Monday, 16 May 2016

Tágabb perspektíva,és a fél eurós kókuszgolyó

Ha valamiben nagyon elmélyedek, hajlamos vagyok egy idő után kicsit csőlátás üzemmódra kapcsolni...de szerintem ez nem egyedi eset. Annyira be tudja az embert szippantani ez az egész, mint valami örvény. Pedig néha nem árt megállni, és hátralépni párat. Hallgatni a kívülállókra, megvizsgálni objektív szempontok alapján a számokat.

Persze ha valaki testsúlyproblémával küzd, az ugyebár jó eséllyel párosul testképzavarral, önértékelési problémával, vagy valamilyen egyéb mentális gonddal, ami a túlsúly hátterében húzódhat. Tehát a fogyás/súlymegtartás folyamata lehet egyben gyógyulás is, de magában hordozhatja a csöbörből vödörbe effektust is. A világtörténelem látott már olyat, hogy elhízásból anorexia lett...

Summa summarum, megint változtattam kicsit. Újból nekifutok annak, hogy úgy létezzek, hogy közben nem látszódok/érzem magam mániákus idiótának, aki mindent kimér, kiszámol, analizál, és archivál. Nem könnyű, de bizonyos sarokpontokhoz igazodom azért. Például hogy nem eszem cukrot és finomlisztet. Na és persze a napi 2 órás aerob mozgás is megvan, és a kevésbé rendszeres súlyzós edzés.

Ennek a vonalnak a mentén aztán legutóbb egy újabb fajta kókuszgolyót csináltam, ezúttal dióval és vaníliával. Kókusz, dió, vanília, eritrit. És egy kis fehér Bacardi...az eredmény isteni finom, cukormentes édesség, amiből egyszerre nem lehet sokat enni. Mondjuk nem is baj, mert kb 50 centre jött ki darabjának a költsége :D:D:D 

Wednesday, 20 April 2016

3000

Tavaly május végén kezdtem el használni a strava programot, haladva a technikával. Szeretem, mert pontos, és analizál is, igaz, volt párszor, hogy lefagyott az alkalmazás, de elenyésző számban. A mai bringázásommal örömmel láttam, hogy átléptem a háromezredik regisztrált kilométert. :)

Nem vagyok egy tipikus biciklis. van a fejemen sisak, meg bringáscuccban vagyok, de nem hajolok rá a koskormányra, és nincs nyolckilós karbonszálas bringám, ami többe kerül, mint egy autó. Nekem hagyományos egyenes kormányom van, és még ezzel is néha megfájdul a nyakam, ha hosszabb távot megyek, pedig magasabb a pozíciója sokkal, mint a koskormánynak. A biciklim egy tizennyolckilós hibrid acélszörny, ami olcsó volt, és amikor a középcsapágyat kicseréltettem, akkor a szakember felhívta a figyelmemet arra, hogy tartsam rajta a szemem a lánctól kezdve a váltón át a csapágyakig mindenen, mert az összes cucc gagyi, ami van rajta.....

Na igen, százvalahány euróért ne várjon sokat az ember. De én nem várok. Én a súlyra úgy tekintek, hogy ha nehezebb, annál jobb, hiszen nagyobb erőt kell kifejtenem a mozgatásához, mintha könnyebb lenne. Különben is csak annak van jogosultsága a bringa túlsúlyára hivatkozni, akinek magának nincs semmi túlsúlya sehol...

Szóval én az a fajta pali vagyok, akinek még ha van is pénze, egyszerűen nem akaródzik többezer eurót invesztálni egy biciklibe. Akkor abból a pénzből elviszem a családot nyaralni. Vagy lecserélek pár bútort. Vagy a kocsit. Vagy mittudomén, de sokmindenre költeném el előbb, mint biciklire. Én nagyon happy vagyok az én kis acélhuszárommal, éshát amint a mellékelt ábra mutatja, már több, mint 3000 kilométert megtettünk együtt, 2015 május 25-e óta.

