Azt hiszem a bejegyzéseim gyakorisága tükrözik magát folyamatot is, ahogyan ez a fogyás-dolog eszkalálódik. Januárban írtam utoljára, március lett menet közben. A blog címe Alan fogyása....de valójában ez már nem a fogyásról szól. A fogyásról 2011-2012 ben szólt az életem, aminek már idestova 10 éve. Gyakorlatilag 7-8 éve nagyjából ugyanannyi a súlyom, igaz, én folyamatosan azt akarom, hogy kevesebb legyen...de egy sinus-görbe szerű hullámzásnál többet nemigen érek el.
Mégpedig azért nem -azt hiszem- mert valahogy kialakult az a fajta életrutin, ami (még) élhető. Nagyjából ugyanolyan stílusú ételeket eszem, és amikor maga az étel nem kifejezetten egészséges és/vagy "fogyós", akkor mennyiségi kompenzálással oldom meg. Tehát például ha itthon krumplistészta az ebéd (igazi családi kedvenc, depláne kis hagymára rápirítva serpenyőben), akkor eszem belőle, de nem azzal lakok jól, hanem salátával, vagy gyümölccsel igyekszem "kitölteni" a gyomrom.
Több igazságom is van. Például
- az is igaz, hogy nem vagyok 100%-ig boldog a súlyommal/kinézetemmel/ruhaméretemmel, stb...
- az is igaz, hogy átlagosan napi egy órát aktív mozgással töltök
- az is igaz, hogy fehérlisztet, cukrot szinte sosem eszem. Ritkán igen, amikor az alkalom megkívánja.
- az is igaz, hogyha tizensokévvel ezelőtt ennyi lett volna a súlyom mint most, a büdös életben nem kezdek fogyókúrába.
- az is igaz, hogy idén ötvenéves leszek, és ennek megvannak a maga nyűgjei. Sokszor fáj a derekam, sokat fáj a térdem, a csuklóm is szar....de
- az is igaz, hogy alig várom a jóidőt, hogy megint tudjak tekerni 50-60-70-100 km-t a bringámmal, ami a nálam sokkal fiatalabb embereknek sem mindig könnyű
- az is igaz, hogy állóképességben, fizikai erőben megállom a helyem egy harmincéves átlagos férfival szemben is...de
- az is igaz, hogy bár bringázni minden további nélkül tudok akár 5-6 órán keresztül is, de ha fél óránál tovább kell ácsorogni valahol, le kell ülnöm, mert úgy érzem, szétszakad a hátam.
Szóval vannak igazságok. Lassan kialakul a lefogyás utáni életem, és kezdem látni azt a fajta egyensúlyt, amit a tudatos étkezés és a mozgás megteremt a genetikával, a mikrobiommal, az endokrinrendszerrel. Nyilván a DNS-ünkben kódolva van nemcsak a szemszín, a hajszín, hanem a testalkat is, tehát el kell fogadnom, hogy én sosem leszek az a szikkadt kóró fajta kimondottan cingár típusú pali, hacsaknem irreális és egészségtelen mértékben nem követek el magammal szemben, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal....koplalásos erőszakot.
A derékfájásomat, a térdproblémámat egyértelműen annak tulajdonítom, hogy hosszú időn keresztül voltam extrém kövér, ami valószínűsíthetően tönkrevágta a gerincemet, az ízületeimet, nyilván büntetlenül nem lehet az ember annyira túlsúlyos.
Közben azért ugye van élet az evés-mozgás-fogyás-súlytartás témakörökön kívül is, tehát nincs mindig 100%-os kapacitás ezzel foglalkozni, hiszen ott van a család, az élet, a világ....most például a kutyánk, akit így hétévesen mégiscsak kasztráltatni kellett, úgyhogy tegnap volt a beavatkozás, és csórikám nagyon el volt veszve. Az éjjel nem sikerült túl sokat aludnunk, de talán ma már jobb lesz. Tegnap nem találta a helyét, jött-ment (gyüszmékelt, ahogy imádott nagymamám szokta volt mondani ), bambán nézett ki a tölcsérből, folyt a nyála, remegtek a lábai, csoszogva járt, nekiment mindennek szegénykém....
Szóval megy az élet, aminek örülni kell, tekintve hogy a világ némely részéről ez egyáltalán nem mondható el...Konklúzió megint nincs...csak gondolatfoszlányok....meghát persze az, hogy valahogy mindig az egyensúlyra kell törekedni...és ahogy az élet megy előre, úgy egyre több minden van MINDKÉT serpenyőben, és egyre kisebb a rendelkezésre álló erő, ami kell ahhoz, hogy visszabillentsük, amikor elkezdene az egyik irányba dőlni...tehát marad a folyamatos összpontosítás, és a gyors reakció :)
