Az elfogadás

Veszélyes trendet látok mostanában ébredezni. Persze lehet, hogy egyáltalán nem újkeletű a dolog, csak mostanság tűnt fel nekem. Arról van szó, hogy minden nagyon relatív, és nehéz a határvonalakat meghúzni. Az egész életmódváltás-fogyás témakör ilyen. Honnantól számít a kövérség? Miből kell kiindulni? Bmi? Egészségügyi okok? Akadályoztatás? Érzések, szubjketív megítélés....mikor mondhatom valakire, hogy kövér, és le kéne fogynia? Nagyon nehéz megmondani.

A Bmi lehet egy kiindulópont, de mindkét irányba vannak buktatói: egyrészt a bmi nem ismer kórtörténetet, és nem tud elemezni. Azaz csak a tiszta testtömegből indul ki, de a tömeg takarhat izmot, csontokat, bőrt, és persze zsírt is. Tehát ha valaki extrém izmos, vagy nehezebb csontú (nyilván nem olyan gyakorisággal, mint ahogy hivatkoznak rá, de azért biztosan van ilyen),vagy van rajta le nem operált bőr egy komolyabb fogyás után például, akkor máris nem teljesen pontos a kép. A bmi abból indul ki, hogy egy átlagos testalkatú, átlagos életmódú, átlagos egészségű, átlagos előéletű embert kell analizálni. Namost előfordul azért, hogy valaki nem átlagos. A másik problémám a bmi-vel a hitelessége: engem nagyon érdekelt, hogy ki, mikor, és milyen alapon döntötte el, hogy mennyi az ideális bevivendő kalória. És megdöbbentő módon ennek az egésznek nem sok tudományos alapja van, hanem merő statisztika az egész a fogyasztásból, és a lakossági adatokból összekotyvasztva. Szóval én nem egy, nem kettő olyan embert ismerek, aki háromszor-négyszer annyit megeszik, mint amennyi a "ADI" javaslat lenne, és egyáltalán nem kövér. SZóval a bmi sem ad tűéles képet.

Megközelíthetem onnan, hogy akkor kövér valaki, ha egészségügyi problémái vannak a kövérségből. Sajnos viszont ez is relatív. Én szerencsés vagyok, mert nekem soha nem voltak a kövérségemből egyértelműen eredő egészségügyi problémáim. Továbbá van olyan is ugyebár, hogy egy absztinens halálozik el májrákban. 

Mondhatom, hogy ha az élete során akadályozza a súlya a mozgásban, a tevékenységben, akkor kövér. Ez még igaz is lehet, de megintcsak szubjektív, mert kinek mit jelent az akadályozás? Mi van akkor, ha XY-t nem zavarja, hogy alig tudja bekötni a cipőfűzőjét. Aztán az is lehet, hogy valaki azt is ilyennek tekinti, ha a 10 éves gyerekkel együtt nem tud végigmenni a kölyökkiképző akadálypályán, vagy azt sem, hogy a fenekét nem tudja kitörölni rendesen....

Marad az érzések és a szubjektív megítélés. Itt nehéz pontosítani. Mikor érzem magam kövérnek? Én 100 kiló fogyás után is előfordult, hogy kövérnek éreztem magam, amikor pedig a környezetem pont azt próbálta üzenni nekem, hogy elég volt mostmár, ez a ló másik oldala. Vagy mi van az anorexiásokkal? Ők a végletekig vihetik sajnos az érzést. A szubjektív megítélésre szót sem érdemes vesztegetni, hiszen épp a szubjektivitás nem zárható dobozba. Objektív megítélés meg talán nem is létezik, hiszen valami mindig befolyásol minket. Érzelmek, akarat, pénz, érdek, hatalom....ritkán őszinte az ember a másikkal, hogy teret adjon az objektivitásnak.

A veszélyes trend, amire céloztam az elején az az, hogy túlsúlyos embereknek azt sugallják, hogy nem kell lefogynod, elég, ha "elfogadod magad".

Nem értek egyet. Ne fogadja el magát, ha el van hízva. Azért ha a bmi is, az egészségügyi kockázatok is, az akadályoztatás is, az érzelmi tényezők is, és a mások megítélése is a túlsúly felé billen, azért ott valószínű, hogy tényleg elhízásról van szó, és nem valamiféle analizálgatni való határeset. Rosszat teszünk vele, ha arra buzdíjtjuk, hogy ne akarjon ellene tenni, hanem fogadja el, hogy kövér. Nagyon veszélyes, mert ha a minimális kontroll is elvész, akkor nagy sebességgel indulhatunk el lefelé a lejtőn, ami felülről is veszélyes, de ha már félúton vagyunk, akkor könnyen válhat végzetessé