Wednesday, 15 July 2015

Önmagunk mércéje

Pár napja, mikor még nem szállt el a középcsapágyam, hazafelé tartottam egy visszafogottabb, 60 km-es bringa körből, mikor megelőzött egy másik biciklis. Gyors pillantás a kollégára, és felmértem, hogy profi...drága országúti kerékpár, fullextrás öltözék, és a tempóból valamint a haladási sebességből is lerítt, hogy nyilván nem kezdő a srác. Hazudnék, ha azt írnám, nem kezdtem el jobban tekerni, csakhogy ne hagyjon el olyan gyorsan...de ugyebár nekem nem csúcskategóriás gépem van, megaztán 50 km már mögöttem volt, amit csak megérzek, szóval akárhogy hajtottam, utol nem értem a pasast, de még jónéhány kilométeren át a nyomában tudtam maradni.

Rögtön az jutott eszembe, hogy hány olyan sztorit hallani, hogy valaki azért bukik el, mert mások alapján ítéli meg saját magát. Hogy el sem kezd zongorázni tanulni, mert egyszer meghallgatta mondjuk Rubinsteint játszani. Az élet nagy igazsága, hogy mindig van jobb. És persze rosszabb is. Visszakanyarodtunk tehát a szokásosnak mondható attitűd-kérdéshez. Ami azt jelenti, hogy valójában rajtunk múlik minden. Saját magunkon.

Micsoda meglepetés. A legtöbb önismereti tréning alapja, hogy ide érkezik. Önmagad mércéje légy, sohasem másoké. Csak az számít, hogy magadat le tudd győzni. Sose másokat figyelj, csak magadat, mert te vagy az egyetlen, aki változtatni tud. Te vagy az egyetlen, aki hiteles motivációt tud találni, és te vagy az egyetlen, aki képes megvalósítani a céljaid.

Thursday, 9 July 2015

Túrós almás izé


Rég tettem fel receptet. Elsősorban azért, mert nagyjából minden olyan, amit készítettem mostanában, már valamilyen formában jelen van a blogon, szóval nagy újdonságot nem tudtam felmutatni, ami végülis érthető, hiszen eléggé beszűkült a mozgástér, ha diétás ételekről beszélünk.

Ma azonban megszállt az ihlet, és csináltam süteményt. Nincs benne se cukor, se finomliszt, se semmilyen zsiradék LOL. És mégis finom. Egy szelet belőle 85 kalória, a legnagyobb tepsimben sütöttem, és 20 szeletre vágtam fel. Ujjnyi vastag szeletek lettek. természetesen nem szép sütemény, és nyilván ha valaki egy Rákóczi túrós és egy Rigójancsi között kóstolja meg, nem fogja az egekig magasztalni....de kiváló snack, ha valaki édességben gondolkodik, ami nyugodt lelkiismerettel fogyasztható.

Íme a hozzávalók:

-500 gr túró
- 2 db alma (bazi nagy piros ír alma volt)
- 300gramm cukornak megfelelő édesítő (én sodium cyclamate-ot használtam)
- Vanília babpaszta (egy fél mokkáskanálnyi)
- 4 tojás
 * ezeket a hozzávalókat el kell szépen keverni, hogy nagyjából homogén masszát kapjunk. ha megvan, jöhet hozzá az általam a következőképpen összeállított keverék:

-100 gramm zabpehelyliszt
- 50 gr. zabpehely
- 50 gr. zabkorpa
- 50gr rizsliszt
- 10 gr nyílgyökérliszt
- 10 gr kókuszliszt
- 10 gr őrölt chia

Ezt az egészet alaposan elkeverjük, és 180 fokon megsütjük, kb 20 percig. Én extrém módon félek a leragadástól, szóval nem kockáztattam: kókuszzsírral kikent sütőpapírra egyengettem el a masszát. Simán kijött a tepsiből, és teljesen jól szeletelhető lett.

