Saturday, 4 June 2011

"Norbi"

Régebben történt, hogy kezembe vettem egy mesekönyvet, amit épp egy közelgő szülinap alkalmából készültünk valamelyik gyerekemnek adni....és az állam leesett. Tele helyesírási hibákkal, tele súlyos téveszmékkel....és enyhén szólva is kifogásolható morállal. Persze a könyv a kukában végezte. két dolgot fogadtam meg akkor. Az egyik, hogy mielőtt megvásárolok egy könyvet, előtte legalább (!) belelapozok. A másik, hogy a már meglévő könyveket, amiket a gyerekeim olvastak/olvasnak átnézek. Így is tettem. Röpke pár hét alatt elolvastam temérdek ifjúsági könyvet, aminek mindjárt három haszna is akadt:

1. Megtudtam, miket olvasnak a kölykeim
2. Tudtam velük erről beszélgetni
3. rájöttem, hogy szerencsére nem tendenciáról van szó.

Ami mindenképpen nagy tanulság volt számomra, hogy tovább mélyült abbéli talmi vagy sem bölcsességem, hogy ne ítéljek könnyen, és ne higgyek a külcsínnek feltétlenül.

Hogyan jön ez ide? Úgy, hogy akartam írni a Norbiról. Az exrendőr fitnesz paliról. Régebben nem bírtam a pasast, valahogy idegesített. Miért? Talán azért, mert a világom tele volt és tele van olyan emberekkel, akik erényt kovácsolnak az adottságaikból. Aki osztja az észt, és mélyen megveti a túlsúlyos embereket, csak azért, mert vékony alkat (vagy emésztési/hormon/pajzsmirigy/stb zavarai vannak), és ehet annyit, amennyit akar. És soha egy gyufaszálat nem tett arrébb csak azért, hogy ne legyen kövér. Ahogy például én sem tettem soha egy gyufaszálat sem arrébb annak érdekében, hogy mondjuk ne legyek kopasz. És pedig jövőre leszek negyven, de (még) van hajam. De ettől még nem érzem magam feljogosítva, hogy a nálam fiatalabb és kevesebb hajjal rendelkező embereknek hajmegtartási kurzusokat tartsak, és mély megvetéssel viseltessek irántuk. Szóval rájöttem arra, hogy nem utálhatok valakit úgy, hogy csak a média által mutatott arcát látom. És elolvastam az egyik könyvét. És tetszett. Nem ír hülyeségeket. Sokszor kivillan valamiféle józan paraszti ész a sorok mögött, és a szándékát én tisztának látom. Szóval többé nem vagyok a Norbi gyűlölők körében. Nem mondom, hogy mindennel egyet értek, amit mond, vagy mondott valaha, de nem utálom. Továbbra is úgy gondolom, hogy nem a Norbi vagy a Mekdonálc vagy a szomszéd Jóska tehet arról, ha kövér vagyok. Ahogy azért sem más tehet, csak én, hogy ez ne így legyen

1 comment:

  1. Norbit es a hozza hasonlokat (pl te is) azert utaljak sokan szerintem, mert neki sikerult. Gondolom, hogy oda elerjen valaki (sikeresse valljon) ahova o is, nagyon meg kell eddzodni a sok rosszindulatu megjegyzes es kritika miatt, kulonben eltaposnak. A poen, hogy tobbnyire nem idegenek hanem olyanok akik kozel allnak hozzad, tehat ki vagy nekik szolgaltatva valamilyen szinten, mert sok infot tudnak rolad.

    ReplyDelete