Amikor nem annyi az annyi :)

 

Biztos vagyok benne, hogy sokszor előfordul másokkal is, nem csak velem. Amikor az ember következetesen betartja a határokat, amiket maga köré húzott, és teljesíti, sőt: túlteljesíti a mozgásos kitűzött célokat is, mégis mikor örömteljes várakozással a mérlegre lép, finoman szólva is arcára fagy a mosoly, mert nemhogy nem kevesebbet, de többet mutat, mint legutóbb. Ilyenkor erősen megmozdul valami az emberben, és azt mondja, hogy

„látod, lófaszt nem ér az egész, hiába küzdesz mint disznó a jégen, nem megy ez neked, nem kell erőltetni, mert csak a csalódás jön úgyis”

Nem lenne nehéz erre a hangra hallgatni, hiszen annyiszor kisakkozta már az ember, hogy úgyis genetika, meg úgyis hajlam, különben is ott van a jóskapista, vagy a lujza, aki szarik rá, mit és mennyit eszik…ja, és a testmozgása kábé annyi, hogy a távirányítóért nyúl. És sovány. Naugye.

Meggyőződésem, hogy ezen a ponton lehet eredményt elérni. Fejben. Hogy nem hallgatok a hangra, hanem végiggondolom, mennyi minden oka lehet annak, hogy nem lett fogyás az adott időszakban (általában itt hetekre gondolok) Nézzük pontokba szedve:

1.      Ha a mérési körülmények nem mindig ugyanazok, akkor ez is lehet ok. Ha hetente mérem magam, mindig ugyanazon a mérlegen, ugyanazon a helyen, ugyanolyan öltözékben, és ugyanolyan napszakban kell megtennem, hogy az eredmények érdemiek legyenek. Egy napon belül saját magamnál akár másfél-két kiló különbséget is tudok produkálni. És még mindig ott van a legyengült elem, vagy a mérleg megbízhatatlansága.

2.      Bár senki sem szeret erre gondolni, de bizony az is lehet az oka, hogy tévedtem. Rosszul számoltam ki/becsültem meg a bevitt kalóriákat, hanyagul bántam  a mérleggel, túl nagyvonalúan hagytam ki lényeges hozzátevőket. Tipikus hogy készítek egy omlettet, de a zsiradékkal nem számolok. Ha az eredménytelenség trend-szerű, érdemes pontosítani, mert lehet, hogy ez az ok.

3.      Ha a mérést megelőző napon/napokban olyan ételt ettem, ami több sót tartalmazott, akkor a több só megkötheti a szervezetemben a vizet, ami által a tömegünk növekszik, bár az csak víz, amit előbb utóbb kihajtok magamból. Sajnos azonban 1 liter visszatartott víz bizony egy plusz kiló a mérlegen.

4.      Ha a mérést megelőző időszakban esetleg változtattam a mozgásomon, mondjuk elkezdtem egy súlyzós edzést, vagy atletizálok naponta, vagy –mittudomén- traktorkülsőket pakolok egész nap……szóval ha megnövekedett izommunkát végzek, akkor az izmaim képesek gyarapodni, ami ugyebár szintén tömeg, ráadásul az azonos térfogatú izom nehezebb, mint az ugyanakkora térfogatú zsír. Ez is lehet ok, hogy bár a tömegem nem csökkent esetleg a testemen belüli izom-zsír arány javult.

5.      Lehet, hogy beteg vagyok. Talán észre sem veszem, hogy bujkál bennem valami, egy kis vírus, vagy valami más….amitől a szervezetem máshogy kezd működni az anyagcsere nagyon bonyolult folyamat, nincs rálátásom, nyilván. De ha a szervezet nem a normál keretek között van, akkor ez kihathat a raktározás-anyagcsere folyamatokra, és ez szintén okozhat átmeneti stagnálást, vagy tömegnövekedést.

6.      Ha nem eszem eleget (igen)…az is lehet az ok. Paradox, tudom, de azt mondják, hogyha az ember lényegesen kevesebb tápanyagot visz be a testébe, mint amennyit az megkívánna, akkor a szervezet ún. „vészüzemmódba” kapcsol, mert azt hiszi, baj van és nincs elég kaja…úgyhogy extra raktározási folyamatokat indít be, aminek az eredményeképpen megint csak a lelassult anyagcsere jöhet, meg a felesleges raktározás. Tehát tömegnövekedés, vagy a fogyás stagnálása.

Szóval az előbb hat okot soroltam fel, amik miatt előfordulhat, hogy nem tetszik a heti mérés eredménye. És ez a hat ok mind előfordulhat akkor is, ha

·        nem léptem túl a kalórialimitet

·        tartottam a megcélzott makronutriens arányokat

·        nem blicceltem el a mozgást

·        Nem volt „off”-nap

Nyilvánvalóan, ha a fenti négy pontnál is van elcsúszás, akkor olyan szintű következményrendszert indíthatok el, ami szinte követhetetlenné válik, pillanatokon belül.

A fent leírtakból is látszik, mennyire nem egyszerű annak a feladata, aki fogyni akar. Nem elég a szándék, és nem elég a megvalósított terv, bizony számolni kell ezekkel a tényezőkkel is. Hogy mi a konklúzió? Egyszerű:

Egyrészt le kell szarni a mérleget, hogy mit mutat egy alkalommal. (Ha trendről beszélünk, nyilván az más. Ha három héten át az ember hízik, amikor pedig fogynia kéne, akkor bizony le kell állni és újragondolni, mi lehet a baj. ) Másrészt következetesen és kitartóan kell menni előre, nem feladni egy-egy heti kudarcnál. Hinni kell a számokban, és hinni kell abban is, amit meg tudok tenni a saját érdekemben. Meg tudom tenni, hogy felmászok a kardiógépre, vagy befekszem a fekvenyomópadra. Meg tudom tenni, hogy külön csinálok magamnak olyan kaját, amiről úgy hiszem, hogy nekem kell. Meg tudom tenni, hogy nemet mondok valamire, és meg tudom tenni mindezeket akkor is, ha épp nincs kedvem vagy nincs hangulatom hozzá. Vagy túl hideg van, vagy túl meleg van, vagy akármi. Tehát ezeket a dolgokat, amiket meg tudok tenni, ezeket meg KELL tenni, és akkor hosszú távon meggyőződésem, hogy megjön az eredmény is.

Számolni vagy nem számolni? Kalória vagy szénhidrát?

 

A Fb csoportunkban feltettem egy kérdést mi szerint ki hogy gondolja, a fogyás érdekében mit kell számolni, a kalóriát vagy szénhidrátot? Én a fogyásom nagy részében, és később a súlytartásnál is szorgalmasan számoltam a kalóriákat. Miért?

 Hát azért, mert valahogy látni kell, mi megy be, hiszen ha nem tudom, akkor nincs mihez viszonyítani, nincs miből számolni, és nincs mit elemezni. Nem nehéz, hiszen azt mondják egy kiló testzsír ugyebár 7700 kalória. Adott az embernek a BMR, vagyis a kalória-alapszükséglete, tiszta primitív matek az egész, nem nagy cucc. Kell valami, aminek neki lehet támaszkodni. Lehet hogy hülyeség….de ha az ember meghatározza a limitet, akkor szerintem kizárt, hogy hízzon. Nálam legalábbis ez…így…működött, és működik.

 És akkor mi van a szénhidráttal?

