Sunday, 13 November 2011

régi nóta

Nem tudom, hányszor kell még lefutni ugyanazt a kört. Tegnap felhívott skype-on egy régi osztálytársam...este fél tízkor, épp filmet néztünk a családdal. Film megállít, csevegés indul. Hogy miért hívott? Azt hiszem azért, hogy a fejemre olvassa, hogy demostmáraztánelégvolt, hagyjam abba a fogyást, mert higgyem el, egyáltalán nem nézek ki jól, ez már beteges, és átestem a ló túlsó oldalára. Továbbá ez nem jó, amit én csinálok.

Első körben nekiálltam megpróbálni elmondani, hogy ez rendkívül bonyolult és összetett kérdés, és rávilágítottam, hogy alapvetően nem tudja, mit is csinálok, tehát innen nézve kicsit vicces, hogy ítéletet mond olyan dologról, amit nem ismer. Továbbá azt is elmondtam neki, hogy sem az idő, sem a hely -úgy gondolom- nem a legmegfelelőbb ahhoz, hogy ezt most kifejtsük. De miért....mondta ő, és akkor én elkezdtem mondani neki, hogy ez nem úgy működik, hogy megnyomok egy gombot, és megáll a fogyás. Hogy ha valakinek van egy életmódja, ami helytelen, mert elhízáshoz vezet, akkor nem fogyókúra kell neki, aminek vége van egyszer, és akkor visszatérhet a régi, rossz életmódhoz. Váltás kell, igazi, és újra ki kell alakítani egy életformát, ki kell alakítani új étkezési szokásokat...olyan ez, mintha újra meg kéne tanulni járni vagy beszélni. Enni is meg kell tanulni újra....már ha nem akarok visszaesni, nyilván.

Elmondtam, mennyi időmet, és energiámat vesz igénybe az, hogy kitapossam a magam útját, hogy kitapasztaljam a testi működést, hogy számoljam a kalóriát, a ch-t, a fehérjét, a zsírt, valamint ezek arányát az étkezéseim során. Hogy szemmel tartsam az anyagcserémet, hogy odafigyeljek a mozgásra. Fura ám ezt olyan valakinek magyarázni, aki nagyjából magasról levéleményezi, hogy mit és mennyit és mikor eszik, és valószínűsíthetően lövése sincs arról, hogy az esti pizzája, amit vacsira megevett, az hány kalória. És nem mondom én azt, hogy mindenkinek úgy kell élnie, ahogy nekem. Viszont aki olyan mértékben és olyan sokáig volt elhízott, mint én, annak de igenis hogy így kell. Én hiszek ebben, és engedtessék már meg nekem, hogy ha én így csinálom, és működik, akkor ne szeressem, mikor mások ki akarnak oktatni arról, hogy szerintük nekem mi lenne a jó.

No erre a beszélgetőpartnerem közölte, hogy erre neki nincs ereje, meg fáradt, és anélkül, hogy egy mukkot szólhattam volna, letette.

Megint arra gondolok, miért nincsenek, -vagy miért nincs sok- olyan blog, mint az enyém. Miért van az, hogy a lefogyott elhízottak vonalat húznak, és nem téma a régi életük többé. Vajon miért van az, hogy azok az emberek, akikkel újonnan találkozok, akik úgy ismertek/ismernek meg, ahogy nagyjából most kinézek, azok nem gondolják, hogy problémás a kinézetem? Csak azok, akik régről ismernek, azok közül kerülnek ki olyanok, akik szerint ez már beteges, és túlzásba vittem, és már túl sovány vagyok, és a többi...

Lehet, hogy az a baj, hogy valami olyat csináltam, amit másoknak is meg kéne...vagy meg lehetne tenni...? De nem teszik...? Mentséget, okokat, kifogást nem nehéz keresni, találni, legyártani. Tudom, én is abban a cipőben jártam. És azt is tudom, hogy szar dolog, ha valaki rácáfol a talmi talapzatra felhúzott építménnyel. És talán egyszerűbb belerúgni, mint magunkba nézni...Talán egyszerűbb betegségre fogni, vagy valami másra. Egyszerűbb azt mondani, gondolni, az a nem normális, amit a másik csinál, és az van jól úgy ahogy van, amit én csinálok.