Mindig vannak kisebb kitűzött céljaim, ilyen volt például a száz kilométer egyszerre. Megvolt, jó volt, de asszem sokszor nem fogok egyszerre ennyit menni. 40-50 kilométer egyszerre kényelmes, kellemes, pont elég. Utána már kezd fájni a hátsóm, a csuklóm, a térdem....hiába, egyrészt már 44 vagyok, másrészt ugyebár nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokáig éltem 200 kilóval, és azt ugyebár nem lehet büntetlenül. Nyilván a csigolyáim, az ízületeim sem felejtenek.

A szinte gyermeki öröm viszont minden alkalommal az enyém, amikor biciklizek. És persze nagyon jó érzés a tudatában lenni annak a képességnek, hogy minden gond nélkül helyet tudok változtatni 100 km-en belül, benzinköltség és autó nélkül is....ha úgy akarom :):):) 




Wednesday, 13 April 2016

Helyzetjelentés, avagy kísérlet a passzív túlélői státusz elkerülésére

Ismét igen régen nem írtam. Sokminden történt az elmúlt egy hónapban, kicsit feje tetejére állt minden, szerencsére pozitív értelemben. Rokonok voltak nálunk két és fél hétig, így értelemszerűen nem száz százalékosan tudtam foglalkozni a mozgással és az étrenddel. Vagy inkább helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy sokat foglalkoztam ezekkel, de nem dokumentáltam mindent...vagy inkább szinte semmit..Ennek ellenére valahogy sikerült formában maradni, aminek több szempontból is örülök.

Mindig, már sokkal régebben is foglalkoztatott, hogy a sok fogyós történetnek mi a folytatása, hogy mi van a fogyás után...mert szinte minden blog, vagy sztori elenyészik, valahogy eltűnik a süllyesztőben. Vagy ha nem, akkor valamilyen módon életben van tartva...hangosan. Mondjuk az "elkövető" nyit egy konditermet, vagy csinál egy show műsort, vagy valami...a lényeg, hogy aktívan csinálja tovább. De mi van a csendes folytatásokkal? Mi van a passzív túlélőkkel? Ők vajon hogy vannak, mit csinálnak? Hogyan alakult az életük, és hogyan élik a hétköznapjaikat?

A saját dokumentációim szerint a fogyásos történeteknek van egy jellemző irányuk. A fogyási diagramoknak egy nagyon tipikus trendje. Elindul a nagy súlyról, hirtelen lemegy az alacsony tartományba, majd kicsit vissza, és némi hullámzással, de megmarad abban a tartományban, ami nem a folyamat legalja, de elég messze van a kezdetétől is.. Számosítva: Elindultam kétszáz kilóról, lementem 76-ig. Most olyan száz körül ingadozik a súlyom, mindig az aktuális történések/állapotok szerint. Nem tudom, vajon másoknál is ez van-e, vagy csak nálam. Ez egyfelől jó, mert amikor 76 kilós voltam, semmilyen fizikai tevékenységet nem folytattam, és elég siralmas állapotban voltam mind állóképesség, mind erő viszanylatokban. De utána jött a kiteljesedett étrend, és persze a rengeteg mozgás. 

Másfelől hazudnék, ha azt írnám. nem zavar, hogy a legkönnyebb súlyomhoz képest majd' 30 kilóval több vagyok...és igenis rendszeresen szükség van mentális tréningre, hogy tudatosítsam magamban, hogy vannak bizonyos logikus és fizikai szintű dolgok. Mint például, hogy teljesítményt csak megfelelő izomzattal lehet elérni, amihez viszont sportolni, edzeni kell, ami ugyebár tömegnövelés, ami azt eredményezi, hogy a mérleg többet mutat. Ugyanakkor mivel nem operáltattam le magamról a megmaradt cuccot, így az akkor is rajtam van, ha alatta n mennyiségű izom van, és akkor is, ha 2n mennyiségű. Ezáltal tehát az izomnövesztés egyben körfogat-növekedéssel is jár, nemcsak súlynövekedéssel.

