Thursday 24 October 2013

Hétköznapi hőseink

Az elmúlt hetet nálunk tölti-töltötte egy kedves régi barát, aki épp nagyon komoly diétában van. Nem most kezdte el, mert már jelentős eredményei vannak, de még előtte van sokminden amin keresztül kell jutnia.

Hányszor és hányszor olvasni olyat, hogy háát most nem lehet tartani a szigorú diétát, mert:





  • Éppen születésnap van
  • Karácsony van
  • Húsvét van
  • Nyaralok
  • Beteg vagyok
  • Rossz hírt kaptam
  • Jó hírt kaptam
Ésatöbbi, ésatöbbi. Igen, ezek azok a fura dolgok, amiket lehet hívni kifogásnak, mentségnek, körülménynek, akadálynak, vagy akármi másnak. A sikeres ember különbözik a sikertelentől. Miben is? A cselekedeteiben. Ugyanis a sikeres ember meglépi....meg tudja/akarja lépni azt, amit a sikertelen nem. Itt van a kutya elásva. Mindig van valami, ami elég lehet a kibúvóra, és a legtöbbször mégcsak nem is érthetetlen vagy elfogadhatatlan, vagy álszent. Sokszor teljesen logikus, értelmes, és racionális várat építhetünk a kártyáinkból. Amit aztán egy laza fuvallattal dönt romba a mérleg mutatója, amikor ráállunk.

Mert mi forog kockán? A siker. És nemcsak a fogyásról van szó, hanem az önmagunk felett aratott győzelemről. Roppant nagy dolog az ilyesmi, építi a lelket, és erősíti a testet. Kérem szépen, Karácsonykor is lehet beigli nélkül ünnepelni. És íme itt van az én messzi földről iderepült barátom(barátnőm), akivel az elmúlt 3 évben nem találkoztunk egymással....és közel egy hete beszéljük magunkat rekedtre minden nap, és jövünk megyünk, és sütünk főzünk, és kávéházakba ülünk be, és ő hősként, mosolyogva nézi, ahogy süteményt, capuccínót, pizzát, jégkrémet esznek körülötte, és soha, egy pillanatra sem inog meg. Ez az, erről van szó...így kell csinálni! Ha valaki tudja, én bizony tudom, milyen erős akarat kell ehhez. 

Biztos vagyok benne, hogy végig fog menni az úton, és én nagyon büszke vagyok rá! :)


Saturday 19 October 2013

Bran-bar, n+1edik verzió

Nos, híven a nevéhez, az aktuálszelettel kábé 30 különböző konfigurációban tettem kísérletet. Több lépcsőről itt a blogon is adtam híradást. Úgyhogy mintegy záróakkordként íme a végső termék, ami végre olyan már, hogy -hihetetlen, de- ízlik mindenkinek, még a kissrácoknak is. :)

Aktuál szeletről átneveztem bran-bar-ra (Louis Litt figurája után LOL), ami végülis teljesen jogos, hiszen rengeteg korpa van benne, méghozzá búzakorpa. Az összetételen sokszor csiszoltam, mire meglett ez, ami azt hiszem marad már ilyennek is a jövőben. A technológia is sokat változott....először ugye zsírpapírra, sütőben sütve, felszeletelve...aztán mivel állandóan leragadt, váltottam, és  kockaformába mértem a cuccot...utána vásároltam kör alakú sütikiszúrót, amihez pont hozzávaló, általam csak - családom nagy derülésére- csömöszölőnek hívott alkalmatosság is volt, amivel ki lehet tolni a formából a tésztát. Ezzel úgy dolgoztam, hogy egy kis műanyag deszkára tettem a kizúrót, szórtam bele bőségesen korpát, belemértem a cuccot, a tetejére is szórtam korpát, majd a csömöszölővel elegyengettem a tetejét. Ezután óvatosan lehúztam a kisdeszkáról, miközben a tenyeremmel tartottam az alját, hogy ne essen ki...és így tettem be a szilikonlappal bélelt, és korpával gazdagon beszórt tepsibe, majd óvatosan leemeltem róla a kiszúrót.

