Saturday, 4 July 2015

Őszintén

Ahogy múlnak az évek, lassan talán kitisztul a kép: kezdem megérteni miérteket. Lefogyásom után lelkesen és értetlenül álltam az előtt a tény előtt, hogy mennyire nem találhatóak a neten esetleírások, tapasztalatok, miért tűnnek el azok a sikersztorik, amik nagy lefogyásról szólnak. Ma valahogy úgy látom, hogy van egy jó része a lefogyottaknak, akik nem tudtak soványnak maradni, és azért tűnnek el. Aztán vannak, akik felépítenek rá valamilyen vállalkozást, és üzletszerűen folytatják. És vannak, akik elindulnak ezen az úton, de nem jutnak messzire.

A túlsúlyosság...a helytelen táplálkozás, az életmód....ez mind-mind óriási üzleti lehetőség. Pusztán azért, mert az embereknek nagyjából a fele túlysúlyos, és komoly részük szeretne egválni ettől a problémától. Csakhogy amennyire nagy ez a piaci rés, olyannyira kicsi is...ugyanis az emberek általában nem akarják megérteni, hogy ez nem másoktól, vagy a pénztől közvetlenül függ, hanem csak saját maguktól.

Semmilyen módszer vagy tabletta, vagy vallás nem fog változást hozni. Az életmód okozta problémákat csak az életmód megváltoztatásával lehet megoldani. Ennyi. És ha egy száznegyven kilós (például) ember fogyni kezd, akkor szerintem hazudik, ha azt mondja, könnyű. Szerintem hazudik, ha azt mondja, vidáman teszi, könnyedén, éhezés nélkül.

Én végigcsináltam a fogyást is, és az életmódváltásban is nyakig benne vagyok még ma is, és máshogy éltem meg. Nagy harc ledobni a testsúlyunk jelentős részét. Nagy harc túlélni.....végigcsinálni. És nagy harc a nem visszahízás is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem nagyon könnyű, és élvezem, és fáklyásmenet, továbbá leányálom az egész. Hazudnék, ha azt mondanám, az életem egy habostorta, és nincsenek nehéz helyzetek, és minden súllyal, életmóddal, mozgással kapcsolatos kérdés megszűnt, hogy többé már nem kell foglalkozni ezekkel a dolgokkal.

Az igazság az, hogy a mai napig harcolok, és gyanítom, ez nem fog változni már. Amíg élek, addig igenis KELL kontrollálni a testsúlyom, figyelni kell arra, mit és mennyit eszem, figyelni kell arra, mit és mennyit mozgok. Attól, hogy lefogytam, még nem váltam genetikailag mássá. Ugyanúgy hízásra hajlamos, endomorf (ugye így mondják) alkatú ember vagyok, és nem váltam olyanná, aki ehet bármit, úgysem hízik meg.

Kemény munka megtartani azt, amit elértem. Ha lazítok, igenis úgy szaladnak fel a kilók, hogy nem győzöm kapkodni a fejem, meghát persze a lazítós időszak után keményebben hajtani, hogy visszaálljon a "versenysúlyom". A napi 3-4 óra kardiómozgás, a heti átlag 60-70 nyers tojásfehérje, és 1-2 kiló sovány túró elfogyasztása, a fehér liszt, a cukor, és az édességek drasztikus csökkentése, a minden zsiradék lecserélése nyers kókuszzsírra, a folyamatos számolás, a sok-sok apróság, amit nehéz lenne most felsorolni.....ez mind ott van. Még akkor is, ha nem látszik kívülről, csak az eredmény....ami esetleg tűnhet úgy, hogy egy állapot, amit el kellett "csak" érni.

A valóság az, hogy ezért az állapotért nap mint nap meg kell dolgozni, keményen. Ez sok munkát, energiát, időt, türelmet, kitartást, akaraterőt, állhatatosságot, elszántságot, kényelmetlenséget, és akár  konfliktust is jelent. Azt hiszem úgy fair, ha ezt tudatosítja magában az ember. Semmi sincs ingyen, mindennek meg van az ára, amit így, vagy úgy, de meg kell fizetni.