 Nem kezdek bele az Atkins diéta meg a ketogén módszer kidumálásába…a lényeg, hogy megmondta a sok okos ember, hogy a szénhidrát az okozója minden rossznak, ráadásul a gonoszabbik fajtája…aminek magas a glikémiás indexe. A finomított szénhidrát. A cukor, a liszt, a tészta, a krumpli, a rizs, a zab….meg nagyjából az összes gabonaféle. Hát, én ketóztam, nem is egyszer, még azt is mondhatom, hogy működött a dolog……de mivel óvatos duhaj vagyok, nyilván nem csak simán ketóztam, hanem mellette azért számoltam a kalóriákat, és időszakosan is étkeztem….így biztosra mentem…

De vajon mi lett volna, ha maradok annál, hogy nem számít SEMMI csak a szénhidrát? Hát, szerintem híztam volna, mint a huzat. Ugyanis nagyon szeretem a sajtot, a vajat, a virslit, mogyoróvajat, a tojást….márpedig ezekből tonnányi kalória lecsúszhatna…HA csak a szénhidrátmennyiséget kéne korlátozni és semmi mást. De sosem mertem kipróbálni.

 Azért nem, mert mindig nagy munka a fogyás, és az ember nem dobja oda az addigi eredményeit. Szóval ebben a tekintetben nem tudok kinyilatkozni érdemben semmit. De azt tudom, hogy a sok okos divatos, éppen aktuális trendi diéta esetében mindig ott az apróbetűs rész, hogy ja, de ebből nem lehet akármennyit enni, abból meg tilos bármennyi, ésatöbbi. Olyan ez, mint a diétás menü, amikor az ember rendel. Milyen jól hangzik, hogy rakott bolognai…300 kalória….csak éppen mire megkóstolod már elfogyott….mert hát csodák nincsenek, „mit gondótááá…..?”

 Szóval úgy könnyű működő szuper-duper diétákat nyomni, hogy közben azért ott van a korlátozás, amit ha nem tartasz be, akkor ne csodálkozz ha nem fogysz…nem írok neveket, mert befolyásos a világ, még akkor is ha kevesen olvasnak…De ide sorolnám még azt is, hogy valaki képtelen betartani az étkezési korlátozásokat, úgyhogy megműtteti magát. Gyomorgyűrű, sleeve vagy bypass….egyre megy. A kockázatos, drága, műtét utáni lábadozás alatt pedig megkapja az instrukciókat: ne egyen 1200 kalóriánál többet  

 * MI VAN? *

Könyörgöm, akkor minek volt a műtét? nem lett volna egyszerűbb csak simán operáció nélkül betartani a kalóriabevitel-korlátozást? De, egyszerűbb lett volna. A műtéttel viszont RÁKÉNYSZERÍTIK a delikvenst, szerintem ez az egyetlen lényeges különbség. Mert ebben az esetben ha nem tartja be, akkor baj van. Műtét nélkül ha nem tartja be…? Hát akkor nincs baj, csak hízik tovább, ennyi. De ésszerűségből, tisztán logikai alapon ezek a műtétek totál hiábavalók. Szerintem.

 Visszatérve a kalória-dilemmára: Elmélyedtem tehát a témában, és össze szedtem pár olyan dolgot, ami el tudja kenni a kalóriaszámolás feletti kérlelhetetlen determinizmust. Amit ha végig gondolunk, akkor természetes, hogy kérdések jönnek fel az emberben. Nézzük akkor sorban:

 

 

• ·        Minden anyagcsere máshogyan használ el egy kalóriát….emésztési idő, sebesség

 

Nyilván egyedi embereknek nemcsak az ujjlenyomatuk, a DNS-ük, hanem az anyagcseréjük is más és más. Akkor hogyan lehetne egységes kalóriákkal számolni?

• ·        nem mindegy, melyik napszakban, milyen aktivitás mellett/előtt/után fogyasztjuk el a kalóriát

Az anyagcserefolyamatok nem állandó sebességgel folynak. Alvás alatt lelassul, fokozott fizikai tevékenység alatt felgyorsul. Tehát nem lehet ugyanolyan hatása mondjuk egy 300 kalóriás ételnek egy kiadós anaerob edzés után, vagy lefekvés előtt este tizenegykor.

• ·        nem megbízhatóak a feltüntetett értékek (állítólag 8% a hiba)

Ezt nem kell különösebbe kifejteni, ugyebár ha nem nyers telt fogyasztunk, akkor mindig ott van a hit-tényező. Elhiszem-e vagy sem a gyártónak, hogy annyi az annyi. Mert egy paradicsom vagy egy uborka vagy egy csirkemell az, ami. De egy készítménybe nem látunk bele, hogyan csinálták és mi került bele. És nem feltétlenül kell rosszindulatúnak lenni, elég ha csak arra gondolunk, hogy az ember hibázik. Állítólag a mandula kalóriaértékét is elszámolták.

• ·        nemcsak az anyagcsere más mindenkinél, de a mikrobiom is

Ha már egyedi anyagcsere, DNS vagy ujjlenyomat, akkor egyedi mikrobiom is. Nagyon sok kutatás folyt arról, milyen hatása van az anyagcsere folyamatokra a testünkben tenyésző organizmusoknak. Bizarr, de volt olyan kísérlet is, amelyben egereket más egereknek az ürülékével etettek, ezáltal megváltozott a mikrobiomuk összetétele. Mind ismerünk olyan sovány embereket, akik mindig soványak maradnak, akármit ehetnek. Szóval állítólag ennek az egyik lehetséges oka pont hogy a mikrobiomban található, ami gondolom táplálkozás és életmód függvénye továbbá nyilván genetikai eredői is vannak.

• ·        csak a mennyiség számít a kalória-bevitelnél, a minőség nem (100 gr csoki vagy 1,5kg alma kalóriailag ugyanannyit ér, holott nyilván nem ugyanazt művel a testben.)

Ezt már többször kitárgyaltam itt a blogon, mert erősen hiszem hogy nem mindegy, hogy az a pl. 300 kalória úgy kerül be a testünkbe, hogy megeszünk egy snickers-t, vagy úgy, hogy megeszünk egy kiló dinnyét. Márpedig a kalóriaszámolás világában ezek között semmi különbség nincsen. Csak a bevitt mennyiség számít, semmi más. Viszont úgy gondolom ez pont olyan téma, hogy nagyon sok a változó tényező, és nincs olyan, ami csak önmagában, más tényezőktől függetlenül lenne meghatározó.

• ·        A test izom-zsír aránya befolyásolja a különböző anyagcsere folyamatokat és sebességet. Az izmok „aktív-módban” több kalóriával elbírnak…ha vannak.

Hát igen, amikor valaki nemes egyszerűséggel közli, hogyha egy nő 70 kilós, akkor túlsúlyos. Vagy egy férfi ha 100. A BMI adat ugyanilyen, nélkülözi a dialektikát. Önmagában egy szám, amit egy képlettel számolnak ki a magasságból, a súlyból és a korból. Na de mi a helyzet a test összetételével? Arnold Schwarzenegger is kövér volt fénykorában, amikor 120 kiló tiszta izom volt rajta? Ugye hogy nem. Pedig a BMI értéke szerint az volt. Mert az csak egy szám, ahogy a kalóriák is csak számok. Nem létezik, hogy ne lenne összefüggés. Nem érhet ugyanannyit egy kalória minden testben.

