Talán anarchizmus, hogy nem szerettem soha a tömeghez tartozni. Valahogy alapból taszít az, ha valamit sokan szeretnek/csinálnak/hirdetnek. Valahogy vonzódok a másfelé, szeretek mindig szembemenni. Lehet, hogy az elhízásomnak ehhez is köze van, nem tudom. Mindenesetre ambivalens érzés, mert közben meg az élet pont az áramlatokról szól. Pont a tömegekről, az egységes irányról. Ezt a blogot többek között azért hoztam létre, hogy másokon segítsenek a saját tapasztalataim, hogy mások hasznot lássanak mindabból, amit én átéltem, megéltem, éreztem, kikísérleteztem, teszteltem, ésatöbbi. De közben ha ennyire mainstream-ellenes vagyok, akkor hogy akarnék segíteni minél több emberen? Nem is lehet....Pedig túlsúllyal sokan küzdenek. Kevesen vannak - vagyunk - akik sikerrel fel tudják venni a harcot a kilók ellen, és sokan, akiknél csak a szándék - vagy csak valami, ami annak látszik - van meg.
Arra törekszem, hogy minél nagyobb legyen a mi kicsi részünk. Hogy minél több embert ki tudjak mozdítani abból helyzetből, ahonnan ideális esetben ő maga is kijönne, ha... De a világ baja ezer tonnával nyomja mindannyiunk vállát, és mindig van valami, ami fontosabb, ami előrébb való, ami prioritást élvez egy olyan szándékkal szemben, ami eredendően ugyan jó, de kivitelezés szempontjából az élet szinte minden területén nehézségekbe ütközik.
Sokszor érzem szélmalom harcnak, de azért olykor kapok visszajelzéseket, amik elmondhatatlanul jól esnek....amikor általam sosem ismert emberek fejezik ki megbecsülésüket, tiszteletüket nekem, ennek a blognak, ennek az egész akárminek, amit csinálok most már sokadik éve. Ezek a visszajelzések azt mutatják, hogy mégsem szélmalomharc, mégsem érdektelen az, amit csinálok, amit hirdetek, amit akarok elérni. Hogy igenis van értelme, mert ha csak egy embernek segítek vele, már nem volt hiába.
No comments:
Post a Comment