Thursday, 3 November 2011

Dr. House és a matematika

Sok embertársammal együtt én is kedvelem Dr. House eseteit. Alapvetően több dolog miatt is, bár az mindig szomorúsággal tölt el, amikor belegondolok, hogy bizony a való életben a doki esetei rendre elhaláloznak, ugyanis ilyen pali csak a "mesében" van, ahelyett, hogy minden kórházban csücsülne egy hozzá (mármint a karakteréhez) fogható zseniális diagnoszta.

Van egy blog, amit szoktam olvasni, többé kevésbe rendszeresen, egy srác vezeti, aki fogy. Jól ír, bírom a stílusát, humoros, értelmes, kicsit ugyan geek, de az nem baj :) Egy nagy "hibája", hogy állandóan fut :) Amolyan futóblog az övé. Oké, nem hiba az...csak nem vág az én profilomba. Mert az világos, hogy ha valaki életmódot vált, akkor keres magának valamit, valakit, amibe/akibe bele tud kapaszkodni. vannak persze fogódzók önmagunkban is...de az ember keresi az összes lehetőséget. És ha valaki egyedülálló, és van olyan szabad mozgástere, hogy be tudja illeszteni a rendszeres mozgást az életébe, akkor ez egy kiváló kapaszkodó. Egy új közösség, akivel sok hasonló témát meg lehet osztani, akik segítenek, stb. részévé válik az életnek a mozgás, ami során a testet rendben lehet tartani.

Csakhogy. Vannak sokan, mint pl. én is, akik család, gyerekek, munka, problémahegyek közepette szembesülnek az életmódváltás nyűgével, és bizony nincs idő/energia/pénz a terembe járáshoz, vagy a rendszeres futáshoz. Az ijesztő viszont az, hogy a szingli pasi/csaj sem lesz mindig az. Jön majd a szerelem,a család, a gyerekek, a jelzálog, a satöbbi. És nem lesz idő, nem lesz pénz, nem lesz lehetőség a napi terembe járásra. És ha az étkezési szokások és a mozgási szokások együtt válnak be, akkor együtt is kell módosulniuk. Viszont az elég ritka, hogy egy aktív terembe járó valaki, miután megállapodik, és családot alapít, és nem jut annyi ideje a terembe járásra, az gyökeresen megváltoztatná az étkezési szokásait is. Általában sajnos a terembe járás ritkul, és elmarad, mellette viszont az addig kialakult étkezési szokások maradnak. Egy kis matekkal ki lehet következtetni az eredményt.


Visszakanyarodva a kövérekhez: ahogy az egyik hozzászólásban mondta valaki azon a futóblogon...talán...azok, akik (teszem hozzá általában nulla felesleggel magukon) harsogják az elhízottaknak, hogy tessék kérem futni....azok ha fognának 20-30-50 csomag kristálycukrot, és ducktape-pel felragasztóznák a hasukra, vajon mennyire tudnának futni...?? Az aki nem kövér, annak fogalma nincs, milyen érzés, mikor a hatalmas, zsírral teli pocak rángatja az embert minden lépésnél. Mintha ketté akarnál szakadni minden lépésnél. Na most csinálj így végig fél órát, hogy elkezdhess edzeni...

Mert az is közismert, bár keveset vagy nem eleget hangoztatott tény, hogy a szervezetünk a májban és az izmokban eltárolt tartalék szénhidrátot égeti el elsőre, ami általában 3-400 kalóriányi energia. Az kb. fél óra aktív futás során ég el. Ha ezen túl vagyunk, akkor jöhet szóba (megfelelő edzésmóddal persze), hogy az addig felhalmozódott zsírraktárt kezdje el égetni a szervezet. Csakhogy aki súlyosan el van hízva, az nem jut el idáig. Mert nemhogy fél óra, de tíz perc futás után már lóg a bele a szerencsétlennek.

Megint le kell írnom, hogy nem vagyok ellene semmilyen mozgásnak. Mozogni jó. De továbbra is úgy gondolom, hogy a nagyon kövér embereknek a mozgás, mint fogyóeszköz nem használható. Előbb le kell fogyni, előbb alkalmassá kell válni arra, hogy képesek legyünk értékelhető mozgást nyújtani. Amíg nem érünk be abba a tartományba, ahová ácsingózunk, addig csak vergődés meg szenvedés van.

És hogy jön ide Dr. House meg a matematika? Úgy, hogy a számok a barátaink...ha használjuk őket. Sok embert ismerek, aki hasra ütve "számolja ki" a kalóriákat, vagy sehogy sem számolja, mondván egy falat csokis keksz nem számít....vagy mondván, hogy csak megkóstoltam a tejberizst, elég puha lett-e. Ja, hogy 3-4-5 kanállal kóstolta...? A tömény cukros-tejes-rizses szénhidrátot....? Ami egy fogyózónak bizony ördögtől való...? Több száz kalória tűnik el így észrevétlenül az emberekben. Arról nem beszélve, hogy mennyi olyan kalória csúszik le, amit nem megeszünk, hanem megiszunk. A gyümölcslé egészséges, mint tudjuk....nem folytatom. A lényeg, hogy bizony az emberek hazudnak. Maguknak, elsősorban. Megengedőek, elnézőek magukkal szemben, és szemet hunynak.

Tudom, átéltem én is. Átéltem, hogy a közös családi fotókon a gyerekek mögé bújok, átéltem, hogy nem veszek tükröt a lakásba, hogy nincs mérlegünk, mert minek. Hogy figyelek arra, senki se fotózzon le. Hogy lepedőnyi ruhákba bújok, senki lásson meg a ruha mögött. Aztán jön egy egész alakos tükör a hálószobában, ami előtt ruhátlanul meglátom magam....és totál meghasonulás. Aki kövér, az tudja, miről beszélek.

Első kézből tudom, milyen átmenni egy ekkora átalakuláson úgy, hogy közben gyerekek, család, gondok...bőséggel. Nem könnyű. De a matek és az őszinteség sokat segít.


No comments:

Post a Comment