Mindenki változik. Folyamatosan. Változik az ízlésünk, változnak a gondolataink, a véleményünk, az életfilozófiánk. Érünk, megértünk, megtérünk...kinek ahogy tetszik. Ahogy múlik az idő, ahogy megtapasztaljuk az életet, ahogy megrugdos minket. Ahogy sikeresek vagyunk, ahogy elbukunk, ahogy szeretünk. ....és igen, ahogy lefogyunk. :)
A kezdetekkor, mikor a diétámba belevágtam, tudatlan voltam. Ösztönből cselekedtem. Éreztem, merre kell indulnom. Lehet, hogy ez a kulcs, és ez kell ahhoz, hogy valaki rálépjen az útra. Ha most kellene kezdenem, máshogy csinálnám. Nem számoltam a kalóriát, fogalmam nem volt, hogy mennyit eszem.
Persze utólag, most visszafordulva többször kiszámoltam, hogy is volt ez akkoriban. Vajon hány kalória csúszott le, hogy így elhíztam? Hát hogy egy régi ismerőst idézzek,
"mit hazudjak...? Az igazat mondjam vagy az őszintét?"
Nos, az igazság az, hogy bizony 7000 kalória körül simán ettem egy átlagos nap. Semmi különös, csak péksütemények, csokika, pizza, jégkrém, vagy melegszendvics....pogácsa. És hát a mennyiségek....a kedvenc pogácsa/sajtosrúd receptem (Teri mamáé eredetileg :-) úgy indul, hogy egy kiló reszelt sajt, egy kiló liszt, fél kiló vaj. Puff neki. És sosem volt ideje kiszáradni. Persze, a sok gyerek mögé nemcsak a fényképeken lehet elbújni...hanem itt és így is..sokan vagyunk, sok kaja kell, mert sok fogy. Csakhogy nem a gyerekek ettek sokat, hanem én.
Feleségem a kezdetektől fogva féltett és óvott. Beutaltatott egy full kivizsgálásra, még 110 kilós koromban...de rég is volt. 10 napig feküdtem bent, négyszer vettek vért naponta, a végén olyan volt a karom, mint egy masszív heroinistáé. Eredmény: Közölte a fényes tekintetű professzorasszony (Egyem a zuzáját...), hogy sokat eszem. Terápia: 500 kalória. 500 kalória. Naponta. Mekkora baromság, édes istenem!
Persze értem én, ha ezt írják elő, egyfelől ezzel tuti fogyni fog a delikvens, másfelől ezt ember nem tudja betartani, harmadszor ha mégis betartja, legfeljebb egy ideig tartható. De életben maradni ennyivel lehetetlen, ezt mindenki tudja, ehhez nem kell sem orvosnak, sem dietetikusnak lenni. Ha pedig az 500 kalóriás életnek vége van, mi jön utána? Akkor nem inkább azzal kellene operálni, ami tartható, ami kivitelezhető???
Egy napi hétezer kalóriát megevő embernek ha napi 3500-ra csökkentem az adagját, el fog kezdeni fogyni. Ez tuti. A fogyás elindul, majd megáll. De akkor már könnyebb tovább lépni, és mondjuk 2500-ra csökkenteni a napi adagot, hiszen már van sikerélmény. Látja az ember a fényt az alagút végén. És így lehet lejjebb menni szépen lassan. Hogy meddig? Én nem vagyok szakember. Azt sejtem, hogy én túlzásba estem, hogy lementem 6-700 kalóriáig. Azt mondják az okosok, hogy az alapanyagcsere szintje alá nem szabad menni, ott meg kell állni, és mozgással összedolgozva haladni tovább.
Azt tudom, hogy én miután ledobtam úgy 50 kilót, simán megettem 2500-3000 kalóriát naponta. És amikor észrevettem, hogy hoppá, a fogyás lassul, ill. megáll, akkor átvariáltam újra az étrendemet, és csökkentettem a bevitt kalóriát. A fogyás pedig újra indult. Meg tudtam csinálni, hiszen láttam, hogy van kiút a kövérségből, és hiába nem vette még senki észre rajtam (kivéve azokat, akik közel állnak hozzám persze), hogy fogytam, én tudtam. És nekem óriási eredmény volt, hogy feljött a 46-os nadrág. (Arról akkor még álmodni sem mertem, hogy a harmincasba is belefogyok majd)
Szóval nehéz végigcsinálni, én tudom. Talán megszereztem a jogot hozzá, hogy ezt mondhassam. De megéri, ezt bátran és őszintén mondhatom, megéri. És nem csak a fizikai könnyebbség miatt, hanem a lelkierő miatt. Hogy tudom: képes vagyok rá. Talán az egész hóbelevancvban az a legjobb, hogy a gyerekeimnek is példát tudtam/tudok nyújtani azzal, hogy ha igazán akarnak valamit, elérhetik.