Tuesday, 23 June 2015

...tovább...

Állítólag a szorgos hangyák nem is olyan szorgosak. Amikor sok-sok hangya húz egy irányba egy nagyobb levelet például, akkor nem közös munka folyik, hanem mindenki saját maga felé húzza, és amelyik irányba elbillenek az erőviszonyok, abba az irányba indul el a levél. Ezt még régen olvastam valahol. A lényege, hogy optikailag úgy tűnik, komoly csapatmunkáról van szó, de valójában önző disznó mindegyik kis hangya, és magának akarja az egészet.

Azt hiszem mi emberek is ilyenek vagyunk. Tulajdonképpen akkor lennénk elégedettek (talán), ha nem kéne mozogni semmit sem, lehetne zabálni mindent korlátok nélkül, és tökéléletes alakunk, továbbá ultrafit testünk lenne. Ja, és a nap minimum 48, de inkább 72 órából állna. Persze az is lehet, hogy egy idő után ez is kevés lenne, mert többet akarnánk.

Vajon ez baj? Vagy ez viszi előre az emberiséget? Ettől leszünk jobbak, vagy ez hátráltat? Egyáltalán hogyan lehet ugyanaz a dolog aspektustól függően totál ellentétes jelentésű? Láthatjuk, mennyire lényeges lehet a hozzáállás....

Hogy a legutolsó post után felkapjam a fonalat: Kocsikerék megcsinálva, GPS lecserélve, bringa helyrerakva. Vettem új külső gumit, belsőt is, mindjárt kettőt, felkészülve a lehetséges további problémákra, és vásároltam kézipumpát is, és mindjárt le is teszteltem, hogy fel tudom-e fújni a kereket.....fel tudom. A mai korban ez kábé olyan, mint a kézzel levélírás. Elvileg az ember tudja, de mikor odakerül a sor, az eredmény elég lehangoló tud lenni.  Matekoztam fél óráig, mire rájöttem, hogy kell felpumpálni kézzel a kereket....Telefonom a szervizben, kicsit az is ijesztő, mennyire furcsa tud lenni az ember élete okostelefon nélkül. Nem merek új utakra menni a bringával, mert úristen, mi van ha elkavarodom? Hogy találok haza gps nélkül? Lol. Nem tudok zenét hallgatni sem... Na nem mintha leszakadna az ég, ha menet közben nem muzsikál a fülembe senki, de amikor a hegyek között suhanok a biciklivel, miközben Bach levegős G húrja zsong a fülembe....az azért nem kárpótolható a közlekedés-zajjal.

Érzékelem a fejlődést, mert tegnap 80 km-t mentem egyhuzamban, ill. a felénél 5 perc pihenőt tartottam, és sokkal jobban bírtam, mint legutóbb, mikor ennyit mentem egyszerre. Az időjárás nagyon meghatározza azokat a napokat, amikor tudok tekerni. Ha süt a nap valahol, ki kell használni, mert lehet, hogy aztán hetekig alkalmatlan lesz az időjárás a bringázásra.

Napi több órát tölteni sporttal, mozgással nem könnyű feladat. Senkinek sem az, függetlenül az egyéni körülményektől. Nemcsak fizikailag kell teljesíteni, hanem logisztikailag, és bizony mentálisan is. Azt hiszem, ez nagyon lényeges pontja az eredményes súlytartásnak. Legalább akkora jelentőséget tulajdonítok neki, mint a fogyásnak a diétában. És továbbra is dühít, mikor összekeverik a kettőt, és súlyosan elhízott embereket kizavarnak futni, meg sportolni azért, hogy lefogyjanak. 

