Ötezer

 

2015-ben kezdtem el a Strava programot használni, hogy rögzítsem a biciklivel megtett útjaimat. Kéretlenül is statisztikákat kreál nekem, és egy csomó jó....mármint hasznos felülete van. Segít átlátni, hogy mikor, mennyit megyek, kirajzolódnak a minták, méri a sebességeket, stb. Hülye dolog, de ez még inspirálni is tud, nem is kicsit. 

Például ezért tudom, hogy eddig a 66 km/h volt a maximális sebességem, vagy hogy 103,5 km volt az egyszeri alkalommal megtett leghosszabb utam. Továbbá mikor letarolt az az idióta amerikai turista, akkor is milyen jól jött, hogy le tudtuk követni, hogy merre gurultam oda-vissza az úttesten :-o....(zsebemben volt a telefonom)

Sajnos a 2017-2019 időszak kiesett, mert a baleset miatt nem mertem nyeregbe ülni, meg a biciklim is tönkrement....de most már teljes erővel nyomom...olyannyira, hogy eddig ebben az évben tekertem a legtöbbet, egészen pontosan ma léptem át az ötezredik km-t, ami engem tök nagy megelégedéssel és büszkeséggel tölt el. Ez volt 2021-re a kitűzött célom. 2020-ban ennél kevesebbet mentem, ezért arra gondoltam, legyen ebben az évben legalább ennyi.

Az önkép-zavaros embernél a sok ide-oda billegés közben, amit a kalóriaszámolás, a szénhidrát-csökkentés, a fehérjebevitel, a mikrobiom, a genetika....és a többi dolog közti dilemmák latolgatása között nagyon jól jönnek az olyan biztos pontok, mint pl. a statisztika, ami feketén-fehéren megmutatja, hogy mennyi is az annyi. A teljesítmény az teljesítmény, minden más egyéb dolog mellett. Nem? De! :)

Május vége-ketó-bringa

 Májusnak annyi, tegnap beléptünk a júniusba. Az időjárás példátlanul szar volt egész májusban, remélhetőleg a június azért okésabb lesz. Az ezer kilométer biciklivel áprilisban simán ment, sőt....viszont májusban csak hétszázvalamennyit tudtam menni, és ez kizárólag a rossz időnek köszönhető.

Nagyjából egy hete elkezdtem ketózni megint, mert a fogyás megállt, és szeretném beindítani megint. Nem nagyon értem...hiába az elmúlt 10 évnyi kutatásom, kísérletem, analízisem....egyszerűen nehéz megértenem, hogy napi 2 óra átlag aktív kardióedzés, és 2000 körüli kalóriabevitel mellett miért probléma a fogyásom. Miközben pl az egyik barátomnál videochat közben látom, hogy azalatt a másfél óra alatt, amíg beszélgetünk, több kalóriát eszik meg, mint én egész nap, és kettőnk közül én vagyok a túlsúlyosabb. Ja, és a srác aktív dohányos, és nemhogy napi 2 órát, de 2 percet sem edz vagy kardiózik....soha.

Na mindegy, ezeken a dolgokon túl kell lendülni, hiszen milliószor végigmentem már ezeken....hogy genetika, mikrobiom, anyagcsere...stb...A ketó nem a legtökéletesebb megoldás, ezt is tudom, de úgy gondoltam pár hétig csinálom, hogy beindítsam valahogy a fogyást újra. Első körben azt látom, hogy működik. De közben kicsit utálom is... 

Egyrészt mert a szénhidrát megvonás miatt elképesztően gyenge vagyok, a teljesítményem a béka segge alatt van....másrészt mert nem ehetem a gyümölcsöket-zöldségeket, amikről viszont azt gondolom, hogy tök jó természetes ételek. A ketózás egyhangú dolog, vagy sok időt vesz igénybe, ha változatosan akarjuk csinálni. Ja, vagy sok pénzt :) Más körül se forog az ember élete, csak az idő meg a pénz körül...apróságok ezek :):)

Végülis haladok, de lassan. Momentán 14 kilóval vagyok kevesebb, mint év elején, ezt sokféleképpen lehet nézni, én próbálom úgy, hogy ez nem rossz eredmény. Különben is a lassú fogyás általában tartósabb, mint a gyors, nem? De.

Bízom a június-júliusban, hogy jó idők lesznek, és bringázok majd sokat, és akkor mennek majd lefelé a kilók. De tegnap megfogadtam, hogy nagyobb utakra ha megyek, akkor a ketót el kell felejtenem. Van egy bejáratott bringa útvonalam, a tőlünk 40-50 km-re fekvő Loughderg (tó) partjához. Ez oda vissza kb 92 km, egyszer odafelé, egyszer visszafelé, és ott a tónál beiktatok egy rövid pihenőt, és így kb 4 óra alatt meg is járom. Erre a kanyarra indultunk el Marcival tegnap. 

Hozzáteszem, pár napja volt, hogy együtt elindultunk egy rövidebb kanyarra, amit már jópárszor megcsináltunk együtt, és ilyenkor megbeszéljük mindig, hogy nem kell együtt mennünk, a pihenőhelyeken bevárjuk egymást. Najó, ez elég nagyképű...szóval Marci bevár engem :) Nyilván gyorsabb nálam, és nem akarom őt visszafogni. Naszóval az első 20 km-en még én mentem elöl, aztán elhúzott mellettem, kb még 8 km volt az első pihenőig. Viszont én egyik percről a másikra szinte rosszul lettem Kiment az erő a lábamból, de még a karjaim is remegtek, alig bírtam megtartani magam a kormányon. Meg kellett állnom, és pihennem. Éreztem, hogy nem fogom tudni megcsinálni a 60km-es kört, pihentem egy kicsit, ittam folyadékot, és elindultam visszafelé. Többször meg kellett állnom pihenni, pedig nagyjából sík volt a terep, de kifejezetten szarul voltam. Közben felhívtam Marcit, hogy ne várjon rá, menjen tovább nélkülem, nem vagyok jól, hazagurulok. Itthon megmértem a vércukromat (mert már vettünk ilyen profi mérőt, hogy ez is legyen :)), persze alacsony volt. A ketó mellett előfordul, hiszen nincs szénhidrát a szervezetben, és a sportolás alatt az izmoknak megnövekszik az energiaigényük, amiket hatékonyan és gyorsan a szénhidrátokból tudn(án)ak pótolni.

Na visszatérve a tegnapi napra, elindultunk, megkértem Marcit, hogy ne előzzön ki, szépen jöjjön mögöttem, túrabringázunk, nem a gyorsaság a lényeg. El is értünk a tóhoz, ahol még izotóniás pezsgőtablettát is ittam, hogy a sókat pótoljam a testemben...pihentünk egyet a tóparton, néztük a luxusjachtokat meg a luxusterepjárókat, amivel kijárnak a hajóikhoz az élet császárai....aztán elindultunk vissza. Nekem ez a kör egy jó közepes erőfeszítés szokott lenni a maga kisebb emelkedőivel, de most többször éreztem, hogy baszki leszédülök mindjárt a bringáról...nem túl gyors tempóban, de valahogy azért haladtunk, amikor Marci bringáján szétdurrant a külső gumi :-/.....68 km volt mögöttünk, és még 6 km volt a tervezett pihenőig. Mivel nyilván tartalék külsőgumit nem szoktam vinni magammal....így maradt a telefonos segítség.....üzentem Verusnak, hogy ha végzett a munkahelyén mentsen ki minket, addig elbaktatunk a pihenőig. Hat kilométer a fülledt, nyomott melegben, a ránkrohadt többrétegű bringásgöncben, nem kifejezetten gyaloglásra jó, ezeréves cipőben, amit csak azért nem dobtam még ki mert bringázni még jó :)

Cirka egyórányi menet után elértünk a pihenőhöz, ahol 15-20 percen belül érkezett a segítség Verus személyében, és haza sofírozott minket. Még bringázás közben annyira szarul voltam, hogy ennem kellett két kis kockát a fudge-ból, amit csak azért hordok magammal, ha leesne a cukrom a ketó miatt....de így is 1-2 órával később mikor hazaértünk, és megmértem a cukromat, 4,6 volt, ami alacsonyabb, mint szokott lenni. 5,0-5,5 körül van általában normál esetben napközben. Szóval hosszabb, nagyobb igénybevételű bringázásnál köll a szénhidrát, ez az én tapasztalatom.

Megint Norbi, meg minden más...

 Megint attól hangos a sajtó, ahogy az országunk nagy fitness-guruja mit és hogyan nyilatkozott ki. Ti. hogy nem a férfi kezdődik 100 kg felett, hanem a vágódisznó. És hogy mennyire undorító ha egy túlsúlyos férfinak "gorillacsöcsei" vannak. Persze özönvízszerűen jönnek a mémek, a kigyúrt 100 kió feletti színészekről, hogy akkor ők lennének a vágódisznók....de félretéve a viccet, van két meglátásom ezzel kapcsolatban.

