Monday, 6 February 2017

Az automata váltó és a felmosóvödör pozíciója, avagy rendszerek összeegyeztetése

Sokszor hallani úrvezetőktől (húdekimentadivatból ez a szó...), hogy nem kell automata váltós kocsi, mert nekem ne váltson automatikusan, mert majd azt én tudom, hogy mikor kell váltani. Azok, akik ezt hangoztatják, sejthetően nem rendelkeznek túl nagy tapasztalattal az automata váltós kocsik terén. Mert ha rendelkeznének, akkor tudnák, hogy az automata váltót is lehet irányítani akár fel, akár le akarom váltani a fokozatot. Kifinomult és okos gázpedálhasználattal teljesen jól irányítható még az öreg automata váltó is. Valahol természetes, hogy az ismeretlennel szemben gyanúsan viselkedünk és óvatosak vagyunk. Ha egy rendszert nem ismerünk eléggé, vagy sehogysem...akkor nem tudunk hozzá viszonyulni.

A helyes életmód megfelelően nagy témakör ahhoz, hogy sokan úgy érezzük, elveszünk a részletek között. Sok a rendszer, sokismeretlenesek az egyenletek, és nem értjük a csínját, hogy hogy kellene bánni vele. Akárcsak az automata váltós kocsi az olyannak, aki még csak manuálisat vezetett.

Kellenek sarokpontok, amik segítenek eligazodni. Amikor felmossuk az adott helyiséget, és ne adj'Isten közben nem végig a felmosás folyamatára koncentrálunk, hanem ezerhatszáz különböző gondolat kavarog a fejünkben, akkor mi történik? Kétféle irényba lehet menni: az egyik irány, hogy az ember, mivel elkalandoztak a gondolatai, rosszul fog felmosni. Kihagy egy-két kockát, vagy egy egész területet is akár. Mert ugye nem oda figyel, mert máshol jár az agya. De ha az emberünk kellőképpen 
tapasztalt/értelmes/kanyhalló/raffinált/fineszes/agyafúrt/ravasz/életrevaló, satöbbi, 
akkor kitalál egy rendszert, mondjuk az egyik végéről indul, és csíkonként halad végig, és a felmosóvödör pozíciójával jelzi magának, hogy meddig haladt végig a felmosóronggyal. a vödör pozíciója két tengely irányában osztja fel a területet, azaz többféleképpen is felhasználható a jelzésre. Felmos, a vödröt bepozicionálja, merít, facsar, és tudja honnan meddig mehet a következő etap.

Talán túltoltnak tűnik így leírva, de a lényeg, hogy ki lehet alakítani olyan technikákat, amik rögzülnek az emberben, és ezáltal két legyet is üthetünk egy csapásra: egyrészt nem marad felmosatlan terület, másrészt elkalandozhatnak a gondolataink, tehát nem kell egyfolytában a felmosásra koncentrálni. 

A helyes életmód kialakítása sok sok rendszer egymáshoz passzintásán alapul. Mindenkinek adottak a körülményei, a lehetőségei, az eszközei, na és persze ő maga, mindaz, ami a személyiségében benne van. Ezeket mind fel kell térképezni, és jól összehangolni. És ezért van, hogy sosem tudja más megmondani a frankót, legfeljebb az őszintét. Mindenkiek MAGÁNAK kell összerakosgatnia a kirakódarabokat, mert csak ő az egyetlen aki tisztában a saját tulajdonságaival, körülményeivel, eszközeivel és lehetőségeivel. Na és ugyebár azt se felejtsük el, hogy ezek sem mindig kőbevésett dolgok. Lehet ám változtatni sokmindenen....

Wednesday, 1 February 2017

Életmód és arcszerkezet

Sokszor visszatérő téma a mozgás, és a mozgásnak, sportnak a testsúlyra gyakorolt hatása. Másfelől megfogalmazva ugyebár a 'segít-e a fogyókúrán, ha sportolok?' című témakör. Nos, tudom, ebben a témában kifejezetten szokatlan az álláspontom. Én ugyanis vastagon abban hiszek, hogy a mozgás alapvetően nem a lefogyásban, legfeljebb a súly megtartásában játszik nagyon komoly szerepet.

