Wednesday, 23 August 2017

...nincs jobb dolgom...avagy saláta mindhalálig?

Van az a mondás, amikor azt mondják, valakinek az élete forog valami körül. Ezt általában arra értik, hogy az illető ember életének a nagy részében egy bizonyos téma van jelen. Azért cselekszik, az motiválja. Általában amit gondol, amit tervez, az mindig e téma körül forog. Mondjuk például egy munkamániás cégvezető, aki vezet egy bármekkora céget, és aludni is csak ritkán jár haza, annyira beleássa magát a tennivalókba. Vagy egy élsportoló, aki napi nyolc órát edz, mert mondjuk készül az olimpiára. Vagy egy elkötelezett kutyatenyésztő, aki hajnaltól késő estig a kutyáival foglalkozik. Vagy egy vidéki gazda, aki még egy nap szabadságra sem megy soha, mert nincs aki megetesse az állatait. Vagy egy elhízott kényszerevő, akinek a gondolatai 10 percenként arra kalandoznak, hogy mit lehetne enni. Esetleg egy alkoholista, aki folyamatosan keresi a lehetőséget a lerészegedésre.

Mint minden az életben, ez is lehet többféle. Lehet megszállottság, lehet elkötelezettség, lehet profizmus, lehet hobby. Attól függően, ki mennyire mászik bele, és hogy mennyire képes elmélyedni benne. Mondjuk jellemzően a mondást, hogy e körül forog az élete, akkor szokták mondani, ha más szinte nincs is jelen, ha mindig, minden erről szól.

A legtöbb súlyosan elhízott embernek az élete az étel körül forog. Az evés mint cselekmény, és az étel, mint beszerzés, elkészítés, tárolás, stb. körül. Ez sokszor nem egyértelmű, de ha bárki alaposabban a mélyére ás, akkor láthatja, hogy bizony dehogynem. Ha valaki nagymértékben el van hízva, és ráveszi magát a lefogyásra, akkor azt kizárólag úgy fogja tudni eredményesen végrehajtani, ha komolyan veszi. Ha onnantól nem az étel, hanem a fogyás körül kezd forogni az élete. Nem hobby-szinten, hanem inkább a másik véglet felé haladva, a megszállottság szinten. Lehet elvakult, fanatikus, elmebeteg, nemnormális....ránk süthetnek sok bélyeget menet közben, de kiirtani egy olyan addigi beidegződést, ami az emberi élet legelemibb ősi ösztönére épült fel - azt hiszem nem lehet félvállról. Igen, kell hozzá elkötelezettség. Mert szembe kell menni az egész addigi életfelfogással. Mert meg kell változni. Máshogyan kell gondolkodni dolgokról, más szempontok felől kell megközelíteni egy kérdést, más prioritást kell találni, és így tovább. Nagyszabású a történet mindenképpen.

Jelenti-e ez azt, hogy ha valaki megváltoztatja az életmódját, akkor elveszíti az összes érdeklődését minden egyéb irányba? Jelenti-e ez azt, hogy ha lefogy, onnantól kezdve nincs család, nincs szórakozás, nincs munka, nincs hobby, hanem ultramaraton van, meg ironman, meg súlyzók és edzőtermek, és saláta mindhalálig...?

Jelenti-ez azt, hogy mostmár az életem soha semmi másról nem fog szólni? Hogy már nem érdekel semmi és senki, hogy nincs se Isten se Ember, csak az edzés meg a diéta? Hogy aki ebben él, annak nincs jobb dolga ezeknél, és nem is lesz soha?

A válaszom: Nem. Ez nem ezt jelenti. Ez azt jelenti, hogy ha eddig a zabálás volt a központi elem, akkor most már nem lesz az. Ez azt jelenti, hogy az élet ezer új területen nyílik ki, és új lehetőségek sora lesz majd elérhető. Tehát mert lefogytam, azért nem fogom elhanyagolni a gyerekeimet, mert az összes szabadidőmet a teremben töltöm, hanem adott esetben fogom a kölykeimet, és együtt elmegyünk túrázni vagy biciklizni - mert most már én is képes vagyok rá. Nem lettem érdektelen és unalmas. 

