Tuesday, 11 October 2011

Egy hónap után, avagy a kérdések sosem fogynak el

Néha hiába szeretnék írni, úgy érzem nincs miről. Amit lehet túltárgyaltam már, ismételni felesleges, ez a blog meg nem az a fajta, hogy leírom naplószerűen, hogyan telnek a napok....ugye. Aztán mindig felmerülnek újabb témák bennem, és hirtelen azon kapom magam, hogy egyszerre több dolog is van, amiről tudnék írni. Az ember folyamatosan változik, ahogy éli az életét, ahogy különböző ingerek érik, ahogy rádöbben dolgokra, ahogy megéli azokat, sorolhatnám.

Kereken egy hónapja kezdtem el magam által okosdiétának elkeresztelt újfajta étkezésemet, azzal a céllal, hogy az anyagcserémet rendberakva, folyamatos napi kalóriaemeléssel elérjem a hozzám tartozó optimális bevitelt anélkül, hogy a súlyom növekedne. Egy hónap mérlege a következő: az ezt az időszakot megelőző fél évben megvett, hozzávetőlegesen napi 1000 kalóriámat feltornáztam 1300-as napi átlagra (legkevesebb 1130 volt, a legtöbb 1479), a súlyom pedig 84,2 ről a mai reggeli mérést véve 82,4-re változott. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy a súlytartási szándékom elbukott, mert továbbra is fogyok, viszont lecsökkentettem a fogyásomat havi két kiló körülire, a havi négyről. Miközben elkezdtem emelni a kalóriabevitelt. Magyarán szólva működik a testem, működik az anyagcserém, logikusan történnek a dolgok. Ez valóban remek hír, hiszen pont úgy alakul, ahogy gondoltam.

Namost lehetne mondani, hogy miért nem rögtön 2000-2200 kalóriás bevitelt kezdtem el, hiszen akkor tartanám a súlyom a logika és a tudomány szerint. És nem kell fogynom már egyáltalán, hiszen a rajtam lógó 10-15 kiló bőrt is számolva a BMI-m 24,08, ami teljesn oké. Csakhogy van az a dolog a zsírsejtekkel. Amiből a magamfajta nyomorult exkövéreknek sokkal több van, mint azoknak, akik sosem voltak elhízva. Ezért aztán érthetően bennem van a félsz, és fokozatosan szeretnék eljutni a 2000-2200 as kalóriabevitelhez, és legyek bármennyire orthorex kontrollmániás barom, bizony egy pillanatra sem akarom elveszíteni a kontrollt a folyamat felett.

Hovatovább elgondolkodtam újfent az eredmények kapcsán. Nem hiszem, hogy túloznék, ha azt mondom, a lakosság fele túlsúlyos. Személyes ismeretségi körömre alapozva mondom ezt, ahogy azt is, hogy az embereknek kevesebb, mint a 10 %-a foglalkozik azzal, hogy kiszámolná, mit és mennyit eszik. Úgy értem, aki tisztában van azzal, hány kalóriát visz be egy nap. Azt gondolom, hogy a sportolók, a testépítők, a cukorbetegek, és az éppen fogyókúrán lévők csak azok, akik rendelkeznek egzakt képpel e tekintetben. Azt gondolom, hogy ha kimennék az utcára, és 10 embert aki szembejön megkérdeznék arról, hogy előző nap hány kalóriát fogyasztott, abból legalább kilenc nem tudna válaszolni.

És ami még nagyon érdekes, hogy hány olyan embert ismerek, aki világéletében nagy ívben tett arra, hogymit eszik, és mennyit, és milyen összetevőkkel...és sosem volt súlyproblémája. Aki napi szinten üvegszám fogyaszt sört, vagy aki egy alkalommal (ami nem is feltétlenül főétkezés) több kalóriát/zsírt/szénhidrátot visz be a testébe, mint én két nap alatt. És sosem volt kövér. Szerintem mindenki ismer ilyen embereket.

Én azt olvastam róluk, hogy ők az ún. rossz ételfeldolgozók. Nem tudják rendesen feldolgozni az ételt, és nem tudják hasznosítani sem, meg raktározni sem megfelelő módon a bevitt tápanyagokat. Tehát ez egy defektus. Egy hiba, egy betegség. De ennyi ember lenne ilyen....? Nem arról van szó, hogy egy ideálisan/normálisan működő test el tudja dönteni, hogy miből, mennyi kell, és milyen irányba haladjon az emberi testben?

Úgy értem, az agykutatás is fejlett, meg minden, tudjuk, hogy beszédközpont, meg hipocampus, meg kéreg, meg lebeny...meg impulzusok, ingerek....de őszintén. Mit tudunk az emberi agy működéséről? Annyira bonyolult, annyira összetett, hogy nem fogjuk fel. Mi van, ha az emberi test is hasonló megfejthetetlen képletekkel bír a sok-sok már megfejtett mechanizmuson túl? nem tudom. Lehetséges, hogy a tápanyag-feldolgozás terén is mindössze egy defektusról van szó mindazok számára, akik testsúlyproblémákkal küzdenek? Hogy a normális az lenne, hogy nem kell számolgatni, nem kell minimalizálni a zsírt meg a ch-t, maximalizálni a rostokat meg a proteint? Csak azoknak, akik teste ezt önmagától nem képes elvégezni?