Miért jó? Azért, mert nincs benne a rettegett hármas (finomliszt, cukor, zsiradék)....ellenben van benne túró, tojás, zab...azaz kiváló fehérjék és rostok, valamint zsírból is csak természetese, ami a tojás sárgájában van. Fogyni nem alkalmas, mert baromira eteti magát, igaz, mindössze 85 kalória/szelet, szóval azért lehet belőle enni anélkül, hogy nagyon elszaladnának a kalóriák. 

Wednesday, 8 July 2015

Ly Ly - Kétely :)

Ez a blog a fogyásról, a súlymegtartásról szól, és az azzal kapcsolatos dolgokról. Azaz mindenről. Van benne ugyanúgy ételrecept is, ahogy alig érthető, mélylélektani fejtegetés is. Mert a rossz testkép problémája - úgy gondolom - rendkívül összetett. Olyan, mint maga az Élet. Tele van kismillió aspektussal, és sokszor csak azért nem tudunk változtatni a súlyunkon, mert nem látjuk át a teljes képet, vagy mert elveszünk a részletekben, és nincs idő, energia, pénz, kedv, lehetőség, türelem, stb...a végére járni a dolgoknak.

Sokan hazudunk magunknak, hogy túléljünk. Könnyebb így.....gondoljuk. És még az is lehet, hogy igazunk van, ahogyan a lelki szegények is boldogok. Ahogyan a világ legegyszerűbb embere is lehet elégedett és boldog olyan körülmények között, ami másokat mondjuk az öngyilkosságba hajt. A kérdés, hogy mi az igazi különbség a két embertípus között? Igény? Elvárás? Intelligencia? Ambíció?

De ki mondja meg, hol vannak a határok? Ki képes irányítani a tudatalatti énjét? Az olyan érzések, mint az irigység, a vágyakozás, a birtoklási kényszer, a rosszindulat.....ezeket nem lehet csak úgy egyszerűen teljes mértékben kontroll alá vonni. Ilyenkor kell(ene) előhúzni azt a fajta "zen" megközelítést, aminek a lényege, hogy egyet hátralépünk, lecsillapodunk, és elgondolkodunk. Ki is vagyok én? Honnan jöttem? Hová tartok? Mik a céljaim? Mi tesz boldoggá, és miért? Mennyire vagyok képes irányítani az életem?

Annyi kérdés, és látszólag egyiknek sincs köze az életmódhoz, a túlsúlyhoz, a fogyáshoz. Pedig mégis. Ahhoz, hogy valaki el tudjon indulni ezen az úton, legelsősorban önmagával kell egyenesbe jönnie. Megértenie saját magát, felfogni azokat a dolgokat, amik igazából motiválják....nem a felszínről beszélek, hanem arról, ami a lelkünk legmélyén van, ahol nincs senki más, akinek imponálni akarunk, vagy akit meg akarnánk győzni arról, hogy mások vagyunk, mint akiknek látszunk.

Az elmélyedés önmagunkban érdekes folyamat. Nyilván kell hozzá néhány körülmény, de ha valakinek az egész napja egy rohanás, akkoris egyszer vége a napnak, és lefekszik aludni. Ha máskor nem, ekkor van idő eltűnődni. De szerintem sok embernek van/lenne alkalma a mindennapokban is egy kis mentális alámerülésben. Vannak olyan motorikusan végzett tevékenységek, amik mellett az ember gondolatai elkalandozhatnak másfelé anélkül, hogy ez bármilyen veszéllyel járna. Nyilván nem a pilótára vagy a sebészre gondolok....

Mélyen hiszek abban, hogy sok embernek lenne jobb az élete, és vele együtt a környezetének az élete is, ha tisztába tudná tenni a saját, mélyen gyökeredző problémáit. Nem feltétlenül a megoldásról beszélek, hanem a feltárásról. A feltárás után jöhetne a szembenézés, és a tervezés...és aztán a megvalósítás. De addig, amíg az emberek képtelenek szembenézni a saját életükkel, gondjaikkal, céljaikkal, módszereikkel, na és persze legfőképpen a hibáikkal, addig sajnos nem sok remény van a változásra.

