Egy kis introspekció... avagy Orthorexia, vagy csak félelem?

Az orthorexia nervosa kifejezést dr. Steven Bratman alkotta meg1997-ben a görög ortho=helyes és az orexis=étvágy szavakból. Jelentése röviden az egészséges, helyes étkezéshez való beteges ragaszkodás.

A kulcsszó gondolom a beteges, hiszen ez egy betegség definíciója. Nyilván a "sima" ragaszkodással nincs gond, csak ha túlzott mértékben ragaszkodunk. Ez világos. Akkor nézzük, mik jellemzőek az e betegségekben szenvedőkre, egyúttal igyekszem bizonyítani magamnak, hogy én nem vagyok az :-o. Szóval:

• Az étel mennyiségével szemben az orthorexiásoknak az ételminőség a vesszőparipájuk.

Namost hogy a vesszőparipa...igen. Ezt elismerem, valóban egyre jobban érdekel az asztalra kerülő étel minőségi mutatója, mint a mennyisége. Elismerem, egy pont oda.

• Az orthorexiában szenvedők általában egyre több ételt, élelmiszert zárnak ki táplálkozásukból, hosszú tiltólistákat gyártanak, melyeken olyan összetevők szerepelnek, mint a telítetlen zsírsavak, a különféle tartósítószerek, mesterséges színezékek, ízfokozók, míg végül eljutnak odáig, hogy már szinte csak nyers brokkolit, és karfiolt fogyasztanak.

Veszem sorra....egyre több élelmiszert zárnak ki. Ez baromira igaz, hiszen elméletem szerint egy napi hétezer kalóriát elfogyasztó ember számára a napi négyezer kalóriára váltás is eredményes lesz, egy ideig, de miután elindult a dolog, eljön majd az idő, amikor ettől a mennyiségtől már nem fog fogyni, hanem tovább kell csökkenteni a bevitt kalóriamennyiséget. Ahogy változik a test, úgy változik az energiafelhasználás is, ez nem titok. A változtatás elején simán ettem sajtot, mert úgy voltam vele, hogy az egészséges kaja, attól biztos nem leszek/maradok kétszázkilós. Aztán olyan 70 kiló fogyás után megállt a folyamat, és mikor a sajtot kizártam az étrendemből, akkor tovább folytatódott a fogyás. Szóval ezt is el kell ismerjem, valóban egyre több élelmiszert zártam ki az étrendemből. De hogy ellent is mondjak: például kizártam a finomított sót...de azért eszem, csak én magam töröm/őrlöm, sókristályból. Kizártam a finomított cukrot, de sok olyan joghurtot, túrókrémet eszem, amiben van mesterséges cukor. Kizártam a finomlisztet, de eszem, ha nem is túl gyakran, frissensült csirkemellet vagy mozzarella rudat (pedig sajt:-)

• az általuk egészségesnek tekintett ételek elkészítésére jellemzően csak ők maguk képesek, emiatt egyre több közösségi programból vonják ki magukat, már csak a magyarázkodást elkerülendő is. Emiatt megromlik a viszonyuk barátaikkal, családtagjaikkal is.

Ez legalább biztosan nincs így. Egyrészt nem érzem, hogy romlott volna a viszonyom a családdal és/vagy a barátokkal, másrészt a nem létező közösségi programjaim sem maradtak el :D Az mondjuk tény, hogy egyre inkább szeretem, ha az én kajámat magam készítem el....

• · A betegek megszállottjai a helyes étkezésnek, a mennyiség helyett az ételek minőségére helyezik a hangsúlyt. Saját elképzeléseik vannak az ételekről, néhány félét tartanak csak „tisztának” és „táplálónak”

Namost ez megint több oldalról nézhető, ill. Látható dolog. Lehet-e megszállottjának lenni a helyes étkezésnek? Úgy értem, honnantól megszállott valaki, és meddig “csak” lelkiismeretes, felelősségteljes ember, aki komolyan veszi...? Nem hinném, hogy csak néhány féle ételt tartanék megfelelőnek...tényleg nem. Alapvetően abban hiszek, hogy az étkezés gerincét a hús-gyümölcs-zöldség adja ki.

• · a szabályok folyamatos szigorításával eljut oda, hogy idejének nagy részét ételeinek tervezésével, vásárlásával és elfogyasztásával tölti. Belső életét a kísértésnek való ellenállásra tett erőfeszítések, az elbotlásokért való önutálat, a szabályok sikeres betartásáért való büszkeség töltik ki.

Fájó szívvel, de el kellismernem, hogy az eleje gyanús. Tényleg elég sok időmet teszi ki, hogy agyalok azon, mit egyek aznap. De lehet, hogy csak azért, mert “Neked olyan kurva sok időd van” (T ® exbarát). Na azért a belső életem egy hangyányit cizelláltabb, mintsem hogy ebből álljon. Botlani nem botlok...a sikeres betartásért igyekszem nem büszkének lenni, hiszen arra nincs mit büszkének lennem, hogy tizenévig elhanyagoltam a testem, és hagytam magam elhízni. Ennyire.

Bratman szerint az orthorexia egy pszichés betegség, melynek számos rejtett oka lehet, mint pl. a teljes biztonság megteremtésére való igény és ennek illúziója, a százszázalékos kontroll igénye.

Na ez megint érdekes. Csak nekem paradox, hogy ebben a mondatban a biztonság megteremtésére való igény betegségként van aposztrofálva? Oké, nem így van, hiszen ez oka lehet a betegségnek, nem ez maga betegség...értem én, de akkor is fura. A teljes biztonság megteremtése számomra pozitív dolog, akárcsak a százszázalékos kontroll igénye. Az baj? Most akkor létezik olyan, hogy kontrollmánia? Vagy kontroll-megszállotság?? Mondjuk hány százalékos kontroll a jó kontroll? 70? 80? 50?

Ez a betegség, ha a figyelmeztető tünetekre fókuszálok, vagy a neten fent lévő gyorstesztekből indulok ki, a “normál” emberekre van kihegyezve. Nyilván más elbírálás alá esnék én, mint közel kétszázkilósra hízott krokodilbálna, aki hosszú és eredményes életmódváltást hajtott végre, és lefogyott, továbbá meg is óhajtja tartani az eredményes átalakulást hozó módosított életvitelt.

Én nem hinném, hogy orthorexiás vagyok. Inkább csak félek. Baromira. Mert soha többé nem akarok kövér lenni. És soha többé nem akarom elveszíteni a kontrollt magam felett. És valahogy úgy gondolom, most végre megfogtam a lovakat, és nem akarom, hogy szétszaladjanak megint...