Sunday, 13 November 2016

Kivitelezési nehézségek

Amikor elkezdtem ezt az egészet, komoly gondot okozott, hogy a gyakorlatban hogyan vitelezzem ki az életemet. Mire gondolok? Hát hogy oké, hogy én elhatároztam, hogy le akarok fogyni, de ez technikailag hogyan fog működni? Az ember életét átszövi az étel, és az evéssel kapcsolatos tevékenység. Kezdve a bevásárláson keresztül, a főzés-sütésen át a vendégségbe járásig. Mert amíg az ember otthon van, a saját kis keretei között, addig relatíve könnyen megvalósíthatóak a dolgok.
Már akinek. 
Mert ha rajtad kívül más is van, házastárs, netán gyerekek, akkor azért már ez sem olyan egyszerű. Mert ha te fogyni akarsz, akkor mi köze van ahhoz a gyereknek, aki nem kövér, és nagy örömmel fogyasztana olyan ételt, amit szeret? A nem önző szülő persze, hogy dehogy korlátozza a csemetéjét...igenám, de amikor valaki erős diétán van, és a frissen sült pizza illata belengi a lakást...na akkor kell erősnek lenni. Szerintem itt nagyon sokan elbuknak. Tulajdonképpen három lehetőség van.

  1. Drámatagozat: összeszorított szájjal ellenálsz, és  fátyolos tekintettel a jövőbe révedve, robot-üzemmódban teszed a dolgod
  2. Elhajlasz, és eszel egy keveset...de persze odafigyelve, okosan...esetleg chcsökkentett-norbiturbó-tönkölybúzafűlélisztből csinálod a pizza tésztáját....kevésbé elhivatott esetben csak hajítasz a lisztbe egy fél marék zabpelyhet, és voila' - máris lehet falatozni belőle, miközben állati büszke vagy magadra, hogy milyen kreatívan megoldottad a problémát.
  3. Az intenzív illatok elérkezte után négy és fél perccel dobod a francba az egészet, és jóízűen bezabálsz, miközben leteszed magadban a nagyesküt, hogy holnaptól/hétfőtől/elsejétől/Újévtől majd elkezded, ezen már úgysem múlik semmi.
Hát mit írjak....egyik verzió sem jó. A magam részéről általában az első verziót választottam, némi ájtatos mosoly kíséretében, de nem volt könnyű egyáltalán. Mégis a három közül ez az egyetlen út, amely járható szerintem. Miért?

Azért, mert egyrészt komoly lelkierőre lehet szert tenni ezen időszak alatt, ami elképesztő módon jól jöhet még később az életben, másrészt így nemcsak önmagadnak, hanem másoknak is azt sugárzod, hogy erős vagy és nem törsz meg, harmadrészt megvan az az örömöd is, hogy nem kényszerítesz rá a gyerekedre semmit a saját defekted/bolondériád/egyéni céljaid miatt, negyedrészt ez az egy működik.

A második verzió sajnos gyakori. Könnyen beleesünk abba a hibába, hogy elhiszzük...el akarjuk hinni, hogy egy különlegesebb hozzávaló majd semlegesíti a sok kalóriát. Könnyen elhisszük, hogy megszámolni a kalóriát LEHETETLEN. Könnyen elhiszzük, hogy pár apró változtatással máris reformkonyhánk van, egészségesen eszünk, és le is fogyunk majd hamarosan. A harmadik verzió, ha lehet még gyakoribb, mert ez talán a legkönnyebb. Hátradőlhetünk, megmagyarázzuk magunknak, hogy megérdemeljük, hogy istenbizony a kitűzött határidővel indulunk, azon a kis idpőn, ami addig eltelik, már nem múlik semmi sem.

Pedig komoly veszélyek vannak mindkét esetben. A kettes verziónak a nagy veszélye, hogy valamennyi idő elteltével, amikor láthatóan nem jön a kívánt eredmény, hiába a norbis kakaóscsiga, meg a zabpelyhes pogácsa, meg a csodakókuszos-eritritolos muffin, nem fogyunk, akkor könnyen juthatunk arra a hamis és veszélyes következtetésre, hogy lám-lám, hiába módosítottunk ezeken a dolgokon, úgy látszik, a gének, a hormonok, stb...szóval tökmindegy mit csinálunk, ez nekünk úgy sem megy. A harmadik verzió pedig azért veszélyes, mert néhány kör után oly mértékben sérülhet az önbecsülésünk, hogy hajlamossá válunk saját magunk ledegradálására, és pillanatok alatt feladjuk az egészet.

Pedig tudni kell, hogy ez egy baromi lassú, és nehéz folyamat, aminek a legfontosabb eleme, hogy sosem szabad feladni. És persze nem is érdemes. Bolond az, aki villámgyors eredményeket vár. Nyilván nem egy éjszaka alatt lesz valaki elhízott, tehát a visszafelé vezető út sem lesz gyors. És hogy miért nem fair, hogy tovább tart lefogyni, mint meghízni? Hát, ha lefelé haladunk a lejtőn,. az is gyorsabb, mint mikor hegyet mászunk, nemigaz? :) 

2 comments:

  1. Köszönöm, hogy újra elkezdtél blogolni. Persze az, akinek ezeket igazán jó lenne olvasnia, nem fogja, én meg nem tolhatom az orra alá, amíg... ahogy tegnap írtad, amíg NÁLA be nem kattan... Addig(?) marad a kettes és hármas verzió és az én csendes várakozásom...

    ReplyDelete