Időnként felhívom anyámat, mert igyekszem jó gyereke lenni. Nem könnyű. Nem megyek bele most a csúnya részletekbe, a blog apropója kapcsán viszont idekívánkozik, hogy feddőleg az orromra koppintott, hogy de most már ugye nem fogyok tovább...? Megint a régi nóta. Ismételten elmagyaráztam neki, hogy mennyi időmet és energiámat teszi ki, hogy összeállítsam a napi étrendemet, és hogy nem csak a kalóriára, hanem a fehérjére, a szénhidrátra, a zsírra, a rostra is figyelnem kell, továbbá mindezek egymáshoz viszonyított arányára, valamint mellette a mozgás folytonossága is kell, mindezt összehangolva az összes egyéb, nem mellékesen sokszorosan nem sokadrangú egyéb tennivalómmal....Továbbá rámutattam, hogy a szándékomról, miszerint nem óhajtok tovább fogyni, már ezerszer biztosítottam, de értse meg, hogy ez nem egy olyan dolog, amit az ember egy pillanat alatt megvalósít.
Újra és újra....ha volt egy életmódom, ami elvezetett oda, hogy majdnem kétszáz kilósra dagadtam, akkor nem fogyókúrára van szükségem, hanem gyökeres és állandó változásra. Aminek egy első szakasza a felesleg leadása, és a második szakasza, ami életem végéig kell hogy tartson, az az a szakasz, amit most kell kialakítanom, és nem lehet sem elkapkodni, sem elbagatelizálni.
Azt csak magamban tettem hozzá, hogy a minimum lenne, hogyha eddig egy paraszthajszál nem sok, annyit sem tett azért, hogy aggodalmát fejezze ki, mikor életveszélyesen kövér voltam, akkor ne most játssza el nekem az aggódó anyukát, aki fél, hogy nem eszik a gyerek rendesen...Pfff...agyrém. Hiába no, anya csak egy van....:-o
Amikor az étrendemet rakosgatom össze, és növelni kell a kalória-adagot, egyáltalán nem egyszerű a feladat. Persze annak, aki ebben a cipőben sosem topogott még, nem tudja. Tovább megyek: nem érti. Mert azt mondja...vazze most mit kell rinyálni? Megeszel egy csokit...ott van a plusz kalória. Az aki ezt mondja, nem tudja, nem érzi át, hogy amikor valaki éveken át tartó, és sikeres változtatáson van túl, az nem fogja ezt így elintézni. Mert megtanulja, hogy a kalória érték. Hogy ha van felesleges 3-400 kalóriám mondjuk egy nap, akkor azt értelmesen, hasznosan kell felhasználni, és nem úgy, hogy eszem két csokis kexet. Örülni, értékelni, megbecsülni kell a felszabadult helyet, és tartalmas ennivalóval kell kitölteni. Gyümölccsel mondjuk. Olyan gyümölccsel, ami eddig nem vagy csak korlátozva lehetett része az étrendnek. Banán, szőlő, körte...vagy egy sokmagvas zsömlével, megcsinálva szendvicsnek. Sorolhatnám tovább...
A lényeg, hogy itt nem arról van szó, amikor az ember agyal, hogy annyira gyökér és fantáziátlan, hogy nem jut eszébe megenni egy kanál zsírt, ha kell az a 400 plusz kalória...hanem hogy nem akarja bután felhasználni a lehetőséget.
Ez is egy olyan részlet, egy olyan apró, pici nüansz, amiről nemigen hallani/olvasni sehol. Pedig fontos. Azért fontos, mert a tartós változásnak, ahhoz hogy tartós legyen tényleg, kell egy ideológiai háttér, ami azon kívül hogy atombiztos, azon kívül elméletileg, struktúrálisan, és logikailag is fel van építve, és megingathatatlan. Úgy tudja csak biztosítani azt az erőt, ami kell. Azt az erőt, amiről lepattannak az olyan értetlen, és oktondi beszólások, amilyenek például a drága anyámtól érkeznek.
Újra és újra....ha volt egy életmódom, ami elvezetett oda, hogy majdnem kétszáz kilósra dagadtam, akkor nem fogyókúrára van szükségem, hanem gyökeres és állandó változásra. Aminek egy első szakasza a felesleg leadása, és a második szakasza, ami életem végéig kell hogy tartson, az az a szakasz, amit most kell kialakítanom, és nem lehet sem elkapkodni, sem elbagatelizálni.
Azt csak magamban tettem hozzá, hogy a minimum lenne, hogyha eddig egy paraszthajszál nem sok, annyit sem tett azért, hogy aggodalmát fejezze ki, mikor életveszélyesen kövér voltam, akkor ne most játssza el nekem az aggódó anyukát, aki fél, hogy nem eszik a gyerek rendesen...Pfff...agyrém. Hiába no, anya csak egy van....:-o
Amikor az étrendemet rakosgatom össze, és növelni kell a kalória-adagot, egyáltalán nem egyszerű a feladat. Persze annak, aki ebben a cipőben sosem topogott még, nem tudja. Tovább megyek: nem érti. Mert azt mondja...vazze most mit kell rinyálni? Megeszel egy csokit...ott van a plusz kalória. Az aki ezt mondja, nem tudja, nem érzi át, hogy amikor valaki éveken át tartó, és sikeres változtatáson van túl, az nem fogja ezt így elintézni. Mert megtanulja, hogy a kalória érték. Hogy ha van felesleges 3-400 kalóriám mondjuk egy nap, akkor azt értelmesen, hasznosan kell felhasználni, és nem úgy, hogy eszem két csokis kexet. Örülni, értékelni, megbecsülni kell a felszabadult helyet, és tartalmas ennivalóval kell kitölteni. Gyümölccsel mondjuk. Olyan gyümölccsel, ami eddig nem vagy csak korlátozva lehetett része az étrendnek. Banán, szőlő, körte...vagy egy sokmagvas zsömlével, megcsinálva szendvicsnek. Sorolhatnám tovább...
A lényeg, hogy itt nem arról van szó, amikor az ember agyal, hogy annyira gyökér és fantáziátlan, hogy nem jut eszébe megenni egy kanál zsírt, ha kell az a 400 plusz kalória...hanem hogy nem akarja bután felhasználni a lehetőséget.
Ez is egy olyan részlet, egy olyan apró, pici nüansz, amiről nemigen hallani/olvasni sehol. Pedig fontos. Azért fontos, mert a tartós változásnak, ahhoz hogy tartós legyen tényleg, kell egy ideológiai háttér, ami azon kívül hogy atombiztos, azon kívül elméletileg, struktúrálisan, és logikailag is fel van építve, és megingathatatlan. Úgy tudja csak biztosítani azt az erőt, ami kell. Azt az erőt, amiről lepattannak az olyan értetlen, és oktondi beszólások, amilyenek például a drága anyámtól érkeznek.
No comments:
Post a Comment