Tuesday, 15 November 2016

Kattints rá!

Takarítás közben szoktam zenét hallgatni. A telefonomról blutooth-szal kiküldöm a zenét a sound bar-ra, és azon tud jó hangosan szólni, ami elnyomja a porszívó hangját. Namost az aktuális telefonom éppen egy új darab, amin persze hogy egész más a zenelejátszó, mint az előzőn, ezért valamilyen oknál fogva állandóan újraindult a zeneszám. Letettem a porszívót, leültem, és nekiálltam beállítani. De az Istennek sem akart sikerülni. Vagy összevissza játszotta, vagy csak azt az egy számot újra meg újra. Az összes létező virtuális gombot, legördülő menüt, hangbeállítást, mapparendezési lehetőséget végigzongoráztam, de nem. Ilyenkor két dolog merül fel bennem: az első, hogy földhöz vágom a telefont, és elásom magam, mert egy öregember vagyok, akinek nem való, legfeljebb a tárcsás telefon. Aztán túllendülök a második szintre, és segítséget kérek a 16 éves kamasz gyerekemtől. Én valami olyanra számítottam, hogy leül mellém, és közösen agyalunk tovább. Erre fölémhajol, finoman rápöccint az alul lévő kis csíkra, ahol a kezelőgombok látszanak, és voila'! Máris ott volt annak a beállításnak a lehetősége, amit kerestem.

Nem tudom, azért van ez, mert öreg vagyok, vagy mert máshogy gondolkodom....de nagyon érdekes élmény volt, mert arra jöttem rá, hogy hányszor van ehhez hasonló az életben...amikor hetvennyolc helyről közelítem meg az adott problémát, többlépcsős rendszereken rágom át magam. Anyagcsere folyamatok, hormonműködés, endokrin rendszer, ketózis, savak-lugok, mit mivel kell enni, ja, meg mikor. Egyik nap csak szénhidrátot, másik nap csak fehérjét. Kilencvennapig csak így, meg csak úgy. Csodalevesek, negatív kalóriás ételek, amiből bármennyit megehetsz. Holott mennyire egyszerű az egész: csak kattints rá: ... egyél kevesebbet!

Tudom, arrogánsan hangzik. De kifejtem: Nem azt mondom, hogy éhezni kell. Hanem azt mondom, az élet sokkal kevésbé bonyolult, mint amennyire annak tűnik. Ha kevesebbet eszünk, mint amennyi energia kell a testünknek, akkor fogyni fogunk. Ilyen egyszerű. Lehet ezerféle komplikált rendszereket tesztelgetni, meg elméleteket a valóságba ültetni. Vagy lehet lesöpörni az asztalról mindent, és józan paraszti számtannal operálni. 

Nem akarom, hogy bárki is félreértsen: szeretek kísérletezni, új anyagokat, módszereket megismerni, új irányokba tekinteni, és egyáltalán nem ítélkezem könnyen. De amikor a fogyásnak van itt az ideje, akkor szerintem nem kísérletezgetni kell, hanem "rá
kattintani", és menni előre.

4 comments:

  1. Egyszer voltam egy "fitness-napon" és ott bemértek mindenfélét egy géppel nekem. (Többek között azt, hogy (anno) le kéne adnom 3,2 kg zsírt és felszedbem 3,9 kiló izmot.) De nem ez a lényeg, hanem, hogy jött egy adat, hogy mi a "nyugalmi" kalóriaszükségletem, ennyi izomhoz, ennyi testzsíhoz, ennyi testsúlyhoz, magassághoz. És leesett, hogy ennél kevesebbet nem célszerű enni, mert akkor a szervezetem takarékra kapcsol (mint böjtnél, például, és nem fogysz igazán). És én azzal az 1400 kalóriával vígan fogytam 10 kilót fél év alatt. (Jó, a gép szerint abszolút a normális tartományban voltam).
    Namost: nyilván mindenkinek más ez a kalóriszükséglete. Te hogyan állapítottad meg, hogy amikor elkezdted, mennyi az a minimum, amit a szervezeted elhasznál csak a létezésre? És hogyan csökkentetted ezt a számot, ahogy fogytál? Magyarul számoltad a kalóriát, de MENNYIT?

    ReplyDelete
  2. Vannak kalkulátorok a neten, ahol a BMR-t, vagyis az alap szükségletet (Basic Matebolic Rate) ki lehet számolni. Azonban ezek mindig csak hozzávetőleges értékek, hiszen egyrészt sok egyedi tényező van, másrészt nyilván nem pontos, hiszen ahhoz klinikai vizsgálatok kellenek...gondolom én. És hát ugyebár az is tény, hogy igenis a csontsűrűség is lehet más és más, és a mérleg megbízhatóan csak a tömeget mér, hogy abból ténylegesen mi az izom, és mi a zsír, az szerintem csak jóindulatú becslés. Testzsírra egyébként is szükség van, csak a legelvetemültebb szálkás sportolóknak van 8-10%-os testzsírjuk, azt hiszem. De a lényeg: igazából nem is fontos, mennyire pontosan vannak ezek meghatározva. Mert az irányadás az jó, úgy gondolom. A Te esetedben meg ráadásul indokolatlan volt fogyásról beszélni, inkább csak a maximalizmusod, vagy a fejlődni akarásod vitt rá. De hogy a kérdésedre válaszoljak: Amikor elkezdtem, sehogy sem számoltam semmit. Egész egyszerűen nem ettem, csak ritkán, és akkor is csak általában zöldségfélét, vagy esetleg halat. Pont erre utaltam az írásban is, hogy nem olyan bonyolult ha valai tényleg beindul, akkor felelsleges sokat agyalni: csak "rákattintani" kell. :) Köszönöm a kommentet! :)

    ReplyDelete
  3. SZia, köszönöm. Nem magamról van szó most, a fréjemről, aki már inkább már 95 kiló, és a 182 centijéhez ez matematikailag nem olyan vészes, de közben meg igen nagy a hasa, szűkek a nadrágok, gombos mellények, stb. És viccesen mondja, amit én lefogyok, az átmegy rá. Hát tök jó. :-/ SportolGAT, ha épp nem túl fáradt és fel tud kelni (reggeli aikido és sytema edzésekre jár(na), ami tök jó, de nem elég rendszeres.) Állóképessége jó, vannak izmai is, de... Érted. És sok mindent próbál(t), de számolgatni nem akar. Hát, úgy nehéz, csak ránézésre... És így nincs sikerélménye se, tehát tök hamar lecsúszik az útról.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia! Ó, értem. Tény, hogy számolás nélkül baromi nehéz beállítani a dolgot. A sportolással a fittséget lehet szerintem inkább megtartani, testsúlycsökkentést mindenképpen kalóriadeficittel oldanám meg. Ha gondolod, átküldhetem a két heti étrendemet, 1500 kalória alatt van a napi átlag, és hatszori étkezés. Igaz, hogy nem igazodik semmilyen irányzathoz, és igaz, hogy alapvetően az itt kapható termékekre van kihegyezve, viszont minden le van írva benne érték szerint is, így könnyen helyettesíthető más alapanyaggal, ami beilleszthető egy más típusú étrendbe, és a helyi lehetőségekbe.

      Delete