De most visszatértem a bar-fazonra...annyi módosítással, hogy szilikonlap, vastagon beszór korpával, ebbe mehet bele a cucc, ezt kettő darab faspatulával szépen elegyengetem, a széleit is, aztán be a sütőbe 25 percre. Ha megvan, utána kiszedem, a tetejét is lekorpázom, egy másik szilikonlapot ráfektetek, majd sütőkesztyűvel az egészet ráfordítom egy másik tepsibe. Ezután óvatosan lehúzom az eredetileg az alján lévő szilikonlapot, és visszatolom újabb 20-25 percre a sütőbe. Ha megvan, akkor egy megfelelő nagyságú vágódeszkát dobok rá, majd ugyanúgy megfordítom az egészet, kiborítom, és lehúzom róla a másik szilikonlapot is. Hagyom hűlni, majd 18-20 szeletre vágom...Ha nagyobb tepsiben készítem, laposabb lesz, ekkor vigyázni kell, mert könnyen eltörik középen. Érdemes vastagra csinálni, én egy jénaiban sütöttem meg legutóbb.

íme a végső recept: (ezt most édesítővel csináltam...sodium-ciklamáttal, Az EU-s szabvány szerint egy kilencvenkilós ember ebből a szeletből 9 darabot ehet naponta (70 mg lesz egy szeletben, ha húsz felé vágom fel)

  • 85 dkg alma, pépesre reszelve
  • 5 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 5 dkg zabpehely
  • 5 dkg búzakorpa
  • 1 ek fahéj
  • 1ek szegfűszeg
  • 3 spriccnyi citrom aroma
  • 3 spriccnyi narancs aroma
  • 35 szem édesítő tabletta (lidl), mozsárban összezúzva
Ezeket simán összekeverem fakanállal, alaposan...és mehet is a sütőbe.

Egy szelet 40 kalória, és 8 gramm CH van benne. Az íze majdhogynem rendesen almáspite :)

Friday 18 October 2013

Zsír

Strigadur kérdezett rá, miért nem írtam részletesen a zsírokról, olajokról...elgondolkodtatott a kérdés. Tényleg, miért nem?

Alapvetően úgy gondolom, én az édességek miatt híztam el. A zsíros húsokat sosem szerettem, a szalonna, pacal, csülök, tarja, hurka-kolbász témakör világéletemben hidegen hagyott. Talán ezért nem volt a téma kivesézve. Mint városi kölyök, természetesen én is vénuszolajon és margarinon nőttem fel, mint a kor- és sorstársaim. És kötelező jelleggel hördültem fel, amikor napvilágra került, hogy mi is a margarin, és mik azok a transzzsírok.

Aztán a tudomány előállt ugye azzal, hogy van jó koleszterin, meg rossz, LDL meg HDL....meg hát a növényi olajok mégsem olyan jók...megtanultuk mi a hidrogenizálás, és ahogy annak idején a vaj meg a zsír volt a mumus, lassan megfordul a kocka, és a növényi olaj meg a margarin lesz az. Anyámék annak idején azért vettek margarint, mert lehetett kenni hidegen is...aztán meg azért mert sokkal olcsóbb lett, mint a vaj. Fiatal felnőtt koromtól a vaj rendesen luxuscikknek tűnt...sok gyerek mellett, sok kenyér és sok kenegetnivaló fogyott.

A saját hat gyerek mellett még ott volt a nejem 13 éves öccse és a 16 éves húga. Havi hetven kiló kenyér volt a fogyasztásunk, ebből következik, hogy bizony nem lett volna kis különbség, ha margarin helyett vajat kenünk arra az uszkve 1000 szeletnyi kenyérre....úgyhogy abban az időszakban nemigen volt szempont hogy mennyi transzzsírt eszünk meg. Sajnos. Bár ha belegondolok, és tudtuk volna akkor mindazt, amit most...végülis faluhelyen szerintem tudtunk volna megoldást találni..d.e mindegy már, elmúlt, és ez a bejegyzés nem erről szól most :)

"A tudomány állása szerint"....hányszor látjuk ezt...közben annak idején az is ebbe a kategóriába tartozott, hogy a Föld tányér alakú. Akkor és ott az akkori tudományos világ teljes mellszélességgel ezt állította. Innentől kezdve -persze sarkítva- nem lehet biztosra venni, mikor mit mondanak az "okosok". A statisztikai kimutatások mindieg a megrendelők érdekeit mutatják.