Valamiféle kettősséget érzek magamban, mikor az életmódváltással, a fogyással kapcsolatos műsorokat/beszélgetéseket látok/hallok. Egyfelől örülök annak, hogy a téma fel van kapva, másfelől dühít a dilettantizmus, és az, hogy igazából ritkán beszélnek a lényegről, és a sok elhangzó jótanács meg okosság ritkán van összhangban az általam gondoltakkal. Azt viszont tudom, hogy én amit gondolok, amögött soksok tapasztalat, élmény, szenvedés...van. Sokszor van, hogy aki hirdeti az igét, nemhogy ragozni sem tudja, de kompetenciában sincs sehol. Vagy ha van, nincs megmutatva a hitelessége.....sajnos.

Saturday, 20 June 2015

Nyári üzemmód

Szerintem nem volt példa még arra, hogy ennyi szünetet hagyjak két post között, bár ki tudja. Részben azért nem írtam, mert nem volt semmi különös történés, részben azért nem, mert eléggé lefoglaltak a dolgaim. Igazából sokszor utaltam már arra, hogy a megváltoztatott életmód, a nem-visszahízás egy alapvetően folyamatosan megvívandó harc, ha úgy tetszik, egy olyan háború, ami sosem ér véget, így nyilvánvalóan nem feltétlenül van mindig valami új, valami izgalmas.

Sokszor kicsit unalmas, monoton a történet, már ami például az étkezést illeti. Ha valaki komolyan veszi a dolgot, azért olyan nagyon sok variácója nincs ezen a téren. Kerülni a zsírokat, a szénhidrátokat, előtérbe tolni a fehérjéket, a természetes alapanyagokat. Igazából ez nem annyira izgalmas étrendet tesz lehetővé. Úgy is fogalmazhatnék, hogy kicsit beszűkül a választék.

Szóval új recepteket nem alkottam az elmúlt pár hétben, a jól bevált túró-nyers tojásfehérje, gyümölcs, zöldség, hús vonalon haladok, néha egy kis rizs, kis kókuszzssír, 80% feletti étcsokoládé, és ha nem férek hozzá a túróhoz, akkor az ultralight natúr joghurt. 

Mozgás téren viszont kitört az ír nyár, ami azt jelenti, hogy melegebb eső esik nincs annyira hideg, és ritkábban van csapadék, úgyhogy a gyerekek is odakint sportolnak, amikor csak lehet, én pedig bringára pattantam. Vettem egy új biciklit, mert a régi valahogy kattog alattam, mert szerintem csapágyas lett...és hát itt Írországban sokszor gazdaságosabb új holmit venni, mint javíttatni, mert nagyon magasak a munkabérek (mondjuk azért ez nem baj). Ezúttal nem hegyi biciklit vettem, hanem egyfajta keveréket a versenybringa és az MTB között, amit itt hibridnek hívnak...elméletileg az országúti használatra ÉS kevésbé jó utakra, terepre is egyaránt alkalmas. Sajnos viszont ez sem bírta túl sokáig, nincs egy hónapos, de tegnap egy hatalmas durranással szétrobbant a hátsó külső gumi, továbbá kicsit elkezdett kotyogni a hajtókar.

Nem volt egyszerű a történet, mert egy relatíve nem túl közeli helyre indultam, a Rock of Cashel-hez, ami egy nagyon szép katedrális, és kedvelt turistaközpont is. Nincs messze tőlünk, 35km...Reggel kilenckor indultam, szokásosan vittem magammal egy liternyi vizet meg egy banánt. Fél tizenegyre oda is értem a katedrálishoz, pihentem egy 5 percet, megettem a banánom, és usgyi haza. Kis kerülőúton indultam el, és kb 20km-rel a cél előtt eldurrant a kerekem, nagyjából a semmi közepén. Jó két centis hasadás a külső gumin, azzal nem nagyon tudok mit kezdeni sehogy sem, úgyhogy eltoltam a bringát a legközelebbi faluig (5km), és megkértem a feleségemet, hogy mentsen haza kocsival. Namost nyilván a Föld nem áll meg és indul újra csak mert én lerobbantam a biciklivel, úgyhogy pár órát várnom kellett, hogy V. el tudjon indulni értem. Viszont  süt a nap, végül is 62 km-t sikerült bringáznom is, gondoltam semmi gond, pihenek kicsit, önfeledten netezek a két hete vett telefonommal....de nem sikerült, mert rájöttem, hogy valami baja van, ugyanis a 4G ellenére időnként úgy dobott le a netről, hogy a fal adta a másikat, és csak a reboot segített. Sejtenem kellett volna, hogy valami gond van vele, mert előző nap lett kész az autó a negyvenvalahány km-re lévő szervizben, ahova bringával mentem érte, és egész hazafelé nem jelzett térerőt, így haza sem tudtam üzenni, hogy minden ok....

