Mert hátul nincs szemem....

Valamelyik nap így szobabringázás közben visszaolvasgattam a Karácsony előtti posztjaimat....csak úgy "magamnak"....és talán...mondom talán... látok valamiféle mintát végre kirajzolódni a kis életemben :)....mármint az evés-edzés-testsúly viszonylatban. Most lesz tizedik éve, hogy benne vagyok ebben a dologban, úgyhogy Januárban jubilálok....

Mindig arra vágytam, és erről írtam is sokszor a blogban is, hogy legyen egy olyan életem, hogy nem kell mindig számolni, mérni, figyelni, arra, hogy miből, mennyit, miért eszek...kicsit olyan ez, mintha valaki nem tudna végigmenni egy utcán úgy, hogy ne fordulna minduntalan a háta mögé, figyelve, nem követi-e valaki. Namost ez eddig sosem sikerült, és talán most sem fog...nem tudom.

Viszont az egész folyamatnak lett egy valamiféle lüktető, már-már lélegző rendszere, a maga ingadozásaival, a maga kudarcaival és a maga sikereivel. Lehet, hogy egyszerűbb megszokni, hogy mindig hátrafordulok, minthogy elérni, hogy ne kelljen? Végülis ha megállok, és nem megyek előre, akkor nem kell hátranézni sem. Tehát ha beállok egy örök diétába, és egy életre búcsút mondok minden ártalmas ételnek, és egy életre berendezkedem a mindennapi edzésre-kardióra....nos, akkor nem kell figyelni.

Ha a hűtőmben kizárólag zellerszár, uborka, saláta, paprika, paradicsom, kelbimbó, karalábé, meg sovány csirkemell lenne...semmi más, akkor nyilván bármikor belenyúlhatok, és degeszre zabálhatom magam, juhéj...Csakhogy kicsit sem ez, amire vágyok, és gondolom, vagyunk így ezzel néhányan. Mert ez ugyanolyan rendellenesség (ironikus, hogy pont a szigorú rendre írom, hogy rendellenes lol), ugyanolyan rexia lenne. Vannak olyanok, akik mániákusan, sosem kizökkenve ragaszkodnak mindahhoz, amiről úgy vélik, hogy egészséges és jót tesz nekik. De én valahogy nem ebben hiszek. 

Hanem abban, hogy az élet tele van mindennel, amit érezni, élni, élvezni kell....szóval asszem jól van ez így, hogy hullámzik a dolog. Nyilván nem mindegy, hogy a görbe minimum és maximumértéke mennyi....ez az a pont, ahol meg kell húzni a határt. Nálam ezeknek a pontoknak a pozíciói lettek valahogy önkéntelenül rendszerbe állítva, ha az elmúlt éveket nézem. Karácsony, hétköznapok, nyaralás, hétköznapok....utazás....hétköznapok.....fel és le.

Úgyhogy ez végülis jó...hiszen csak elérem lassan, hogy nem kell hátranézegetni, mert mindig ugyanazok és ugyanúgy "jönnek utánam"....szóval tudom akkor is mi újság, ha nem nézek hátra :)

"sovány" ételek

Fejlődik a 'food industry'....igaz, nem minidg olyan irányba megy, ahogyan én szeretném...de tény, hogy már itt is lehet kapni eritritet, meg hozzáadott cukor nélküli kecsöpöt például...tehát egyre több olyan termékkel találkozom, amihez nincs hozzáadva cukor. Tény az is, hogy az emberek jó része errefelé még mindig azt gondolja hogy hát a cukor az tényleg nem jóó, de ha van valami, ami rosszabb a cukornál is, az az édesítő...az ugyanis maga az ördög....

Én nem így gondolom, eléggé beleástam magam a cukorhelyettesítők világába, megvan a magam véleméne a cukorlobby-ról, a politikáról, és legfőképpen az üzletről, ami húzódik mögötte.

De annak idején nagy pofáraesésem volt, amikor rádöbbentem, hogy a hozzáadott cukor nélkül felirat a legtöbb esetben maltitolt, vagy maltit-ot, vagy maltodextrint takar, ami ugyebár egy cukoralkohol, de szemben az eritrittel, ennek nem 0 a kalória és a CH értéke, hanem sokkal több. Én akkor le is álltam az ilyen dolgok fogyasztásáról, mert azt olvastam, a maltit bizonyos szempont szerint rosszabb a cukornál is, mert sokkal könnyebben szívódik fel. Legfeljebb edzés után van értelme, az anabolikus ablak idején, ha pont az a cél, hogy gyorsan felszívódó szénhidrátot juttassunk be.

És tádámm....eljött az ideje annak, hogy megjelentek a nullakalóriás szószok, kenőcsök, krémek, öntetek.....ugye a walden farm "szuper" nullakalóriás krémébe már belefutottam, ami a kukában végezte, mert kábé savanyított gépzsír állaga, szaga és íze volt....de ez egy amerikai cég, és elég nehéz volt hozzájutni a termékeihez....

Mostanság viszont nagyon nyomul a neten egy angol cég, és rettentő módon hirdeti a nullakalóriás, és csökkentett kalóriás cuccait. Igenám, de amint megkapargatom a termékeiket, rögtön kiderül, hogy a nutella-utánzatú krémükben az édességet a maltitol okozza, aminek 100 grammjában 210-240 kalória van...és én baromira nem értem, miért nem például eritrittel csinálják, hiszen abban nulla. Hát, az instagramon megkérdeztem őket....azt a választ kaptam, hogy hát mert az eritrit laxatív hatású...tehát hashajtó....

A fura a dologban az, hogy nekem az eddigi olvasottakból/tapasztalatokból az jött le, hogy a cukoralkoholok közül a xyllit az, ami hajt, mert a bélflóra összetételét megváltoztatja. Állítólag az eritrit is...de nem nagyon elérhetők ezzel kapcsolatban publikus információk. Maradt tehát a kísérletezés. Nálam a xilit hamar tiltólistás lett, mert tényleg hajt, nem kicsit. A poén, hogy egyszer kipróbáltam, hogy megettem egy tábla csokit, amiben cukor helyett maltitol volt, és az is hajtott, elég durván. Ezzel szemben az eritrit miatt soha nem volt semmilyen panaszom.

És ezek után pont azt a választ kaptam, hogy azért nem eritrit, mert az hajt. Pont az, aminek nulla kalóriája van, nem 200 feletti, mint a xilitnek vagy a maltitnak....azért ez elgondolkodtató....engem mindenesetre dühít, hogy úgy reklámozzák magukat, hogy bűntudat nélküli kényeztetés, meg segít a súlyvesztésben, és miegymás....ja, és hát nincs benne cukor!....de ilyen alapon besétálok a lidlbe, és veszek proteinellát, ami egy szuper svéd cucc, és abban sincs cukor, helyette ugyanmaltitol van abban is, de legalább a marketingje korrektebb, mert a megnövelt proteinre utal, és nem úgy próbálja eladni magát, hogy a nutella fogyós változata....a cég weboldalán érdekes módon csak az eritrittel készült termékek tápérték adatai vannak egyértelműen feltüntetve, a maltitolos cuccoknál már "adag"-ról van szó, de azt nem írják le, mennyi gramm is egy "adag"....

Tanulság: ne dőljünk be a marketingnek! :)

ui: amúgy a hivatalos adatok szerint a maltitolból napi 40 gramm szorulást, napi 90 gramm felett pedig erős hashajtást okoz. Ugyanezen forrás szerint az eritrit nem okoz ilyen problémát, ha mégis, akkor kizárólag ha 8g/ttkg feletti mennyiséget fogyasztunk egyszerre, azaz egy 80 kilós embernél ez 64 grammot jelent. 

Én nem látok akkora külömbséget a laxatív hatásnál, mint amekkora különbség a kalóriáknál van (240%)....ennyike. 

Helyzetjelentés

Mostanában sűrűbb az élet nem tudok olyan sokszor itt jelen lenni, de azért idebiggyesztek pár sort, hogy legyen nyoma annak, hogy a blog még él :)

Menetközben elmúltam 46 évesnek lenni....de a kor csak egy szám, ahogy szokták mondani, egyáltalán nem érzem magam öregnek....fáradtnak talán.... néha. Sajnos az ízületeim felett azért nem múlik el nyomtalanul az idő, de igyekszem a körülvevő izmokat életben tartani, hogy minél inkább le/átvegyék a terhelést. Ez olyasmi, amivel együtt kell élni, hiszen a hosszú évek alatti brutál túlsúlynak megvannak a következményei.

A ketót abbahagytam, de az időszakos étkezés és a kalóriadeficit még megvan, naponta bringázom és intervallum taposok 40-40 percet, és súlyzós edzést is beszorítok, ha nagyon rohanós a napom, akkor egy fél órát, ha nem, akkor egy egészet.

A taposógépem nyilván a végét járja, szörnyű hangja van már...itt-ott szétesett-eltört....de eddig még meg tudtam javítani. Remélem még húzza egy darabig. Hiába, azért a gyártók nyilván nem a napi többórás használatra tervezték ezeket....azok a többezer eurós ipari cuccok. De én inkább évente-kétévente veszek egy párszázeurósat....így azért könnyebb, bár tény, hogy kényelmesebb lenne egy komolyabba beruházni, ami esetleg 5-10 évig is bírná....bár lehet, hogy olyan nincs is :):)

Viszont a szobabicikli az egyenlőre elpusztíthatatlnannak tűnik....az előző a szokásos másfél év után bekrepált, de ez már a harmadik éve bírja :)....végtére is ezek fogyóeszközök, természetes hogy néha cserélni kell, mert elmúlnak.

