesen fut bele az ilyen anyagokba. Márpedig ezeket a weboldalakat/újságokat/műsorokat pont olyan emberek nézik/olvassák nagy számban, akik bizony felületesek. Mert ők csak annyit vesznek le belőle, hogy ja, akkor nem is kell számolni a kalóriákat....és ennyi. 

Pedig ez a dolog mindig sokkal bonyolultabb. Nem azt mondom, hogy nem egyszerű az elvi szintű megvalósítás...hanem azt, hogy a gyakorlati rész az ami necces, és itt is buknak el a legtöbben. Mert az elméletet nem olyan könnyű a gyakorlatba ültetni. Például ha valaki fogyni akar, akkor pontosan tudja, mi a dolga: kevesebbet kell enni. Ez az elmélet. A gyakorlatban viszont képtelen rá, mert "éhes a pocak" ugyebár...úgyhogy akkor kábé mit sem a sok okos elmélet.

Szóval a kása nem olyan forró, és az élet nem olyan egyszerű, hogy a kérdés mindössze annyi legyen, kell-e számolni a kalóriákat vagy sem. Ha azt a  végét fogom meg a dolognak, hogy kit érdekel, mi hány kalória, a lényeg, hogy egészséges, jó étel legyen, ami csak jó koleszterint, csak természetes zsírokat, csak alacsony indexű szénhidrátokat, csak természetes fehérjéket tartalmaz....akkor az étkezésnek jónak kell lennie. És ha még társul mellé megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgás is, akkor ugyebár adott egy fit, egészséges ember. Csakhogy ebben az esetben egyáltalán nem biztos, hogy a mérleg és a tükör is azt mutatja, amit az ember látni szeretne. Mert bejön a képbe a genetika, az egyedi anyagcsere, és a körülmények. Azaz adott ember adott génkészlettel élhet olyan súllyal, ami egészséges, nem hordoz semmilyen egészségügyi kockázatot...csak éppen nem tetszik a delikvensnek.

Most lehet belemenni, hogy azért nem, mert anorex, vagy exorex, vagy ortorex, vagy mert pszichopata....vagy azért nem, mert a társadalom rossz jeleket küld...hogy a magazinokban, a tévésorozatokban a tökéletesnek ábrázolt figurák (lett légyen az nő vagy férfi) csontsoványak, és azt sugallják, hogy csak akkor lehet valaki normális, ha 20-as BMI alatt él. Szóval mindegy miért, a lényeg, hogy a delikvens nem hepi.

Ha viszont a másik végéről közelítek, hogy nem érdekel mi a jó és mi a nem jó, hanem hozom az áltlános iskolai matekot, és számolok, akkor meg tudom szerezni a kontrollt a testsúlyom felett, viszont sanszos, hogy nem leszek se fitt, se egészséges. Ugyanis a hosszú távú energiadeficit hiánybetegségeket generál és gyengeséggel jár. A hosszú távú tömegkontroll mellett nagyon veszélyes edzést folytatni, mert könnyen vezet vízhiányhoz, és/vagy ízületsérüléshez.

Szóval a konklúzió megintcsak ugyanaz: az egyenlet sokismeretlenes, és mindenkinek egy jó kis felfedezőtúra, hogy kiismerje a testét-lelkét, és rájöjjön, mi teszi őt igazán elégedett, boldog, kiegyensúlyozott egészséges-emberré amivé gondolom mindannyian válni akarunk.

Cselekvés nélkül nem lehet.

Örök kérdések, örök talányok szegélyezik az utamat, amin járok. A kognitív énem újra meg újra neki fut bizonyos kérdéseknek, a válaszokat keresve. De talán az élet egyik nagy igazsága, hogy vannak olyan kérdések, amikre sosem tudjuk meg a választ. Vagy együtt kell élni velük, vagy persze el kell felejteni őket...

Azok, akik küzdelmet folytatnak a testsúlyukkal, a kinézetükkel, az alakjukkal, ....akárhogy fogalmazom, a lényeg ugyanaz....szóval őnekik, minekünk... az életünk részévé válik a kontroll, vagy legalábbis a folyamatos törekvés a kontrollra. Egy elhízásnak általában két oldalról van oka: egyfelől egy fizikai , miszerint az elhízás az evés okozata, azaz fizikailag megfogom az ételt, a számba teszem, megrágom és lenyelem...tehát ettől hízok, nem vitás.

Van azonban az egésznek egy olyan oldala is, hogy ugyebár a kezemet, ami fogja a villát/kést/kanalat, én irányítom, én hozom meg a döntést, hogy akkor én ezt most elfogyasztom. Nem más. Nem tartanak pisztolyt a fejemhez, hogy egyek. Tehát a nemet mondás az ételre nemcsak fizikai feladat, hanem mentális is, sőt...leginkább mentális. Persze fizikailag is meg lehet közelíteni, hiszen ha egy embert bezárok egy szobába, ahol nincs étel, akkor hiába nem tudja kontrollálni magát, nem fog enni, mert nincs mit, ergo fogyni fog. Ebben az esetben ugyebár én gyakorlom a kontrollt felette.

Szóval a harcot két fronton kell vívni: egyfelől fizikai oldalról, másfelől mentális oldalról. Vajon működhet-e a dolog sikeresen úgy, hogy csak az egyik oldalára esünk ennek a lónak...? Lássuk csak: kizárólagos fizikai oldal eszközei:

• Nem tartok otthon ételt- Máshol viszont ehetek nyugodtan, leugrok a gyros-oshoz, vagy állandóan anyáméknél lógok, ahol mindig van kaja, stb....
•  rábízom a kontrollt másra (bevonulok egy kórházba, szanatóriumba, ahol azt tudom enni, amit adnak)-működhet a dolog, de szerintem csak rövidtávon, hiszen ha visszatérek az előző életemhez/hazamegyek, a probléma ugyanúgy fennnáll
• Megműttetem a gyomrom, hogy képtelen legyek egyszerre sokat enni- műtéti beavatkozás sosem kockázatmentes, plusz utána a kontroll hiánya ugyanúgy megmarad, tehát a hosszú távú eredmény bizonytalan

Mentális eszközök:

• Megtanulom elfogadni a testem, és büszke vagy rá, ahogy kinézek - nem tudom kommentelni, minden probléma ugyanúgy megmarad, ami a túlsúlyból ered
• Sokkolom magam azzal, hogy rémképeket festek fel, mi fog velem történni, ha nem fogyok le - a túlzott "agyalás" eredménye lehet anorexia, vagy bulimia, vagy visszaesés a kóros kövérséghez
• tudományosan megtervezek minden percem, minden ételem...megtanulom fejből az összes E-összetevőt, először vega, aztán vegán leszek, végül fénnyel táplálkozom majd, és csendesen meghalok....vagy kövéren, vagy soványan, vagy félúton a kettő között. - nyilván a szarkazmusomból látszik, hogy ezt sem tartom tökéletes megoldásnak, hiszen a megszállottság őrültséghez is vezethet

Meggyőződésem, hogy a helyes út a mentális és a fizikai erőfeszítések közös jelenlétével vezethet eredményre. És itt jön a rosszhír: a kulcsszó az erőfeszítés....Ugyanis ha változni akarunk, akkor erőfeszítés nélkül nem fog menni...

Tenni kell érte!

És nekünk, magunknak kell érte tenni. Nem a szomszédnak, nem a személyi edzőnek, nem az élelmiszergyártóknak és -forgalmazóknak, nem a plasztikai/gasztrosebészeknek. Igen, ez rossz hír: mert fel kell emelni a fenekünket, és meg kell mozdulni. Áldozatokat kell hozni. Nemet kell mondani. Éhesen kell lefeküdni aludni. Nézni kell ahogy mások esznek, mi meg nem eszünk. Igen. Az eredményhez csak cselekvéseken keresztül vezet az út, én eben hiszek.

És a cselekvések mellé kell a mentális tréning. A tervezés, a dokumentálás, az informálódás, a tanulás....a fejlődés. Fejleszteni kell magunkat, többet kell megtudnunk a testünkben zajló folyamatokról. Olvasni kell a szakirodalmat, kérdezni kell, kutatni, kísérletezni. Szenvedni, izzadni, lihegni, utálni a világot, érezni, hogy még egy széria és meghalok.....igen. Tenni kell. 

Ha valaki lusta, ha valaki kevés, ha valaki inkább másokat okol, vagy inkább fizet, vagy inkább legyártja a filozófiát, ami passzol a semmittevéshez - ám tegye! Lelke rajta. De a problémák attól még maradnak problémák.

Hazug világ

Nem könnyű az ember dolga, ha őszintén akar élni. A világot a pénz, a hatalom, és a politikai áramlatok irányírják. Nem a jószándék, nem az irgalmasság, és nem az igazságosság. Minden, mindig arról szól, hogy Te, mint a nép....Te, mint ember....Te, mint egy dolgozó, aki apró részként hozzájárul az egész nagy kerék forgásához,..Te fogyassz. Dolgozz, termelj másnak hasznot, majd a neked szórt morzsákat költsd el gyorsan, és megintcsak másnak termelj vele profitot.