• ·        Az ételek szerkezeti is befolyásolhatják….az elfogyasztott kukoricánál a kukoricaszemekben lévő puha, emészthető rész az emészthetetlen cellulóz burokban marad, és így távozik belőlünk…

Amikor megszámoljuk a majonézes kukoricasalátában lévő kalóriákat, hogy „elszámoljuk” mint felhasznált értéket, akkor mi a helzet azokkal a kukoricaszemekkel, amiket nem rágtunk szét eléggé, és az emészthetetlen cellulóz-burok magába zárt, és úgy távozik belőlünk. Azt nyilván nem emésztjük meg, tehát jogtalanul lett beszámítva. Ugyanígy az egyéb ételek bonyolult összetevőit ha nézzük, egy csomó minden szerkezeti változás állhat be az elkészítés során,( vagy pont hogy nem áll be) ami befolyásolhatja azt a bizonyos számot. 2015-ben jött ki a hír, hogy a kókuszzsírral sütött rizs, ha hagyjuk kihűlni, és azután fogyasztjuk el, akkor FELE annyi kalória szívódik el, mert a hűlés során a benne lévő keményítő molekulaszerkezete a kókuszzsírral reagálva olyan formát vesz fel, amit az ember nem tud megemészteni. Nos, azért nem mindegy, hogy egy 40 dekás rizsköret 500 kalóriát ér, vagy 250-et.

Az emberi test egy csoda. Nagyon bonyolult folyamatok zajlanak benne, és bár az orvostudomány sok mindent tud, de még mindig nagyon sok olyan dolog van, amit csak találgatunk. Ha a szervezet ilyen okos, akkor miért nem tudja az emésztési folyamatokat az optimális szinten tartani, és a maradékot egyszerűen kiüríteni a testből….?  Ezt mondjuk sosem értettem. Szeretik mondani, hogyha túl keveset eszünk, akkor az anyagcsere lelassul, hogy a test tartalékoljon… És akkor miért nem gyorsul be, ha túl SOKAT eszünk? Csak egy irányba működik, mint a Geszti-féle inga? Kileng, aztán ott marad…? :D

Szóval megint sok kérdés van, mint általában mindig. Sok kérdés és konklúzió, ami nincs, maximum ennyi: kurvára oda kell figyelni, hogy élünk.

Okkeresés már megint

Újra meg újra visszatérő kérdés az életemben, hogy vajon mi vezetett oda, hogy annyira elhíztam. Persze első körben az ember a szokásos indokokkal megelégszik: rossz táplálkozási szokások, kevés mozgás. Rendben van, de a rossz táplálkozási szokás hogyan alakul ki? Akaratlanul is a kisgyermekkor merül fel bennem, amikoris a táplálkozási szokások valójában kialakulnak. Kezdődik természetesen a szoptatássa...Nem fér kétség hozzá, hogy az anyatej a legjobb, amit egy újszülött kaphat. Azonban a szoptatás után jönnek a hagyományos ételek.

Én sok kisgyerekes családot ismerek, ahol szinte tömik a gyerekeket, és általános téma, ki milyen trükköt vet be, hogy minél több ételt erőltessen a gyerekbe. Mert az rossz, ha a gyerek nem eszik eleget. Ugyanakkor minden tudományos munka arról beszél, hogy az az ideális, ha a szülő biztosítja azt, hogy mikor, hol, és mit egyen a gyerek, de a gyereknek hagyjuk meg a döntést, hogy mennyit egyen belőle.

Mert ösztönösen tudni fogja, mikor elég. Mert mindenkiben benne van ez a tulajdonság, de ha folyamatosan megtömjük a gyerekeket, akkor ez a képesség eltompul, és nem fog működni a későbbiek során. És szükségtelenül fog többet enni annál a mennyiségnél, amennyi ideális lenne. Általában a "toddler" időszakban van, mikor előjön a gyerekeknél a válogatós időszak. Ilyenkor sokan pánikolnak, és mindenféle ravasz trükkel etetik meg a gyerekekkel az ételeket, abban a hitben, hogy jót tesznek. De bennem ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy a szülők mitől félnek? Hogy a gyerek éhen hal végül? Nyilván nem fog. Ha éhes lesz, majd eszik. Hiszen mindannyiunkban benne van az ösztön. Szerintem még nem volt olyan, hogy egy tipikus "rossz evő" gyerek végül éhenhalt volna.

Állítólag ez egy régi dolog....evolúciós...mert amíg egy csecsemő nem tud önálló helyvltoztatásra, addig az anyukája meg tudja ítélni, melyik étel a biztonságos, és melyik nem. Azonban mikor elkezd mászni, járni, totyogni (toddler korszak), akkor sokszor kerülhet olyan ételekkel, amik mérgezőek vagy károsak lehetnek.Így tehát szükség van a szelekcióra, az óvatosságra, a "válogatásra"....de ez a korszak elmúlik, és nem jelent majd gondot egyáltalán. De hitem szerint addig sem fog egy gyerek sem éhen halni, ha hagyjuk, hogy annyit egyen, amennyit akar.

Persze ez csak az én véleményem, és nem tudom, engem például hogyan etettek kisgyerek koromban, de simán el tudom képzelni, hogy az én étkezési problémáim is nagy részben ide vezethetők vissza, ahogy sokan mások is talán itt találják meg a válaszokat a kérdésekre.

Nem egyszerű...

Tény, hogy az életben nemcsak csupa siker minden, meg csillogás. Bizony nagy igazság, hogy egy siker mögött általában a jó döntés áll, ami tapasztalatokon alapszik, azok meg ugye a rossz döntéseken. Szóval az emberi létforma alapja a kudarc és a hibázás, ami ha nem lenne, akkor a siker sem lenne értelmezhető, hiszen sötét nélkül nincs világos sem :D

Sokadszorra futottam neki annak, hogy megvalósítsam a számolás-dokumentálás nélküli, sokmozgásos életformát, ahol ha odafigyelek arra, hogy egészségesen étkezzek, akkor nem kell korlátozni semmit. Sokadszorra futottam neki, és többedszerre van az az érzésem, hogy lótúrót. Nem megy ez nekem.

Az elmúlt két hónapot napi több mint két óra aktív (zömmel aerob) edzéssel töltöttem, és az egészséges étkezés fő irányelveit tartottam szem előtt. Semmi üres kalóriás junk kaja, ha kenyér, akkor kevés és barna, ha „kenőcs”, akkor light sajtkrém és nem vaj, ha felvágott, akkor sonka és nem szalámi. Sok gyümölcs, sok zöldség, édesség szinte semmi. Igaz, a mindennapi ebédekből, amit az asztalra tettünk, én is ettem, mert most éppen nincs keret az extrákra. Persze nem féktelenül, 1 tányérral. Tendenciává vált a lépcsőzetes, nem nagy mértékű, de azért tetten érhető lassú gyarapodás. Eleinte nem bántam, hiszen mi más lenne, mint izom...de egy idő után végiggondoltam, hogy akár izom, akár nem, én köszönöm nem akarok újra mondjuk százkilós lenni.

Azt vártam, hogy az egészséges, visszafogott étkezés, és a napi több mint két óra (!) mozgás azt fogja eredményezni, hogy minimum stagnál a súlyom. Hát nem. Volt olyan, hogy hat kilót híztam a két hét alatt, de a hullámszerű fogyás, ami utána következett, az csak fele ennyi volt. Mindig kicsit több ment fel, mint le.

Szerencsére egy s más dolgon túl vagyok már, szóval láttam én már éjjeliőrt nappal muzsikálni, úgyhogy pánikba azért nem estem, de egy teli kádnyi forró vízben elmerülve alaposan végig kellett gondolnom, hogy merre tovább.