Közeleg az évvége, ha a boltok kínálatából indulnék ki, akkor kábé október közepétől már fürödnénk a szénhidrátban, hogy január első két hetében egy szabad szemmel is jól látható összeget költsünk kötelező jelleggel fitneszcuccokra....de Január közepétől már úgyis valentinnapi lázban ég mindenki, és újabb cukorsokk köszön ránk a polcokról. Márciustól meg már a Húsvéti eszem-iszom-őrület....

Szóval nem szabad bedőlni a marketingnek :) Mindent csak a maga idején! 

Erő

Újra meg újra felmerül bennem a kérdés, hogy mi az a valami, ami miatt valakinek sikerül elindulni és ott maradni azon az úton, ami az ún. "Életmódváltás" felé vezet. Mert nagyon sokan belevágnak, mégis csak kevés ember képes...na jó, relatíve kevés ember képes az úton rajta maradni. 

Ők miben mások, mint a többiek? Mi az, amit máshogy csinálnak, mi az, amit másként látnak, és mi az, amit máshogy gondolnak?

Mi van nekik meg, ami a többieknek - akik kudarcot vallanak - nincs?

Erő? Talán hívhatjuk így, hogy erő...valamiféle tulajdonság, ami képessé teszi őket minderre. Én úgy gondolom, léteznek olyan energiák az emberekben, amit nem, vagy csak nehezen tudunk körülírni. Kell lennie valaminek, ami megmagyarázza, miért él valaki 90 éves koráig úgy, hogy közben fiatal kora óta láncdohányos, alkoholista és drogfüggő. Mert vannak ilyen emberek. Nyilvánvalóan bennük van valami olyan plusz erő, plusz energia, ami másokban vagy nincs meg, vagy megvan, de passzív.

Inkább azt tartom valószínűnek, hogy ez az energia, ez az erő ott lapul mindenkiben, csak valahogy aktiválni kell. Elő kell hívni. Meg kell találni a módját, hogy kipiszkáljuk a helyéről.

Igen divatos, gyakran használt és már-már elkoptatott szó: motiváció. Én is gyakran írok róla, vagy használom fel. "Cselekvésre késztető tényező" - ez a hivatalos definíciója ennek a szónak. De azt gondolom, ennél sokkal mélyebb vetületei is vannak. Mert azokat a "tényezőket", amik képesek valakit - bárkit cselekvésre késztetni, azokat meg kell találni, meg kell látni, fel kell fedezni. Ki kell kutatni, elő kell kaparni, és fényesre kell suvickolni.

Hogy szabad szemmel is jól látható legyen, hogy ott legyen mindig szem előtt, és olyan fényes legyen, hogy visszaverje a fényt, ami rávetül.

A motivációval van tennivaló bőven. Minden embert lehet motiválni, ebben elég biztos vagyok. Nincs doktrína, nincs varázslepel, ami rádobható egyaránt mindenkire. Személyre szabott munka van csak. Nem lehet megúszni, kikerülni, elsinkófálni. Bele kell mászni, megkaparni, dolgozni kell vele. Sokat.

Tudom, sokszor lyukadok ki oda, hogy nincs megúszás, csak kemény munka. De hiszek abban, hogy ez a színtiszta, kendőzetlen igazság.  

Mogyoró-mizéria, avagy a lusta ketós kognitív merengése

Ahogy annak idején a kakaó rejtéllyel sem jutottam sehová, úgy most a mogyoró-mizéria is valószínűleg csendesen elenyészik bennem...

Merthogy én most ugyebár ketózom, és számolgatom szépen a szénhidrátokat....sajnos elég egyhangú a ketós ember étrendje, már ha olyan lusta elfoglalt, mint én, nagyjából a hús-tojás-sajt-hal-magok vonalon jön-megy, néha befigyelhet egy kevés (nem sok!) kelbimbó, karfiol vagy brokkoli.

Azonban a bennem felmerülő nagy kérdés az az volt, hogy de a mogyorónak mennyi a CH tartalma...? Oké, van a földimogyoró, meg az amerikai mogyoró, és hát van a sós-pörkölt, meg a sima. Az rendben van, hogy a mézzel pörkölt, meg mindenféle egyéb cukros szarokkal megszórt, azoknak a CH tartalma 30-50 gramm, de az egyszerű, mezítlábas olcsó sósmogyinak is van olyan verziója, ami 6,7 gramm, és aminek 11 gramm a CH értéke (/100gr, természetesen)

Alapvetően tiszta sor, hogy minél több zsiradék és só van hozzáadva, annál kevesebb lesz a CH értéke, mert "hígítja" a koncentrátumot, tekintve hogy a sónak és a zsiradékoknak nincs CH tartalmuk....de ezeknek a termékeknek szinte kivétel nélkül a 90-95%-uk maga a mogyoró, tehát hogyan lehet ekkora eltérés a számok között?

Sajnos a csomagoláson általában csak annyi van, hogy szénhidrát, amiből ennyi és ennyi a cukor...de ugye a valóságban van egy olyan, hogy nettó szénhidrát (Net Carb), merthogy a mogyoró tartalmaz olyan CH-t is, ami nem emészthető, azaz rost...Van még benne protein, E-vitamin, magnézium és réz is, de hogy a full CH-ból mennyi a nettó, az nincs rajta.

Megfelelő magyarázat lenne, hogy az egyik csomagoláson a nettó, a másikon a bruttó CH van, de ez csak tipp, nem tudom, valójában mi újság. 

Talán ha lenne több időm, akkor mélyebbre ásnék az interneten, de asszem kezdem lassan elengedni.

Miért lényeges? 

Hát azért, mert adott esetben ha valaki elrágcsál egy zacskó mogyit, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy 4,5x2 vagy 11,7x2 gramm CH-t visz be. (ez a legalacsonyabb és a legmagosabb mekkora szóvicc! lol érték, emit láttam mogyorós-zacsin:)) Az a 13 gramm szénhidrát lehet pont az a mennyiség, ami már elég ahhoz, hogy az illető kibillenjen a ketózisból, nem beszélve arról, hogy mi van ha elrágcsál még egy tasakkal, és akkor már 26 grammal nem tud elszámolni.

Talán sosem tudom meg a pontos tényeket, ami a nagy mogyoró-mizéria mögött meghúzódik....cserébe viszont van konklúzió:

Nem szabad sok mogyorót enni. Ugyanis nagyon magas a kalóriaértéke, ezért aztán ketó ide, intermittent oda, a kalóriadeficit ugrik, és akkor borul a fogyás :)

Életjel

Megint mire észbe kapok, eltelik egy hónap, és nem írok ide semmit sem. Így van ez, amikor sűrű az élet, szerencsére. Tulajdonképpen nincsenek nagy változások az életemben...a szokásos diéta és edzés megy, most egy hétig offos voltam, mert házassági évfordulónk alkalmából elmentünk az életem jobbik felével a spanyol tengerpartra lazítani, éshát persze ilyenkor az a pármillió gramm szénhidrát azért nyomot hagy az emberen, de szerencsére elég gyorsan tudok nemcsak hízni, hanem fogyni is :)

Ketózom éppen....vegyítve az időszakos koplalásos rendszerrel, és persze a kalóriákat is számolom. Úgyis mindjárt itt van a Karácsony meg az Újév, akkor megint felfelé jönnek majd a kilók, aztán megint le egész amíg el nem megyünk nyaralni. Hullámvölgy ez, évek óta ez van. Nekem megfelel így, mert nem kell kalórianácinak sem lennem mindig, és ahogy mondani szokás, így mindennek meg van a maga ideje, szóval a rettegett rexiákat is ki tudom kerülgetni.

Fel kell venni a flow-t, én ebben hiszek. Mindenkinek ki kell alakítani a saját életével, a saját testével összeillő életritmust, és menni kell szépen a sodrással. Ennél jobbat még nem sikerült kitalálnom :)

Ennyike.

Környezetvédelem

Még ma szeptember van, gyorsan írok bejegyzést :)...Érdekes történések vannak nálunk, mármint ami az étkezési vonalat illeti. Nemrég sokat beszélgettünk a srácokkal a klímaváltozásról, Greta Thunberg-ről, meg arról, amit képvisel, meg persze amit sok ezer más fontos ember is akar.  Az okos táradalomguruk, azt mondják, 4 dolgot tehet az egyén, hogy elősegítse a bolygó megmentését:

1. ne csináljon gyereket
2. ne utazzon repülőgéppel
3. ne tartson autót
4. ne egyen állati eredetű táplálékot.

Egyáltalán nem értek egyet ezekkel teljes mértékben. Az első pontot nyilván nem tehetem magamévá, tekintve hogy hat csodálatos gyermekem van, akik nélkül értelmetlen lenne az életem. Továbbá én azt mondom, hogy pont nem a magas civilizációjú, fejlett életszínvonalú országokban kellene szabályozni a népességet, hanem a világ azon helyein, ahol súlyos napi gondokkal küszködnek az emberek. Továbbá ha nincs gyerek, nincs jövő, mert nincs fejlődés, kutatás, csak enyészet. Én így gondolom.

A repülés és az autós kérdés már árnyaltabb. Bizonyára nagy mértékű környezetszennyezést okoznak ezek a járművek, azonban én úgy gondolom, hogy a világnak azon részének kellene előbb lépni, akik olyan pozícióban vannak, hogy megtehetik. Nem a kisemberekre kéne mutogatni, hanem vezetői szinten kellene/lehetne támogatni és elősegíteni mindazon törekvéseket, amelyek elősegítik a Föld gyógyulását. Tehát addig, amíg nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy egy beteg kisgyerek esélyt kapjon a gyógyulásra, és mindemellett a világon egy színész/focista/politikus elkölthetetlenül, megszámlálhatatlanul sok pénzt profitál feleslegesen.....szóval addig én azt látom, komoly baj van. 