Életem értelme elindult a megadott pozícióm felé, de az öreg dzsípíeszünk nem annyira volt a helyzet magaslatán, meg hát az ír utak sem olyanok, hogy kényelmesen bámészkodhat az ember, meghát én sem álltam az út szélén piros zászlót lengetve, szóval a lényeg, hogy V elhúzott a kis falu mellett, és továbbment egy 10 km-el. Sebaj, telefonon értekezve rájöttünk, hogy meg kell fordulnia, csakhogy sajnos egy métert sem mert menni a kocsival, mert mikor megállt, észrevette, hogy a jobb hátsó kerék füstöl, és ferrodolszag van....úgyhogy mit volt mit tenni, elindultam a biciklit tolva a lerobbant kocsi felé, miközben mindketten telefonon kértünk segítséget. Pár óra múlva sikerült mozdítható állapotba hozni a kocsit, másnap visszavittem a szervizbe, ahol kiderült, hogy az eredetileg furcsán viselkedő jobbhátsó keréknek nemcsak az volt a baja, hogy elhasználódtak a fékbetétek, és cserélni kellett, hanem a chryslernek tripla féke van, azaz a hátsó tárcsafékkel párhuzamosan egy dobfék is jelen van, amit a kézifék működtet. Itt volt a bibi.

Szóval aznap este valamikor este hét-nyolc körülre sikerült hazaérni...mostanra a kocsi rendben, a telefonom szervizben, a biciklim kormányra-nyeregve állítva várja a sorsát...utánanéztem, hogyha strapabíróbb külsőgumit akarok rá venni, annak 50€ darabja, nem beszélve a csapágyról, szóval lehet, hogy maradok a szobabringámnál inkább. Bár tény, hogy jól esett ez a majd' ezer kilométer, amit mentem a hónapban (996)....de felelős családapa lévén azért van egy határ, amit a bicikliüzletágra szánok LOL Nem óhajtok többezer eurós biciklit venni, csakhogy tutira bírja a tempót meg a kiképzést....Családi tekerésekre meg megfelelnek ezek a biciklik, is, amik vannak, igaz Benike kinőtte a sajátját, így mindenki ugrott egyet felfelé, és most megint venni kéne egyet, hogy mindenkinek legyen mit hajtani. Mondjuk az is igaz, hogy a szobabringán tudok menet közben például blogolni is, amint a mellékelt post mutatja :D



Monday, 25 May 2015

Bicikli

Végre újra itt van a bringaszezon, és én kisfiús lelkesedéssel vetem nyeregbe magam. Ilyenkor mindig rádöbbenek, mennyivel élvezetesebb az igazi biciklizés, mint a szobabringázás. Látvány, zaj, változatos útviszonyok...az ember érzi maga alatt a szerkezetet, ahogy dolgozik, és persze a legfontosabb: a megtett út/távolság öröme.

Amióta először biciklire ültem, azóta folyamatosan le tud nyűgözni a helyváltoztatás képessége, amit a kerékpározás által az ember megélhet. Az átlagember számára ez biztos nem újdonság, legfeljebb kölyökkorban, mikor az első biciklijét megkapja a szüleitől, csakhogy nekem gyerekként sem volt soha, mert az szüleim sosem vettek :-(...

