Wednesday, 7 December 2011

Forog a kerék

Pár napja készülök rá, hogy írjak, de nincs mit tenni, ez az év legbizibb hónapja, így pörögni kell rendesen.

Hűen a vezérfonalhoz, a diétám kifejezetten szépen alakul, sikerült tovább növelnem a napi bevitt kalóriát, már 1700 fölött járok, és a súlyom továbbra is stagnál, azaz ingadozik, legutóbb rögzített súlyom 79,5 Kg. volt. Érdekes, mondjuk azért nem gondoltam volna, hogy nyolcvan alatt is leszek. Terveim szerint a napi bevitelt kétezer fölé viszem, a súlyom pedig 80 és 85 között kell hogy maradjon. Hosszabb távon is. Egyelőre úgy alakul, ez menni fog.

Lassan kezdek hozzászokni az újonnan kialakított testképhez, ami mára már inkább a vékony kategórába esik, mint az átlagosba. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem, hogy a 32-es nadrág lötyög rajtam és övvel kell összehúzni. Azért vannak érdekes szituációk...például szólnunk kellett a háztulajnak, mert megadta magát a mosogatógép. Mondta, hogy beugrik valéamikor este és megnézi. Csengetett, a nagyfiam nyitott ajtót, mert épp telefonáltam, de gyorsan elköszöntem, és a konyhába már én invitáltam ki a háziúr srácot, akivel utoljára egy évvel ezelőtt találkoztunk, amikoris megújítottuk a bérleti szerződést. Odakint a konyhában elkezdem magyarázni neki, hogy ha bekapcsolom a gépet, rögtön levágja a bizztosítékot, de úgy nézett rám, mint akinak baja van. Megkérdeztem, minden oké-e? A válasz: Bocs, de te ki vagy...???

Szóval érdekes azonosulni azzal, hogy basszus, engem tényleg nem ismer meg, aki nem látott egy ideje már....

Az, hogy mit és mennyit eszem, még mindig nem mindegy, azt hiszem lassan kezdem érteni, hogy fog hosszú távon működni a dolog. Olyan ez, ahogy a kutya hozzá van szoktatva a kockakcukorhoz. Simán a gazdin múlik. Ebben az esetben viszont működhetünk a saját gazdinkként, ami valljuk be, egész jó :) Szóval az elmúlt időszakokban többször előfordul, lévén, hogy megengedhetem már magamnak (persze ésszel) , hogy eszem olyat is, amiazelőtt szigorúan nem ettem. Egy lindt csokigolyó, egy szelet torta, egy szelet pizza, egy kockányi sütemény, vagy egy frissen kisült pékáru. És egyre inkább azon kapom magam, hogy nem azért nem akarom, mert nem fér bele, hiszen éppenhogy belefér. Csakhogy azáltal, hogy pontosan tudom, mennyit eszek, mennyit ehetek egy nap, és pontosan tudom, hogy mondjuk egy szelet torta kalóriértéke megegyezik mondjuk egy okosan előállított főétkezés kalóriaértékével, érdekes megtapasztalni, ahogy a tortában lévő cukor úgy tűnik el a szervezetem mélyén, mint a wctartályból a víz, mikor lehúzom. Ezzel szemben azok az ételek, amik alacsonyabb GI-vel rendelkeznek, tehát amik lebontásához a szervezetnek dolgoznia kell, azok valahogy tartalmasabbnak tűnnek. Úgy értem, tapasztalati úton is annak tűnnek. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Hát azt, hogy ha elfogyasztok egy szelet tortát, vagy egy fehér lisztből készült édes péksüteményt, akkor a 3-500 kalóriáért azt kapom cserébe, hogy egy óra múlva éhes vagyok. De ha hozzá veszem a hosszú távú nélkülözést és a nem bizonyított cukorfüggés-elméletet, akkor nemhogy egy óra múlva, de rögtön, mihelyst elfogyasztottam, fellép a már többször emlegetett "még" érzés. Ezzel szemben a fehérjedúsabb, rostdúsabb, zsírosabb étel után jóval hosszabb ideig nyugton bír maradni az ember gyomra.

