Sunday, 11 December 2016

Teccik-nem-teccik

Régi, de egyik kedvenc filmem Mel Gibsontól a Mi kell a nőnek? című. Ebben a főhős belelát a női fejekbe, és hallja a ki nem mondott gondolataikat. Vajon milyen lehetne mások fejébe belehallgatni? Vajon mit hallanánk? Ha a lefogyásról, ha az életmódváltásról van szó, vajon őszintén ki, mit gondol? Ki mire kíváncsi igazán...?
Azt hiszem a kiábrándító verzióm az, hogy egyszerű: zabálni és nem meghízni. Valószínűleg ez az, amire annyira vágynánk mindannyian. Felelőtlenül megtömni a hasunkat minden áldott nap, jósággal, bőséggel, és mellette büszkén feszíteni nyáron a fürdőruhában, és csillogtatni a makulátlan, feleslegtől mentes, tökéletes testünket. Probléma nélkül felfutni a sokadik emeletre, lihegés nélkül lejátszani egy kosármeccset, száz kilométereket biciklizni, és reggelig szeretkezni megállás nélkül.
Talán erre biztosan kíváncsiak lennénk....mi emberek. Meglehet, ehhez bele sem kell látni az agyakba, ezt ki lehet jelenteni, hogy nyilván nem bánná senki, ha így lehetne. Csakhogy az élet nem ilyen. Sajnos.
Az élet olyan, hogy amikor fizikai teljesítőképességünk csúcsán vagyunk, amikor fiatalok vagyunk, szépek, soványak, fittek....akkor a legkevésbé vagyunk ennek a tudatában. Aztán ahogy az idő múlik, múlunk vele mi is. Öregebbek, kövérebbek, tunyábbak leszünk, és kurva kemény munka kell ahhoz, hogy ezt a folyamatot lecsökkentcsük, vagy elviselhetővé varázsoljuk. Akkor meg pláne, ha még menet közben el is híztunk.
Sokan talán a kérdést sem teszik fel, mert nem kíváncsiak a válaszra. Sokan nem is akarnak hallani ilyesmiről. Elfordítjuk a fejünket, mert amit nem látunk, az nincs is. Keressük a hozzánk hasonlóan gondolkodókat, és együtt dugjuk a fejünk a homokba, és ott jókat bulizunk, humorizálunk, eszünk-iszunk. Ez így önmagában oké is lenne, ha néha nem törne ránk a frász, hogy bassza meg, magas a cukrom, megszédültem, fáj a hasam, nem érem utol a gyereket, izzadok, és nem tudom bekötni a cipőfűzőmet rendesen. Mert akkor hirtelen talán egy-egy röpke pillanatra meg akarunk fordulni, és visszamenni az időben. Vagy nagy elhatározással elkezdünk életmódot váltani. Nézelődünk, próbálkozunk, kérdezünk....de aztán nem tetszik amit látunk, nem tetszik ha kudarcot vallunk, és nem tetszik a válasz a feltett kérdésre.
Hát igen, sajnos. A világ már csak ilyen. Én azt mondom, ez is olyan, mint például a gyerekvállalás: tessék komolyan venni. Gyereket akkor vállal valaki, ha végig tudja csinálni felelősséggel. Nem eszközként felhasználni, vagy körülményként elszámolni. Tisztességgel, becsülettel, odatéve magunkat 110%-ban. Csak így lehet eredményesen teljesíteni.

No comments:

Post a Comment