Évértékelés

Vannak örök dolgok, az évértékelés is ilyen azt hiszem. Az emberek szeretik lezárni az adott évet egy összefoglalással. Ebben semmi rossz nincsen. Eljött ennek az évnek a vége is, ma van az utolsó napja 2011-nek.

Igen gyorsan telt el ez az évem (is)....gyanítom ahogy öregszem, ez csak rosszabbodni fog, sajnos a dolog jellegéből adódón így működik. És jövőre elhagyom a harmincas klubot....szóval tényleg repül az idő. 2011 január elején 125 kg voltam. Ez egy olyan súlytöbblet a 185 centim mellé, amivel simán együtt lehet élni, és amikor nagyon kövér volam, azt hiszem boldog lettem volna egy ilyen súllyal. Azonban ma reggel, az év utolsó napján a mérlegem 78,8 kg-t mutatott, ami több szempontból is sokkal jobb, mint a 125. A legfontosabb szempont az egészség. A testi és a lelki egészség egyaránt. A 23-as BMI sokkal egészségesebb, mint a 36-os, ehhez nem fér kétség.

Azonban amit én sokkal nagyobb eredménynek könyvelek el, az nem a lefogyás, hanem a tudatos irányítás megvalósítása volt. A sokat emlegetett kontroll. Ez nagyon sok erőt ad nekem, és érzem, hogy képes vagyok/képes leszek hosszú távon is megtartani a tudatos irányítás képességét.

Ezt a blogot nem olvassák sokan. Igaz, egyáltalán nem is törekszem erre...akik viszont akár tudatosan, akár barangolva erre járnak, azoknak az ilyenkor szokásos Boldog Újév mellett én azt is kívánom, hogy sikerüljön nekik is az, ami nekem sikerült, és hogy higgyék el, sosem késő nekiállni.

Kód

Azon gondolkodtam vajon létezik-e, illetve létezhet-e, akarom mondani, megalkotható-e egy olyan szabálykönyv, ami egyéntől függetlenül képes arra, hogy számolgatás és korlátozás nélkül enged enni bárkit. A korlátozást a mennyiségre értem, a tartalom relációjában. Miről is beszélek....?

Tehát ha egy listát állítanánk össze, ami tartalmazna olyan ételeket, amiket mennyiségi korlátozás nélkül fogyaszthatunk, olyanokat, amiket mennyiségi korláttal, és olyanokat, amiket sehogy. Így szerintem elérhető lenne egyfajta egészséges táblázat, ami alkalmazható lenne a mindennapokban olyanok számára is, akiknek nincs ideje/energiája/türelme/kapacitása/kanala/stb. minden étkezést megtervezni, kiszámolni, és dokumentálni.

Ugye milyen jól hangzik....Az élet egyéb területein kiválóan működik a kódrendszer, nyilván itt is beválna. Megkerülhetetlenül eszembe ötlik a mi exrendőr fitness-gurunk, aki mára üzletemberré nőtte ki magát, és akinek már saját termékei hirdetik a saját kódrendszerét...de én valami másra gondolok. Valami olyanra, ami nem termékspecifikus, és ami képes szabadon engedni az embert. Mert én nem hiszek abban, hogy mondjuk lehet kakaós csigát fogyasztani egy fogyasztó étrenden lévő embernek, csakmert az XYlisztből készült. Én valahogy abban hiszek hogy ez önámítás, vagy csalás ha úgy jobban tetszik. Ha valaki fogyni akar, akkor ne egyen kakaós csigát. Nem hiszem, hogy ez máshogy van.

Nyilvánvalóan ha valaki rendbe akarja hozni magát, a súlyát, a testét, akkor az projektszerűen kell nekifognia. De ha a projekten túl van, akkor jó lenne, ha létezne olyan rendszer, ami szabadon alkalmazható lenne mindenkire egyformán. Aztán az is lehetséges, hogy túlvariálom, és egyszerű a dolog: talán elmondható nagy melléfogás nélkül, hogy a nyers zöldségek és gyümölcsök egy tekintélyes része abba a csoportba tartozik, amik fogyaszthatók korlátok nélkül mindenkinek, és a fogyasztásuk egészséges. Nyilván a gyümölcsök közül nem a banán-körte-szőlő kombóra gondolok, ahogy zöldségből sem a krumplira.

Azt is el tudom képzelni, hogy ez nem kivitelezhető dolog, és nem is szükséges. És a megfelelő hozzáállás az egészséges életmódhoz igényel annyi energiát, hogy legyen erre kapacitása mindenkinek. HOgy foglalkozni kell vele, ha fontosnak tartjuk.

Ismerve magamat egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy nem futok neki ennek valamikor mégis.

Pálinka és mákos beigli

Eljött ez a nap is, ma van Karácsony. Tudvalévő, hogy ez a legtöbb helyen egyet jelent a soha meg nem szűnő terített asztallal és a nagy családi full-house jellegű zabálásokkal. Hol a halászlé- töltött káposzta vonal domborodik ki jobban, hol a rántott hal- töltött pulyka hódít, de általában mindenhol roskadásig van rakva az asztal jobbnál jobb falatokkal, és minimum nyolcféle süteménnyel.

Nálunk saját hagyomány szerint alakított "Jamie Oliver-féle" göngyölt töltött csirkemell volt, egyénileg szabva, kinek sajttal-sonkával, kinek gombával petrezselyemmel, kinek álánátúró, csak a hús becsavarva a sajttal megszórt leveles tésztába. Én a gombás verziót tettem magamévá, de a tésztát lefejtettem róla, és krumplipüré és vajon párolt kukorica helyett zsírmentesen párolt kelbimbóval és zöldborsóval ettem. Isteni volt.

Viszont egyszer van karácsony alapon elfogyasztottam egy-egy szelet mákos és diós beiglit, továbbá egy-egy szelet sima és mézes zserbót. Finom volt. Ja, hogy teljes legyen a kép, aszalt almás vilmos körtepálinkával koccintottunk ebéd előtt. Újabb cukor shot, puff neki :) Igaz, két éve nem ettem se zserbót, se beiglit....amikor fogyási projekt alatt voltam, akkor természetesen nem ettem süteményt. Most azonban a súlymegtartás a célom, így valamelyest változott a kép.

Komolyra fordulva továbbra is vallom, hogy ésszerűen, mértékletesen ünnepi menüvel is jól lehet lakni úgy, hogy nem esszük le magunkat a sárga földig...Az általam elfogyasztott ebéd számolható része, úgymint a csirkemell, a gomba, a borsó, a kelbimbó 500 kalória körül volt. A négy szelet süteményre 500 kalóriát számoltam, de az csak saccolás. Azonban nagyot nem tévedek vele...de tény hogy nem számoltam ki.

Karácsonykor, illetve az év utolsó hetében általában mindenki felszed egy kis súlyt. Kíváncsi vagyok, nálam mi lesz a helyzet. Tagadhatatlan, hogy az ember több ingernek van kitéve, mint egy átlagos, szürke hétközbapon, és gyakorlatilag reggeltől estig vagy süt-főz, kitéve magát az illat- és látványorgiának, vagy azt nézi, ahogy mások esznek :) Szóval eme alkalom talán a kevesek egyike, amikor tényleg belefér. Mert ha ilyenkor sem, akkor mikor...ugye.

A szükséges jó, avagy a vágy kupája

Odáig eljutottam már párszor, hogy a fogyókúra helyett inkább diéta, a diéta helyett inkább életmódváltás, a szavak összes szemantikai vetületével együtt. De van még valami, amit fontosnak tartok:

Az élet élvezete...Az ember ösztönösen a jót keresi, a jóra törekszik. Vágyakozik az örömre, nyilván. Minden mozdulatunk mögött tetten érhető a vágy, ami irányul valamire. A több pénz, a jobb állás, a nagyobb kocsi ugyanúgy, mint az egészség, a gyerek boldogulása, vagy akármi egyéb. Úgy gondolom, az életet csak úgy tudjuk boldogan megélni, ha kiegeynsúlyozottan létezünk benne. Akkor sem feltétlenül, nyilván. Viszont a kiegyensúlyozott létezés az hosszú távon nem tartható fent úgy, ha szenvedünk valamitől, vagy rosszként, depláne szükséges rosszként élünk meg valami olyat, amit életünk végéig kell(ene) csinálunk.

Az életmódváltás talán legnehezebb része ennek a folyamatnak a megvalósítása a gyakorlatban. Hogy amikor nemet mondunk egy bödön jégkrémre, vagy egy tábla mogyorós csokira, akkor azt nem szenvedve tegyük, hanem boldog mosollyal magunkban. Eltökélten, magabiztosan...és elégedetten. Mert ha szenvedünk a saját döntésünktől, és szükséges rossznak tartjuk azt, amit csinálunk, akkor szerintem csak idő kérdése, mikor omlik össze ez a lelki felépítmény. Tudatosan kell a kontrollt felhasználni arra, hogy az ízlésünk, és vele együtt a gondolkodásunk is megváltozzék.

Ez nem könnyű, viszont ha sikerül, akkor sokat nyerhetünk vele, hiszen a szenvedés megszűnik. Persze ezek elvi dolgok....tudom. De fontos kapaszkodó lehet minden egyes elveszített dekagramm, ami által közelebb kerülünk a célunkhoz. Mert bizony funkcionálhat kupaként az ésszerűség oltárán, mint egy olyan eszköz, ami által olthatjuk a bennünk esetlegesen meglévő utálatot az életmódváltásunk irányába. Hiszen nem gondolhatunk rosszként egy olyan dologra, ami elősegíti a céljaink megvalósítását.

Sokkal inkább lenne helyes a szükséges rossz helyett a szükséges jó kifejezés. Nem tagadom, van ebbnen valami pátoszos, hovatovább szektás....de kit érdekel. Tudni kell, mi a fontos. Ha valaki mondjuk egy balesetben elveszíti a családját, és onnantól kezdve bigott szektásként egy vallásba menekülve tud csak ember maradni, ugyan ki veti meg? Senki. Ez sem más annyira. A vallás egyébként is a töténelem tanulsága szerint talán túl sokszor is funkcionált mankóként ahhoz, hogy ez véletlen legyen. Mindegy, nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, meg vallási mozgalmat kiáltani sem. Egyszerűen csak azt mondom, amit a mondás is: a cél szentesíti az eszközt. Extrém elhízásból nyilván extrm módszerekkel lehet kijönni. De ki lehet. Azt hiszem ez a lényeg.

Állj-gomb és az anyatej

Nem tudom megkerülni azt, amilyen vagyok. Időről időre visszatérek az okkeresésre, és hiszek abban, hogy ez nem baj. Megélhetem sok alkalommal, hogy a családomban is rendszeresen előfordul a tipikus "full house" érzés, ha evésről van szó. Karácsonyi nagybevásárlás után, gyerekekkel együtt beültünk vacsizni a Mcdonalds-ba. Első kör kaja után nejem megkérdezte a kisfiam: kérsz még valamit? Mindenki kért még valami akármit...fagyi, süti, extra nuggets, mittudomén. A kissrác azt mondta: tele vagyok, nem kérek semmit, köszönöm.

Na ez az, ami számomra ismeretlen érzés, és az is volt mindig. Egyetlenegy alkalomra nem emlékszem, amikor azt éreztem volna, hogy elég volt, nem tudok többet enni, nem fér belém már semmi. És egy tízéves kölyök ha ezt mondja a mekiben, annak bizony súlya van. Olyan szempontból mindenképpen, hogy komolyan vehető.

Azon tűnődtem, vajon létezik az emberben egy "tele vagyok" gomb, ami egyesekből hiányzik...? Egyértelműen saját kontrollal kell megoldanom az ilyen helyzeteket. Nem gond, de ha arra várnék, hogy majd a szervezetem jelez, hogy elég, akkor azt hiszem várhatnék... Mi lehet az oka ennek? Lehet, hogy geneteika? Vagy valamilyen olyan természetes reflex, ami egyeseknél kialakul, másoknál nem? Lehet, hogy az anyatejhez van köze? Engem anyám saját elmondása szerint csak két hónapos koromig szoptatott....ami azt jelenti, hogy lehet, még addig se. Tápszeres baba voltam. Az anyatej természetes eledel, azt mondják segít sokmindenben, megalkotja a gyerek immunrendszerét, és még egy sereg hasznos dolgot csinál. Nyilván nem véletlenül van az édesanyának teje. És az is nyilvánvaló, hogy a tápszerek, a gyártók minden propagandája mellett is, nem tudják tökéletesen helyettesíteni az anyatejet. Az én gyerekeim egytől egyig anyatejes babák voltak, minimum egy évig. Ahogy a feleségem is. Őbennük megvan ez az állj-gomb. Bennem nincs.

Nem állítok semmit, csak "hangosan" gondolkodom. Tulajdonképpen mindegy is, ez már változni nyilván nem fog, de azért érdekel a háttér.

Az idő-pénz tengely

Ez a két dolog: az idő és a pénz az, ami meghatározza az életünket. Van akinek az egyikből sok van, a másikból kevés, vagy fordítva. Szerencsésebbeknek van mindkettőből, a nyomorultabbaknak egyikből sem. Az életmódváltáshoz azonban kell mindkettőből bőséggel, jósággal. Mese nincs.

Tudomásul kell venni azt, hogy ha valaki le akar fogyni, akkor előre kell tolnia magát. Úgy értem, akkor nem lehet ezzel a komoly témával érdemben foglalkozni, ha valaki úgy gondolkodik magáról, hogy a sorban csak a sokadik. Ismerem az érzést, hiszen én magam is sokáig gondolkodtam úgy, hogy nem magammal kell foglalkozni, hiszen hány meg hány sokkal fontosabb dolog van. Fel sem sorolom. 