Nem akarok nagyon filozófiai mélységekbe merülni....de amikor elkezdtem ezt a blogot írni, megfogadtam, hogy én itt őszinte leszek. Nem hazudok. Egyrészt saját magamnak is tenném, másrészt pont hogy a blogom céljának menne szembe, ha nem lennék őszinte. Persze az ember nincs könnyű helyzetben, ha nem akar hazudni. Hány filmet építettek arra, hogy ha valaki csak mindig az őszintét mondaná (nem a frankót lol), akkor élhetetlenné válna az élete. Elvesztené az állását, széthullana a családja, stb. Persze ezek általában ki vannak sarkítva rendesen...de nem baj.

Mindannyian biztos voltunk már olyan helyzetben, hogy nem mondtunk el valami valakinek őszintén. Akár kíméletességből, akár érdekből, akár csak úgy. Nos, a lefogyás és nem visszahízás ideájának a legalapvetőbb része, hogy ne hazudjunk önmagunknak, hogy nézzünk szembe az életünkkel, a hibáinkkal, a gyengeségeinkkel, a rossz szokásainkkal....a lustaságunkkal, a nemtörődömségünkkel, és így tovább. Ezért írom olyan sokszor, hogy rakjunk rendet magunkban, mert úgy gondolom, anélkül nem megy. És a rendrakásba az is beletartozik, hogy szét kell csapni a körülöttünk lebegő nem igazi buborékokat. Akkor is, ha közben ránk fröccsen a szappan.

Dwayne Johnson és Józsi bácsi, avagy Holywood messze van.

Csodájára járunk a nagy átalakulásoknak, példaképként tekintünk a hollywood-i izomhegyekre, a kigyúrt sztárokra, akik nagy dérrel durral "szivárogtatják" ki a műhelytitkukat, az étrendjüket, az edzéstervüket. Aztán ott vannak a modellek, akiknek a csodás, tökéletes alakjuk mágnesként vonzza az emberek tekintetét....Én valami más közöset látok bennük....az ő tökéletes megjelenésükben.

Én úgy látom, ezek az emberek nem alkalmasak példaképnek. Nem azért, mert elítélem, vagy nem hiszem, vagy kétlem az erőfeszítéseiket, a módszereiket, amik arra vezettek, hogy így nézzenek ki, ahogy. Nem ezért. Hanem azért, mert egy egyszerű átlagembernek olyan metódust kell kifejleszteni, ami az ő életében kivitelezhető. Nem hasonlíthatjuk Kovács kettő József életét mondjuk Dwayne Johnson-éhoz. Ahogy Rózsi néniét sem Gisele Bundchen-éhez. Mert a celebek más miliőben élnek, és hát ők valahogy oda jutottak, ahol vannak. Márpedig a világ kőkemény, és ahhoz, hogy valaki ilyen magasra jusson, bizony nem elég az elszántság, hanem megszállottnak kell lenni. Olyannak, aki mindent, de mindent alárendel a céljainak, és nem számít semmi és senki, aki a cél útjába áll.

Aki rendelkezik ilyen természettel, annak nem ügy egy fogyás, egy súlytartás. meggyőződésem, hogy ezek az emberek csuklómozdulattal ha kell, napokig nem esznek...ha a cél azt kívánja. És itt a cél jelentheti a producert, az impresszáriót, de jelentheti a sikert is....a pénzt, a hatalmat, a hírnevet. Valahol ezeket az embereket ugyanolyan függőnek gondolom, amilyen függő egy alkoholista, egy drogos, vagy egy játékos. Csak ők ettől függenek. A pénztől, a hírnévtől, a hatalomtól, az ismertségtől, a világot jelentő deszkáktól, a luxustól, stb stb.....Sok példa van rá, hogy milyen képtelenül gyors és látványos átváltozásokra képes például egy színész, ha ilyen igény van rá egy szerep miatt.

Namost ezzel semmi baj nincs egész odáig, amíg Rózsi néni el nem irigyli Gisele Bundchen alakját, vagy amíg Kovács kettő József nem akar olyan bicepszet, mint amilyen  "A Sziklának" van....ugyanis az én kitalált hétköznapi embereimnek hétköznapi életük van, és nem keresnek harmincmillió dollárt egy egész életben sem, nemhogy egy év alatt.

Abban hiszek, hogy hétköznapi embereknek hétköznapi hősök kellenek. Akik képesek arra, hogy hasonló körülmények között navigálják el őket, akik hasonló szituációkat éltek-élnek meg, akik pontosan tudják, hogy mi újság a faliújság. Hétköznapi hősök, akik talán nem is mind hősök, csak olyanok, akik felfedeztek egy utat már, akik kijárták a csapást, letaposták a csalánokat, elhajtották a belógó ágakat, és köveket fektettek le a patak csordogáló vizébe, hogy azokra lépve ne legyenek vizesek a követők....

Itt van ez az idős nyugdíjas bácsi, aki csodás példaképe lehetne sokunknak!

Mentesen

Egyre több helyen, egyre több módon jön velünk szembe a mindenmentesség. Nem sokkal ezelőtt az emberek azt sem tudták, mi az a glutén, ma meg már minden magára valamennyit is adó tudatos fogyasztó minimum gluténmentes. Valójában azoknak lehet ez nagyon dühítő, akik tényleg cöliákiában szenvednek, mert őket manapság pont e miatt a trend miatt nem, vagy nem annyira veszik komolyan.

Divat lett a mentesség. Talán könnyebb úgy elhitetni magunkkal, hogy igenis sokat teszünk az egészségünkért, ha beállunk az egyik sorba, és hithű alattvalóként, szent áhítattal választjuk az X mentes ételeket. Szeretem magamról azt gondolni, hogy toleráns vagyok, és nem ítélkezem könnyen mások felett. Nem azzal van bajom, ha valaki úgy dönt, hogy gluténmentesen, vagy húsmentesen, vagy cukormentesen, vagy tejmentesen étkezik. Lelke rajta, ha jól esik neki, hajrá...de ha igazán komolyan csinálja, akkor nem kifelé kommunikálja le, hanem befelé.

Annak idején, mikor nyomtam a kemény fogyókúrámat, és úgy hozta a helyzet, hogy egy nagyobb társaságban voltam, és megkínáltak valami akármivel, amit esetleg nem akartam megenni, akkor választanom kellett, hogy vagy visszautasítom, és akkor rögtön téma lesz, hogy naaa, hogyhogy, miért, és mióta, és hogyan, stb stb. Namost akkor ez rendben is van, ha én erről akarok beszélni, akarom, hogy ezzel foglalkozzunk, hogy ez legyen a téma....de ha éppen ez az, amit nem akarok, mert csak rám tartozik, mert az én harcom-ügyem, amit nem akarok kiteregetni, akkor elfogadom amivel kínálnak, esetleg eszek belőle egy falatot, és a többit ott hagyom vagy leteszem, vagy valami. Így nem mondhatta senki, hogy de meg sem kóstoltam, és nem kellett tocsogni a témában, hogy akkor én most fogyózok. Hasonlóképpen azt gondolom, ha valaki meggyőződésből mondjuk vegetariánus, akkor egyszerűen e szerint étkezik, és nem arról szól az étkezéssel kapcsolatos minden tevékenysége, hogy világgá kürtölje, hogy kérem szépen ő nem eszik húst.

Tipikus példa, hogy a nagylányom két barátnőjével túrázni ment, és csomagolt szendvicseket, amivel a hegyen megkínálta a barátnőit. Egyszerű sonkás-sajtos szendvicsek voltak. Egyik lány sem evett belőlük, mert az egyik húst nem eszik, a másik meg glutént. Mindkét lány túlsúlyos....és egyiknek sincs semmilyen emésztőrendszeri betegsége. Egyszerűen arról van szó, hogy szembenézni a táplálkozási és a mozgási életformánk hibáival nem könnyű. Sokkal könnyebb kitalálni valamilyen "intoleranciát", sokkal könnyebb beállni egy eszme mögé, és akkor máris megvan, hogy mit okolhatok önmagam helyett, és mitől várhatom a megoldást önmagam helyett.

Nem feltétlenül kell mentesen élni. Hit kérdése. Természetesen nem fogok egyik ideológia mellett/ellen sem állást foglalni, mert úgy érzem, az mindenkinek a magánügye. Én amellett foglalok állást, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal. Hogy ha én úgy döntök, hogy laktózmentesen étkezek, akkor következetesen így egyek, ne pedig úgy, hogy csak az étteremben, fennhangon tudom kérni a spéci ételt, hogy mindenki lássa, hallja, hogy igen, én más vagyok, tessék rám külön odafigyelni, otthon, mikor egyedül vagyok, akkor meg simán betolom a vastag zsíros joghurtot meg a tejszínhabot. 

Engem szigorúan a fogyás mentén kapott el a címkenézegetés...mert kíváncsi voltam, miben mennyi kalória van, hogy meg tudjam számolni, amikor dolgozok vele. És előfordult, hogy gluténmentes kenyeret vettem, mert annak volt 100 grammja 198 kalória, de aztán leszoktam róla, mert nem szimpatikus, hogy négy eurót kell fizetni a negyvendekás kenyérért, ami ráadásul nem is finom. (És a GI száma sem a legjobb.)

Hinni vagy nem hinni...

Nálunk a gyerekek fejébe van ültetve, hogy a reklámok hazudnak. Nem mintha determináltan rossz lenne minden reklám, de sajnos a gyerekek pont nagyon befolyásolhatók, és elhiszik a sok szart, amit látnak/hallanak a reklámokban. Az evés témakörében rengeteg reklám van, ami minimum megtévesztő. Klasszikus, hogy a mai rohanó világban a szegény túlsúllyal küszködő fogyasztó csak a fejét kapkodja, és néhány tényező függvényében eldönti, melyik oldal mögé sorakozik fel.