1

Az elmúlt időszakban többször jutottam arra a következtetésre (és nem csak elméleti alapon), hogy a túlsúly egy ember életében rendkívül összetett tud lenni. Illetve az ok, amiért a túlsúly ott van. Alkat....genetika...anyagcsere....mikrobiom....endokrin rendszer....és a sor végén természetesen ott van az életmód is. Azért a sor végén, mert ez az egyetlen, amivel kapcsolatban egyértelműen tehetünk a puszta viselkedésünkkel. Hogy mit, mennyit eszünk, és hogy mit, mennyit sportolunk. Ez a két tényező, amire hatni tudunk a cselekedeteinkkel...a többire nem (vagy csak nem hétköznapi módon).

Megtanultam, hogy vannak olyan emberek, akik semmit, de semmit nem sportolnak, és totál nem érdekli őket, mit esznek össze, meg mennyit....és soványak...és vannak olyanok is, akiknek az egész élete arról szól, hogy mit eszik, meg mennyit, hogy mit tud sportolni, hogy mi egyebet tudna tenni a túlsúly ellen...és mégis túlsúlyos. A két ember közül ki él tudatosabban? Nyilván a kövér....de ránézésre nagyon könnyű elítélni, megszólni, gúnyolni, és pálcát törni felette. Könnyű és igazságtalan. Persze nyilván vannak olyan kövér emberek is, akiknek a kövérsége szorosan összefügg az étkezési és a sportolási szokásaival....de pusztán a kinézet alapján elítélni valakit nettó fasizmus. Szerintem.

Tény, hogy nem mindig könnyű így látni a dolgokat. Látsz az utcán egy elhízott fiatalt, pillanatok alatt kialakulHAT benned az a gondolat, hogy biztos sokat eszik és tunya, azért kövér. Nem is hibáztatom nagyon az átlagembert ezért. De ha valaki valaha is foglalkozott ezzel a témával, akkor tudnia kellENE, hogy ez sosem ennyire egyszerű. Namost a Norbiról azt hiszem elmondhatjuk, hogy valaha foglalakozott ezzel a témával. Éppen ezért nem értem, hogy miért kell lealáznia minden túlsúlyos férfit ennyire alpári és közönséges módon.

2

Talán nem mondok/írok hülyeséget, ha azt mondom, hogy a Norbi által felépített biznisz a kövérekre épül. Szerintem zömmel a túlsúlyosak azok, akik vásárolják a termékeit...hiszen azoknak készülnek, akik fogyni akarnak. Aki szép sovány, sokat mozog, annak nem kell a norbi féle kakós csiga ötszörös árért. Vagy megeszi a normál cukros-lisztes verziót, és nem lesz tőle kövér, (mert ledolgozza, vagy mert nem az a típus), vagy nem eszik egyáltalán kakaós csigát, mert annyira egészségesen akar élni, hogy eleve eltolja magától az ilyesmit.

Szóval ezzel a dumával nem abba a kézbe harap bele, ami eteti? Okos dolog alázni azokat, akikből megélni szeretnék? Persze lehet, hogy már akkora király, hogy megteheti, nem tudom. Talán így van. Viszont ettől még baromira nem lesz szimpatikus.

Harmadik pontként azért azt is odatenném, hogy ugyebár tudni lehet a Norbiról, hogy súlyos gerincproblémája van, és konkrétan nem lehet kövér, mert nem bírná a gerince a terhelést...ergo egészségügyi kondíciók miatt kell relatíve soványnak maradnia. Viszont akkor ez hasonló lehet ahhoz a helyzethez, ha egy cöliákiás ember kampányolna a glutén ellen, és fényezné magát, hogy ő milyen frankón meg tudja állni, hogy nem eszik gluténtartalmú ételeket. Ja, mert NEM EHET. Azt senki sem tudja, hogyha Norbi full egészséges lenne, és nem lennének gerincgondjai, akkor vajon mennyire figyelne a súlyára....?

*

Más téma: A második defektem után rá kellett jönnöm, hogy a biciklimen lévő külső gumik papírvékonyak már, és nyilván ezért szállnak el sorra a belsőim. Úgyhogy vettem két kevlárbetétes külső gumit a biciklimre.....kíváncsi vagyok. Közben mivel sokkal keményebb, mint a normál gumi, elég nehéz felrakni a kerékre...illetve nem nehéz, csak kicsinálja az ember kezét....felraktam, összeszereltem, majd konstatáltam, hogy rossz forgásirányba tettem fel....úgyhogy újra le, szét, megint össze. Erre ma reggel jövök le, és lapos a hátsó....úgyhogy megint szétszereltem, kiszedtem a belsőt, megkerestem rajta a lyukat, megnéztem a felnit, nincs-e sérülés rajta....valami spén vagy valami csorba, ami bánthatja a belsőt....de nincs, vagy legalábbis nem láttam/éreztem. Úgyhogy összeraktam újra....és reménykedem, hogy jó lesz.

Már csak 1 belső maradt....pár napja rendeltem 4-et....a két külső gumi se volt olcsó...ilyenkor mindig az van bennem, hogy el kéne adni az összes biciklit a francba.....a két országúti már lassan darabonként is többet ér, mint az autónk :-o

Marci kisfiam kért tanácsot: nem tud hízni! 186 centi, 75 kiló, mindennap edz, fut, súlyzózik, olyan teste van, mint egy görög istennek....szerintem semmi zsír nincs rajta....de hízni szeretne szegény :D:D:D mondtam neki, én szívesen átdobnék 10-20 kilót, aztán azt kigyúrhatná magán :) De ez sajnos nem így megy. Marad a sok szénhidrát meg a zsír.....azt tanácsoltam neki, próbáljon meg 3000-3500 kalóriát megenni minden nap, akkor biztos elindulnak a kilók. Hiába, mindenkinek megvan a maga keresztje :D:D:D:D

Helyzet

 Ez a "kovix" vírus nem nagyon segít senkinek, hogy a jobb formájába lendüljön. Szerintem. Sok ismerősöm, érthető okokból apatikusabb lett, vagy csak kevésbé motiváltabb, de mindenképpen kevésbé lelkesebb. És tök érthető. Egyrészt a sok korlátozással elveszik a kedvét az embernek attól, hogy utazgasson, szórakozzon, kimozduljon, másrészt ha esetleg eddig nem lett volna épp elég ok a konfliktusra, mostantól újabb dolog van, ami miatt egymásnak eshetnek az emberek.

Összeesküvés elméletek, disztópikus, sokszor egészen beteg fantáziák csapnak össze a tudománnyal. Értelem, intelligencia, és jogos félelem csap össze a butasággal, a hanyagsággal és a felelőtlenséggel. Gazdasági indokokkal takaróznak azok, akik jottányit sem akarnak engedni a jól megszokott, kényelmes világukból. Egy miliméterre sem hajlandóak a komfortzónájukból kimoccanni.

Pedig összefogással, értelmes, felelős gondolkodással sokkal jobb lenne. De hirtelen mindenki infektológus, immunológus, virológus, és gazdasági top-klass elemző lett. Közben ha fáj a fogam, fogorvoshoz megyek, ha a kocsim elromlik, szerelőhöz viszem....nem? Cipőt a cipőboltból! MIért nem lehet a valódi szakemberekre bízni a dolgot? Miért kell teret adni az ostoba politikusoknak...pontosabban dehogyis ostobák, nem azok....csak önzők, mint a többség.

Na mindegy, régi kínai bölcsesség, vagy svéd tengerész ima, vagy tuareg közmondás...hogy erőt kérek ahhoz, amit meg tudok változtatni, türelmet ahhoz, amit nem, és bölcsességet ahhoz, hogy ezt a kettőt felismerjem. Hát asszem nem kell kvantumfizikus diploma ahhoz, hogy felismerjem, hol a helyem LOL

Írok magamról, csak hogy legyen nyoma :) A 2020-as év bicikli szempontjából eddig a legtermékenyebb évem, 4325 km-t regisztráltam a műholdas követő app-pal, tehát ennyit biztos bicikliztem. Több mint 200 órát töltöttem a nyeregben, ami nézve azt, hogy full amatőr, ex-súlyos-elhízott, öreg faszi középkorú férfi vagyok, szerintem nem is rossz szám.