Először talán 2012-ben vettem két biciklit, kapásból a legolcsóbb MTB-t, és elkezdtem őket nyúzni. Többezer kilométert pakoltam bele, és megtanultam, hogy bizony rengeteg mindent lehet beruházni a biciklizés kapcsán. Sisakok, nadrágok, felsők, lámpák, kulacstartók, zárak, kesztyűk, szemüvegek, fejkendők, mobiltartók, compjuterek, nyeregtáskák...és így tovább. 

Aztán hamarosan vettünk bicikliket a srácoknak is, így együtt tudott moccanni mindenki, ha arról volt szó. A két piros MTB relatíve hamar megadta magát, a csapágyak nem bírták túl soká (egyik sem), igaz, a nagyfiamnak jelentős része volt ebben :) Később vettem egy komolyabb biciklit, ami mostanra szintén csapágyas lett, de ebben szerencsére csak a központi csapágy szállt el, amit ki fogok cseréltetni, így maga a bicikli menthető még. 

Most viszont idén először egy "hibrid" biciklim lett, ami errefelé azt jelenti, hogy átmenet a verseny, a MTB és a túrabiciklik között. Azaz vékonyabb kerekű, mint egy MTB, de nem annyira, mint egy versenybicikli, és tökéletesen alkalmas az utakra akkor is, ha éppen nem első osztályú az aszfaltréteg. Most először a vázméretre is odafigyeltem vásárláskor, cserébe egyszerűen csodálatosan érzem magam biciklizés közben. A bicikli minden szempontból tökéletes, ráadásul nem is volt drága. Ma 45 km-t mentem egyhuzamban vele, pedig eredetileg be akartam volna iktatni pihenőt is.

Közben olvasgatom a neten, hogy milyen tanácsokat adnak a magamféle laikus bicikliseknek az öltözködést illetően, de szokásosan eléggé felhúzom magam....mert rendre kiderül, hogy azok a cuccok, amiket én vásárolok magamnak, még az olcsó kategóriát sem érik el....de könyörgöm, ötvenezer forintos biciklisnadrág??? Kinek? Minek? Szóval nekem nincsenek ilyen fancy cuccaim, csak a sima, Lidl-ből, Heatons-ból összevásárolgatott holmik, de az élmény tökéletes ezekben is :)

Thursday, 21 May 2015

Kár

,hogy a híres, médiában előforduló közszereplők között nem annyira találni sikeres életmódváltót. Időről időre tűnnek fel híres színészek, énekesek, sztárszakácsok, humoristák, stb....akik látványosan nekiállnak fogyókúrázni meg életmódváltásról nyilatkozni, nem ritkán reklámozva valamit vagy valamilyen szolgáltatást, vagy  egyetemes okosságokat osztani a nép egyszerű gyermekének, azaz nekünk, fogyasztóknak.

Ez alapvetően nem is lenne zavaró számomra....de mint bennfentes, azért eléggé bosszant, hogy eredményt még nemigen láttam senkitől. Nagy elánnal elkezdik, szerepelnek ezer helyen, elmondják a nagyokos tippeket, trükköket, nevetgélve visszautalnak a korábbi életvitelükre, hogy milyen butuskák voltak, és hát változtatni kell, ugyebár.

Nem voltam soha 'celeb', nem tudom hogy a háttérben mi a folyamat....alapvetően a törekvést jónak tartom, de rengeteg hiba van mindig a koncepcióban. Ilyenkor két dolog közül kell döntenem: vagy jól felhúzom magam, és fennhangon cáfolom a tévéből elhangzottakat (lol), vagy nevetek...vagy a harmadik, hogy gyorsan kiírom magamból itt a blogon.

Azonban bár a törekvés, és ennek népszerűsítése hasznos, de szerintem sokkal nagyobb kárt okoz hosszú távon a sikertelenség, hiszen, maga a kudarc is hasonlóan a promócióhoz, publikussá válik, ezáltal lovat adva sok ember alá, akik belekapaszkodva abba a ténybe, hogy lám, másnak sem sikerül, nem bennem van a hiba, hamar feladják. Pedig az életmódváltás nem kivitelezhetetlen. Meg kéne érteni azoknak, akik a témában döntéspozícióban vannak, hogy ennek felelőssége van. Tudom, minden a profitról, a nézettségről, a fogyasztásról...a pénzről szól.

