Tuesday, 22 November 2016

Önzetlen egoizmus

A siker mára önálló üzleti kategóriává nőtte ki magát. Emberek abból gazdagodnak meg, hogy megmondják, hogyan legyél sikeres. Ömlenek mindenhonnan a végtelen bölcsességek, a frappáns megfogalmazások, a mély ősigazságok. Tulajdonképpen napi 24 órában lehetne azzal foglalkozni, hogy okosakat olvasunk. De ha megfigyeljük, a legtöbb ember csak a másik dolgában tud kurvaokos lenni. A sajátja az valahogy mindig más tészta.

Az életmód megváltoztatása egy olyan dolog, ami baromi egyszerűen hangzik, de közben minden benne van. Minden, hiszen az ÉLETem módját, mikéntjét akarom megváltoztatni. Az életemét, ami nem véletlenül olyan, amilyen, hanem azért, mert az ÉN körülményeim, lehetőségeim, tapasztalataim, iskoláim, családom, baráti köröm, attitűdöm, munkám, szerelmem, stb....tette olyanná, amilyen. És ha én ezen változtatni akarok, akkor első körben pont mindazzal kell szembemennem, ami tulajdonképpen én magam vagyok.

Van, aki szerencsés, és úgy éli le az életét, hogy ezzel a meghasonulással sohasem találkozik. De akinek testkép-problémája van, az belefut, ebben egész biztos vagyok. Ha képes időt, energiát szánni rá, és megvan a vér a pucájában is, akkor eljut ahhoz a logikai hurokhoz, aminek a lényege, hogy önmaga az okozója annak a problémának, amivel szembenéz. Persze, nyilván többszörös áttéttel, és nem rögtön első megvilágosodásában....de törvényszerűen el kell jutnia ide, én így érzem. Hangsúlyozom, hogy itt alapvetően a kövérségről van szó. Arról a kövérségről, ami a helytelen táplálkozásból, és a mozgásszegény életformából alakul ki. Hiszem, hogy a fogyni vágyók nagyon nagy százaléka ilyen, és elenyészőek azok az emberek, akik valamilyen konkrét szervi probléma miatt kövérek. 

Sok embert ismerek, aki túlsúlyos, és fogyni szeretne, de kb 5 perc után rávágja, hogy áá, nekem nincs meg az akaraterőm ehhez! Én meg azon gondolkodom, hogy tényleg nincs? Vagy inkább csak mennyivel kényelmesebb azt mondani, hogy nincs...Olyan ez, mint amikor valaki kemény munkával megtanul néhány idegennyelvet, és akkor másvalaki az arcába vágja, hogy ja, neked könnyű, mert jó a nyelvérzéked. Nekem sajnos nagyon rossz, úgyhogy engem sajnáljunk, hogy én nem beszélek más nyelveket. Rögtön áldozat leszek, ami nyilván kellemesebb szerep, mintha azt mondanám, hogy hát kérem, igen, egy lusta f*sz vagyok, nincs türelmem, a tanulás helyett inkább lógok a haverokkal, vagy kocsmázok....például. Vagy valaki komoly erőfeszítéssel elér valamit az életben, és akkor mások meg odavágják, hogy ja igen, szerencséd volt. Megint rögtön én vagyok a szegény áldozat, aki hiába teszi oda magát, ha peches.

Én nem ebben hiszek. Én abban hiszek, hogy a sikerért, az eredményekért igenis tudunk tenni, és nem valami megfoghatatlan, ősi géniusznak kell lenni ahhoz, meg tibeti gurunak, hogy képesek legyünk megváltoztatni magunkat. Fel kell állni a fotelből, ki kell nyitni a szemünket, az elménket, és körbe kell nézni a világban. Mindig ott van a lehetőség, és általában mi magunk vagyunk azok, akik a legközelebb állnak a saját dolgainkhoz. Nem a szomszéd, nem a főnök, nem a házastárs,....kizárólag én magam.

Ehhez szükséges egyfajta egoizmus, hiszen önmagammal kell foglalkozni kicsit, és el kell mélyedni a saját magam elemzésében. De mennyivel kevésbé önző emiatt kevesebbet adni a környezetemnek magamból, mint mondjuk amennyivel több kellemetlenséget okozni azzal, hogy nem vagyok kibélkülve magammal, vagy azzal, ha pont én vagyok a kövérségemmel, a frusztráltságommal, a depressziómmal a kerékkötője bármi jó dolognak, és látványosan szenvedek az önként vállalt hamis mártírszerepbe bújtatott áldozat képét magamra húzva.

Lehet, hogy az önzetlenség álcája mögé bújva válok igazán önzővé, mert hátradőlve, elbújva a kifogások, a gagyi okosságok mögé, kizárva magam az élet napos oldalából, kövéren és gonoszan élek/ halok meg.


4 comments:

  1. Régóta vissza- visszatérek olvasgatni a blogodat, de ilyen filozófiai mélységű írásokat, amik az utóbbi időben elhagyják a "tolladat" és ráadásul nagyon ütősek, szerintem még nem írtál. Nem beszélve arról, hogy nem csak a fogyni akaróknak, hanem a káros szenvedélyüktől megszabadulni vágyóknak, sőt a pusztán csak -ahogy írtad- a tudatos életre törekvőknek is hatalmas lelki segítséget adsz. Felnyitod a szemeket, kegalábbis annak, aki akarja.

    ReplyDelete