Újra kezdtem a gyúrást ami elképesztő felismerést hozott az életembe: A balesetem után nagyon rossz lett a jobb vállam. Sem nyújtózkodni, sem rajta feküdni, sem hátranyúlni valamiért nem tudtam erős fájdalom nélkül. És amikor pár hónap kihagyás után a fekpadra feküdtem, és elkezdtem volna fekvenyomni, a relatíve kis súly majdnem rám esett, olyan erős fájdalom nyilallt bele a jobb vállamba. És minden egyes súlyzós feladatnál detto. Elkeseredtem, hogy akkor ezt msot hogy fogom csinálni. És kis súlyokka nekiálltam, ha nem ment jobb karral az egész mozdulat, csináltam annyire, amennyire ment, amennyire még a fájdalom elviselhető volt. És most néhány hónap után, már sokkal nagyobb súlyokkal simán mennek a szériák, és nyújtózkodni is tudok, és hátranyúlni, és éjszaka ha jobb oldalamra fekszem, nem kell szenvedni, míg megtalálom azt az egy pozíciót, mikor nem fáj. Juhéj

Konklúzió: kell a gyúrás, kellenek az izmok. Le van szarva, hogy tömeg, akkor is kell. Nem érdekel momentán, hogy a mérleg többet mutat mint én azt szeretném....ugyanis ezért álltam le a súlyzós edzéssel....mert hogy tömegnövelés, én meg ugye tömegcsökkenésben utazok....tehát szétkardióztam magam, a súlyzós, anaerob edzéseket is aerob mozgással váltottam ki. De most már nem fogom abbahagyni, mert nagyon élvezem, hogy elmúlt a vállfájdalmam.

Személyes véleményem, hogy el kell(ene) mindenkinek engedni a külső és/vagy belső kényszerképzetekből táplálkozó hamis testképeket, és abba az irányba kell(ene) menni, ahol jó a közérzet, ahol egészség, fittség, elégedettség van. A többi nem számít. Amúgy is csak egyszer élünk, nem? De. Maximum kétszer.

Elengedni

 

Ahogy öregszem, egyre inkább érzem, mennyire rövid az élet, és milyen sokat is ér az idő. Ami van. Még. Nyilván ezzel mind így vagyunk, gondolom. Szóval ahogy az ember öregszik...de végül is lehet szebben is mondani: bölcsebb lesz, érettebb, letisztultabb...szóval úgy válik..illetve én úgy válok egyre inkább olyan emberré, aki akárkivel már nem áll le vitázni....aki akármire már nem kapja fel a fejét, aki akármire már nem ugrik. Aki nem ragaszkodik görcsösen valamihez, csak azért mert annyira akarta/akarja....vagy mert meg van győződve arról, hogy az jó. Aki nem ítélkezik könnyen, mert van mögötte egy s más. Aki látott már pár árnyalatot a feketéből is meg a fehérből is (micsoda átkötés lol)

Szóval van ez az elengedés dolog. Ebbe is azt hiszem bele kell érni. Az ember akar valamit/ vágyik valamire, és elkezdi tolni....de ugyebár van a józan ész, a logika, a körülmények.....tehát lesz egy pont vagy egy vonal, ami után már inkább elengedjük, mert nem vagyunk hülyék. Ugye. Mármint gondolom én.

Az életben annyi minden ilyen dolog előfordulhat, mondok egy példát: én szeretem az autókat. Valahol ugyebár szakirányú végzettségem is van, de inkább az a lényeg, hogy szeretem őket. Csak úgy. Eddigi életem során a mostani kocsink a negyven-valahanyadik, tehát jópár típust kipróbáltam már. Most ne rugaszkodjunk el, nyilván nem bugattikról meg ferrarikról van szó, hanem normál autókról. Node hogy ne szaporítsam a szót: mindig akartam egy honda Frv-t. Azért, mert a Fiat Multipla után (olyanunk is volt lol) a japók állítólag a multipla nyomában akartak olyan kocsit gyártani, ami hasonló a fiat 3+3 üléses elgondolásához, de az abban -szerintük- elkövetett hibákat kikorrigálják. ((Teszem hozzá ahogy az idő múlik, úgy halnak ki azok a "régi" konstrukciójú autók, amiket én annyira bírok. Az egyszerű szívó benzinmotoros autók. Ma már a nagy népesség manipuláló agymosás környezetvdelmi szabályok és a fejlődés miatt már csak vagy agyonbonyolított dieselek (de már lassan azok se) vagy szintén agyonbonyolított felturbózott kis szúnyogmotorok, vagy nehézkes és drága elektromos kocsik kaphatók, és szépen lassan kihalnak a hagyományos, egyszerű de nagyszerű konstrukciók))....szóval honda efervé....az élet úgy hozta, hogy nemrég másodszor is rámentünk egyre...és másodszor is rá kellett jönnöm, hogy nem kell. Tök jó kis kompakt verda....de szerintem max 170 centis emberekre van tervezve, és hiába a sok ülés, inkább kisgyerekes, alacsony családoknak ajánlanám. Naszóval elengedtem, már nem akarok többé. Ennyi.

Ez csak egy pici példa volt, ráadásul ki se fejtve rendesen, de a lényeget megmutatja. Nem kell mindenáron ragaszkodni valamihez, csak azért mert azt gondolom, hogy az a jó. A jó nagyon tág fogalom, és nemcsak a fogalmat lehet tágítani, hanem a hozzáállás spektrumát is. Hogy jön ez ide?

Annak idején, mikor beindítottam ezt a fogyás-dolgot, én nagyon kövérből lementem nagyon soványba. Betegesen soványba, ami egyáltalán nem volt jó. Aztán elkezdtem sportolni, gyúrni, kardiózni....bringázni, futni, teniszezni, elkezdtem indoor-eszközöket használni...berendeztem otthon kis gyúrótermet...és mellette fokozatosan elkezdtem újra normálisabban enni.  Voltak korszakaim...féltem mindentől. Nagyon soványan nem akartam anorexiás lenni. Aztán aggodalmaskodtam, hogy ne legyek ortorex....állandóan azt néztem, minek mennyi a mije...a nutriensek bűvkörében léteztem....aztán féltem attól, hogy exorex leszek....volt hogy napi 4-5 órát edztem....szünnap nélkül.

Szóval voltak stációk, amikhez nyilván tartoztak számok is, amik a súlyomat, vagy a tesrészeim körfogatait jellemezték. És valahogy mindig eljutottam oda, hogy bizonyos dolgokat az élet ezen területén is el kell elngedni. Mert senki sem akar koplalva élni. Vagy napi 4-5 órát tölteni az életéből valamilyen kardiógépen. Mert az nem normális. Nyilván a zabálás sem az. Ezért nem könnyű a helyes életmód útján járni. Mert egyszerre sokfelé kell gondolkodni, és meg kell találni az egyensúlyt.

És el kell engedni olyan dolgokat, hogy igen, az ember öregszik, és akárhogy küzd, szarból csak szarvárat lehet építeni. Ha valaki 60 évesen úgy akar kinézni, mintha 15 lenne, az előbb utóbb (inkább előbb) nevetségessé válik. Az életben mindenkinek és mindennek megvan a maga helye. Meg kell találni, és el kell fogadni. Persze nem kell, de úgy fogalmazok, hogy tanácsos.

És szarni arra, ki mit mond vagy gondol. Mindenki a saját életét éli, és nem valaki másét. Elengedni valamit nem könnyű. Felül kell emelkedni magunkon, kicsit hátralépni, és a nagy képet nézni. Az erdőt, nemcsak a fát. Mérlegelni kell magunk körül mindent, végig gondolni, honnan jöttünk, hová tartunk. Mik a céljaink, mit akarunk, és miért akarjuk azt.

Tulajdonképpen ez a blog is valahogy mindig erről szól. Az egyensúlyról, az antirexizmusról, és az akdályokról. Az útkeresésről, a félelmekről, a kudarcokról. És persze a sikerekről is. Naná.  

Kényszerpihenő - bringaszerelés

Miután tegnap sikeresen felkentem magam az előttem haladó autóra, így ma pihennem kell, mese nincs. A mellkasomban a legváratlanabb mozdulatokra jön a fájdalom, a jobb combom meg olyan, mintha tizenötszörös izomláz lenne benne, szóval sántikálok, és néha váratlanul feljajdulok...amúgy urva vicces :)

Viszont ma végre a csavarok is megjöttek a lánckerékhez. Ugye maga a kerék már megjött, meg a szerszám is, ami a csavarokhoz kell, de  csavarokra még várnom kellett. Úgyhogy neki is estem, és kicseréltem a lánckereket is....úgyhogy most kérem vadiúj a lánc is, a lánckerék is, és a kazetta is...tulajdonképpen az egész hajtáslánc ki lett cserélve. A 34-es lánckerék nem, mert annak semmi baja, ugyanis SOHA nem használom sem én, se a srácok...mindig csak az 50-esen van a lánc, így csak az kopott el szegénykém....

Ja és tök jó, mert az új csavarok már nem olyanok, mint a gyári, sima imbuszkulcsokkal szerelhető, nem kell hozzá spéci cucc. Mindegy, legalább már az is van, ahogy a lánc miatt is vettem láncszem kipréselő akármit.