 Természetesen vannak szélsőséges esetek, ahogy mindig. Ahogy más témában is mindenhol vannak, akik pengehátú lovon vágtatnak, és nem tudnak megmaradni felül. De óriási hiba lenne bárkinek azért eldobni magától az életmódváltás lehetőségét, mert egy rosszul elképzelt világtól retteg. Mert egy nem létező, általa hibásan kreált defektes valóságtól menekül. Persze hogy félünk. Persze hogy bizonytalan minden. De egyvalami állandó: az egyéniségünk. Saját magunk szilárdan állunk a körülöttünk mozgó-forgó, lüktető és mindig gyorsan változó világ közepén. A gombon a saját kezünk van. Ne féljünk tehát változtatni, változni, mert minden csak rajtunk múlik.

Monday, 21 August 2017

Büszkeség és balítélet



Nyilván mindenki életében akad olyasmi, amire nem büszke. És olyan is, amire igen. Az elhízás témaköre elég színes palettát nyújt ebben is. Mert ugyan ki lenne büszke arra, hogy elhízott? Senki. Talán szégyellni kéne...? Ki tudja...? Mindig van valami, ami a háttérben dolgozik. Mindig van mentség, mindig van kifogás is. És mindig léteznek valódi okok, valódi akadályok, igazi nehézségek. Mert az élet már csak ilyen összetett.

A kövérségnek vannak fokozatai. Van, akit úgy lekövéreznek, hogy a BMI szerint meg sovány. Gondoljunk csak a modell szakmára. Aztán van, aki saját magát is kövérnek látja, pedig sovány. Olyan is van, aki magát tökéletesnek látja, pedig valójában túlsúlyos. Aztán van olyan kövér, aki csak esztétikai kövér. Tehát van rajta felesleges súly, de ez nem okoz egészségügyi problémát, nem okoz semmilyen funkcióvesztést az életben, egyszerűen csak van és kész. Ez a szegmens valójában nem túl széles, hiszen a túlsúly mindenképpen megterhelő az ízületeknek, a keringésnek, tehát előbb-utóbb valamilyen formában csak lesz valami következménye, de ismerjük el, létezik olyan, hogy mindez elhanyagolható. Ebben a szegmensben a társadalmi és az individuális megítélés dönt. Tehát lehet, hogy a szomszéd vagy a butikoscsaj kövérnek gondol, sőt, lehet hogy én is annak gondolom magam ha a tükörbe nézek, és lehet, hogy nem. Megjegyzem: én itt, csakis ebben a szegmensben érzem indokoltnak az önerősítő "igenis vállalom a testem, és boldog vagyok" életérzést....de sajnos egyre többször látok ilyesmit olyan helyzetben, amikor bizony nem kicsi túlsúlyról van szó, hanem olyan helyzetről, amikor komoly tennivaló lenne szükséges....Értem én, hogy népszerű az olyasmit reklámozni, ami könnyű. Könnyen talál megértő fülekre az, aki olyanokat mond, amit az emberek szeretnek hallani. Kit érdekelnek a hosszú távú igazságok....?

Tovább húzva a fonalat: a következő szint az a kövérség, amikor elkezdenek jelentkezni a problémák, az akadályok, és szépen lassan jön a társadalmi bélyeg is: már nem csak a butikoscsaj néz furán, hanem a konfekciórészleg sem tud olyat nyújtani, ami jó lenne. Jöhetnek a duciboltok...az én időmben még olyan ritka volt, mint a fehér holló, ma már komplett láncok vannak, amik kifejezetten túlsúlyosaknak kínálnak portékákat. Innen a legveszélyesebb az út, mert ahogy megyünk tovább, egyre meredekebb a lejtő. "Az út végén ott a halál"....sajnos. Nem nagyon találkozni viszont olyan jelentéssel, hogy a halál oka a kövérség volt. Mert ez csak közvetett. Általában szívelégtelenség, ödéma, keringési gond, stroke, stb....de nagyon sok alkalommal a kövérség ott bujkál a háttérben.

Nem vagyok büszke arra, hogy elhíztam. Nem keresek kifogást, mentséget, nem hárítom másra. Én voltam. Ezen a világon semmi sem történik ok nélkül de az még se nem mentség, se nem kifogás, maximum egy lehetőség az analizálásra. Mindezektől függetlenül én voltam az, aki a számba tettem az ételeket, aki megrágta és aki lenyelte. Nem más. Szerintem senki sem lehet büszke arra, hogy elhízik.