A gyerekeimnek sem győzöm eleget hangoztatni, hogy nincs tökéletes, nincs hibátlan ember. Mindenki, aki létezik, az hibázik is olykor. A lényeg ott van, hogy ki hogyan kezeli a hibáit. Hogy eltagadja, másra fogja, elfordítja a fejét, és nem vesz róla tudomást, terel, stb....vagy szembenéz velük, tanul belőlük, elemez, felvállal, és korrigál. Az utóbbi típus az, akinek jó esélye van arra, hogy sikeres és őszintén boldog, kiegeynsúlyozott életet éljen, aminek fontos része a helyes testkép, és az egészséges életmód.

Visszafelé nehezebb menni. Eljuthatok autóval úgyis A pontból B pontba, hogy kézi erővel forgatom a kereket, és attól várom, hogy a motor beinduljon....és lihegve magyarázkodok, hogy nem tehetek róla, van a tartályban üzemanyag, az autóval minden rendben van, a motor kifogástalan, stb...szóval nem az én hibám, hogy nem jár a motor. Pedig csak a kulcsot kéne elfordítani, és hirtelen a megtett út sokkal rövidebb és kényelmesebb lenne.

Tudom, minden hasonlat sántít, így ez is....de hitem szerint sokan vannak, akik nem látják a fától az erdőt....és tudják, hogy hátra kellene lépni egyet, de.....mindig van valami kifogás, hogy miért nem.... biztosan nem a lefogyás fog segíteni az életemen, ha rossz testkép csak egy tünet, Attól, hogy a fehér kalács helyett rozsos zsömlébe burkolom a sonkát, attól nem lesz megoldva az életem. Persze lehet úgy vélni, hogy nem tünet a túlsúly, csak egy kis csorba, amit odafigyeléssel ki lehet köszörülni. Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy kételkedjen. Mert a kétely az első lépcsőfok ahhoz, hogy elmélyedjünk önmagunkban, és feltárjuk a motivácós területeket, az igazi problémákat. Kételkedjünk abban, hogy tünet-e az elhízás, vagy nem.

Saturday, 4 July 2015

Őszintén

Ahogy múlnak az évek, lassan talán kitisztul a kép: kezdem megérteni miérteket. Lefogyásom után lelkesen és értetlenül álltam az előtt a tény előtt, hogy mennyire nem találhatóak a neten esetleírások, tapasztalatok, miért tűnnek el azok a sikersztorik, amik nagy lefogyásról szólnak. Ma valahogy úgy látom, hogy van egy jó része a lefogyottaknak, akik nem tudtak soványnak maradni, és azért tűnnek el. Aztán vannak, akik felépítenek rá valamilyen vállalkozást, és üzletszerűen folytatják. És vannak, akik elindulnak ezen az úton, de nem jutnak messzire.

A túlsúlyosság...a helytelen táplálkozás, az életmód....ez mind-mind óriási üzleti lehetőség. Pusztán azért, mert az embereknek nagyjából a fele túlysúlyos, és komoly részük szeretne egválni ettől a problémától. Csakhogy amennyire nagy ez a piaci rés, olyannyira kicsi is...ugyanis az emberek általában nem akarják megérteni, hogy ez nem másoktól, vagy a pénztől közvetlenül függ, hanem csak saját maguktól.

Semmilyen módszer vagy tabletta, vagy vallás nem fog változást hozni. Az életmód okozta problémákat csak az életmód megváltoztatásával lehet megoldani. Ennyi. És ha egy száznegyven kilós (például) ember fogyni kezd, akkor szerintem hazudik, ha azt mondja, könnyű. Szerintem hazudik, ha azt mondja, vidáman teszi, könnyedén, éhezés nélkül.

Én végigcsináltam a fogyást is, és az életmódváltásban is nyakig benne vagyok még ma is, és máshogy éltem meg. Nagy harc ledobni a testsúlyunk jelentős részét. Nagy harc túlélni.....végigcsinálni. És nagy harc a nem visszahízás is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem nagyon könnyű, és élvezem, és fáklyásmenet, továbbá leányálom az egész. Hazudnék, ha azt mondanám, az életem egy habostorta, és nincsenek nehéz helyzetek, és minden súllyal, életmóddal, mozgással kapcsolatos kérdés megszűnt, hogy többé már nem kell foglalkozni ezekkel a dolgokkal.

