Mindennapok

Egy hónapja nem írtam. Tombol a nyár, errefelé igen szokatlan módon 30 fokok vannak délutánonként, és éjjel nehéz aludni a  hőségtől. Közben az idő megy előre, már a legkisebb gyerek is befejezte az általános iskolát, és szeptemberben kezdi a gimnáziumot....

A napi étkezések megszervezése továbbra sem egyszerű....hiszen vagyunk mi V-vel, a napi edzéseinkkel meg a fenntartható diétáinkkal...meg van a két sovány kamaszfiú, akik képesek nyomtalanul elnyelni bármekkora mennyiségű energiát....és van a kiskamasz srác, akinek kb 3 éve igyekszünk kontrollálni a tömegét, mondhatni sikeresen, de nem könnyen. V és én jobbára túrót, joghurtot, gyümölcsöket, csirkemellet, salátákat, teljes kiőrlésű csökkentett kalóriás pékárut fogyasztunk, finomlisztet és cukrot szinte semmit. A két nagyobbik fiam literszám issza a nesquick-et, imádják a pizzát, a fagyikat, a friss fehér péksüteményeket, továbbá a rakott krumplit és a palacsintát. A legkisebb fecske sajnos imádja a tésztákat, az édességet, a fagyit, és különös érzékkel szúrja ki, "érezze ki", ha mondjuk  zabkorpával dúsítom a nokedlitésztát...és akkor már nem annyira szereti. Feleségemmel közösen képviselt stratégiánk igyekszik finoman ötvözni a belső és a külső kényszert, azaz hosszú előadásokban magyarázzuk el neki az anyagcsere folyamatok általunk ismert részleteit, továbbá hogy melyik összetevő mit tesz a testünkben,stb. Ugyanakkor sajnos ugye a saját elrettentő példám is előtte van. Szerencsére értelmes kölyök, és megérti mindazt, amit mondunk neki, és igyekszik....azonban nem lehet teljes mértékben egy 12 éves srác vállára rakni ekkora terhet, szóval segíteni is kell azzal, hogy mindig van itthon alternatív kaja, és folyamatosan szemmel tartjuk, mikor mit eszik, és ha szükséges felhívjuk a figyelmét arra, hogy ebből vagy abból túl sokat fogyasztott, egyen most mást helyette. Mellette a napi mozgást is erőltetni kell, mert hajlamos elfeledkezni róla. Heti kétszer úszás, a többi napokon vagy kardió, vagy foci, vagy súlyzós edzés. A cél, hogy ne teljen el nap aktív mozgás nélkül. természetesen rendszeresen mérlegre áll ő is, ahogyan mi is...és a rögzítjük a változásokat. Elégedettek vagyunk, mert láthatóan sikerül a terv, szépen alakul a testképe. Közben persze nem könnyű, hiszen az ember nem tehet különbséget a gyerekei között, de nyilván nem tagadhatom meg adott esetben az édességet az egyiktől csak azért, mert a másiknak nem kéne olyat ennie.

Valaki nekem szegezte a kérdést, hogy miért nem ugyanazt az egészséges ételt adom a gyerekeimnek, amit magunknak csinálunk, miért "mérgezem" őket junk kajával. Ezt azok tudják igazán érteni, akiknek vannak gyerekeik, és akik foglalkoznak az egészséges életmód kérdésével. Mert egy szülő, aki szereti a gyerekét, az igyekszik mindent megadni neki, ami jó az életben. És egy szelet süti, vagy egy frankó pizza bizony jó. Vagy a nagy melegben egy fagyi/jégkrém. És a gyerekek növésben vannak, az pedig tudvalévő, hogy a csontnövekedés igényli a legnagyobb mennyiségű energiát. Az illetőnek úgy fogalmaztam meg röviden, hogy miért tagadjam meg tőlük, ha ők megengedhetik maguknak, hogy ehessenek ilyesmit. Nyilván én a magam múltjával, meg a korommal már korlátozottan fogyasztok ilyeneket, de ha valaki fiatal és tele van energiával, és egészséges, akkor miért tagadánk meg tőle az efféle élvezetet? Arról nem beszélve, hogy ha nem lenne otthon más kaja, csak saláta, meg grillezett csirkemell, akkor a gyerekek nem ennének és pont. Majd eljárna a haverjához, vagy venne magának olcsó kekszet-csokit, és azt tömné magába. Elveszítenénk a kontrollt felettük. Szívesebben vagyok megengedőbb, és akkor már inkább egyen olyan palacsintát/süteményt, amit én készítek neki, mint a bolti ki-tudja-mivel-televágott feldolgozott ipari szart. Nem? De.

Szóval a napi ennivaló tervezése, és kivitelezése nem könnyű. Elérni, hogy mindig mindenki fogára és anyagcseréjére való étel legyen itthon. Szerencsére viszont a kialakított edzőterem sokszor bizonyul kevésnek, mert 5ünk közül 4-en majdnem kivétel nélkül napi szinten használjuk. Lassan nézni kell majd új súlyokat, mert kezdenek elhasználódni a régiek...meg persze lassan ki is nőjük őket.

Folyamatos billegés amit érzek, mintha egy kötélen táncolnék....olyan könnyű túlzásokba esni. Rengeteg ember konkrétan leszarja, mit és miért eszik, illetve, hogy mozog-e eleget. És rengeteg embernek azért nincs élete, mert kidekázza azt, és kizárólag az edzőteremben létezik. Proteinporok, kiegészítők, egyéb 3 vagy 4 betűs mozaikszavakból álló kódok, súlyok, hevederek, csigák, gépek és grammokra kimért saláták, csirkemellek és rizsfélék között. Vastagon lesajnálva mindazokat, akik nem hasonlóképpen élnek.

Hiszem, hogy a boldogság, mint alapvető életcél, nem attól függ, ki melyik csoporthoz áll közelebb. Viszont a választott életforma szoros kapcsolatban áll a boldogsággal, az minden kétségen kívül áll. Nyilván a két szélsőség közti út (már megint) az optimális. És (már megint) az a legnehezebb, hogy a két szél között vezető mesgyén maradjunk....mert senki nem tudja, milyen széles az az ösvény. Mi fér még bele, és mi számít már elvakultságnak vagy nemtörődömségnek. Ki mondja meg, mikor fér bele egy hamburger, vagy egy pofa sör? Ki mondja meg, napi hány óra edzés számít mániákusnak? Ki a betegebb: aki számolatlanul tömi magába a kaját, vagy aki grammonként méri ki az összetevőket, és minden zsírtól, ami nem közepes szénláncú molekulákból áll, irtózik?

Mint mindig, ez az egyenlet is sokismeretlenes, és nagyon nehéz behatárolni biztosan, mi is jó nekünk, és mi az, ami már túlzás. Lehet szavakon lovagolni, lehet beállni a sorba, olyasmi dolog ez, mint a cukor-édesítőszer kérdés, vagy a politikai hovatartozás. Sokkal inkább hit, mint racionalitás és logika kérdése. Minden oldalon áll valaki, aki kurva okos, és megmondja, hogy miért úgy és nem így. Vagy miért így és nem úgy.