Ezt mindenkinek magában kell elintéznie, lehet ideológiákat segítségül hívni, lehet bármi máshoz folyamodni, a lényeg, hogy el kell fogadni azt, hogy az idő-pénz vonalon mindenképp előrébb kell helyezni magunkat. Persze ez nem megy mindig, és minden körülmények között. Nekem személy szerint meggyőződésem, hogy nagyon sok ember pont azért nem tud egészségesen élni, mert az idő-pénz tengelye van elsüllyedve a sárban, és el van foglalva azzal, hogy kikeveredjen a kátyúból. És a sokadik a sorban az életmódja.

Van az a mondás, hogy mindenkinek arra van ideje/pénze, amire akarja hogy legyen. Eltekintve a szélsőséges példáktól, én ezzel egyet értek. Több oldalról meg lehet közelíteni, sőt. Bele is lehet kötni. Akkor is alapvetően úgy gondolom, hogy azért mindenkinek van beleszólása abba, hogy a saját idejéből és pénzéből mennyit fordít magára. Nem feltétlenül kell megvárni, míg az élet rákényszerít bizonyos dolgok elvégzésére. Én azt gondolom, ha valaki nagy mértékben el van hízva, akkor meg kell ráznia magát, és igenis magára kell fordítania a szükséges időt és pénzt, ha változni akar.

Jó lenne megkerülni ezt a dologt, de nem lehet. A klasszikus mondás, hogy szűznek maradni és szeretkezni nem lehet egyszerre. Tudomásul kell venni, hogy ahogyan kevesebbet enni sem lehet éhezés nélkül, úgy idő/pénz nélkül sem lehet életmódtot váltani. Mi segíthet akkor? Például az előző postban írt matek. Én magam is nagyon sok olyan embert ismerek, ahol rengeteg idő és pénz feleslegesen folyik el, mert szervezetlenül megy az élet. Sodródnak. Az olyan apróságok is sokat számítanak, hogy amikor bevásárolni megyek, listát írok, és végiggondolom, mit szeretnék, mire van szükség. És soha nem megyek egy szupermarketbe éhesen nagybevásárolni. Ugyanis ha nincs lista és/vagy éhes vagyok, akkor győzni fognak az impulzusok, pláne, hogy a marketing is erre megy rá, érthetően. Az impulzusok fognak vezetni az ésszerűség helyett, és veszek egy csomó felesleges dolgot. Ha célirányosan megyek, akkor nem tudnak velem meg(v)etetni mindent. Az is segíthet, hogy a kiadásaimról naplót vezetek. Így vissza tudom nézni a pénz útját, és pontosan látom, mikor, mire, és mennyi ment el.

A tudatosság lételeme ennek az egésznek. Ha tudatosabban akarok élni, hogy normálisan nézzek ki, akkor tudatosan kell minden mást is csinálni az életben. A pénz és az idő fogalmai alapkövek. Nem lehet megkerülni egyiket sem. Ebben biztos vagyok. Ahogyan abban is, hogy az első lépések is innen indulnak el.

A matek, mint első lépés

Tehát matek.

A számok jók. Ha elég kitartóan igézzük őket, akkor mesélni tudnak. Eleve ha valaki nekiindul ennek az útnak, jó ha a saját számaival elszámol. Súly, magasság, méretek...BMI...és nagyon fontos a pontosság. Nagyon gyakran előforduló jelenség, amikor valaki azt írja: 1500 kalória körül ettem. Fontos, hogy ilyen nincs. Nincs olyan, hogy 1500 körül. Olyan van, hogy én a tegnapi nap folyamán 1514 kalóriát fogyasztottam el. Mert ha mérem, akkor pontos számok jönnek ki. Azokat összeadva megint pontos számok. Nem "körül". Ha valaki törekszik a pontosságra, cserébe kiszámítható képet fog kapni. És nem kell sem manipulálni, sem félni...a számok érzelem nélküli, objektív dolgok, szilárdan lehet építeni rájuk.

Amikor elkezdtem a történetet, vennem kellett mérleget. Mert nem volt itthon. Elmentem, vettem egy digitális mérleget. Olyat, ami 150 kg-ig mér. Hazaérve rálibbentem. A következőt mutatta a kijelző: Err. Beletelt egy időbe, mire felfogtam, hogy azért, mert több vagyok, mint 150 kiló. Pofára esés. Meg voltam ugyanis győződve arról, hogy max 140 kiló lehetek. Okay, miután magamhoz tértem, kerestem egy komolyabb mérleget, ami 180 kg-ig mér. Megvettem....csocsi-ragyi az is, csupa üveg, digitális, minden. Hazaérve ruha ledob, rááll....és lőn: Err.

Na ezen a ponton egy picit azért szétcsúsztam. Nem az idő vagy a pénz miatt, amit mérlegvásárlásra fordítottam (egyik sem volt csekély)...nem. Hanem azért, hogy basszus, de akkor hány kiló vagyok? Feleségembe kapaszkodva (lelkileg) elmentünk egy nagy áruházba, ahol sok mérleg kapható, és ki is lehet próbálni őket. Kerestünk egy olyat, ami 200 kilóig okos. Nagy levegő, és ráálltam. Itt már nem volt error felirat, megjelent a kijelzőn a szám: 193 kg. 

Miért írtam le ezt a történetet? Nos, azért, hogy demonstráljam, mennyire el tudnak szaladni a lovak, ha hiányzik a kontroll. És ha "körül" jelzőt építünk be ebbe a történetbe, akkor bizony a kontrollnak annyi. Egyáltalán nem mindegy. Én azt látom, hogy mindenki általában alábecsüli a kalóriamennyiséget, amit megeszik egy nap. Szerintem ha 10 embert találomra megkérdeznénk, hogy mit gondol, hány kalóriát fogyasztott el előző nap, akkor abból kilenc kevesebbet mondana a valóságnál. Nem baj, ugyanis normális embernek ezzel nem kell foglalkoznia. De nekünk ( a sok súlyfelesleggel hosszabb időn keresztül bármikor is rendelkezőeknek) igen. És az a párszáz kalória naponta, az egy hónapban mutathat akár többezernyi eltérést is, ami már bőven felelőssé tehető a sikertelenségért.

Szóval nagyon fontos a pontosságra való törekvés. Konyhai mérlegből is digitálisra van szükség, ami 2 grammtól minimum 3 Kg-ig mér. Szerencsére ma már sok helyen kaphatók ezek az okos kis szerkezetek, és nem is drágák. Én bizony nem átallom a mustárt, vagy a ketchup-ot is kimérni, ha a szendvicseimre nyomok belőlük. Étkezés előtt rádobom őket a mérlegre, feljegyzem mennyi, majd miután befejeztem, ismét mérek. A különbséget megettem. 5 másodperc alatt kiszámolhatom, mennyi kalóriáról van szó. Legutóbb majdnem 150 kalóriát jegyeztem fel erre a két cuccra....azért az nem elhanyagolható.

Van ám egyéb pozitívuma a matekozásnak. Az ember felkészültebb, naprakészebb lesz tőle. Fokozatosan megismeri a termékekhez tartozó számokat, és mondjuk nekem ma már sokszor jön jól, mert akkor is pillanatok alatt ki tudom számolni a kalóriamennyiséget, ha pontos számok nem állnak a rendelkezésre. Annyiszor és annyiféle ételt mértem már meg, és számoltam ki, hogy szemre meg tudom mondani, hány deka körül van az adott cucc. És tudom, hogy készül (aki kövér, az általában tud főzni :), így nem kell más, csak egy kis matek. Namost ha felkészült vagyok, és naprakész, akkor magabiztosabb is leszek. Az információ hatalom, pláne ha szembeötlően neked megvan, és másnak meg nincs.

Apróságok ezek....tudom. Apró, mások számára vagy jelentéktelennek tűnő, vagy nevetségesnek ható dolgok. De az úton, ahol jártam és ahol járok, van jelentőségük.

Különbségek

Mindenképpen különbséget kell tenni a dolgok között. Az itt kifejtett gondolatok, a metódusleírások, a lelki háttér, a konkrét megvalósításra vonatkozó leírások, azok mind egy súlyosan elhízott ember kálváriáját írják le. Úgy gondolom lényeges különbség van túlsúlyos és túlsúlyos között. Mert az a "túl" lehet 200 kiló plusz és 2 kiló plusz is egyaránt. Én az olyanokhoz szólok elsősorban, akik komoly súlyfelesleggel küszködnek. Azoknak, akik 3-4 kiló felesleg miatt törik a fejüket és keresik a praktikákat, vezetik a fogyinaplót, próbálják sorra a különböző diétákat...azoknak nem tudom átérezni a gondját, ez az igazság.

Megint más, akinek fogyókúrára van szüksége. Feleségem tipikus esete. Feleségem alapvetően egy vékony testalkatú, magas sportos nő, ilyen volt mindig is. Azonban az életünk során úgy alakult, hogy felszedett jónéhány plusz kilót. Lényegtelenek az okok, a körülmények, a lényeg, hogy végigcsinált egy fogyókúrát, ledobott 30 kilót, és visszatért ahhoz az étkezési rendszerhez, ami szerint mindig is élt. És csodálatosan tartja a súlyát fogyókúra nélkül. 

Mert aki sovány, de valamiért meghízik, annak kell fogyókúra...hogy korrigálja a dolgot. Hogy visszakeveredjen a helyes útra. De az olyanok, mint én....ők mások. Mi sosem jártunk a rendes úton. Nekünk nem kúra kell, nekünk át kell vágnunk az erdőn, és rá kell találnunk a helyes útra. És ott kell maradnunk. De ez egy komplett program, életünk végéig. Ezért mondják sokan, ahogy én is, hogy életmódváltás kell. Nem kúra.

Igen, tudom, sokszor írtam ezt már, de nem baj. Ismétlés a tudás anyja, továbbá nem lehet elégszer hangsúlyozni. Szóval aki reménytelenül nagy felesleget cipel, és azt gondolja, kár belevágni a változásba, mert nincs értelme...nekik szeretném üzenni, hogy de van. Én vagyok rá az élő példa.

Első lépések

Azt hiszem, az alapokhoz időnként fontos visszatérni. Talán nem is csak fontos, de szükséges is. Nyilvánvalóan engem foglalkoztat ez a dolog, már hogyne foglalkoztatna. A kövérség nagyon elterjedt probléma, és a legtöbb túlsúlyos embert zavarja. Az ember felépít egy védekező mechanizmust magában. Megideologizálja azt, amije van. Annak idején én is elkönyveltem magam, hogy ez van, én ekkora darab vagyok, és jó az így ahogy van. Igyekeztem kihasználni a nagy méret adta előnyöket. Autós konfliktusnál, ha én kiszálltam (akarom mondani lebontottam magam körül a kocsit), a másik fél egy szó nélkül visszaült. Na jó, ha megszólalt, akkor bocsánatot kért... Rá is játszottam a bő ruhákkal, a hatalmas, vitorlavászon-méretű ingekkel, stb. És persze nyomtam a gagyimami dumákat ezerrel....(Maradj már tesókám, nálad nagyobb csirkéket eszem reggelire....) Találékony a magyar, se szeri se száma a sok szólásnak, ami arra utal, hogy minél nagyobbak vagyunk, annál jobb. Nem nehéz azonosulni ezekkel, kiváltképp ha egybevág a körülményeinkkel.

Nade. Az is igaz ám, hogy időről időre az ember mélyen önmagába nézve igenis tudja, érzi, hogy ez így nem oké. Hogy csinálni kellene valamit. Változtatni kellene. Aztán persze ahogy múlik az idő, ez egyre nehezebb lesz. És akkor öregszünk, és bejön a képbe a cukorbetegség, az aranyér, az infarktus...vagy ezeknek csak az árnyékai. Egyre nehezebb lesz.

Hiszek abban, hogy az én tapasztalataim jól jöhetnek másoknak. Segíthetnek. Több felől is. Egyszer azért, mert olyan őrült elhízásból tudtam lefogyni, ahonnan a legtöbben úgy gondolják, hogy nincs visszaút. Megmutattam, hogy de van. Másfelől, mivel baromira ráérek :-) elég sok időt szántam arra, hogy kikalkuláljam, összeállítsam, megfigyeljem, adminisztráljam, elemezzem, és publikáljam. Mármint a sok-sok mindent.

Szóval azt hiszem, princípiumnak ezek megteszik. És azzal is tisztában vagyok, hogy egy elhízott embert rohadtul és kicsit sem érdekli az, hogy én most mit eszek. Mennyit miből, hogyan és mikor, és annak mennyi százaléka micsoda. A kövér embert szerintem sokkal inkább az érdekli, hogy ő mit tegyen, ha el akar indulni azon az úton, ahol én végigmentem.

Az első lépések. 

Egyszerű: vásárolni kell. Egy egész alakos tükröt, és egy mérleget. Ami ezen kívül szükséges, amit megtanultuk mindannyian az általános iskolában: számtan a neve. Ami fontos: a mérlegnek pontosnak kell lennie, és lehetőleg digitálisnak. Ugyanolyan időben, ugyanolyan körülmények között, ugyanúgy optimális méredzkedni. Hogy konkrét legyek, saját példa: minden vasárnap mérem magam, ébredés és folyó ügyek intézése után, meztelenül, a mérleget a fürdőszoba kőpadlójára téve (pontosan ugyanabba a kockába ráadásul :-). Az első lépések a legfontosabbak: belenézni a tükörbe. Szintén meztelenül. Jó alaposan megnézni magunkat. nem könnyű, de hasznos. Aztán ráállni a mérlegre, és megfigyelni a számokat az elején. Ha nem hisszük el, amit mutat, álljunk rá háromszor egymás után, és mindig a legmagasabb értéket vegyük. Ezek a tanácsaim.