Marad az ösztön és a mérték. Nekem ugyanez a bajom a Paleós bigyóval...nagyon okos érvek vannak mellette, meg ellene is. És mit súg az ösztönöm? Hát azt, hogy legyen az étel minél természetesebb, és tartózkodjunk a mértéktelenségtől. Nincs olyan típus, amiből korlátlanul és büntetlenül lehet fogyasztani. Ha zsír, akkor legyen természetes...vaj, libazsír, mogyoróvaj....ha pedig növényi, akkor ha lehet, hidegen sajtolt, minél egyszerűbb eljárással készült. Ettől függetlenül a fritőzben napraforgómag olajat használok...de mindig van itthon valami alternatív növényi zsír...most pl. épp szőlőmagolaj, ha főzök, ezzel főzök. Tehát pl. bolognai ragut, vagy pörköltöt ezzel készítek, de a sült krumplihoz meg a rántott húshoz nyilván nem ezzel fogom feltölteni a fritőzt, literenként tizenöt euróért...Kókuszzsír is van itthon most már, így sokszor azt használjuk. Pl. nemrég az asszony szalonnát sütött (mert attól hogy én nem szeretem, azért ő és a gyerekek igen), és kókuszzsírt tett alá. Azt mondják, jó lett.

Szóval összegezve én ebben a kérdésben megyek az ösztöneim után. Igyekszem kevés zsírt fogyasztani, és ha lehet, választani egy olyan verziót, ami minél természetesebb. És persze mindig racionalizálni, a körülményekhez képest a legésszerűbb megoldást találni.

Thursday 17 October 2013

Okos tanács

Azt hiszem, olyan nincs. Valószínűleg azért pörög ennyi módszer, ennyifajta fogyási "okosság" a köztudatba, mert van akinél ez válik be, van akinél az. És persze van, akinél tökmindegy, mert úgyis vékony marad, akármennyit eszik. Az is elég nyilvánvaló, hogy ezt a lovat nagyon sokan meg akarják ülni valahogy, hiszen a jóléti társadalmak (vagyis ahol a lé van) többsége túlsúlyos. Márpedig ha túlsúlyos, akkor nyilván szívesen lefogyna, ha tudna. Tehát áldoz rá...világos, mint a vakablak :)

Szóval azt hiszem, ha a legnagyobb mértékben le akarom egyszerűsíteni a dolgot, akkor bizony az a konklúzió, hogy nincs tanács. Ha valaki le akar számolni a felesleggel, akkor kizárólag ő maga a kulcs ehhez, és alapvetően akármelyik módszerrel le tud fogyni, csak fel kell emelkedni, és el kell indulnia. El kell kezdenie "rendet rakni" maga körül. Mindenféle értelemben.

Szóval nincs se doktrína, se kapszula....ezt ugye eddig is sokszor mondogattam én is....de most még továbbcizellálom azzal, hogy jótanács sincs. Ki tudja, kinek mi számít kapaszkodónak, triggernek, motivációnak. Hiszen mindegyik ember egy külön világ. Lehet,engem motivál, ha a házastársam mondjuk beszólogat, hogy "hámájólenne lefogyni apukám"...de lehet, hogyha ezt hallanám, simán beadnám a válópert. A másik embert meg talán pont ez fogja kirángatni abból a csapdából, amiben van. Mittudomén.

Mégis, akkor is ha nincs jótanács....nincs okosság....akkor is nagy felelősség és nagy küldetés van azoknak a vállán, akik túljutottak ezen. Nem elbújni kell(ene)...hanem előlépni, és elmondani azt, hogy milyen tapasztalatok voltak az út során. Térképet kell rajzolnunk azoknak, akik nem tudják az utat. Igen, valahogy úgy, ahogy én ezt a blogot csinálom....már rég nem lenne létjogosultsága, ha csak a fogyásról szólna. Nemigazán tudok sok újat mondani ezen a blogon, csak ismétlem mindig magam, meg járom körbe ugyanazokat a dolgokat. Viszont ismétlés a tudás anyja, ahogy szokás mondani...És némi szerénység nélkül hadd mondjam el, hogy azt gondolom, minél több olyan figura kellene, mint akár én, akár a monogramdruszám (LOL)...akiknek vannak olyan tapasztalataik, amik hozzájárulhatnak sok más ember saját módszerének a sikerességéhez.  Sajnos viszont nagyon kevesen vagyunk...még :)

Wednesday 16 October 2013

A kitartás gyümölcse

Régóta dokumentálom a dolgaimat...az ételeket, a mennyiségeket, a mozgásokat. Nem olyan vészes teher, ha az ember elhatározza, hogy igenis feljegyzi, akkor meg lehet csinálni. Nem mindig, minden körülmények között, de 95%-ban igen. Ezért nem szoktam egyet érteni, ha valaki azzal érvel, hogy nem tudja kiszámolni meg lejegyezni  minden ételét, mert az képtelenség.... 