Ez persze érthető okfejtés....de tűnhet egyszerű okoskodásnak is, meg magyarázkodásnak is. Életem elmúlt 1-2 évében mindenesetre meghatározó kérdés volt/van bennem, hogy mi a helyesebb út: tartani az alacsony súlyt koplalással, és nem mozgással, vagy "túlsúlyos"-nak lenni, és gyúrni, bringázni, túrázni, szóval: élni valahogy. Igen, a második verzió mellett vagyok általában. Mert akar a fene úgy élni, hogy koplalva...mert ha nincs erőm lebringázni mondjuk 50 km-t, vagy arrébb rakni egy harminckilós követ, akkor olcsó közhellyel élve sovány vigasz, hogy s méretű vagyok.

Ugyanakkor az is tény, hogy a társadalom megint nem segít a dolgon. A ruhaméretek S-M-L-XL kategóriái között sokszor alig van különbség. A mentális készültség pl. itt is elkél, hiszen sokszor XL méretű pólót kell vennem magamnak, holott az S is volt már a nekem megfelelő méret. Egyértelműen le van kommunikálva, hogy kétezer kalória kell egy átlag felnőttnek egy nap. Holott a legtöbb ember (függetlenül attól, kövér-e vagy sovány) ennyit egy szimpla reggeli/ebéd vagy vacsora elfogyasztásakor megeszik. Vagy akár eleszeget az étkezések között is ennyit. Az igazság mindig sokkal bonyolultabb, azt hiszem. 

Monday, 29 February 2016

Kognitív esti fény....

Amikor divatba jöttek ezek a helyszínelős sorozatok a tévében, mindig magamban mosolyogtam, amikor azt láttam, hogy a nagy tudású nyomozók kiöntik gipszből az autónyomokat, és a gumi mintázata alapján beazonosítják a keresett kocsit.Típus, évjárat. Azért találtam ezt viccesnek, mert arra gondoltam, vajon a mi kis magyar valóságunkban ez hogyan működne....amikor fiatal suhancként a huszonéves ladáinkon a ki tudja honnan levedlett jó-lesz-az-még gumikkal flangáltunk ide-oda....és nemhogy gyári gumi gyári mintázata nem volt, de a négy gumi négy különböző bordázatú volt, és jó esetben legalább a méret stimmelt ....ott ha valamelyikünk után nyomoztak volna, akkor Horáció mester szemüvegén hiába csillant volna meg a lemenő floridai nap fénye....nem sokat tudott volna meg a tükörradiál nyomokból lol

Persze a 90-es évek Magyarországa más, mint Amerika....nyilván.

Hasonló szkepticizmussal olvasom a sok okos tanulmányt, ami arról szól, hogy tulajdonképpen nem is mi tehetünk arról, hogy sokat és rosszul étkezünk, hanem azok a csúnya körülmények. A tányér mérete, az étel színe, meg a távolsága, a fények, a zene, a tálalás, és sorolhatnám. Tulajdonképpen áldozatai vagyunk a világnak, és a szerencsétlen körülményeknek..... hiszen az amerikai szuper táplálkozástudósok hatvannyolcmillió kísérlettel igazolták, hogy ha észrevétlenül töltik a tányért, amíg a delikvens fogyaszt belőle, akkor sokkal többet eszik. Vagy ha más zene szól a háttérben, meg félhomály van....(Ahogy egy barátom mondaná: ja. lófa* meg esti fény). Vagy ha a feltálalt étkek színkombinációja egyedi.

Nos, én a kis primitív, magyar gondolkodású agyammal legyintek ezekre....persze, a körülmények fontosak. De  kizártnak tartom, hogy pl. én azért voltam kétszáz kilós, mert ezek a típusú körülmények vittek rá.  Naná. hogy a körülmények közrejátszanak....de egész másfélék....mondjuk a pénz, az idő, a problémák. A bankhitel, a munkahelyi gondok, az igazi, nagybetűs gondok....nem az ételek színe...meg az esti fény...ugyebár.

