Többször előfordul a saját környezetemben, hogy valaki elfogyaszt egy -teszem azt- péksüteményt, és közli, hogy tele van. Ilyenkor én nem kevés szkepticizmussal állok neki szemantikázni, hogy tulajdonképpen mire is gondolhat az illető akkor, amikor ezt mondja. Hogy nem tud többet enni?
Vajon csak én vagyok vele úgy, vagy minden exkövér, hogy a fogam alá való ételből szinte soha nem érzem azt a tipikus tele vagyok érzést, ehetnék belőle akármennyit. Talán ismerős másnak is az, amikor az ember megeszik egy...mittudomén...kocka csokit, vagy bonbont, és amint eltűnt a cucc a nyelőcsőben, máris fellép az igény, miszerint: mééég ...pár éve ilyenkor szemérmetlen módon bezabáltam az adott ételből, amíg tényleg azt nem éreztem, hogy már elég. De ehhez nagyon sokat kellett megennem. Mondjuk egy doboznyi csoki....vagy minimum egy tábla. Vagy egy doboz jégkrém. vagy két pizza...két és fél. Vagy 4-5 péksütemény.....esetleg 8-10 kifli vajjal és hideg kakaóval....oké, befejeztem :)
Aztán a diéta során ezeket az ételeket teljesen száműztem az étrendemből. Most viszont, hogy a diétámat újrahangoltam, lévén a súlymegtartás a cél, újra előkerülnek ezek a finomságok. Először egy falatnyit ettem, mondjuk egy kockányi csokit, egy harapásnyi péksüteményt. Érdekes volt az új íz, és természetesen nyomban az elfogyasztás után jött is az ismerős érzés, hogy mééég...de játszi könnyedséggel, sőt már-már diadalittas, fölényes magabiztossággal nyírtam ki magamban a vágyat, és konstatáltam, hogy vannak dolgok, amik nem változnak meg.
Aztán pár hét múlva eljött az ideje annak is, hogy egy egész péksüteményt, vagy egy snickers-t, vagy egy fél pizzát megegyek. Na asszem a snickers volt az egyetlen olyan, amiből elég is volt az egy szelet, és nem kívántam többet. De azért, mert rájöttem, hogy nem is annyira jó. A pizzánál és a péksüteménynél határozottan tetten érhető volt az érzés, és szükség volt jóbarátomra, a kontrollra, hogy ne egyek többet. A normál adag kategória, ami egy fél pizza, vagy egy darab péksütemény, az teljes mértékben beilleszthető a napi étrendbe, hiszen egy fél pizza 4-800 kalória, /típustól függ/ egy péksütemény 3-400 kalória. A probléma ott kezdődik, ha valaki letol két pizzát a gazdagabban megrakottból, ami élből 1500-1600 kalória. Vagy péksüteményből lenyom négyet egymás után, nem nagy cucc, egy croissant négy harapás, tizenhatszor kell kinyitni a szánkat ahhoz, hogy magunkévá tegyünk akár 1600 kalóriát. Harapásonként egy százas. Időben sem több pár percnél. Ha nem figyelünk oda, szinte észrevétlenül el lehet fogyasztani ennyit, akár vezetés közben, akár kávészünetben, vagy reggeli gyanánt. És mondjuk ki: 1600 kalória egy étkezésre irreálisan sok, hiszen napi szükséglet egy átlagos embernek 2200 körül mozog. Ugye az nem túl valószínű, hogy valaki reggeli tejes-cukros kávé mellé megeszik két danish-t, meg két csokis croissant-t, aztán egész nap nem eszik semmi mást, mert meg is volt a napi kalória-adagja....
Nos, én ma megettem másfél sonkás-sajtos croissant, ami langyos volt még, és omlós, és isteni finom. Tapasztalat: továbbra is jelen van az étkezés végén a "mééég" érzés. Nyilván a test feldolgozza a benne lévő tápanyagokat, a feldolgozás során kalóriát éget el, és a sonkás sajtos croissant sokkal jobb, mint egy csokis, vagy jobb, mint egy kakaós csiga/danish, hiszen sokkal kevesebb cukor, és sokkal több fehérje van benne....de a lényeg: a kontrollra szükség van. Tényleg.
Nálam biztosan így van, és nem tudom, hogy mindez miért van így. Az exkövérségem miatt vagy mittudomén, genetikailag vagyok ilyen. Mert például a feleségem képes arra, hogy egy péksütemény után azt mondja, elég volt, nem tudok többet enni. És csodálkozik, amikor azt mondom, jéé....az meg milyen érzés lehet?