Az igazság az, hogy a mai napig harcolok, és gyanítom, ez nem fog változni már. Amíg élek, addig igenis KELL kontrollálni a testsúlyom, figyelni kell arra, mit és mennyit eszem, figyelni kell arra, mit és mennyit mozgok. Attól, hogy lefogytam, még nem váltam genetikailag mássá. Ugyanúgy hízásra hajlamos, endomorf (ugye így mondják) alkatú ember vagyok, és nem váltam olyanná, aki ehet bármit, úgysem hízik meg.

Kemény munka megtartani azt, amit elértem. Ha lazítok, igenis úgy szaladnak fel a kilók, hogy nem győzöm kapkodni a fejem, meghát persze a lazítós időszak után keményebben hajtani, hogy visszaálljon a "versenysúlyom". A napi 3-4 óra kardiómozgás, a heti átlag 60-70 nyers tojásfehérje, és 1-2 kiló sovány túró elfogyasztása, a fehér liszt, a cukor, és az édességek drasztikus csökkentése, a minden zsiradék lecserélése nyers kókuszzsírra, a folyamatos számolás, a sok-sok apróság, amit nehéz lenne most felsorolni.....ez mind ott van. Még akkor is, ha nem látszik kívülről, csak az eredmény....ami esetleg tűnhet úgy, hogy egy állapot, amit el kellett "csak" érni.

A valóság az, hogy ezért az állapotért nap mint nap meg kell dolgozni, keményen. Ez sok munkát, energiát, időt, türelmet, kitartást, akaraterőt, állhatatosságot, elszántságot, kényelmetlenséget, és akár  konfliktust is jelent. Azt hiszem úgy fair, ha ezt tudatosítja magában az ember. Semmi sincs ingyen, mindennek meg van az ára, amit így, vagy úgy, de meg kell fizetni.

Tuesday, 23 June 2015

...tovább...

Állítólag a szorgos hangyák nem is olyan szorgosak. Amikor sok-sok hangya húz egy irányba egy nagyobb levelet például, akkor nem közös munka folyik, hanem mindenki saját maga felé húzza, és amelyik irányba elbillenek az erőviszonyok, abba az irányba indul el a levél. Ezt még régen olvastam valahol. A lényege, hogy optikailag úgy tűnik, komoly csapatmunkáról van szó, de valójában önző disznó mindegyik kis hangya, és magának akarja az egészet.

Azt hiszem mi emberek is ilyenek vagyunk. Tulajdonképpen akkor lennénk elégedettek (talán), ha nem kéne mozogni semmit sem, lehetne zabálni mindent korlátok nélkül, és tökéléletes alakunk, továbbá ultrafit testünk lenne. Ja, és a nap minimum 48, de inkább 72 órából állna. Persze az is lehet, hogy egy idő után ez is kevés lenne, mert többet akarnánk.

Vajon ez baj? Vagy ez viszi előre az emberiséget? Ettől leszünk jobbak, vagy ez hátráltat? Egyáltalán hogyan lehet ugyanaz a dolog aspektustól függően totál ellentétes jelentésű? Láthatjuk, mennyire lényeges lehet a hozzáállás....