Intézményes szinten van a kifogáskeresés, és a mentségvár-építés. Mindig, mindenkinek van olyan körülménye, ami megállja a helyét, ha okolni kell az elhízást. Igen ritka, amikor valaki olyasmivel magyarázná meg, hogy hát igen, lusta vagyok, meg kényelmes, meg gyenge....mert az emberek nem szeretnek szembesülni a hibáikkal, depláne ha azoknak súlyos következményei vannak. A világ már csak ilyen.

Tuesday, 23 February 2016

A téma örök :)

Időről időre nekiállok boncolgatni, hogy mégis miért olyan nehéz kontrollálni egy életmódot. Azt hiszem, az benne a legnehezebb, hogy kontrollálni kell. Lehet valakinek ösztönösen helyes életmódja mondjuk ha gyerekkorától úgy lett nevelve, hogy belerögzült minden fontos információ, és eleve fel sem merül más. Vagy lehet valakinek olyan szerencsés alkata, anyagcseréje, hogy irreleváns az életmódja....mármint a kinézetére nézve. De vannak olyanok, akik megváltoztatták tudatosan az ő berögzült, ösztönösen rossz életmódjukat, és ezt tartani akarják örökké....márpedig akkor kontrollálni kell.

Folyamatosan.

Mert oké, hogy az ember olvas egy szellemes idézetet, vagy megnéz egy inspiráló snittet. Vagy beszél valakivel, vagy olvas, lát, néz valamit, ami akkor és ott nagyon bejön, és hat, és átjön az üzenet, és lelkesít, és minden....

De az élet hetekből, napokból, órákból és percekből áll. És ezek mindegyike folyamatosan kontrollt igényel. Mert nem lehet minden egyes perchez odarendelni egy aktuális szösszenetet, ami átbillent a helyes oldalra. Ezért hiszek abban, hogy ez komoly dolog, amihez valóban meg kell változni, és ha nincs meg az a saját magunk legmélyéből jövő, ultra erős motiváció, akkor nem fog sikerülni. Mások mondhatnak sok okosságot, de mindenkinek magában kell megtalálnia azt, ami beindítja. Egy ma hallott Charlie nóta idézet: "egy daltól sosem lett a csúnya szép"...lehet, hogy nem pont így volt, de ma elmentem egy hosszabb bringázásra, és az idióta telefonom - hiába a feltöltött igen sok zenének- kizárólag a "Charlie összes" albumot ismerte fel, ezért aztán három órán át hallgattam szegényt. Mentségére legyen mondva, nem untam meg  lol....

Szóval egy daltól sem lesz a csúnya szép. És egy motivációs idézettől sem lesz igazi motivációnk. Oda kell valami más...valami olyan, ami tényleg "Genuine"....amit nem lehet megmondani, mert nyilván személyiségfüggő, és nyilván meg kell mindenkinek érnie ahhoz, hogy elérkezzen ahhoz a ponthoz, amikor felfedezi magában ezt a dolgot. Ezért nincs szerintom doktrína, ezért van, hogy sok csalódott ember van, aki mástól várna valami titkos megoldást, valami tuti receptet, valamit, amitől működik.....és a legtöbben félnek szembenézni azzal, hogy csak akkor működhet, ha ő maga keresi meg a motivációs pontját, és ő maga akar változni, és ő maga áll neki górcső alá venni minden egyes másodpercét az életének, minden egyes mozzanatot....minden falatot, minden mozgást....

A legelső lépcsőfok minden esetben az önvizsgálat kell, hogy legyen. Azt hiszem a legtöbb kudarc ott jön létre, hogy sokan csak pipálni akarnak, hogy oké, akkor lefogyok/életmódot váltok/egészségesebben élek/stb...pedig sajnos ez nemcsak egy pipa, ez valóban változás, ami valódi átlényegülést jelent, aminek mindenképpen önmagunkból kell jönnie, nem máshonnan.

Tudom, hogy ismétlem magam, mert erről is sokat írtam már itt....de ugye egyrészt ismétlés a tudás anyja, másrészt ha egyszer ez jár a fejemben, akkor erről írok....