A világ gazdasági vezetőinek kellene lépéseket tenni, és nem a kisembert izélgetni, hogy ejnye-bejnye, hogy műanyag szívószállal issza a limonádét. Ha hosszú távon arra gondolok, hogy az emberek nem utaznának sehová, rendkívül sivár és unalmas lenne az élet, és úgy vélem, a fejlődés is lelassulna. Ott vannak az új technológiák, ott lenne a szabad energia, ott lenne a sok megújuló energiaforrás, a napelemek, a szélturbinák, a hullámerőművek....nem feltétlenül kellene a fosszilis forrásokat kiaknázni. Ja de addig, amíg komoly profitról beszélhetünk, addig az utolsó cseppig el fogják adni azt, amit el lehet.

Személy szerint ellennék repülőgépek nélkül, de akkor beszéljünk a komp-árakról, beszéljünk az üzemanyagárakról, vagy beszéljünk az elektromos autók áráról és a töltési lehetőségekről. Sok ember boldogan eljárna nulla emissziós autóval, ha hozzá tudna férni. Ha nem kerülne annyiba, amennyi pénze nincs erre. Sok ember szívesebben menne nyaralni autóval, vonattal hajóval....ha lenne annyi szabadsága a munkahelyén, hogy legyen idő rá, amíg a célhoz ér és hazajut.

Szóval el lehetne még erről sokáig beszélni....én azt gondolom, hogy a nagy és fontos lépéseket nem nekünk, kisembereknek kell megtennünk. Az egy másik kérdés, hogy mi kisemeberek is hozhatunk olyan döntéseket, amik segítik a folyamatot. Apróságokkal talán hozzájárulhatunk a globális javuláshoz. Vagy legalábbis hihetjük azt.

Ezért (is) cseréltük le az autónkat hibrid-re, az igazi az lenne, ha elektromos kocsink lenne, de gazdaságilag sajnos nem kivitelezhető. Illetve kivitelezhetnénk, de nagyjából a lényeg veszne el. A gondolat amúgy nem idegen tőlem, hogy elektromos autóval éljünk, ki tudja, talán valamikor a jövőben megvalósul.

A másik dolog, amit elhatároztunk, hogy kipróbálunk, az az étkezés. Egy hete döntöttünk úgy, hogy rámegyünk erre a vegán vonalra. Hozzátartozik, hogy nagylányunk, aki már néhány éve Németországban él....szóval ők már pár éve vegánok. Túlléptünk a korlátainkon, és meglepődve tapasztaljuk, hogy simán elvagyunk a vegán ételekkel. Hogy a tehéntej kiváltható a szójatejjel, vagy a kókusztejjel, hogy a tojás simán helyettsíthető, ráadásul többféle módon. Hogy a sajt elhagyható. Hogy a felvágottak nélkül elvagyunk.

Változatos, finom ételeket tudunk készíteni, és kifejezetten jó érzés, hogy teszünk valamit mi is...valami olyat, ami kézzelfogható. Teszthétnek szántuk, de egyenőre folytatjuk. Egyfelől tök jó, mert egyre többen esznek így, és elég sok recept/ötlet elérhető a neten...instagram, facebook, stb...ugyanakkor ebből a szempontból eléggé nehéz országban élünk. Az Íreknek a nagy része farmer, és nem tudja elképzelni az életet marhahús és tehéntej nélkül. A boltokban is vadászni kell az alapanyagokat....de azért nem lehetetlen.

Egy másik kérdés, hogy mi újság a szénhidrátokkal....mert ugyebár a vegán konyhában bizony ott van a cukor, a liszt, a tészták, a rizs, a kuszkusz, a krumpli. SZóval valahogy össze kell játszani a CHszegény és a vegán vonalat, ami nem könnyű. A cukrot viszonylag egyszerű kiváltani, hiszen ha csak az édesség kell, akkor millió édesítőszer van, ha meg a térfogat is, akkor ott vannak a cukoralkoholok. A lisztet is meg lehet oldani, igaz, itt zéró6 liszt nem nagyon van, de léteznek maglisztek (kókusz, mandula, stb), meghát lehet teljes kiőrlésűeket is használni. Rizsnél ott a barna rizs, krumpliva nem tudunk mit csinálni....

De ha a CH-val kijövünk valahogy, még mindig ott a kalória, hiszen a zsírtartalom mindig magasabb az olajos magvakból készült lisztek esetében. 

Mi tehát a teendő, vagy mi a tanulság? Hát egyszerű. Létezik egészséges étrend, létezik vegán étrend, létezik CH csökkentett étrend, létezik cukormentes, zsírmentes, stb.mentes étrend....de ha valaki fogyni akar, egy aranyszabály van:

Egyél keveset

Ennyi

 

 

Kardiószoba, kitudjamárhanyadik verzió

Időről időre rám jön, hogy átalakítsam az életterünket, hogy még jobban szolgálja a céljainkat, a kényelmünket, meg satöbbi. Nem egyszerű, mert mindig kevés a hely, nincs elég szoba, kéne külön nemcsak a kardiózásnak, hanem egy a súlyzós edzésekhez, kéne egy szerelős szoba, ahol a szerszámaim, a csavarok-tiplik-kallantyúk-vasalatok-aljzatok-szögek-csatlakozók, a gépeim, az anyagok lennének...meg kéne egy zeneszoba is, ahova berakhatnánk az összes hangszert, gitárokat, erősítőket, pedálokat, mikrofont, dobgépet, zongorát....meg kéne egy másik is, ahol a nyári kempingezős, kerti cuccok vannak...a sátrak, a ponyvák, a napernyők, az összecsukható székek, a pavilonok, a függőágyak, a campingfőzők, eszközök, gázpalackok, zseblámpák, kötelek, meg kéne egy autós szoba is, ahol az autóval kapcsolatos cuccok lennének....a tetőrúd, a tetőbox, az olajak, a szűrők, a spéci szerszámok, a kannák, az izzók, a tartalék gumik, emelők, bakok....

Ja, meg kéne egy meditációs szoba is, ahol lehetne jógázni, relaxálni, elmélyülni...finom puha vastag szőnyeggel, diszkréten elhelyezett hangszórókkal, kellemes hangulatvilágítással, jógamatracokkal, blokkokkal....ó, és ki ne hagyjam: a bringás szoba. A bicikliknek, a ruháknak, a sisakoknak, a pumpáknak, a pótgumiknak, a lámpáknak, a különböző nyergeknek és nyeregtáskáknak, a hátizsákoknak, a lakatoknak, az egyéb felszereléseknek...

Hány szoba is kéne még? Még hét vagy nyolc....japersze...

Szóval szeretek ezen így elálmodozni, aztán felébredek, és örülök annak is, ami van....és megoldom mindig úgy, ahogy. A lényeg, hogy megyünk bele az őszbe-télbe, szóval a kinti bringázásoknak lassan annyi lesz, tehát jöhet az indoor kardiózás, úgyhogy most ez kapott éppen különszobát (Ja, a biliárd- és dartszobát pont kihagytam....mindegy lol)

Ami viszonylag új, hogy beraktam egy tévét is, szóval tekerés vagy taposás közben már nem csak a laptopon tudunk filmet nézni, hanem rendes méretű tévén is. Juhéj.

Szolgálati közlemény

Tisztelt blogolvasók, jelzem, hogy elkezdtem személyes online-tanácsadással is foglalkozni, 24 órás rendelkezésre-állással, életmódváltás-fogyás témában. Akit érdekel, kérem emailben kérdezzen a részletekről!

N-edik menet

A mai világunkra annyira fájóan jellemző, hogy a felszín és ami alatta van, sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással. Emberek élnek kettős életet, van egy kép, amit a közösségi médiákban mutatnak magukról...az instagram-on, a facebook-on, a twitter-en, meg a többi sok helyen, már egy ideje úgysem követem, éppen melyik a menő app....a whatsapp vagy tic-toc vagy hogy hívják. Tökmindegy.

ja, tudom, egy online publikus blogon álszentnek tűnik ha valaki a közösségi médiát fikázza....ás nem akarok álszent lenni, hiszen én is nyomom a facebook-ot is, sőt, ugyebár egy csoportunk is van fent, szóval nyugodtan eldugulhatnék...de bennem folyamatosan, most már 10 éve dolgozik ez a szándék, hogy másoknak segítsek, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam. Tulajdonképpen a legfőbb oka az én online jelenlétemnek ez. Az egy másik kérdés, hogy mennyire sikeres ebből a szempontból ez a jelenlét.

Orwell-i rémképeim szoktak lenni a végtelenségig manipulált embertömegről....akik belehajtva valamiféle embertelen igába, a nap túlnyomó részét azzal töltik, hogy önmagukat nem kímélve hajtják a pénzt a bankoknak (merthát ugye a lakáshitel, a kocsitörlesztő, stb), és a kevés szabadidejükbe fáradtan bambulják a telefont vagy a tabletet, s elhiszik a sokmindent, amit ott látnak.

Mindeközben elveszik a lényeg: Önmagunk. A saját testünk, életünk, egészségünk...az lesz az utolsó, amire áldozunk akár pénzt, akár időt, akár energiát. 