Íme az elmúlt hetek egyenlege:

• 2 külső gumi (Maxxis Detonator) - 82€
• 4 belső gumi (Decathlon) - 15€
• Lánc (KMC X8) - 44€
• Fékek - 10€
• Kazetta csere - 70€
• Lánckerék, csavarok, szerszám - 66€
• Láncleszedő - 15€

Szóval sikerült egy gyenge 300€-t rákölteni a biciklire, juhéj. De még szívem szerint vennék nyerget, új lámpákat, ja és a balesetben eltörött a mobiltartóm is. Ezenkívül a sisakjaim mind 3 évesek, és a bringáscuccaim is. Megnéztem egy olyan bringásnadrág, ami kantáros (tehát azért tök jó, mert nem lóg ki az ember dereka)...60€-nál kezdődik...most mondjam, hogy azt, ami nekem van és tök jó, azt 5€-ért vettem az aldiban leárazva valamikor3-4 évvel ezelőtt ? :D:D:D

Szóval meg kell állapítanom megint, hogy a bringázás nem olcsó mulatság. Néha eszembe jut, de jó lenne venni még 3 vagy 4 biciklit, hogy az egész család együtt mehessen majd normálisabb távokra és normális tempóban....de nincs rá mondjuk többezer euróm, mert kábé ennyibe kerülne, mire minden megvan...

Mondjuk lényegtelen is, mert momentán nem lehet kapni egész Írországban biciklit...konkrétan az üzletekben nincs raktáron sehol, legfeljebb elektromos 3500€-ért, vagy valami elképesztő tizenezereurós szuperbringák....na azok vannak. Mezei 3-4-5-6-800€-s kategóra az kérem szájé (Cyla (r) )....az nincs sehol. Szóval ha akarnánk, akkor sem lehetne megvalósítani ezt az én régi dédelgetett álmomat.

De az élet már csak ilyen. Szerintem mindenkinek van valami olyan vágya, ami soha nem teljesül....meg kell tanulni ezzel együtt élni. Ennél nagyobb bajunk sose legyen :)

Vajon van-e

..bármiféle összefüggés abban, hogy pont ma, amikor 3 évvel ezelőtt elütöttek biciklizés közben...szóval pont ma megint volt egy balesetem. A szokásos köreimet róttam, mert ugye kilométerkorlátozás van...és az egyik kereszteződésnél, ahol én balra kanyarodva haladok tovább, előttem egy autó vészfékezett, és irányt váltott, (mert észrevette, hogy az egyenesen haladó szakasz le van zárva, melósok dolgoztak valamin) mivel rádöbbenhetett, hogy nem tud egyenesen tovább menni. A vészfékezés miatt én felkenődtem a kocsi hátuljára, már nem tudtam megállni. Így felcsapódtam a kocsira, majd onnan le a betonra. A jobb combom és a bal mellkasom tompította az ütést, ezek eléggé fájnak, a jobb térdemen egy jókora horzsolás lett. 

A fehér volvo s90 (2017-es) meg sem állt. Az emberek nagyon segítőkészek voltak, összeszedték nekem a széthullott hátsó lámpát és kérdezték jól vagyok-e, minden rendben. Telefonon hívtam Verust, Karival jöttek, és összekanalaztak. Most itthon fekszem, mindkét lábamon jéggel....és azon gondolkodom, vajon van-e összefüggés?

Május hónapban több mint 1300km-t tettem meg, csak ezen a körön, összesen több mint 11ezer km-t rögzítettem a strava-ban az elmúlt évek során. És ahogy a 3 évvel ezelőtti balesetemnél, úgy most is azt gondolom, nem én vagyok a hibás. Ha valaki hirtelen befékez és elém húzza a kocsiját, akkor nincs mit tenni, felkenődök rá. Nem lehet egy tizedmásodperc alatt nullára redukálni a bicikli sebességét. A strava szerint kb 15km/h-s sebességgel csapódtam be a volvóba.

Amúgy jól vagyok, a jobb combom nagyon fáj, ha megmozdítom a lábam, és a mellkasom is szúr ha levegőt veszek, de nem vészes.

Orvoshoz nem megyek, mert covid járvány van. Rendőrségre megint nem megyek, mert nincs kedvem bizonygatni az igazam úgy, hogy se kamerafelvétel, se beismerés nincs, ráadásul a rendszámot sem láttam teljesen csak az első két karaktert....szóval ez most ennyi.

Az élet apró örömei

Most hogy jó idő is van, meg karantén is, sokat bringázok. Még a balesetem előtt, 2017-ben, májusban volt egy  challenge a strava appliáción, amit használok...1250 km megtétele volt a kihívás, amit túl is teljesítettem a magam 1730 km-ével. Ebben az időszakban volt az eddigi egy hétre vetített távolság-rekordom. Azon a héten 387km-t mentem. Gondoltam, megpróbálom megdönteni ezen a mostani héten ezt a rekordot, dacára annak, hogy 3 évvel idősebb vagyok már, pár kilóval nehezebb is, és hát a baleset sem múlt el sajnos nyomtalanul. Jelentem, sikerült :)

Életem jobbik fele megörökített a tudtom nélkül, így lettek fotók rólam, beöltözve. Nyilván eddig magamat nem fotóztam teljes menetfelszerelésben, úgyhogy végülis hiánypótló lett. Mondjuk lehet, ha tudom, hogy fotóznak valamivel lelkesebbnek látszom :) Tény, hogy sok kedvem nem volt a beborult, szeles 10 fokban ma reggel nyeregbe ülni, azt hiszem ez elég jól látszik az ábrázatomon. Azonban az életben nem csak olyan dolgokat kell tenni, amihez kedvünk van, nemigaz? De! :)

Még mindig a vírus

Sokan mondják, a világ már nem lesz soha olyan, amilyen volt a vírus előtt. Ha valamennyire túl is leszünk ezen, mi, akik túléljük, tuti, hogy nem fogunk már ugyanolyan fesztelenül ölelkezni/pusziszkodni másokkal....és talán csak maszkban engednek be bármilyen publikus helyre, nem tudom. Nem tudom, milyen lesz majd beülni egy étterembe, vagy elmenni valami rendezvényre, de szerintem ezt rajtam kívül mások sem tudják.

A sportolást is ugyebár lekorlátozták 2km-re....tehát hiába van jó-idő, maximum itt a kis clooney-körömön tudok biciklizni, ami 5,4 km, és a legtávolabbi pontja 2,1 km-re van a házunktól, tehát éppen hogy beleférek a keretbe....megyek is, amikor tudok....viszont elképesztő, milyen mennyiségű ember mozog ezen a karikán....kutyát sétáltatnak (van hogy négyen is egyszerre egy kutyát), babakocsit tolnak, kocognak, bringáznak, lovagolnak...szóval nagyon kell figyelni. nem lehet ész nélkül tekerni a pedált, oszt száguldozni....kedvencem volt a maszkban kutyát sétáltató pali, aki az úttest egyik szélén, komótosan haladt, kezében a póráz (flexi), aminek a végén a kiskutya vele párhuzamosan, az úttest másik szélén.

Senki nem tud semmit, találgatás megy mindenhol. Nekem elég lesújtó véleményem van az ír politikusokról....meggyőződésem, hogy tesze-tosza töketlen banda, és csak annyit tudnak hogy majmolják a nagytesót, Nagy-Britanniát....pedig ugye 500 évig voltak elnyomva, de valahogy még mindig nem sikerül leakadni róluk....

Ezt a bejegyzést régebben kezdtem el, talán 2 hete, most folytatom...a helyzet annyiban változik, hogy látható/érezhető módon mindenkinek tele van a hócipője ezzel a bezárkózással, az emberek is nehezen viselik, a gazdaság is nehezen viseli, szóval szerintem az lesz a következő lépés, hogy szembe menve minden logikával meg ésszerűséggel, szépen lazítani fognak sorra egymás után az országok, és nagyjából le lesz szarva, ki hogyan fertőződik majd meg.

Mindenki stresszel, és eszik. És főz, és süt. Lehetne sportolni is persze az embereknek, dehát ahhoz nem is tudom, emberfeletti türelem kellene, meg kitartás, ugyebár, namost az sokaknak nincs. Nekem se mindig. Ma sem volt kedvem kimenni biciklizni, meg tegnap sem...de nyilván ha nem esik az eső mennem kell, mert egyrészt addig is legalább nem vagyok a 4 fal között, másrészt meg talán valamivel mérsékelni tudom a feljövő kilók mennyiségét. 