Lehet, hogy a szünet nélküli mindennapi mozgás nem tett jót? Végülis én mozgás nélkül fogytam le, és amióta elkezdtem mozogni, soha egyszer sem működött, hogy számolás nélkül tartsam a súlyom. Hétről hétre kellett a kontroll, a húzd meg-ereszd meg játék, hogy a súlyom megmaradjon abban a tartományban, ahol szeretném. Ami különösképpen érthetetlen számomra, hogy amikor nyaraltunk, az alatt a két hét alatt a világon semmit nem mozogtam, és mivel nyaralás volt, ezért semmiféle korlátot nem szabtam magamnak. Azaz pizza, hamburger, csokis keksz, reeses pieces, peanutbutter cupcake (A világon a legfinomabb édesség...) ahogy a csövön kifért. Eredmény: 4,5 kg jött fel a két hét alatt. Kevesebb, mint ebben a két hétben, amikor pedig mindennap toltam a sok mozgást, és egyáltalán nem ettem junk kajákat meg édességeket.

Nehéz megérteni. Vagy van valami olyan vetülete ennek az egésznek, amit nem vettem számításba, vagy tudomásul kell vennem, hogy oldalra vagyok esve, és talán itt lehet a kutya elásva, amiért anno nem „csak” 120 kilós lettem attól az életmódtól, hanem kétszáz. Ennek ellentmond, hogy egyszer kivizsgáltattam magam, hogy mi a fene bajom lehet, miért vagyok túlsúlyos, amikor szerintem nem indokolja az életmódom. Akkor 10 napi kórház után közölték, hogy semmi bajom. Igaz, baromira senkit nem érdekelt az, hogy mit eszem, milyen az életvitelem. Az asztmámmal voltak elfoglalva, a gyógyszerekkel, amiket szedtem, és közölték, hogy akkor napi 500 kalóriát egyek, és fogyjak le. Haha...akkor voltam 115 kiló és huszonéves. Szóval ezek a tények simán lehet, hogy azt mutatják, hogy nagyjából le se ejtettek, mint pácienst...ez még szinte a régi rendszerben volt, de mindenképpen 5 éven belül a rendszerváltás után.

Hmm...nem tudom. Az eredmények után visszatértem a fogyós étrendemre...sárgarépa, alma, főfogásként néhány főtt tojás, és/vagy pár deka sajt. Vagy zöldségből leves (csak vízzel és fűszerekkel), esetleg uborka-paradicsom-paprika a főtt tojás mellé. Ezzel a technikával haladok vissza a 85 kiló irányába. Ha elérem, akkor azt hiszem megpróbálom újra a „normál” életet, de nem mindennap fogok tekerni-gyúrni, hanem mondjuk háromszor hetente. Lehet hogy a túl sok mozgás bepánikoltatta a szervezetet, és elkezdett raktározni. Tudom, ennek nem sok alapja van, dehát valamit csak gondolnom kell az okokról. Most a fogyós időszakom alatt aerob mozgást egyáltalán nem csinálok, csak a fegyencedzést, de azt is inkább csak szintentartó jelleggel (nem akarok veszíteni az alakuló felsőtestem izmaiból)...Egy hét telt el, ezalatt kicsit több mint négy kilót fogytam.

Mivel a költségvetés most nem annyira laza, mint általában, ezért egyfajta tesztnek is gondolom a dolgot. A helyes életmód/fogyás történetnek mindig lényeges volt az anyagi vetülete. Sarokpont, hogy pénzbe kerül, ha valaki odafigyel. Hát most úgy fogyok, hogy semmi extra nem játszik. Nincsenek drága joghurtok, fromage-ok, nincsenek egzotikus gyümölcsök. Van répa, alma, tojás. Ritkán kis sajt, de nem a szuperlight, hanem a mezei natúr. Aztán ha elérem a kitűzött célt, újrakeverem a kártyát.

Mennyi az annyi....

Azt mondják, az éremnek két oldala van. Én azt mondom, jó esetben csak kettő, de sajnos sokszor sokkal több. Amikor fogyásról beszélünk, és az a célja valakinek, hogy súlyfeleslegtől szabaduljon meg, akkor az ilyenkor felmerülő problémák általában csőstül jelentkeznek. Erről már többször írtam itt, össze kell egyeztetni az eddigi életmódot az új életmód változtatásaival, be kell illeszteni a képbe valahogy az eddig mozaikkockák elvesztése nélkül. Mondjuk ki: időt, energiát és pénzt kell még beleszuszakolni az életünkbe, oda, ahol ezekből eddig sem volt feltétlenül sok felesleg.

Érthető, ha az ember igyekszik más kárán tanulni sikerén okosodni, netalán segítséget vesz igénybe. Kipróbált étrendek, módszerek, tippek-trükkök. Fórumok, chat-szobák, linkgyűjtemények, levelezőlisták, izzanak az ötletektől. Egyre több hasznos oldal jön létre, ami segíti a fogyni vágyókat. 

Hogy mennyire nem mindegy, egy adott ételt hogyan készítünk el, vagy honnan szerzünk be, nézzünk egy teljesen egészségesnek látszó étrendet:

Reggeli: 2 pohár epres joghurt

Tízórai: Tojásrántotta, 3 tojásból

Ebéd: 2 szelet csirkemell, vegyes körettel

Snack: 30 deka gyümölcs

Vacsora: 2 szelet tőkehal, zöldségkörettel

Ez egy teljesen oké étrend, van benne bőven fehérjeforrás, -még omega3 is-, van benne joghurt, zöldség, gyümölcs. Teljes kiőrlésű cucc nincs benne, de most olyan étrendet akartam, ami fogyós. Szóval ha szigorúan ragaszkodom az ebben leírtakhoz, akkor is választhatok a polcról többféle joghurtot, a rántottát is elkészíthetem zsírmentesen vagy olajjal, szalonnával, sajttal, a levest is ránthatom, és szaggathatok bele galuskát.....attól az még ugyanúgy zöldségleves. A csirkemellet meg lehet sütni minden zsiradék nélkül, serpenyőben vagy tepsiben, meg lehet kirántani is, olajfürdőben. Csirkemell az így is, úgy is. Ahogy az alma is gyümölcs, meg a banán is. És ahogy a krumpli és a kukorica is zöldség, meg a brokkoli és a sárgarépa is. Ugye...

Ráadásul a mennyiségeket is megkötöttem, holott sokszor találkozhatunk az egy tányér, egy adag, egy szelet, egy kanál.....sorolhatnám tovább kifejezésekkel, amik még tovább tágíthatják a rést. A számításaim alapján ez a menüsör egyaránt lehet 1577 és 4503 kalória is.....pedig mennyire nem mindegy, mennyi az annyi....

Hajnalban a tévé előtt

Azt írom hajnal, pedig valójában reggel. Itt Írországban valahogy el van tolódva ez is. Szóval a lényeg, hogy reggel, mondjuk itteni idő szerint hatkor, kávé helyett felpattanok a szobabiciklire, és bekapcsolom a tévét. És nézem a reggeli színest....egyfelől jó, mert nemcsak a testem, de a lelkem is edzem azzal, hogy épésszel megpróbálom túlélni a tízpercenkénti szó szerint ugyanegyforma időjárásjelentést és hírblokkot, valamint a bugyuta prosztatagyógyszer meg a vitaminreklámokat. Másfelől rendkívül informált leszek otthoni hírekből.