Sosem vitatom azt, ki milyen bizi. Nyilván mindenkinek megvan a maga dolga, a maga rohangálnivalója, munkája, gyereke, kocsija, kutyája, hitele, és így tovább. De hagy hozzak ide egy párhuzamot. Az életmódváltáshoz olyan terv kell, ami hosszú távon ami élhető, kivitelezhető, és fenntartható. Ugyanez igaz arra is, hogyha önelemzést akarunk csinálni...ha meg akarjuk találni a kulcsot a saját rendszerünkhöz, akkor is stratégia kell...hosszú távú, kitartó munka.

Óhatatlanul jut eszembe a vicc az angol grófról, akit arról faggatnak, mi a titka a gyönyörű angol pázsitnak. És a gróf elkezdi mondani a részleteket...hogyan kell öntözni, vágni, mikor mivel kell kezelni...és a végén odabiggyeszti: mindezt csinálja így legalább 300 évig, és Önnek is ilyen gyönyörű pázsitja lesz. Egyszerűen vannak olyan dolgok, amikhez KELL az idő, és persze a fáradtság, az energia, az állhatatos előrehaladás...azért, hogy aztán igazi eredmények lehessenek.

Hogy megtaláljam az én kulcsomat... mert mindenki zárja egyedi. Az anyagcsere, a bioritmus, a gének...annyira összetett rendszer, hogy nincs olyan formula ami egyformán mindenkinél és mindenhogyan működik. Az elmúlt heteimből állítottam össze ezt a diagramot, aminek egy részletét megmutatom most kép formájában. Alul a számok egy-egy hetet mutatnak. Minden héthez tartozik két érték. Az egyik a napi bevitt kalória mennyisége (átlagolva a héten), a másik a napi kalóriaegyenleg, tehát a bevitt kalória, mínusz az extrán ledolgozott. Ha az adott héten fogyás volt, zöld pötty jelzi a grafikonok alatt, ha hízás, akkor vörös a grafikonok felett. A kettő darab kék pötty stagnálást mutat.

Ebből a grafikonból számoltam ki azt, hogy amennyiben a napi kalóriabevitelemet 2500 alatt tartom úgy, hogy mellette az átlagom 1000 alatt marad (tehát ha 2500 kalóriát eszem meg, akkor 1500-at kell mozgással ledolgoznom), akkor biztosan nem hízok a héten. Elképzelhető, hogy ez nem egy 1000%-os szabály, de eddig minden hétre igaz, amin túl vagyok.

Ez nagy könnyebbség, hiszen egyrészt látom, hogy hogyan működik az anyagcserém, másrészt azt is látom, hogy tulajdonképpen egyszerűen irányítható a folyamat....de bizony ehhez az kell, hogy vezessem a nyilvántartást, és tudjam, mikor, mit és mennyit ettem. Szerintem nem olyan nagy ár cserébe a kontrollált sikerért. :)  

Monday 14 October 2013

Életjel

Inaktív napok vannak előttem, mármint a blogolás terén....amúgy egyáltalán nem volt(am) inaktív, de mivel vendégeink voltak, így értelemszerűen nem tudtam annyit foglalkozni ezzel a dologgal....

Kellemesen üdítő volt a vendégeskedés, ilyenkor kicsit minden máshogy van, természetesen az evés-ivás is :) Azért nagy kilengések nem voltak, sőt, mivel sógornőm cukorbeteg, így újfent kiélhettem az Atkins-kísérletemnél gyűjtött ötleteimet....pl. gyártottam sajttekercset, amiben összesen 5 gramm CH volt....és sütöttem diós-répás sütit is, ezúttal pekándióból és cukor nélkül.

A mozgást besűrítettem a hajnali órákra, szépen letekertem az egész napi adagot reggel hat és kilenc között, így mozgás szempontból az egész nap szabad volt, és részt tudtam venni a programokon, amiket össze sikerült hozni ez alatt a rövid idő alatt.