Napi két óra minimum amit magammal szemben elvárok, kardiómozgásból. Ha jó idő van, bicikli itt körben, ha rossz idő, akkor taposás a netflix előtt. Viszont hat emberre kell főzni, és fullos üzemben. Mert amikor még normális életünk volt, a gyerekek sokszor ettek nem itthon, meg nem is ettek, mert el voltak foglalva mással....de azért 3 kamasz+1 felnőtt kettőnk mellé elég zorall tud lenni. De semmi gáz, megoldjuk.

Szetrintem nagyon sok ember, aki küzd a súlyával, most nehéz időszakot él át. Mert egyrészt enni ugye kell, másrészt  rengeteg gond van, sokaknak a munkahelyük térdelt le, másoknak családi helyzetet kell kezelni, gyerekkel kell tanulni, van ahol anyagi gondok vannak....szóval stressz stressz hátán, és sok a stressz-evő. Én magam is olyan vagyok, ha idegbe vagyok (cyla (r) ) akkor a vasszöget is megenném....

Szóval lesz itt még mindenkinek mit helyrehoznia, csak éljük túl, és legyünk túl rajta egyszer....! 

Nyeregben - megint

Egy hónap híján két éve volt a balesetem, és azóta nem ültem biciklin - egész tegnapelőttig. Leakasztottam a falról a jó öreg Merida 100-asom, kicsit helyrepofoztam, leporoltam, és megültem. Elsőre nem akartam nagyot menni, 30 km-es karikát csináltam, és nagyon jól esett. Meg is vagyok elégedve magammal, mert a 26km/h feletti átlag egyáltalán nem olyan rossz ...persze saját magamhoz képest.

Az egy másik kérdés, hogy két olyan szitu is volt, amikor túl közel haladt el mellettem a türelmetlen autós, miközben megelőzött...sajnos ezzel nem lehet mit tenni...nem tekintik járműnek a biciklit, nem szabályosan előzik meg. Ahogyan sokszor embernek sem a biciklist....mert ugye nem fizet adót, biztosítást, (ami ebben az országban nagyon magas az autókra), éshát egyébként is, aki bringázik az minimum buzi :-/...elképesztő agresszió van az autósokban, ami szerintem legfőképpen azok miatt a bringások miatt lehet, akik a nagyvárosokban azért ülnek biciklire, mert akkor következmények nélkül hághatják át a KRESZ szabályokat. Tény, hogy ezeket a bicikliseket én sem szeretem. De szerintem ennek van egy olyan oldala is, hogy az autós irigységből gyűlöli a bringást. Az országúti biciklizéshez jó kondíció, állóképesség, elszántság, kitartás kell....tehát egyfajta show-off is az, amikor valaki teljes menetfelszerelésben országúti kerékpárral halad az úton. Nyilván sok olyan autós van, aki képtelen lenne fizikailag órákon keresztül tekerni egy bringát, mert nem elég fit hozzá, vagy nincs kitartása, vagy kényelmes...végülis tökmindegy...de innentől kezdve nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy megértsem, miért nem vagyok esetleg szimpatikus az országúton. Na mindegy....

Vadul bújom a netet, hogy mit kéne beújítanom a biztonságosabb biciklizés elősegítése végett...gondoltam arra, hogy szerelek fel hátra egy kis wireless kamerát, a kormányközépre meg egy monitort, hogy lássam, mi van mögöttem....ha valaki vadállat módon közelít, legalább fel tudjak készülni rá.....sőt, előre is mehetne kamera, és a képernyő lehetne osztott, így kímélhetném a nyakam, mert lefelé nézve, természetes testtartásban is látnám az utat előttem....kamerák vannak, de a kijelző elég problémásnak tűnik...talán egy nagyméretű tablet/telefon megfelelő lenne, ha nem akarna X idő után elsötétülni a képernyő, hogy spóroljon az energiával....De az is lehet, hogy elég lenne valami baromi erős, lézeres hátsó lámpa...nem tudom.

update délután: szép idő volt, kocsival lecsorogtam Dunkerrin-ig, vittem a bringát magammal, és onnan kerekeztem el Nenagh-ig, és vissza...45 km, 1óra és 45 perc alatt...hát jól esett, de azért csak 10 fok volt, meg aztán a vége felé a lábam is fázott, meg fájt is a sérült lábujjam...de összességében véve nagyon jól esett.

Körbenéztem a neten, hogy hogyan lehetne javítani a dolgokon, hogy az embernek egy nagyobb menet után ne fájjon a feneke, a könyöke, a válla, a csuklója, stb....és rádöbbentem megint, hogy a rekumbens bringa megint csak egy álom lesz nekem, mert nincs olyan isten, hogy könnyű szívvel kiperkáljak egy millió kemény magyar forintot érte....márpedig ott körül vannak az árak...majd egy másik életben talán ;-)...addig marad a csendes szenvedés :D:D:D

Helyzetjelentés

Jön a tavasz megállíthatatlanul....egyre szebb az idő odakint, és engem egyre jobban busztergál, hogy nem biciklizem a balesetem óta. Ami már lassan két éve történt meg. Azóta a szuper bringám ott lóg a falon....leeresztett gumikkal, görbe kormánnyal, sérült nyereggel....és momentán halvány lila fogalmam sincs, mi lesz a jövő. Jó lenne visszaülni a nyeregbe, és nem csak szobabringát nyüstölni...de ez a baleset pont a legjobb részt vette el a dologból: az önfeledt szabadság érzését. Hogy itthon felpattanok, és heló....elmentem.

Szóval azért az nem lenne ugyanaz, hogy berakom a bringát a kocsiba, hogy elautózzak vele egy olyan helyre, ahol kiépített bringaút leállósáv fut végig az út mellett, mert ott talán nem gázol el majd senki. A legközelebbi ilyen pont kb 20 km-re van tőlünk, azaz 40 km-t kéne autózni azért, hogy a szabadban biciklizhessek, egy ismert útvonalon. Annyira azért ez nem vonz...ilyen alapon tekerhetem az itthoni szobabringát is :-/

A ketós étrendemet feladtam, azért írom továbbra is a bevitt szénhidrátot, meg a kalóriát is, de már nem akarom tovább terhelni magam a sok zsírral....jöhetnek a gyümölcsök végre, és a zöldségek is. A krémlevesek például....télen olyan finom brokkoli-krémlevest ettem Stockholmban egy étteremben, hogy ihaj....nem gondoltam volna, hogy ez ilyen finom is lehet. Úgyhogy nekiálltam én is ezeknek...a kedvenc a brokkoli mellett a zellerkrémleves lett....és hihetetlen, de a kamasz fiaim is szeretik :)

Ha már ételek, megint lehetett kapni a Lidl-ben magyar túró rudit....a múltkor csak egy csomaggal tudtam venni, és akkor írtam is a vezetőségnek, hogy micsoda dolog, hogy nem hoztak többet. Most viszont résen voltam, úgyhogy sajnos mindet megvettem, ami volt....három karton, harminc csomag, 150 darab....jelentem van még talán egy fél doboz, április 12-ig még jó, szerintem el fog fogyni. Párat én is ettem belőle, igaz, cukor van benne, de legalább könnyű számolni...egy darab 100 kalória és 10 gr CH :)...továbbra is a rossz vicc kategóriába esik, hogy 65 centbe kerül, ami fele annyi, mint Mo.-n, ahol készül...mindegy.

Jelenleg a kardiót erőltetem, nem edzek....de a terv az, hogy 1-2 héten belül elkezdem a gyúrást megint. A súlyom rendben van, de még pár kilót le akarok dobni, és csak aztán indítanám az edzést, végtére is az tömegnövelés vagy mi....a napjaim mostanság szobabringával kezdenek, reggelente 1-1,5 óra...aztán napközben erre tolok még 1 óra HIIT tréninget a taposógépemen, és általában este még egy fél órát vagy taposok, vagy bringázok. Mellette 2000-2200 kalóriát fogyasztok, mostanság napi 80-125 gram szénhidrát mellett.

Vízbevitelem a minimum 2 liter megvan, és naponta szedem a C, Bkomplex, multi, D vitaminokat, meg vasat, calciumot és glukozamint....ez így sok leírva....de nem baj, az étkezéseim messze nem tartalmaznam minden szükséges elemet, szóval kell a kiegészítés.

Kardió

A kardió szívás. Unalmas, fárasztó, egyhangú, sokszor fájdalmas, kényelmetlen izé. Nyilván sokkal élvezetesebb jó nagy súlyokat emelgetni, kinyomni, hajlítani, hiszen az orrom előtt ott a sikerélmény, látom, hogy megy, hogy jobban megy, hogy ennyi is megy....

Viszont mindenki tudja, aki képben van, hogy igenis szükség van a kardiózásra. Én magam mindennap kardiózom, előfordul, hogy egy-egy nap kimarad, de ritkán. Kezdem egy éhgyomri menettel, általában 1 óra szobabringa...reggel a glikogén ki van ürülve, tehát jó eséllyel rögtön a feleslegből fedezi a szükséges energiát a szervezet. Napközben aztán felváltva a súlyzós edzést, illetve a hosszú, 1 órás HIIT training-et csinálom az elliptikus tréneren. Unalmas, igen.