Monday, 8 February 2016

Norbiról....megint

Diszkrét öt évvel ezelőtt írtam már a Norbiról, de csak úgy szőr mentén....akkor azt írtam róla, hogy nem utálom, és nem ír hülyeségeket. Akkor elolvastam az egyik könyvét....

Ma szokásos szobabringán véghezvitt hírböngészésem közepette azt olvastam, hogy egy országos szűrőprogramba óhajtották Norbiékat bevonni, aminek a fitneszguru örömmel is tett-volna- eleget, ámde a Magyar dietetikusok szövetsége felhördült, hogy vagy a Norbi, vagy ők....No ezen felbuzdulva elolvastam Norbinak azt a könyvét, aminek az a címe, hogy " A Nagy Kalóriahazugság".

Vegyes érzelmekkel vagyok tele. Alapvetően bennem van nyilván valamiféle irigység, ami az üzletileg nagyon sikeres és igen jómódban élők felé hömpölyög az üzletileg kevésbé sikeres, és anyagilag nagyobb mértékben korlátozott emberek felől. Ezt persze lehet, sőt, talán kell is ignorálni, hiszen ez csak irigység, ráadásul lehet, hogy talmi, hiszen nem ismerem jelen esetben személyesen Norbit, és az ő cégét, munkáját hátterét....szóval csak azt tudni róla a hozzám hasonló mezei szürke embernek, hogy nagyon sikeres, és nagyon meghatározó személye ennek az életmód-étrend-fitnesz szegmensnek.

Szóval elhatároztam, hogy semleges alapról indulva elolvasom a könyvét, és meglátjuk, hogy milyen impressziók érnek az olvasás során, ill. azt követően.

Alapvetően azt hiszem azt le lehet szögezni, hogy mindenképpen pozitív a hangoztatott cél....sőt, egyenesen nemes. Mármint hogy a lakosság egészsége az, amit legfőképp Norbi javítani akar. Törekvése tehát, hogy a kövérek fogyjanak le, és éljünk egészségesebben, és táplálkozzunk helyesen, és sportoljunk....ezek mind megkérdőjelezhetetlenül pozitív dolgok.

És hogy mi ez a kalóriahazugságos duma? Sajnos elég nehéz kihámozni, hogy pontosan mit is takar ez a fogalom.... Én úgy értelmeztem a könyvben, hogy Norbi azt akarja ezzel mondani, hogy nem ott van a lényeg, hogy a kalóriákat kell számolgatni, hanem hogy nem szabad feldolgozott, finomított szénhidrátokat fogyasztani, mert a gonosz cukor az okozója mindennek. 

Nehéz kibogozni, mert annyira elmerül Norbi a cukorbetegség tüneteiben, típusaiban, lefolyásában, variációiban, szövődményeiben, stb....hogy igazán nincs is megfogalmazva, mit is jelent az, hogy kalóriahazugság.....Tény, hogy pl engem is sokat foglalkoztatott, hogy hogyan, mikor, kik és miért számolták ki, határozták meg, hogy egy embernek mennyi a napi kalóriaszükséglete, mert a fejemben gyakran nem áll össze a kép ezzel kapcsolatban. Én valahogy úgy látom, hogy kétfajta ember van: aki vastagon leszarja, hogy mit és mennyit eszik, és aki nem. Igenám, csakhogy mindkét csoportban vannak kövérek és soványak is, és ettől olyan érthetetlen az egész, mert nem könnyű egységes szabályt találni az anyagcsere folyamatokra. 

Sokan, sokszor előálltak sokféle elmélettel, de egyetemes igazságról én még nem hallottam. Én magam a fogyást intuitíve kezdtem, de később beálltam a kalóriaszámlálók táborába, és még most is ott volnék....Többször tettem kísérletet, hogy ne kelljen számolni, de eddig még nem sikerült olyan egyensúlyt találni, ami úgy működött volna, ahogy én szeretném. Mindezek mellett értem azt, amiről Norbi ír ebben a témában.

