Kudarcok és kapaszkodók

Az, aki csak a közelében is járt már a problémának, az pontosan tudja, hogy egy-egy sikeres fogyás mögött milyen sok kudarc áll. Hogy a sok erő mögött mennyi gyengeség húzódik meg. Alaptétel, hogy a sikerhez vezető út kudarcokon át ível. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan ember, aki egy életmódváltást, vagy egy fogyást végig tud csinálni úgy, hogy közben egyszer sem gyengül el, és egy kudarcélménye sincs. Ezek hozzátartoznak a folyamathoz, ahogyan az emberi természethez is hozzátartozik a hiba.

A gyerekeimnek is mindig azt tanítottam/tanítom, hogy nem az különbözteti meg az egyik embert a másiktól, hogy mennyit hibázik, hanem hogy hogyan kezeli a hibáit. Őrült buta dolog úgy viselkedni, mintha létezne olyan, hogy valaki nem hibázik sosem. És nagyon visszataszító tud lenni, ha valaki a saját hibáit másra keni. Szóval azt hiszem, a kulcs valahol ott van, hogy amikor hibázunk, ne leüljünk, összeroskadjunk, bűnbakot keressünk, mentségeket hozzunk fel, kifogásokat kreáljunk, stb...hanem gondoljuk végig a folyamatot, ami a hibához vezetett. Aztán rázzuk meg magunkat, mint az öreg szamár a kút mélyén, akire földet dobnak, de az lerázva magáról és letaposva azt végül kijut a kútból.

Na ez is olyasmi, amit könnyű mondani, viszont  a gyakorlatban egyáltalán nem az. A világ rohan körülöttünk, tele van gondokkal, amik megoldásra várnak. Tele van ügyekkel, amit intézni kell. Kötelezettségekkel, amiket teljesíteni kell. Felelősséggel, amit vállalni kell. Munkával, amit el kell végezni. Ezek mellett ha nem figyelünk oda, beszippanthat maga az élet sodra, mint egy örvény, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy valami nem jó, és nem tudjuk, mikor, ki, és hogyan rontotta el.

Nem baj ez, csak fel kell ismerni időben, hogy a magunkra fordított idő nem feltétlenül tartozik az önzés kategóriájába. Vagy nem a szó hagyományos értelmében. Saját magunk formálása (külső és belső egyaránt) a környezetünk hasznára is válik.

Az életmódváltás nagyon összetett és nehéz folyamat. Maga a szó már közhellyé koptatott, de ez mondjuk nem feltételnül baj, hiszen legalább terítéken van mindenhol, beszélünk róla. (Az értelmezés már egy nehezebb szint) A legnagyobb nehézsége szerintem abban van, hogy az első lépcsőfok után, amit eleve nehezen lépünk meg, jönnek a még nehezebb lépcsőfokok. És amikor legurulunk a lépcsőn, kezdhetjük újra az egészet. 

Biztos, hogy kapaszkodók nélkül nagyon nehéz. Kapaszkodni lehet önmagunkba és másokba, a legjobb ha mindkettőre van lehetőség. Önmagunkba a motivációnk frissen tartásával tudunk kapaszkodni eleinte, később az eredményeinkbe, a tapasztalatainkba is. Akár a kudarcainkba is. Másokba pedig sokféleképpen, sorstársak, sorsközösségek, segítő családtagok, rokonok, barátok segítségével. Egy azonban biztos: kell egyfajta felemelkedés, hogy az ember a saját életét, a saját helyzetét kicsit felülről, kicsit kívülről, kicsit tágabb látószögben lássa. Néha hátrébb kell lépni, hogy meglássuk a saját hibáinkat, és észrevegyük, hogyan tanuljunk belőlük.