Életem elmúlt tizenöt évét át- meg átszőtték a kételyek. Kételyek önmagammal kapcsolatban. Pontosabbana külsőmmel kapcsolatban. Illetve még pontosabban azzal kapcsolatban, miért vagyok olyan, amilyen. Miért lettem kövér ember. Óhatatlan, hogy az ember másokhoz hasonlítsa önmagát. Valahol ez egy természetes viselkedésforma, a társadalom szabályaihoz tartozik. Mégis sokszor csak összezavar. Mert az ember irigykedve és értetlenül nézi az embertársait, akik ugyanannyit, ha nem sokkal többet esznek és válogatás nélkül, mindenféle kontroll nélkül táplálkoznak, és nincsen semmi gondjuk a súlyukkal/kinézetükkel. Ez nagyon destruktív irányba tudja eltolni az embert, és ha nem akarja a béka segge alá engedni az önértékelését, akkor marad a determináció elve....a karma-elmélet.
A karma, ami megmagyarázza azt, amit az ember józan paraszti logikával képtelen felfogni. Ami képes feloldozni a felelősség alól, hogy te magad tehetsz arról, ahogyan kinézel. Nagyon veszélyes, mert elszabadulhatnak a lovak. Elbújhat az ember a karma mögé, és egy vállrándítással elintézheti a felelősség kérdését.
Időbe telt nekem, míg megértettem, hogy soha sem szabad mást nézni, sohasem szabad összehasonlítani. Mindenki egy külön világ, egy külön, egyedi rendszer. És mi van, ha a karmánk pont hogy a harc valami ellen? Nagy dilemma, amikor az ember dereka meghúzódik: mit tegyek, pihentessem, vagy kimozgassam? Ez a karma kérdés is hasonló volt nekem....mit tegyek, elfogadjam, hogy így nézek ki, vagy tegyek ellene? Vajon az a karmám, hogy kövér vagyok, vagy az, hogy harcoljak a kövérség ellen?
Kifogás mindig van. Mindenre. Az ember kreatív tud lenni, ha meg kell magyarázni a saját viselkedését. Pillanatok alatt összedobunk egy elméletet, csak hogy igazoljuk önmagunkat. Én azt mondom azelmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a kétség az, ami igazán értékes dolog. Az mozgatja előre az embert. Kételkedni kell, kérdezni, menni előre. Én lélekben azt hiszem nem nőttem fel, és egy gyerek őszinte tudniakarásával kételkedek mindenben. Legfőképp persze saját magamban. És hiszek abban, hogy a kétely nem rossz, hanem jó, ami képes arra, hogy jobb legyen a nyomán az élet.
A karma, ami megmagyarázza azt, amit az ember józan paraszti logikával képtelen felfogni. Ami képes feloldozni a felelősség alól, hogy te magad tehetsz arról, ahogyan kinézel. Nagyon veszélyes, mert elszabadulhatnak a lovak. Elbújhat az ember a karma mögé, és egy vállrándítással elintézheti a felelősség kérdését.
Időbe telt nekem, míg megértettem, hogy soha sem szabad mást nézni, sohasem szabad összehasonlítani. Mindenki egy külön világ, egy külön, egyedi rendszer. És mi van, ha a karmánk pont hogy a harc valami ellen? Nagy dilemma, amikor az ember dereka meghúzódik: mit tegyek, pihentessem, vagy kimozgassam? Ez a karma kérdés is hasonló volt nekem....mit tegyek, elfogadjam, hogy így nézek ki, vagy tegyek ellene? Vajon az a karmám, hogy kövér vagyok, vagy az, hogy harcoljak a kövérség ellen?
Kifogás mindig van. Mindenre. Az ember kreatív tud lenni, ha meg kell magyarázni a saját viselkedését. Pillanatok alatt összedobunk egy elméletet, csak hogy igazoljuk önmagunkat. Én azt mondom azelmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a kétség az, ami igazán értékes dolog. Az mozgatja előre az embert. Kételkedni kell, kérdezni, menni előre. Én lélekben azt hiszem nem nőttem fel, és egy gyerek őszinte tudniakarásával kételkedek mindenben. Legfőképp persze saját magamban. És hiszek abban, hogy a kétely nem rossz, hanem jó, ami képes arra, hogy jobb legyen a nyomán az élet.
No comments:
Post a Comment