De ha igazán fontos lenne valakinek az emberek egészsége, akkor érzéseim szerint ez nagyon máshogy lenne. 

Tuesday, 19 May 2015

Megint egy útkeresős post

Sokféle mondás létezik arra vonatkozóan, hogy miközben valami cél hajt előre felé, pont a lényeg vész el éppen. Kiöntjük a gyereket a fürdővízzel együtt, nem látjuk a fától az erdőt, a sok bába közt elvész a gyerek és a többi. Ez a szituáció fokozottan gyakran jöhet elő az életmódváltás témakörében is.

Mire gondolok....? A "testképzavar" szó nagyon összetett és sokrétű problémakört takarhat. Nyilván elsősorban azt jelenti, hogy a valóság és a magunkról alkotott kép nincs összhangban. Namost ez sokféleképp lehetséges, ugyanúgy egészségtelen, ha valaki kövéren soványnak látja magát, vagy soványan kövérnek. Viszont a nézőpont onnan indul, hogy mi is a valóság?

Minek higgyünk? A BMI-nek, a férjnek/feleségnek, a trendnek, a szomszédnak, a mérlegnek, vagy a kamerának/tükörnek? Mindegyik nézőpont lehet jó és rossz is. A magam részéről úgy tartom, van egy elég széles spektrum, ami mind jó lehet. Két szempontnak biztosan meg kell(ene) felelni:

  •  egészség.....ha a túlsúly, vagy épp az alacsony testtömeg nem okoz semmilyen egészségügyi problémát, nem gátol a mindennapokban, nincs útban, nem zavar be a mozgási szokásaimban, stb...akkor tulajdonképpen mondhatjuk, hogy mindössze esztétikailag kifogásolható a nem ideális testsúly.
  • boldogság.....na ez már bonyolultabb. A boldogság legalább annyira relatív, mint amennyire szubjektív is, akkor az egész dolog nagyon átláthatatlan és egyéni lesz.Vajon lehet-e tanulni a boldogságot? Tételezzünk fel egy 170 centi magas, középkorú hölgyet, akinek a súlya 65-70 kg között mozog, vagyis a BMI szerint normál kategória, de valójában ő nem érzi jól magát, mert úgy gondolja, igazából 55-60 kg közötti súllyal néz ki jól. Két úton biztosan el tud indulni:
      1. Étrendmódosítással, edzéssel, és sok-sok szenvedéssel eléri a kitűzött tartományt, és próbálja tartani a kemény napi edzéseket, valamint a szigorú diétát. 
      2. Nem foglalkozik vele, megpróbálja elfogadni magát annyinak, amennyi a súlya egy kényelmesebb, rugalmasabb, könnyen kezelhető életmód mellett
Mindkét irányban ott van a boldogság és a boldogtalanság lehetősége. Az egyikhez fizikális tevékenység, gyakorlás...effektív fizikai munkavégzés kell, a másikhoz mentális képesség. Egészségügyi szempontból indifferens, ki melyik irányba indul. Esztétika itt ugyebár nem játszik, mert az nagyon egyéni, hogy kinek mi a szép. Biztosan akad olyan ember akinek a teltebb alak jön be, és olyan is, akinek a karcsúbb. Ebből tehát nem lehet kiindulni.

Most akkor mit is akarok mondani?...Nagyjából azt, hogy tulajdonképpen mindegy, ki melyik irányba indul, csak INDULJON EL VALAMERRE. Mert a boldogságot erre is, arra is meg lehet találni, mert valójában bennünk van. Ha van. Ugyanis ha nincs, akkor tökmindegy, merre nincs...mert a legrosszabb mind közül az, ha valaki egy helyben toporog, és maga sem tudja mit akar. Illetve persze, hogy tudja: jókat enni, az összes szabadidőben csak heverészni, és szép soványnak lenni.