Tény, hogy ez nem jó dolog. Vagy inkább nem kellemes....mert hány és hány ember gondolja, hogy megúszhatja a fogyáshoz vezető úton az éhezést, ha cserébe mozog egy kicsit. Ezzel az a gond, hogy a mozgásos tevékenységbe általában nem számolódik bele a glikogén tartalék eltüzelése, és a felhasznált kalóriamennyiség, pedig ha mindenki kiszámolná ezeket a számokat, akkor valószínűleg kevésbé csúszna le a bödön jégkrém az izzasztó menet után azzal az érzéssel, hogy nem baj, hiszen lemozogtam. Egy fél órás futás, vagy egyéb aerob mozgás végez a glikogénnel, egy újabb fél óra lenne a zsírégető munka. És akkor beszélhetnénk 3-4-500(intenzitástól függ) kalória elégetéséről. De egy bödön fagyi simán megvan 1250 is, ha nem több. 

És persze általában aki egy órát minimum képes lefutni, az nem szokott utána befagyizni. Vagy helyesebben fogalmazva, aki szeret befagyizni, az jellemzően nem képes egy órán keresztül futni.
Szóval én abban hiszek, hogy fogyni csak kalóriadeficittel lehet, viszont ha már elértük a célt, és a következő feladat az, hogy meg is tartsuk a súlyt, akkor ebben már komoly segítség lehet a mozgás.

A legtöbb esetben én nem csak pacekból vagyok ennyire okos, hanem szinte a kezdetektől fogva dokumentálok mindent. Mit eszek, mit mozgok, hogy nézek ki, hány kiló vagyok, hány centik a körfogataim, ésatöbbi. Namost éppen ezért például össze tudom hasonlítani a saját arcaimat 2013-ból, 2015-ből, és 2017-ből, kifejezetten olyan pontokban készült felvételekkel, amiken pontosan ugyanakkora volt a súlyom. És azt látom, hogy egész más a fejformám. És más a testem szerkezete is. Pedig a súly dekára ugyanannyi. Akkor mégis mi okozza a különbséget? Nyilván az, hogy 2013-ban éppenhogy túl voltam a lefogyáson, és elkezdtem visszaállni a rendes életbe, 2015-ben már elkezdtem az aktív sporttevékenységeket, 2017-re pedig rutinból megvan a napi több órás edzés, masszívan beleépítve a mindennapjaimba.
Én ebből azt látom, hogy a mozgásnak, a sportnak óriási ereje van, de nem a fogyásban, sokkal inkább az alakváltozásban. Ugyanezért becsapós a BMI is, mert az csak bután a magasságból és a súlyból számol...de ugyebár van súlya az izomnak, is, meg a zsírnak is, és azt a BMI kalkulátor nem tudhatja, melyikből mennyi van.

Sunday, 29 January 2017

Bringa

Jön a jó idő, közeleg a szezon....a biciklis szezon. Megtörtem én is, mint a jégcsap olvadáskor, és felkészülvén a tönkrement acélszörny hibridgépem helyett egy jóval komolyabb, kilenckilós könnyű roadbike-ot szereztem be. Koskormány, vékony gumik, kikönnyített "kasztni". Nagyon ígéretes, és remélem a térdem is, a csuklóm is bírni fogja majd a mérföldeket.
Eredetileg ma akartam volna menni egy nagyobbat, mert napsütést ígértek, de reggel óta szakad az eső...nem baj, nem lesz mindig rossz idő :):)

Thursday, 26 January 2017

Szolipszizmus kontra mainstream, avagy nem könnyű egyszerre két irányba haladni

Önmagadnak lenni nem könnyű. Úgy értem, hogy nem másoknak megfelelni, nem másvalaki által felállított cél vagy eszme után menni, hanem önmagadba nézni, és mélyen a benned gyökeredző akarás után haladni. Azt írom, nem könnyű, mert mi is az élet? Nem valamiféle barlangban vagyunk egymagunkban, és nem létezik semmi más a saját egónkon kívül. Nem. Alapvetően az ember társas lény, aki igényli mások társaságát, és nem csak azt, hanem mások elismerését, támogatását, barátságát, tiszteletét, szeretetét, stb. Világos tehát, hogy nem mehetünk el a mások, mint fogalom mellett.