A kezdetekkor, mikor a diétámba belevágtam, tudatlan voltam. Ösztönből cselekedtem. Éreztem, merre kell indulnom. Lehet, hogy ez a kulcs, és ez kell ahhoz, hogy valaki rálépjen az útra. Ha most kellene kezdenem, máshogy csinálnám. Nem számoltam a kalóriát, fogalmam nem volt, hogy mennyit eszem.
Persze utólag, most visszafordulva többször kiszámoltam, hogy is volt ez akkoriban. Vajon hány kalória csúszott le, hogy így elhíztam? Hát hogy egy régi ismerőst idézzek,
"mit hazudjak...? Az igazat mondjam vagy az őszintét?"
Nos, az igazság az, hogy bizony 7000 kalória körül simán ettem egy átlagos nap. Semmi különös, csak péksütemények, csokika, pizza, jégkrém, vagy melegszendvics....pogácsa. És hát a mennyiségek....a kedvenc pogácsa/sajtosrúd receptem (Teri mamáé eredetileg :-) úgy indul, hogy egy kiló reszelt sajt, egy kiló liszt, fél kiló vaj. Puff neki. És sosem volt ideje kiszáradni. Persze, a sok gyerek mögé nemcsak a fényképeken lehet elbújni...hanem itt és így is..sokan vagyunk, sok kaja kell, mert sok fogy. Csakhogy nem a gyerekek ettek sokat, hanem én.
Feleségem a kezdetektől fogva féltett és óvott. Beutaltatott egy full kivizsgálásra, még 110 kilós koromban...de rég is volt. 10 napig feküdtem bent, négyszer vettek vért naponta, a végén olyan volt a karom, mint egy masszív heroinistáé. Eredmény: Közölte a fényes tekintetű professzorasszony (Egyem a zuzáját...), hogy sokat eszem. Terápia: 500 kalória. 500 kalória. Naponta. Mekkora baromság, édes istenem!
Persze értem én, ha ezt írják elő, egyfelől ezzel tuti fogyni fog a delikvens, másfelől ezt ember nem tudja betartani, harmadszor ha mégis betartja, legfeljebb egy ideig tartható. De életben maradni ennyivel lehetetlen, ezt mindenki tudja, ehhez nem kell sem orvosnak, sem dietetikusnak lenni. Ha pedig az 500 kalóriás életnek vége van, mi jön utána? Akkor nem inkább azzal kellene operálni, ami tartható, ami kivitelezhető???
Egy napi hétezer kalóriát megevő embernek ha napi 3500-ra csökkentem az adagját, el fog kezdeni fogyni. Ez tuti. A fogyás elindul, majd megáll. De akkor már könnyebb tovább lépni, és mondjuk 2500-ra csökkenteni a napi adagot, hiszen már van sikerélmény. Látja az ember a fényt az alagút végén. És így lehet lejjebb menni szépen lassan. Hogy meddig? Én nem vagyok szakember. Azt sejtem, hogy én túlzásba estem, hogy lementem 6-700 kalóriáig. Azt mondják az okosok, hogy az alapanyagcsere szintje alá nem szabad menni, ott meg kell állni, és mozgással összedolgozva haladni tovább.
Azt tudom, hogy én miután ledobtam úgy 50 kilót, simán megettem 2500-3000 kalóriát naponta. És amikor észrevettem, hogy hoppá, a fogyás lassul, ill. megáll, akkor átvariáltam újra az étrendemet, és csökkentettem a bevitt kalóriát. A fogyás pedig újra indult. Meg tudtam csinálni, hiszen láttam, hogy van kiút a kövérségből, és hiába nem vette még senki észre rajtam (kivéve azokat, akik közel állnak hozzám persze), hogy fogytam, én tudtam. És nekem óriási eredmény volt, hogy feljött a 46-os nadrág. (Arról akkor még álmodni sem mertem, hogy a harmincasba is belefogyok majd)
Szóval nehéz végigcsinálni, én tudom. Talán megszereztem a jogot hozzá, hogy ezt mondhassam. De megéri, ezt bátran és őszintén mondhatom, megéri. És nem csak a fizikai könnyebbség miatt, hanem a lelkierő miatt. Hogy tudom: képes vagyok rá. Talán az egész hóbelevancvban az a legjobb, hogy a gyerekeimnek is példát tudtam/tudok nyújtani azzal, hogy ha igazán akarnak valamit, elérhetik.
2 comments:
Alan... ezt a postot keresi minden extrém túlsúlyos akinek átvillant a gondolat "...de hogy kezdjem el ?" ... szerintem valami direkt linket szerkessz ide, sokan, talán több ezren hálásak lesznek ;)
Strigadur,
köszönöm...igazság szerint nem vagyok egy menedzsertípus...sajnos. Bármennyire is rossz ezt így leírva látni. Nem szoktam reklámozni az oldalamat, így direkt linket sem tudok hova tenni...de úgy tűnik, így is egyre többen telálnak ide, aminek örülök :)
köszönöm a kommentet.
Post a Comment