Fura érzés időről időre bizonygatni másoknak, hogy nem vagyok halálos beteg, hogy jól érzem magam, egészséges vagyok, és nincs semmi bajom. Majd látva, hallva a kételyt a szavaim nyomán. Ilyenkor istenbizony felmerül bennem, hogy szakítani kellene a régi életemmel, de végleg. Húzni egy vonalat, és elfelejteni mindent, és mindenkit, ami és aki a vonalon onnan való. Megszüntetni ezt a blogot is, befejezni mindent, ami a régihez köt, és új életet kezdeni, új embereket ismerni, mert tehetek én bármit, ha egyszer egy skatulyába bekerültem, onnan úgysem vesznek ki soha a régi ismerősök.

Aztán persze győz a józan ész, a logika, az értelem (nagyképű duma, de szerintem nincs olyan ember, aki saját magát hülyének hinné), a csököny...és csak eljutok oda, hogy juszt sem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem billegek néha, mint rigó a dögön...de az ember már csak ilyen....a billegés hozzátartozik az élethez.

9 comments:

  1. meg ne szuntesd, mi lesz akkor velunk? mi a jelened es a jovodhoz tartozunk nem a multadhoz, illetve kozvetve ahhoz is. Azt viszont jol teszed ha a kapcsolataid atrendezed szerintem..el kell fogadni, hogy valtoznak az emberek es a kapcsolatok es nem mindegyik allja meg a helyet tovabb az eletedben.

    ReplyDelete
  2. Köszönöm a biztatást, igen, nem szándékozom megszűntetni....és örülök az új ismeretségeknek, új embereknek. És nem utolsósorban a lehetőségnek, hogy hozzájárulhatok mások sikerességéhez, még akkor is, ha csak csekély mértékben :)

    ReplyDelete
  3. megint rabukkantam egy regi kedvenc p. mobil szamomra amivel kedveskedni lehet minden egyes keretlen prokatornak a jovoben ;-))

    http://www.youtube.com/watch?v=t7Auv1zsY5w

    ReplyDelete
  4. Nem gondoltam volna, hogy visszajovok ehhez a bejegyzesunkhoz, de valahogy eszembe jutott egy sztori kapcsan ami tegnap es mara virradora tortent meg velem. Egyik (Magyarorszagon elo..annyira tipikus kulonben) ismerosom (baratnak nem lehet nevezni ezt)elkezdett csapkodni ram amikor mondtam, hogy mennyit fogytam az elmult heten (7 lbs juhej!!)..a holgy 113 kg es szamtalan sikertelen kiserleten van tul es most baromira bosszantja, hogy vegre valamibe belefogtam es csinalom es mukodik. Nem gondoltam, hogy ennyire aljas az emberi termeszet, mert en erdekes modon minden egyes sikertelen kiserlete elott es utan kitartoan mondtam neki nem baj, biztos sikerulni fog es en bizok obenne es mellette allok. Olvassa o is ezt a blogot kulonben.

    ReplyDelete
  5. kulonben sok pszichologiat olvasok szakmambol adodoan es ez amit ezek az emberek muvelne verbal abuse kategoria es emotional is.

    ReplyDelete
  6. Maria, elképesztő, milyen sokat fogytál...azé' eszel valamit igaz...? :):) Gratulálok, csak így tovább, sajnálom az ismerősöddel történteket, sajnos ismerem, tudom milyen. Nem kecsegtetlek, lesz még rosszabb is :-(

    ReplyDelete
  7. Eszek,csak megfogadtam amit irtal szenhidrat es zsir ugyben. Dokimhoz is elmentem az is azt mondta azt vegyem vissza azert jon minden a hasamra.

    ReplyDelete