New Age

Úgy döntöttem, folytatom a publikus blogolást, de másik néven és másik helyen. Az eredeti céljaim nem változtak, és az sem, amiben hittem. De az élet generált pár olyan dolgot, amit ugyan előre nem lehetett kiszámítani, de azért várható volt valami hasonló. 

Most viszont kifejezetten az a szándékom, hogy nagy ívben teszek azokra, akik bántani akarnak. Nem vagyok beteg, nem vagyok rákos, nincs semmi bajom, köszönöm jól érzem magam. Jobban, mint bármikor az elmúlt 20 évben. És nincs mit abbahagynom, mert nem fogyókúráztam. Életmódot váltottam, és dehogy hagyom abba. Nem ettem meszet.

Úgyhogy a végtelenbe és tovább, ahogy Buzz mondaná....nemsokára jövök további posztokkal, és menet közben csinosítgatom az új helyet :)

Pénz, már megint és még mindig

...az egészséges életmód. Annyi helyen harsogják az arcunkba, hogy nem a pénz. De. Igenis a pénz. Ma csináltam egy összehasonlító számítást. Mai ebédem hat szendvics volt. Hat szelet kenyér, light sajtkrémmel megkenve, telepakolva csemegeuborkával. mindent lemértem és kiszámoltam. 22 deka kenyér, 8 deka krémsajt, 20 deka csemege uborka. Kérem szépen ez 500 kalória. Merő kíváncsiságból kiszámoltam azt is, ha dekára ugyanennyi ételt eszem, de a kedvenc kenyerem helyett sima fehér kenyeret, a light sajtkrém helyett sima sajtkrémet, az uborka helyett egy-egy szelet sonkát veszek. Az eredmény: 1000 kalória. Pont kétszer annyi, ugyanannyi ételért.

És mi a helyzet a pénz vonzattal? Kiszámoltam azt is, persze. Megdöbbentő. A light verzió: 2,11 €. A sima: 66 cent. Nekem az evésélmény érzet (Wooow micsoda kifejezés) ugyanaz. Hat darab kockaszendvics. Csak az egyik uborkás, a másik sonkás. Az egyik teljes kiőrlésű, olajos magvakkal teleszórt, többféle gabonából készült kenyér, a másik sima fehérkenyér.

Most akkor ezek után ugye mennyire egyértelmű, mekkora szerepe van a pénznek. Ha a különbséget háromszor veszem egy nap, három főétkezést számítva, akkor az napi szinten 1 € 45 cent. Egy hónapban 44 €. Ellenben ha ezt a pénzt odateszem, akkor az egy hónap alatt 45 ezer kalóriával ettem többet úgy, hogy igazából (súlyra, érzetre, harapásra....) ugyanannyit ettem. Ezer kalória eurónként :-o

Ha igaz, hogy hétezer plusz kalóriából épít az emberi szervezet egy kiló zsírfelesleget, akkor ez több mint hat kiló zsír, amit 44 euró ráköltésével elkerülhetek....

Hol van a történetben a gyenge pont....? Lássuk csak: elképzelhető, hogy egy ember három főétkezésként szendvicseket fogyasszon....? Hatot, alkalmanként...? Igen. A számítások nem becsült kalkulációk, hanem pontosan lemért mennyiségek, és pontos árak...? Igen. Akkor bizony azt kell mondjam, megállja a helyét, bármilyen sokkoló is.

Mert az. És ezek csak a szendvicsek. Mondhatom tovább a túrókrémekkel, a joghurtokkal, a különféle sajtkészítményekkel....elképeszttő, micsoda különbségek vannak. A dobozos "kockasajt" például, ami ugye háromszögletű valójában.....a normál, magas zsírtartalmú, amiben ráadásul szénhidrát is akad bőven, 1,29€ a 24 darabos. Az extralight, ami közel harmadannyi kalóriát tartalmaz, az 2,10 €, és csak nyolc darab van benne. És folytathatom a sort az édességektől kezdve a készételeken át egészen addig, mennyivel olcsóbban lehet jóllakni egy fél csomag csokis keksztől húsz centért, vagy fél kilónyi epertől hét euróért....az egyik a másiknak a harmincötszöröse !!

Emellett nem lehet csak úgy elmenni. Tudomásul kell venni, hogy az életben nincs ingyen semmi, az egészséges életmód, a kövérség száműzése sem kivétel ez alól. És azt sem árt tisztázni, hogy nemcsak akaraterő, és nem csak kitartás, és nem csak support....hanem kőkeményen pénz is. Tény, hogy sokba kerül....megvan az a jó szokásom, hogy évek óta mindent írok...mikor, mennyit, mire költünk, így van képünk a fogyasztási szokásainkról. És teljesen egyértelmű, hogy ezen a fronton sokkal több pénz folyik el, mint amennyi általában folyna, ill. mint amennyi akkor menne, ha nem lennének azok a szempontok, ami alapján kiválasztjuk az ételeinket, amik az asztalra kerülnek.

Konklúzió? Van. Mégpedig az, hogy az egészség a legfontosabb a világon, és minden pénzt megér, hogy jól érezzük magunkat, és egészséges(ebb)en élünk. Nem érdekel, hogy az élet egyéb területén nem, vagy nem olyan látványos fejlődést tudunk felmutatni....mert nem az számít, hanem az életünk, amit élünk.

Ezüstvasárnap

Néha azt érzem, sosem fogynak el a gondolatok, a kérdések, a kételyek az életmód-fogyás témakörben, néha meg pont hogy az jár a fejemben, hogy nincs ezen mit tovább magyarázni. Ha valakinek helytelen az életmódja, és kövér, akkor ne egyen annyit, és változtasson az életén. Akkor majd lefogy.

Lehet taglalni hosszan, bele lehet menni elmebeteg mód mélyen a részletekbe, ki lehet analizálni, hogy mi miért van úgy, ahogy van, boncolgathatjuk ezerszer. A lényeg akkor is ez, ezen nincs mit tovább csiszolni. Akarat? Ühüm...na ja.

Meg logika, meg erő. Meg pénz. Meg support. Hatvanhatszor áttárgyalt dolgok. És mégis miért van szükség újra meg újra leírni, átgondolni, megélni? Egyszerű. Azért, mert az életünk nem egy egyszeri történés. Egy folyamat, melynek során az evés., mint létfenntartó ösztön, nap mint nap jelentkezik a maga igényével, és az életünk arról szól, hogy a bennünk felmerülő igényeket ki akarjuk elégíteni.

Hol így, hol úgy, de ez biztosan így van. És mivel minden áldott nap megéhezünk, igenis minden áldott nap eszünk, és igenis minden áldott nap meg kell erősödnünk, tudatunknál kell lennünk, és masszívan, tudasan haladni a saját utunkon. Talán ezért a dologért érzem egyre inkább, hogy az evés-életmód-táplálkozás az sokkal többet jelent annál, mint, ami....hogy aki kövér annak az élete is kövér.

És talán az is emiatt van, hogy amikor valaki úgymond megvilágosodik, és megváltozik, mert felismeri ezt az egész folyamatot, az sokszor módosít pályát, és onnantól kezdve vagy tréner lesz, vagy dietetikus, vagy valamilyen edző, esetleg aktivista....de mindenképpen azzal kezd el hivatásszerűen foglalkozni. Talán azért, hogy esélyt se adjon magának arra, hogy elfelejthesse, ez mennyire fontos. Talán azért, mert a megvilágosodás után gyakran támad az embereknek hajlma mások megtérítésére.

Gy kérdezte tőlem a múltkor, miért nem nyitom meg a blogomat, miért nem csinálok propagandát ennek ami velem történt, miért nem csinálok pénzt belőle. A kérdés jó. És helyénvaló is, mert hazudnék, ha azt mondanám, soha, semmilyen formában nem fordult meg a fejemben. Ezzel kapcsolatban nagyon sok vegyes érzés kering a fejemben. Egyszer valami olyasmi, hogy vajon mennyire etikus a szándék, hogy pénzt csináljak a fogyásomból. Úgy értem, az én szégyenem, amiért elhíztam. És nem erény, hogy lefogytam. Az erény, ha nem hízok el. Erről írtam már biztosan. Ha valaki kést ránt, és az eladó torkának szorítja, majd negyed óra baszakodás után mégsem vágja el a torkát és elteszi a kést, majd bocsánatot kér, annak nem jár dicséret. Tudom..., de minden hasonlat sántít. Ugyanakkor viszont bolondság lenne tagadni, hogy az a része eredmény, hogy ekkora súlyt leadtam, és semmilyen eszközt nem használtam fel hozzá a saját akaratomon és az életmódváltoztatáson kívül. Se gyűrű, se bypass, se kapszulák, se semmi. A puszta elhatározás, és a megvalósítás folyamata. Ha van bármi olyan szándék bennem, aminek köze lehet bármilyen marketinghez, akkor az ennek az üzenete kell hogy legyen mindenképpen.

-

Hogy tényszerű is legyek: Ma vasárnap van, nem igazán tudtam az 1800-2000 kalória között hozni a heti átlagomat, 1670 lett. Ennek fényében érthető, hogy most fogytam, így jelenleg 78,6 kg vagyok. Most kifejezetten rámegyek, hogy legalább 1800 fölé menjen az átlag. Nem olyan könnyű ám....háromezerig játszva fel tudnék menni....de marha nehéz belőni a fokozatosságot. De nem baj, elszöszölök vele. Ha negatívumokat kéne mondanom, azt mondanám, hogy mostanában elég egysíkúan eszem. Gyümölcs, kenyér, sajtkrém, kis felvágott, light túrókrémek, joghurtok. Ritkán eszem húst, és zöldséget is. Egyre inkább zavar, hogy a kábetűs zöldségek felfújnak. Inkább nem eszem. Nagy kedvencem lett a sárgadinnye, és a grillezett paprikaízű Ph. sajtkrém, ami tisztára magyaros vajkrém, és visszatértem az almához...sweet gala. Továbbá a sárgadinnyémről kiderítettem, hogy 1971-ben nemesítették két fajta ( honey dew és cantalupe) keresztezésével :)

Forog a kerék

Pár napja készülök rá, hogy írjak, de nincs mit tenni, ez az év legbizibb hónapja, így pörögni kell rendesen.

Hűen a vezérfonalhoz, a diétám kifejezetten szépen alakul, sikerült tovább növelnem a napi bevitt kalóriát, már 1700 fölött járok, és a súlyom továbbra is stagnál, azaz ingadozik, legutóbb rögzített súlyom 79,5 Kg. volt. Érdekes, mondjuk azért nem gondoltam volna, hogy nyolcvan alatt is leszek. Terveim szerint a napi bevitelt kétezer fölé viszem, a súlyom pedig 80 és 85 között kell hogy maradjon. Hosszabb távon is. Egyelőre úgy alakul, ez menni fog.

Lassan kezdek hozzászokni az újonnan kialakított testképhez, ami mára már inkább a vékony kategórába esik, mint az átlagosba. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem, hogy a 32-es nadrág lötyög rajtam és övvel kell összehúzni. Azért vannak érdekes szituációk...például szólnunk kellett a háztulajnak, mert megadta magát a mosogatógép. Mondta, hogy beugrik valéamikor este és megnézi. Csengetett, a nagyfiam nyitott ajtót, mert épp telefonáltam, de gyorsan elköszöntem, és a konyhába már én invitáltam ki a háziúr srácot, akivel utoljára egy évvel ezelőtt találkoztunk, amikoris megújítottuk a bérleti szerződést. Odakint a konyhában elkezdem magyarázni neki, hogy ha bekapcsolom a gépet, rögtön levágja a bizztosítékot, de úgy nézett rám, mint akinak baja van. Megkérdeztem, minden oké-e? A válasz: Bocs, de te ki vagy...???

Szóval érdekes azonosulni azzal, hogy basszus, engem tényleg nem ismer meg, aki nem látott egy ideje már....

Az, hogy mit és mennyit eszem, még mindig nem mindegy, azt hiszem lassan kezdem érteni, hogy fog hosszú távon működni a dolog. Olyan ez, ahogy a kutya hozzá van szoktatva a kockakcukorhoz. Simán a gazdin múlik. Ebben az esetben viszont működhetünk a saját gazdinkként, ami valljuk be, egész jó :) Szóval az elmúlt időszakokban többször előfordul, lévén, hogy megengedhetem már magamnak (persze ésszel) , hogy eszem olyat is, amiazelőtt szigorúan nem ettem. Egy lindt csokigolyó, egy szelet torta, egy szelet pizza, egy kockányi sütemény, vagy egy frissen kisült pékáru. És egyre inkább azon kapom magam, hogy nem azért nem akarom, mert nem fér bele, hiszen éppenhogy belefér. Csakhogy azáltal, hogy pontosan tudom, mennyit eszek, mennyit ehetek egy nap, és pontosan tudom, hogy mondjuk egy szelet torta kalóriértéke megegyezik mondjuk egy okosan előállított főétkezés kalóriaértékével, érdekes megtapasztalni, ahogy a tortában lévő cukor úgy tűnik el a szervezetem mélyén, mint a wctartályból a víz, mikor lehúzom. Ezzel szemben azok az ételek, amik alacsonyabb GI-vel rendelkeznek, tehát amik lebontásához a szervezetnek dolgoznia kell, azok valahogy tartalmasabbnak tűnnek. Úgy értem, tapasztalati úton is annak tűnnek. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Hát azt, hogy ha elfogyasztok egy szelet tortát, vagy egy fehér lisztből készült édes péksüteményt, akkor a 3-500 kalóriáért azt kapom cserébe, hogy egy óra múlva éhes vagyok. De ha hozzá veszem a hosszú távú nélkülözést és a nem bizonyított cukorfüggés-elméletet, akkor nemhogy egy óra múlva, de rögtön, mihelyst elfogyasztottam, fellép a már többször emlegetett "még" érzés. Ezzel szemben a fehérjedúsabb, rostdúsabb, zsírosabb étel után jóval hosszabb ideig nyugton bír maradni az ember gyomra.

