Vágyak és valóság

Klasszikus mondás, hogy meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk. Én kiegészíteném: meg kell tanulni vágyakozni azután, ami sosem lesz a miénk. Úgy értem, hogy megérteni azt, ami elérhető, és felfogni azt, ami nem. Hogy tisztában lenni azzal, ami csak vágy maradhat csupán, valóság sosem. Vágyakozni lehet persze, de tudni kell, mi maradhat csak vágy, és mi az, ami megvalósítható. Vágyakozhatok eljutni a Mars-ra, vágyakozhatok arról, hogy egy Lamborghinit vezetek, vágyakozhatok arról, hogy 18 éves szépségkirálynők legyeznek pálmalevelekkel Hawaii tengerpartján, miközben gin-tonicot szürcsölök, és mindenki a parancsaimat lesi. Vágyakozhatok azután hogy a testem egy 20 éves teste lesz – de az igazság az, hogy ezek egyike sem válik valóra. Sosem.

Ez nem jelenti azt hogy vágyakozni rossz dolog. Nincs benne semmi rossz. Csak tudni kell, mi az, ami után vágyakozunk, ennyi. Álmodozni lehet arról, hogy lottóötöst nyerünk, ki ne álmodozott volna róla? Még azok is, akik nem lottóznak….de arra építeni nem lehet, hogy mondjuk akkor teszem rendbe az életemet, amikor majd nyerek a lottón. Úgy gondolom, egy egészséges ember tisztában van a helyével a világban, érti a környezetét, tudja honnan jön, merre tart, és tudja mi a valóságos, mi pedig nem az. És azt is tudja, hogy a vágyai reálisak-e….megvalósíthatók, vagy nem.

Mindannyian láthatunk olyan ellenpéldákat, akik – rendelkezve az erre elég anyagi lehetőséggel- kergetik a fiatalságukat, és szénné műttetik magukat, hogy tökéletes legyen az arcuk, a mellük, az orruk…hogy ne legyenek ráncaik. És mellette őrült módon diétáznak is persze, hogy elhitessék a világgal, na és persze magukkal, hogy náluk megállt az idő, és hiába 50 évesek, a testük akár egy húszévesé. Igen, sok ilyen van….rajtuk nevet a világ.

Mindig azt vallottam, hogy egyensúlyra kell törekedni, megtalálni azt a közepet, ami egészséges, ami reális, ami kivitelezhető. Biztos, hogy összetett egy ember megjelenése, és hiszem, hogy a külső valahogy kapcsolódik a belsőhöz is. Sokan mondják, hogy az elhízás mögött mindig van valami lelki ok. Én rengetegszer elemeztem magam, hogy nálam mi lehetett az….és végül nem jöttem rá. Tippeim vannak, de nem jöttem rá, pontosan mi volt az oka annak, hogy elhíztam. Úgy értem a lelki oka, mert a gyakorlati ok az nyilvánvaló…természetesen a sok eves és a kevés mozgás vezet az elhízáshoz, ez triviális…de hiszem, hogy mindig van valami spirituális ok is a háttérben…

Bolondság lenne azt gondolni, hogy a megjelenés, a testtömeg, az alkat…hogy ezeknek nincs genetikai determinációjuk. Minden tulajdonságunk be van kódolva a génjeinkbe….a szemünk színe, a hajunk színe….minden apró kis dolog, miért pont a testalkattal kapcsolatos részletek ne lennének meghatározva előre? Biztos, hogy az anyagcsereműködés egészséges határain belül a testünk ezt a bekódolt alkatot preferálja. Ha ettől el akarunk térni, akkor “meg kell erőszakolni” a genetikánkat, és ellene kell menni mindennek. Én ennek tulajdonítom azt, amikor valaki úgy érzi, hogy fogynia/híznia kéne  (10-15%-os eltérésnél….nem kóros mértékű kövérségnél/soványságnál), de csak extrém erőfeszítéssel tudja elérni azt az állapotot, ami szerinte optimális. El tudja érni, de nagyon nehezen, sok szenvedéssel. Itt jön be, hogy a genetikai sokféleség nem passzol az adott társadalmi elvárással…jelesül, hogy egy nő akkor “modell alkat”, ha csontsovány. Bár az utóbbi időben jelen van a másik –szerintem nem kevésbé veszélyes- trend, miszerint fogadd el magad, nem baj ha ötvenes a béemmíd…így vagy szép ahogy vagy…

Úgy gondolom, egyik sem jó….hanem a “jó” az egy olyan tartomány, ahol a test funkcionál normálisan, ahol az erőnlét megvan, a tápanyagok mennek befelé és mozgás is van. Ezen tartományon belül már csak az egyén maga gondolhatja magát túl kövérnek/soványnak, ami persze sokmindenre visszavezethető.