Ki vagyok én?

Talán az egész életmódváltásos dolognak ez a legérdekesebb része. Mondjuk nekem meggyőződésem, hogy életmódtól függetlenül alaptétel kéne hogy legyen, hogy az ember időről időre nekimegy ennek a kérdésnek. Ki vagyok én, mi a helyem a világban, miért vagyok itt? Honnan jövök, hová tartok, mi a célom? Mit miért teszek? Sok-sok kérdés, és mind nagyon fontos. Ha sosem teszem fel ezeket a kérdéseket, akkor sosem fogok tisztábban látni.

Amikor mérlegre állunk, nemcsak mérlegre állunk. Amikor tükörbe nézünk, nemcsak tükörbe nézünk. Látjuk a testtömegünket, le tudjuk olvasni a számokat, és látjuk a testünk képét....de mindezeknek sokkal továbbtartó, mélyebb vetülete is van. Az első lépések ahhoz, hogy szembe nézzünk saját magunkkal, azzal, amik vagyunk. És ha látjuk, mik vagyunk, elkezd érdekelni, hogy miért vagyunk azok. 

Ha elmélyedünk ezekben a dolgokban, akkor látni fogjuk, hogy a testsúly, és táplálkozás, valamint a mozgás, ezek mind-mind részesei önmagunknak, és ugyanúgy a tulajdonságainkká tudnak válni, mint bármi más. Ha valaki úgy él együtt egy helytelen viselkedési formával, hogy sohasem néz vele szembe, valahogy részévé válik önmagának a hibája. Ismerek olyan kövér embereket, akik inkább legyártják az ideológiát a kövérségükhöz, és néhány év(tized) alatt a túlsúly elválaszthatatlan részükké válik. Úgy értem, nemcsak fizikailag elválaszthatatlan részükké, hanem mentálisan is. Hogy nem tudják, nem akarják elengedni, mert ők maguk azok. A kisgyerekeknek is van egy olyan nevelési szakaszuk, amikor átszoknak a pelusról a bilire...amikor komoly tanulási folyamat része az, hogy elengedjék a székletüket, mert alapból, ösztönből úgy élik meg, hogy ami távozik akkor belőlük, az egy része a saját énjüknek.

Talán a kövérséggel, a túlsúllyal is így van, hogy saját személyiségünket érezzük elfogyni azzal, ha a testünk fogy. Nem tudom mi az igazság, de valahogy én azt tapasztaltam meg, hogy a rendrakás az elménkben az nagyon pozitív tud lenni. Ha tényleg végiggondoljuk, hogy kik is vagyunk valójában? Hogy mik a céljaink egy, öt, tíz, vagy húsz éves távlatokban. Nem biztos, hogy tudjuk. De az fontos, hogy akarjuk tudni.

Persze meglehet, hogy a céltudatos tervezésből csak ábránd vagy álom marad, vagy az élet egész másfelé tekeri a kormánykereket. De biztosan több és jobb lesz bárkinek az élete, ha tudatosan létezik benne.