Egy nem bizonyított függőség elleni eszmei hadviselés momentumai

Általam elérhető média, ahol a fogyásról van szó, szinte kivétel nélkül mindig a mozgásra helyezi a hangsúlyt. Nem mintha nem tartanám fontosnak a mozgást, de....mint fogyókúra, szerintem cévágány. Miért? Azért, mert a mozgással elégett energiával kapcsolatban van kettő tény: egyik, hogy első körben a szervezetben elraktározódott szénhidrátot égeti el a test, és ha az a 4-600 kalória elfogy, akkor esik neki a zsírsejtekben tárolt zsírok égetésének. Ha az is elfogy, akkor jön hogy az izmokból éget. (Nem magamtól vagyok ilyen marha okos, olvastam több helyen is, hogy így van). Ebből a tényből az következik, hogy átlagosan 500 kalóriát le kell dolgozni a mozgás során ahhoz, hogy fogyás szempontjából értékelhető szakaszba érjünk. Namost ez a mennyiség kérem szépen nem kevés. Aki fogyni szeretne, depláne ha komoly túlsúllyal indul, mint például én...., akkor általában el sem jut idáig. Azaz fogyás szempontból értékelhetetlen a testedzése, viszont itt is van a másik tény: A szervezet megérzi az elveszített energiát, és kér helyette másikat. Nálam teljesen lekövethető volt ez a folyamat. Testedzés, mozgás egyenlő megnövekedett kalóriaigény.

Persze a test ingereire lehet nemet mondani, de szerintem ez csak megnehezíti a fogyást, és nem megkönnyíti. Sok alkalommal látom, hogy emberek a fő hangsúlyt egy fogyás megtervezésénél sokkal inkább helyezik a mozgásra, mint az étrendre. Vagy legalábbis egyenlő arányban indítják ezt a dolgot. Persze jellemzően itt sincs minden érdek nélkül, hiszen sok kinyilatkozás, szakmai vélemény, sikertörténet mögött azért fellelhető némi érdek is....anyagi vagy egyéb, tulajdonképpen mindegy.

Ugyanakkor vannak történetek, blogok viszont, ahol más is hasonló eredményre jut mint én jutottam. Hogy ti. egy fogyás tekintetében kb. 90 %-al az nyom a latba, hogy mit és mennyit eszel, és a maradék 10% az, hogy mit és mennyit mozogsz.

Hülye dolog, de egy kis számtan, semmi több. Ki lehet számolni, hogy mennyire így van. Sokan baromi rossz irányba mennek, mert lecsúsznak a gym-be, lötyögnek egy órácskát, vagy éppenséggel pár tízpercnyit sétálnak kicsit gyorsabban, és onnantól kezdve megengedőbb magával szemben, hiszen lemozoga. Ilyenkor meg kellene néznie mindenkinek, hogy pontosan mennyi kalóriát égetett el, és mennyit evett/ivott meg anap folyamán. Akkor kapna reális képet az egyenletről.

Személyes vélemény, de úgy látom, sokan rossz irányba mennek el ezzel. Mondjuk nyilván nem nehéz, hiszen ha van egy edzéstervem, és keményen küzdök mint egy állat, és hajtom magam, és iszom a különböző fehérjés cuccokat, akkor persze egyrészt látványos fejlődés indul meg a kondíció terén, másrészt kialakul egy új, egy másfajta közösségi létezés (a terem), és valahogy minden kicsit más fénybe kerül, és simán lecsúszik egy fagyi, vagy egy nehezebb/kalóriadúsabb étel. Ennek meglátásom szerint az a veszélye, hogy ez a fajta terembe járás is egy életmód. Vannak emberek, akik így élnek. És vannak, akik csak kúraszerűen kerülnek be a képbe, mert például le akarnak fogyni. Namost ha viszont vége szakad egyszer, akkor meg fog borulni az az egyensúly, amit addig kapott a test. tehát - még egyszer hangsúlyozom - személyes véleményem, hogy csak annak lenne szabad a fogyás projektjébe szervesen beépíteni a rendszeres terembejárós, edzésterves mozgást, aki úgy változtatja meg az életmódját, hogy annak mindig része lesz a terembe járás.

Amikor az ember életmódot, illetve étkezi szokásokat változtat, végiggondolja, mit miért, és hogyan. Én nem azért nem eszek abból az oreo kekszből, amit kipakolok egy tálba a srácaimnak, mert darabja hetven kalória. Hülyeség is lenne, hiszen ott van az az amerikai pali, aki kizárólag kalóriszámolással és össze vissza evéssel (édességek, junk food, stb...60%, maradék 40%) is nemcsakhogy lefogyott, de minden markere is javult. Szóval kalóriailag simán beleférne. Hanem azért nem eszem, mert nem vágyok arra, hogy az egy szem keksz elfogyasztása során a már már teljesen elfelejtett, cukros-kakaós-oreo íz szétáradjon a számban, felidézve azt az időt, amikor majd két mázsás voltam. Köszönöm, nem kell belőle. Rohadjon meg az oreo keksz ott ahol van. Valami ilyesmi gondolat van bennem, ha felmerül a kérdés.

És persze nemcsak az oreo kekszről van szó, ez csak egy példa. Sokkal inkább arról, hogy ha megváltozni akarok, akkor ne essek bele időről időre abba a csapdába, hogy újra meg újra visszarúgom magam egy olyan világba, ahonnan kitörni készülök. "Csak az íze miatt"...csak az íze miatt mi...?? Csak az íze miatt érezzem, hogy basszus, jaj de finom is volt..? De ha egyszer ez a világ úgy alakult nekem, hogy túlsúlyosként sokszor annyi zsírsejtem áll lesben figyelve az ételeket, amiket magamba tömök, mint másoknak....akkor mi sem egyszerűbb annál a kontrollnál, hogy én dönthetek arról, mit eszek meg és mit nem.

Fel lehet ezt fogni valamiféle áldozatként is, és nekem meggyőződésem, hogy itt sokkal inkább lelki dolgokról van szó, mint fizikairól. Nem az oreo keksz íze hiányzik. Hanem a sok cukros, lisztes, szénhidrátdús étel fogyasztása során kialakult függőség okozta mámor. Csakhogy ilyen nincs benne a konkrét édességben. Ugyanis ez a valami, ami után ácsingózna a szervezetem, ez bennem van. Valamiféle hamis illúzió, amit a függőségem....a volt függőségem alkot meg.

Lehet hogy túlcizelláltam. Nem ez lenne az első eset. De én valahogy így élem meg. Egyáltalán nincs bennem vágyakozás a szénhidrátdús kajákra. Csoki, süti, satöbbi....inkább valamiféle harag van bennem irántuk. Gyűlölöm őket. És a közeli, meg a távolabbi jövőben sem óhajtok úgy élni, hogy számolgassam a kalóriákat. Hanem úgy, hogy nyugodtan, az adott pillanat intuíciója szerint ehessek, annyit, amennyi jól esik, tudván azt, hogy az elfogyasztott étel egészséges és nem ártalmas.