Ez még rendben is lenne, de mind az összes a fogyasztásról szól, arra ösztökél, hogy vásárolj. Ne vegyél sima fehér kenyeret, mert az rossz. Vedd meg a szuper aligvanbenneszénhidrát meg tönkölykovászból búzafűmaggal turbózott csodacipót, mert az jó neked. Mert abban bizonyára nincs semmi rossz, csak csupa jó. Holott ezek a termékek is tele vannak színezékkel, guargumival, állományjavítókkal, ízfokozókkal, finomított feldolgozott élelmiszerekkel. De ha jó a píár, és szép barna, meg tele van vágva lenmaggal meg egyéb akármilyen maggal...akkor kiválóan eladható.

Ha nem csomagolt áruról van szó, hanem pékségi termékről, akkor különösen pikáns a sztori, hiszen mese nincs, el kell hinnünk, amit mondanak...Már ha mondanak egyáltalán valamit. A Lidlnél is csak úgy tudtam meg tápértékadatokat, hogy megkerestem őket emailben, mire elküldték excelben a forgalmazott termékek adatait. Így legalább hivatalosan "be van vállalva"....de ha beállok az öreganyám lapátkeze pékségbe, és megkérdezem a kedves nénit, hogy tessék mondani, a rozscipónak hogy a kalóriája...???...és akkor ő azt mondja, hogy kedveském, száznyócvan per tizdeka...akkor két lehetőségem van: elhiszem, vagy nem. De tudni nem tudhatom, hiszen mondhat a néni akármit, úgysem lehet releváns. nem fogja írásban adni, cégbélyegzővel...

Ez még mindig lehetne akár oké is....de amikor azt olvasom, az egyik talán legfelkapottabb hazai péklánc "szakmai" rovatában, hogy egy szelet teljes kiőrlésű kenyérben nincs több 70 kalóriánál, amennyi egy almában is megvan...akkor azért felmegy bennem kicsit a pumpa. Például azért, mert egy szelet kenyér az lehet kicsi és nagy is. Az, hogy a kenyér teljes kiőrlésű, az csak pozitív irányba tolja el a kalóriaértéket. A magok jelenléte úgyszintén, a magas zsírtartalom miatt. Mégis megszórják magokkal, mert az ugye nagyon egészséges. Akárcsak a teljes kiőrlésű liszt. 

Persze, hogy egészséges, de messze van az alacsony kalóriától. Azért egészségesebb, mint a fehér, mert alacsonyabb a GI-je. Ez rendben is van. De ha valaki a kalóriát számolja, akkor a kenyérrel rosszul jár. Tökmindegy, hogy milyen tönkölykovászból van, meg hányféle maggal van televágva. Én ezt sokkal inkább píárnak meg marketingnek látom. Ha egy kenyér barna, meg magos, akkor egészséges. Ráadásul, ha még kicsi is, és drága, akkor tuti fogyunk tőle, de minimum  nem fogunk hízni.

Ez az egész tulajdonképpen azt szolgálja, ami ellen én például küzdenék....hogy az emberek elhiggyék, hogy a helyes életmód és az egészséges táplálkozás elérhető, ha fizetnek érte. A lelkiismeret le van tudva, hogy a 198 forintos olcsó fehérkenyér helyett megveszi az 390 forintos negyedkilós szuperbarna, szupermagos, szárított szójakivonatos verziót....És akkor onnantól kezdve juhé, egészségesen élek....hiszen áldoztam rá, nem is keveset...kérem szépen, sokat teszek az egészségemért!

Arról nem beszélve, hogy egy átlagos alma csutkátlanítva olyan 15 deka körül van max, ami testvérek között is mindössze 45 kalória. És nem hetven. Megjegyzem, az itt kapható legalacsonyabb kalóriatartalmú, előreszeletelt, teljes kiőrlésű kenyérnek egy szelete 88 kalória....ez inkább jelenti a dupláját, mint az ugyanannyit. De persze lehet így is nézni, na meg úgyis.

Ki-ki döntse el, mit lát meg a reklámokból...én továbbra is azt tanítom a srácaimnak, hogy ne higgyenek másnak, csak a szemüknek, a józan logikának, meg a számoknak. És egy terméknél az a minimum, hogy vállalják fel a megadott tápértékeket. Vagyis legyen rajta egy nyomorult cetli, vagy csomagolás, amelyen visszakövethető a gyártó, a forgalmazó és a feltüntett tápanyag értékek. Máskülönben értelmetlen az egész rendszer, csak bohóckodás az egész.... 

nem megy...

Szomorú tény...de tény, hogy bár már több mint két éve vezetem a blogom, soha, senkinek nem sikerült érdemben segíteni...úgy értem nem ismerek senkit, aki lefogyott volna a közreműködésemmel. Hogy miért foglalkoztat ez? Hát azért, mert ez a blog pontosan azért publikus, mert őszintén hittem (hiszek?) abban, hogy azzal, amit átéltem én magam, azzal másoknak is segíthetek irányt mutatni. Voltak, vannak, akik felvették/veszik velem a kapcsolatot, és elindulnak az úton, de eddig még senki nem ment el sokáig. Persze én mindig lelkesen reménykedek, szurkolok, segítek, és örülök, mint majom a farkának, hogyha azt látom, hogy van kézzelfogható haszna a blogomnak...ha van valaki, aki meghallja/meglátja/megérzi azt, amit ki akarok fejezni.

Megfigyeltem, hogy aki nagy súlyfeleslegtől megszabadul, abban mind benne van ez a segíteni akarás másokon dolog. Valószínűleg azért, mert felismerjük, mennyire sok sületlen baromság forog a világban, amikor pedig a megoldás mindenkinél ott van. A fejben, a tettekben, a számokban. De ahogy látom, nemcsak én vagyok ilyen szempontból eredménytelen, hanem mások is :-(

Meg tud őrjíteni az emberek furcsa, szelektív értelme. Okos, értelmes emberek képesek a gyenge kifogások egész sorozatát felvonultatni. A sasnak éles szeme van, de ha becsukja, akkor semmit sem lát. Az emberek hajlamosak elfordulni ahelyett, hogy kinyitnák a szemüket, és végre szembenéznének a valósággal. A legfontosabb kifogás, amit hallani szoktam, általában két irányba fut: Egyik, hogy kérem én nem tudom  számolgatni, méregetni, kidekázni, nyilvántartani, hogy mit eszem. Én elfoglalt vagyok, nekem erre nincs időm. A másik nagy kifogás, hogy nincs rá pénz.

Én azt gondolom ezekről, hogy mindegyik baromság. Nem tudom számolgatni, méregetni?? Mert miért? Ja, ha reggeltől estig folyamatosan eszem, mindenhol, mindenfélét....akkor nyilván valóban elég problémás lenne nyomon követni a dolgot. De ha valaki egy nap folyamán eszik 3-4-5 alkalommal, és tudatosan csinálja, egyáltalán nem probléma számolni. Csakhogy azok, akik ezt a kifogást szeretik hangoztatni, azok legtöbbször még arra sem vették soha a fáradtságot, hogy legalább egy nap megfigyeljék és kiszámolják, hogy tulajdonképpen mennyit is esznek meg. Értem én, csúnya eredmény jönne ki.

A másik a pénz téma. Könyörgöm, az miért kerül extra kiadásba, hogy valamit NEM eszek meg??? Nemet mondani egy adott étkezésre se nem pénz-, se nem időkérdés. Nagyon egyszerű a dolog. Az ember felébred reggel, és lefekszik este. Menet közben van a napja folyamán X alkalom, amikor a szájába ételt/italt helyez. Ezeket az alkalmakat kell lecsökkenteni....nemet mondani egy részükre. A túlsúlyos embernek az a problémája, hogy ez nem megy. Nem tud nemet mondani. De akkor mi a baj forrása? Igen, igen....a gyengeség. Az elme gyengesége. Mi történik a fejben, mikor az ember meghozza a döntést, hogy akkor én ezt most megeszem? Ott kell megállni, és nemet mondani. Ha nem megy, mert gyenge vagyok, akkor azt a problémát kell kezelnem. A gyengeségemet. Ebben az esetben egyáltalán nem az étkezési szokásoknál van a bibi, hanem mentális vonalon.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem lehet kellemes nemhogy megpróbálni megérteni, de még elolvasni sem egy túlsúllyal küszködő embernek. Az én környezetemben meglehetősen sok ember van, aki túlsúlyos. És sokan elfordítják a fejüket tőlem....sőt olyan is volt, aki teljes mértékben elfordult tőlem, és azóta nem beszélünk, amióta lefogytam. Értem én, nem lehet jó látni azt, hogy ja, meg lehet csinálni ezt....ha úgy tetszik, valójában

tükröt tartok a puszta létezésemmel azoknak az emberek elé, akik a kifogások tengerén ringatóznak. És százszor inkább azt gondolják rólam, hogy "rohadj meg", mint azt, hogy "hűha, ez igen, én is meg akarom csinálni".

