Olykor belefutok egy-egy érdekes, szórakoztató, hasznos oldalba, sőt, még fel-fellép bennem igény is, hogy megkeressem ezeket az embereket, beszélgetni, értekezni, ismerkedni....persze aztán lehet pofára esni, hogy válaszra sem méltatnak :) Ilyen a szeláví....
Viszont sokszor olvasok olyat, ami vagy felbosszant, vagy dühít, de mindenképp gondolatokat ébreszt bennem, minek során valamiféle kódex kezd bennem kialakulni...konklúziók, kikristályosodott kinyilatkozások, amik sok-sok precedens után alakultak/alakulnak olyanná, amilyenek. Nem tudom van-e értelme, de elkezdem leírni őket....
az A****x kapszulát hívtam segítségül, illetve beiktattam napi fél óra mozgást is! Viszont egy dologról nem tudok és nem is akarok lemondani: ez az étel. Ami nekem örömforrás.
MIért gondolják az emberek, hogy önmagukon kívül szükségük lehet valamiféle egyéb tárgyra is ahhoz, hogy lefogyjanak? Továbbá van egy fontos dolog még: miért állítunk szembe egymással dolgokat? Az életben nem tanultuk meg mindannyian, hogy semmi sincs ingyen...??? Az ételtől hízunk meg, hiszen azt esszük, abban van a zsír, a cukor, a szénhidrát, a testünk nem a teszkóból építkezik, hanem abból, amit adunk neki. Amit megeszünk, vagy megiszunk. Szóval ordít az ellentmondás: nem mondok le a zabálásról, de le akarok fogyni. Ez kinek kedvez? Hát a kapszulagyártóknak, a csodabogyómágusoknak, a sarlatánoknak, azoknak a cégeknek, akik profitszerzésre akarják fordítani az emberek naivitását, vagy butaságát, ha úgy jobban tetszik.
E sorok írója azt mondja: az étel örömforrás neki. Azért nem akar lemondani róla. Tehát valójában az örömről nem akar lemondani, nem az ételről. Attitűdváltásra volna szüksége, hogy megértse: örömöt nem csak az evésben lehet találni, sőt mi több: lehet az örömöt megtalálni az evésben úgy is, hogy az nem hizlal, és egészséges.
A “Buddy-féle” konklúzó tehát: Ne másoktól várd a csodát, hanem magadtól.
*
A férjemnek szeretnék olyan ételt készíteni ami nem annyira hízlal és meg is eszi. Nagyon válogatos és a kenyérről, tésztáról nem hajalndó lemondani.
Hasonló a probléma. Eleve nehéz a férfiakkal kapcsolatos fogyásos témára akadni. Sokkal több olyan hölgy szerepel a palettán, akik a partnerük megváltoztatásával kapcsolatban tesznek lépéseket. Az én véleményem az, hogy a kérdésben benne van a válasz , mégha nem is direkt módon. A sorok szerzője azt írja, étel, ami nem hizlal, és meg is eszi. A szándékokat kellene összehangolni, hiszen a férj, aki Isten vagy legalábbis a rokonság színe előtt kimondta az igent, és holtomiglan-holtodiglan, jóban rosszban, satöbbi...akkor ugye jogosan gondolhatjuk, hogy egyrészt képes összehangolni egymást ez a két ember, és leülni, megbeszélni, ki mit akar és miért.
Igen, tudom, a házasságok sokfélék, de menjünk mélyebbre, és vonatkoztassunk el kicsit! Megint egy szembeállítás lenne itt? Nézzük: válogatós a pali, nem mond le a kenyérről és a tésztáról, és fogyni akar? Nem, nem ő akar fogyni, hanem a felesége akarja, hogy fogyjon. Láthatjuk, hogy itt nem is a súlyfelesleg a probléma, hanem valami más. Egy feleség, aki másokhoz fordul segítségért azügyben, hogy a férjét megváltoztassa, annak szándéka ellenére. Ugye, hogy semi köze a fogyáshoz...?
A “Buddy-féle” konklúzó tehát: Tisztázd az erő- és emberviszonyokat.
*
Nos, mondja meg mindenki, a szűjére szorított kézzel: mondhattam, hogy:
- Köszike, de nem koccintok... jaj, a sütikét pedig edd meg te magad?
Ugye hogy nem?
Dehogynem. Mondhatta volna bátran a sorok írója. Meggyőződésem, hogy nem szabad se túl udvariasnak, se túl lojálisnak, se túl naívnak lenni. Fenti szerző egyébként rendkívül élvezetesen vezeti a blogját, és kifejezetten kellemes élményt nyújt, miközben az ember olvasgatja. Ez különben igazi ritkaságnak számít. Naszóval. Írtam én már erről itt....nagyon fontos, hogy tudatosan haladjunk előre, és tisztában legyünk azzal, kinek mi a fontos.
Ha a kedves házigazda nem érti meg, amit nem ért meg, akkor vessen magára. Én így gondolom, és tehetem őszintén ezt, hiszen pont a saját szüleimmel szemben kellett megtapasztalnom, miről is van szó.
Lényegtelen, éppen mi az apropó, mi az alkalom. Nem számít. Mindig van valami. Gondoljunk bele, hányszor halljuk, hogy holnaptól elkezdem a diétát, vagy elsejétől, vagy Újévtől. Ugyanígy sodródunk akkor is, ha azt mondom, mára felfüggesztem a diétámat, mert...ezért vagy amazért. Nem. Ne függesszük fel, mert onnantól kezdve csak idő kérdése, és tovatűnnek az eredmények.
A “Buddy-féle” konklúzó tehát: Döntsd el, mit akarsz, és soha nem másokért, de Önmagadért tedd.
No comments:
Post a Comment