Szembe velem berakom a laptopom, és nézek valami filmet, hogy lekössem magam. Így előfordul, hogy olyan egyébként szar filmeket is megnézek (belenézek), amik azért annyit nem érnek, hogy csak magáért a filmért leüljek elé, de erre tökéletes.

Szóval aki időt szakít arra, hogy kardiózzon rendszeresen, az megérdemli a hátbaveregetést, mert talán az összes edzésforma közül ehhez kell a legnagyobb elszántság, kitartás, hajthatatlanság. Valaki tegnap megkérdezte tőlem, hogy jó ez a cross traineres kardiózás? Mert neki azt mondták, hogy csak a lusták szoktak ezzel edzeni....hát most erre mit lehet mondani? :)  Semmit.

Gyúrunk, vazze...? Nem.

Egy éve kezdtem el az edzésemet. A cél az volt, hogy izmosra gyúrjam magam, és hogy elősegítsem az anaerob mozgás által kiváltott zsírégetési folyamatokat. Az egy év alatt 176 edzést csináltam meg. Abszolút látható a fejlődés, hiszen bár régebben is gyurogattam, de 73 kilóval sosem tudtam rendes 4*8-as szériákat fekvenyomni, vagy egykezes bicepszgyakorlatot 19 kilóval végigtolni. Szóval eredmények vanank, mégis leállok vele. Miért...?

Valahol tisztában voltam azzal, hogy a tömegnövelés az azt jelenti, hogy növekszik a tömegem, de valamiért azt gondltam, hogy optikailag, érzetileg ez csak pozitív irányú változást hoz majd. Viszont nem így lett. Egy olyan súlyt tartok ezzel az edzéstervvel (a súlyzós edzések mellett aktív kardió, napi 2 óra átlag meglegyen összes mozgásra, mellette 1800-2200 közti átlagolt kalóriabevitel), ami nekem túl sok. Fittnek, erősnek érzem magam, de ahhoz, hogy a felszedett izmok optikailag is megjelenjenek, ahhoz nekem kés alá kéne feküdnöm. Oly nagymértékben voltam elhízva olyan sokáig, hogy rengeteg bőr/zsírszövet rajtam maradt a lefogyásom után, így akármennyi izmot építek alá, az sosem fog meglátszani, ellenben tolja ki az izomszövet feletti zsír- és bőrszövetet, amitől a tömegem mellett a testkörfogataim is csak növekednek.

Gondolom, ha leműttetném magamról a felesleget, és rásegítenék valami cuccal a gyúrásra, hogy jó sok vizet kössenek le az izmaimban a szteroidok, akkor lehetnék optikailag is esztétikus, de ezek közül egyik sem fog megtörténni soha a jószántamból. Kés alá sem megyek, és cuccolni sem fogok.

Inkább a gyúrásokat lecsökkentem heti 2-3 alkalomra, és a súlyokból is visszaveszek, mert az ízületem eléggé megviselték ezt az egy évet....és rámegyek a kardiógépekre....bicikli, cross trainer, evezőpad....inkább ezeken nyomom le azt a napi két órát, és meglátjuk, hogy az átlag 2000-es kalória bevitel meleltt hogy alakul a súlyom. Ha nem indul meg lefelé, akkor csökkentem tovább. Most ez a tervem.

Panaszra amúgy nincs okom, mert alapvetően megvagyok, de nekem egy 10 kilóval kevesebb súly kényelmesebb lenne, azt hiszem. Úgyhogy most ezt kitűzöm magam elé, és majd meglátom, ha odaérek, akkor hogyan tovább.

Mindig a középútról papolok, nyilván a nagy fogyásom utáni gebe állapot nulla mozgással sem volt jó, meg ez a mostani medve-style sem az igazi...úgyhogy irány a középút.

Érdekes amúgy, mert ezekből a súlyingadozásaimból még a közvetlen családtagjaim sem vesznek észre semmit, azt hiszem igazán csak engem zavar az a plusz, de hát elsősorban ugyebár magammal kell együttélnem, szóval nem hagyhatom szó/tett nélkül a saját érzéseimet...

Mindennapok

Egy hónapja nem írtam. Tombol a nyár, errefelé igen szokatlan módon 30 fokok vannak délutánonként, és éjjel nehéz aludni a  hőségtől. Közben az idő megy előre, már a legkisebb gyerek is befejezte az általános iskolát, és szeptemberben kezdi a gimnáziumot....

A napi étkezések megszervezése továbbra sem egyszerű....hiszen vagyunk mi V-vel, a napi edzéseinkkel meg a fenntartható diétáinkkal...meg van a két sovány kamaszfiú, akik képesek nyomtalanul elnyelni bármekkora mennyiségű energiát....és van a kiskamasz srác, akinek kb 3 éve igyekszünk kontrollálni a tömegét, mondhatni sikeresen, de nem könnyen. V és én jobbára túrót, joghurtot, gyümölcsöket, csirkemellet, salátákat, teljes kiőrlésű csökkentett kalóriás pékárut fogyasztunk, finomlisztet és cukrot szinte semmit. A két nagyobbik fiam literszám issza a nesquick-et, imádják a pizzát, a fagyikat, a friss fehér péksüteményeket, továbbá a rakott krumplit és a palacsintát. A legkisebb fecske sajnos imádja a tésztákat, az édességet, a fagyit, és különös érzékkel szúrja ki, "érezze ki", ha mondjuk  zabkorpával dúsítom a nokedlitésztát...és akkor már nem annyira szereti. Feleségemmel közösen képviselt stratégiánk igyekszik finoman ötvözni a belső és a külső kényszert, azaz hosszú előadásokban magyarázzuk el neki az anyagcsere folyamatok általunk ismert részleteit, továbbá hogy melyik összetevő mit tesz a testünkben,stb. Ugyanakkor sajnos ugye a saját elrettentő példám is előtte van. Szerencsére értelmes kölyök, és megérti mindazt, amit mondunk neki, és igyekszik....azonban nem lehet teljes mértékben egy 12 éves srác vállára rakni ekkora terhet, szóval segíteni is kell azzal, hogy mindig van itthon alternatív kaja, és folyamatosan szemmel tartjuk, mikor mit eszik, és ha szükséges felhívjuk a figyelmét arra, hogy ebből vagy abból túl sokat fogyasztott, egyen most mást helyette. Mellette a napi mozgást is erőltetni kell, mert hajlamos elfeledkezni róla. Heti kétszer úszás, a többi napokon vagy kardió, vagy foci, vagy súlyzós edzés. A cél, hogy ne teljen el nap aktív mozgás nélkül. természetesen rendszeresen mérlegre áll ő is, ahogyan mi is...és a rögzítjük a változásokat. Elégedettek vagyunk, mert láthatóan sikerül a terv, szépen alakul a testképe. Közben persze nem könnyű, hiszen az ember nem tehet különbséget a gyerekei között, de nyilván nem tagadhatom meg adott esetben az édességet az egyiktől csak azért, mert a másiknak nem kéne olyat ennie.

Valaki nekem szegezte a kérdést, hogy miért nem ugyanazt az egészséges ételt adom a gyerekeimnek, amit magunknak csinálunk, miért "mérgezem" őket junk kajával. Ezt azok tudják igazán érteni, akiknek vannak gyerekeik, és akik foglalkoznak az egészséges életmód kérdésével. Mert egy szülő, aki szereti a gyerekét, az igyekszik mindent megadni neki, ami jó az életben. És egy szelet süti, vagy egy frankó pizza bizony jó. Vagy a nagy melegben egy fagyi/jégkrém. És a gyerekek növésben vannak, az pedig tudvalévő, hogy a csontnövekedés igényli a legnagyobb mennyiségű energiát. Az illetőnek úgy fogalmaztam meg röviden, hogy miért tagadjam meg tőlük, ha ők megengedhetik maguknak, hogy ehessenek ilyesmit. Nyilván én a magam múltjával, meg a korommal már korlátozottan fogyasztok ilyeneket, de ha valaki fiatal és tele van energiával, és egészséges, akkor miért tagadánk meg tőle az efféle élvezetet? Arról nem beszélve, hogy ha nem lenne otthon más kaja, csak saláta, meg grillezett csirkemell, akkor a gyerekek nem ennének és pont. Majd eljárna a haverjához, vagy venne magának olcsó kekszet-csokit, és azt tömné magába. Elveszítenénk a kontrollt felettük. Szívesebben vagyok megengedőbb, és akkor már inkább egyen olyan palacsintát/süteményt, amit én készítek neki, mint a bolti ki-tudja-mivel-televágott feldolgozott ipari szart. Nem? De.