Na és a lefogyás? Igen árnyalt a kép megint. Alapvetően két irányból látom lehetségesnek: külső kényszer vagy belső indíttatás. A külső, ha valaki vagy valami megadja a lökést. Mondjuk egy orvos, aki felfest egy nem túl biztató képet. Vagy mondjuk egy partner, aki elhagy. Szóval ha nincs más választásom ahhoz, hogy normálisan tovább éljem az életem, csak a fogyás. Ezt gondolom én külső kényszernek. Belső indíttatásnak pedig azt, amikor nincs ilyen külső kényszerítő erő, hanem kvázi elegünk van, és változni akarunk. Amikor megérett bennünk az elhatározás olyan nagyon, hogy a szándékot tettek kövessék.  

A lefogyás mindkét irányból megvalósulhat. A cél elérése szempontjából mindegy milyen úton jutunk el odáig. Egyformán sikerként könyvelhető el ha a változást akarjuk és a változást elérjük. Jogunk van büszkének lenni akármelyik irányból jöttünk. Ettől függetlenül lehet jobb és rosszabb kevésbé jobb a módszer. Szerintem a belső indíttatás a jobb, mint a külső kényszer, két alavető ok miatt:

  1. Ha külső kényszerből indulunk, akkor az azt jelenti, hogy már történt valami olyan dolog, már elindult valamilyen olyan folyamat, ami nem jó. Egy kialakuló cukorbetegség, egy megterhelt ízületből adódó gond, egy lelassult keringésből eredő probléma, és így tovább. Tehát már túl vagyunk egy nem, vagy csak nagyon nehezen visszafordítható folyamaton, ami az egészségünk szempontjából nem jó.
  2. Ha továbbnézünk, és megvizsgáljuk, hogy a lefogyás után mi következik, két fő utat láthatunk: visszahízás, vagy súlytartás. Ha meg akarjuk tartani az eredményt, akkor szükségünk lesz arra a belső indíttatásra, egészen életünk végéig. (Úgy sem biztos, hogy összejön, de legalább esélyes) Vagy folyamatosan külső kényszerek fognak visszarugdosni arra az útra, ahol haladnunk kéne. Viszont minden kitérőnél egyre rosszabb állapotba kerül a testünk.
Szóval véleményem szerint a legjobb út az, ha az életmódváltás nem külső, hanem belső irányból indul.

Érdekes kérdés, vajon van-e példaértékű fogyás? Első körben azt mondanám nincs, mert predesztináltan ott van a problémakörben, hogy valaki el volt hízva, tehát eleve nem lehet jó példa senkinek. Ezen túllendülve viszont feltehetem úgy a kérdést, hogy az elhízottak esetében lehet-e jó példát állítani? Lehet. A sokféle lefogyási lehetőség közül hiszem, hogy vannak jobbak és rosszabbak. A jobbak közé egyértelműen az orvosi beavatkozás nélküli, belső indíttatású fogyásokat sorolom, ahol az emberi elme irányít, és nem a kés, vagy a kemikália. A kevésbé jó is jobb, mint a rossz, és a rossz is jobb, mint a semmi. Mert a dolgok relatívak általában.

Büszkének lenni és ítélkezni olyan emberi, gyarló cselekedetek, melyeket mi emberek általában így vagy úgy, de megteszünk. Szándékosan vagy véletlenül, jót akarva vagy gyűlölködve, szerényen vagy arrogánsan, korrektül vagy igazságtalan módon, jogosan vagy jogtalanul. 

Azok akik ebben a kérdésben sok tapasztalattal bírnak, érezhetnek némi társadalmi felelősségvállalást....azok irányába, akik keresik a válaszokat. A világ jobb hely lenne, ha azok, akiknek van mit átadni átadnák, és azok, akiknek kell, átvennék a hasznos információkat.

Saturday, 19 August 2017

Önmagaddal jóban lenni

A múltkorjában történt, hogy egyszer hazafelé jöttem biciklivel, elég jó tempóval, és egyszercsak megelőzött egy másik bringás. Írtam is akkor ide a blogba egy posztot erről. Kábé arról szólt, hogy ne másokhoz mérjük magunkat soha, mert annak úgysincs értelme. Mérjük önmagunkhoz. Ehhez kapcsolódik az, amin ma reggel gondolkodtam: Hogy önmagunkkal kell jóban lenni. Biztos vagyok benne, hogy a boldog élet egyik kulcsa ez. Itt csúszunk el oly sokan és oly sokszor. Hogy valaki másnak akarunk megfelelni, valaki más elvárásainak, elképzeléseinek, céljainak, vágyainak leszünk a megszállottjai ahelyett, hogy önmagunkra koncentrálnánk. A saját magunk lehetőségeire, a saját magunk képességeire, a saját magunk eredményeire. És így tovább.