Azt olvastam, hogy az átlagember a kutyájáért is előbb mozdul meg, mint saját magáért. A gyerekeinkért ölni tudunk, a kedvenc állataink miatt is hozunk rendszeresen áldozatokat....de magunkért vajon hányan vagyunk képesek komoly áldozatot hozni?

Sok ember elbukik az életmódváltás felé vezető úton...Vajon mi áll a kudarc mögött, miről szól a mese valójában?...A kényelemről, a gyengeségről, a gyávaságról, a közönyről, a megkeseredettségről? Vagy a fáradtságról, az információhiányról..? 

Nem tudom.

Nem számolom hanyadik menet ez már, ami erről szól. De én továbbra is lankadatlanul hiszek abban, hogy az embereknek többet....sokkal többet kellene tenni saját magukért, és akkor is meglépni a lépéseket, amikor az kényelmetlen, vagy kellemetlen, vagy drága, vagy sokáig tart, vagy mittudomén......

pohárkrém - 100 kalória alatt

Rég írtam desszertes posztot. Érdekes dolog ez, van hogy az embernek van kedve molyolni azzal, hogy alkosson valami ilyesmit, de máskor meg valahogy nem éri meg az idő, az energia, a pénz...azt a pár kalóriányi finomságot...

Namost megszállt az ihlet, pláne hogy a legifjabb ivadékom egész nap a netflixen valami sütős versenyt néz...logikus,  nyaralás utáni fogyókúra közepén mi más menjen a tévében....a gusztábbnál gusztább desszertek, torták, quisch-ek...naszóval megjött a kedvem hozzá.

A cl az volt, hogy 100 kalória alatt hozzak össze egy pohárdesszertet, persze nem nagy pohárral, de annyi mennyiség legyen azért, hogy pár kanállal az ember adhasson az érzésnek.

Az alsó réteg ízesített túrókrém...túró, édesítő, vaníliaaroma, reszelt limehéj...aztán egy réteg mákkrém, majd a mandulatejes, kókuszvajas, étcsokiaromás, eritrites zselé....a teteje pedig egyszerű tejszín, eritrittel felverve, és egy szem málna.

Bónuszkép: Kari lefotózott, "A mester alkot" címmel :):):)

Kerékvágás, lencsefasírt

Sokadszor utazzuk át a fél Európát a nyaralásunk során, és én mindig nézem, hol mit, mennyiért lehet kapni. Nagyon dicséretes, hogy az ír piac is képes a megújulásra, hiszen már itt is lehet kapni eritritet például....de azért még nagyon messze vagyunk akár Magyarországtól is e tekintetben. CH csökkentett liszt például egyáltalán nincs. Továbbra is tarol a gluténmentes hiszti, tele vannak az üzletek polcai gluténmentes mindenekkel. De például a xantan gumit beszüntették, pedig kiváló természetes adalék volt....mindegy.

Gondolom a rohanó világ miatt lehet az is, hogy méregdrágán kaphatóak -és nyilván el is adhatóak, hiszen különben nem lennének jelen a piacon- a rettentően "egészséges" fancy joghurtok (alpro és társai)....holott mindössze arról van szó, hogy a cukrot édesítővel helyettesítik benne. Amikor rá voltam állva ezekre a joghurtokra, akkor jöttem rá, hogy a legolcsóbb sima ízesítetlen natúr joghurt a Lidl-ből, megfelelő mennyiségű sodium ciklamáttal ízesítve pont olyan édes, amilyennek lennie kell, és egy löttyintésnyi vanília- vagy kókusz-, vagy mandulaolaj vagy -paszta, -aroma....képes ugyanolyan prémium ízvilágot produkálni, kábé ötödannyiért.

Persze továbbra is vannak olyan cuccok, amik számomra túl drágák ahhoz, hogy kísérletezzek velük...illetve nem is túl drágák...hanem nem éri meg a ráfordított áldozat a megnyert kalóriadeficitet. Pl. shiratake tészta....vagy más, konjak lisztes cucc. Az embernek nemcsak a pénz tengelyen kell egyensúlyoznia, hanem az idő-tengelyen is. Csilliószor volt már nálam is olyan, hogy sok minden étel belefért volna a napomba/keretembe....de nem volt időm/kedvem nekiállni szórakozni például egy cukkinifasírttal...inkább az ember legyint, és nem eszik semmit.

Nyilván itt ez megint egy elcsúszási pont, hiszen ez a dolog úgy is véget érhet, hogy az ember inkább legyint, és eszik egy szendvicset...aztán a sok legyintgetésnek a kudarc a vége. Szóval az sem mindegy, hogy az ember hogyan lusta.

Szóval idén nem gyűjtöttem be semmi extra alapanyagot, szokásommal ellentétben, mindössze két kis zacskó mákot hoztam otthonról, de azt is csak kényelemből, hiszen a lengyel boltokban itt is kapható. Viszont a lányaim isteni új kaját mutattak be: fasírt a vörös lencséből...bizarrul hangzik, de annyira finom lett, hogy rendesen harcolni kellett az utolsóért. És láss csodát: szuperkaja, kalória és CH alig, ellenben relatíve sok protein, és hát ugye nem feldolgozott, természetes étel. Egyetlen hátulütője, hogy pár óráig áztatni kell a lencsét előtte, de annyi baj legyen.

Kép nincs, mert mire lefotóztam volna, elfogyott....de szerintem beépítjük majd a családi kaja-repertoárba. 

Újra itthon

Az elmúlt időszakbeli blog aktivitásomra mentség legyen, hogy nyaraltunk. Pár napja értünk csak haza - otthonról. Magyarországon nyaraltunk, újfajta nyaralást kipróbálva - kempingeztünk a gyerekekkel. Nem volt unalmas a történet, mondjuk ez a Balatonparti kemping nem lesz a törzshelyünk, az biztos...

 * 

oltári lehúzásnak láttam az egészet. 19 napért ezer eurós sátorhely, és 1500 forintért lehet venni mosózsetont, de érezze magát az ember szerencsésnek, ha épp szabad a mosógép, amiből 1 db van az egész kempingre. A vizesblokkok katasztrofálisak, zuhanycső vagy rózsa nincs, se a nyomást, se a hőfokot nem lehet befolyásolni. Van egy gomb a falon, felette egy csöcs, ahonnan vízágyúszerű erővel támad a víz....van hogy 10, 5, de van hogy mindössze 2 másodpercig. Utána újranyomni a gombot. A szanitereket beterítik a rovartetemek. A sátorhelyünk közepén egy óriási fatönk volt, komoly gond volt letenni a sátrat úgy, hogy ne legyen rajta. Az innen vitt EU szabvány áramcsatlakozó hiábavaló volt, mert hagyományos, magyar, kétvillás dugaljak voltak...a recepción kb annyira voltak segítőkészek, mint egy gumimatrac...már ha egyáltalán volt valaki a pultnál. Magyar szót nemigen hallottunk, mert 90%-ban lengyelek, csehek és románok voltak a kemping vendégek. Fagyit nem lehetett vásárolni a kemping területén, csak jégkrémet, (egy magnum ezer forint).

*

Számomra érthetetlen, hogy ugyanazok a dolgok miért kerülnek többe Magyarországon, mint Írországban....a felfújható gumimatractól kezdve a kemping gázpalackon át a decathlonos SUP-ig bezárólag szinte minden.

Volt kocsifeltörésünk is rablással, volt telefon amortizálás is (3...végülis 5-en voltunk, lehetett volna több is :))....szóval a Jóisten eléggé feladta a leckét nekünk, úgyhogy egyenlőre örülünk, hogy valahogy hazaértünk, és igyekszünk a jó dolgokat megragadni...mert voltak azok is.

Régi jó barátokkal sikerült összefutni például, aminek nagyon örülök....meg hát azért a Balaton örök szerelem, akár naplementét néz az ember a partról, akár a túlparton tomboló vihart. Nagyon sokfelé mentünk, volt hogy átruccantunk a sógorokhoz is, illetve hazafelé megálltunk több helyen Németországban, és egyszer Franciaországban is. 

Ha már ez a blog az életmódról szól....sportolás nyilván nem volt, hacsaknem tekinthető sportnak a vízben lubickolás vagy a hajolgatás, ahogy a sátor cipzárját húzogattuk ki és be....étkezés szempontjából IS nyaraltunk, szóval volt szénhidrát rendesen. Most megint lehet ledolgozni a felszaladt kilókat, dehát az élet már csak ilyen :)

Asszem ketózok megint egy pár hétig :) 

Veszélyes vizeken

Remélem azért lesz ennél termékenyebb időszakom is, hogy kéthetente jövök írni valamit. Az elmúlt időszak több szempontból is bizi volt, dehát ennek örülni kell, mert az a vég, ha az ember élete dögunalom...nem? De.

Naszóval időről időre felröppen itt-ott, hogy a kalóriaszámolás micsoda óriási nagy csapda. Eleve elavult a módszer, hiszen az alapokat sok évtizeddel ezelőtt fektették le, és azóta sem nagyon busztergálja senki, hogy akkor nézzük csak meg, tényleg mennyi az annyi. Azt mondják, hogy kizárt, hogy csak a számok mondják meg a tutit, hiszen máshogy dolgoz fel a szervezet 500 kalóriányi csokit és ugyanennyi mittudomén uborkát vagy tököt. Ez ugye evidens. Ahogyan az is, hogy mindenkinek más az anyagcseréje...pont az egyik vesszőparipám, hogy egyediek vagyunk, mindenkinek más és más az anyagcseréje (is), ezért nincs is olyan doktrína, ami mindenkinek egyformán jól működne. 