Namost persze tiszta sor, hogy ez nem újdonság. De ahogy halad az élet, ahogy peregnek a hetek, a hónapok, azt látom, hoyg a gyakorlatban ez valahogy úgy fejeződik ki, hogy lassan a fejemben is átalakulnak a dolgok, és már ezek miatt a tények miatt van, hogy inkább - bár megtehetném- választom az egészségesebb ételt a "finomabb" helyett. És így lesz hitem szerint a "finomabb" jelző is egyre fakóbb mindaddig, amíg egyszercsak el nem jön a pillanat, hogy mondjuk az almát vagy a srágarépát, vagy a salátát fogom finomabbnak gondolni ténylegesen, mint a csokiskexet vagy a süteményt.

Mindenesetre továbbra is azt látom az embereken körülöttem, hogy maguk sem gondolják komolyan, amikor azt mondják, hogy le akarnak fogyni. Az életünk...a saját életünk az a saját döntéseink következményei. Világos, mint a nap, Ahogy az is, ha valaki kifogást keres. De akár keresnie sem kell, hiszen kifogás mindig van. Ott van kéznél, kínálja magát, incselkedik velünk...kelleti magát. Nagyon könnyű élni vele.

Megannyi ember tinglitanglizik bizonyos mennyiségű súlytöbbletben...ingázik. Lefogy pár kilót, aztán vissza....aztán megint le, megint vissza. Igen, általában mindig többet, a híres-hírhedt jojó effektus. De mi lehet emögött....? Úgy értem, igazából...? Ha valaki hazudik magának, ha valaki gyenge....ha valaki kifogáokat keres, ha valaki az akadályokat kikerülni szeretné és nem leküzdeni...az nemcsak az elhízás-fogyás témakörében hangsúlyos, nemigaz? És megint oda jutok vajon, hogy a kövérség mögött mindig van valami egyéb, valami mélyebb indok is...? Hogy aki kövér, és nem tud lefogyni, annak az élete is "kövér"? Az élete alatt azt értem, hogy a mindennapjai, a család, a munka, a célok, a perspektíva. Lehet, hogy a kövérség nem más, mint az elakadt lélek egyfajta megnyilvánulása? Ebbe millió oldalról bele lehetne kötni, tudom....de az is lehet, hogy van benne valami.

Szülinap

Tegnap volt a szülinapom, a harminckilencedik. Maradva a témánál, ez azért érdekes, mert a nagylányom meglepetés tortát készített, csokisat. Igazán meghatódtam rajta, pláne hogy egyrészt igen ritkán csinál süteményt Hannus, másrészt rohanós napunk volt nekünk is, de neki is. Szóval segítettek neki a többi tesó is, Tomi például azzal, hogy szorgalmasan kiszámolta a kalóriákat, és mikor elfújtam a gyertyát, elmondták, hogy a torta összesen mennyi kalória, hogy egy szelet vagy 10 deka ennyi meg annyi. Hát nem édesek? :)

Szerencsére az nem merült fel sem bennük, sem bennem, hogy nem eszem tortát, hiszen ugye életmódváltás és hasonlók....mert egyfelől lefogytam már, és nem kell tovább fogynom, ergo ésszerű keretek között ehetek nyugodtan bármit, másrészt egyszer van az embernek születésnapja, olyan meg, hogy a gyereke készít tortát rá, sokáig egyszer se :) Ígyhát magamévá tettem egy tisztességes szelet csokitortát, 500 kalória értékben.

Finom volt.

És most írok az érzéseimről, a diéta-életmódváltás tükrében.

Szinte száz százalékosan biztos vagyok abban, hogy a cukor-liszt-zsír függőség létező dolog. Ugyanis megint hasonlót tapasztaltam, mint a múltkor a sonkás sajtos croissant esetében. Hogy hiába csapok oda az asztalra, és oké, akkor eszem annyit, amennyi után tuti érzem majd azt, amit normális ember fele akkora mennyiség után érez....de nem. Néztem ahogy a tömény csokis (tényleg tömény volt, Hannus azt mondta, gyakorlatilag cukor meg vajk meg csoki az egész :-) sütit sorban, még a nagy csokiimádó nyolcévesem is félig meghagyja, mondván hogy nem baj ha később eszem meg, annyira tömény....én meg simán betoltam az arcomba, és úgy éreztem, még három szelet sem okozna gondot.

Hasonló volt a croissant-al is, amit feleségem vett magának, kettőt, de egy fél után azt mondta, annyira nehéz, hogy elég is volt neki. Langyos, frissen kisült sonkával-sajttal töltött, sajttal szórt croissant. Megettem a másik felét, és ugyanezt éreztem. Akkor rádumált Verbéna, hogy tegyek próbát, egyem meg a másikat is, nem létezik, hogy az sem fog eltömíteni. Pedig de. Valamiért tudom, hogyha ettem volna még pár szelet tortát, akkor sem éreztem volna azt a tipikus érzést, hogy "ez már sok, tele vagyok"....

Ugyan mi más lehetne a dolog mögött, mint valami függőség? Lassan két éve nem eszem ilyen dolgokat, és két éve tuti, hogy nem fogyasztottam 500 kalória értékben egyszerre édességet, tehát azt gondolhatnám, hogy ez úgy odab@sz...de nem. Semmi ilyesmi nem volt. Szükség volt az akaraterőmre és a fegyelmemre, hogy ne egyek egy második/harmadik/ennedik szelettel.

Az egy szelet torta a maga 500 kalóriájával a napi étkezésemet kétezer kalóriáig felnyomta, ami egyáltalán nem vészes, mert bár igaz, ennyit (még) nem szoktam enni, de a súlyom szintentartásához elméletben 2200 kalória elfogyasztása javasolt, szóval bűntudatom szerencsére egyáltalán nincs.

Tovább

Nincs két hete, hogy a blogot bezártam, köszönhetően a sok élménynek, amiben részem lehetett a kedves ismerősöktől. Mármint hogy undorító ahogy kinézek, ez már beteges, biztos rákos vagyok, és hasonlók. Sajnos a publicitás azt is jelenti, hogy a kevésbé jószándékú emberek is beleláthatnak a lelkembe, aminek annyira azért nem örülök.

Most viszont akkor kinek írom ezeket a sorokat. Jó kérdés...magamnak, a feleségemnek, nem tudom. Azt sem tudom, le is törlöm-e ezt a blogot, vagy megtartom. Csak hogy legyen. Vagy majd egyszer valamikor újra nyilvánossá teszem. Ki vagyok én, hogy tudjam a jövőt, nemigaz?

Leírom a fejleményeimet, súlytartás témában. Haladtam viszonylag szépen a saját magam által kijelölt úton, bár egy kicsit lassabban, mert mostanra már 1800 kalóriákat kellene ennem naponta, már hetek óta...de két hete még csak 1600 körüli heti átlagot futottam, és 70 dekás hízás lett az eredménye, ugyanis 80,7 kg-ot mutatott a mérleg vasárnap reggel. Ezen aztán lebátorodtam, és rögtön visszavettem a kalóriából 1400 körülire, és a következő vasárnap 79,7 lettem, azaz kerek egy kilót fogytam.

Közben rájöttem valamire. Mostani étrendem alapvetően a kenyérről szól (amilyen nincs is, írtam róla már), és a light sajtkrémről, meg a csemege uborkáról. Valahogy leragadtam ennél, nem unom meg. Lehet, mint valami festőművésznek, nekem is korszakaim vannak....volt hogy csirkemellet ettem sokat, volt hogy tojásoztam, meg zöldségeztem...mostz kenyerezek. Nincs is ezzel gond, csakhogy elkövettem azt a hibát, hogy a kenyeret szeletjével számoltam, és nem mértem le minden alkalommal. Így fordulhatott elő, hogy többet ettem, hiszen a sarkát is egy szeletnek számoltan, ami háromszor annyi súlyú, mint egy sima szelet. Ez, illetve a krémsajt esete, ti. hogy annyira finom, hogy egyre vastagabban kentem a kenyérre, és szintén nem mértem le minden egyes étkezéskor, hány dekát kenek rá....ezekből kiindulva kiszámoltam, hogy az 1600 körüli átlag inkább lehet 1800 vagy afölötti. Ez még önmagában nem feltétlenül jelentene hízást, viszont ha figyelembe veszem, hogy 1400 után jött az 1800-as szint, akkor lehet egyfajta hullám a hirtelen megnövekedett kalóriabevitelre, ami beállt volna idővel a normális szintre, ha tartom. Mert az okos kalkulátor szerint nekem 2200 kalóriával is súlyt kell tudnom tartani, tehát 1800-al vagy 1900-al nem hízhatok.

A másik dolog, amin mostanában sokat agyalok, hogy az egészséges ételek által hordozott kalória, és a junkie kaja által hordozott kalória vajon egyenértékű? Meg kellene csinálni a Twinkie diéta ellentettjét...csak merő kíváncsiságból. Gyümölcs, zöldség, esetleg natúr zsírmentes csirkemell...ezekből fogyasztani többet, mint a súlymegtartáshoz kalkulátorral ksizámolt szint...vajon mi történne? Lehet hogy egyszer kipróbálom, de egyenlőre most arra koncentrálok, hogy tartsam a szigorúan kimért 1800 körüli napi szintet. A kenyereimet mindig lemérem, és a krémsajtot is vagy mérem, vagy pontosan mondjuk fél doboznyit kenek szét a kenyerekre, és akkor tudom, hogy az 10 deka volt. Továbbá vettem ketchup-öt hétfőn, meg mustárt is. Vasárnap le fogom mérni, mennyi fogyott belőle, mert rászoktam, hogy a kenyereimre tolok egy kevés mustárt és ketchup-öt is. Nem nagy tétel, de egy egész üveg 700 kalória, szóval ha egy hét alatt megeszem, az napi 100-al játszik.

Elmebeteg dolog ez, tudom, de most már be akarom fejeznim sé utálok félmunkát végezni.

Croissant-ok és újabb konklúziók

Többször előfordul a saját környezetemben, hogy valaki elfogyaszt egy -teszem azt- péksüteményt, és közli, hogy tele van. Ilyenkor én nem kevés szkepticizmussal állok neki szemantikázni, hogy tulajdonképpen mire is gondolhat az illető akkor, amikor ezt mondja. Hogy nem tud többet enni?

Vajon csak én vagyok vele úgy, vagy minden exkövér, hogy a fogam alá való ételből szinte soha nem érzem azt a tipikus tele vagyok érzést, ehetnék belőle akármennyit. Talán ismerős másnak is az, amikor az ember megeszik egy...mittudomén...kocka csokit, vagy bonbont, és amint eltűnt a cucc a nyelőcsőben, máris fellép az igény, miszerint: mééég ...pár éve ilyenkor szemérmetlen módon bezabáltam az adott ételből, amíg tényleg azt nem éreztem, hogy már elég. De ehhez nagyon sokat kellett megennem. Mondjuk egy doboznyi csoki....vagy minimum egy tábla. Vagy egy doboz jégkrém. vagy két pizza...két és fél. Vagy 4-5 péksütemény.....esetleg 8-10 kifli vajjal és hideg kakaóval....oké, befejeztem :)

Aztán a diéta során ezeket az ételeket teljesen száműztem az étrendemből. Most viszont, hogy a diétámat újrahangoltam, lévén a súlymegtartás a cél, újra előkerülnek ezek a finomságok. Először egy falatnyit ettem, mondjuk egy kockányi csokit, egy harapásnyi péksüteményt. Érdekes volt az új íz, és természetesen nyomban az elfogyasztás után jött is az ismerős érzés, hogy mééég...de játszi könnyedséggel, sőt már-már diadalittas, fölényes magabiztossággal nyírtam ki magamban a vágyat, és konstatáltam, hogy vannak dolgok, amik nem változnak meg.

