Valamikor régen az előző évezredben, még mikor középsulis voltam, egy barátommal közösen jártunk esténként kaszinózni. Nem játszani, hanem pénzt keresni, és most ez megérne egy külön misét, de most nem ezt akarom írni...szóval minden este ott álltunk sorban az imperial portáján, hogy bejussunk a kaszinóba. Szigorú szabályok voltak, igazolvány, kötelező ruhatár, kötelező ruha, belépő, stb stb. Naná, hogy minden pénzbe került, a ruhatár is. Azonban leleményes kamaszok lévén abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy egy kampóra legott két kabát is akasztható, éltünk a lehetőséggel, és egyikünk adta be kettőnk kabátját, egyszerre. Így egy jegyet kaptunk, egy áráért. Nem is volt ezzel gond, csak az egyik este Petinek valamiért előbb kellett hazamennie, én meg tovább maradtam volna. Ő kiment, kikérte a kabátját, és a jegyet vissza akarta adni nekem, ezért megkísérelt visszalépni a kaszinó előterébe, ahol én már vártam. A kettő és fél méteres ruhásszekrény méretű őr azonban közénk állt, hogy ha valaki kiment, akkor már nem jöhet be. De ha én léptem volna ki, akkor nem mehettem volna vissza, csak egy újabb belépővel. Patt helyzet. Peti barátom próbálta volna elmagyarázni a pasasnak, hogy mi a helyzet, és elkezdett beszélni, hogyaszongya: "- Azért lépnék csak vissza....." Erre a hegyomlás fazon belenézett a szemébe, és csak annyit mondott: "Nincsazért."
Tette mindezt olyan hangsúllyal, hogy végül hirtelen Petivel mindketten azt láttuk a legfrappánsabb megoldásnak, ha ő két kabáttal, én meg zakóban megyek aznap este haza, dacára annak, hogy tél volt, és kurva hideg. Mert egyikünk sem akart tovább vitázni a hegyomlás palival.
Miért mesélem el mindezt? Azért, mert a fogyókúra/diéta/életmódváltás...nevezzük ahogy akarjuk, szóval ez az egész csak és kizárólag akkor működhet, ha megértjük , hogy "nincsazért".
Leírtam én már ezt, itt a blogon is, többször is. Mindig van kifogás, mindig van módja, hogy hazudjunk magunknak. De ha eredményt akarok, akkor nincsazért. Fel kell tenni a kérdést, hogy kinek hazudok...magamnak? Fel kell tenni a kérdést, hogy mit akarok. El kell fogadni, hogy nincs kompromisszum. Nincs menekvés. Nincs hazudozás, álszent gyártmányfilozófia.
Nincsazért.
Tette mindezt olyan hangsúllyal, hogy végül hirtelen Petivel mindketten azt láttuk a legfrappánsabb megoldásnak, ha ő két kabáttal, én meg zakóban megyek aznap este haza, dacára annak, hogy tél volt, és kurva hideg. Mert egyikünk sem akart tovább vitázni a hegyomlás palival.
Miért mesélem el mindezt? Azért, mert a fogyókúra/diéta/életmódváltás...nevezzük ahogy akarjuk, szóval ez az egész csak és kizárólag akkor működhet, ha megértjük , hogy "nincsazért".
Leírtam én már ezt, itt a blogon is, többször is. Mindig van kifogás, mindig van módja, hogy hazudjunk magunknak. De ha eredményt akarok, akkor nincsazért. Fel kell tenni a kérdést, hogy kinek hazudok...magamnak? Fel kell tenni a kérdést, hogy mit akarok. El kell fogadni, hogy nincs kompromisszum. Nincs menekvés. Nincs hazudozás, álszent gyártmányfilozófia.
Nincsazért.
No comments:
Post a Comment