Továbbá nem csak az egyediség, hanem az egyéni, és mindig változó körülmények is olyan tényezők, amik befolyásolhatják a táplálék konkrét élettani hatását. Ez sem újdonság.

Miért nézem mégis mindig ferde szemmel az ilyen cikkeket, amik ezt harsogják? Nos először is azért, mert jellemzően ezek a cikkek nem valami komoly szakmai fórumokon jelennek meg, hanem populista médiákban, amik a bulvárkultúra részét képezik, és amiknek a világon nincs semmi más céljuk, minthogy minél több olvasószámot vonzzanak be. Vagy kattintást, tökmindegy. Viszont a popularitás általában fordítottan arányos a valósággal. És mi lehetne populárisabb annál, ami feloldoz a csúnya kalóriszámolás felelőssége alól? 

Mert a valóságra az emberek kurvára nem kíváncsiak. Az ugyanis nem nájsz....nem kellemes, nem megbocsájtó, nem feloldozó, nem megengedő...Nem, ezek közül egyik sem. A valóság rideg, kemény, fájdalmas, és egyáltalán nem szép. Akkor már inkább csúnya. Csúnya, gonosz, és kövér....ha élhetek egy rossz képzavarral.

Szóval a fent részletezett dolgok mind valóságos tényezők, de ettől még nagyon ingoványos talajra téved az, aki kellő szakmai hitelesség igénye nélkül, csakúgy felületesen fut bele az ilyen anyagokba. Márpedig ezeket a weboldalakat/újságokat/műsorokat pont olyan emberek nézik/olvassák nagy számban, akik bizony felületesek. Mert ők csak annyit vesznek le belőle, hogy ja, akkor nem is kell számolni a kalóriákat....és ennyi. 

Pedig ez a dolog mindig sokkal bonyolultabb. Nem azt mondom, hogy nem egyszerű az elvi szintű megvalósítás...hanem azt, hogy a gyakorlati rész az ami necces, és itt is buknak el a legtöbben. Mert az elméletet nem olyan könnyű a gyakorlatba ültetni. Például ha valaki fogyni akar, akkor pontosan tudja, mi a dolga: kevesebbet kell enni. Ez az elmélet. A gyakorlatban viszont képtelen rá, mert "éhes a pocak" ugyebár...úgyhogy akkor kábé mit sem a sok okos elmélet.

Szóval a kása nem olyan forró, és az élet nem olyan egyszerű, hogy a kérdés mindössze annyi legyen, kell-e számolni a kalóriákat vagy sem. Ha azt a  végét fogom meg a dolognak, hogy kit érdekel, mi hány kalória, a lényeg, hogy egészséges, jó étel legyen, ami csak jó koleszterint, csak természetes zsírokat, csak alacsony indexű szénhidrátokat, csak természetes fehérjéket tartalmaz....akkor az étkezésnek jónak kell lennie. És ha még társul mellé megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgás is, akkor ugyebár adott egy fit, egészséges ember. Csakhogy ebben az esetben egyáltalán nem biztos, hogy a mérleg és a tükör is azt mutatja, amit az ember látni szeretne. Mert bejön a képbe a genetika, az egyedi anyagcsere, és a körülmények. Azaz adott ember adott génkészlettel élhet olyan súllyal, ami egészséges, nem hordoz semmilyen egészségügyi kockázatot...csak éppen nem tetszik a delikvensnek.

Most lehet belemenni, hogy azért nem, mert anorex, vagy exorex, vagy ortorex, vagy mert pszichopata....vagy azért nem, mert a társadalom rossz jeleket küld...hogy a magazinokban, a tévésorozatokban a tökéletesnek ábrázolt figurák (lett légyen az nő vagy férfi) csontsoványak, és azt sugallják, hogy csak akkor lehet valaki normális, ha 20-as BMI alatt él. Szóval mindegy miért, a lényeg, hogy a delikvens nem hepi.

Ha viszont a másik végéről közelítek, hogy nem érdekel mi a jó és mi a nem jó, hanem hozom az áltlános iskolai matekot, és számolok, akkor meg tudom szerezni a kontrollt a testsúlyom felett, viszont sanszos, hogy nem leszek se fitt, se egészséges. Ugyanis a hosszú távú energiadeficit hiánybetegségeket generál és gyengeséggel jár. A hosszú távú tömegkontroll mellett nagyon veszélyes edzést folytatni, mert könnyen vezet vízhiányhoz, és/vagy ízületsérüléshez.

Szóval a konklúzió megintcsak ugyanaz: az egyenlet sokismeretlenes, és mindenkinek egy jó kis felfedezőtúra, hogy kiismerje a testét-lelkét, és rájöjjön, mi teszi őt igazán elégedett, boldog, kiegyensúlyozott egészséges-emberré amivé gondolom mindannyian válni akarunk.

Cselekvés nélkül nem lehet.

Örök kérdések, örök talányok szegélyezik az utamat, amin járok. A kognitív énem újra meg újra neki fut bizonyos kérdéseknek, a válaszokat keresve. De talán az élet egyik nagy igazsága, hogy vannak olyan kérdések, amikre sosem tudjuk meg a választ. Vagy együtt kell élni velük, vagy persze el kell felejteni őket...

Azok, akik küzdelmet folytatnak a testsúlyukkal, a kinézetükkel, az alakjukkal, ....akárhogy fogalmazom, a lényeg ugyanaz....szóval őnekik, minekünk... az életünk részévé válik a kontroll, vagy legalábbis a folyamatos törekvés a kontrollra. Egy elhízásnak általában két oldalról van oka: egyfelől egy fizikai , miszerint az elhízás az evés okozata, azaz fizikailag megfogom az ételt, a számba teszem, megrágom és lenyelem...tehát ettől hízok, nem vitás.

Van azonban az egésznek egy olyan oldala is, hogy ugyebár a kezemet, ami fogja a villát/kést/kanalat, én irányítom, én hozom meg a döntést, hogy akkor én ezt most elfogyasztom. Nem más. Nem tartanak pisztolyt a fejemhez, hogy egyek. Tehát a nemet mondás az ételre nemcsak fizikai feladat, hanem mentális is, sőt...leginkább mentális. Persze fizikailag is meg lehet közelíteni, hiszen ha egy embert bezárok egy szobába, ahol nincs étel, akkor hiába nem tudja kontrollálni magát, nem fog enni, mert nincs mit, ergo fogyni fog. Ebben az esetben ugyebár én gyakorlom a kontrollt felette.

Szóval a harcot két fronton kell vívni: egyfelől fizikai oldalról, másfelől mentális oldalról. Vajon működhet-e a dolog sikeresen úgy, hogy csak az egyik oldalára esünk ennek a lónak...? Lássuk csak: kizárólagos fizikai oldal eszközei:

• Nem tartok otthon ételt- Máshol viszont ehetek nyugodtan, leugrok a gyros-oshoz, vagy állandóan anyáméknél lógok, ahol mindig van kaja, stb....
•  rábízom a kontrollt másra (bevonulok egy kórházba, szanatóriumba, ahol azt tudom enni, amit adnak)-működhet a dolog, de szerintem csak rövidtávon, hiszen ha visszatérek az előző életemhez/hazamegyek, a probléma ugyanúgy fennnáll
• Megműttetem a gyomrom, hogy képtelen legyek egyszerre sokat enni- műtéti beavatkozás sosem kockázatmentes, plusz utána a kontroll hiánya ugyanúgy megmarad, tehát a hosszú távú eredmény bizonytalan

Mentális eszközök:

• Megtanulom elfogadni a testem, és büszke vagy rá, ahogy kinézek - nem tudom kommentelni, minden probléma ugyanúgy megmarad, ami a túlsúlyból ered
• Sokkolom magam azzal, hogy rémképeket festek fel, mi fog velem történni, ha nem fogyok le - a túlzott "agyalás" eredménye lehet anorexia, vagy bulimia, vagy visszaesés a kóros kövérséghez
• tudományosan megtervezek minden percem, minden ételem...megtanulom fejből az összes E-összetevőt, először vega, aztán vegán leszek, végül fénnyel táplálkozom majd, és csendesen meghalok....vagy kövéren, vagy soványan, vagy félúton a kettő között. - nyilván a szarkazmusomból látszik, hogy ezt sem tartom tökéletes megoldásnak, hiszen a megszállottság őrültséghez is vezethet

Meggyőződésem, hogy a helyes út a mentális és a fizikai erőfeszítések közös jelenlétével vezethet eredményre. És itt jön a rosszhír: a kulcsszó az erőfeszítés....Ugyanis ha változni akarunk, akkor erőfeszítés nélkül nem fog menni...

Tenni kell érte!

És nekünk, magunknak kell érte tenni. Nem a szomszédnak, nem a személyi edzőnek, nem az élelmiszergyártóknak és -forgalmazóknak, nem a plasztikai/gasztrosebészeknek. Igen, ez rossz hír: mert fel kell emelni a fenekünket, és meg kell mozdulni. Áldozatokat kell hozni. Nemet kell mondani. Éhesen kell lefeküdni aludni. Nézni kell ahogy mások esznek, mi meg nem eszünk. Igen. Az eredményhez csak cselekvéseken keresztül vezet az út, én eben hiszek.

És a cselekvések mellé kell a mentális tréning. A tervezés, a dokumentálás, az informálódás, a tanulás....a fejlődés. Fejleszteni kell magunkat, többet kell megtudnunk a testünkben zajló folyamatokról. Olvasni kell a szakirodalmat, kérdezni kell, kutatni, kísérletezni. Szenvedni, izzadni, lihegni, utálni a világot, érezni, hogy még egy széria és meghalok.....igen. Tenni kell. 