Aztán pár hét múlva eljött az ideje annak is, hogy egy egész péksüteményt, vagy egy snickers-t, vagy egy fél pizzát megegyek. Na asszem a snickers volt az egyetlen olyan, amiből elég is volt az egy szelet, és nem kívántam többet. De azért, mert rájöttem, hogy nem is annyira jó. A pizzánál és a péksüteménynél határozottan tetten érhető volt az érzés, és szükség volt jóbarátomra, a kontrollra, hogy ne egyek többet. A normál adag kategória, ami egy fél pizza, vagy egy darab péksütemény, az teljes mértékben beilleszthető a napi étrendbe, hiszen egy fél pizza 4-800 kalória, /típustól függ/ egy péksütemény 3-400 kalória. A probléma ott kezdődik, ha valaki letol két pizzát a gazdagabban megrakottból, ami élből 1500-1600 kalória. Vagy péksüteményből lenyom négyet egymás után, nem nagy cucc, egy croissant négy harapás, tizenhatszor kell kinyitni a szánkat ahhoz, hogy magunkévá tegyünk akár 1600 kalóriát. Harapásonként egy százas. Időben sem több pár percnél. Ha nem figyelünk oda, szinte észrevétlenül el lehet fogyasztani ennyit, akár vezetés közben, akár kávészünetben, vagy reggeli gyanánt. És mondjuk ki: 1600 kalória egy étkezésre irreálisan sok, hiszen napi szükséglet egy átlagos embernek 2200 körül mozog. Ugye az nem túl valószínű, hogy valaki reggeli tejes-cukros kávé mellé megeszik két danish-t, meg két csokis croissant-t, aztán egész nap nem eszik semmi mást, mert meg is volt a napi kalória-adagja....

Nos, én ma megettem másfél sonkás-sajtos croissant, ami langyos volt még, és omlós, és isteni finom. Tapasztalat: továbbra is jelen van az étkezés végén a "mééég" érzés. Nyilván a test feldolgozza a benne lévő tápanyagokat, a feldolgozás során kalóriát éget el, és a sonkás sajtos croissant sokkal jobb, mint egy csokis, vagy jobb, mint egy kakaós csiga/danish, hiszen sokkal kevesebb cukor, és sokkal több fehérje van benne....de a lényeg: a kontrollra szükség van. Tényleg.

Nálam biztosan így van, és nem tudom, hogy mindez miért van így. Az exkövérségem miatt vagy mittudomén, genetikailag vagyok ilyen. Mert például a feleségem képes arra, hogy egy péksütemény után azt mondja, elég volt, nem tudok többet enni. És csodálkozik, amikor azt mondom, jéé....az meg milyen érzés lehet?

Hogy ebből mi a tanulság? Az, hogy tényleg életmódváltás kell, és tényleg nem szabad elengedni a kontrollt. Azoknak semmiképp sem, akik ugyanebben a cipőben járnak, mint én. Természetesen tudom, hogy vannak olyanok, akik ehetnek akármennyit, kontrollról még hírből sem hallanak, és mégsem híznak el sosem. Sajnos sok olyan ember is van, aki ehhez a típushoz tartozik, és kíméletlenül osztja az észt a kövéreknek, és ítélkezik...de hát ez sem újdonság, az emberiség sokszínű :)

Egy kis visszatekintés

Mindenki változik. Folyamatosan. Változik az ízlésünk, változnak a gondolataink, a véleményünk, az életfilozófiánk. Érünk, megértünk, megtérünk...kinek ahogy tetszik. Ahogy múlik az idő, ahogy megtapasztaljuk az életet, ahogy megrugdos minket. Ahogy sikeresek vagyunk, ahogy elbukunk, ahogy szeretünk. ....és igen, ahogy lefogyunk. :)

A kezdetekkor, mikor a diétámba belevágtam, tudatlan voltam. Ösztönből cselekedtem. Éreztem, merre kell indulnom. Lehet, hogy ez a kulcs, és ez kell ahhoz, hogy valaki rálépjen az útra. Ha most kellene kezdenem, máshogy csinálnám. Nem számoltam a kalóriát, fogalmam nem volt, hogy mennyit eszem.

Persze utólag, most visszafordulva többször kiszámoltam, hogy is volt ez akkoriban. Vajon hány kalória csúszott le, hogy így elhíztam? Hát hogy egy régi ismerőst idézzek,

"mit hazudjak...? Az igazat mondjam vagy az őszintét?"

Nos, az igazság az, hogy bizony 7000 kalória körül simán ettem egy átlagos nap. Semmi különös, csak péksütemények, csokika, pizza, jégkrém, vagy melegszendvics....pogácsa. És hát a mennyiségek....a kedvenc pogácsa/sajtosrúd receptem (Teri mamáé eredetileg :-) úgy indul, hogy egy kiló reszelt sajt, egy kiló liszt, fél kiló vaj. Puff neki. És sosem volt ideje kiszáradni. Persze, a sok gyerek mögé nemcsak a fényképeken lehet elbújni...hanem itt és így is..sokan vagyunk, sok kaja kell, mert sok fogy. Csakhogy nem a gyerekek ettek sokat, hanem én.

Feleségem a kezdetektől fogva féltett és óvott. Beutaltatott egy full kivizsgálásra, még 110 kilós koromban...de rég is volt. 10 napig feküdtem bent, négyszer vettek vért naponta, a végén olyan volt a karom, mint egy masszív heroinistáé. Eredmény: Közölte a fényes tekintetű professzorasszony (Egyem a zuzáját...), hogy sokat eszem. Terápia: 500 kalória. 500 kalória. Naponta. Mekkora baromság, édes istenem!

Persze értem én, ha ezt írják elő, egyfelől ezzel tuti fogyni fog a delikvens, másfelől ezt ember nem tudja betartani, harmadszor ha mégis betartja, legfeljebb egy ideig tartható. De életben maradni ennyivel lehetetlen, ezt mindenki tudja, ehhez nem kell sem orvosnak, sem dietetikusnak lenni. Ha pedig az 500 kalóriás életnek vége van, mi jön utána? Akkor nem inkább azzal kellene operálni, ami tartható, ami kivitelezhető???

Egy napi hétezer kalóriát megevő embernek ha napi 3500-ra csökkentem az adagját, el fog kezdeni fogyni. Ez tuti. A fogyás elindul, majd megáll. De akkor már könnyebb tovább lépni, és mondjuk 2500-ra csökkenteni a napi adagot, hiszen már van sikerélmény. Látja az ember a fényt az alagút végén. És így lehet lejjebb menni szépen lassan. Hogy meddig? Én nem vagyok szakember. Azt sejtem, hogy én túlzásba estem, hogy lementem 6-700 kalóriáig. Azt mondják az okosok, hogy az alapanyagcsere szintje alá nem szabad menni, ott meg kell állni, és mozgással összedolgozva haladni tovább.

Azt tudom, hogy én miután ledobtam úgy 50 kilót, simán megettem 2500-3000 kalóriát naponta. És amikor észrevettem, hogy hoppá, a fogyás lassul, ill. megáll, akkor átvariáltam újra az étrendemet, és csökkentettem a bevitt kalóriát. A fogyás pedig újra indult. Meg tudtam csinálni, hiszen láttam, hogy van kiút a kövérségből, és hiába nem vette még senki észre rajtam (kivéve azokat, akik közel állnak hozzám persze), hogy fogytam, én tudtam. És nekem óriási eredmény volt, hogy feljött a 46-os nadrág. (Arról akkor még álmodni sem mertem, hogy a harmincasba is belefogyok majd)

Szóval nehéz végigcsinálni, én tudom. Talán megszereztem a jogot hozzá, hogy ezt mondhassam. De megéri, ezt bátran és őszintén mondhatom, megéri. És nem csak a fizikai könnyebbség miatt, hanem a lelkierő miatt. Hogy tudom: képes vagyok rá. Talán az egész hóbelevancvban az a legjobb, hogy a gyerekeimnek is példát tudtam/tudok nyújtani azzal, hogy ha igazán akarnak valamit, elérhetik.

régi nóta

Nem tudom, hányszor kell még lefutni ugyanazt a kört. Tegnap felhívott skype-on egy régi osztálytársam...este fél tízkor, épp filmet néztünk a családdal. Film megállít, csevegés indul. Hogy miért hívott? Azt hiszem azért, hogy a fejemre olvassa, hogy demostmáraztánelégvolt, hagyjam abba a fogyást, mert higgyem el, egyáltalán nem nézek ki jól, ez már beteges, és átestem a ló túlsó oldalára. Továbbá ez nem jó, amit én csinálok.

Első körben nekiálltam megpróbálni elmondani, hogy ez rendkívül bonyolult és összetett kérdés, és rávilágítottam, hogy alapvetően nem tudja, mit is csinálok, tehát innen nézve kicsit vicces, hogy ítéletet mond olyan dologról, amit nem ismer. Továbbá azt is elmondtam neki, hogy sem az idő, sem a hely -úgy gondolom- nem a legmegfelelőbb ahhoz, hogy ezt most kifejtsük. De miért....mondta ő, és akkor én elkezdtem mondani neki, hogy ez nem úgy működik, hogy megnyomok egy gombot, és megáll a fogyás. Hogy ha valakinek van egy életmódja, ami helytelen, mert elhízáshoz vezet, akkor nem fogyókúra kell neki, aminek vége van egyszer, és akkor visszatérhet a régi, rossz életmódhoz. Váltás kell, igazi, és újra ki kell alakítani egy életformát, ki kell alakítani új étkezési szokásokat...olyan ez, mintha újra meg kéne tanulni járni vagy beszélni. Enni is meg kell tanulni újra....már ha nem akarok visszaesni, nyilván.

Elmondtam, mennyi időmet, és energiámat vesz igénybe az, hogy kitapossam a magam útját, hogy kitapasztaljam a testi működést, hogy számoljam a kalóriát, a ch-t, a fehérjét, a zsírt, valamint ezek arányát az étkezéseim során. Hogy szemmel tartsam az anyagcserémet, hogy odafigyeljek a mozgásra. Fura ám ezt olyan valakinek magyarázni, aki nagyjából magasról levéleményezi, hogy mit és mennyit és mikor eszik, és valószínűsíthetően lövése sincs arról, hogy az esti pizzája, amit vacsira megevett, az hány kalória. És nem mondom én azt, hogy mindenkinek úgy kell élnie, ahogy nekem. Viszont aki olyan mértékben és olyan sokáig volt elhízott, mint én, annak de igenis hogy így kell. Én hiszek ebben, és engedtessék már meg nekem, hogy ha én így csinálom, és működik, akkor ne szeressem, mikor mások ki akarnak oktatni arról, hogy szerintük nekem mi lenne a jó.

No erre a beszélgetőpartnerem közölte, hogy erre neki nincs ereje, meg fáradt, és anélkül, hogy egy mukkot szólhattam volna, letette.

Megint arra gondolok, miért nincsenek, -vagy miért nincs sok- olyan blog, mint az enyém. Miért van az, hogy a lefogyott elhízottak vonalat húznak, és nem téma a régi életük többé. Vajon miért van az, hogy azok az emberek, akikkel újonnan találkozok, akik úgy ismertek/ismernek meg, ahogy nagyjából most kinézek, azok nem gondolják, hogy problémás a kinézetem? Csak azok, akik régről ismernek, azok közül kerülnek ki olyanok, akik szerint ez már beteges, és túlzásba vittem, és már túl sovány vagyok, és a többi...

Lehet, hogy az a baj, hogy valami olyat csináltam, amit másoknak is meg kéne...vagy meg lehetne tenni...? De nem teszik...? Mentséget, okokat, kifogást nem nehéz keresni, találni, legyártani. Tudom, én is abban a cipőben jártam. És azt is tudom, hogy szar dolog, ha valaki rácáfol a talmi talapzatra felhúzott építménnyel. És talán egyszerűbb belerúgni, mint magunkba nézni...Talán egyszerűbb betegségre fogni, vagy valami másra. Egyszerűbb azt mondani, gondolni, az a nem normális, amit a másik csinál, és az van jól úgy ahogy van, amit én csinálok.

Fura érzés időről időre bizonygatni másoknak, hogy nem vagyok halálos beteg, hogy jól érzem magam, egészséges vagyok, és nincs semmi bajom. Majd látva, hallva a kételyt a szavaim nyomán. Ilyenkor istenbizony felmerül bennem, hogy szakítani kellene a régi életemmel, de végleg. Húzni egy vonalat, és elfelejteni mindent, és mindenkit, ami és aki a vonalon onnan való. Megszüntetni ezt a blogot is, befejezni mindent, ami a régihez köt, és új életet kezdeni, új embereket ismerni, mert tehetek én bármit, ha egyszer egy skatulyába bekerültem, onnan úgysem vesznek ki soha a régi ismerősök.

Aztán persze győz a józan ész, a logika, az értelem (nagyképű duma, de szerintem nincs olyan ember, aki saját magát hülyének hinné), a csököny...és csak eljutok oda, hogy juszt sem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem billegek néha, mint rigó a dögön...de az ember már csak ilyen....a billegés hozzátartozik az élethez.

Ételek és utak

Amióta lefogytam, sokkal többet nézem az embereket magam körül. Sokszor talán túlzásba is viszem, nem ritkán a nejem figyelmeztet, hogy ne nézzem már olyan feltűnően az embert. Közismert, hogyha például én vásárolok magamnak egy bizonyos autótípust, onnantól kezdve sokkal több ugyanolyan kocsit veszek észre az utakon. Gondolom ez erre is igaz valamilyen formában. Akárhogy is, de tény, hogy sok...nagyon sok kövér embert látok.

Mielőtt tovább mesélném a történetet, előre kell bocsájtanom, hogy az ítélkezés és a vélemény két külön dolog. Ez lényeges.

Szóval hogy ne szaprítsam túl a szót...fiatal nő, fiatal autóban, várunk a gyerekekre a suli előtt...kb 10 de legfeljebb 15 percet kellett várni. Ez idő alatt a hölgy két közepes zacskó csipszet fogyasztott el, majd öblítés gyanánt egy azaz egy doboz cukros 7UP-pal tolta arcon magát. Nem meglepően gondolatok seregét ébresztette bennem a látvány. Depláne, hogy anyuka ki is libbent a kocsiból, és felfedte a méreteit.