A lefogyás magányos harc, sokszor hangoztattam már. Egyedül kell megvívni....drámaian a halálhoz hasonlítottam...mert meghalni is egyedül halunk meg. Lehet, hogy ott van valaki mellettünk, és fogja a kezünket...de egyedül halunk meg. Lehet, hogy vannak, akik segítenek a fogyás útján...de nekünk kell egyedül végigmenni rajta. Nincs semmilyen csodaszer, vagy csodamódszer. Nincsenek csodák, csak tények meg számok. Meg a tükör. Az a csúnya, szemét, őszinte tükör. Persze lehet a tükröket elkerülni....lehet a mérleget kidobni a kukába...vagy meg se venni, ahogy én csináltam. És lehet újabbnál újabb készítményekben, gyógyszerekben, módszerekben bízni. 

Hányszor hallottam/láttam leírva, hogy jaj, annyi mindent kipróbáltam, de semmi sem használt....pedig nem próbálgatni kellene, hanem egyszerűen nem enni....ilyen átkozottul primitív. NEM ENNI. A nem evés nem kerül extra időbe, extra pénzbe. Persze olyat nem lehet csinálni, mert...mert miért is? Szánalmasnak tartom, amikor 35 feletti BMI értékkel rendelkező, súlyosan elhízott emberek azt fejtegetik, hogy hát nem szabad az izomból fogyni, csak a zsírból....könyörgöm, nem mindegy? Ha valakinek a fogyásra van szüksége, akkor az egyetlen, ami számít, hogy a mérleg mutatója lejjebb kússzon. Aztán majd ha lefogyott, akkor lehet az izmokkal foglalkozni. Addig csak ez is kifogás, meg elterelés arról, hogy gyönge vagyok...és nem merek szembenézni azzal, hogy nincs elég erőm nemet mondani.

...izé...

..."agyalgós" post következik, előre szólok...a Damoklész kardjához hasonlatos fejtegetéseket nem kedvelők bele se kezdjenek :D:D

Azon gondolkodtam, meddig terjed az egyszeri ember felelőssége önmagával kapcsolatban....Úgy értem, hogy adott egy ember, aki kövér, akkor vajon milyen fokozatai vannak az ő felelősségnek a kövérség tényében. Máshogy megfogalmazva: tehet ő arról, hogy kövér? És ha igen, vajon merre tovább?

Ez egy lényeges kérdés. Mert első körben persze könnyű rávágni, hogy hámáhogyne tehetne arról, hogy kövér...minek eszik annyit? Ami akár igaz is lehet, de jellemzően ezt azok emlegetik ebben a formában, akik nem azért nem kövérek, mert annyira odafigyelnek arra, mit esznek és mit mozognak hozzá, hanem mert szerencsés alkatúak. Szóval ha hátrébb lépünk kicsit, és a fa mögött megkeressük az erdőt, akkor ugye látszik, hogy ez a probléma nem csak ennyiből áll.

Ugyanis a szerencsétlen nyomorult egyszeri ember ugyebár nem orvos, továbbá nem gasztro-enterológus, nem pszcihiáter (legfeljebb -pata...de az más tészta), legfőképpen nem dietetikus, vagy táplálkozásszakértő. Szóval egyszeri emberünk "csak" része a társadalomnak. Egy darab fogyasztó emberi lény, aki tételezzük fel, hogy megteszi mindazt, amit a társadalom elvár tőle: dolgozik, családja van, tévét néz, gyereket nevel, mittudomén. Mondhatjuk úgy is, hogy teszi a dolgát.

Ha abból indulok ki, hogy egy szép reggelen ráeszmél, hogy ajjaj, kövér vagyok, le kéne fogynom, akkor itt jön a baj: mert bárhova fordul, mindenhonnan más áramlik szegény feje felé, amit kapkodhat a nyomorult, mert mivel (ahogy az előbb rámutattam) nem szakember...továbbá nincs végtelen ideje, energiája, pénze, hogy tanuljon, nyomozzon, kiderítsen....ezért mindössze a sötétben tud tapogatózni.

Egyen kevesebbet, de ne túl keveset. Ne egyen, táplálkozzon fénnyel. Igyon ecetet, meg búzafűlevet. Ne egyen mást, csak húst meg magokat. Egyen egyik napon ezt, a másikon azt. Ne egyen húst. Ne egyen egész nap, csak este, de sokat. Ne egyen este hat után.

Kilencvennapos, szétválasztó, paleo, vega, vegán, atkins, CH, és még lehetne sorolni hosszan. Vajon az egyszeri ember honnan tudja, neki melyik irányba kell menni? Az egyszeri emberünk befolyásolható, így hol ebbe hisz, hol abba, mikor éppen mit hall. Szomszéd Mari néni a kilencvennapossal fogyott le, a sógor Béla az Atkins-re esküszik, a kolléganő- Zsuzsika meg paleózik ezerrel. Most akkor melyik a jó?

Klassszikusan persze ebbe is belekap, abba is, aztán konstatálja, hogy ááá, úgysem működik ez az egész....inkább hagyja az egészet a fenébe..A mozgással is az a baja, hogy bizony nehéz megemelni a hátsóját. A kövér embernek nehezére esik a mozgás, ráadásul az aerob mozgás, ami igazán segítene, az sok esetben nem is tesz jót, hiszen megterhelheti az ízületeket és a csontokat.

Tehát nem ritka, hogy az ember ott áll megzavarodva, megsértődve a világra, tanácstalanul, gyengén, és persze mi más lehetne a folyomány, mint a továbbebés. Ördögi kör.

Képzeljünk el egy sövény-labirintust. Ami kusza, kissmerhetetlen, reménytelenül hosszú és bonyolult. Ez lenne mindaz a katyvasz, ami ömlink ránk a médiából életmód-témában. És akkor gondoljunk arra, hogy a sövény mindössze egy méter magas. Ha vesszük a fáradtságot, hogy feltápászkodjunk, akkor meg fogjuk látni a lényeget. El fogunk látni a sok süket duma fölött.

Az emberi test energiát éget el. Az energia mértékegysége a kalória. Nincs semmi más, ami csak megközelítené fontosságban azt, hogy mennyi energiát adunk a testünknek. Lehet az autómon tükörradiál vagy szuper gumi, lehet egy kerekeken gördülő bódé vagy egy 0,2c légellenállású csodajárgány....de akkor is üzemanyag kell bele, hogy menjen. Az emberi test üzemanyaga az étel, az étel által hordozott energia mértékegysége pedig a kalória. Ezért fontosabb minden másnál az elfogyasztott kalória mennyisége.

Ha létezik titok, akkor az az, hogy nincs titok. Megdöbbentően primitív számok vannak, egyszerű, egyismeretes egyenletek. Ha ezekhez igazodunk, akkor nem kell a labirintusban bolyongani. Ugyanis ha egyszerűen kevesebb kalóriát adunk a testünknek, mint amekkorát az eléget a nap folyamán, akkor ott keletkezik egy rés, és az így fellépő energiszükségletet a testünkből fogja pótolni. Ez a lényeg. Ezt már elmondták nagyon sokan, sok helyen, sokszor. Én is itt a blogon. Csak esetleg ez a dolog is egynek tűnik a sok divathóbort között, pedig nem az.

És most visszakanyarodok a felelősséghez. Az egyszeri ember úgy tűnik jogosan csóválja a fejét, hogy hát kérem, márpedig ő nem tud kiigazodni a sok tuti módszer között. Dehogy még számolgassa a kalóriákat is, meg mérje meg az ételt, amiből főz? Ugyan már, ki hallott olyat? Nameghogy nem ehetem meg félúton reggel munkába menet a három kakóscsigámat? Nemááá...az nekem kell, arra szükségem van, azt nem hagyom elvenni....

Önkéntelenül eszembe jut az öltönyös ember a hetes béemvében, aki beáll a meki-parkolóba, és mivel a rádió meg a tévé azt harsogja, hogy válság van, és minden centet meg kell fogni, egy meg kétcentesekben kifizetni a bigmekjét. És igen büszke magára, hogy a mittudoménhány eurót kicentezte. Mert akkor ő spórolt. De nem baj, hogy havi 500 eurót törleszt az autójára, vagy hogy lusta otthon főzni....ezekből nem enged, jottányit sem. Nem cseréli le a kétéves hetes bömöst egy 8 évesre, mert azzal 500 eurónyit spórolna. Nem áll neki főzni a családnak, és így tovább. Ő ott akar spórolni, hogy kiborítja az aprópénzt a bukszájából a pultra. És baromi büszke magára.

Valami ilyesmit látok a fogyás témájában is. Sajnos az emberek többsége nem vágja le a lényeget. Nem érti, hogy úgy soha az életben nem fog lefogyni, hogy nem tesz semmi olyat érte, ami igazán lényeges. Hogy nem akar áldozatot hozni. Igen, nehéz felemelni a hátsómat. Igen, kellemetlen leizzadni a szobabringán, és elzsibbad az ember popsija. Igen, szar dolog korábban felkelni, és kimenni futni egyet a parkba. Depláne ha még esik is az eső. Jogos, tényleg ezek nagyon kellemetlen dolgok. De másképpen nem fog menni. Úgy senki sem fog lefogyni, hogy nem neged a kakaóscsigájából. Hogy még el sem kezdi a fogyást, de már felmentést ad magának, felsorakoztatva egy hegynyi kamu kifogást. Azt kell megérteni az embereknek, hogy nincs duma, igenis fel kell adni dolgokat az eddigi életmódból. Csak akkor lesz eredmény. Hiába szeretem a tarját, meg a pacalpörköltöt, és hiába gőzölög az asztalon a frissen kisült pizza. Nemet kell rá mondani. Ha ez nem megy, akkor nem lesz eredmény. Mindenkinek mélyen magába kell néznie, és szembefordulnia a kényelmes önmagával.