Sajnos azonban pont ez az, ami nem kivitelezhető. Vannak szerencsés kiválasztottak, akik megtehetik, mert valahogy olyan az anyagcseréjük, hogy sosem híznak el, de a többség sajnos nem ide tartozik.

Konklúzió: azt tanácsolom mindenkinek, aki érintett lehet, hogy álljon meg egy pillanatra, és gondolja végig, melyik az az irány, amely irányba indulva könnyebben megtalálja a boldogságot. Ha biztosan tudja, akkor induljon csak el, de akkor viszont tényleg :)


Wednesday, 13 May 2015

Reggeli gondolatok

Az embernek egyszerre több irányba kell megfelelnie az életben, és azt hiszem, ez így van rendjén. Csakhogy általában hamar felismeri mindenki, hogy ez a több irányba való megfelelés erősen kompromisszuméhes. Máshogy fogalmazva, mindenkinél van egy rangsor, ahol elég könnyen hátracsúszhat az önmagunkra való idő/pénz/energia fordítás. Ráadásul első körben ez még helyénvalónak is tűnik, hiszen az az ember, ha önmagát bármilyen téren előréb veszi más(ok)nál, az bizony önzés, márpedig az önző minőségjelző nem pozitív előjelű.

De az első kör a szerencséseké, ugyebár, általában viszont mindig van második, meg sokadik kör is, hiszen a szempontjaink rugalmasak, és nagyon nem mindegy, mikor, milyen irányból közelítünk. Tudom, minden példa sántít....de mondjuk a kötéltáncosnak is nyilván a legfontosabb az élete és a biztonsága, de rögtön utána ott toporog a sorban a mutatvány sikere, és az elismerés kivívása is. Kis képzavarral élve ezek között kell egyensúlyoznia úgy, hogy ne essen le.

Sajnos a való, mindennapi életben a leesés nem feltétlenül látványos dolog, éppen ellenkezőleg, szinte van, hogy fel sem tűnik. Szép lassan átveszi életünk az feletti uralmat a pénzkergetés, a munkahelyi megfelelni akarás, az anyagi terhek elosztása, a gyereknevelés, az egészségügyi gondok....szóval szinte minden fontosabbnak tűnik az egészséges életmódnál.

Valahogy mintha ez olyasmi lenne, amit tologathatunk, hogy jó, majd foglalkozunk ezzel is, csak előbb felépítem a házat/ megszerzem a pozíciót/kifizetem a hitelt/ és így tovább. Jó esetben szimplán elég a kor, hogy az ember újratervezze az életútját, rosszabb esetbe ebbe azért bele-belejátszik egy orvosi diagnózis is, vagy egy rossz lelet. 

Nem könnyű felnőtt fejjel lerombolni a magunkban felépített tévhiteket, átírni a prioritási sorrendet, és nekiállni olyan dolgoknak, amiket addig közelről sem csináltunk. Ezért gondolom, hogy a létező legjobbat tesszük azzal ha a gyerekeinknek minél korábban megmutatjuk ezeket a mintákat. Hogy ők például ne negyvenévesen álljanak neki átformálni az életmódjukat, hanem eleve olyan legyen addigra az életvitelük, ami jó úgy ahogy van.

Lehet trendeket követni, de szerintem sokkal jobb az ösztönben megbízni. Vannak olyan területek, ahol hinni kell, mert nincs lehetőségünk a bizonyosságra (például az édesítőszerek világa), vannak viszont olyan kérdések, amikben viszonylag egyszerű döntést hozni. Az egészen biztos, hogy az egyénre szabottan mértékletes mozgással nem ártunk, ahogy a földből kinövő zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával sem. 

A lényeg, hogy az iránnyal tisztában legyen mindenki. Szerintem az emberek egyre inkább elfordulnak a reklámozott figuráktól, a mondvacsinált példa-emberektől, és az éppen divatos módszerektől. És keresni kezdik azt, ami megmagyarázhatóan, érthetően, és -a legfontosabb- hitelesen belátható.