Régebben gyakran használtunk margarint. Mert olcsó. Szar ügy, de ez az igazság. Nem lehet kikerülni a pénzt, ha egyszer abból élünk. A vaj baromi drága, a margarin tizedannyiba sem kerül. Aztán szerencsére anyagilag jobb helyzetbe kerültünk, és megengedhettük magunknak azt, hogy egyszer s mindenkorra kiirtsuk ezt a szert az életünkből. A neten sokat utánaolvastam....és mit mondjak, elég elkeserítő a kép.
Jó író a fióknak ír? Lehet. Nem tudom, kinek, minek írom ezt a blogot. Érzem...pontosabban érzek valamit, de tudni nem tudom. Ami biztos, hogy azt semmiképp nem szeretném, hogy okoskodjak itt olyan dolgokról, amit mások milliószor, sokkal jobban, hitelesebben és korábban leírtak/elmondtak/megmagyaráztak már. Mire van a net, nemigaz? Amiről inkább szólnia kell ennek a blognak az inkább a dolgoknak a személyes része, amit rajtam kívül más nem tudhat, hiszen én vagyok az, aki megéli. Személy szerint én pedig tele vagyok jószándékkal...akarattal, hittel. Szóval a lényeg, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nem én találtam fel a spanyolviaszt, és nem is én fújtam a passzátszelet hozzá.
Szóval elég az hozzá, hogy a margarin minden jel szerint nem élelmiszer, inkább műanyag, és ha valaki utánanéz a gyártási folyamatának, akkor nagyot fog csodálkozni, hogyan készül. Tehát vaj, ha már mindenképpen kell szilárd zsiradék. Valaha a zöldségeket vajon pároltam meg, aztán rájöttem, hogy sima vízben is meg lehet főzni, így lényegesen kalóriaszegényebb lesz az étel. Később áttértem a párolóedény használatára. Gyors, kényelmes, pontos.
Az olajokról: Természetesen mint minden családban, nálunk is aVénusz olaj volt a befutó, anyámék afféle városi emberekként a sertészsírt nemigen használták semmire sem. Egyszer még nagyon régen Csepelen éltünk, albérletben, és a sarki Jééé diszkontban akciós volt a sertészsír. Nagyon. Asszem negyven forint volt téglája. Vettünk tíz téglát, és kísérletképpen abban csináltuk a vasárnapi rántott husit, például. Abban sütöttük ki. Finom volt egyébként, valahogy más volt az íze. Teltebb, nehezebb...zamatosabb. Aztán egyszer a keresztkomáméknál voltunk ebédelni Szentendrén...túrós palacsinta volt a desszert. Láttam, hogy a palacsinták alá zsírt csap oda. Rákérdeztem, azt mondta viccelsz? Palacsintát? Csakis zsírral ! :D:D (Szakképzett szakács a pasas)
Na szóval később, mikor kitaláltam, hogy ugyan számoljuk már meg a kalóriákat, amiket megeszek...megnéztem az olaj 100 grammonkénti kalóriaértékét. Hát dobtam egy hátast. Majdnem ezer. Ez még hagyján, de ugyan mennyi kerül mondjuk egy egészséges tojásrántotta alá? Elhanyagolható, igaz? Hát nem. Lemértem digitális mérleggel, és elképesztő, mert 7 grammnyit nyomott az a mennyiség, amit épp hogy csak alákentem. 7 gramm. 63 kalória. Teljesen feleslegesen. Vagyok eléggé elvetemült, hogy szert tettem egy igen drága, viszont high-tech serpenyőre, amiben olaj nélkül csodálatos omlettet lehet sütni. Így kispóroltam magamnak ezt a 63 kalóriát, ami egyébként egy közepes tojás energiaértéke.
Összességében véve leszűrtem magamnak azt a következtetést, hogy az olajjal és egyéb zsiradékokkal nagyon csínján kell bánni, mert baromi magas kalóriaértékük van, és egyáltalán nem mindegy. Mint tudjuk az ördög pont az ilyen kis részletekben képes megbújni. nem szabad beleesni abba a csapdába, hogy hja kérem gyümölcsöt, gabonát, zöldséget lehet enni, hiszen egészséges, tápláló és nem hizlal. Tehát a pörkölt sózott földimogyoró, a főttrizs és a krumplipüré...az mind jó. nem igaz. A sósmogyinak gigakalóriaértéke van, a rizs tömény szénhidrát, a krumplit meg szintén nem kell részletezni.
No comments:
Post a Comment