Hangsúlyozom, a súlyosan elhízott emberekről beszélek, akiknek szükségük van a fogyásra. Nem igényük, mert a kigondolt 52 kiló helyett 55 kilósak. Hanem szükségük. Ha úgy tetszik, egészségügyileg elő van írva a fogyás. Róluk beszélek. Ezekben az esetekben igenis van felelősség. Különösképpen akkor, ha család is áll az egyszeri emberünk mögött, mellett...mert akkor hiába mondjuk, hogy mit nekem, ha levágják a lábam....mert ha tolószékbe kerülök, azzal a környezetem életét és nem kicsit meg tudom keseríteni. Azt gondolom azoknak az embereknek, akik ebbe a körbe tartoznak, félre kell tenni minden sallangot, minden kifogást, minden mentséget....és fel kell tápászkodni, és el kell indulniuk. Vannak...vagyunk páran, akik megmutattuk, hogy ez lehetséges. És itt vagyunk, pusztába kiáltjuk hogy gyertek, segítek, csináljuk együtt...de sajnos sokszor mi esünk pofára, mert nem kíváncsiak az emberek az olyan beszédre, ami kíméletlenül bánik a dédelgetett kényelmükkel. 

Alapok, már megint...vagy még mindig

2010 óta tartó kalandos utam során most találkoztam először olyan véleménnyel, ami nem egyértelműen pozitív oldalról közelítette meg a tényt, hogy lefogytam. Konkrétan ez olyan formában fogalmazódott meg az illetőben, hogy "irigyellek is...meg nem is". Eddig ilyet nekem nem mondtak, és kifejezetten örülök, hogy ilyen szempontból is megvilágításba kerül a dolog, hiszen....

Mindenkinek joga van úgy élni, ahogy akar. (Törvényes kereteken belül persze). A saját morálja, a saját axiómáira felépített rendszer szerint. És tényleg, ha úgy vesszük, akkor az egészséges életmódra és a súlymegtartásra kihegyezett életmód bizony tele van lemondással, kemény önmegtartóztatással, és vasakarattal. Ami nem feltétlenül könnyű, kivitelezhető, illetve kényelmes és élvezetes dolog. Bizonyára erre nem mindenki áll készen, így teljes mértékben megalapozott a megközelítés.

Ugyanakkor viszont tény, hogy ebbe a világba születünk bele, mindenki az adott körülmények közé, és saját hatáskörben döntheti el, mit...és mennyit hoz ki belőle. Annak idején Magda Marinko nyilatkozta a hosszú börtönbüntetése megkezdése előtt, hogy inkább él két évig úgy, mint egy király, mint húsz évig úgy, mint egy patkány. Nos, a megfogalmazás meglehetősen pongyola...de van mögötte filozófia. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

Másik téma.

Rendszeresen belebotlok az értetlenségbe. Igaz, úgy kell nekem, mert ha lépkedek, megbotlok, de most álljak egy helyben...? Szóval az van, hogy ez az egész nagy témakör...az egészséges életmód, a fogyás, az anyagcsere....ez egy óriási terület. Sok folyamattal, rengeteg megközelítéssel, és depláne egy csomó olyan vetülettel, amihez érteni kéne....de nyilván nem lehet mindenki mikrobiológus, endokrinológus, agykutató, lélekgyógyász, vegyészmérnök és sorolhatnám. A legtöbbünk egyszerű ember, aki gyarló módon sokszor a két gyilkos rossz tulajdonságot birtokolja: nem ért hozzá, és ezzel nincs tisztában. Azért gyilkos ez a párosítás, mert fennáll az okoskodás veszélye. A Jóisten mentsen meg minket azoktól, akik  nincsenek tisztában a korlátaikkal, de mindenképpen szükségét érzik annak, hogy hirdessék az igét, és oktatni akarjanak olyanokat, akiktől valójában leckét vehetnének. Már ha azok hajlandóak lennének a leckéztetésre. Csakhogy azonban a legtöbb nagy tudású ember szerény, és nem szereti fitogtatni sem a szellemi erejét, sem a tapasztalatát....de legfőképpen nem szeret kioktatni nálánál butább embereket. Az igazi nagy tudású tanárok meglátják az információ átadásában és a tanulásban a végtelen alázatot, és a fejlődés fontosságát. A tudás gyarapodásának a fennkölt szentségét. Az ebben rejlő mélyről jövő, és determináns szükségszerűséget. Én valahogy így látom....szigorúan a magam egyszerű oldaláról. Mert sem nagy tudású, sem tanár nem vagyok.

Azonban a google a barátunk, mint tudjuk ugyebár. És bokros teendőink mellett, ha valami érdekel, és szakítunk időt/energiát arra, hogy megértsünk valamit, amit addig nem vagy nem teljesen értettünk, akkor a lehetőség adott. Szerencsére rengeteg TÉNY hozzáférhető a világhálón, így az agyament, manipulatív, demagóg és hamis elméleteket el tudjuk vetni. Szerencsére.

Mert vannak olyan tények, amik megtámadhatatlanok. Az egyik ilyen tény, hogy az emberi szervezet akkor fogy, ha kevesebb energiát adunk neki, mint amennyire szüksége van a mindennapokhoz. Mivel energiadeficit lép fel, így a test kénytelen saját hatáskörben előteremteni a szükséges energiát, először persze az ideiglenes raktárakból (glikogén a májban és az izmokban), majd hosszú távon mindenből. A felhalmozott zsírsejtekből és igen, az izmokból is. És ezen ponton hagyjuk meg a tudósoknak, meg azoknak, akik értenek hozzá, hogy mikor, honnan, miért....a lényeg, hogy akárhonnan veszi el a szervezet, az súlycsökkenéshez vezet. Márpedig a fogyás az súlycsökkenés, és ha valaki fogyni akar, így fogyhat.

Totál lényegtelen, hogy az a kevés energia miből adódik össze. A mennyiség számít....a SZÁMOK. Azok döntenek. Hiába futok 10 percet a ház körül, attól még nem zabálhatok nyugodtan mindent, mert "lemozogtam". Meg kell nézni, hogy MENNYIT mozogtam le, és meg kell nézni, hogy MENNYIT eszek meg. Össze kell vetni a számokat, és az egyenleg fog mesélni. Ez így működik. Szerencsére nem titok semmi, minden ételnek világosan tudjuk az energiamennyiségét, ezt számolhatjuk kalóriában....ugyebár. Mozgásoknak szintén meg van határozva több helyen a kalóriaszükségletük. Itt már persze nem századmiliméterre van pontos adatunk, mert a környezeti tényezők befolyásolhatják az eredményt...de nem fogunk nagy bakot lőni. Meg kell adni minden adatot a lehető legpontosabban, és nyugodtan lehet kalkulálni az eredménnyel.

Az elméletekkel lehet szórakozni....lehet, hogy lelassul az anyagcsere, ha kevesebbet eszem. Lehet, hogy az izmaimból is veszítek, ha éhezek. Lehet. De egy biztos: ha kevesebbet eszem, az alapanyagcsere szükségletemnél (kalóriában mérve), akkor elindul a fogyás. Úgy gondolom, az ilyen okoskodások legfőképpen csak a kifogáskészleteket növelik. Meg lehet velük magyarázni azt, hogy miért nem megy a fogyás. Ennyi.

Energiaegyensúly a kormány szerint

Nejem találta .....ezt. Nem mehetek el mellette szó nélkül. Monspart Sarolta tájfutó és Fekete Krisztina dietetikus neve fémjelzi a munkát, ami véleményem szerint annyi sebből vérzik, hogy abból egy is végzetes, nemhogy mind.

Kezdjük azzal, miféle fastiszoid megközelítés, hogy aszongya anyuka 60 kiló, apuka 100, lánygyerek 40 fiúgyerek 55....a skatulyázás mintapéldája. Persze lehet mondani, hogy kiindulópont, de könyörgöm, miféle beteg ideológia húzódik meg mögötte??

És akkor menjünk tovább: szépen leírják, ki milyen munkát végez el, és mi járhat érte...egy kategórián belül lássuk csak: például a fiúgyerek vonatozik két órát, amiért cserébe megehet egy vékony szelet kalácsot. Ezzel szemben a lánygyerek vasal két és fél órán át, amiért ehet egy túrórudit két deci gyümölcslével. Vagy: fiúgyerek négy órán át játszik a számítógéppel, mellette lánygyerek három órát vásárol a plázában. Kislány egy adag natúr csirkemájat kap, burgonyával és salátával, a kisfiú egy darab kakaós csigát, egy darab joghurttal.

Ehhez hasonló példák vannak. Mondjuk egy átlagos 40 kilós lány az 12 éves. Ritkán vásárolnak három órán át a plázában a 12 évesek...vagy rosszul gondolom? De miféle tevékenységek már ezek? Végig lehet nézni az adott kategóriákat. Apuka órákig kártyázik a barátokkal, anyuka mosogat....Hol vagyunk, az ezerháromszázas években?