Vannak kétségtelenül olyan dolgok, amik egyértelműen nem tetszettek a könyvben, például, hogy

  • populista. (Maga a megjelenés is harsány, bulvárszerű, és tele van olcsó közhelyekkel, továbbá vastag sztereotípiákkal. Szinte minden oldalon szerepel valami gyorséttermi kaja, hamburger, sült krumpli, csirkecomb, vagy épp egy szelet pizza. Szerintem ez annyira közhelyes, hogy unalmas is már. Akárcsak a "rákos sejtek cukorral táplálkoznak" szlogen.) 
  • közönséges ( Nem tudom, miért kell tocsogni a visszataszító részletekben, amik jelemezhetnek egy elhízott embert, vagy egy cukorbetegségben szenvedőt. Mindenki elvégzi a nagydolgát, tudjuk ez a folyamat hogyan működik, de mégsem részletezzük feleslegesen. Nekem a könyben ezek a részek kifejezetten nem tetszettek, nem érzem, hogy szükségesek lettek volna.)
  • logikátlan ( Norbi azzal érvel amellett, hogy a zsír nem hizlal, csak a cukor, hogy a Tour de France-on résztvevőknek sem szalonnát adnak, hogy energiához jussanak, hanem nagy cukortartalmú italokat. Később viszont ő maga fejti ki, hogy minél magasabb egy táplálék glikémiás indexe, annál gyorsabban szívódik fel. A sportolóknak menet közben nyilván minél gyorsabban felszívódó energia kell, tehát szerintem ez nem bizonyít semmit...
  • hiteltelen (Tudjuk, hogy minden statisztika, meg kísérlet olyan teszteredményt mutat, amilyet a kedves megrendelő kíván...pontosabban amiért fizet. Ezzel komolytalan érvelni. Forrásként meg megemlíteni egy Huffington Post-ot...szerintem inkább ciki, mint hiteles.  Nem állítom, hogy nem igaz, amit ír....de a tálalás nekem nagyon hiteltelen.)
  • hipokrita ( Miután levezeti, hogy a finomított cukor az oka mindennek, meg az édességek, a tészták, a lisztek, a csokoládék, stb....ezek után gyárt, és forgalmaz a kakaós csigától kezdve a mogyorókrémmel töltött csokoládéig (WTF) minden ilyesmit. Persze lenmaglisztből, meg nyilván mindenben "csökkentett" szénhidrát van....de az én fejemben akkor sem fér meg egymás mellett az egészség oltárán vívott szent háború, meg a kőkemény üzleti profitvadászat.

Azt nem tudom, hova soroljam, hogy érezhetően nem tudományos nyelvezetű a könyv, érezhetően nem orvos fogalmazta....viszont tetten érhető folyamatosan az olyan kifejezések, terminológiák használata, ami nagyon azt akarja mutatni, hogy tudományos....de így számomra csak inkább olyan tudományoskodónak tűnik....amitől nekem tudományosabbnak hatna, az pl. a források feltüntetése lenne, és a pontosabb fogalmazás. 

Viszont a finomított cukrokat és a finomított szénhidrátokat én is ellenségnek tartom, és végülis akármiért is, de tény, hogy baromi nehéz, vagy egyenesen lehetetlen bizonyos általam gyakran vásárolt termékeknek a cukormentes verzióját beszerezni. Mert nincs. Röhej, hogy nem tudok vásárolni eritritet, stevia-t, hogy egy nyavalyás kókuszlisztért a lábam le kell járni, de az is vicc, hogy miért kerül a cukormentes /pl./ mogyoróvaj háromszor annyiba, mint amennyiben van 5% (!) cukor.....Ez nem koffeinmentes kávé, ahol valamit ki kell vonni a termékből egy plusz eljárással....egyszerűen csak nem raknak bele cukrot....ettől miért kell drágábbnak lennie? Ráadásul ennyivel?

Szóval összességében véve azt mondom, nem ír hülyeséget a pali, de jobban is megírhatta volna. Lehetne kevésbé populista, kevésbé demagóg, kevésbé színpadias, kevésbé drámai, és kevésbé közönséges. Igaz, simán lehet, hogy amiért ez a könyv ilyen lett, amögött sokkal inkább áll a marketing, mint Norbi személyisége....