Ha valaki lusta, ha valaki kevés, ha valaki inkább másokat okol, vagy inkább fizet, vagy inkább legyártja a filozófiát, ami passzol a semmittevéshez - ám tegye! Lelke rajta. De a problémák attól még maradnak problémák.

Igaz próféták vagy anti-prókátorok...?

Nehéz megmondani, honnan és hogyan indult eredetileg a moti-biznisz. Én magam Dale Carnegie-t tudnám hirtelen felhozni korai példaként, aki majd' 100 évvel ezelőtt már motivációs könyveket írt, de azóta , különösen az USA-ban rengeteg motivációs trainer szedte meg magát folytatott sikeres tevékenységet.

Az emberek terelése, motiválása, mozgatása, befolyásolása örök téma. Gondolhatunk akár a vallások terjedésére, a vallási vezetők tanításaira, azokra, akik önmagukat prófétaként megjelölve Isten szavát közvetítették az emberek felé. Manapság inkább influencereknek hívjuk azokat, akik befolyásolni akarják a tömegeket. És miért? Ma a válasz számomra nem tűnik túl bonyolultnak: a pénzért. Ha visszamegyek az időben, pláne amikor még a pénz fogalma sem létezett, akkor nyilván a válasz a hatalom, ami mindig is csábító volt az embereknek. Hatalommal bírni a többiek felett, irányítani őket.

Nem állítom, hogy soha, egyetlen olyan vezér nem volt, akinek nemes szándéka az emberiség, vagy az emberek, vagy a világ jobbá tétele lett volna...mert ki vagyok én, hogy ilyet mondjak. Biztosan volt ilyen. De a mai világban a pénz az úr, tetszik vagy sem. A tőkére épülő társadalom lett a befutó világszerte, a kommunizmus megbukott...az emberi természet legfőképpen a tőkére épülő társadalom-szerkezettel egyeztethető össze. Hogy ez jó vagy sem? Nem tudom. Talán nem...de az emberek nem nagyon tudnak kibújni a bőrükből. Vagyunk akik vagyunk, ahogy szokás mondani.

Egy ember élete általában nem, vagy csak nagyon ritkán fáklyásmenet. Mindenkinek vannak buktatók, lett-légyen az magánéleti-párkapcsolati, anyagi, vagy egészségügyi, vagy lelki...de az élet útján mindenki elbizonytalanodik néha. Vannak pontok, amikor nehéz tovább menni, amikor nehéz megtalálni, mi az ami előrébb visz, és egyáltalán, merre van az előre.

Ezeket az embereket, akkor és ott, amikor tanácstalanul állnak az élet útvesztőjében, nagyobb eséllyel lehet úgy megszólítani, hogy figyeljenek. Hogy ne a saját értékrendjük mentén haladjanak, hanem másvalaki által megmondott útvonalon. Ha az utamon megállok és elbizonytalandok, akkor nyilvánvaló, hogy megingok magamban, és azt gondolom, valamit rosszul csináltam, hogy itt vagyok, és nem tudom merre tovább. Ha ilyenkor jön egy külső hang, és azt mondja: bízz bennem, én tudom, merre kell menni, csak kövess!....hát bizonyára könnyebb ledobni a terhet a vállunkról, és menni a hang után.

Mert akkor ha baj is van, máris lehet mást okolni, nemigaz? Hiszen behúztak a csőbe, én csak engedelmes bárányként mentem amerre tereltek.

Nehéz dolgok ezek. Azt mondják, a fekvő emberbe a legkönnyebb belerúgni. De miért tesz valaki ilyet? Mi a jó abban, hogy emberek engem követnek? Hatalom, befolyás, pénz.....ilyen egyszerű lenne? Szerintem igen. Nézzük meg L.Ron Hubbard óriási üzletét...vagy ha határainkon belül akarunk maradni, elég Németh Sándor nevét említeni. Hatalmas pénzek, óriási összegek áramolnak folyamatosan ezek felé az emberek felé, nehéz lenne azt gondolni, hogy nem erről szól a dolog.

Ha mélyebben akarom kapargatni: a cél mindenkinek a boldog élet. Mit is jelent ez? A boldogság fogalma összetett....de kijelenthetjük, hogy szinte minden, ami a boldogságot jelenteni tudja, az megvehető pénzen. Szerintem ez a nagy büdös igazság. Persze az egészség nem vehető meg, de a legtöbb gyógyszer, a legtöbb új módszer, az bizony de igen. Az életben található olyan dolgok, amik élvezetet okoznak, azok bizony általában pénzért vehetők meg . 

Természetesen nem gondolom azt, hogy sok pénz nélkül nem lehet boldogan élni....csak azt mondom, hogy pénz nélkül nagyon nehéz boldognak lenni. Továbbá azt, hogy a boldogság maga legnagyobb részben olyan dolgokat jelent a legtöbb ember számára, ami pénzzel elérhető. Tehát tovább szőve a gondolataimat: a pénz a legnagyobb motivációs erő. Amikor az élet guruja odajön, hogy segítsen enkem, amikor eltévedek, akkor az általában nem azért van, mert ő jobbá akarja tenni a világot, és önzetlenül segít nekem megmutatni a helyes utat....hanem azért, mert ebből a tevékenységéből származik a bevétele. Lehet hogy nem azonnal és nem az én zsebemből...nyilván.

Miért megyek ebbe bele? Mert az én vonalam: a lefogyás, az életmódváltás....az általában mindig onnan indul, hogy az, aki túlsúllyal küzd, elakadt az élet útján...de ez így nem pontos. Az, aki túlsúlyos, és elhatározza, hogy lefogy, de nem sikerül....az  az ember elakadt. Szemben áll egy problémával, amit nem tud megoldani. Ilyenkor jön jól, ha valaki segít, és utat mutat. Tehát ugyanarról beszélünk. Egy problémáról az életben, és arról, mennyire hihetünk a sorban álló önmagukat prófétának beállító, de valójában talán csak ügyeskedő anti-prókátor figuráknak, akik előbb utóbb kidumálják a pénzt a zsebedből.

És ez még mindig nem baj....hiszen miért ne fizetnék boldogan, ha a problémám valóban megoldódik. Az átverés ott van, hogy nem oldódik meg a problémám egyáltalán. A kövérség példáját folytatva: elhízok, le akarok fogyni, de nem tudok. Jön valaki, aki azt mondja, segít. Én fizetek, ő pedig bezár egy olyan szobába, amiben csak olyan torz tükör van, ami soványnak mutat. És addig suttog a fülembe, amíg elhiszem, amit a tükör mutat. De én ettől maradok még kövér! Ez így önmagában agymosás és csalás.....ez a bajom ezzel, nem az, hogy a pénz benne van a játékban. Minden a pénzről szól, és nyilván senki sem dolgozik ingyen. De más egy jó üzletet kötni, és megdolgozni a haszonért, és megint más kihasználni valaki pillanatnyi gyengeségét, és lehúzni róla még egy bőrt.

Megtalálni az egyensúlyt....

Ez a blog gyakran kanyarodik le a fogyás technikai ösvényeiről az elméleti okfejtés kesze-kusza mellékjárataira, de szerintem ezek a dolgok is legalább olyan fontosak, mint a gyakorlati oldal, hacsaknem még lényegesebbek. Végtére is az ember mit akar? Boldognak lenni, egészségesen, elégedetten létezni a világban.

Sokan vannak, akik nem tudják ezt megvalósítani, ilyen-olyan indokok miatt. Az életben vannak egyértelmű helyzetek, amiket nem könnyű megoldani. Például ilyen egyértelmű helyzet az, ha valaki súlyos mértékben el van hízva, és le kell fogynia. Láttunk már ilyet, sajnos elég gyakori, hogy a testsúlycsökkentésnek egészségügyi okai vannak. Ilyenkor a feladat egyszerű....mármint technikailag....le kell fogyni.  De hiába egyszerű a feladat, a megvalósítás soha nem az.

Vannak viszont nem egyértelmű helyzetek, amikor az élet tovább bonyolódik, és elakadunk már ott, hogy mi is a feladat? Mert a cél, hogy boldogan élni, az csak egy homályos, előttünk a távolban lebegő idea, amit maximum akkor tudunk majd érdemben értékelni, ha már az életünk végén járunk. Hogy sikerült-e vagy sem. Addig az úton haladva mindig ott van bennünk a kétely, a félelem, a gyanakvás, és a tanácstalanság. Szerintem mindenkiben, azokban is, akik kifelé nem ezt mutatják. Sőt, azokban talán méginkább.

A társadalmunk szinte már mindenütt a világon a pénzre épül, a haszonszerzésre, és elenyésző azon törekvések/tevékenységek száma, amik nem e körül forognak. A mai világban nem könnyű eligazodni, mert gyakran találjuk szembe magunkat azzal, hogy akár az egészségünk, sőt, a boldogságunk is árucikk lehet. Sosem tudni, mikor áll egy kutatás, egy cikk, egy behájpolt trend mögött valami rejtett profitvadász szempont. Az élet az embert gyanakvóvá teszi, és hajlamosak vagyunk nem elhinni, hogy akárkit a jószándék vezérel, nem pedig a személyes haszonzerzés.