Igenis fontos az, hogy mit gondolnak körülöttünk az emberek rólunk. Fontos, hogy mennyire tetszik nekik az, amit csinálunk, képviselünk, akarunk. Motivál, mozgat, ösztönöz...ezerféleképpen megfogalmazhatom, de ugyanarról van szó végig: alapvető vágya az embernek, hogy megfeleljen a társadalmi kimondott és ki nem mondott követelményeknek. Hogy gond nélkül be tudjon illeszkedni abba a közegbe, ahol él. Hogy befogadják, elfogadják, megszeressék, vagy kedveljék, de legalább ne utálják. Ez egy olyan alapvető törekvés, ami sokmindenre képes. Nézzük csak meg a közösségi oldalakat, vagy a politikát. Sokminden szól erről. Azonban az egyediség, a különbözőség, a saját úton járás, az mind ellene megy ennek a nagy közös valaminek, amit társadalomnak hívunk, de írhatnám azt is, hogy mainstream-nek. Mert egy társadalmat a többség jellemez. Amit a több ember akar, az válik valóra. Akire többen szavaznak, az lesz a politikus vezető. Amit sokan szeretnek, az lesz a termék. Amin sokan röhögnek, az lesz a vicces. A piac határozza meg a dolgokat, a piac, aminek a többsége termeli a sok profitot, nem a kisebbség.

Egyszerre kellene tehát a mainstream-be tartozni, de közben úgy, hogy önmagunk legyünk. Egyediek, különlegesek, akik nem a másokra figyelnek, és nem a mások által megszabott keretekbe akarnak belapasszolni, hanem a saját értékrendjükre fókuszálnak, akiket nem tántorít el semmilyen marketing, vagy píár tevékenység.

Önmagunknak lenni. Kurva nehéz.

Saját célokat kitűzni, ami nekünk kell, nekünk jó, speciálisan nekünk kivitelezhető. Ehhez persze meg kell(ene) ismerni magunkat rendesen. Kitapintani a legmélyebb dolgokat. Mit akarok én? Mi mozgat? Miért akarom elérni azt a célt, amit kitűztem? Miért úgy akarom elérni? Hogyan sikerülhet? Hogyan bukhatok el? Mi az, amitől a legjobban félek? Miért félek attól? Hogy akarom legyőzni a félelmemet? Egyáltalán le tudom győzni? Hiszek magamban? Bízok magamban, az erőmben, a képességeimben? Az akaratomban? Ki vagyok én....? Mit akarok a célommal elérni? Hova tartok? 

A kérdések sose fogynak el. Egy viszont biztos: Önmagunk megismerése alapvető kell, hogy legyen. Csak ezen az akadályon átjutva tudjuk sikeresen menedzselni magunkat.

Wednesday, 25 January 2017

Mozgás- és életformák...

Néha az az érzésem, hogy túl sok az információ az életmódváltásá témakörében. Nagyon könnyű belegabalyodni a sok helyről jövő, sokféle információba. Ha az ember szomjazza a tudást, akkor nehéz megállni, hogy ne akarjon egyszerre túl sokat megtudni, és akkor a rengeteg infó egyszer csak egy átláthatatlan tömeggé nő. Ilyenkor könnyen átbillen a másik oldalra, amikor a kevesebb több lett volna, mert az is több a semminél.

Velem előfordul ez néha....sajnos. Viszont van néhány olyan alapfogalom, amit nem lehet elég sokszor hangsúlyozni. Ilyen a kardióedzés és az aerob edzés közti különbség. Nagyon röviden: a fogyáshoz az aerob kell, az állóképesség növeléséhez a kardió. Az aerob hosszú ideig tartó, folyamatos mozgást jelent, ami a zsírégetést célozza meg. A kardió rövidebb ideig tartó és intenzívebb mozgás, ami a szívet dolgoztatja meg.