Hogy a legutolsó post után felkapjam a fonalat: Kocsikerék megcsinálva, GPS lecserélve, bringa helyrerakva. Vettem új külső gumit, belsőt is, mindjárt kettőt, felkészülve a lehetséges további problémákra, és vásároltam kézipumpát is, és mindjárt le is teszteltem, hogy fel tudom-e fújni a kereket.....fel tudom. A mai korban ez kábé olyan, mint a kézzel levélírás. Elvileg az ember tudja, de mikor odakerül a sor, az eredmény elég lehangoló tud lenni.  Matekoztam fél óráig, mire rájöttem, hogy kell felpumpálni kézzel a kereket....Telefonom a szervizben, kicsit az is ijesztő, mennyire furcsa tud lenni az ember élete okostelefon nélkül. Nem merek új utakra menni a bringával, mert úristen, mi van ha elkavarodom? Hogy találok haza gps nélkül? Lol. Nem tudok zenét hallgatni sem... Na nem mintha leszakadna az ég, ha menet közben nem muzsikál a fülembe senki, de amikor a hegyek között suhanok a biciklivel, miközben Bach levegős G húrja zsong a fülembe....az azért nem kárpótolható a közlekedés-zajjal.

Érzékelem a fejlődést, mert tegnap 80 km-t mentem egyhuzamban, ill. a felénél 5 perc pihenőt tartottam, és sokkal jobban bírtam, mint legutóbb, mikor ennyit mentem egyszerre. Az időjárás nagyon meghatározza azokat a napokat, amikor tudok tekerni. Ha süt a nap valahol, ki kell használni, mert lehet, hogy aztán hetekig alkalmatlan lesz az időjárás a bringázásra.

Napi több órát tölteni sporttal, mozgással nem könnyű feladat. Senkinek sem az, függetlenül az egyéni körülményektől. Nemcsak fizikailag kell teljesíteni, hanem logisztikailag, és bizony mentálisan is. Azt hiszem, ez nagyon lényeges pontja az eredményes súlytartásnak. Legalább akkora jelentőséget tulajdonítok neki, mint a fogyásnak a diétában. És továbbra is dühít, mikor összekeverik a kettőt, és súlyosan elhízott embereket kizavarnak futni, meg sportolni azért, hogy lefogyjanak. 

Valamiféle kettősséget érzek magamban, mikor az életmódváltással, a fogyással kapcsolatos műsorokat/beszélgetéseket látok/hallok. Egyfelől örülök annak, hogy a téma fel van kapva, másfelől dühít a dilettantizmus, és az, hogy igazából ritkán beszélnek a lényegről, és a sok elhangzó jótanács meg okosság ritkán van összhangban az általam gondoltakkal. Azt viszont tudom, hogy én amit gondolok, amögött soksok tapasztalat, élmény, szenvedés...van. Sokszor van, hogy aki hirdeti az igét, nemhogy ragozni sem tudja, de kompetenciában sincs sehol. Vagy ha van, nincs megmutatva a hitelessége.....sajnos.

Saturday, 20 June 2015

Nyári üzemmód

Szerintem nem volt példa még arra, hogy ennyi szünetet hagyjak két post között, bár ki tudja. Részben azért nem írtam, mert nem volt semmi különös történés, részben azért nem, mert eléggé lefoglaltak a dolgaim. Igazából sokszor utaltam már arra, hogy a megváltoztatott életmód, a nem-visszahízás egy alapvetően folyamatosan megvívandó harc, ha úgy tetszik, egy olyan háború, ami sosem ér véget, így nyilvánvalóan nem feltétlenül van mindig valami új, valami izgalmas.

Sokszor kicsit unalmas, monoton a történet, már ami például az étkezést illeti. Ha valaki komolyan veszi a dolgot, azért olyan nagyon sok variácója nincs ezen a téren. Kerülni a zsírokat, a szénhidrátokat, előtérbe tolni a fehérjéket, a természetes alapanyagokat. Igazából ez nem annyira izgalmas étrendet tesz lehetővé. Úgy is fogalmazhatnék, hogy kicsit beszűkül a választék.

Szóval új recepteket nem alkottam az elmúlt pár hétben, a jól bevált túró-nyers tojásfehérje, gyümölcs, zöldség, hús vonalon haladok, néha egy kis rizs, kis kókuszzssír, 80% feletti étcsokoládé, és ha nem férek hozzá a túróhoz, akkor az ultralight natúr joghurt. 