Wednesday 2 October 2013

Az ellentmondás mögött

Említettem már, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a blogomon előfordul olyan, hogy valamit állítok, aztán  később saját magam megcáfolom azt az állítást. Mivel alapvetően ez egy tépelődő-gondolkodó-elemző blog, úgy gondolom ez természetes. Nyilván ahogy az ember halad az élete során, érik az impulzusok, változhat, és így a véleménye is változhat. Ezt is kifejtettem már. De most írok egy konkrét példát.

Jó pár hónappal ezelőtt kérdezték tőlem, hogy vajon ha nem költözünk el Mo.-ról, akkor is megcsinálom-e az életmódváltást. Határozott nemmel válaszoltam, és kifejtettem, hogy anyagi ráfordítás nélkül bizony ez nem lehetséges. Anyagi ráfordítással is csak meglehetősen nehezen. Például ezt ma egész máshogy gondolom. Ma azt mondom, lehetséges anyagi források nélkül is, de még nehezebb, mint megfelelő anyagi háttérrel. Írok egy kicsit arról, ami a véleményem megváltozása mögött van.

Durván egy háromnegyed évvel ezelőtt volt egy anyagi hullámvölgy nálunk. Nem volt olyan vészes, de negyed évig eltartott, mire össze tudtuk szedni magunkat újra. Csakhogy amikor realizáltuk, hogy mi a helyzet, akkor nagyon sok mindenen kellett változtatni, hogy túléljünk. Mert ha napi 20€ jut nyolcunknak kajára, akkor ugye az nem annyira kóser, hogy ebből 15€ apukának a fancy joghurtjai, fromázsai, meg a gyümölcsei...meg gluténmentes kiflije, meg az extra light krémsajtja, és sorolhatnám. A joghurtok átlagosan 80 cent körül vannak (per pot), az epernek 10€ kilója, az öklömnyi sárgadinnye 1,99€, a gluténmentes kifli 3 db 1,99€, ésatöbbi így tovább. Nyilvánvalóan ezt egy mozdulattal vetettem el.

Két lehetőségem volt az életmódommal kapcsolatban: 1: átmegyünk gazdaságos üzzemmódba, és eszem fehér kenyeret, tócsnit, grízes tésztát, paradicsomlevest és rakott karfiolt. Meg tojásos nokedlit, meg káposztás cvekedlit, meg krumplis pogácsát. Lesz ami lesz....legfeljebb visszahízom. Vagy 2: dacára a lekorlátozott anyagi lehetőségeimnek, megoldom az irányítást, de olcsóbban.

Nos, nem híztam egy dekát sem, pontosan tudtam tartani a kontrollt. Hogy hogyan? Ráálltam a 79 centes almára, amit az Aldiban lehet kapni, meg a 39 centes sárgarépára. Megnéztem a kenyér kínálatot, és felfedeztem, hogy a "sima" barna kenyér, mindössze 10 centtel kerül többe, mint a fehér, és mindössze 15%-al több kalória van benne. Azaz, egy kenyérközpontú főétkezésnél, ahol mondjuk hat szendvics van az asztalon, ami mondjuk 16 dekát jelent. A gluténmentes kenyérből ez 282 kalória, a másikból 326. Csakhogy a guténmentesből ez a mennyiség 1,99, a másikból pedig 16 cent. tehát azért a 44 megspórolt kalóriáért 1,83€-t fizetek. Nos, a megoldás, hogy egy szelettel kevesebbet eszem...vagy mozgok rá extrán valamit. Így a mérleg visszabillen.

Nem írom le ilyen részletesen az összes ételfajtát, ami szóba került, de a lényeg, hogy meg tudtam oldani, némi újragondolás, áldozat, és kis többletmunka árán. Na és persze ne hagyjam ki a jollyjokert: egyszerűen nemet mondok az ételre. Igen, ez is egy lehetőség. Nem jelent mindig megoldást a problémára, de ez is egy eszköz. Az akkori mélypontnak mikor vége lett, utána is megtartottam a bevezetett dolgokat. Pont ma volt, hogy vásároltunk a nejemmel, és a nagy kedvencem, a weightwatchers fromage-t fél áron kínálták az áruházban. V kérdezte, hogy nem akarok-e venni. Én meg nem vettem. Azt hiszem nem azért, mert nem szeretem már. Nyilván az íze ugyanolyan finom, stb....de valahogy személyes győzelemnek könyvelem el magamban azt, hogy "túllettem" ezen a termékcsoporton...mármint a joghurtokon és egyéb poharas desszerteken. És kicsit perverz élvezettel mondok nemet rájuk akkor is, amikor adott esetben már beleférne újra a költségvetésbe.