Vesszőparipám lassan már, hogy csak egy életünk van. Ki kell szűrni belőle a salakot, és az igazi értéket észrevenni. Azzal foglalkozni, ami örömet okoz. Annyira belemenni valamibe, amennyire jól esik. Akkor is ha esetleg más valaki azt nem tartja elég jónak, elég szükségesnek, vagy éppenhogy túl soknak vagy túl kevésnek gondolja.

Az életben létrehozott egyensúlyban nagy szerepet gondolok annak, hogy elengedjük ezeket a szükségtelen kötelékeket, amik másokhoz, más emberekhez, vagy más eszmékhez kötnek....és képesek legyünk arra, hogy jó értelemben énközpontúvá tegyük az életünket. Hiszem, hogy az önzésnek is van "Jedi oldala"...hogy az önzés is lehet hasznos, ha az Én-t kiterjesztem azokra, akik hozzám közel állnak. Nem hamis eszmék mellett, nem megtévesztett fiozófiák mentén kell önzőnek lenni, hanem úgy, hogy a színtiszta, belülről jövő érzéseket preferálom minden mással szemben.


Friday, 18 August 2017

Relatív idő

Apám egyik gyakran ismételgetett beszólása volt, hogy minden relatív. Azaz viszonylagos. Azaz minden olyan, amilyen irányból nézed. Ahonnan hozzáálsz. Öregszem én is mint mindenki, és ahogy ez a folyamat halad előre, úgy döbbenek rá, hogy egyre inkább megszámlálható az, ami előttem van. Hogy ki tudja, hány nyár lesz még. Nekem. Hány Karácsony. Hány alkalom erre vagy arra. Nem akarok melankóliázni, csakhát van ennek kapcsolódási pontja az életmódhoz is.

Méghozá relatíve....mert nézhetem/érezhetem úgy is, hogy ki tudja mennyi van még hátra, ergo nem hagyok ki egy rákóczitúróst sem, és nem megyek el egy brassói mellet sem....hiszen az időm véges, ha úgy hozza az alkalom, a lehetőség, a helyzet, akkor muszáj élni vele, merthát az élet rövid....

Vagy nézhetem onnan is, hogy minél öregebb vagyok, annál inkább vigyáznom kell az egészségemre, az állapotomra, és annál inkább ellen kell állnom a "rossz" ételek csábításának, hiszen ahogy múlik az idő, úgy öregszik a testem, és úgy lesz egyre nehezebb felvenni a harcot a feleslges kalóriákkal szemben. 

Persze senki nem képes a jövőbe látni. Nem tudhatom ahogy senki sem tudhatja mit tartogat számunkra az élet. Mégis döntéseket kell hozni szinte minden pillanatban. Komoly és kevésbé komoly dolgokban is. A mindennapok apró döntéseiből áll össze az életünk. Azok által válunk azzá, akik vagyunk.

A mindennapi kis aprócseprő dolgok mögött meg kell, meg kéne látni a hosszútávú, nagyobb hatókörű következményeket. Ez nem könnyű, mert túl kell látni önmagunkon. Ki kell lépnünk a mostból, és be kell kukkantanunk a lehetségas "majd"-okba. És azok mérlegelésével kell meghozni a döntéseinket. 

Wednesday, 16 August 2017

MIért nehéz

Visszatérő téma, hogy miért olyan nehéz egy életmódváltás. Egy kimutatás szerint a magyarok 84 százaléka diétázik folyamatosan. Ebből talán nem túl merész arra következtetni, hogy a szándék ott van az emberekben, tehát nem arról van szó, hogy kishazánk túlsúlyos polgárai jól érzik magukat a bőrükben és köszönik, nem akarnak változtatni. Biztosan vannak ilyenek is, de a többség változtatni akar.