Mozgás téren viszont kitört az ír nyár, ami azt jelenti, hogy melegebb eső esik nincs annyira hideg, és ritkábban van csapadék, úgyhogy a gyerekek is odakint sportolnak, amikor csak lehet, én pedig bringára pattantam. Vettem egy új biciklit, mert a régi valahogy kattog alattam, mert szerintem csapágyas lett...és hát itt Írországban sokszor gazdaságosabb új holmit venni, mint javíttatni, mert nagyon magasak a munkabérek (mondjuk azért ez nem baj). Ezúttal nem hegyi biciklit vettem, hanem egyfajta keveréket a versenybringa és az MTB között, amit itt hibridnek hívnak...elméletileg az országúti használatra ÉS kevésbé jó utakra, terepre is egyaránt alkalmas. Sajnos viszont ez sem bírta túl sokáig, nincs egy hónapos, de tegnap egy hatalmas durranással szétrobbant a hátsó külső gumi, továbbá kicsit elkezdett kotyogni a hajtókar.

Nem volt egyszerű a történet, mert egy relatíve nem túl közeli helyre indultam, a Rock of Cashel-hez, ami egy nagyon szép katedrális, és kedvelt turistaközpont is. Nincs messze tőlünk, 35km...Reggel kilenckor indultam, szokásosan vittem magammal egy liternyi vizet meg egy banánt. Fél tizenegyre oda is értem a katedrálishoz, pihentem egy 5 percet, megettem a banánom, és usgyi haza. Kis kerülőúton indultam el, és kb 20km-rel a cél előtt eldurrant a kerekem, nagyjából a semmi közepén. Jó két centis hasadás a külső gumin, azzal nem nagyon tudok mit kezdeni sehogy sem, úgyhogy eltoltam a bringát a legközelebbi faluig (5km), és megkértem a feleségemet, hogy mentsen haza kocsival. Namost nyilván a Föld nem áll meg és indul újra csak mert én lerobbantam a biciklivel, úgyhogy pár órát várnom kellett, hogy V. el tudjon indulni értem. Viszont  süt a nap, végül is 62 km-t sikerült bringáznom is, gondoltam semmi gond, pihenek kicsit, önfeledten netezek a két hete vett telefonommal....de nem sikerült, mert rájöttem, hogy valami baja van, ugyanis a 4G ellenére időnként úgy dobott le a netről, hogy a fal adta a másikat, és csak a reboot segített. Sejtenem kellett volna, hogy valami gond van vele, mert előző nap lett kész az autó a negyvenvalahány km-re lévő szervizben, ahova bringával mentem érte, és egész hazafelé nem jelzett térerőt, így haza sem tudtam üzenni, hogy minden ok....

Életem értelme elindult a megadott pozícióm felé, de az öreg dzsípíeszünk nem annyira volt a helyzet magaslatán, meg hát az ír utak sem olyanok, hogy kényelmesen bámészkodhat az ember, meghát én sem álltam az út szélén piros zászlót lengetve, szóval a lényeg, hogy V elhúzott a kis falu mellett, és továbbment egy 10 km-el. Sebaj, telefonon értekezve rájöttünk, hogy meg kell fordulnia, csakhogy sajnos egy métert sem mert menni a kocsival, mert mikor megállt, észrevette, hogy a jobb hátsó kerék füstöl, és ferrodolszag van....úgyhogy mit volt mit tenni, elindultam a biciklit tolva a lerobbant kocsi felé, miközben mindketten telefonon kértünk segítséget. Pár óra múlva sikerült mozdítható állapotba hozni a kocsit, másnap visszavittem a szervizbe, ahol kiderült, hogy az eredetileg furcsán viselkedő jobbhátsó keréknek nemcsak az volt a baja, hogy elhasználódtak a fékbetétek, és cserélni kellett, hanem a chryslernek tripla féke van, azaz a hátsó tárcsafékkel párhuzamosan egy dobfék is jelen van, amit a kézifék működtet. Itt volt a bibi.