Na szóval. Ítélet? Nem. Nem ítélet az, ami ilyenkor megfogalmazódik bennem. Hanem inkább harag, és segíteniakarás.....Harag a manipulatív, buta, embereket szándékosan rossz irányba toló, profitorientált, agresszív, flegma világ iránt, és segíteniakarás azok iránt, akik teljesen értelmetlenül teszik tönkre magukat. Ez a konkrét nő minimálisan ezer kalóriát fogyasztott el, délután kettő óra negyvenötkor, gyaníthatóan ebéd és vacsi között. Tehát nyilván nem arról van szó, hogy mást sem evett egész nap, nem. Ez afféle snack volt. És tudom, mert emlékszem rá én is....szóval tudom, hogy ezzel nem lakik jól senki. Az egyik csipsz után jön a másik, jó fűszeres az íze, igaz, ég az ember pofája utána, mert kimarja a száj nyálkahártyáját a só meg a bors, miközben szét is karcolja a keményre égett krumpliszirom...de éhséget tutira nem csillapít.

Éhségcsillapításra még egy péksütemény is jobb. vagy akár kettő. vagy akár három, mert három danish vagy akármi más hozzávetőlegesen ugyanannyi kalória, mint a két zacskó csipsz. Igaz, az sem a legjobb megoldás, de legalább nem annyira üres.

És közben persze ömlik a sajtóból itt is, hogy készül az új törvénytervezet, hogy majd gyorsétterem nem lehet iskola környékén...igen, már megint a gyorsétterem. Az ördögök öreganyja, maga a megtestesült gonosz. Miért nem inkább arrafelé mennek, hogy sportlehetőségeket teremtsenek a gyerekeknek....? A kölykök imádják, ha mozoghatnak, és ha fiatal korban beléjük rögzül, akkor jó eséllyel válik szokásukká. Nálunk ez igenis gond, de úgy tapasztaltam, hogy otthon is kőkeményen az. Persze ha az egész csak píár, és semmi köze nincs az építő szándékhoz, akkor mindjárt érthető.

Miért nem az egészséges ételeket támogatják meg vajon...? Furamód ez otthon is és itt is most aktuális. De könyörgöm, vajon ha - helyi viszonyokat mondom- egyhúszért kapok 12 kis zacskó csipszet, és kettőhetvenötért hat darab almát, akkor melyik felé tolom a népet? Nem létezik, hogy ebben ne lenne szándékosság...

De persze nem szállhatok ki a kocsiból és kopogtathatok be az ablakon, hogy drága, miért csinálja ez, nézzen bele a tükörbe, nézzen végig az életén, az életminőségén...nem gondolja végig, hova vezet ez az út...? Vagy mindegy? Nem lehet mindegy, hiszen gyereke van, akire várt éppen....És ha valahol....hát a világnak ezen a részén kézbe lehet venni a kontrollt, mert nem arról szól az ember élete, hogy hogy élje túl a társadalmi aknákat....mit mondjak: hogy a gyerekek családfát tanulnak készíteni, és hoztak egy papírt a suliból, amin leírják, hogy amennyiben ez a kérdés kínos vagy bármilyen kellemetlenséget okoz bárkinek, csak egy X-et tegyünk az üzenőfüzetbe, és garantálják, hogy soha senki nem fogja felhozni a témát a gyereknek....Mert itt valahogy az emberek egymással sokkal toleránsabbak. Igen, ezt sokszor kiveséztük már, és tulajdonképpen tök logikus meg minden...és most nem is ez a lényeg, hanem hogy a lehetőség megvan mindenkinek....hogy megtegye azokat a dolgokat, amik visszafordíthatnák a rossz irányból.

Nem ítélet. Sőt, még a társadalmat sem lehet megítélni könnyen, hiszen minden az érdekről, a pénzről, a profitról szól, és ez egy kapitalista világ, tudomásul kell venni. Nem ítélet egyáltalán. De kikívánkozik belőlem valahogy....hát ha máshol nem is, itt ezen a blogon mindenképpen....

Szeretlek is meg nem is....tudod, így van ez.

Az jutott eszembe, vajon mit jelent az, amikor azt mondjuk, hogy szeretünk egy bizonyos ételt? Mire gondolunk, amikor megkérdezik, mi a kedvenced? Miért az, ami? Mik azok a dolgok, amik miatt pont az az étel lesz a kiválasztott? vagy pont az az étel, amit szeretünk, és egy másik, amit nem?

Nyilván van egy sor olyan tényező ebben a kérdésben, amihez nincs közünk....genetika, hormonok, agyműködés...persze.

De lennie kell empirikus oldalnak is....meg logikusnak...meg tudatosnak....nem? Az adott étel elfogyasztás közben, illetve az után jelentkező élmény. Azt hiszem így tudom pontosan megfogalmazni. Felidézem, ahogy elfogyasztom a kedvenc ételemet. Mi az amitől jó? Az ízvilága, az állaga, az illata, valamint az elfogyasztása után jelentkező kellemes érzés, a jóllakottság érzése. Miről is van szó tehát? Érzésekről....élményekről. Első körben.

Akkor fussunk egy második kört, lépjünk egy szinttel feljebb, amikor valaki nem ösztönszerűen, impulzíve táplálkozik, hanem afféle problémás nyomorult, mint mondjuk én. Szóval hogy van még seregnyi egyéb olyan kritérium, ami alapján be kell kategorizálni az adott ennivalót. Mire gondolok? Lássuk csak. Összetevők, úgymint ch, protein, rost, zsír, kalória. Glikémiás index, azaz mit művel az adott alapanyag a testemben? Mennyi idő alatt és hogyan bomlik le, ha egyáltalán lebomlik? Milyen élettani hatásai vannak, úgymint felfúj-e, lerakódik-e, megdolgoztatja-e a májat, a vesét, satöbbi. Mindezen egyéb - és most hagyjuk a jelzőket, hogy orthorex meg elmebeteg meg nem normális meg hülye szerencsétlen befordult anorexiás állat....stb stb...- dolgok is ugyanúgy és ugyanolyan érzéseket, továbbá élményeket generálnak, mint amilyen érzésekről és élményekről az első körben tettem említést.

Viszont ha ezek az érzések és ezek az élmények is ugyanolyanok, akkor lehetnek ugyanúgy determinálói egy ízlésnek, nem? Akkor mondhatom azt, hogy a kedvenc kajám a fejessaláta, mert annak elfogyasztása során keletkeznek olyan érzéseim és olyan élményeim, amitől jól érzem magam, vagy ez hazugság lesz? Mert a pepperónis pizza elfogyasztása után keletkeznek olyan érzéseim és éményeim, amitől jól érzem magam?

Ezt az egészet legalább annyira érzem dialektikusnak, mint amennyire metafizikusnak. Mennyi ebben a filozófia egyáltalán? Mennyi az élmény, és mennyi a tapasztalat, meg a logika? Mennyi az emóciós tényező és mennyi a józan ész része....?

A kérdések sosem fogynak el...

Csalamádé

Az elmúlt két a nap a rohanás jegyében zajlott. Sok elintéznivaló gyűlt egybe, úgyhogy a nap nagy részét útközben sikerüllt eltölteni, ami a diétám szempontjából igazából nem jelentett túl sok mindent, ugyanis már hetek óta gyakorlatilag alig szerepel az étrendemben az addigi megszokott csirkemell, gomba, zöldség, saláta összeállítás.

Nem feltétlenül tudatosan, de nyilván okkal van ez így. Talán a szervezetem enyhén ráunt ezekre a dolgokra, és persze az is nagyban hozzájárul, hogy találtam a piacon olyan kenyeret, ami összeegyeztethető a törekvéseimmel, nem beszélve egy új ízben piacra dobott light sajtkrémről, ami gyakorlatilag kimeríti a magyaros vajkrém fogalmát, ami otthon az egyik nagy kedvencem volt. Mindezt összehangolva a sovány sonkával, továbbá a jó öreg csemege uborkával, ami a maga nemében egyedülállóan alacsony energiatartalmú kiegészítő, meg is van a tökéletes szendvics, ami finom, tápláló, alacsony kalóriatartalmú, és mivel a kenyérben sok olajos mag is benne van, ezért értékes zsírokkal is megdobja az ember szervezetét, ami több szempontból is hasznos.

Szóval mostanság eléggé ráálltam a hideg élelemre, és a meleg kaja kimerül a gyorséttermi cézársalátában, valamint a feketekávéban :)

Rossz hír, hogy furcsa, éles fájdalom jelent meg a jobb könyökömben, különösképp a tricepsz gyakorlatoknál. Tegnap ezért, meg némi fejfájás miatt kihagytam a napi edzést, de ma, mikor a tricepsz gyakorlathoz értem, újra előjött a fájdalom. Változtatnom kell az edzéstervemen. Abbahagyni nem szeretném, de így sem folytathatom.

Jó hír, hogy nejem meglepett pár alsónadrággal, mondván, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak a ruhásszekrényemben, jelesül egyre több a felesleges, röhejesen nagy ruhadarab, és egyre szűkül a még elviselhetően csak laza besorolású példány...amik amellett, hogy valami elképesztően kényelmesek, amellett "S" méretűek :D:D:D Mit is mondhatnék....priceless egy fííling.

Vasárnap

Eltelt egy hét a napi mérlegreállás nélkül. Fura volt, majd' egy évnyi napi mérés után....az eredmény 30 deka fogyás, a reggeli súlyom 80,7 kg. Vegyes érzelmekkel viseltetek. Egyfelől nyilván nem lettem volna boldog, ha hízok, másfelől tisztában vagyok azzal, hogy a súlytartás egy tól-ig határon belüli ingadozást jelent, nem egy konstans értéket. Szóval összegezve azt hiszem elégedett vagyok. A heti kalóriátlagom nem teljesen alakult úgy, ahogy elterveztem, mert 1430 lett, ami kábé ott van, mint a múlt heti.

Pedig határozottan azt akartam, hogy 1700-1800 körül legyen az érték, de ez nehezebb, mint gondoltam. A már említett indokok miatt, azt hiszem. Jelesül hogy megtanultam az elmúlt években, hogy nem szabad könnyelműen dönteni egy étkezéssel kapcsolatban, és valahogy nem visz rá a lélek hogy sok üres kalóriát egyek meg. Ami viszont nem üres, az tápláló, és eltelít....

Kíváncsi leszek, ahogy közelít a tél...azt mondják az ünnepek alatt mindenki hízik valamennyit. Mert többet és más típusú ételt esznek az emberek. Nehezebb kajákat, meg fűszeresebbeket, amik több vizet is kötnek meg, és nehezebben is távoznak a testünkből. Természetesen, már csak a gyerekeink miatt is, nem említve a hangulatfaktort, fogunk mindenféle ünnepi süteményt alkotni, úgymint bájgli, zserbó, satöbbi. Mi több, megtippelem, én is fogok enni belőle....De a karácsony amúgy sem a nagy zabálás miatt olyan, amilyen. Hanem az ünnepi fények, díszek, az illatok... a fahéj, a narancs...az ünnep fogalma maga. Na de messze van az még.

Ingerbonctan, avagy egy nap útközben

Amikor egész napos programja van az embernek, mnden kicsit másképp alakul, depláne ha étrend szempontjából nézzük a dolgokat. Legtöbbször persze ilyenkor is rossz irányba tud elhajlani a dolog, hiszen adott a sok gyorsétterem, meg a "bekapok valamit" style, ami persze általában a legcukrosabb, legszénhidrátdúsabb, legüresebb kalóriát tartalmazó étkeket jelentik.

Az én taktikám ilyenkor a következő: sok kávé (feketén, ahogy szeretem), sok cukormentes üdítő, és ha étel, akkor némi alma, eper, vagy ha van rá lehetőség, valami light trutymó. Ez természetesen a fogyós időszakra vonatkozik, és én azon már túl lennék, szóval igyekszem nyitottabbá válni, és hagyom magam megkóstoltatni az isteni finom friss sugar donut-tal, továbbá az IKEA-ban fellelhető nagyon finom süteményekkel úgyszintén. A megkóstoltatást azt szó szerint kell érteni, ez egy falatot jelent. Vagy egy harapást.

Miért írok erről? Mert újabb tapasztalataim lettek, és újabb konklúzióim. Jelesül mégpedig az, hogy azt hiszem kezdem érteni, hogyan is működik az a dolog, amit mondanak az emberek, hogy az agynak kell egy kis idő, amíg felfogja, hogy elég volt az étel, és elküldi a megfelelő jeleket, hogy tessék kérem abbahagyni a zabálást. A kóstoló falat után kivétel nélkül minden alkalommal fellép egy olyan inger az agyamban, hogy még....még akarok. Nem tudom, vajon mással is így van-e...de velem igen. Az első falat után kívánnám a másodikat, azután a harmadikat, és így tovább. És akkor, ott, abban a pillanatban istenazanyám, hogy éhséget is érzek. Már ha lehet egzakt módon éhséget érezni...

A poén pedig az, hogy vasakarattal megállok, egy falat és nem eszem többet...és mi történik? Elmúlik az inger...nem rögtön, de elmúlik. És ugyanez vonatkozik a normál étkezésekre is. Példának okáért tegnapi nap a következőt ebédeltem, olyan délután három körül, ami a besorolás alapján akár reggeli is lehetne, mert a nap első étkezése volt...( eltekintve a harapásnyi sugar donut-tól, amit dél körül haraptam be :-) szóval IKEA, fish and chips, krumpli nélkül, tehát csak a halacska a kanálnyi szósszal, a marék zöldborsóval, és egy tálka saláta, vagyis uborka, paradicsom, sárgarépa. Továbbá a fentebb széjjelboncolgatott villányi csokis süti, meg valamilyen tortából egy falat.