Thursday, 4 February 2016

Az inspiráció iránya

Azt hiszem, világméretűnek mondható az egészséges életmódra nevelés trendje. Ennek akár örülni is lehetne....hiszen ez egy pozitív dolog. Azonban én valahogy hiteltelennek, őszintétlennek érzem a sok szart műsort, riportot, reklámot, felhívást, akciót, és eseményt, ami errefelé akar ösztönözni. Mert annyira mainstream....mert annyira skatulyákból építkezik. Mert annyira egysíkű, fantáziátlan, sztereotip, és sorolhatnám tovább a jelzőket....

Tudom, én eleve egy olyan pali vagyok, aki szeret szembemenni....aki utálja, ha neki megmondják....én nem szeretem, ha a telefonom okosabb akar lenni nálam, és nem szeretem, ha az operációs rendszer eldönti, mikor éppen milyen műveletet akarok. Én nem szeretem, amikor a facebook egész véletlenül olyan reklámoklat szór, ami biztosan érdekel, hiszen kikukkolta a netezési szokásaimból....megfigyeli, hogy rákerestem mondjuk....mittudomén az autómba egy MAPszenzorra, és érdekes módon sorban poppannak fel az ilyen tárgyú reklámok. Utálom. Nem akarom, hogy helyettem döntsenek.

Nem akarom, hogy egy trend, vagy egy magát kurva okosnak kikiáltó valaki mondja meg, hogy nekem mi a jó. Nem akarom, hogy azért álljak fel a kanapéról, mert éppen megnéztem egyet a huszonnyolcmillió inspiráló kis videó közül, ami sulykolja belém, hogy képes vagy ra, meg valósítsd meg az álmaiadat. Meg elém tol egy szerencsétlen embertársamat, aki lábak nélkül, vagy egyéb súlyos körülmények kötelékében is milyen csodálatos eredményt ér el. Szeretem az inspirációmat magamnak felépíteni. Szeretem a kontrollt, és nincs senki a világon, aki magamnál jobban ismerne.

Talán bennem van a hiba. Merthogy amiért ennyire nem bírom, ha mások (lett légyen az média, ember, trend, vagy módszer) akarják megmondani, mit miért kell csinálni. Persze lehet, hogy ez is álszent, hiszen minek írom ezt a blogot? Például hogy másoknak segíteni.....de alapvetően én igyekszem mindig hangsúlyozni, hogy én nem akarom megmondani, mi a jó és mi a nem. Én arra buzdítom az olvasóimat, hogy minél inkább ismerjék meg magukat, és önmagukat inspirálják....motiválják. Ebben lehet az ember segítségére mások tapasztalata....én így gondolom.

Az ember ezerféle lehet. Az életmódja pedig ultra módon egyedi, mert mindenkinek a saját körülményei, családja, munkája, lehetőségei és korlátai szabják meg, hogy mennyire szárnyalhat a szándék. Mert a szándék általában lehet ugyanaz, de önmagában az kevés. Kevés, mert még két dolog biztosan kell hozzá: a lelki inspiráció, és a környezeti tényezők. Ha ez a három dolog együtt van, akkor találkozhat az optimális életmód az egyénileg kialakított életmóddal.

Ez a csúnya világ mindig is profitorientált volt, Az ember pedig ember marad. Alapvetően önző lény, aki az ilyen-olyan érdekei alá rendel minden mást. Lehet ezzel vitatkozni, de mélyen gyökerezve még a gyermekvállalás is nagy részben önzés. Érzelmi alapon, de fűzödhet hozzá érdek....hiszen a szeretet, a kötődés, az odaadás....ez mind idetartozik....de nem akarok eltérni a tárgytól....mindig annak a szószólója voltam, hogy az életünk megváltoztatása az elsősorban Önmagunk megváltoztatása, és ez bizony mentes minden más tényezőtől. Mentes minden más embertől, tárgytól, eszmétől. Csakis Önmagunk vagyunk rá képesek, és alapvetően Önmagunkról szól.