Szóval aznap este valamikor este hét-nyolc körülre sikerült hazaérni...mostanra a kocsi rendben, a telefonom szervizben, a biciklim kormányra-nyeregve állítva várja a sorsát...utánanéztem, hogyha strapabíróbb külsőgumit akarok rá venni, annak 50€ darabja, nem beszélve a csapágyról, szóval lehet, hogy maradok a szobabringámnál inkább. Bár tény, hogy jól esett ez a majd' ezer kilométer, amit mentem a hónapban (996)....de felelős családapa lévén azért van egy határ, amit a bicikliüzletágra szánok LOL Nem óhajtok többezer eurós biciklit venni, csakhogy tutira bírja a tempót meg a kiképzést....Családi tekerésekre meg megfelelnek ezek a biciklik, is, amik vannak, igaz Benike kinőtte a sajátját, így mindenki ugrott egyet felfelé, és most megint venni kéne egyet, hogy mindenkinek legyen mit hajtani. Mondjuk az is igaz, hogy a szobabringán tudok menet közben például blogolni is, amint a mellékelt post mutatja :D



Monday, 25 May 2015

Bicikli

Végre újra itt van a bringaszezon, és én kisfiús lelkesedéssel vetem nyeregbe magam. Ilyenkor mindig rádöbbenek, mennyivel élvezetesebb az igazi biciklizés, mint a szobabringázás. Látvány, zaj, változatos útviszonyok...az ember érzi maga alatt a szerkezetet, ahogy dolgozik, és persze a legfontosabb: a megtett út/távolság öröme.

Amióta először biciklire ültem, azóta folyamatosan le tud nyűgözni a helyváltoztatás képessége, amit a kerékpározás által az ember megélhet. Az átlagember számára ez biztos nem újdonság, legfeljebb kölyökkorban, mikor az első biciklijét megkapja a szüleitől, csakhogy nekem gyerekként sem volt soha, mert az szüleim sosem vettek :-(...

Először talán 2012-ben vettem két biciklit, kapásból a legolcsóbb MTB-t, és elkezdtem őket nyúzni. Többezer kilométert pakoltam bele, és megtanultam, hogy bizony rengeteg mindent lehet beruházni a biciklizés kapcsán. Sisakok, nadrágok, felsők, lámpák, kulacstartók, zárak, kesztyűk, szemüvegek, fejkendők, mobiltartók, compjuterek, nyeregtáskák...és így tovább. 

Aztán hamarosan vettünk bicikliket a srácoknak is, így együtt tudott moccanni mindenki, ha arról volt szó. A két piros MTB relatíve hamar megadta magát, a csapágyak nem bírták túl soká (egyik sem), igaz, a nagyfiamnak jelentős része volt ebben :) Később vettem egy komolyabb biciklit, ami mostanra szintén csapágyas lett, de ebben szerencsére csak a központi csapágy szállt el, amit ki fogok cseréltetni, így maga a bicikli menthető még. 

Most viszont idén először egy "hibrid" biciklim lett, ami errefelé azt jelenti, hogy átmenet a verseny, a MTB és a túrabiciklik között. Azaz vékonyabb kerekű, mint egy MTB, de nem annyira, mint egy versenybicikli, és tökéletesen alkalmas az utakra akkor is, ha éppen nem első osztályú az aszfaltréteg. Most először a vázméretre is odafigyeltem vásárláskor, cserébe egyszerűen csodálatosan érzem magam biciklizés közben. A bicikli minden szempontból tökéletes, ráadásul nem is volt drága. Ma 45 km-t mentem egyhuzamban vele, pedig eredetileg be akartam volna iktatni pihenőt is.

Közben olvasgatom a neten, hogy milyen tanácsokat adnak a magamféle laikus bicikliseknek az öltözködést illetően, de szokásosan eléggé felhúzom magam....mert rendre kiderül, hogy azok a cuccok, amiket én vásárolok magamnak, még az olcsó kategóriát sem érik el....de könyörgöm, ötvenezer forintos biciklisnadrág??? Kinek? Minek? Szóval nekem nincsenek ilyen fancy cuccaim, csak a sima, Lidl-ből, Heatons-ból összevásárolgatott holmik, de az élmény tökéletes ezekben is :)