Csodájára járunk a nagy átalakulásoknak, példaképként tekintünk a hollywood-i izomhegyekre, a kigyúrt sztárokra, akik nagy dérrel durral "szivárogtatják" ki a műhelytitkukat, az étrendjüket, az edzéstervüket. Aztán ott vannak a modellek, akiknek a csodás, tökéletes alakjuk mágnesként vonzza az emberek tekintetét....Én valami más közöset látok bennük....az ő tökéletes megjelenésükben.
Én úgy látom, ezek az emberek nem alkalmasak példaképnek. Nem azért, mert elítélem, vagy nem hiszem, vagy kétlem az erőfeszítéseiket, a módszereiket, amik arra vezettek, hogy így nézzenek ki, ahogy. Nem ezért. Hanem azért, mert egy egyszerű átlagembernek olyan metódust kell kifejleszteni, ami az ő életében kivitelezhető. Nem hasonlíthatjuk Kovács kettő József életét mondjuk Dwayne Johnson-éhoz. Ahogy Rózsi néniét sem Gisele Bundchen-éhez. Mert a celebek más miliőben élnek, és hát ők valahogy oda jutottak, ahol vannak. Márpedig a világ kőkemény, és ahhoz, hogy valaki ilyen magasra jusson, bizony nem elég az elszántság, hanem megszállottnak kell lenni. Olyannak, aki mindent, de mindent alárendel a céljainak, és nem számít semmi és senki, aki a cél útjába áll.
Aki rendelkezik ilyen természettel, annak nem ügy egy fogyás, egy súlytartás. meggyőződésem, hogy ezek az emberek csuklómozdulattal ha kell, napokig nem esznek...ha a cél azt kívánja. És itt a cél jelentheti a producert, az impresszáriót, de jelentheti a sikert is....a pénzt, a hatalmat, a hírnevet. Valahol ezeket az embereket ugyanolyan függőnek gondolom, amilyen függő egy alkoholista, egy drogos, vagy egy játékos. Csak ők ettől függenek. A pénztől, a hírnévtől, a hatalomtól, az ismertségtől, a világot jelentő deszkáktól, a luxustól, stb stb.....Sok példa van rá, hogy milyen képtelenül gyors és látványos átváltozásokra képes például egy színész, ha ilyen igény van rá egy szerep miatt.
Namost ezzel semmi baj nincs egész odáig, amíg Rózsi néni el nem irigyli Gisele Bundchen alakját, vagy amíg Kovács kettő József nem akar olyan bicepszet, mint amilyen "A Sziklának" van....ugyanis az én kitalált hétköznapi embereimnek hétköznapi életük van, és nem keresnek harmincmillió dollárt egy egész életben sem, nemhogy egy év alatt.
Abban hiszek, hogy hétköznapi embereknek hétköznapi hősök kellenek. Akik képesek arra, hogy hasonló körülmények között navigálják el őket, akik hasonló szituációkat éltek-élnek meg, akik pontosan tudják, hogy mi újság a faliújság. Hétköznapi hősök, akik talán nem is mind hősök, csak olyanok, akik felfedeztek egy utat már, akik kijárták a csapást, letaposták a csalánokat, elhajtották a belógó ágakat, és köveket fektettek le a patak csordogáló vizébe, hogy azokra lépve ne legyenek vizesek a követők....
No comments:
Post a Comment