Ez azért nem biztos, hogy annyira jó, mert pl. amikor az önelégült, flegma "obezitológus", párba állva a plázacica modell-dídzsé kiscsajjal együtt osztják az okosságot, hogy hogyan kell helyesen étkezni,...szóval az azért eléggé felbosszant. Nem azért, mert ők nem hitelesek, vagy mert tenyérbemászó a stílusuk...hanem azért, mert emlékeztet arra, hogy sosem az számít, ki milyen eredményeket tesz le az asztalra, hanem az, hogy mennyire "ismert arc"...mennyire "celeb". És itt én úgy látom, kicsit -magyar módra- kifordítva működik a történet, mert nem úgy van, hogy a kereslet határozza meg a kínálatot, hanem kussparaszt-azt-nézed-amit-sugárzunk alapon a kínálat irányítja a tömeget, és megmagyarázzák, hogy kérem erre van igény. Ha csak egyféle téli cipőt engednek forgalmazni a cipőáruházaknak, akkor mindenki olyat fog venni, ha beköszönt a tél. És akkor el lehet mondani, hogy kérem, ez a cipő a nagy sláger, mert olyan nagyon sok fogyott belőle.

Tudom, statisztika, marketing, píár, ésatöbbi, mindegy. Azért engem eléggé zavar, hogy a téma aktív részeseként ismerek nem egy-nem kettő olyan arcot, akit nyugodtan meg lehet (-ett volna) mutatni (kapásból "Dagadtköcsög" és "Málnapuding" jut eszembe...), mert letettek az asztalra olyan eredményeket, hogy nyugodtan példát vehetne róluk sok ember. Igaz, egyik sem pornóproducer, vagy médiabálnacápa, vagy gigasztár például. De persze a még mindig durván kövér énekest kell mutogatni, aki azt ecseteli, milyen nagyszerű dolog a gyomorgyűrű....pfff....

A társadalmi nyomás több irányból jön. Minden a pénz-fogyasztás tengely körül forog. Fogyassz, egyél, igyál, költsd a pénzed, hízzál el, majd megint költs el vagyonokat gyógyszerekre, vitaminokra, kezdj el sportolni, válts életmódot, tetess be gyomorgyűrűt...

Az elhízás ennél sokkal...sokkal összetettebb. De jó lenne, ha csak arról lenne szó, hogy a kövér embernek nincs információaja arról, hogy kellene élnie. Hogy optimális arányban töltse el az idejét munkával, pihenéssel, mozgással, és optimális ételeket tegyen a maga és a családja elé az asztalra! Könnyű jófejnek lenni, és lezavarni edzeni az embereket heti háromszor egy órára...például. De ez nem csak ennyi. Sokszor körbejártam már ezt a témát, hogy az egészséges életmód bizony egyrészt pénzbe kerül, másrészt kell hozzá egyfajta stresszmentes, kiegyensúlyozott életszemlélet, amit elég nehéz elsajátítani, ha az ember adósságspirálból munkanélküliségbe, vagy adóemelésből gázáremelésbe tántorog...

Állj-gomb és az anyatej

Nem tudom megkerülni azt, amilyen vagyok. Időről időre visszatérek az okkeresésre, és hiszek abban, hogy ez nem baj. Megélhetem sok alkalommal, hogy a családomban is rendszeresen előfordul a tipikus "full house" érzés, ha evésről van szó. Karácsonyi nagybevásárlás után, gyerekekkel együtt beültünk vacsizni a Mcdonalds-ba. Első kör kaja után nejem megkérdezte a kisfiam: kérsz még valamit? Mindenki kért még valami akármit...fagyi, süti, extra nuggets, mittudomén. A kissrác azt mondta: tele vagyok, nem kérek semmit, köszönöm.

Na ez az, ami számomra ismeretlen érzés, és az is volt mindig. Egyetlenegy alkalomra nem emlékszem, amikor azt éreztem volna, hogy elég volt, nem tudok többet enni, nem fér belém már semmi. És egy tízéves kölyök ha ezt mondja a mekiben, annak bizony súlya van. Olyan szempontból mindenképpen, hogy komolyan vehető.

Azon tűnődtem, vajon létezik az emberben egy "tele vagyok" gomb, ami egyesekből hiányzik...? Egyértelműen saját kontrollal kell megoldanom az ilyen helyzeteket. Nem gond, de ha arra várnék, hogy majd a szervezetem jelez, hogy elég, akkor azt hiszem várhatnék... Mi lehet az oka ennek? Lehet, hogy geneteika? Vagy valamilyen olyan természetes reflex, ami egyeseknél kialakul, másoknál nem? Lehet, hogy az anyatejhez van köze? Engem anyám saját elmondása szerint csak két hónapos koromig szoptatott....ami azt jelenti, hogy lehet, még addig se. Tápszeres baba voltam. Az anyatej természetes eledel, azt mondják segít sokmindenben, megalkotja a gyerek immunrendszerét, és még egy sereg hasznos dolgot csinál. Nyilván nem véletlenül van az édesanyának teje. És az is nyilvánvaló, hogy a tápszerek, a gyártók minden propagandája mellett is, nem tudják tökéletesen helyettesíteni az anyatejet. Az én gyerekeim egytől egyig anyatejes babák voltak, minimum egy évig. Ahogy a feleségem is. Őbennük megvan ez az állj-gomb. Bennem nincs.

Nem állítok semmit, csak "hangosan" gondolkodom. Tulajdonképpen mindegy is, ez már változni nyilván nem fog, de azért érdekel a háttér.

Egy kis visszatekintés

Mindenki változik. Folyamatosan. Változik az ízlésünk, változnak a gondolataink, a véleményünk, az életfilozófiánk. Érünk, megértünk, megtérünk...kinek ahogy tetszik. Ahogy múlik az idő, ahogy megtapasztaljuk az életet, ahogy megrugdos minket. Ahogy sikeresek vagyunk, ahogy elbukunk, ahogy szeretünk. ....és igen, ahogy lefogyunk. :)

A kezdetekkor, mikor a diétámba belevágtam, tudatlan voltam. Ösztönből cselekedtem. Éreztem, merre kell indulnom. Lehet, hogy ez a kulcs, és ez kell ahhoz, hogy valaki rálépjen az útra. Ha most kellene kezdenem, máshogy csinálnám. Nem számoltam a kalóriát, fogalmam nem volt, hogy mennyit eszem.

Persze utólag, most visszafordulva többször kiszámoltam, hogy is volt ez akkoriban. Vajon hány kalória csúszott le, hogy így elhíztam? Hát hogy egy régi ismerőst idézzek,

"mit hazudjak...? Az igazat mondjam vagy az őszintét?"

Nos, az igazság az, hogy bizony 7000 kalória körül simán ettem egy átlagos nap. Semmi különös, csak péksütemények, csokika, pizza, jégkrém, vagy melegszendvics....pogácsa. És hát a mennyiségek....a kedvenc pogácsa/sajtosrúd receptem (Teri mamáé eredetileg :-) úgy indul, hogy egy kiló reszelt sajt, egy kiló liszt, fél kiló vaj. Puff neki. És sosem volt ideje kiszáradni. Persze, a sok gyerek mögé nemcsak a fényképeken lehet elbújni...hanem itt és így is..sokan vagyunk, sok kaja kell, mert sok fogy. Csakhogy nem a gyerekek ettek sokat, hanem én.

Feleségem a kezdetektől fogva féltett és óvott. Beutaltatott egy full kivizsgálásra, még 110 kilós koromban...de rég is volt. 10 napig feküdtem bent, négyszer vettek vért naponta, a végén olyan volt a karom, mint egy masszív heroinistáé. Eredmény: Közölte a fényes tekintetű professzorasszony (Egyem a zuzáját...), hogy sokat eszem. Terápia: 500 kalória. 500 kalória. Naponta. Mekkora baromság, édes istenem!