A szép test ideálja koronként változott. A szépség maga egy nagyon szubjektív fogalom, így rendkívül eredményesen lehet befolyásolni. Egyre többször lehet látni elítélő véleményeket a szupermodellekről, a csontsovány lányokról és fiúkról, akiket a divatcégek vezetői felhasználnak a kollekcióik bemutatására. Ma már sokan vallják, hogy a szépség az nem egyenlő a kóros soványsággal.

Ugyanakkor ott van a másik ultraveszélyes pólus: amikor a 200 kilós emberek harsogják elégedetten, hogy ők igenis boldogok, és teljesen elfogadható a testük, és az emberek egy része tapsikol nekik, hiszen milyen fairplay, hogy elfogadják a testüket. Arról kevesen beszélnek, hogy 10, 20 év múlva mi lesz a helyzet az adott huszonévessel....hogy fog alakulni az élete...lesz-e neki cukorbetegsége, lesznek-e keringési rendellenességei, és a többi.

A helyes út szerintem - mint már annyiszor húztam elő ezt a vesszőparipát - a középút. Úgy hiszem minden embernél van egy súly-tartomány, amiben mozogva nincs egészségügyi kockázat, feltéve persze hogy a kondíció, a fittség, az erőnlét....adott. Konkrétan arról beszélek, hogy egy olyan ember, akinek van pár kiló feleslege, de mindezek mellett aktív, fitt, jó erőnléttel rendelkezik és egészséges, az összességében véve jobban rendben van, mint egy ultrasovány társa, aki ugyan XS méretű ruhákat hordhat, viszont vitaminhiányos, beteges, és kicsit sem fitt. Nyilván ezzel nem mondtam semmi újat, azonban jön a következő nagy kérdés:

Hol van a határ? Mi számít elfogadható túlsúlynak, és honnan kezdődik a jó erőnlét? Ezek azok a kérdések, amikben el kell merülnie mindenkinek, aki komolyan akar foglalkozni a testével/egészségével, mert ezek szerintem egyénenként változó tényezők. Az mindenesetre biztos, hogy ezen a bizonyos súly-tartományon belül hiába vagyunk rendben, ha képtelenek vagyunk elégedettnek érezni magunkat....vagy úgy is írhatom, hogy boldognak. 

Vegyünk egy példát: adva van egy ember, akinek van mondjuk 10 kiló túlsúlya...mondjuk már ez is magyarázatra szorul, de pontosítok: egészséges ember, akinek nincs a súlyából adódó egészségügyi gondja, de ő akkor érezné jól magát, ha 10 kilóval kevesebb lenne. Relatíve elég sok embert ismerek, akikre többé-kevésbé ráhúzható ez a séma. A felmerülő kérdés bennem az, hogy miért? Miért lenne boldogabb 10 kilóval kevesebben? Fittebb lenne? - Azt megoldhatja edzéssel is. Egészségesebb lenne? - Nem, hiszen a példánkban nincs eü. probléma. Az igazi válasz ez: Szebb lenne. 

Ezt véljük mindannyian, akik hasonló cipőben járunk. Szebbek akarunk lenni. Írhatnám, hogy tökéletesek, de ugye olyan nincs, és különben is az is relatív, mert kinek mi a tökéletes. Lassan 10 éve csinálom ezt a az egészet, és kialakulni látok végre valami igazságot....ami nem a vég nélküli fogyókúra, a koplalás, és a 23-as BMI. Ahogy tulajdonképpen az sem mindegy, hogy a kalóriákat mivel viszi be az ember a testébe. A kevés kalória is lehet ártalmas a szervezetre, és a sok is lehet jó. Biztos vagyok benne, hogy a kulcs ott van, hogy mit eszünk, és nem ott, hogy mennyit. Hangsúlyozom még egyszer: amiről most írok, az a hosszútávú, ideális súly-tartományon belül tartózkodásra vonatkozik, nem a vészhelyzetre, amikor valaki 200 kilós, mert ott tűzoltásra van szükség, nem hosszú távú, kegyensúlyozott stratégiára.

A saját tapasztalatom az, hogy ezen a mindenkinek más és más optimális/ideális/elfogadható/egészségügyi kockázatot nem hordozó/stb súlyhatáron belüli létezés, ez élhető életet nyújt. Onanntól kezdve, hogy én ez alá akarok menni, és ragaszkodok a 20-24 közötti BMI eléréséhez, ahhoz extrémbe kell menni. Extrém koplalás, extrém cardio....meg lehet csinálni, de vajon jó-e? Csak egyféleképpen jó: nekem magamnak, ha belenézek a tükörbe, és tetszik amit látok. A külvilágnak nagyjából tökmindegy, mert aki szeret, az elfogad 10 kilóval többen is, aki meg le se szar, annak tökmindegy, hogy hány kiló vagyok.....persze egész addig, amíg a látvány nem kiugróan sovány vagy kövér, mert akkor már nem szarnak le, hanem jön a megbámulás, kidumálás, szörnyűlködés, stb....

Szóval eljutok lassan arra az álláspontra, hogy van-e értelme extrém üzemmódban kínozni magam csak azért, hogy én elégdett legyek magammal? Akkor nem lenne jobb minden szempontból, ha mentálisan lennék képes arra, hogy elfogadjam magam, adott esetben 10 kilóval nehezebben? Bárki ha hozzám fordul tanácsért, segítségért, mindig azzal kezdem, hogy az első lépés a megállás. Meg kell állni, és végiggondolni: ki vagyok, mit akarok, hova akarok eljutni, honnan indulok, és miért megyek. 

Tudom, tudom....hűde mély gondolatok meg minden....de ha a lelki egyensúlyt el akarjuk érni, akkor muszáj átmenni ezeken a "mélységeken"...meg kell értenünk a saját motivációinkat, tisztában kell lennünk a céljainkkal ahhoz, hogy képesek legyünk megtalálni az egyensúlyt.

Menet közben

Amikor besűrűsödnek a dolgok, akkor pár hét elmúltával realizálom mindig, hogy hoppá, milyen régen nem írtam a blogomba...slőn: egy hónapja írtam kábé utoljára.

Sokminden történt és történik velünk, én azért legfőképpen az időjárás függvényében igyekszem minél többet biciklizni, és nagyon élvezem, hogy újra nyeregben vagyok. A kondíciómmal azt hiszem nincs gond, sőt az egyik útról visszatérve a strava jelezte, hogy személyes rekordot döntöttem az egyik szakaszon, amin rendszeresen járok évek óta már, úgyhogy juhéj. A biztonságom érdekében kaptam V-től egy még rikítóbb neon kabátot, raktam fel még egy extra erős féklámpát, és kerülöm az amerikai turisták által kedvelt városok környékeit....(pl. Kilkenny)

Lassan már leírhatom, hogy tendenciaszerű, hogy ilyenkor tavasz végén-nyár elején általában tele van a kanalam a kalóriaszámolással, és rendre "lázadozok"...ami nagyjából két irányba való mozgást jelent: egyfelől lazábban számolom a kalóriákat, és lazábban is eszem....gyakrabban csúszik be egy-egy nem kifejezetten megfelelő falat....a hétvégeken hajlamos vagyok az elhajlásokra. A másik irány, hogy igyekszem erősíteni magamban/magunkban azt, hogy igenis jól nézünk ki, korunkhoz képest igen fittek vagyunk, szóval semmi ok a szigorkodásra.

Néha Életem Értelme (feleségem) is velem tart, ha bringázni megyek, ilyenkor én jövök a "tank"-kal, ami egy vastag kerekű mountain bike, ő meg az én országútimmal....ilyenkor azért énnekem rendesen kell tekernem, hogy utolérjem....de tervbe van véve egy másik országúti bringa is...hogy egyenlő esélyekkel mehessünk :)

Közben sajnos változások álltak be a gyerekek egyetemi ösztöndíjával kapcsolatban: erősen levágták a pénzüket....ami azt jelenti, hogy Kari az utolsó évére hazaköltözik, és bejárós lesz, és Jancsi szintén így kezdi az egyetemet szeptembertől. Öröm az ürömben, hogy innen vonattal azért be tudnak járni Dublinba, és hogy elférünk, mert elég nagy a ház. Ettől függetlenül azért terheket ró ez ránk anyagilag, de meg fogjuk oldani természetesen.

Ennek a vonalnak a mentén a kocsit is lecseréljük...egy kisebbre, takarékosabbra (prius)...a régi nagy, szeretett óriás-bódénkat éppen próbálom eladni, de nem könnyű, mert itt Írországban valahogy megállt az idő, és mindenki leragadt a diesel-nél...az autók 90%-a gázolajos, és az a tévhit a benzinesekről, hogy azok nem jók, mert nem lehet velük hosszú távra indulni...nehéz ezzel vitatkozni...tipikus példa: helyi ember magyarázza a hybrid technológiát egy másiknak: van benne egy elektromos motor, és ha kifogysz a diesel-ből, akkor azzal tudsz tovább menni" - no comment kategória. Mindegy, ha elmegy a Galaxy, ha nem, mi már a toyotával fogunk tovább hömpölyögni...max veszek rá egy bringatartót vagy valami.....

Sokat foglalkoztunk mostanában a házzal is, annak ellenére, hogy bérlet....de vállalhatatlanná vált a rettenetes padlószőnyeg a nappaliban...úgyhogy (így a harmadik garnitúra ikeás óriásszőnyegek után)  a hétvégén raktunk le laminált padlót...így sokkal szebb, és takarítani is egyszerűbb lesz....a szőnyegpadlóból gyakorlatilag lehetetlen volt a kutyaszőrt normálisan kiszedni....

