A mozgásról sokadszorra.

Sokszor téma nálam a mozgás, és most is erről írok. Jártam ma néhány blogon, és gondolatokat ébredtek bennem. Valaki azt írta, a napi rendszeres mozgás egy családos embernek luxus. Mi is lehet emögött?

Egocentrikus világunkban mi sem természetesebb, hogy mindenki számára önmaga áll középen. Hiszen ha kiállunk a pusztába és körbenézünk...avagy ízes magyarsággal szólva széjjeltekintünk...mindegyik irányba egyforma messze látunk el. Ha húznánk egy kört, melynek a kerülete az általunk belátott távolság maximuma lenne, annak a körnek pontosan a középpontjában állnánk.

Mi történik velünk, mikor gyerekből felnőtté válunk? Nekimegyünk az életnek, tele célokkal, tervekkel. Nagyszabású vagy kevésbé nagyszabású gondolatokkal veselkedünk neki a világnak. De a fő vonulat általában ugyanaz: munka-karrier, siker, pénz, hatalom. Mind az ego körül forog, hát persze. A fiatalok többsége nem azért kezd el gyúrni, vagy edzésre járni, hogy az egészségét védje, hanem mert célja van vele, önmaga által. Vagy jól kinézni akar, vagy erős lenni, vagy eljutni valahova, vagy rekordot dönteni, vagy tartozni valahova. Biztos vagyok benne, hogy az egészséges életmód, mint cél, nem szerepel a motivációk skáláján. Akkor még.

Kövessük nyomon, mi történik azután. Az ifjú elvégzi a középsulit, egyetemre megy. Jön a nagy tanulások és a nagy ivászatok ideje, majd néhány év után beindul a munka-karrier vonal. Természetesen valamikor az idő folyamán a szerelmi élet is kezdetét veszi, és akkor lesz ebben az egészben valami olyan, amitől alapjaiban változik meg minden.

Jelesül az, hogy ha szerelmes vagyok valakibe, akkor azt a valakit, sőt, annak a valakinek a lába nyomát is....magam elé helyezem. Tehát az egó ugrik egyet hátra, és ha választanom kell, lemenjek edzeni vagy inkább a szerelmemmel foglalkozzak, akkor egy másodperc alatt bukik az egó. És nem fogok edzésre járni, mert ha csak messziről nézhetem a szerelmemet, amint tovasuhan az utcán, az is sokkal többet ér.

És ha tovább megyek, a szerelemből házasság, a házasságból gyerek, család lesz. És egy családfő élete már nagyon sokban más. Munkafronton is, hiszen a házassággal és a gyerekkel beúszik a képbe a felelősség. És amikor az ember vállán felelősség nyugszik, akkor megváltozik az attitűdje, mi sem természetesebb módon. Más lesz fontos. Az ÉN háttérbe szorul, és vele együtt háttérbe szorulnak azok a dolgok, amik akkor előtérben voltak, amikor még nem volt felelősség, és az egón kívül nem volt más, ami fontos lenne.

És szerintem innen gyökeredzik ez a kérdés. Nagy igazság, hogy ahogy pénze, úgy ideje is mindenkinek arra van, amire szánja. Szóval az, hogy nekem nincs időm a napi testmozgásra, az kevés. Árnyaltabb a dolog. A kérdést inkább úgy lehetne feltenni, hogy ha választanod kell az adott napból egy órát, amit eltölthetsz testmozgással vagy

1. a gyereke(i)ddel együtt játszva/tanulva/zenélve
2. a szerelmeddel szerelmeskedve
3. munkával, építve a pozíciód
4. munkával, építve a házad

Hogy csak néhány hevenyészett példát mondjak. A kulcs, hogy a testmozgást egyedül csinálod, nem valakivel együtt. Nem csinálhatod együtt a szerelmeddel vagy a gyerekeiddel, mert igen ritka kivétellel egész más az edzéstervetek, a szokásotok, az erőnlétetek, és különben is a tesmozgás alatt az ember magára figyel, számol, koncentrál....tehát elősorban egocentrikus tevékenységet folytat. Ezzel szemben, ha a fenti példáknál maradok, ott mind másoknak adok magamból, szeretetből, vagy megfontolásból.

Tehát ez az egész sokkal inkább bonyolultabb dolog, ha családosként élsz, és annyi, de annyi vetülete van, hogy tényleg az az ember érzése, hogy luxus lehet a mozgás. A rendszeres napi mozgás. Persze van olyan, hogy az ember jó anyagi körülmények között, biztos háttérrel, szerető családdal, elég szabad idővel, és megértő, elfogadó környezettel van megáldva. Ebben az esetben nem problémás a kérdés.

De sajnos gyanítom, ezzel azért viszonylag kevesen rendelkeznek hosszú ideig. A legtöbb ember, akit ismerek, és szignifikánsan edz, az egyedülálló. Példának mondhatom a nagyfiamat. Hazajön az iskolából, tanul, eszik egy keveset, gitározik kicsit, itthon tölt két órát ezalatt, majd elmegy edzésre, és 2-3 órán keresztül edz. Aztán hazaesik, lefürdik, eszik rendesen, beül kicsit a net vagy a tévé elé, és megy aludni. Ha behelyettesítem a kilenctől négyig tartó iskoláját egy munkahellyel, simán csereszabatos a dolog. Ez lehet egy életmód. Egészséges, mozgásos, munkás. De abban a pillanatban, amikor bejön a képbe majd egy lány, és tovább, ahogy fentebb vázoltam....abban a pillanatban, csupán matematikailag is el kell majd vennie az időt valahonnan.

Szóval nincs konklúzió, csak élet van.