Ott van még az anaerob edzés, ami leginkább súlyzós edzést szokott jelenteni, és az izomnövekedés a célja. Izomnövekedés, ami persze egyben tömegnövekedést is jelent, ami ugyebár nem feltétlenül célja egy fogyni vágyónak. A tömegnövelés és a fogyás két egymással szembenő törekvés. Ideális esetben az ember tömege optimális, és kellőképpen lehet variálni az összes mozgást, de ha valaki a túlsúly ellen küzd, akkor szerintem az anaerob edzést csak konkrét szakember irányításával lehet csinálni, vagy inkább sehogy.

Úgy érzem, valamiféle egyensúlyt kell találni...úgy értem a két véglet között. Az egyik véglet lenne a tunya-kövér életvitel, semmi sport, sok és kontrollálatlan, rossz étel, a másik az orto- és exorex tökéletes testű ember, akinek konkrétan az az élete, hogy az összes rendelkezésre álló idejében a gym-ben van, és szinte csak salátával táplálkozik. A két véglet között volna a számomra normálisnak ítélt élet. Mármint a nekem normális az azt jelenti, hogy az életem nem a testmozgás és az egészséges étkezés körül forog, hanem mondjuk a családom és az egyéni céljaim körül. Hogy a szabadidőmből minél kevesebb szükséges részt szakít ki az öncélú mozgás, és edzés. Természetesen a családdal közös túra, a srácokkal együtt bringázás, a tenisz, a foci, a séta a parkban....ezek mind olyanok, amik nem öncélú mozgást jelentenek nálam, hanem élvezetes tevékenységet.

Mindenesetre nem árt, ha az alapfogalmakat az ember tisztába teszi, és ott is tartja. Ahogy a mozgásformák működési mechanizmusát, úgy az egyéni útkeresés nagy kérdéseit is. Azt gondolom, sokkal eredményesebb tud lenni az ember, ha tudatosan építi fel a céljait, és tudatosan jár az úton, amiről úgy véli, elvezet oda.

Thursday, 19 January 2017

Menet közben

Amikor egy sarokponthoz ér az ember, akkor általában csordultig van motivációval, elhatározással, tervekkel, és erővel a megvalósításhoz. A sarokpont lehet bármi....most leginkább az Újév kezdete van közel, ha visszanézek. Szóval nagy elánnal indul minden, aztán jönnek a hétköznapok. A mindennapok, amik általában az életünket javarészt kiteszik. Azok a napok, amikor nem történik semmi különös, folyik az élet a maga medrében. Felkel a nap reggel, az ember teszi a dolgát....az idő szépen csordogál megállíthatatlanul.

Amikor az embernek az egész életmód-evés-mozgás sokszor csak nyűg, mert beteg a gyerek, meg millió elintéznivaló van, és erre már nem marad idő, energia, alkalom. Itt jön be, hogy ki hogy viszonyul a dologhoz. Mert ha úgy, ahogy egy fogyókúrához viszonyulunk, azaz ideiglenesen, egy programként, aminek egyszer vége lesz majd, akkor nagyon könnyen kieshetünk a ritmusból. Ha azonban úgy viszonyulunk, hogy az életünk részévé vált ez a fajta, módosított életmód, akkor ugyebár nem kell vele külön foglalkozni, mert ez a normális. Akkor amikor ettől eltérünk, és a régi, rosszabb életmódunkat vesszük elő (ünnepek, nyaralás), az válik olyanná, amivel foglalkozni kell, ami eltér a normálistól.
Tudom, nyakatekert, amit ki akarok ebből hozni....de ezért lenne olyan fontos, hogy az életmódváltás valóban az legyen, aminek hívjuk, mert az életünket egyrészt folyamatosan behatások érik...amik igyekeznek eltántorítani attól, ami nem jön magától, amire koncentrálni kell...másrészt meg beszürkülnek a napok, jönnek a két esemény közti robotolós, esemény szemppontjából unalmasnak is mondható napok, amikor elhalványul a lelkesedés....elfogy a szusz, hogy így mondjam....

