Monday, 28 November 2016

Kis halak, nagy halak, áramlatok és rengeteg kérdés

Félelmetes, milyen kép rajzolódik ki bennem, amikor megpróbálok kicsit a mélyére ásni az internetes jelenlét különböző mélységű bugyrainak. Annak idején anyám felsőfokú kereskedelmi és áruforgalmi továbbképzésen vett részt, és én, mint érdeklődő gyereke, gyakran kérdeztem arról, amit tanultak. Egy konkrét termék került szóba akkor, aminek volt egy alapverziója, meg egy prémium verziója. Igenám, de a mennyiség, és a tartalom ugyanaz volt mindkét termékben. A csomagolás más volt, de gyakorlatilag a legnagyobb és egyetlen különbség az volt, hogy a prémium verzió drágább volt. Akkor anyám elmagyarázta, hogy egy termék jellemzői között van az ár is, ami meghatározza, hogy milyen célpiacra van kitalálva. Mert az alapterméket, ami olcsó, azt bizonyos kör azért nem veszi meg, mert nem elég drága. Ezért ha nekik is el akarunk adni a termékből, akkor létre kell hozni egy drágább verziót is, ami nem baj, ha alapvetően ugyanaz, de legyen drágábbnak kell lennie ahhoz, hogy az a kör is megvegye.

Én akkor ezt valamiféle becsapásnak, átverésnek éreztem, nem marketingnek. Pedig ilyen a világ. A lefogyás grandiózus problémaköre itt lebeg körülöttünk, és ugyanazt a szart sok okosságot mondják mindenhol, csak az egyik helyen ingyen, a másik helyen aranyáron mérve. Közben tulajdonképpen termék nincs is, hiszen mindenki tudja, mitől döglik a légy. Tisztában vagyunk azzal, mi hizlal, és min nem. Tudjuk, hogy nem tarja, hanem csirkemell. Hogy nem krumpli, hanem káposzta. Hogy zsír nélkül, hogy sok zöldség, hogy cukormentesen, stb.

Azt tanítják, hogy ha el akarsz jutni egy célcsoporthoz, akkor nézd meg, az adott csoportot mi érdekli, mire keres rá a keresőoldalakon, és szólítsd meg azzal őket, hogy az általuk keresett kulcskeresőszavakat add meg. Tényleg ennyire kiszámíthatóak vagyunk, mi emberek?

Kiszámítható-e a fogyni vágyó túlsúlyos? Hát ja, végül is igen, hiszen mit is akar: lefogyni....éhezés nélkül, mozgás nélkül, extra költség nélkül, lehetőleg minden egyéb kényelmetlenség nélkül. Csak idő kérdése mindenkinél, hogy mikor jut el oda, hogy ez nem lehetséges. Ekkor rájövünk, hogy kompromisszumot kell kötnünk, és keresni kezdjük, hol tudnánk. Pedig a szomorú valóság az, hogy általában egy sikeres fogyás mögött bizony van éhezés is, mozgás is, extra költség is, és kényelmetlenség is. De olyan mennyiségben zúdul a fejünkre az irányító-befolyásoló propaganda, hogy pillanatok alatt képesek vagyunk elhinni, hogy de igen.

Igen, lehetséges, hogy ha eleget fizetek, akkor nem lesz kényelmetlenség. Ha eleget mozgok, akkor nem lesz éhezés. Ha eleget éhezek, nem kell mozogni.....és így tovább. Megyünk együtt a nyájjal, úszunk együtt az áramlattal. Ha kishalak vagyunk, a kishalak között, ha nagyhalak, akkor azok között. Ha véletlenül cápák vagyunk, akkor megyünk vadászni.

Így megy ez...ahogy én látom. A többség megy együtt a nyájjal, a különcök máshogy csinálják. Csakhogy a többség sajnos a fogyni vágyók közül pont az, akinek nem sikerül. Én komoly sikernek élem meg, hogy onnan jöttem vissza, ahonnan a legtöbb ember meg sem próbálja. 193 kilósan finoman szólva is reménytelen volt az, hogy van visszaút. És mégis megcsináltam! És nem érzem magam semmivel sem különlegesebbnek bármelyik embertársamnál, aki hasonló problémákkal küzd, mint én akkoriban.

Akkor vajon nekem miért sikerült? Azt hiszem nagy szerepe lehet benne annak, hogy én afféle árral szemben úszó, széllel szembehugyozópisilő típus vagyok. Hogy nem hiszek, és juszt is másfelé kódorgok. És ha lepisilem magam, akkor sem fordulok szélirányba. Nem tudom....ösztönösen vagyok ilyen, sokszor magam sem értem miért viszolygok a mainstream dolgoktól, vagy  a tömegesen működő módszerektől....talán mert az individuumban hiszek. Az egyéniségben, az egyediségben, nem pedig a grande működő nagyigazságokban.

Nem vagyok sem nagyhal, sem cápa. Kishalnak érzem magam, akinek nehezére esik a rajjal együtt úszni. Mintha egy kerülőúton rövidebb idő alatt messzebbre jutnék, mint a többiek, sokszor látom úgy. Ez persze nyilván nem népszerű a raj többi hala számára....de közben én nem csinálok, soha nem is csináltam titkot arról, hogy merre vezet ez a kerülőút. Sőt. Ezért, erről írom ezt a blogot. De úgy tűnik, a mai világban nyomulni kell ahhoz, hogy meghallják a hangom, én meg az a nyomulós fajta sem voltam soha. Az is nagy falat volt a részemről, hogy a facebook-ra kitegyem a postjaim linkjeit. Pedig jó lenne eljutni másokhoz, akiknek tudnék segíteni talán....

Nem értek a marketinghez, sőt....az a kevés, amit látok belőle, az nem is tetszik. Persze az is lehet, hogy egyszerűen öregszem tovább és elszalad mellettem a technika, meg a fejlődés.....és nehéz a lépést tartani. De az is lehet, hogy nem is kell mindig lépést tartani, hanem érdemes talán kicsit lassítani is néha....Urambocsá' megállni, és körülnézni, elgondolkodni. Hátralépni a fa elől, hogy belássunk az erdőbe....szóval megint csak sok-sok kérdés van előttem, válaszok meg egyenlőre sehol...

No comments:

Post a Comment