Namost ez nem egy hűderengeteg kaja, és amikor befejeztem az evést, úgy éreztem, simán, minden gond nélkül folytatni tudnám....talán valamiféle ősi ösztön lehet ez, félelem az éhhaláltól, vagy mi a fene....nem tudom, de az tény, hogy onnantól kezdve egész este fél kilencig, vagy fél tízig, már nem is tudom...de amíg hazaértünk, teljesen kellemesen éreztem magam, és egyáltalán nem voltam éhes. Halleluja.

Szóval a konklúzió: Higgyünk a szándéknak, higgyünk a számoknak, és ne hagyjuk magunkat átverni a pillanatnyi illúziók által, amiket az agyunk kreál, miközben táplálkozunk.

Dr. House és a matematika

Sok embertársammal együtt én is kedvelem Dr. House eseteit. Alapvetően több dolog miatt is, bár az mindig szomorúsággal tölt el, amikor belegondolok, hogy bizony a való életben a doki esetei rendre elhaláloznak, ugyanis ilyen pali csak a "mesében" van, ahelyett, hogy minden kórházban csücsülne egy hozzá (mármint a karakteréhez) fogható zseniális diagnoszta.

Van egy blog, amit szoktam olvasni, többé kevésbe rendszeresen, egy srác vezeti, aki fogy. Jól ír, bírom a stílusát, humoros, értelmes, kicsit ugyan geek, de az nem baj :) Egy nagy "hibája", hogy állandóan fut :) Amolyan futóblog az övé. Oké, nem hiba az...csak nem vág az én profilomba. Mert az világos, hogy ha valaki életmódot vált, akkor keres magának valamit, valakit, amibe/akibe bele tud kapaszkodni. vannak persze fogódzók önmagunkban is...de az ember keresi az összes lehetőséget. És ha valaki egyedülálló, és van olyan szabad mozgástere, hogy be tudja illeszteni a rendszeres mozgást az életébe, akkor ez egy kiváló kapaszkodó. Egy új közösség, akivel sok hasonló témát meg lehet osztani, akik segítenek, stb. részévé válik az életnek a mozgás, ami során a testet rendben lehet tartani.

Csakhogy. Vannak sokan, mint pl. én is, akik család, gyerekek, munka, problémahegyek közepette szembesülnek az életmódváltás nyűgével, és bizony nincs idő/energia/pénz a terembe járáshoz, vagy a rendszeres futáshoz. Az ijesztő viszont az, hogy a szingli pasi/csaj sem lesz mindig az. Jön majd a szerelem,a család, a gyerekek, a jelzálog, a satöbbi. És nem lesz idő, nem lesz pénz, nem lesz lehetőség a napi terembe járásra. És ha az étkezési szokások és a mozgási szokások együtt válnak be, akkor együtt is kell módosulniuk. Viszont az elég ritka, hogy egy aktív terembe járó valaki, miután megállapodik, és családot alapít, és nem jut annyi ideje a terembe járásra, az gyökeresen megváltoztatná az étkezési szokásait is. Általában sajnos a terembe járás ritkul, és elmarad, mellette viszont az addig kialakult étkezési szokások maradnak. Egy kis matekkal ki lehet következtetni az eredményt.


Visszakanyarodva a kövérekhez: ahogy az egyik hozzászólásban mondta valaki azon a futóblogon...talán...azok, akik (teszem hozzá általában nulla felesleggel magukon) harsogják az elhízottaknak, hogy tessék kérem futni....azok ha fognának 20-30-50 csomag kristálycukrot, és ducktape-pel felragasztóznák a hasukra, vajon mennyire tudnának futni...?? Az aki nem kövér, annak fogalma nincs, milyen érzés, mikor a hatalmas, zsírral teli pocak rángatja az embert minden lépésnél. Mintha ketté akarnál szakadni minden lépésnél. Na most csinálj így végig fél órát, hogy elkezdhess edzeni...

Mert az is közismert, bár keveset vagy nem eleget hangoztatott tény, hogy a szervezetünk a májban és az izmokban eltárolt tartalék szénhidrátot égeti el elsőre, ami általában 3-400 kalóriányi energia. Az kb. fél óra aktív futás során ég el. Ha ezen túl vagyunk, akkor jöhet szóba (megfelelő edzésmóddal persze), hogy az addig felhalmozódott zsírraktárt kezdje el égetni a szervezet. Csakhogy aki súlyosan el van hízva, az nem jut el idáig. Mert nemhogy fél óra, de tíz perc futás után már lóg a bele a szerencsétlennek.

Megint le kell írnom, hogy nem vagyok ellene semmilyen mozgásnak. Mozogni jó. De továbbra is úgy gondolom, hogy a nagyon kövér embereknek a mozgás, mint fogyóeszköz nem használható. Előbb le kell fogyni, előbb alkalmassá kell válni arra, hogy képesek legyünk értékelhető mozgást nyújtani. Amíg nem érünk be abba a tartományba, ahová ácsingózunk, addig csak vergődés meg szenvedés van.

És hogy jön ide Dr. House meg a matematika? Úgy, hogy a számok a barátaink...ha használjuk őket. Sok embert ismerek, aki hasra ütve "számolja ki" a kalóriákat, vagy sehogy sem számolja, mondván egy falat csokis keksz nem számít....vagy mondván, hogy csak megkóstoltam a tejberizst, elég puha lett-e. Ja, hogy 3-4-5 kanállal kóstolta...? A tömény cukros-tejes-rizses szénhidrátot....? Ami egy fogyózónak bizony ördögtől való...? Több száz kalória tűnik el így észrevétlenül az emberekben. Arról nem beszélve, hogy mennyi olyan kalória csúszik le, amit nem megeszünk, hanem megiszunk. A gyümölcslé egészséges, mint tudjuk....nem folytatom. A lényeg, hogy bizony az emberek hazudnak. Maguknak, elsősorban. Megengedőek, elnézőek magukkal szemben, és szemet hunynak.

Tudom, átéltem én is. Átéltem, hogy a közös családi fotókon a gyerekek mögé bújok, átéltem, hogy nem veszek tükröt a lakásba, hogy nincs mérlegünk, mert minek. Hogy figyelek arra, senki se fotózzon le. Hogy lepedőnyi ruhákba bújok, senki lásson meg a ruha mögött. Aztán jön egy egész alakos tükör a hálószobában, ami előtt ruhátlanul meglátom magam....és totál meghasonulás. Aki kövér, az tudja, miről beszélek.

Első kézből tudom, milyen átmenni egy ekkora átalakuláson úgy, hogy közben gyerekek, család, gondok...bőséggel. Nem könnyű. De a matek és az őszinteség sokat segít.

Falatnyi élmények

Ma van Halloween napja. Itt különösen nagy felhajtás tartozik hozzá, és annak rendje, és módja szerint a srácok is teljes mértékben alávetették magukat a bezsongásnak. A nagyobbak úgy mint a kicsik. A nagyok buliznak ezerrel, a kicsik jelmezbe öltöznek, és nagy várakozással készülnek a csokiszüretre.

Elképesztő mennyiségű csokoládé szokott ilyenkor összegyűlni, van hogy még Karácsonykor is marad. A csoki még csak-csak, de a sok karamelltől meg nyalókától meg cukorkától a falnak tudok menni....mindegy. Amit tehetünk, hogy felsorakoztatjuk minden évben a hűtőszekrényben a narancs- meg a szilvalevet, és egy szint után a gyerekeknek kötelező elfogyasztani egy-egy pohárral, mielőtt újabb adag csokoládét tömnek magukba....

Most hogy nem akarok tovább fogyni, gyakrabban belefér egy-egy azelőtt tiltólistás történet, mint például ma az újonnan megnyílt Costa kávézóban egy villányi a szuperfriss csokitortából...meg kell barátkoznom ezzel a dologgal, jelesül hogy édességet lehet ám úgy is fogyasztani, hogy egy falat. vagy hogy egy kocka csoki. Mert a pozitív ízorgia egy falatnál is megvillantja magát. Sőt. Hiszem hogy élvezetesebb tud lenni az a valami, ha nem ész nélkül zabálja az ember.

A mai nappal egyébként visszatértem a heti súlyméréshez, ami sokkal stresszmentesebb hétköznapokat fog eredményezni. Remélhetőleg. Továbbá szentül megfogadtam, hogy ezen a héten most már istibizti meg fogok enni minimum 1700 kalóriát naponta. Mindenképpen tudnom kell, hogy reagál a szervezetem. El akarom érni a nekem kiszámolt optimális súlymegtartó 2400-2500 kalóriás, kalkulátorok által meghatározott napi szintet úgy, hogy a súlyom stagnál. Akkor fogom tudni, hogy egészséges vagyok, és úgy működik az anyagcserém, ahogy kell.

Nehéz napi szinten 100-200 kalóriás többletet bevinni ám...mert sokkal többet sokkal könnyebb lenne. De megoldom, így egy villányi tortával, egy kocka Cadbury csokival.....és még élvezem is :) Na jó, a kocka csokit lemértem digitális mérleggel de csakhogy ki tudjam grammra számolni, hogy 48 kalória....úgy érzem ez még azért belefér :)

Menet közben

Érdekes, ahogy hullámzanak a napok. Biztos ennek is, mint minden másnak, megvan a maga oka. Bioritmus vagy mittudomén. A lényeg, hogy vannak napok, amikor délután négyig szinte eszembe sem jut, hogy enni kéne valamit, máskor meg...mint ma is...már fél tízkor vergődök mint a zacskós hal, hogy enni akarok.

Az is lehet, hogy a test szava...ha enni kér :D Nem tudom. A mögöttem lévő két év miatt, na meg az erősen motiváló eredményeim miatt is, könnyedén ellen tudok állni...ha akarok. De nem akarok. Azért nem, mert van ez a szándékos adagemeléses történet, szóval a megadott keretek között szabadjára merem engedni ezeket a dolgokat. Olyasmi ez, amikor a szülő elengedi szabadon a gyerekét, de azért távolról, vagy közelről, de észrevétlenül...de kontroll alatt tartja.

Régebben szoros étrendet csináltam. Minden nap, órákhoz kötve az egyes mennyiségek. Tudom, az adott napom milyen lesz, mikor, hova kell mennem, mikor lesz időm enni, mikor tudom beillesztenni a kis edzésemet, stb. Érdekes dolog, de amennyire bonyolult volt eleinte, annál rutinszerűebben megy mostanság. És most változtattam.

A főbb vonulatok ugyanúgy megvannak étkezésügyileg, és a kis táblázat alján egy sávban mindig látom, mennyi "hely", mennyi "rés" van az adott napon szénhidrátból, zsírból, fehérjéből, kalóriából. Ez azért jó, mert ha bármikor útközben, vagy akármilyen más szituációban adódik egy spontán valami, akkor nem kell görcsölni, hiszen ott a hely, amibe be lehet illeszteni az adott ennivalót. Mire gondolok....például megkínálnak egy doboz csokoládéval, és szeretném megkóstolni. Vagy frissen sült péksüteményt veszünk a boltban, mikor nagybevásárolunk, és megkívánom. Ilyenkor nincs más dolgom, csak ebbe a "spontán zsebbe" beilleszteni a megfelelő értékeket, és máris látom, a nap további részében mi fér bele a napba.

Érdekes, de a leggyakoribb problémám a fehérje....hogy ne legyen túl sok. Valahogy mindig túl sokra sikeredik. Optimálisan 15 %-nak kellene lennie, de legfeljebb 30%. Namost ez nekem rendszerint több, de minimum rezeg a léc...

A másik, amit elvszerűen vallok: ha a mértéket megtartjuk, akkor lehet enni bármit nyugodtan. Én nem vagyok annak a híve, amikor valaki úgy érez, hogy "hú, megettem egy túrós táskát, tudom, nem kellett volna...." Én meg úgy gondolom, dehogynem. Megkívántad, ott illatozott, kérette magát? Naná, hogy be kell puszilni...hangsúlyozom: nem fogyós diéta alatt, hanem súlymegtartás alatt. Ugyanis embereknek készült a túrós táska is, meg a csokoládé is. És a gond sosem ott van, hogy ettem egy túrós táskát délelőtt...a gond ott szokott lenni, hogy megettem 4- 5 péksüteményt, reggeli és ebéd között...

A nap poénja....érdekességként megkértem a nagyfiamat, számolja már össze, mennyi kalóriát fogyasztott el tegnap....5600-at számolt ki, de volt, amit kifelejtett :-o...na ja, mennyivel másabb, ha valaki csak hogy ne unatkozzon (ma nem volt edzésnapja, és akart mozogni valamit), lefut 13 mérföldet...és még csak el sem fárad :D

Számok és trendek

Hülyén hangozhat, hogy hogyan lehet probléma a fogyás megállítása, avagy mi a gond a fogyókúra befejezésével című kérdés, ami persze már a feltevés pillanatában sem pontos, hiszen többször értelmezgettem már, hogy amit én csinálok az nem fogyókúra. Mert annak vége van, emennek pediglen nem lehet vége, mert az azt jelentené, hogy megint elhízom...