Hát így. Így van az, amikor az Élet leoszt egy új lapot, és alkalmazkodni kell. Klisé, hogy ha citromot kapsz, csinálj belőle limonádét. De működik. Az anyagi hullámvölgy után jobb lett az étrendem. Tisztult. Ma már úgy gondolom, kifejezetten jót tettem magammal, hiszen az említett poharas készítmények ugyan finomak, és alacsony kalóriaszintjük, továbbá zsírmentességük miatt könnyedén beilleszthetők akármilyen szigorú étrendbe, viszont jellemzően tele vannak nemcsak cukorral, hanem guargumival, xantán-nal, sodiumciklamáttal, glükózsziruppal, állományjavítókkal, ízfokozókkal, stabilizátorokkal, savakkal, mittudoménmikkel. Kemikáliákkal, amik nem jók az emberi testnek. A fejlődés, a tanulás, a haladás mind lehet indok arra, hogy megváltozzon a véleményünk valamiről.

Tuesday 1 October 2013

A kognitív ego és a rántotthús

JFK világhírű mondata az volt, hogy 

My fellow Americans, ask not what your country can do for you, ask what you can do for your country.

Tehát ne azt kérdezd, az országod mit tehet érted, hanem azt, hogy Te mit tehetsz az országodért...Nagyon sok a mögöttes tartalom ebben az egy mondatban. És hogy hogy jön ez a lefogyáshoz meg az életmódváltáshoz?

Hát úgy, hogy én azt hiszem, ha már mindenképpen ragaszkodni akarunk ahhoz, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy na de miért híztam el??...akkor erre a kérdésre végtelen számú kanyar után is csak egy lehetséges válasz van: mert túl sokat ettem. És itt, ezen a ponton meg is kell állni. Mert ha folytatjuk az okoskodást, hogy de miért ettem túl sokat, akkor már kilométer hosszan jöhetnek a kifogások, hogy nem kaptam elég szeretetet, meg elpusztult a szomszéd néni macskája, aki nagyon közel állt hozzám. Ja, és rossz jegyeket kaptam a suliban, és az evésbe menekültem....

Nem. Az én döntésem, amikor megeszek valamit. Az én döntésem, hogy elmegyek-e az asztalon hagyott rántotthúsok mellett, amik megmaradtak ebédről, és ingerlően illatoznak a krumplipüré meg a párolt rizs mellett...a kint felejtett apró hosszanti csíkokra vágott csemege uborka, és a gusztusos tartármártás szomszédságában...hogy elmegyek-e mellettük, mégcsak pillantásra sem méltatva útban a sárgarépa és az alma felé, amit éppen összedarabolnék vacsorára, vaaaagy....vagy hirtelen mozdulattal megállok, és leharapom a negyedét a rántotthúsnak, és eszem hozzá egy falat krumplipürét (nem sokat, csak amennyit a szedőkanálról le tudok harapni anélkül, hogy kiugorjon az állkapcsom)...meg egy villányi kis rizst, majd egy kiskanál tartármártást még, csakhogy ki ne száradjon a szám. Az én egyedüli döntésem, amit akkor és ott, a konyhaasztal mellett hozok meg. Nem másé.

Nem az anyámé, aki két hónapos koromban áttért a tápszerre, és nem szoptatott tovább. Nem az apámé, aki le sem szart, mert az alkoholizmusával volt elfoglalva. Nem a haverjaimé, akik kicikiztek állandóan, amiért kövér voltam. Nem a férjemé, aki túl sokat dolgozik, és nem elég figyelmes. Nem a feleségemé, akinek esetleg gyakran fáj a feje.....nem. Az enyém és csak az enyém. Ahogyan a problémámat (amennyiben van persze) is nekem kell megoldanom és nem másnak. Ha előre nézek, láthatok egy célt, és kitalálhatom a módszert, ahogyan el akarom érni a célom. Ha az okokat keresem, az lehet szórakoztató, vagy érdekes, vagy tanulságos....de ahhoz hátrafelé kell fordulnom, és az nem visz előrébb az utamon. Az utamon csak én tudok előremenni, és ahhoz az kell, hogy arccal előre, leszegett fejjel, konokul menjek előre. Ha csigalassúsággal, mert bokáig ér a szar mocsár körülöttem, akkor is, ha hétmérföldes csizmában ugrálhatok, akkor is.

