Fontos dolog a támogatás. Akkor mindenképpen, ha nem önállóan élünk, hanem családban. Most mindegy, hogy saját családdal, vagy a saját családunkban...de a lényeg, hogy amennyiben ebben a társadalomban létezünk, vannak emberek, akik a környezetünkben előfordulnak. Családtagok, barátok, munkatársak....nem várhatunk mindenkitől támogatást, de arra biztos, hogy jó az adott helyzet, hogy kiderüljön, ki hogyan gondolkodik rólad.
Sok helyen olvasom, hogy hát nem tehetem meg a házigazdával, hogy visszautasítom a süteményét. Nem értek egyet. Ha a házigazda nekem jó barátom, akkor respektálni fogja a törekvésemet, és meg fogja érteni, ha nem fogadom el, amit jó szívvel kínál. Tapasztalat. Van jó példa és van rossz is. Amikor félúton jártam a fogyással, a saját szüleim gyakorlatilag személyes sértésnek vették, hogy nem zabálom magam halálra a házi koszttal, pedig pontosan tudták, hogy diétázom. Apám például rendesen lelkiismeret furdalást próbált kelteni bennem, mondván, hogy "dehát anyád csak miattad főzte ezt a kaját, legalább egy keveset egyél." Szerény véleményem szerint egyébként ez mondjuk pont éppen hogy nem a szülőkre kellene hogy jellemző legyen, és hiszek benne, hogy ez nincs is így, csak én vagyok a kakukktojás :) A jópélda, amikor a barátaink amióta tudják, hogy átírtuk az étkezési szokásainkat, már nem az addig megszokott sósmogyi-ropi-keksz, vagy házisütemény kombót rakják ki az asztalra, hanem cikkekre vágott almát, körtét, sárgadinnyét. Mert tudják, hogy mást nem eszünk meg. Az utóbbi példa számomra a támogató-előmozdító, az előbbi a gátoló-hátráltató támogatás.
No comments:
Post a Comment