Nem védeni akarom magam, vagy másokat. Bár még egyszer mondom, bennem nincs düh a kövérek iránt, nem is volt asszem soha. És elítélni sem ítélem el őket. Ahogy már többször is utaltam erre. Természetesen az a tény, hogy valaki kövér, az független ám attól, hogy én vagy más elítéli-e őt ezért....:D nem szabad összekeverni a tényeket a gondolatokkal, depláne a megítélésekkel...Na szóval nincs bennem düh. Legfőképp azért nincs, mert én a mai napig nem gondolom, hogy olyan étkezési szokásaim lettek volna, amik ésszerűen indokolták volna a majd'200 kilós súlyomat. Szerettem nassolni, és szerettem a magas szénhidráttartalmú ételeket, igen. De ekkora elhízáshoz ámokfutásszerűen kellett volna fogyasztani ezeket az ételeket, és én nem voltam sem kórosan sokat evő, sem éjjelenként a hűtő előtt álló, falási rohamokkal küzdő valaki. Nem szerettem a sört soha, igen ritkán fogyasztottam alkoholt azelőtt is. A zsíros ételeket, húsokat kifejezetten utáltam mindig is. Kedvencem a csirkemell, pulykamell volt. Imádtam a zöldségeket. Gomba, kelbimbó, sárgarépa....Mégis elhíztam. Nem kicsit. Így utólag visszenézve persze, látom, hogy csináltam olyanokat, sőt, elég rendszeresen, hogy este, tévé előtt melegszendvics-hegyek, utána cukros kólával leöblítve. Mégis azt mondom, hogy egy közepes mértékű, vagy egy nagymértékű súlyfeleslegnél többre ez nem adott okot. 120-130 kilósan is kövér lehettem volna, ilyen életmód mellett. De 193 kiló....?

Rettenetesen szenvedtem az előítéletektől, és most, hogy nagyon sokat fogytam már, és teljesen megváltoztattam az életemet....most sem látom ezt másképp. Indokolatlannak tartom az elhízásom mértékét. Oké, a kontroll megvan és meg is lesz. Soha többet nem akarok kövér lenni. Elfogadom, hogy életem végéig figyelnem kell arra, mit eszek, mennyit eszek.

De elég valószínűtlennek tartom, hogy azok az emberek, akik normális testalkatúak, azok mind a kalkulátorok által kiszámolt napi kalóriamaximum alatt étkeznek. Mert úgy vélem, hogy élik az életüket, ahogy általában szokás. Hogy két főétkezésük között lazán bekapnak a sarki péknél egy csokis croissant-t vagy egy tepertős pogácsát, ezáltal tutira túllépve a kalóriaoptimumot. Nem beszélve az esti söröcskéről, vacsi után. És ne mondja senki, hogy aki sörözik, az mind kövér, mert nem így van.

Le kéne zárnom ezt a posztot valahogy. De nem tudom. A kérdések még ugyanúgy itt vannak a fejemben, talán lophatok magamtól: konklúzió nincs, csak élet van....

2 comments:

  1. Erre van egy jó példám. A családnak van egy sovány és egy kövér ága. Apósom családja genetikailag vékony, anyósom és az én ágam inkább túlsúlyos. A lányom keveset eszik, és így is folyton vigyáznia kell, hogy ne hízzon meg, mert a legkisebb odafigyelés hiánya, és feljön rá pár kg. A fiam mindig kétszer vacsorázott, rengeteg szénhidrátot evett és 10 évvel ezelőtt, 19 évesen olyan vékony volt, hogy amikor elment a konditermbe, hogy egy kis izmot gyúrjon magára, egy nagy vödör fehérjeporral küldték haza, hogy szedjen fel legalább 10 kilót, hogy legyen miből izmot építeni. 1 hónap alatt, a szokásos napi rengeteg kaja mellett, a plusz fehérjeporoknak köszönhetően 10 kilót sikerült felszednie. Hónapokid nagy lelkesen járt gyúrni, gyönyörűen kidolgozta a testét, aztán alábbhagyott a lelkesedés, az új barátnő lekötötte, nem járt gyakran az edzőterembe, és azóta, ha nem figyel, felurálnak rá a kilók. Igaz nem sok, de már többször kellett neki fogyóznia, hogy ne hízzon el. Magyarul elb...ta azt a csodálatos gyors anyagcseréjét, ami volt neki, meg a felszaporította a zsírsejtjeit, amiből neki igazán nagyon kevés volt, és már nem vacsorázhat kétszer bűntetlenül, sőt a szénhidrátokkal is nagyon kell vigyáznia. És ő volt a családunk egyetlen olyan tagja, aki mindenkinél többet ehetett bűntetlenül. (Sajnos már csak a kiürült fehérjeporos vödröket láttam, mert biztos nem hagytam volna, tudván, hogy milyen kincs van a biztokában.) Ebben a genetikában azért van valami. Ugyanaz a család, ugyanazok az étkezési szokásos, az egyik kétszer annyit ehet, és sovány, a másik fele annyit sem, mégis hízik.:(

    ReplyDelete
  2. Tanulságos történet, én sem vagyok híve a poroknak...de sajnos sokan beleesnek ebbe a csapdába :-(

    ReplyDelete