Szóval a napi ennivaló tervezése, és kivitelezése nem könnyű. Elérni, hogy mindig mindenki fogára és anyagcseréjére való étel legyen itthon. Szerencsére viszont a kialakított edzőterem sokszor bizonyul kevésnek, mert 5ünk közül 4-en majdnem kivétel nélkül napi szinten használjuk. Lassan nézni kell majd új súlyokat, mert kezdenek elhasználódni a régiek...meg persze lassan ki is nőjük őket.

Folyamatos billegés amit érzek, mintha egy kötélen táncolnék....olyan könnyű túlzásokba esni. Rengeteg ember konkrétan leszarja, mit és miért eszik, illetve, hogy mozog-e eleget. És rengeteg embernek azért nincs élete, mert kidekázza azt, és kizárólag az edzőteremben létezik. Proteinporok, kiegészítők, egyéb 3 vagy 4 betűs mozaikszavakból álló kódok, súlyok, hevederek, csigák, gépek és grammokra kimért saláták, csirkemellek és rizsfélék között. Vastagon lesajnálva mindazokat, akik nem hasonlóképpen élnek.

Hiszem, hogy a boldogság, mint alapvető életcél, nem attól függ, ki melyik csoporthoz áll közelebb. Viszont a választott életforma szoros kapcsolatban áll a boldogsággal, az minden kétségen kívül áll. Nyilván a két szélsőség közti út (már megint) az optimális. És (már megint) az a legnehezebb, hogy a két szél között vezető mesgyén maradjunk....mert senki nem tudja, milyen széles az az ösvény. Mi fér még bele, és mi számít már elvakultságnak vagy nemtörődömségnek. Ki mondja meg, mikor fér bele egy hamburger, vagy egy pofa sör? Ki mondja meg, napi hány óra edzés számít mániákusnak? Ki a betegebb: aki számolatlanul tömi magába a kaját, vagy aki grammonként méri ki az összetevőket, és minden zsírtól, ami nem közepes szénláncú molekulákból áll, irtózik?

Mint mindig, ez az egyenlet is sokismeretlenes, és nagyon nehéz behatárolni biztosan, mi is jó nekünk, és mi az, ami már túlzás. Lehet szavakon lovagolni, lehet beállni a sorba, olyasmi dolog ez, mint a cukor-édesítőszer kérdés, vagy a politikai hovatartozás. Sokkal inkább hit, mint racionalitás és logika kérdése. Minden oldalon áll valaki, aki kurva okos, és megmondja, hogy miért úgy és nem így. Vagy miért így és nem úgy.

5 év

Újabb bizonyság arra, hogy a béemmí nem minden. Féltem megborotválkozni, pedig többen mondták, hogy kéne....de emlékeztem arra, hogy 5 éve, mikor levágtam utoljára a szakállamat, bucifejűnek láttam magam. Az 5 évvel ezelőtti énemhez képest momentán 5 kilóval vagyok nehezebb, mégsem lett bucibb fejem, sőt.

Nyilván az elmúlt évek alatt végzett gyúrás, bringázás, és egyéb sporttevékenység áldásosan hat ezekre a dolgokra, pedig ha csak a súlyból indulnék ki, azt mondhatnám, hogy kövérebb vagyok, mert évi 1 kilót híztam haha.

100

A mai edzésem kereken a századik volt. Tavaly szeptemberben kezdtem az átmozgató edzést, relatíve alacsony súlyokkal, kis szériákkal, és nagy nehézségekkel :) Mostanra már izomcsoportokra koncentrálok egy-egy edzés során, és sokkal nagyobb súlyokkal dolgozom.....de. De sajnos az ízületeim nem szeretik. Fáj a könyököm, a vállam, a csuklóm....(de most épp az alkarom, és a nyakam is)....és a derekam :):):) 

Továbbá a fejlődés sem úgy alakul, ahogy én azt elképzeltem. Az elején látványosan változtam, aztán valahogy megállt minden. Persze a bicepszem nőtt 5 centit, a combom is, és a mellkasom is, de valamiért nagyobb ütemű növekedésre számítottam. 

Mindezek ellenére nem hagyom abba. Beleástam magam valamennyire a témába, és rájöttem egy csomó dologra. Például arra, hogy a túl nagy súlyokkal való munka, és a bemelegítés/nyújtás hiánya kivégzi az ízületeket, és fájdalmassá teszi a munkát. Vagy arra, hogy ha nekem rossz a csuklóm, akkor különösképpen oda kell figyelnem, hogy a gyakorlatok során hogyan veszem igénybe, és hogyan engedem rá a terhelést.

Odafigyelek, hogy ne akkora súllyal dolgozzak, amekkorával tudok...tudnék, hogy mindig melegítsek be, és sose felejtsem el az edzés végén a nyújtást. Elkezdtem V-vel jógázni is, és rendszeressé tettem a szobabringa mellett a crosstrainer-es HIIT edzéseket, alkalmanként 45 perces programban, maximum fokozaton. Úgyhogy ha nem is olajozottan, de azért az ízületeim működnek, és nem tudták elvenni a kedvem az edzésektől.

Összességében jó mókának tartom, az általam fabrikált lehúzó- és evezőgép tök jól funkcionál, használom letolásra, és mellhez húzásra is, már a harmadik kábelt fogyasztom, na nem azért, mert tönkremegy, hanem mert csúnya fekete lesz a használattól, és elcsavarodik rajta a burkolat is. V-t is sikerült belerángatnom, és nagyon inspirál, hogy milyen szépen fejlődik, és milyen kézzelfoghatóan javul a teljesítménye. Marci lelkiismeretesen tolja, Benit néha nógatni kell, Jancsi viszont nem szerette meg a dolgot. Tomi már félig nem lakik itthon, ő terembe jár, de aikor itthon van, szoktunk együtt gyúrni, legutóbb túl is terheltük kicsit a szerkezetet a megállás nélküli munkával, úgyhogy a békában meglazult a kábel, és kicsúszott. Szerencsére nem történt semmi baj, gyorsan megcsináltuk. Kari is általában az egyetem edzőtermébe jár, itthon csak néha egy-egy hétvégén van, akkor meg inkább csak kardiózni szokott.

A biciklizés egyre jobban hiányzik....úgy értem, az igazi kerékpározás....ahogy egyre szebb az idő....de a balesetem sajnos elveszi a kedvem attól, hogy megint nyeregbe szálljak. A mozgásigényemet ezért inkább itthon, a négy fal között igyekszem kielégíteni.

Kényszerkardió

Csakhogy ne legyen unalmas sosem az élet....Egyik szemem sír, a másik nevet. Végre a platóm eleresztett, ennek örülök, igen bosszantó volt a heteken át tartó helybenjárás. Viszont egy rossz mozdulattól olyan szinten beállt a jobb vállam, hogy nem hogy edzeni, élni is alig tudtam két napig. Szerencsére a második napon már egy óra kardió belefért, a harmadik napon már ment a 3 órás kardiózás is, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem maradok mozgás nélkül, de most egy hétig biztosan nem nyúlok súlyzóhoz, mert félek, súlyosabb sérülést is begyűjthetek.

Hiába, az aktív súlyzós edzés megviseli a szervezetemet. Nyilván a korom, meg a hosszú ideig elcseszett testszerkezetem miatt...de a könyököm után most a vállam kattan be....a térdem meg a bringázásnál sajgott az első 50 km után...azóta szedem a glukozamint is rendszeresen...szembe kell néznem a korlátaimmal, mese nincs :)

Úgy döntöttem, most egy hét kényszerkardió lesz: napi három óra kardióedzés, és nulla súlyzó. Remélem a vállam rendbejön, és a következő héten visszatérhetek a súlyzós edzésekhez. Addig marad a szobabringa és a crosstrainer. A biciklin két órát tekerek, legfeljebb két részletben, a maradék egy óra a cross-on HIIT sémában, max fokozaton. Ez rendesen csak minden másnapi menet, mert a többi napokon a súlyzós edzés dominált....

Nejemmel pakolásztunk a házban...előkerült az egyik régi nadrágom....igen vicces ha most magamra húzom....:)

Türelem

Az egyik démonom. Már gyerekként is a fejemhez vágták, hogy türelmetlen vagyok. Talán lefogyni is azért nem tudtam sokáig, mert nem volt elég türelmem hozzá. A lényeg, hogy a türelem nagyon fontos, és azt gondolnám, mára már megtanultam a leckét, de úgy tűnik van még mit fejlődnöm. Az történt ugyanis, hogy elkezdtem az edzésprogramot tavaly szeptember végén, aminek az volt a lényege, hogy heti három edzés, és havonta más gyakorlatsor. Azonban én úgy belejöttem, hogy hamarosan nem heti 3 nap csináltam, hanem minden másnap. Ez később tovább fajult, és mindennap edztem.