Mi állhat a változás útjába tehát? A szándék nagyon fontos, mondhatni a legfontosabb. De önmagában kevés. Ha elégedetlenek vagyunk a jelenlegi helyzettel, akkor könnyű meglátni, hogy az eddigi életmód, az eddigi étkezési és mozgási szokások, az eddigi munkabeosztás, az eddigi rutin...egyszóval az egész eddigi életünk folyása vezetett ide, ahol vagyunk. Világos tehát, hogy ha változást akarunk a testképünkben, az egészsgünkben, a fittségünkben, stb....akkor fel kell hagyni az eddigiekkel.

Igenám, de nem véletlenül alakul mindenkinek az élete olyanná, amilyen. A körülmények, a történések, az állapotok, a lehetőségek lökdösik az embert tovább. Próbáljuk irányítani, próbálunk beleszólni, ellenállni....de hol sikerül, hol nem. Egy vonatot nem könnyű letéríteni úgy a sínekről, hogy ne boruljon fel a szerelvény. Hirtelen lelökni nem lehet, meg persze ledumálni sem. Kell egy terv, kellenek eszközök, mint fék, váltó, kell kompatibilitás a rendszerhez, hogy ne ütközzünk össze más vonatokkal, és így tovább.

Ugyanígy az életmódváltás sem megy egyik pillanatról a másikra. Nem könnyű változtatni az évek, évtizedek nem véletlenül kialakult rutinján. Kevés embernek áll rendelkezésre korlátlan mértékben az idő, a pénz, a lehetőségek. De ha így van, önmagában persze az is kevés. Összmunkára van szükség. Nem kell a világ ideje, pénze, de valamennyi mindkettőből kelleni fog. Nem kell a világ legújabb, legdrágább kondigépparkja, ahogy nem kellenek feltétlenül a legmenőbb extra élelmiszerek sem.
Az életmódváltás komoly dolog, ami hosszú folyamat, nem lehet elkapkodni. Lehet nagy elánnal, elszántan nekivágni, de okosan át kell gondolni, hogy hol és hogyan térhetünk le az eddigi útról. Hogy hol és hogy zökkentsük ki a szerelvényünket a kötött pályáról.

Tuesday, 15 August 2017

Nyaralás és életmód

A klasszikus gondolatok, a megszokott kérdések, a konstans dilemma....lenni vagy nem lenni? Enni vagy nem enni? Lazítani, vagy feszülni? A mindennapokban az ember odafigyel, számol, analizál, mér, tervez, dokumentál. Az eredmény látható, érezhető, tapintható, mérhető. Ám amikor eljön a lazítás ideje mi történik? Csökkenő mozgás, növekvő kalóriaszám, és egészségtelen életmód. Jó ez nekünk?

Azt hiszem igen. Igen, mert ha nem lazíthatok soha, akkor nem jön ki a gőz, ami addig halmozódik csak. Akkor nehéz értelmet, örömet, boldogságot találni az életben. Akkor sem céltalan, de sokkal kevésbé szórakoztató. Azért persze van egy határ, tehát cukros üdítőt és csipszet még a nyaralás alatt sem fogyasztottam, de süteményt, túró rudit, rántott húst, sóskát és tökfőzeléket igen. És persze csokoládét, mert azt akármikor akármilyen mennyiségben képes vagyok fogyasztani. Meg marcipánt.

Most már évek óta úgy alakul a súlygörbém, hogy egész évben ereszkedik, majd nyár közepén, és  évvégén megugrik. De a trend nagyjából ugyanaz, ahogy a középérték is viszonylag állandó. Néha elfog a kétely (szokásosan), hogy jól van-e ez így, hogy nem lenne jobb inkább, ha a nyaralás alatt is folytatnám a szigorú étrendemet, és a napi edzéseimet. Biztosan létezik olyan ember, akinek ez a fajta megállás nélküli hajtás jó és kell is, de úgy gondolom, én nem ilyen vagyok. Alapvetően három lehetőséget látok:

  1. Élem az életem ahogy tudom, és amikor nyaralok/karácsony van, akkor felcsúszik pár kiló, ná und...? Az eredmény: néhány évtized alatt ledolgozhatatlan nagyságúnak tűnő hájtömeg, és jöhetnek a kifogások a génekről, a pajzsmirigyről, meg a vastagcsontúságról. Ja, meg hát ekkora túlsúlytól amúgy sem lehet megszabadulni, max. gyomorbypass-al vagy valami hasonlóval
  2. Szarok rá, hogy nyaralok, én tartom magam a szigorú étrendhez, a  napi két óra edzéshez, nem érdekel, hogy mindenki körülöttem pihen és eszik. Az eredmény: én jó esetben durcimókus, rossz esetben agresszív, ingerlékeny, rosszkedvű pokróc leszek, és elrontom a saját, továbbá a körülöttem élők nyaralását.
  3. Rádolgozok évközben, és a súlyomat lejjebb viszem pár kilóval az általam belőtt optimálisnál, így van helyem "rosszalkodni", és nem kell kétségbeesnem, mikor hazaérve a mérlegre állok... eredmény: kiegyensúlyozott élet, lazítós nyaralás, amibe belefér a mama rántott húsa ugyanúgy, mint a frissen kisült mákosmeggyes a mohácsi lidiben :)

Nyilván a harmadik verziót tartom az élhetőnek, már csak saját tapasztalatból is. Mindazonáltal mint mindig, idén is gyártottam tanulságot. Van pár dolog, amivel javítható az irány, amivel csökkenthető az okozott "kár"Ezeken a területeken mulasztottam idén, de jövőre megpróbálok jobban odfigyelni. Jelesül:
  • Elegendő víz fogyasztása mindennap
  • Elég alvás/pihenés
  • A nehéz vagy a szokatlan ételek fogyasztásának a fokozatossága
Ezeket a szempontokat jobban szem előtt tartva azt hiszem még közelebb juthatok a tökéletes nyaralás megvalósításához (étrend, életmód vonalon persze)

Sunday, 16 July 2017

Tüneti kezelés

Szokás mondani nemcsak azt, hogy a fogyás a fejben dől el, de azt is, hogy minden kövérség rejt valami lelki problémát. Valami komolyabb gondot, aminek tünete lehet a kövérség. Továbbmegyek: talán a kóros soványság, a bulímia, az anorexia, az exorexia, bármilyen ortorexia lehet tünete valaminek, amit ha egyrészt felfednénk, másrészt megoldanánk, talán a megváltozott, kóros testkép vagy viselkedésprobléma is eltűnne vele.

Lehet benne valami, szerintem minden kövér ember elmereng időnként azon, hogy túl a fizikai részen mi állhat az elhízása mögött valójában. Azt most hagyjuk, hogy van, aki akármennyit eszik, mégsem kövér, pedig nyilván lehetnek nagy problémái neki is, de ott nem így jön ki a gőz, ott más szelep van valahol….Én magam is nagyon sokat agyaltam ezen, hogy miért is voltam én kövér….
Szerintem ezeket a háttereket vagy lehetetlen, vagy nagyon nehéz feltárni, biztos meg lehet csinálni, kell hozzá egy szekérderéknyi pénz, egy jó szakember, meg korlátlan mennyiségű idő hahaha….de ha nem áll rendelkezésre egyik sem, akkor mi a helyzet?

Az asztma kezelésére általában két fő hatóanyaggal indulnak: terbutalin és budesonide. Az utóbbi hosszú távú, megelőző hatással bír, az ilyen hatóanyagú készítményeket preventíve kell használni, mert ha akut probléma van, akkor nem segít. A gyors segítség a terbutalin hatóanyagú készítményekben van, azok a már kialakult légzési nehézséget úgy csökkentik, hogy ellazítják a hörgőket és csökkentik a légúti ellenállást, tehát azonnal hatnak, és a fulladást nyomban enyhítik. És ha nem fulladtunk meg, akkor elkezdhetjük a sokkal okosabb, megelőző kezelést : D


Szerintem a kövérséghez is hozzá lehet úgy állni, hogy ha nem tudjuk, nem vagyunk tisztában az okokkal, a probléma pontos eredőjével, akkor el kell kezdeni a tüneti kezelést, azaz fizikailag kell elindítani a fogyási folyamatot, és adni kell időt magunknak arra, hogy feltárhassuk a lelki okokat. Ha a túlsúlyunktól elkezdünk megszabadulni, akkor sokkal nagyobb türelemmel fogunk tudni foglalkozni a háttér feltárásával, nekem ez a véleményem. Saját példámból kiindulva arra bátorítok minden érintettet, hogy bátran vágjon bele a fizikai megvalósításba, a lelki háttérboncolgatással meg ráér :)