Tizenkilenc napja van 2017. Biztos vagyok benne, hogy sokaknál mostanában fogy el a szusz, és adják fel/módosítják/halasztják el/ütemezik át....tökmindegy minek hívjuk....az Újévkor szentül megfogadott életmódváltásos dolgot. Lehet fogyás, izmosodás, visszafogyás, újrakezdés...akármi. Lassan húsz napja folyik az év, és az átlagszámok szerint ilyenkorra már a 60%-a az embereknek feladta az eredeti nagy levegős elhatározását.

Nem olyan könnyű nem mainstream-nek lenni. A világ folyamatos toszojgat minket valamerre....a legtöbb áruházláncnál január elején hegyekbe tornyosulva kínálgatják magukat a jógamatracok, a foam-rollerek, a kettlebell súlyok, és a medicinlabdák. Mostanra már lecsengtek, mert a mainstream ember az úgyis csak 1-2 hétig veszi komolyan a "new year-new me" szlogent.

Ilyenkor eszembe jut az egyik kedvenc mondásom: a sikeres embert az különbözteti meg a sikertlentől, hogy a sikeres ember megteszi azt, amit a sikertelen nem....nehezebb a kevés sikereshez húzni, és könnyebb a mainstream-mel együtt menve haladni arra, amerre a többség.

Saturday, 14 January 2017

Harc

Többféleképpen érhetünk el valamit. Vagy megharcolunk érte, vagy az ölünkbe pottyan, vagy kerülőúton megyünk.  Ha valamiért nem harcolunk meg, akkor biztos, hogy kevésbé lesz értékes számunkra. Kevésbé lesz fontos, hogy megtartsuk, hogy vigyázzunk rá. Kevésbé számít majd a jövő vele kapcsolatosan. Kevésbé határoz meg érzelmileg az elmúlása vagy a megváltozása.
De hogyan harcoljunk? Hogyan kell harcolni valamiért, amit nehezünkre esik elérni, megtartani, megvalósítani? Jöhetnek a klisék: keményen, kitartással, megállíthatatlanul. Őszintén, bátran, előreszegett fejjel. Fényes tekintettel, eltökélten, határozottan, eltántoríthatatlanul. Aha....ja. De ha túllépünk ezeken a magasztos kifejezéseken, hova érkezünk? Mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan harcolunk mi, átlagemberek?
Hogyan harcolunk például azért, hogy a kitűzött céljainkat elérjük? Mondjuk hogy lefogyjunk, vagy hogy ne hízzunk vissza, ugyebár ez lenne a fő téma. Biztos, hogy mindannyian nagy elánnal, nagy lendülettel vágunk bele egy ilyen változtatásba, aztán valamiért a legtöbbünknél eljön egy pont, amikor meginog a nagy elhatározás, és innentől kezdve exponenciálisan csökkenni kezd a lelkesedés. Majd pillanatok alatt ott találjuk magunkat, hogy saját magunkon nevetünk, legyintve és mosolyogva térünk vissza elbújni a jól megszokott kifogások, a régi hamis, ezerszer-milliószor elkoptatott közhelyes és közönséges kifogásaink mögé.
Vajon miért történik mindez? Mi áll mögötte? A gyengeségünk, a körülményeink, a gyarlóságunk? Vagy talán az, hogy nem is akartuk/akarjuk igazán? Vagy valamiféle titokzatos csordaszellem vonz a kudarccal teli tömegek felé az elhagyott kis létszámú sikeres pár ember közül, akik próbálnak életben maradni úgy, hogy megőrizve a saját elveiket nem akarnak elszigetelődni teljesen a társadalom nagyobbik részétől...?
Megintcsak rengeteg kérdés, a válaszok pedig bizonytalanak, homályosak, és kétértelműek. Tudom, hogy ezen a blogon jobbára csak kérdéseket teszek fel, problémákat feszegetek, és általában soha nem írom le a tutit. Ahogy mondani szokták, nem a frankót mondom, hanem az őszintét. Nem tudom a válaszokat. Azt tudom, hogy nagy harc, amit én vívtam és vívok a mai napig. És gyanítom, ez nem fog változni. Mert az eredmények sajnos nem hullnak az ölembe. De talán nem is baj...