Friday, 21 October 2011

Útkeresés

Van az a mondás, miszerint az alkoholista mindig az marad, akkor is, ha nem iszik a halála napjáig. Ezt már sokszor említettem itt a blogon is. Ahogy a megmaradt zsírsejtek káros hatását is, ami szintén arrafelé löki az embert, hogy elfogadja, ez nem egy olyan dolog, amit el lehet felejteni. Mármint a nagymértékű elhízás.

Tudom, sokan vannak, akik húznak egy vonalat, miután lefogytak, és kitörlik a régi, kövér életüket. Meg tudom érteni, annyi minden van, ami errefelé löki az embert. Továbbá úgy gondolom, a kövérség, mint állapot nem önmagában létező probléma. A kövérségből eljutunk a helytelen életmódhoz, onnan a helytelen táplálkozáshoz, és onnan többfelé ágazhatnak az okok. Egyfelől jellem, másfelől körülmények, harmadfelől lelki tényezők. És negyedfelől ott lehet a neveltetés is. Ezek mind determinálni képesek az irányt.

Ha valaki önerőből letér erről a társadalom/élet/sors/stb. által számára kijelölt ösvényről, akkor nem könnyű nem eltévedni. De érdemes letérni, én azt gondolom. Mindenkinek meg van a keresztje, ebben biztos vagyok. Ki ezt, ki azt kapja az élettől megoldandó feladatként, és vagy sikerrel jár, vagy elbukik. Érdekes kérdés, hogy az elhízás vajon kiváltó ok...vagy inkább csak szimptóma...? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás...?

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy alkalmam lett arra, hogy ki tudjak keveredni erről az útról, ahova vezetett az eddigi életem. És komolyan hiszem, hogy az elhízás nem pusztán súlyfelesleget jelentett. ha rajtam múlna, minden embernek elérhetővé tennék ingyen egy önismereti és egy életvezetési tréninget. Mert a legtöbb ember életében nincs idő, nincs pénz, nincs energia arra, hogy "ilyen marhaságokkal" foglalkozzanak. És közben elmúlik az élet. Nélkülünk.

Millió okosidézet mondja el azt a paradox körforgást, amit művel a civilizált ember magával...hogy hajtja a pénzt ezerrel, mert a családjáért...aztán végül a hajtás miatt veszíti el a családját. Vagy belebetegszik a hajtásba, aztán amiért dolgozott addig, elköltheti gyógykezelésre. Hány olyan szomorú esetet produkál az élet, amikor valaki nem látja a fától az erdőt? Nem hiszem, hogy létezik nagyobb erejű katarzis, mint tisztába jönni azzal, hol a helyünk a világban.

Én a magam részéről továbbra is szerencsésnek tartom magam. Nem akarok elsüllyedni valamiféle vallásos áhítatban, sem pedig szócsöve lenni akármelyik megmondó gurunak, van belőlük elég. De ahhoz képest, hogy enyém a kontroll magam felett, elhanyagolható körülmény az, hogy életem végéig figyeljek magamra....nem? Végtére is mi dönti el, mi teher és mi áldás...? megint csak az emberi beidegződés...hiszem, hogy nem feltétlenül áldozatként kell tekinteni arra, hogy oda kell figyelni, miből, mennyit és hogyan eszünk...Hanem egy egyszerű dologra, amit meg kell tenni a létfenntartás és a jó közérzet miatt.

No comments:

Post a Comment