Persze értem én, ha ezt írják elő, egyfelől ezzel tuti fogyni fog a delikvens, másfelől ezt ember nem tudja betartani, harmadszor ha mégis betartja, legfeljebb egy ideig tartható. De életben maradni ennyivel lehetetlen, ezt mindenki tudja, ehhez nem kell sem orvosnak, sem dietetikusnak lenni. Ha pedig az 500 kalóriás életnek vége van, mi jön utána? Akkor nem inkább azzal kellene operálni, ami tartható, ami kivitelezhető???

Egy napi hétezer kalóriát megevő embernek ha napi 3500-ra csökkentem az adagját, el fog kezdeni fogyni. Ez tuti. A fogyás elindul, majd megáll. De akkor már könnyebb tovább lépni, és mondjuk 2500-ra csökkenteni a napi adagot, hiszen már van sikerélmény. Látja az ember a fényt az alagút végén. És így lehet lejjebb menni szépen lassan. Hogy meddig? Én nem vagyok szakember. Azt sejtem, hogy én túlzásba estem, hogy lementem 6-700 kalóriáig. Azt mondják az okosok, hogy az alapanyagcsere szintje alá nem szabad menni, ott meg kell állni, és mozgással összedolgozva haladni tovább.

Azt tudom, hogy én miután ledobtam úgy 50 kilót, simán megettem 2500-3000 kalóriát naponta. És amikor észrevettem, hogy hoppá, a fogyás lassul, ill. megáll, akkor átvariáltam újra az étrendemet, és csökkentettem a bevitt kalóriát. A fogyás pedig újra indult. Meg tudtam csinálni, hiszen láttam, hogy van kiút a kövérségből, és hiába nem vette még senki észre rajtam (kivéve azokat, akik közel állnak hozzám persze), hogy fogytam, én tudtam. És nekem óriási eredmény volt, hogy feljött a 46-os nadrág. (Arról akkor még álmodni sem mertem, hogy a harmincasba is belefogyok majd)

Szóval nehéz végigcsinálni, én tudom. Talán megszereztem a jogot hozzá, hogy ezt mondhassam. De megéri, ezt bátran és őszintén mondhatom, megéri. És nem csak a fizikai könnyebbség miatt, hanem a lelkierő miatt. Hogy tudom: képes vagyok rá. Talán az egész hóbelevancvban az a legjobb, hogy a gyerekeimnek is példát tudtam/tudok nyújtani azzal, hogy ha igazán akarnak valamit, elérhetik.

Ételek és utak

Amióta lefogytam, sokkal többet nézem az embereket magam körül. Sokszor talán túlzásba is viszem, nem ritkán a nejem figyelmeztet, hogy ne nézzem már olyan feltűnően az embert. Közismert, hogyha például én vásárolok magamnak egy bizonyos autótípust, onnantól kezdve sokkal több ugyanolyan kocsit veszek észre az utakon. Gondolom ez erre is igaz valamilyen formában. Akárhogy is, de tény, hogy sok...nagyon sok kövér embert látok.

Mielőtt tovább mesélném a történetet, előre kell bocsájtanom, hogy az ítélkezés és a vélemény két külön dolog. Ez lényeges.

Szóval hogy ne szaprítsam túl a szót...fiatal nő, fiatal autóban, várunk a gyerekekre a suli előtt...kb 10 de legfeljebb 15 percet kellett várni. Ez idő alatt a hölgy két közepes zacskó csipszet fogyasztott el, majd öblítés gyanánt egy azaz egy doboz cukros 7UP-pal tolta arcon magát. Nem meglepően gondolatok seregét ébresztette bennem a látvány. Depláne, hogy anyuka ki is libbent a kocsiból, és felfedte a méreteit.

Na szóval. Ítélet? Nem. Nem ítélet az, ami ilyenkor megfogalmazódik bennem. Hanem inkább harag, és segíteniakarás.....Harag a manipulatív, buta, embereket szándékosan rossz irányba toló, profitorientált, agresszív, flegma világ iránt, és segíteniakarás azok iránt, akik teljesen értelmetlenül teszik tönkre magukat. Ez a konkrét nő minimálisan ezer kalóriát fogyasztott el, délután kettő óra negyvenötkor, gyaníthatóan ebéd és vacsi között. Tehát nyilván nem arról van szó, hogy mást sem evett egész nap, nem. Ez afféle snack volt. És tudom, mert emlékszem rá én is....szóval tudom, hogy ezzel nem lakik jól senki. Az egyik csipsz után jön a másik, jó fűszeres az íze, igaz, ég az ember pofája utána, mert kimarja a száj nyálkahártyáját a só meg a bors, miközben szét is karcolja a keményre égett krumpliszirom...de éhséget tutira nem csillapít.

Éhségcsillapításra még egy péksütemény is jobb. vagy akár kettő. vagy akár három, mert három danish vagy akármi más hozzávetőlegesen ugyanannyi kalória, mint a két zacskó csipsz. Igaz, az sem a legjobb megoldás, de legalább nem annyira üres.

És közben persze ömlik a sajtóból itt is, hogy készül az új törvénytervezet, hogy majd gyorsétterem nem lehet iskola környékén...igen, már megint a gyorsétterem. Az ördögök öreganyja, maga a megtestesült gonosz. Miért nem inkább arrafelé mennek, hogy sportlehetőségeket teremtsenek a gyerekeknek....? A kölykök imádják, ha mozoghatnak, és ha fiatal korban beléjük rögzül, akkor jó eséllyel válik szokásukká. Nálunk ez igenis gond, de úgy tapasztaltam, hogy otthon is kőkeményen az. Persze ha az egész csak píár, és semmi köze nincs az építő szándékhoz, akkor mindjárt érthető.

Miért nem az egészséges ételeket támogatják meg vajon...? Furamód ez otthon is és itt is most aktuális. De könyörgöm, vajon ha - helyi viszonyokat mondom- egyhúszért kapok 12 kis zacskó csipszet, és kettőhetvenötért hat darab almát, akkor melyik felé tolom a népet? Nem létezik, hogy ebben ne lenne szándékosság...

De persze nem szállhatok ki a kocsiból és kopogtathatok be az ablakon, hogy drága, miért csinálja ez, nézzen bele a tükörbe, nézzen végig az életén, az életminőségén...nem gondolja végig, hova vezet ez az út...? Vagy mindegy? Nem lehet mindegy, hiszen gyereke van, akire várt éppen....És ha valahol....hát a világnak ezen a részén kézbe lehet venni a kontrollt, mert nem arról szól az ember élete, hogy hogy élje túl a társadalmi aknákat....mit mondjak: hogy a gyerekek családfát tanulnak készíteni, és hoztak egy papírt a suliból, amin leírják, hogy amennyiben ez a kérdés kínos vagy bármilyen kellemetlenséget okoz bárkinek, csak egy X-et tegyünk az üzenőfüzetbe, és garantálják, hogy soha senki nem fogja felhozni a témát a gyereknek....Mert itt valahogy az emberek egymással sokkal toleránsabbak. Igen, ezt sokszor kiveséztük már, és tulajdonképpen tök logikus meg minden...és most nem is ez a lényeg, hanem hogy a lehetőség megvan mindenkinek....hogy megtegye azokat a dolgokat, amik visszafordíthatnák a rossz irányból.

Nem ítélet. Sőt, még a társadalmat sem lehet megítélni könnyen, hiszen minden az érdekről, a pénzről, a profitról szól, és ez egy kapitalista világ, tudomásul kell venni. Nem ítélet egyáltalán. De kikívánkozik belőlem valahogy....hát ha máshol nem is, itt ezen a blogon mindenképpen....

