44

44 éves vagyok ma. Mi ez a kor, melyik kategória? Ma hajlamos lennék középkorúnak mondani magam, de ugye ez mindig relatív. Egy hetvenéveshez képest fiatal vagyok, egy kamasz kölyöknek meg már egy vénember. Hogy én mennyinek érzem magam? Fizikálisan legfeljebb 30-nak, lelkileg meg sokszor száznak, mert azt gondolom, nagyon sokat megéltem már. Egy biztos: ma százszor jobban érzem magam fizikailag, mint mondjuk 10 vagy 15 évvel ezelőtt, amikor még olyan kövér voltam, hogy jószerivel csak mackónadrágban, meg lepedőnyi pólókban tudtam létezni.

Azt mondják, az emberi agy úgy is tud működni, mint egy rádió....be kell hangolni a megfelelő frekvenciára, és akkor a megfelelő adást fogja fogni. Amikor megszületett a döntésünk a feleségemmel, hogy a gyerekeink jövőjére gondolva megpróbálunk külföldre költözni, elérhetetlennek tűnt. Hat gyerekkel, idegen országban...na és persze nulláról indulva. Nejemmel kerestünk egy képet, amin egy takaros kis ír házikó volt, a zöldellő hegyoldalban, füstölgő kéménnyel....idilli kép volt. Kiraktuk a munkaszámítógép monitorja mellé, hogy mindig a szemünk előtt legyen, mit is akarunk, mi felé kell haladnunk. Végülis az elhatározástól számított 1,5 éven belül meg tudtuk valósítani a célunkat, és körülbelül azt hoztuk, amit elvártunk. Vajon ebben mekkora szerepe lehetett annak a kis képnek?

Vizualizáció. Elképzeljük amit szeretnénk, lelki szemeink előtt látjuk. Az agyunk pedig valahogy ráhangolódik, és behívja. Lehet benne valami. Nem érzem magam öregnek egyáltalán. 44 évesen simán felpattanok a bringámra (már ha van éppen lol), és megállás nélkül bármikor letekerek 50-80 kilométert. 60 kilóval lenyomok fekve egy hatszor nyolcas szériát. Végig játszok egy harmincmeccses teniszmenetet a húszéves gyerekemmel. És húzom a szám, ha egy nap nem sikerül összebújni a feleségemmel.

A gyerekeim sínen vannak. A legidősebb már lediplomázott, és most Münchenben dolgozik. A következő a sorban fél év múlva végez jogi karon. A következő most kezdte az egyetemet, és 100%-os teszteket csinál. Mindhárom Írország legjobb egyetemén, a Trinity-n volt/van. A három kisebb is mind jó tanuló, problémamentes, imádnivaló kölyök. A házasságom példás, az összhang 25 éve ugyanúgy megvan, imádjuk egymást. Tele vagyok tervekkel, egyszerre több projekt is a fejemben van, persze a jövőbe nem látok, de nem is az a fontos. Azt hiszem elégedett vagyok az életemmel. És ez nagy dolog, úgy érzem. Autópályán érzem magam, nem mellékúton, pláne nem parkolópályán.