Ez még önmagában talán oké lett volna, de ahogy bírtam, emeltem a súlyok nagyságát is, így jutottam el pl. oda, hogy az egykezes bicepszgyakorlatot 9 kilóval kezdtem, 3x12 szériában, és 16,5 kg/4x12 szériáig jutottam. Egykezes áthúzás szintén 9 kiló, 3x12-ről 26,5kg 4x16-ig. Ezek elég nagy súlyok, de élveztem, hogy meg tudom csinálni. Azonban pár napja már elviselhetetlen könyökfájdalom lépett fel a bal könyökömben. És akkor is, ha nem edztem éppen.

Utánaolvastam...teniszkönyök, golfkönyök, ízületi gyulladások, túlterhelés, nem megfelelően végzett gyakorlatok, rossz csuklópozíció, bemelegítés, nyújtás hiánya. Így hirtelen ennyi jut eszembe, de magamnak persze listát írtam, és átírtam az egész edzéstervemet, könyökkímélő módra. Bicepszet csak támasztott könyökkel, és áthúzást egyenlőre csak jobbkézzel csinálok egy hétig, aztán majd meglátjuk. Mellette végre lecseréltem a padot is, egy újra, aminek van Scott-pad része is, így lehet koncentráltan a bicepszre dolgozni.

Az ünnepek alatt felszedett kilók szépen mennek visszafelé, de azt mindennap tudatosítanom kell magamban, hogy a napi testépítés mellett nem várhatok túl intenzív súlycsökkenést, mert ezek egymásnak ellene menő folyamatok. Igyekszem minden edzés után bevinni legalább 30 gr fehérjét, amíg az "ablak" nyitva van. Ha van itthon túró, akkor azt, ha nincs akkor tojásfehérje-maltodextrin-tej kombót, de a múltkor főztem egy rizottót barna rizsből, csirkemellből, gombából, répából, spárgából, és abból ettem edzés után, abban is van elég fehérje.

Az étkezésem továbbra sem túl változatos, napközben a fehérjés cucc, délután valami snack (alma vagy sárgadinnye, esetleg magam által gyártott egészséges mogyoróvaj), este a slimbo szendvicseim, meg szintén valami gyümi, vagy mogyoróvaj. Kerülöm a sok szénhidrátot, inkább a fehérjére koncentrálok, továbbá a natúr ételekre. Ezekkel szemben talán megenegedőbb vagyok, mint a szigorú fogyasztós időszakokban ( mogyoróvaj, sajt, rizs), de a test építésében kulcsfontosságúnak gondolom őket. A napi 1,5-2óra kardió megmaradt, ezt ébredés után a szobabringán hajtom végre, ha laza napot tartok, akkor csak egy órát megyek rajta. Az edzéseim viszont a kezdeti 30 percről felmentek 70 percre.

Visszább vettem a súlyokból, de növeltem a szériaszámot, és a napi edzésről nem mondtam le. Hihetetlen, de nehéz kihagyni. Tudom, exorexia. De tartom a kontrollt folyamatosan, és tudatosan igyekszem nem exorex lenni. A konklúzió: a türelem fontos :)

Évvége, részeredménnyel

Nálunk is pörög most minden, mindenki lassan itthon van, megy a készülődés ezerrel, készülnek a finomságok, szól a zene, és mindenki rá van hangolódva az Ünnepekre. Közben nyilván nem fogyókúrázunk, ellenben az edzéseinket igyekezzük tartani. Szeptember végén, mikor kezdtük, megkértem V-t, hogy fotózzon le, csakhogy később legyen majd viszonyítani mihez...ha lesz eredmény.  Pár napja poénból lefotózott megint, én meg -bár nem kifejezetten mostanság akartam összehasonlítást végezni- egymás mellé raktam a két képet. És örömmel konstatáltam, hogy látható valami fejlődés, tehát igenis van értelme a dolognak. A program, amit elkezdtem, 20 hónapos, minden hónapban van kis változtatás, hogy ne legyen unalmas. Kíváncsi vagyok, hogy alakul a dolog, mondjuk nyárig bezárólag. Nehéz különben, mert az izmosodás egyben súlynövekedés is, meg körfogatnövekedés is, amit egy valaha komoly túlsúllyal rendelkező embernek nem könnyű megemészteni, de szokás szerint ezt is mentális  tréningnek fogom fel :):)

Fényes tekintettel nézzünk előre az eljövendő évre, kívánom, hogy mindenki lazítson, élvezze az évvégét, és jövő évben teljesüljön minden elképzelés, amit álmodni merünk!

Holnapután Karácsony, nem hiszem hogy addig fogok ide írni, úgyhogy ezennel kívánok minden kedves erre járó olvasónak

NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT, és persze BOLDOG ÚJÉVET!

Érintő

A balesetem óta nem ültem biciklire. Lett volna lehetőségem rá, de nem tettem. Miért nem? Azt hiszem, legfőképpen azért nem, mert nem tudom, mit kéne csinálnom: soha többet nem kimerészkedni az útra? Vagy kamerával, túlméretezett lámpákkal, és láthatósági, lehetőleg villogó mellénnyel, szigorúan a sáv közepén haladva? Mostantól csak kerékpárúton, vagy arra kijelölt sávban?

Az első verzió, hogy soha többet, talán szélsőségesen hangzik, de engem meglegyintett a halál szele idén Júniusban...mert utólag rekonstruálva a történteket, kizárólag a szerencsén múlott, hogy éppen nem haladt arra egy szabályosan közlekedő jármű, ami simán átgurulhatott volna rajtam, amint eszméletlenül gurulok át a szembe sáv területére. Tehát annak ellenére, hogy szabályosan, megfelelő helyen haladtam, megfelelő irányba, kivilágítva, rikító sárga dzsekiben, annak ellenére csak a szerencsén múlt, hogy életben maradtam. Tökmindegy, hogy igazam van vagy nincs, ha meghalok, nem? Sajnos tökmindegy, mennyire vagyok elővigyázatos, ha jön egy hülye, aki nem vesz észre. A kerékpárutak szerintem nem arra valók, hogy hosszú túrák alkalmával használjuk őket. Arról nem beszélve, hogy hány helyen van, hogy egyszer csak vége van a kerékpárútnak, mint a botnak, és nincs semmilyen lehetőség sem megállni hol, sem átsorolni valami olyan helyre, ami biztonságos (parkoló, leállósáv, öböl, bármi). A kerékpárutak a véleményem szerint sokkal inkább városon belüli helyváltoztatásra alkalmasak. Ma pont voltam autóval a reggeli dublini csúcsban. Igen, valóban kegyetlen sok bringás van, és egy 50 centis úton jönnek sokszor hárman egymás mellett, de van, hogy az autók között cikáznak, van olyan is, hogy segédmotoros megy a bringaúton. Kész vicc a közlekedés ilyenkor a sok busszal, a hirtelen megszűnő sávokkal, az idióta és arrogáns taxisokkal. Nálam ez a fajta bringázás nem egyenlő azzal, hogy elindulok, és megyek 100 kilométert a vidéki utakon, hegyek-völgyek között. Szóval ez két külön műfaj.

És az a legnagyobb gond talán, hogy az emberek nagy többsége gondolkodik úgy, ahogy a betett képen a hozzászóló is. Hogy a biciklisek menjenek a francba, nem fizetnek útadót, sem biztosítást, pedig a köcsögök használják az utakat és képesek kárt is okozni az autókban. Rátámaszkodik a mocskos kezével, meg fékezésre kényszerít, miközben nem is lenne joga az utakat használni. Meg is érdemlik, ha elütik őket! És nem vicc, tényleg így gondolkodnak az emberek, és ki is mondják. Nem tudom, ez mennyire tipikusan ír attitűd, de ebből a szempontból valahogy élhetőbb országnak tűnik Németország, vagy Hollandia, ahol sokkal, de sokkal normálisabban viszonyulnak azokhoz, akik kerékpárra ülnek.

Persze az élet veszélyes, hiszen kilépünk az utcára, és fejünkre eshet egy cserép, beülünk az autóba, felszállunk egy buszra Az viszont egy opcionális döntés, hogy elmegyek-e biciklizni vagy sem. Lelkileg mindenesetre eléggé megvisel, hiszen a biciklizés nekem nagy segítség volt a súlytartásban. Futni nem tudok az ízületeim miatt (hiába, azért 200 kilósan az 15-20 év nyilván nem múlt el nyomtalanul), másrészt mivel nem műttettem le magamról a felesleget, így az sem valami kellemes futás közben. Az eredetileg sitting-roomként funkcionáló helyiség mára már tényleg kész edzőterem, mert próbálom valahogy a mozgásos részét az életmódnak megoldani itthon, a négy fal között