Namost persze tiszta sor, hogy ez nem újdonság. De ahogy halad az élet, ahogy peregnek a hetek, a hónapok, azt látom, hoyg a gyakorlatban ez valahogy úgy fejeződik ki, hogy lassan a fejemben is átalakulnak a dolgok, és már ezek miatt a tények miatt van, hogy inkább - bár megtehetném- választom az egészségesebb ételt a "finomabb" helyett. És így lesz hitem szerint a "finomabb" jelző is egyre fakóbb mindaddig, amíg egyszercsak el nem jön a pillanat, hogy mondjuk az almát vagy a srágarépát, vagy a salátát fogom finomabbnak gondolni ténylegesen, mint a csokiskexet vagy a süteményt.

Mindenesetre továbbra is azt látom az embereken körülöttem, hogy maguk sem gondolják komolyan, amikor azt mondják, hogy le akarnak fogyni. Az életünk...a saját életünk az a saját döntéseink következményei. Világos, mint a nap, Ahogy az is, ha valaki kifogást keres. De akár keresnie sem kell, hiszen kifogás mindig van. Ott van kéznél, kínálja magát, incselkedik velünk...kelleti magát. Nagyon könnyű élni vele.

Megannyi ember tinglitanglizik bizonyos mennyiségű súlytöbbletben...ingázik. Lefogy pár kilót, aztán vissza....aztán megint le, megint vissza. Igen, általában mindig többet, a híres-hírhedt jojó effektus. De mi lehet emögött....? Úgy értem, igazából...? Ha valaki hazudik magának, ha valaki gyenge....ha valaki kifogáokat keres, ha valaki az akadályokat kikerülni szeretné és nem leküzdeni...az nemcsak az elhízás-fogyás témakörében hangsúlyos, nemigaz? És megint oda jutok vajon, hogy a kövérség mögött mindig van valami egyéb, valami mélyebb indok is...? Hogy aki kövér, és nem tud lefogyni, annak az élete is "kövér"? Az élete alatt azt értem, hogy a mindennapjai, a család, a munka, a célok, a perspektíva. Lehet, hogy a kövérség nem más, mint az elakadt lélek egyfajta megnyilvánulása? Ebbe millió oldalról bele lehetne kötni, tudom....de az is lehet, hogy van benne valami.

4 comments:

  1. Ebben biztosan van valami. Az elakadt lélekben. Épp ezen agyaltam a nyáron egy átgyötrődött éjszakán. Rosszul jöttek össze a nyaralás alatt a dolgaink. Nem üdülés, hanem szerencsétlen vergődés volt a részünk. Hosszan ecsetelhetném, miért. Mindig oda jutottam, hogy minden elromlott dolog a bennem lévő akadályozottság megtestesülése. A tömegnövekedésem is a lelki gát átszakíthatatlanságának következménye.Jól látod, aki kövér, annak az élete is kövér. Biztosan vannak azért kivételek.

    ReplyDelete
  2. Nos, nyilván az "ép testben ép lélek" szólásnak van némi mögöttes tartalma...van valamiféle rejtett népi bölcsesség a szavak mögött. Sokan szidják Norbit...valahol azt olvastam tőle, hogy aki le akar fogyni és át akarja szabni az étkezési szokásait, az kezdje úgy, hogy rendet rak az autójában és gyönyörűen kitakarítja...szerintem ebben is az van, hogy a kövérség mögött több lehet, mint egyszerű többletsúly. Az biztos, hogy az életmódváltás gondolata segít abban, hogy rendet tegyünk magunkban az életünk különféle területein.

    ReplyDelete
  3. Valahol letapad az ember. Odaragad a székhez, a számítógéphez, az asztalhoz. A dolgok gyűlnek körülötte, az entrópia nő. Aztán csak néz. Ezt mind én halmoztam fel? Ezt a sok tárgyat, munkát, hájat magam körül? Norbinak igaza van. Napok óta takarítok. Most épp a környezetemet. Lakást, erkélyt. Szerintem ez a kettő együtt jön. Mert tenni kell valamit. Ha változtatni akarsz, akkor nagyon :) Köszi a blogod. Még egyszer és még sokadszor is. Nekem ez hiányzott. Valaki, aki önzetlenül segít. Megmutatja a hogyant. Nem helyettem teszi meg a lépéseket, de mutatja az irányt:)

    ReplyDelete
  4. Jól írod teljesen....a rendrakás magunk körül több értelemben is fontos :) És köszi :)

    ReplyDelete