Saturday 24 September 2011

Kapufa, avagy az élet nem fenékig túrókrém

Milyen az ember...naná, hogy nekiáll kísérletezni, hiszen ha van valami, ami jó, akkor miért ne lehetne házilag is elkészíteni? Akkor legalább pontosan tudom, mi van benne. Ennek a gondolatnak a mentén találtam ki, hogy epres túrókrémet fogok gyártani. Merthogy egyébként szeretem a boltban kapható, persze diétás verzióját.

Legott neki is álltam, beszereztem hozzá a csökkentett zsírtartalmú lengyel túrót, (amit már régóta megtanultunk, hogy twáróg :D), illetve a friss harmatos epret. A túróból 12,5 dekát álltam neki kikeverni, egy teáskanál édesítőszerrel, vanília aromával, és reszelt citrom héjával. Nagy mutatvány volt, talán ha 7-8 deka maradt hasznos tömegnek, ugyanis -én okos- botmixerrel gondoltam a kikavarást, amiből aztán az kerekedett ki, hogy tiszta túró volt az egész konyha, én meg vakargattam le a mixer fejéről és -ből a túrót:) Nagyjából egy másodperc üzem után az összes túró eltűnt a keverőedényből. Három felé osztódott: A keverőedény falára, a botmixer keverőfejének a külső műanyag burkolatára, valamint a keverőpenge mögé beállt, mint Berger a seregbe.... én meg néztem mint a légy, hogy de hol a túró, amit ki kéne kavarni....:D

Az epret megmostam, megpucoltam, félbevágtam, és feldobtam egy edényben, szintén egy teáskanál édesítőszerrel ízesítve, és kicsi vizet is tettem, katalizátor gyanánt. Az eper miután megpuhult és elfőtte a vizét, pont megfelelő állagú lett, az került hát a pohár aljába, és a tetjére "halmoztam" a közben nevetségesen kevésre sikerült túrókrémet. Pár óra hűtés után fogyasztottam el, kis kóstolót hagyva belőle Verbénának, mert kíváncsi voltam a véleményére.

A következő konklúzókat vontam le:
  • Ami általam ízletesnek gondolt desszert lett, arra Verbéna kábé olyan arccal nézett, mintha ecetet nyalogatott volna, nem pedig valami édességet...tehát anagymértékben lecsökkentett cukorfogyasztás tényleg befolyásolja az ízlelést...
  • Az elkészült mennyiség bekerülési költsége nagyjából ötszöröse a bolti verziónak...pedig az sem olcsó...
  • A tápértékekben egyedül a fehérjevonalon van pozitívum, minden egyéb összetevőben relatíve rosszabb lett a házi verzió
  • El kell ismernem, hogy bár nekem tényleg ízlett, de a bolti lényegesebben finomabb.
Mindezek ellenére érdekes kísérlet volt, íme a kinézet:



2 comments:

Anonymous said...

Nagyon finomnak tünik így a kép alapján. (de rég láttam a Hairt)

ördöggörcs said...

Tényleg jól néz ki ez a gyümölcskrém...vagy túrókrém!
Nekem az ízérzésem a sóra lett érzékeny, a normál étel sósnak tűnik, amit nem én főzök, amit én főzök a családnak, azt ők érzik nagyon sótlannak.

Én is a Bergeren kuncogtam :)