Meggyőződésem, hogy akinek gondja van a súlyával, és fogyni akar....annak meg kell állnia, ki kell lépnie önmagából, egyet előrelépve 180 fokot fordulni, és szembenéznie saját magával. És feltenni azt a kérdést, hogy én mit teszek, vagy mit nem teszek azért, hogy elérjem a célom. Hogy én mit teszek vagy nem teszek. Nem azt a kérdést kell feltenni, hogy mások mit tesznek, vagy nem tesznek azért, hogy én elérjem a célom! Mert nem másnak a dolga az én életem, hanem az enyém. Nem azé, aki úgy csinál, mintha....nem azé, akinek fizetek, hogy az övé legyen. Tehetnek úgy mások, mintha közük lenne hozzá. Tehetek én is úgy, mintha közük lenne hozzá. De nincs. Csak nekem van közöm.

A lefogyás mentális harc. Ahogy a sikeres nem-visszahízás is. Ahogy az életmódváltás is. Ahogy tulajdonképpen minden ezen a sártekén. A testünk él, az agyunk irányít. Visszakanyarodva a rántott húsos példához: amikor elmegyek az asztal mellett, történik egy impulzus. Egy összetett inger....látvány, illat, lehetőség, eszköz, mittudomén...egy inger, ami elindítja az agyamban a szándékot, ami az evésre irányul és a pillanatnyi döntést meghozza. És elindítja a mozdulatot a karomban, ahogy az ételért nyúlok. Mindez persze villámgyorsan történik, de akkor is lehet kontrollálni. Meg lehet állni, és végiggondolni, ez mennyire egy tudatos döntés, vagy mennyire egy pillanatnyi alkalom, egy gyors impulzus, és egy gyenge akarat hármas esszenciája.

Nem tragédia ám, ha az előbbi. Vállalhatók az ilyen elhajlások. Nem egy falattól fog eldőlni egy adott (pláne hosszú távú) cél eredményessége. Írtam már a blogban az irányított elhajlásról, hogy mennyivel kezelhetőbb, mint egy "leszarom"-nap, vagy akárcsak egy "leszarom"-5perc.....A lényeg a mentális felkészültségben van. Nem szabad becsukni a szemünket. Gondolkodjunk ésszerűen. Egy szelet csirkemell legyen 10 deka hús, az kb. 110 kalória. A rápacsmagolt tojás, liszt és morzsa legyen még egy százas, és az olaj, amit magába szív a fritőzben, az legyen a harmadik százas. Nem egzakt, de nincs nagy eltérés, ebben biztos vagyok. Könnyű belátni, hogy 300 kalória körül mozog a rántott hús. Per szelet. Ha megingok, és egy falatnyit eszem, ami mondjuk egy fél hús (mert nagy a pofám LOL), az a pürével meg a rizzsel együtt legyen 200, vagy 250 kalória. Egy ekkora kilengést simán be lehet ütemezni egy napi étrendbe. Most nézzük meg, ha azt mondom, negyed órára "felfüggesztem" a diétát, és leülök rendesen vacsizni. Lecsúszik vagy 4 szelet rántott husi, meg egy jó negyed kilónyi püré mellé, megtámogatva vagy fél deci tartár mártással. És ha már fel vagyok függesztve, hát fojtásnak még letolok egy almáspitét utána, meg még egyet. Pillanatok alatt többet megettem, mint amennyi a napi keretem. Ez a vacsi úgy megvan több mint 2000 kalória, hogy a fal adja a másikat.

De nem ez a lényeg, hanem annak a megértése, hogy az én döntésem akár így, akár úgy teszek. Felnőtt emberekről beszélek, akik egy szabad országban élnek, szabad akarattal rendelkeznek. Módjukban áll meghozni a döntést, hogy megeszem, vagy nem eszem meg. Márpedig ha a döntésemet meghoztam, azért nem okolhatok mást, csak magamat. Ez így korrekt, sehogy máshogy. Én így látom.