Monday 8 August 2011

Erő, munka, felelősség, félelem

Sokszor gondolok arra, hogy milyen lesz majd a jövő ebben a fogyás tekintetben értve. Szóval hogy a súlymegtartás hogyan fog megvalósulni. Nem mondom, hogy soha sem fordul meg a fejemben, hogy lassan megengedhetnék magamnak egy szelet süteményt, vagy egy számolás-tervezés nélküli önfeledt étkezést.

Freudi elszólás lenne-e az előző mondatom? Önfeledt étkezés...nem tudom, nem vagyok szakember. Lehet. De tény az, hogy ma már nem ülök le úgy enni, hogy ne lenne megtervezett a dolog, vagy hogy legalább ne tudnám, hogy az, amit megenni készülök, az nagyjából hány kalória, és hogy illeszkedik be a napi étrendbembe. Érdekes kivétel volt ezalól a mekiben a mozzarella rudak, amit nem találtam a szokásos helyen, a papírbetéten a tálcán, ahol az összes étel-ital szerepel a tápanyagtáblázatban. A mozzarella rudak nem voltak benne, és csak itthon, a neten tudtam kinyomozni, hogy a három kis rudacska 265 kalória. De szerencsére nem rúgta fel a szokásos napi keretemet. Namost kérdezem én, ez rossz, hogy a saját életem étkezési szakaszait "nem önfeledt"-ként aposztrofálom?

Nem akarok szemantikázni...de vajon az önfeledt, az pozitív, vagy negatív jelentésű szó? Mert alapból van egy pozitív hangulata, ami magában hordozza az általam sokszor emlegetett carpe diem életérzést, továbbá sugallja a boldog szabadság üzenetét is...másrészről viszont a kontroll totál hiányát is magában hordozza, ami semmiképpen sem lehet pozitív...nehéz okosnak lenni.

Azt semmiféleképpen nem akarom elfelejteni, hogy az életben mindenki valamiféle munkát végezve tud előrébb jutni. Lehet szabadon értelmezni a munka szót...most azt értem ezalatt, hogy akár erőnek erejével, de meg kell értenem, hogy az evés is munka. Depláne ha azt akarom, hogy az elért eredményeimet megtartsam. Munka, hogy megtervezem, hogy kiszámolom, hogy utánanézek, hogy ellenőrzöm, és leírom. És függvénybe rajzolom. Tehát ilyen szempontból biztos, hogy nem önfeledt, viszont nem biztos hogy nem jó.

Felelős embernek gondolom magam, ami bizonyos szempontból önmagában is paradox dolog, de ebbe most nem akarok belemenni. Felelősség van az étkezésben is. Az ember egész élete tulajdonképpen az eszméléstől kezdve egy megtervezett folyamat is lehet, vagy csak sodródhatunk is. Végülis van aki így, van aki úgy. De ha a sodródással szemben a tudatosságot választjuk, kapunk mellé egy szép adag felelősséget is, ami megintcsak nem feltétlenül baj.

De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem félelem. Vajon tartom-e majd a súlyom? Vajon sikerül-e megvalósítani a tényleges életre szóló változtatást? Vajon képes leszek-e az élet szembe jövő dolgai ellenében megtartani az erőmet, folytatni a munkámat, és felelősen szembe nézni a félelmeimmel? Most bízom benne, hogy igen. Sőt, egészen bizonyos vagyok benne. De vannak dolgok, amiket kizárólag utólag láthatunk meg.

2 comments:

Mado said...

Bizony, hogy felelős ember vagy. Nem szaladok előre a blog olvasásában, mert végig szeretném olvasni kronológiában addig, ahol most tartasz, azaz 2018-ban. De láttam az ezévi fotódat a családi blogban, tehát a 2012-es bejegyzésed, hogy félsz, alaptalan volt.
De teljességgel megértettem az aggodalmadat. Nagyon jól írtad, hogy munkában, az élet egyéb nehézségei, amik esetleg szembe jöhetnek, az mind, mind eltéríthetne erről az útról. A legtöbbünk, én is akkor hagytam abba a diétát, amikor problémáim voltak, hónapokig stresszeltem magam, nem tudtam megoldani fontos, életbevágó dolgokat, mert nem rajtam múlt. Ebben is példa vagy sokunknak, rengeteg erőt adsz nekünk, akik olvasunk, hiszen nem csak az életmódváltoztatás töltötte ki az életedet Neked sem, közben folyamatosan meg kellett oldani az életeteket idegenként más országban.
Te nagyon más vagy a fogyókúrádban, mint bárki, akit eddig ismertem.
Sokan elkezdik az életmód változtatást, aztán az említett buktatókban elhasalnak. Te nem fogsz, az biztos. Te, aki annyi mindent véghez vittél, tudatosan megtervezted a mostani életeteket, erre kevesen lennének képesek ezt bizton állíthatom.

Alan said...

Érdekes nekem is most újraolvasni ezeket a régebbi bejegyzéseket. Hát, a kép már megint árnyalt, szokásosan. A súlytartásnak is vannak fokozatai, de tény, hogy egyfajta kötéltánc az egész, és egy-egy pillanatra lehet lazítani, de ha huzamosabb ideig nem figyelünk oda, leesünk. Már persze aki olyan típus, amilyennek magamat is tartom :)