Meggyőződésem, hogy amennyire fontos az ún "bekattanás", legalább ugyanolyan fontos az is, ami utána jön. Sajnos tipikus jelenség, hogy valaki elindul a helyes úton, de aztán több kevesebb (általában sajnos kevesebb) idő elteltével alábbhagy a lelkesedés, és valahogy már nem működik tovább ugyanúgy. A motiváció elenyészik. Nem szabad hagyni, hogy így legyen. Életben kell tartani, mint valami tüzet. A tűzre ha nem dobunk újra meg újra, akkor bizony kialszik. Én ezt a dolgot is valahogy így élem meg. Életben kell tartani a motivációt. Persze mondani könnyű. De mi is történik valójában?
Amikor elkezdünk egy fogyókúrát, és az első pár nap alatt relatíve gyorsan leszalad néhány kiló, akkor természetesen örülünk, és büszkék vagyunk magunkra, és úgy érezzük, hogy lám-lám, meglett a sok munka meg áldozat eredménye. Aztán a fogyás lelassul....esetenként bizony meg is állhat....és akkor viszont jön a keserűség, hogy na mi van, hát hiába teszem oda magam, hiába csinálok mindent ugyanúgy, mint a legelején, mégsem megy tovább a mérleg nyelve lefelé. Van, aki tovább megy, mert úgy értelmezi, hogyha eddig kevés kalóriát vitt be, akkor mostantól még kevesebbet kell, és hátha akkor újra megindul a fogyás. Nagyon kényes és veszélyes szituáció. Ha itt valaki nem tudja tartani magát, akkor megbillenhet, és vagy elindul egy olyan úton, ami még súlyosabb zavar, az anorexia felé vezet, vagy egész egyszerűen ez lesz a pillanat, amikor elveszíti a motivációt.
Itt van, amikor értelmetlennek látja az erőfeszítéseket, és a tálcán heverő kifogásgyűjteményhez fordul. (gének, pajzsmirigy, hormonok, stb). Azonban ha elmerülünk a témában, akkor rengeteg információt találunk. Először is egy kezdeti szakaszban, amikor valaki egyszercsak jelentősen lecsökkenti a bevitt kalóriamennyiséget, első körben a víz távozik a szervezetből. A víz, ami haszontalanul a sejtek közti térben pang (ödéma). Ezért van a hirtelen nagy súlyvesztés. Kiürül a víz. Ezután ha megszállottá válik valaki, és próbálja ezt a kezdeti tempót visszahozni a fogyásban, könnyen olyan rossz döntéseket hoz, hogy éhezni kezd, veszélyesen kevés kalóriát visz be, plusz elfeledkezik az elegendő folyadékbevitelről.
Az is kismilliószor túltárgyalt dolog, hogy az ultra kevés kalóriabevitelre a szervezet úgy reagál, hogy pánikba esik, és raktározni kezd. Ha valaki 800 vagy 1000 kalóriára tolja le a napi bevitelt, ez annyira kevés energia, hogy a szervezet úgy érzékeli, hogy baj van, ezért felkészül, és a maga módján védekezik: lelassítja az anyagcserét, és eltárol minél több energiát. (nyilván zsírként). /Azt most hagyjuk, hogy a szervezet miért nem csinálja ugyanezt, csak fordítva, amikor túl sokat viszünk be/
Az én tapasztalatom szerint nagyon határozottan kell a saját magunk által jól meggondolt stratégia mellett kitartani, és mindenképpen jönni fog az eredmény. Mellette persze fontos, hogy a motivációt életben tartsuk. Ez viszont erősen egyénfüggő. Mindenki ismeri magát, tudnia kell, hogy mi hat rá igazán. Nem azt mondom, hogy meztelenül kell enni teljes alakos tükör előtt (bár van, aki erre esküszik, mint motivációmegtartási technika), de nem árt időnként előhívni azokat a gondolatokat, amik elindítottak minket az úton.
Biztos, hogy egy teljes életmódváltás során vannak hullámvölgyek. Én magam isr áléptem már egy két olyan oldalhajtásra, ami zsákutca volt. Ilyenkor vissza kell találni a normális útra, nem pedig sátrat verni, és ott maradni. Az akaraterő, a kitartás, a hajthatatlanság az nem valamiféle veleszületett adottság, vagy olyasmi, amit pénzért megvehetünk, vagy egy könyvből megtanulhatunk. Meg kell küzdeni érte, vele. Ki kell fejleszteni lassan, sok munkával. Viszont ha az eredeti szándék megvan hozzá, akkor acélossá lehet edzeni.
No comments:
Post a Comment