Hogy ebből mi a tanulság? Az, hogy tényleg életmódváltás kell, és tényleg nem szabad elengedni a kontrollt. Azoknak semmiképp sem, akik ugyanebben a cipőben járnak, mint én. Természetesen tudom, hogy vannak olyanok, akik ehetnek akármennyit, kontrollról még hírből sem hallanak, és mégsem híznak el sosem. Sajnos sok olyan ember is van, aki ehhez a típushoz tartozik, és kíméletlenül osztja az észt a kövéreknek, és ítélkezik...de hát ez sem újdonság, az emberiség sokszínű :)
Vajon csak én vagyok vele úgy, vagy minden exkövér, hogy a fogam alá való ételből szinte soha nem érzem azt a tipikus tele vagyok érzést, ehetnék belőle akármennyit. Talán ismerős másnak is az, amikor az ember megeszik egy...mittudomén...kocka csokit, vagy bonbont, és amint eltűnt a cucc a nyelőcsőben, máris fellép az igény, miszerint: mééég ...pár éve ilyenkor szemérmetlen módon bezabáltam az adott ételből, amíg tényleg azt nem éreztem, hogy már elég. De ehhez nagyon sokat kellett megennem. Mondjuk egy doboznyi csoki....vagy minimum egy tábla. Vagy egy doboz jégkrém. vagy két pizza...két és fél. Vagy 4-5 péksütemény.....esetleg 8-10 kifli vajjal és hideg kakaóval....oké, befejeztem :)
Aztán a diéta során ezeket az ételeket teljesen száműztem az étrendemből. Most viszont, hogy a diétámat újrahangoltam, lévén a súlymegtartás a cél, újra előkerülnek ezek a finomságok. Először egy falatnyit ettem, mondjuk egy kockányi csokit, egy harapásnyi péksüteményt. Érdekes volt az új íz, és természetesen nyomban az elfogyasztás után jött is az ismerős érzés, hogy mééég...de játszi könnyedséggel, sőt már-már diadalittas, fölényes magabiztossággal nyírtam ki magamban a vágyat, és konstatáltam, hogy vannak dolgok, amik nem változnak meg.
Aztán pár hét múlva eljött az ideje annak is, hogy egy egész péksüteményt, vagy egy snickers-t, vagy egy fél pizzát megegyek. Na asszem a snickers volt az egyetlen olyan, amiből elég is volt az egy szelet, és nem kívántam többet. De azért, mert rájöttem, hogy nem is annyira jó. A pizzánál és a péksüteménynél határozottan tetten érhető volt az érzés, és szükség volt jóbarátomra, a kontrollra, hogy ne egyek többet. A normál adag kategória, ami egy fél pizza, vagy egy darab péksütemény, az teljes mértékben beilleszthető a napi étrendbe, hiszen egy fél pizza 4-800 kalória, /típustól függ/ egy péksütemény 3-400 kalória. A probléma ott kezdődik, ha valaki letol két pizzát a gazdagabban megrakottból, ami élből 1500-1600 kalória. Vagy péksüteményből lenyom négyet egymás után, nem nagy cucc, egy croissant négy harapás, tizenhatszor kell kinyitni a szánkat ahhoz, hogy magunkévá tegyünk akár 1600 kalóriát. Harapásonként egy százas. Időben sem több pár percnél. Ha nem figyelünk oda, szinte észrevétlenül el lehet fogyasztani ennyit, akár vezetés közben, akár kávészünetben, vagy reggeli gyanánt. És mondjuk ki: 1600 kalória egy étkezésre irreálisan sok, hiszen napi szükséglet egy átlagos embernek 2200 körül mozog. Ugye az nem túl valószínű, hogy valaki reggeli tejes-cukros kávé mellé megeszik két danish-t, meg két csokis croissant-t, aztán egész nap nem eszik semmi mást, mert meg is volt a napi kalória-adagja....
Nos, én ma megettem másfél sonkás-sajtos croissant, ami langyos volt még, és omlós, és isteni finom. Tapasztalat: továbbra is jelen van az étkezés végén a "mééég" érzés. Nyilván a test feldolgozza a benne lévő tápanyagokat, a feldolgozás során kalóriát éget el, és a sonkás sajtos croissant sokkal jobb, mint egy csokis, vagy jobb, mint egy kakaós csiga/danish, hiszen sokkal kevesebb cukor, és sokkal több fehérje van benne....de a lényeg: a kontrollra szükség van. Tényleg.
Nálam biztosan így van, és nem tudom, hogy mindez miért van így. Az exkövérségem miatt vagy mittudomén, genetikailag vagyok ilyen. Mert például a feleségem képes arra, hogy egy péksütemény után azt mondja, elég volt, nem tudok többet enni. És csodálkozik, amikor azt mondom, jéé....az meg milyen érzés lehet?
Hogy ebből mi a tanulság? Az, hogy tényleg életmódváltás kell, és tényleg nem szabad elengedni a kontrollt. Azoknak semmiképp sem, akik ugyanebben a cipőben járnak, mint én. Természetesen tudom, hogy vannak olyanok, akik ehetnek akármennyit, kontrollról még hírből sem hallanak, és mégsem híznak el sosem. Sajnos sok olyan ember is van, aki ehhez a típushoz tartozik, és kíméletlenül osztja az észt a kövéreknek, és ítélkezik...de hát ez sem újdonság, az emberiség sokszínű :)
No comments:
Post a Comment