Egy nem bizonyított függőség elleni eszmei hadviselés momentumai

Általam elérhető média, ahol a fogyásról van szó, szinte kivétel nélkül mindig a mozgásra helyezi a hangsúlyt. Nem mintha nem tartanám fontosnak a mozgást, de....mint fogyókúra, szerintem cévágány. Miért? Azért, mert a mozgással elégett energiával kapcsolatban van kettő tény: egyik, hogy első körben a szervezetben elraktározódott szénhidrátot égeti el a test, és ha az a 4-600 kalória elfogy, akkor esik neki a zsírsejtekben tárolt zsírok égetésének. Ha az is elfogy, akkor jön hogy az izmokból éget. (Nem magamtól vagyok ilyen marha okos, olvastam több helyen is, hogy így van). Ebből a tényből az következik, hogy átlagosan 500 kalóriát le kell dolgozni a mozgás során ahhoz, hogy fogyás szempontjából értékelhető szakaszba érjünk. Namost ez a mennyiség kérem szépen nem kevés. Aki fogyni szeretne, depláne ha komoly túlsúllyal indul, mint például én...., akkor általában el sem jut idáig. Azaz fogyás szempontból értékelhetetlen a testedzése, viszont itt is van a másik tény: A szervezet megérzi az elveszített energiát, és kér helyette másikat. Nálam teljesen lekövethető volt ez a folyamat. Testedzés, mozgás egyenlő megnövekedett kalóriaigény.

Persze a test ingereire lehet nemet mondani, de szerintem ez csak megnehezíti a fogyást, és nem megkönnyíti. Sok alkalommal látom, hogy emberek a fő hangsúlyt egy fogyás megtervezésénél sokkal inkább helyezik a mozgásra, mint az étrendre. Vagy legalábbis egyenlő arányban indítják ezt a dolgot. Persze jellemzően itt sincs minden érdek nélkül, hiszen sok kinyilatkozás, szakmai vélemény, sikertörténet mögött azért fellelhető némi érdek is....anyagi vagy egyéb, tulajdonképpen mindegy.

Ugyanakkor vannak történetek, blogok viszont, ahol más is hasonló eredményre jut mint én jutottam. Hogy ti. egy fogyás tekintetében kb. 90 %-al az nyom a latba, hogy mit és mennyit eszel, és a maradék 10% az, hogy mit és mennyit mozogsz.

Hülye dolog, de egy kis számtan, semmi több. Ki lehet számolni, hogy mennyire így van. Sokan baromi rossz irányba mennek, mert lecsúsznak a gym-be, lötyögnek egy órácskát, vagy éppenséggel pár tízpercnyit sétálnak kicsit gyorsabban, és onnantól kezdve megengedőbb magával szemben, hiszen lemozoga. Ilyenkor meg kellene néznie mindenkinek, hogy pontosan mennyi kalóriát égetett el, és mennyit evett/ivott meg anap folyamán. Akkor kapna reális képet az egyenletről.

Személyes vélemény, de úgy látom, sokan rossz irányba mennek el ezzel. Mondjuk nyilván nem nehéz, hiszen ha van egy edzéstervem, és keményen küzdök mint egy állat, és hajtom magam, és iszom a különböző fehérjés cuccokat, akkor persze egyrészt látványos fejlődés indul meg a kondíció terén, másrészt kialakul egy új, egy másfajta közösségi létezés (a terem), és valahogy minden kicsit más fénybe kerül, és simán lecsúszik egy fagyi, vagy egy nehezebb/kalóriadúsabb étel. Ennek meglátásom szerint az a veszélye, hogy ez a fajta terembe járás is egy életmód. Vannak emberek, akik így élnek. És vannak, akik csak kúraszerűen kerülnek be a képbe, mert például le akarnak fogyni. Namost ha viszont vége szakad egyszer, akkor meg fog borulni az az egyensúly, amit addig kapott a test. tehát - még egyszer hangsúlyozom - személyes véleményem, hogy csak annak lenne szabad a fogyás projektjébe szervesen beépíteni a rendszeres terembejárós, edzésterves mozgást, aki úgy változtatja meg az életmódját, hogy annak mindig része lesz a terembe járás.

Amikor az ember életmódot, illetve étkezi szokásokat változtat, végiggondolja, mit miért, és hogyan. Én nem azért nem eszek abból az oreo kekszből, amit kipakolok egy tálba a srácaimnak, mert darabja hetven kalória. Hülyeség is lenne, hiszen ott van az az amerikai pali, aki kizárólag kalóriszámolással és össze vissza evéssel (édességek, junk food, stb...60%, maradék 40%) is nemcsakhogy lefogyott, de minden markere is javult. Szóval kalóriailag simán beleférne. Hanem azért nem eszem, mert nem vágyok arra, hogy az egy szem keksz elfogyasztása során a már már teljesen elfelejtett, cukros-kakaós-oreo íz szétáradjon a számban, felidézve azt az időt, amikor majd két mázsás voltam. Köszönöm, nem kell belőle. Rohadjon meg az oreo keksz ott ahol van. Valami ilyesmi gondolat van bennem, ha felmerül a kérdés.

És persze nemcsak az oreo kekszről van szó, ez csak egy példa. Sokkal inkább arról, hogy ha megváltozni akarok, akkor ne essek bele időről időre abba a csapdába, hogy újra meg újra visszarúgom magam egy olyan világba, ahonnan kitörni készülök. "Csak az íze miatt"...csak az íze miatt mi...?? Csak az íze miatt érezzem, hogy basszus, jaj de finom is volt..? De ha egyszer ez a világ úgy alakult nekem, hogy túlsúlyosként sokszor annyi zsírsejtem áll lesben figyelve az ételeket, amiket magamba tömök, mint másoknak....akkor mi sem egyszerűbb annál a kontrollnál, hogy én dönthetek arról, mit eszek meg és mit nem.

Fel lehet ezt fogni valamiféle áldozatként is, és nekem meggyőződésem, hogy itt sokkal inkább lelki dolgokról van szó, mint fizikairól. Nem az oreo keksz íze hiányzik. Hanem a sok cukros, lisztes, szénhidrátdús étel fogyasztása során kialakult függőség okozta mámor. Csakhogy ilyen nincs benne a konkrét édességben. Ugyanis ez a valami, ami után ácsingózna a szervezetem, ez bennem van. Valamiféle hamis illúzió, amit a függőségem....a volt függőségem alkot meg.

Lehet hogy túlcizelláltam. Nem ez lenne az első eset. De én valahogy így élem meg. Egyáltalán nincs bennem vágyakozás a szénhidrátdús kajákra. Csoki, süti, satöbbi....inkább valamiféle harag van bennem irántuk. Gyűlölöm őket. És a közeli, meg a távolabbi jövőben sem óhajtok úgy élni, hogy számolgassam a kalóriákat. Hanem úgy, hogy nyugodtan, az adott pillanat intuíciója szerint ehessek, annyit, amennyi jól esik, tudván azt, hogy az elfogyasztott étel egészséges és nem ártalmas.

Ösztön

Megdöbbentő, ha belegondolok, milyen szerepet tölt be életünkben az evés. A létfenntartás két alapvető eszköze közül az egyik. Létfenntartás, tehát elemi ösztön, ami sokkal mélyebben bennünk gyökeredzik, semmint azt gondolnánk első körben.

