Azt hiszem, az alapokhoz időnként fontos visszatérni. Talán nem is csak fontos, de szükséges is. Nyilvánvalóan engem foglalkoztat ez a dolog, már hogyne foglalkoztatna. A kövérség nagyon elterjedt probléma, és a legtöbb túlsúlyos embert zavarja. Az ember felépít egy védekező mechanizmust magában. Megideologizálja azt, amije van. Annak idején én is elkönyveltem magam, hogy ez van, én ekkora darab vagyok, és jó az így ahogy van. Igyekeztem kihasználni a nagy méret adta előnyöket. Autós konfliktusnál, ha én kiszálltam (akarom mondani lebontottam magam körül a kocsit), a másik fél egy szó nélkül visszaült. Na jó, ha megszólalt, akkor bocsánatot kért... Rá is játszottam a bő ruhákkal, a hatalmas, vitorlavászon-méretű ingekkel, stb. És persze nyomtam a gagyimami dumákat ezerrel....(Maradj már tesókám, nálad nagyobb csirkéket eszem reggelire....) Találékony a magyar, se szeri se száma a sok szólásnak, ami arra utal, hogy minél nagyobbak vagyunk, annál jobb. Nem nehéz azonosulni ezekkel, kiváltképp ha egybevág a körülményeinkkel.
Nade. Az is igaz ám, hogy időről időre az ember mélyen önmagába nézve igenis tudja, érzi, hogy ez így nem oké. Hogy csinálni kellene valamit. Változtatni kellene. Aztán persze ahogy múlik az idő, ez egyre nehezebb lesz. És akkor öregszünk, és bejön a képbe a cukorbetegség, az aranyér, az infarktus...vagy ezeknek csak az árnyékai. Egyre nehezebb lesz.
Hiszek abban, hogy az én tapasztalataim jól jöhetnek másoknak. Segíthetnek. Több felől is. Egyszer azért, mert olyan őrült elhízásból tudtam lefogyni, ahonnan a legtöbben úgy gondolják, hogy nincs visszaút. Megmutattam, hogy de van. Másfelől, mivel baromira ráérek :-) elég sok időt szántam arra, hogy kikalkuláljam, összeállítsam, megfigyeljem, adminisztráljam, elemezzem, és publikáljam. Mármint a sok-sok mindent.
Szóval azt hiszem, princípiumnak ezek megteszik. És azzal is tisztában vagyok, hogy egy elhízott embert rohadtul és kicsit sem érdekli az, hogy én most mit eszek. Mennyit miből, hogyan és mikor, és annak mennyi százaléka micsoda. A kövér embert szerintem sokkal inkább az érdekli, hogy ő mit tegyen, ha el akar indulni azon az úton, ahol én végigmentem.
Az első lépések.
Egyszerű: vásárolni kell. Egy egész alakos tükröt, és egy mérleget. Ami ezen kívül szükséges, amit megtanultuk mindannyian az általános iskolában: számtan a neve. Ami fontos: a mérlegnek pontosnak kell lennie, és lehetőleg digitálisnak. Ugyanolyan időben, ugyanolyan körülmények között, ugyanúgy optimális méredzkedni. Hogy konkrét legyek, saját példa: minden vasárnap mérem magam, ébredés és folyó ügyek intézése után, meztelenül, a mérleget a fürdőszoba kőpadlójára téve (pontosan ugyanabba a kockába ráadásul :-). Az első lépések a legfontosabbak: belenézni a tükörbe. Szintén meztelenül. Jó alaposan megnézni magunkat. nem könnyű, de hasznos. Aztán ráállni a mérlegre, és megfigyelni a számokat az elején. Ha nem hisszük el, amit mutat, álljunk rá háromszor egymás után, és mindig a legmagasabb értéket vegyük. Ezek a tanácsaim.
No comments:
Post a Comment