És miféle dietetikus adja a nevét az olyan meghatározásokhoz, hogy egy adag? Meg vékony szelet...meg gyümölcslé...?? Az 'adag' meg a 'vékony' nevetséges. Pláne ha energiaegyensúlyról beszélünk...egyensúly, azaz sugall a kifejezés valamiféle pontos mérést...És ugyan hasonlítsunk már össze egy két deci banános Grannini-t meg egy cukormentes szűrt almát...mindkettő gyümölcslé. Hogy lehetnek ilyen dühítően pontatlanok, ilyen begyöpösödöttek, ilyen középkoriak, és ilyen pofátlanok?

Nyilván komoly pénzek cseréltek gazdát e remek munka kapcsán....nem tudok mit mondani többet....


update: a kormányzat gyorsan le is szedte az oldalt....két képet valaki lementett szerencsére:

Könnyű

Annak idején, még korokkal ezelőtt..dolgoztam a pénzügyi szektorban (hű de szépen fogalmazok)....na mindegy....szóval megtanultam, hogy a között, aki egy hónap alatt nem tud kijönni egymillió forintból, és a között, aki egy hónap alatt nem tud kijönni hatvanezer forintból, a között van egy nagyon jogosan közös pont: mindkettő anyagi gondokkal küzd hónap végére. Továbbmegyek: mindkettő úgy gondolja a hónap végén, hogy kevés az a pénz, amiből gazdálkodnia kell, hiszen elfogyott. Több kéne.

Ha egymás mellé állítjuk a két emberünket, persze mi kívülállóként gyorsan és helyesen átlátjuk, hogy merre hány méter, de ez csak a mi nézőpontunkból az, ami. Egy másik nézőpontból nézve mindkét emberre ugyanúgy igaz, hogy kevés a jövedelme.

Nos, talán kicsit durva lesz, amit mondok, de őszintén hiszem, hogy mindenkinek arra van pénze és ideje, amire szán. Ezentúl, vagy inkább mindezek mellett mindenki annyi pénzből/időből gazdálkodik, amennyiből tud.

A kifogás-rakéta persze működik...mit működik, egyenesen szárnyal ezzel a két üzemanyaggal. A legtöbb ember nagyon könnyen elbújik a pénzhiány és az időhiány mögé, legtöbbször viszont nem elbújni kellene, hanem szembenézni a tükörrel. Több értelemben is.

Amikor népes családommal kivándoroltunk külföldre, nem részletezem, milyen sok szempontból volt kegyetlen nehéz. De úgy egy-két év múlva simán megkaptuk sok embertől, hogy "na jó, nektek könnyű, ti odakint vagytok"....igen, nagyon "könnyű" volt tényleg. Nem fárasztottuk magunkat azzal, hogy úgy reagáljunk ezekre a hangokra, ahogy szívünk szerint kellett volna, mert nincs értelme. Ha valaki így gondolkozik, az oylan falat húz kifogásokból maga köré, aminek a lebontásához túl rövidnek látom már az életem, inkább tovább lépek.

Szóval mindig oda lehet vágni, hogy "neked könnyű"....nem mondom, hogy nem esik rosszul a mai napig, ha valakitől megkapom még ezt a buta, szűk látókörú, egoista, bosszantó attitűdöt, de azt hiszem tényleg  letettem már egy ideje arról, hogy megpróbáljam kihúzni azt a bizonyos "alsó fiókot". Boncz Géza annak idején helyesen világított rá - Isten nyugosztalja- hogy az alsó fiókot nem huzkodjuk ki....

Na hogy konklúzió is legyen itt a végén: Nincs duma, nincs kifogás. Mindenki a maga életének a kovácsa. Mindenki maga osztja be az idejét, a pénzét, és végső soron azt az életet éli, amit kreál magának. És mindenkinek legelőször önmagába kell(ene) belenéznie, és nem azzal foglalkozni, hogy mások dolgában okoskodni, meg ítélkezni. Valahogy így látom.

Kerülőút- bypass?

Több fórumon és helyen futok bele a gyomor bypass témakörbe. Ez talán a most legfelkapottabb műtéti beavatkozás azoknak, akik képtelenek önerőből lefogyni, és akik komoly mértékben veszélyeztetett helyzetben vannak a túlsúlyuk miatt. Tehát a 40-es BMI fölötti kategóriáról van szó. magyarországon összesen kettő orvos vállalja ezt a dolgot, szigorúan privát alapon, lévén hogy az OEP nem támogatja az eljárást. A műtét másfél lepedőbe kerül, azaz cca. ötezer euróba.

Ami számomra a legvisszatetszőbb ebben az egészben, az a propaganda, ami körüllengi a dolgot. Világos, hogy itt súlyos lóvékról van szó, hiszen mondjuk ki: fél éves várólista van, ami azt jelenti, hoyg emberek a másfél millióval sorban állnak. Tehát elég egyértelmű anyagi érdek fűződik ahhoz, a nép vajon mit gondol erről az eljárásról.

Maga az operáció abból áll, hogy a gyomor kezdeti szakaszának egy kis részét elválasztják a többitől, és közvetlenül a vékonybélhez kötik. Így a gyomor nagyobbik része és a patkóbél kimarad az étel útjából. A gyomor áthidalt része a jövőben nem találkozik étellel, és a termelt gyomorsavat szintén elvezetik a vékonybélbe. Amerikában állítólag néhány évtizede csinálják, Magyarországon 2010 óta. Nagy előnyként azt hangoztatják, hogy az emésztési folyamatba nem avatkoznak bele, és a kezeltek kilencvenvalahány százaléka meg van elégedve az eredménnyel. Kockázatai közül a leggyakoribb a szokásos port begyulladása, ami a kezeltek huszonvalahány százalékánál jelentkezik.

Nem tudok elmenni a propaganda mellett....még jó, hogy a kezeltek elégedettek, nyilván ha kifizetnek ennyi pénzt, már csak önigazolásból is boldogok és elégedettek lesznek, ez egyértelmű. Mégis mi a bajom ezzel a dologgal? Mert van vele bajom....méghozzá az, hogy én ötvenhatos (...56-os, BASSZUS!!) BMI-vel kezdtem el a minden segédeszköz nélküli fogyást, és sikerült nemcsak lefogyni, de tartani is az eredményt. És nem gondolom magamat sem ufónak, sem valami utánozhatatlan gurunak. Masszív elképzelésem az, hogy ezt mindenki meg tudja csinálni. Segédeszköz, műtétek, kapszulák nélkül. Nem tartom jó dolognak egy olyan indokból elvégzett durva beavatkozást az emberi szervezetbe, amit egy olyan probléma okoz, amit meg lehet oldani e nélkül is. Jó kacifántosan fogalmaztam, de nem baj.

Ami viszont méginkább nem tetszik az az attitűd. A kereskedelmi, anyagi érdek oldaláról értem, mivégre a nagy propaganda, hiszen ahogy írtam az előbb, komoly pénzekről beszélünk. Amit nem értek az inkább az, amikor azt látom, hogy a műtéten átesett emberek érdemként tekintenek a tettükre. A környezetük gratulál nekik, ők meg boldog mosollyal nyugtázzák, hogy.....mit is?? Hogy emberileg gyengék voltak ahhoz, hogy saját hatáskörükben oldják meg a problémát? Hogy a tökéletesen megalkotott emberi testbe késsel kell belevágatniuk, hogy fékezzék az étvágyukat? Én értem, hogy vannak...lehetnek olyan helyzetek, hogy egy ilyen beavatkozás életmentő, és szükséges. De hogy erre valaki büszke legyen....az már kívül esik az elfogadható körön. Nálam. De van még rosszabb is: amikor azok, akik túlestek ezen a beavatkozáson, mondjuk már évek óta, azok értetlenkednek, hogy ugyan, mi a probléma a súlytartással? Ja, hogy neki konkrétan nincs gyomra....? Ja, hogy már elfelejti, hogy ő volt az, aki nemhogy súlyt megtartani, de elérni sem tudta? Ja, hogy már megszokta, hogy ő nem kövér, és úgy viselkedik, mintha ez nem pénzkérdés lett volna, hanem valami személyes érdem? Na azt hiszem, ennek a vonalnak ez a legmélyebb vetülete.

Az életút a legtöbbünknek egyáltalán nem könnyű. Van, hogy akadályokat gördít elénk a sorsunk, vagy a gondviselés, vagy hívjuk akárminek. Ilyenkor három lehetőség van: 

1. Megrekedünk. Leragadunk, forgunk egy helyben, billegünk, nem tudjuk megoldani a problémát. Ekkor vagyunk/maradunk kövérek.
2. Legyőzzük az akadályt. Szembenézünk az életünkkel, megkeressük az okot, felderítjük a lehetséges megoldást, kidolgozzuk a stratégiát, és megvalósítjuk a megoldást. Lefogyunk, élünk tovább normálisan
3. Kikerüljük az akadályt. - Ideiglenesen megoldást jelenthet, de vagy további bonyodalmakat okozhatunk, vagy becsapjuk magunkat. Egy betegségnél nem a tüneti kezelést kell preferálni, hanem a kiváltó okot kell megszüntetni. Ide sorolom az összes "megkerülő" dolgot....bypass, gyűrű, ballon, stb.

Ha az életutunkon a szembe jövő akadályt kikerüljük, hirtelen egy másik úton találjuk magunkat. Egy másik úton, ami másfelé visz. Talán nem oda, ahova menni akarunk.