Nyilvánvalóan szembemenni egy ilyen ösztönös dologgal nem könnyű. Sőt, merem állítani nem is lehet. Élet ellen való dolog lenne. Pont ezért kell a hogyanra koncentrálni. De ha továbbnézem, és a mai fogyasztói társadalmat veszem górcső alá, megkísérelve az objektivitást (ami nem lehetséges persze teljes mértékben), akkor is mit látok? Bekapcsolom a tévét, kimegyek az utcára, vagy csak kinézek az ablakon. Ömlenek rám a reklámok, némelyik direkt, némelyik kevésbe direkt módon sarkall az evésre.

Mi motivál egy embert? Születésünk pillanatában megkezdődik a dolog, hiszen az egyik legfontosabb adat egy baba megszületésénél rögtön a súlya. Aztán következik szintén egy kardinális kérdés: mennyit szopik a baba, hogy fejlődik, hogyan gyarapszik? Szintén az evés körül forgunk. Később is a gyarapodásról szól minden, csak az étel lassan átfolyik a pénz fogalmába, mert a gyarapodás aztán már azt jelenti, hogy minél zsírosabb állásunk legyen, minél nagyobb házunk, kocsink, satöbbi....ha úgy vesszük, minden visszavezethető a legalapvetőbb elemi ösztönökre. A fajfenntartáshoz két dolog kell: enni és szaporodni. A mai világban pénzzel és szexszel szinte mindent el tudunk érni. A pénz-gyarapodás-növekedés-hatalom vonal lenne az, ami az evéshez kapcsolható.

Ha innen indulok ki, érthető, miért olyan nehéz szembe menni ezzel. Lehet, hogy elsőre nem tűnik olyan bonyolultnak. "Ne egyél annyit, vazze...mit nem lehet ezen felfogni?" Viszont akik általában így beszélnek, azoknak valószínűleg sosem volt súlyproblémájuk. Ők vannak kevesebben, viszont ők sokszor szeretik osztani az észt. Pedig az evésnek vannak mélyebb aspektusai is.

Nagyszerű tanulmány akadt a kezembe egy pszichiátertől, aki kövér nőket fogyasztott le úgy, hogy egyáltalán nem volt lényeges, hogyan táplálkoznak. Megdöbbentő volt olvasni, hogy a nők társadalmi helyzete mennyire befolyásolhatja a külsejüket. Volt, aki kompenzált, mert a férje elhanyagolta, és a szeretetet, amit nem kapott meg mástól, adta meg magának a kényeztető lakomákkal/édességekkel.....volt akit szakmailag nem vettek komolyan a férfi kollégái, amíg nem lett tekintélyesebb súlyú....mert egy sikeres vékony nő mindig Micike lesz, ellenben egy sikeres nagy darab nő rögtön nehézbombázó....alá tudom támasztani, személyes tapasztalatom alapján. Tényleg így van. A hölgyek kövérsége nagyon sokszor tér el az urakétól. Mások az okok, mások a társadalomban elfoglalt helyzetek, és mások a lehetséges megoldások. Egy dolog azonban biztos: az ösztön mindenkiben munkál, és sokszor hívja a szervezet segítségül a vélt vagy valós élethelyetek kezelése céljából.

Karma és kétely

Életem elmúlt tizenöt évét át- meg átszőtték a kételyek. Kételyek önmagammal kapcsolatban. Pontosabbana külsőmmel kapcsolatban. Illetve még pontosabban azzal kapcsolatban, miért vagyok olyan, amilyen. Miért lettem kövér ember. Óhatatlan, hogy az ember másokhoz hasonlítsa önmagát. Valahol ez egy természetes viselkedésforma, a társadalom szabályaihoz tartozik. Mégis sokszor csak összezavar. Mert az ember irigykedve és értetlenül nézi az embertársait, akik ugyanannyit, ha nem sokkal többet esznek és válogatás nélkül, mindenféle kontroll nélkül táplálkoznak, és nincsen semmi gondjuk a súlyukkal/kinézetükkel. Ez nagyon destruktív irányba tudja eltolni az embert, és ha nem akarja a béka segge alá engedni az önértékelését, akkor marad a determináció elve....a karma-elmélet.

A karma, ami megmagyarázza azt, amit az ember józan paraszti logikával képtelen felfogni. Ami képes feloldozni a felelősség alól, hogy te magad tehetsz arról, ahogyan kinézel. Nagyon veszélyes, mert elszabadulhatnak a lovak. Elbújhat az ember a karma mögé, és egy vállrándítással elintézheti a felelősség kérdését.

Időbe telt nekem, míg megértettem, hogy soha sem szabad mást nézni, sohasem szabad összehasonlítani. Mindenki egy külön világ, egy külön, egyedi rendszer. És mi van, ha a karmánk pont hogy a harc valami ellen? Nagy dilemma, amikor az ember dereka meghúzódik: mit tegyek, pihentessem, vagy kimozgassam? Ez a karma kérdés is hasonló volt nekem....mit tegyek, elfogadjam, hogy így nézek ki, vagy tegyek ellene? Vajon az a karmám, hogy kövér vagyok, vagy az, hogy harcoljak a kövérség ellen?

Kifogás mindig van. Mindenre. Az ember kreatív tud lenni, ha meg kell magyarázni a saját viselkedését. Pillanatok alatt összedobunk egy elméletet, csak hogy igazoljuk önmagunkat. Én azt mondom azelmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a kétség az, ami igazán értékes dolog. Az mozgatja előre az embert. Kételkedni kell, kérdezni, menni előre. Én lélekben azt hiszem nem nőttem fel, és egy gyerek őszinte tudniakarásával kételkedek mindenben. Legfőképp persze saját magamban. És hiszek abban, hogy a kétely nem rossz, hanem jó, ami képes arra, hogy jobb legyen a nyomán az élet.

Miért

Ez a kérdés legtöbb esetben minimum két úton közelíthető meg: mi okból... és mi célból? Mi okból állok neki ennek a blognak? Az van, hogy ez a 90 kiló bennem nagyon sok mindent indított el. Közléskényszer is...persze, de nem csak az. Ki akarom írni magamból azt, amit gondolok. Ez az ok. A cél pedig? A cél egyrészt ugyanez :), másrészt célom az is, hogy másoknak segítsek. Azért érzem azt, hogy segíthetek a megélt dolgaimmal, mert a tapasztalataim sokszor meglepően ellentmondanak mindazon dolgokkal, amiket látni, hallani lehet innen-onnan. Ezért.

38 éves, családos apuka vagyok, aki világéletében nagy túlsúllyal élt együtt. Amikor betelt a pohár, és megszületett bennem a döntés, hogy véget vetek a hatalmas túlsúlyomnak, és első lépésként beszereztem egy mérleget, akkor szembesülhettem azzal, hogy hét kiló híján két mázsás vagyok. 14 hónap alatt értem el a százkilós lélektani határt. 185 centi magas vagyok mindehhez. Blogom egyrészt erről szól, a tapasztalataimról, érzéseimről, gondolataimról, másrészt tervezek elhajlani valamiféle gasztroblog irányba, azaz írnék olyan ételekről, amik beleférnek az általam elég szigorúan behatárolt dobozkába, és leteszteltem őket emberi fogyasztásra.

Az egy másik kérdés, hogy írtam erről egy könyvet...na jó, lehet kicsit fellengzős...”egy könyvet”...szóval egy word filet, benne huszonvalahány teleírt oldallal...de szerintem inkább csak a fióknak, mintsemhogy valaha is kiadná bárki is. A blog az más kérdés....az ott van, kint a nagy INTERNET szabad világában, Józsefattilásan el lehet mondani mindenkinek azt, amit senkinek sem merünk/szeretnénk....