Ismétlés a tudásanyja, mint tudjuk, továbbá gyakorlat teszi a mestert. Szóval hülyén hangozhat, hiszen első körben az lenne az egyértelmű, hogy az ember megkönnyebbülten nekieshessen a fánkostálnak, mondván, hogy már lefogytam, hurrá, sőt, ha a kinyúlt bőrmennyiséget nem számolom, kifejezetten sovány vagyok. Sokszor a bőrömmel együtt is annak érzem magam egyébként...de ennél többről van szó.

Az autót sem tudom menet közben rükvercbe tenni, hogy hátrafelé menjen. Előbb le kell lassítanom, és meg kell állnom. Megpróbálhatom persze menet közben "rakéta"fokozatba tenni a váltót (vagy az "R" betű nem azt jelenti....???:-), de annak bizony katasztrófa lenne a vége. És lerobbanás.

Kissé kifordítva a dolgot Nietzsche jut eszembe, miszerint ahhoz hogy megtanuljunk repülni, előbb meg kell tanulnunk járni és megállni. A lényeg, hogy nem szabad kapkodni, hanem lassan kell haladni, és akkor nem érhet túl nagy meglepetés. Én így vélem. Szisztematikusan emelem a napi kalóriabevitelt. Nem könnyű, és nem is feltétlenül olyan ritmusban halad, ahogy én elképzeltem, de halad. És gyönyörűen látszik is, ahogy a fogyás lassul. A fogyás diagram értékei a heti méréseket mutatják, a kalóriabevitel pedig a napi kiszámolt kalóriák heti átlagát. Lehet érzékelni, ahogy növelem a kalóriát, úgy csökken a fogyás mértéke.



Ma reggeli mérés vasárnap lévén érdeminek számít, és múlt vasárnaphoz képest mindösszesen 10 dekát fogytam. Ma reggel kereken 81 kilót mutatott a mérleg. Hát, remélem a továbbiakban is az elvárásaim szerint sikerül alakítani a dolgokat.

Alapfogalmak, avagy anyám örök

Időnként felhívom anyámat, mert igyekszem jó gyereke lenni. Nem könnyű. Nem megyek bele most a csúnya részletekbe, a blog apropója kapcsán viszont idekívánkozik, hogy feddőleg az orromra koppintott, hogy de most már ugye nem fogyok tovább...? Megint a régi nóta. Ismételten elmagyaráztam neki, hogy mennyi időmet és energiámat teszi ki, hogy összeállítsam a napi étrendemet, és hogy nem csak a kalóriára, hanem a fehérjére, a szénhidrátra, a zsírra, a rostra is figyelnem kell, továbbá mindezek egymáshoz viszonyított arányára, valamint mellette a mozgás folytonossága is kell, mindezt összehangolva az összes egyéb, nem mellékesen sokszorosan nem sokadrangú egyéb tennivalómmal....Továbbá rámutattam, hogy a szándékomról, miszerint nem óhajtok tovább fogyni, már ezerszer biztosítottam, de értse meg, hogy ez nem egy olyan dolog, amit az ember egy pillanat alatt megvalósít.

Újra és újra....ha volt egy életmódom, ami elvezetett oda, hogy majdnem kétszáz kilósra dagadtam, akkor nem fogyókúrára van szükségem, hanem gyökeres és állandó változásra. Aminek egy első szakasza a felesleg leadása, és a második szakasza, ami életem végéig kell hogy tartson, az az a szakasz, amit most kell kialakítanom, és nem lehet sem elkapkodni, sem elbagatelizálni.

Azt csak magamban tettem hozzá, hogy a minimum lenne, hogyha eddig egy paraszthajszál nem sok, annyit sem tett azért, hogy aggodalmát fejezze ki, mikor életveszélyesen kövér voltam, akkor ne most játssza el nekem az aggódó anyukát, aki fél, hogy nem eszik a gyerek rendesen...Pfff...agyrém. Hiába no, anya csak egy van....:-o

Amikor az étrendemet rakosgatom össze, és növelni kell a kalória-adagot, egyáltalán nem egyszerű a feladat. Persze annak, aki ebben a cipőben sosem topogott még, nem tudja. Tovább megyek: nem érti. Mert azt mondja...vazze most mit kell rinyálni? Megeszel egy csokit...ott van a plusz kalória. Az aki ezt mondja, nem tudja, nem érzi át, hogy amikor valaki éveken át tartó, és sikeres változtatáson van túl, az nem fogja ezt így elintézni. Mert megtanulja, hogy a kalória érték. Hogy ha van felesleges 3-400 kalóriám mondjuk egy nap, akkor azt értelmesen, hasznosan kell felhasználni, és nem úgy, hogy eszem két csokis kexet. Örülni, értékelni, megbecsülni kell a felszabadult helyet, és tartalmas ennivalóval kell kitölteni. Gyümölccsel mondjuk. Olyan gyümölccsel, ami eddig nem vagy csak korlátozva lehetett része az étrendnek. Banán, szőlő, körte...vagy egy sokmagvas zsömlével, megcsinálva szendvicsnek. Sorolhatnám tovább...

A lényeg, hogy itt nem arról van szó, amikor az ember agyal, hogy annyira gyökér és fantáziátlan, hogy nem jut eszébe megenni egy kanál zsírt, ha kell az a 400 plusz kalória...hanem hogy nem akarja bután felhasználni a lehetőséget.

Ez is egy olyan részlet, egy olyan apró, pici nüansz, amiről nemigen hallani/olvasni sehol. Pedig fontos. Azért fontos, mert a tartós változásnak, ahhoz hogy tartós legyen tényleg, kell egy ideológiai háttér, ami azon kívül hogy atombiztos, azon kívül elméletileg, struktúrálisan, és logikailag is fel van építve, és megingathatatlan. Úgy tudja csak biztosítani azt az erőt, ami kell. Azt az erőt, amiről lepattannak az olyan értetlen, és oktondi beszólások, amilyenek például a drága anyámtól érkeznek.

Ilyen kenyér nincs is....

Amióta hajlandó vagyok ismét pékáruk fogyasztására, afféle hobbimmá vált, hogy megnézegetem a különböző kenyereket az áruházak polcain. Egyértelműen arra megyek, hogy minél kevesebb kalóriás legyen. Így győzedelmeskedhetett a brown soda bread, a maga 204 kalóriájával. Na persze azért nem mindegyik ilyen alacsony, de van amelyik igen. Ez azért jó, mert szemrebbenés nélkül össze lehet dobni 3-4 szelettel, vastagon megkenve light sajtkrémmel, megrakva sovány sonkával, csemege uborkával úgy, hogy 4-500 kalória alatt vagyunk összesen. Tehát egy rendes,laktató főétkezésnek is kiváló, és gyors kaja. Ugyanakkor olcsóbb is, mint mondjuk összedobni egy tejszínes-gombás csirkemellet párolt kelbimbóval, ugyanannyi kalóriával.

Namost ma teljesen véletlenszerűen emeltem le a polcról egy kenyeret, és szórakozottan böngészni kezdtem az információkat a csomagoláson, és ezt láttam:



Nos, ekkor fogalmazoódott meg bennem az, ami az öreg székelyben, amikor az állatkertben meglátta a zsiráfot...hogy ti. ilyen kenyér nincs is. Jelentem pedig van, és isteni finom. Foszlós, puha, tele van magokkal, de nincs benne túl sok, lágy, de nem túl lágy...egyszóval ideális. Jó, drága. Mer azé' majd' három euró a kicsit több mint fél kilós kenyérért nem kevés. De ez nem csak a kenyérre igaz, hanem a joghurttól kezdve a sonkán keresztül a sajtokig bezárólag sokminden. Például tegnap vettem sárgadinnyét. Akciósan volt kettő euro az egy kilós dinnye, amiből 38 deka lett fogyasztásra alkalmas, miután felvágtam....Namost az se jobb. Már anyagilag értem.

Na szóval ugyebár tekintve hogy nem egyszerű étkezési filozófiám gyakorlati átültetésében sosem rendelkezett prioritással az anyagi vetület, így diszkréten tovább lendültem ezen a kérdésen, és már előre tudom, hogy a "kenyerem java"-féle brown soda bread most bélistás lesz, mert amíg kapható a környékünkön ez a fajta csúcs "high-tech" kenyér, addig én bizony erre megyek rá : -)

Fejlődés

Elképesztő, mennyit számít a helyes étrend. Annak idején heti háromszor-négyszer két órában jártam le a barátaimmal a helyi edzőterembe "bádizni", ahogy akkoriban volt szokás mondani. Szokásos gyakorlatokat nyomtuk, persze természetesen mell-,váll- és karizmokra fókuszálva. Nem volt sem kidolgozott edzésterv, sem étrend hozzá, egyszerűen csak jól akartunk kinézni.

Most az egy másik dolog, hogy "gyúrás" után rendszerint beültünk a mozival szemben lévő olasz pizzeriába, és fullra ettük magunkat (már ha volt rá anyagi keret persze) :-) Hiába, tudatlan fiatal hülyegyerekek voltunk....de szép is volt :D Nem a táplálkozás tudatosságának mellőzése volt az egyetlen dolog, amit rosszul csináltam. Eszetlenül nagy súllyal guggoltam, és nem raktam fel az övet....csúnyán meghúztam a derekam, ha odafigyelek jobban, ez nem fordul elő.

Igaz, nem volt internet, meg még PC se igazán, csak afféle kezdemények, mint commodore, meg spektrum...meg enterprise :D:D Úristen, de öreg vagyok már :-o. Szóval ma sokkal könnyebb dolga van az embernek, ha okosodni akar. Vagy legalább tájékozódni. A fogyással, a megfelelő étrenddel kapcsolatosan rengeteg információ érhető el, és ha van elég idő, meg türelem a sok szemetet kiszűrni, akkor nagyon hasznos dolgokat lehet megtudni.

Néhány hete csinálom az "okos" diétát, figyelve a megfelelő értékekre, és a megfelelő arányra. Mellette már-már pofátlanul keveset, de edzek (nincs fél óra sem naponta). Elsősorban hasra és karra, ez igaz, viszont elmondhatom, hogy a büdös életben nem volt a karom ennyire kiformált, mint mostanra lett. 34-es volt már, sőőt..csakhátugye az nem feltétlenül izomszövet formájában :)

Érdekes, de nem meglepő módon ez nagyon tud motiválni. Szinte soha nem hagyom ki az esti tornámat. Pont ahogy a fogyásnál is érzem: túl sok eredményt értem el ahhoz, hogy veszni hagyjam.

Útkeresés

Van az a mondás, miszerint az alkoholista mindig az marad, akkor is, ha nem iszik a halála napjáig. Ezt már sokszor említettem itt a blogon is. Ahogy a megmaradt zsírsejtek káros hatását is, ami szintén arrafelé löki az embert, hogy elfogadja, ez nem egy olyan dolog, amit el lehet felejteni. Mármint a nagymértékű elhízás.

Tudom, sokan vannak, akik húznak egy vonalat, miután lefogytak, és kitörlik a régi, kövér életüket. Meg tudom érteni, annyi minden van, ami errefelé löki az embert. Továbbá úgy gondolom, a kövérség, mint állapot nem önmagában létező probléma. A kövérségből eljutunk a helytelen életmódhoz, onnan a helytelen táplálkozáshoz, és onnan többfelé ágazhatnak az okok. Egyfelől jellem, másfelől körülmények, harmadfelől lelki tényezők. És negyedfelől ott lehet a neveltetés is. Ezek mind determinálni képesek az irányt.

Ha valaki önerőből letér erről a társadalom/élet/sors/stb. által számára kijelölt ösvényről, akkor nem könnyű nem eltévedni. De érdemes letérni, én azt gondolom. Mindenkinek meg van a keresztje, ebben biztos vagyok. Ki ezt, ki azt kapja az élettől megoldandó feladatként, és vagy sikerrel jár, vagy elbukik. Érdekes kérdés, hogy az elhízás vajon kiváltó ok...vagy inkább csak szimptóma...? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás...?

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy alkalmam lett arra, hogy ki tudjak keveredni erről az útról, ahova vezetett az eddigi életem. És komolyan hiszem, hogy az elhízás nem pusztán súlyfelesleget jelentett. ha rajtam múlna, minden embernek elérhetővé tennék ingyen egy önismereti és egy életvezetési tréninget. Mert a legtöbb ember életében nincs idő, nincs pénz, nincs energia arra, hogy "ilyen marhaságokkal" foglalkozzanak. És közben elmúlik az élet. Nélkülünk.

Millió okosidézet mondja el azt a paradox körforgást, amit művel a civilizált ember magával...hogy hajtja a pénzt ezerrel, mert a családjáért...aztán végül a hajtás miatt veszíti el a családját. Vagy belebetegszik a hajtásba, aztán amiért dolgozott addig, elköltheti gyógykezelésre. Hány olyan szomorú esetet produkál az élet, amikor valaki nem látja a fától az erdőt? Nem hiszem, hogy létezik nagyobb erejű katarzis, mint tisztába jönni azzal, hol a helyünk a világban.

Én a magam részéről továbbra is szerencsésnek tartom magam. Nem akarok elsüllyedni valamiféle vallásos áhítatban, sem pedig szócsöve lenni akármelyik megmondó gurunak, van belőlük elég. De ahhoz képest, hogy enyém a kontroll magam felett, elhanyagolható körülmény az, hogy életem végéig figyeljek magamra....nem? Végtére is mi dönti el, mi teher és mi áldás...? megint csak az emberi beidegződés...hiszem, hogy nem feltétlenül áldozatként kell tekinteni arra, hogy oda kell figyelni, miből, mennyit és hogyan eszünk...Hanem egy egyszerű dologra, amit meg kell tenni a létfenntartás és a jó közérzet miatt.