Értetlen

Néhány évvel ezelőtt ismertem meg a srácot....korombeli, három gyerek, elég súlyos elhízott állapot..Ekkoriban még én is hasonlóképp néztem ki, sőt, asszem L-nél is kövérebb voltam. Az élet elsodorta őket tőlünk, de azért hébe-hóba facebook-on kommunikálunk. Pár napja megkeresett, hogy segítsek neki, le kellene fogynia. Ez eddig még nem újság, ilyen előfordul rendszeresen.

Mivel semmi támpontom nem volt, lévén a kérdés annyi volt, hogy mit tegyen, hogy lefogyjon, hevenyészve leírtam neki a főbb pontokat, irányelveket...jó hosszú levelet írtam neki, és biztosítottam róla, hogy a továbbiakban is állok rendelkezésére, ha gondolja. Jött a válasz, hogy megfogadja, és majd jelentkezik. 

ma reggel bekapcsolom a gépem, és a facebook-on ott virít legelöl, ahol a srác tolja be a giga tál somlóit...WTF? Persze egyfelől semmi közöm hozzá, ki mit eszik, meg miért. A tanácsaimat sem kötelező megfogadni...de könyörgöm, akkor minek fáradok azzal, hogy görnyedek a laptop fölött, és szedem össze neki, hogy mit kéne meg hogy kéne csinálni.

Nem értem. Most akkor mit akar vajon, lefogyni...tényleg? Ha igen, és megkeres, és elfogadja a tanácsomat, akkor meg minek reklámozza magát a facebook-on, hogy mennyire szarik az egészre....?

Szívesen és örömmel segítek másoknak. De hagy mondjak valamit: van hat gyerekem, vannak munkáim, van   egy életem, vannak problémáim, céljaim, terveim, van mit csinálnom...sőt továbbmegyek: az idő általában kevés. Nem hinném, hogy ezzel bárkinek is újat mondanék....hiszen mindannyian ebben a taposómalomban vagyunk.....szóval kifejezetten nem esik jól, ha szórakoznak velem....

Relatív norma

Ez a blog valamiféle tárháza az elmélkedéseimnek, amik a lefogyás és az utána következő súlytartás útján fogannak meg bennem. Néha túl sok, néha túl kevés....néha túl mély, szeretném hinni, hogy sosem sekélyes. A lényeg, hogy sokféle. Nem fogom vissza magam. Miért is tenném? 

Azon gondolkodtam, vajon kinek mit jelent a "normális" kifejezés? Gondolom, a legáltalánosabb vélekedés szerint az, ami leginkább nem üt el a megszokotttól, ami beleillik a társadalom által felállított sémába. Amikor azt mondom, normális étkezés, normális életmód, akkor ki mire gondol...? Ez az egész annak a kapcsán merült fel bennem, hogy igen régóta hasztalanul futok az után az eszmény, vagy ha úgy jobban tetszik, illúzió után, miszerint lehet normálisan élni, étkezni úgy, hogy közben nem indul hízásnak a szervezet. És hogy miért csak illúzió...? Mert egyenlőre úgy tűnik ez vagy lehetetlen, vagy át kell gondolni, mit is jelent az a megdöbbentően tág spektrumú kifejezés, hogy "normális".

Amikor belevágtam a fogyókúrámba, valahol az elmém egy mély zugában azt gondoltam, ha lefogyok, akkor újra normális emberként nem kell majd figyelnem arra, hogy mit és mennyit eszek, hogy mit és mennyit mozgok. Aztán fokozatosan, ahogy elmerültem a kérdésben, rájöttem, hogy ez logikátlan gondolat volt, hiszen pont azért híztam el, mert nem figyeltem arra, hogy mit és mennyit. Tehát logikus, ha azt mondom, az odafigyelés a kulcs a szinten maradáshoz.

Ez rendben is volna. Odafigyelés....Vegyes érzelmek öntenek el ennek a szónak a hallatán. Leginkább azért, mert van sok ember, aki erőteljes zászlólengetéssel hajtogatja, hogy "én is odafigyelek ám, hogy mit eszem!"...de közben egyrészt köszönőviszonyban sincs az, ahogy kinéz, azzal, amit és ahogy eszik, depláne azzal, amit mozog hozzá, másrészt mert gyűlölöm a pongyolaságot.  Az emberek nem számolnak. Hisznek, meg gondolnak...meg becsülnek. Még azok is, akik elszántan kitalálják, hogy rögzítik, mit esznek, és mennyit, még azok között is elképesztő sokan gondolkoznak/beszélnek úgy, hogy "egy adag", meg "egy kicsi"...meg "egy kanál"....sorolhatnám napestig. Én egy kanálba bele tudok rakni fél deka nutellát is, meg 5 dekát is. Ugyanabba a kanálba. Az egyik 25 kalória, a másik 250. Nem mindegy. Szóval az "odafigyelés" nagyon messze van a pontos dokumentálástól. Ezzel kapcsolatban még az is sokszor dühít fel, amikor olyan emberek, akiknek ténylegesen szükségük lenne...nagy szükségük....a fogyásra, azt hajtogatják, hogy hát na én képtelen lennék számolgatni a kalóriákat, meg méricskélni!. Persze tudom én, nem vagyunk egyformák...

Visszakanyarodva a szinten-maradáshoz. Van az embernek egy kialakult önképe magáról. Ez lehet jó, rossz, lehet túlzó, vagy megengedő...de van. Létezik. A gáz akkor van, ha nagy különbség van az önkép és az a kép között, amit mások látnak ha rám néznek. Ez is lehet több irányú. Gondolhatom magamról, hogy csúnya kövér vagyok, miközben  mások nem látnak annak, és gondolhatom azt is, hogy jól nézek ki, miközben a környezetem kövérnek gondol. Nem tudom, melyik a gyakoribb, de abban maradhatunk, hogy törekedni kell a szubjektív megítéléstől az objektív felé. Egyszerűen csak azért, merthogy az objektív. Ehhez a legelső lépcsőfok az "objektív" látásmód megismerése. Ha ugyanis leszarom, ki mit mond, mert én tudom, amit tudok, és különben is mindenki menjen a fenébe....akkor elfordulok a tükörtől, elfordulok attól, hogy megismerjem azt, amit a környezetem gondol rólam. Nagyon veszélyes. Csúnya vége lehet. Persze vannak teljes mértékben elfogulatlan és tárgyilagos mankók, ilyen pl. a BMI. Az részrehajlás nélkül megmondja a frankót. De itt is van egy de...mert ha valaki sportol, és építi a testét, akkor a plusz izmokkal jelentkező súlyt a mérleg nem tudja megkülönböztetni a plusz zsír miatt jelentkező súlytól. Kiló-kiló. Centi-centi. Aztán ha valaki olyan sokat fogyott, mint mondjuk én, 100 kilónál is többet, és nem műtteti le a hasáról-mellkasáról-combjáról-karjáról-seggéről a megmaradt 'bőrkabátot', akkor az a súly megintcsak szerepel az összegben, márpedig azt fogyással nem lehet eltüntetni. Szóval a BMI egy jó kiindulópont, de nem szabad elfogulatlanul hinni benne. A helyes megítélés mindig több lábon áll. Minél több, annál jobb. És nagyon összetett dolog.

Az önképzavar és az étkezési zavar összefügghet. Nem vagyok szakember, de ez elég nyilvánvalónak tűnik. Ahogy az is, hogy ha valakinek étkezési rendellenessége van, akkor szinte biztos, hogy önképzavara is van. És az önképünk megváltoztatása azt hiszem sokkal nehezebb...nagyobb falat, mint egy fogyás. A fogyás, mint ezt már kifejtettem párszor ezen a blogon, nem bonyolult, csak nehéz megcsinálni. De nem kell gondolkodni, nem kell stratégiát felépíteni, nem kell tanulni, nem kell törekedni a testünkben zajló folyamatok megismerésére és megértésére. Nem kell kialakítani személyre szabottan az étkezést, az életmódot, nem kell megtalálni az egyensúlyt az egészség-érzelem-pénz-felelőssgé-mozgás nagyon könnyen mozgó ötös tengelyén. Mindössze nem kell enni....ennyi az egész. Nem mondom, hogy könnyű, mert nehéz. De nem bonyolult. A súly megtartása már bizony az. És az önképpel kapcsolatos vizsgálódás is a része. Nyitottnak kell lenni, és érzékenynek. Hiszen számos szempontból kell megteremteni az egyensúlyt.....vegyük sorra:

1. egészség: fontos, hogy egészséges ételeket egyek, de vigyázni kell, hiszen nagyon sok ilyen étel veszedelmesen hízlal. A teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, az olajos magvak, a sajtok, néhány gyümölcs és zöldség kifejezetten energiabomba, amivel vigyázni kell, mert elszaladhatnak a kalóriák.
2. Érzelmek: Ha valaki éhezik, vagy csak kevesebbet eszik, mint amennyit kíván, akkor korlátozza magát. Erőszakot követ el a testén, ha úgy tetszik. A legelemibb ösztön ellen küzd. Ez a küzdelem érzelmileg is befolyásolja az illető életét. Ingerültebb, idegesebb, frusztráltabb, rosszkedvűbb, kedvtelenebb, rosszabb esetben apatikus, depressziós, agresszív is lehet. Ha csökkenteni kell a bevitt kalóriát, akkor úgy kell mindezt létrehozni, hogy közben a környezetünk ne lássa ennek a kárát. Jobb egy duci apuka/anyuka, aki kedves, mosolygós, és türelmes, mint egy slank, aki pokróc, depressziós, és ingerült.
3. Pénz: Pénzből élünk. A legtöbbünk ezért a pénzért megdolgozik vagy megszenved. Ezért aztán nem jellemző, hogy szeretünk dobálózni vele, inkább vigyázunk rá. Csakhogy azok az ételek, amik a szigorú kis rendszerünkbe belepasszolnak (azaz egészségesek, nem hízlalnak, és elérhetők), rendre sokkal drágábbak, mint a hizlaló, egészségtelen kaják. Nem kicsit drágábbak, hanem sokkal, akár ötször is. Ha egy napomra számolok fél kiló fehér kenyeret meg fél üveg mogyoróvajat, az kb. egy euró, és kb 2500 kalória. Ha a napi ételemet zöldségekből, gyümölcsökből, csirkemellből, light joghurtokból adom össze, akkor kapok pl. 15 eurónyi végösszeget, és kalóriában legfeljebb 1500-nál állok meg. Tizenötszörös a különbség. Ha végiggondolom, hogy egy órányi munkámért mondjuk fizetnek 10 eurót, vagy 150-et, mindjárt látszik, ez a szorzó mit jelent a másik oldalon, ahol a pénzt nem elköltjük, hanem csináljuk. Tehát úgy kell kialakítanom az étrendemet, hogy egészséges és tápláló, és nem hízlaló ételek legyenek benne, de közben ne vigyem csődbe a családi kasszát.
4. Felelősség: Ha az embernek vannak gyerekei, akkor felelős értük. Mindenféle szempontból. Talán nem jogos, hogy ezt egy külön szempontnak írom....a lényeg, hogy a fenti három megközelítés mindegyikénél jelen van a felelősség. Példát mutatok azzal, ahogy élek. De az sem mindegy, hogy érzelmileg mit kap belőlem a gyerekem, és az sem, hogy jut-e pénz uszodára, új ruhára, nyaralásra, játékokra,stb. Ebben is meg kell találni az egyensúlyt.
5. Mozgás: Bár sokszor hangsúlyoztam, és ezt most sem gondolom másképp, hogy a fogyáshoz nem szükséges a mozgás, de a helyes életmód része kell, hogy legyen a rendszeres mozgás, lehetőleg aerob tartományú. (futás, bringa, tenisz, úszás, stb.). Meg kell találni azt a mennyiségű mozgást, amit be tudunk építeni a mindennapi életünkbe, és részévé tudjuk tenni úgy, hogy közben nincs semmi vagy senki, akinek-aminek a sérelmére csinálnánk mindezt. Én a hajnalt áldoztam ennek. Mire a család felébred, én már általában túl vagyok egy minimum egy órás bringázáson, ami megfelelően elindítja a napomat. Ezt mindennap csinálom. Ha úgy alakul, és van rá időm, kedvem, akkor ezt megfejelem még egy órával valamikor délután vagy este. Ezen felül súlyzózom, fekvenyomok, és fegyencedzek, de ezekből minimum egy szabadnapot adok hetente, és ez nagyon rugalmas, hiszen rövid ideig tart, és nem kell utána letusolni, azaz bármikor, amikor van egy fél óra lauf, meg lehet csinálni. Szóval a lényeg, hogy mozogni kell, de nem szabad túl sokat, és ami a legfontosabb: össze kell egyeztetni az egyéb tennivalókkal.

Ezt a listát nem azért hoztam össze, hogy nyavalyogjak, vagy hogy kifogást emeljek...eszem ágában sincs. Csak dokumentálni akartam mindazt, ami a napokban a fejemben motoszkál. Mindazt, amitől nehéz ez az egész. Megtartani a súlyunkat....nem visszahízni, miközben normálisan akarunk élni. Normálisan, azaz együtt étkezni a családdal, együtt tölteni a szabadidőt, önfeledten szórakozni, ha úgy hozza az élet, csak heverni, vagy nassolni, ilyesmi. Namost a 'normális' kifejezést kell alaposan akkor végiggondolni. Más az, ami nekem az, más ami neked. Az is más, ami neki. 

Nem normális összeszorított szájjal nézni, amint a család leül vacsorázni, normális ha én is odaülök, de rántott hús helyett grillezett csmellet, krumplipüré helyett zsírmentesen párolt kelbimbót, sült krumpli helyett bébirépát eszem. Nem normális dolog napi négy órát kondigépeken tölteni, miközben süt a nap, mindenki otthon van, és lehetne közös programot csinálni, és normális hajnali ötkor kelni, bringázni amíg alszanak a többiek, majd az egész napot kellemes túrázással/kirándulással tölteni. Nem normális sóvárogva nézni, amint a család kirándulás közben oreo-t, jaffa cake-et, és mogyoróvajas-eperlekváros szendvicset majszol, és normális megvenni a méregdrága gluténmentes kiflit, amibe light sajtkrémet és csemegeuborkát rakva együtt lehet piknikezni a családdal.

Van konklúzió. Nyitottan, összeszedetten, türelmesen, és nagyon kitartóan, de meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amiknek a segítségével meg tudjuk valósítani a céljainkat. Hosszú távon is. Ha már életmódról beszélünk. Felejtsük el, hogy olyanok leszünk, mint XY, aki annyit zabálhat, amennyit akar, és sosem mozog semmit, mégis girnyó. Legyen ez az ő baja. Fogadjuk el, hogy valamit valamiért elv van. A nehézségek nélküli súlytartás gondolatát hagyjuk meg azoknak, akik elhiszik, hogy van olyan kapszula, amit szedve éhezés nélkül lehet gyorsan lefogyni. Mi okosak, maradjunk a számoknál, a tényeknél, a folyamatok analizálásánál. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy bizony ÉTD....lehet finomítani, lehet kilengeni, elhajolni (irányítottan!), de elengedni sosem szabad a gyeplőt. Már ha szeretnénk megtartani azt, amit oly sok munka/szenvedés árán elértünk.

Nehezebb út

Azon gondolkodtam, miért olyan népszerűek a divatfogyókúrák? A kilencvennapos, az Atkins, a Paleo-s, a szétválasztó, és sorolhatnám sokáig. 

A legtöbb valami olyat kínál, ami nem teljes mértékű odaadást kér. Kompromisszumot ad. Kibúvót. Egérutat. Mire gondolok? Mindegyiknél van valami, ami korlátlan. Ami az adott szinten megengedi a határtalanságot. Ma csak fehérjét eszem, holnap csak szénhidrátot. Három napig csak csirkét. Húsból, akármennyit. Mind azt üzeni nekem, hogy barátom, csak fordulj jó irányba, és szaladhatsz féktelenül.

Én nem így látom. Ezt csapdának gondolom. Megzavarhatjuk az anyagcserénket, ideiglenesen lehet, hogy ki tudjuk trükközni a dolgot, és lesz eredmény. De hosszú távon szinte soha nem megy. Az akadályokat lehet kikerülni és leküzdeni. Ezek a diéták szerintem a kerülőutakat keresik. Én úgy látom, hogy a jó megoldás az, ha nekimegyünk az akadálynak. Lehet, sőt, biztos, hogy elsőre nem fogjuk tudni legyőzni. Kikerülni igen. De sokadszorra ha sikerül, igazi eredményt tudhatunk a magunkénak. Ellenben akárhányszor kikerüljük a csapdát, bármikor az utunkba kerülhet egy, és amint felemeljük a fejünket, és önfeledten lépkedünk...püff. Ha viszont hajlandóak vagyunk beleesni, és sok szenvedés árán megtanulunk kimászni belőle, akkor azzal a tudással leszünk gazdagabbak, amit a másik esetben soha nem szerzünk meg.

Tudom, minden hasonlat sántít. Ez is. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a sikerhez tudomásul kell venni, hogy arra kell indulni, amerre a sár van. Azt mondják, a félelmeinket is úgy lehet legyőzni, ha szembenézünk velük, és nem menekülünk el. Lehet, hogy ez is így van. Az is lehet, hogy aki a kerülőutas megoldást választja, sikereket ér el. Nem jelentek ki semmit egyértelműen, mert ahhoz én kevés vagyok. De a gondolataim ebbe az irányba terelődnek minduntalan, ha találkozom egy újabb csodamódszerrel.

A kalóriszámolás unalmas, fárasztó, sziszifuszi munka. A legtöbb fogyni vágyó egy legyintéssel elintézi, hogy ááá...énnekem arra nincs időm!..a háttérben pedig én azt látom, hogy nem az a baj, hogy idő nincs. Mersz nincs. Nincs merszünk szembenézni, hogy az az egy tányérka étel meg a kis szelet süti, az mennyi kalória. Nyilván megdöbbentőek a számok, viszont érthetőek, és utat mutatnak. Itt is vannak kerülőutak, csapdák. Mert az extrém sok mozgással elégetett kalóriák korántsem jelentik azt, hogy akkor lehet extrém sokat enni. Nem. Volt idő, mikor ezt gondoltam, de a gyakorlat megmutatta, hogy az anyagcserét nem lehet átverni. Így sem.

Azt hiszem, mindenkiben ott lesz a kulcs, hogy szembe mer-e nézni magával. Az étkezési/mozgási szokásaival, hogy meg meri-e mérni/számolni azt, amit eszik. Hogy mer-e, képes-e elszakadni a jótékony becsléstől? Ezek az igazi kérdések. És ha igen a válasz, akkor lesz az eredmény is igazi.