Saturday, 17 December 2016

Mentális hadviselés

Számomra az életmódváltás mindig mentális tréninget is jelentett egyben. Miért? Azért, mert amikor elkezdtem az egészet, és gyakorlatilag az evést mint olyat majdnem megszűntettem saját magam részére, akkor realizáltam, hogy ugye nem egyedül élek egy házban valahol a világban, hanem van egy családom, akik velem élnek. És akik esznek, és nincs szükségük fogyásra.

Alapvető, hogy ha valaki éhezik, és nem adja meg a szervezetének, amit addig megkapott, akkor ingerültebb, érzékenyebb lesz. Tegyük hozzá még a frissen kisült pizza, vagy a forró almáspite illatát, és fűszerezzük meg mindezt a család iránti szeretettel, ami  sehogyan sincs összhangban az éhezés keltette negatív hullámokkal.

Ahogy harcot vívunk saját magunkkal azért, hogy ellenálljunk a rossz beidegződés-szokás által keltett fogyasztási indíttatásnak, úgy azért is harcolnunk kell, hogy ne haragudjunk azokra, akik abban a helyzetben vannak, hogy nincs szükségük efféle korlátozásra. És nemcsak a közvetlen családtagokra gondolok, hanem úgy általában az emberekre.

Most nem akarok nagy szavakat leírni, hogy ki kell tárni a szívünket, meg ilyenek....de tény, hogy ez az egész életmódváltás magával hoz valamiféle zen-es fílinget....amikor megtanuljuk szétválasztani az Én-t a Mások-tól, és külön kezelni mindkét oldal érzelmeit, vágyait, lehetőségeit, és reakcióit.
Érthetőbben fogalmazva például képesnek lenni mosolyogva, jókedvűen legyártani 40-50 darab islert a gyerekeknek anélkül, hogy egy morzsányit is megkóstolnánk belőle. Probléma nélkül beülni egy gyorséttermbe, és képesnek lenni jól érezni magunkat, miközben csak egy salátát eszünk.

Igen...ezekehez a dolgokhoz bizony mentális erő kell, ami pont úgy, mint a fizikai, nem terem magától csak úgy. Ahogy sokat kell edzeni, hogy legyen karizmunk vagy mellizmunk, ugyanúgy a lelket, az elmét is edzeni kell, foglalkozni vele, tréningezni. Oda is kell valamiféle edzésterv, egy elgondolás, egy kis elmélyedés. Csak úgy magától senki nem lesz erős.....meg kell érte dolgozni.

No comments:

Post a Comment