Nyaralással kapcsolatban is újítunk: kemping, Balaton....izgi, kíváncsi vagyok hogy sikerül, remélem jól fogjuk mi is magunkat érezni, és a srácok is....Zamárdiban leszünk, vettünk sátrat meg különféle felszereléseket...de még egy tetőboxot lőni kell a kisautóra, anélkül esélytelen az egész :)

Úgyhogy szépen haladnak a dolgok...a súlyommal kapcsolatban is azt látom, hogy évek óta ugyanaz a minta: én személy szerint örülnék egy 10 kiló mínusznak....de ahhoz extrémbe kellene váltanom, amit nem biztos hogy akarok. Túlzásba sem szeretnék esni, hiszen be kell látni: a test összképe többmindenből tevődik össze, és a mérleg által mutatott szám önmagában még nem minden: a kondíció, a testi erő, és az életerő is számít...nem beszélve a mentális komfortról...ezek között kell valamilyen egészségs, tartható balanszot találni...és törekedni annak a megtartására. Szerintem :)

Nyeregben - megint

Egy hónap híján két éve volt a balesetem, és azóta nem ültem biciklin - egész tegnapelőttig. Leakasztottam a falról a jó öreg Merida 100-asom, kicsit helyrepofoztam, leporoltam, és megültem. Elsőre nem akartam nagyot menni, 30 km-es karikát csináltam, és nagyon jól esett. Meg is vagyok elégedve magammal, mert a 26km/h feletti átlag egyáltalán nem olyan rossz ...persze saját magamhoz képest.

Az egy másik kérdés, hogy két olyan szitu is volt, amikor túl közel haladt el mellettem a türelmetlen autós, miközben megelőzött...sajnos ezzel nem lehet mit tenni...nem tekintik járműnek a biciklit, nem szabályosan előzik meg. Ahogyan sokszor embernek sem a biciklist....mert ugye nem fizet adót, biztosítást, (ami ebben az országban nagyon magas az autókra), éshát egyébként is, aki bringázik az minimum buzi :-/...elképesztő agresszió van az autósokban, ami szerintem legfőképpen azok miatt a bringások miatt lehet, akik a nagyvárosokban azért ülnek biciklire, mert akkor következmények nélkül hághatják át a KRESZ szabályokat. Tény, hogy ezeket a bicikliseket én sem szeretem. De szerintem ennek van egy olyan oldala is, hogy az autós irigységből gyűlöli a bringást. Az országúti biciklizéshez jó kondíció, állóképesség, elszántság, kitartás kell....tehát egyfajta show-off is az, amikor valaki teljes menetfelszerelésben országúti kerékpárral halad az úton. Nyilván sok olyan autós van, aki képtelen lenne fizikailag órákon keresztül tekerni egy bringát, mert nem elég fit hozzá, vagy nincs kitartása, vagy kényelmes...végülis tökmindegy...de innentől kezdve nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy megértsem, miért nem vagyok esetleg szimpatikus az országúton. Na mindegy....

Vadul bújom a netet, hogy mit kéne beújítanom a biztonságosabb biciklizés elősegítése végett...gondoltam arra, hogy szerelek fel hátra egy kis wireless kamerát, a kormányközépre meg egy monitort, hogy lássam, mi van mögöttem....ha valaki vadállat módon közelít, legalább fel tudjak készülni rá.....sőt, előre is mehetne kamera, és a képernyő lehetne osztott, így kímélhetném a nyakam, mert lefelé nézve, természetes testtartásban is látnám az utat előttem....kamerák vannak, de a kijelző elég problémásnak tűnik...talán egy nagyméretű tablet/telefon megfelelő lenne, ha nem akarna X idő után elsötétülni a képernyő, hogy spóroljon az energiával....De az is lehet, hogy elég lenne valami baromi erős, lézeres hátsó lámpa...nem tudom.

update délután: szép idő volt, kocsival lecsorogtam Dunkerrin-ig, vittem a bringát magammal, és onnan kerekeztem el Nenagh-ig, és vissza...45 km, 1óra és 45 perc alatt...hát jól esett, de azért csak 10 fok volt, meg aztán a vége felé a lábam is fázott, meg fájt is a sérült lábujjam...de összességében véve nagyon jól esett.

Körbenéztem a neten, hogy hogyan lehetne javítani a dolgokon, hogy az embernek egy nagyobb menet után ne fájjon a feneke, a könyöke, a válla, a csuklója, stb....és rádöbbentem megint, hogy a rekumbens bringa megint csak egy álom lesz nekem, mert nincs olyan isten, hogy könnyű szívvel kiperkáljak egy millió kemény magyar forintot érte....márpedig ott körül vannak az árak...majd egy másik életben talán ;-)...addig marad a csendes szenvedés :D:D:D

Húsvét, jó idő - és egy kis sérülés

Megint nem írtam egy ideje. Szóval az előző posztban emlegetett jó idő mostanság teljes mértékben jelen van, még a fűtést is le kellett állítanunk,mert túl meleg lett hirtelen. Az iskolában elkezdődött a húsvéti szünet, a srácok nagy örömére....és mivel az idő is szuper, ezért neki is álltunk a ház előtti nagy tengó meccseknek....és persze mezítláb, a betonon....mert meleg van...

A lényeg, hogy sikerült szétrúgnom a lábujjamat, lenyúztam a hegyéről a bőrt teljesen....gyakorlatilag három napja járni sem bírok, nem hogy focizni, tekerni, taposni, vagy bármilyen normál kardiót csinálni :-/

Drága feleségem ellátta a sebet, ma át is lett kötözve....mit mondjak....alacsony a fájdalom küszöböm, vagy nem tudom, de  nyöszörögtem folyamatosan, annyira fájt...pedig megittam az ijedtségre egy fél üveg Bombay-t, de az sem segített.

Mostanra már a jobb a helyzet, és mivel az egyedüli tevékenység, amit tudok végezni, az a súlyzós edzés (persze felpolcolt lábbal, hogy ne lógjon sokat), ezért most mindennap gyúrok....de kardiózni nem tudok....mondtam is a nejemnek, hogy lehet kövér leszek, de legalább izmos :-D

Azért csak csendesen leírom ma sikerült úgy belerúgnom az egyik kézisúlyba, hogy átvérzett a kötés, és vagy fél óráig sziszegtem utána....de ez már az én hibám, miért nem figyelek oda rendesen...

Amúgy rendben lezajlott a húsvét, nagy zabálások nem voltak, kis kalács, kis sonka, két rúd beigli karácsonyról lefagyasztva....mindegyik kölyök itthon volt, kivéve Hannát, ő nem utazott haza Münchenből....úgyhogy majdnem teljes volt a létszám....

Helyzetjelentés

Jön a tavasz megállíthatatlanul....egyre szebb az idő odakint, és engem egyre jobban busztergál, hogy nem biciklizem a balesetem óta. Ami már lassan két éve történt meg. Azóta a szuper bringám ott lóg a falon....leeresztett gumikkal, görbe kormánnyal, sérült nyereggel....és momentán halvány lila fogalmam sincs, mi lesz a jövő. Jó lenne visszaülni a nyeregbe, és nem csak szobabringát nyüstölni...de ez a baleset pont a legjobb részt vette el a dologból: az önfeledt szabadság érzését. Hogy itthon felpattanok, és heló....elmentem.

Szóval azért az nem lenne ugyanaz, hogy berakom a bringát a kocsiba, hogy elautózzak vele egy olyan helyre, ahol kiépített bringaút leállósáv fut végig az út mellett, mert ott talán nem gázol el majd senki. A legközelebbi ilyen pont kb 20 km-re van tőlünk, azaz 40 km-t kéne autózni azért, hogy a szabadban biciklizhessek, egy ismert útvonalon. Annyira azért ez nem vonz...ilyen alapon tekerhetem az itthoni szobabringát is :-/

A ketós étrendemet feladtam, azért írom továbbra is a bevitt szénhidrátot, meg a kalóriát is, de már nem akarom tovább terhelni magam a sok zsírral....jöhetnek a gyümölcsök végre, és a zöldségek is. A krémlevesek például....télen olyan finom brokkoli-krémlevest ettem Stockholmban egy étteremben, hogy ihaj....nem gondoltam volna, hogy ez ilyen finom is lehet. Úgyhogy nekiálltam én is ezeknek...a kedvenc a brokkoli mellett a zellerkrémleves lett....és hihetetlen, de a kamasz fiaim is szeretik :)

Ha már ételek, megint lehetett kapni a Lidl-ben magyar túró rudit....a múltkor csak egy csomaggal tudtam venni, és akkor írtam is a vezetőségnek, hogy micsoda dolog, hogy nem hoztak többet. Most viszont résen voltam, úgyhogy sajnos mindet megvettem, ami volt....három karton, harminc csomag, 150 darab....jelentem van még talán egy fél doboz, április 12-ig még jó, szerintem el fog fogyni. Párat én is ettem belőle, igaz, cukor van benne, de legalább könnyű számolni...egy darab 100 kalória és 10 gr CH :)...továbbra is a rossz vicc kategóriába esik, hogy 65 centbe kerül, ami fele annyi, mint Mo.-n, ahol készül...mindegy.

Jelenleg a kardiót erőltetem, nem edzek....de a terv az, hogy 1-2 héten belül elkezdem a gyúrást megint. A súlyom rendben van, de még pár kilót le akarok dobni, és csak aztán indítanám az edzést, végtére is az tömegnövelés vagy mi....a napjaim mostanság szobabringával kezdenek, reggelente 1-1,5 óra...aztán napközben erre tolok még 1 óra HIIT tréninget a taposógépemen, és általában este még egy fél órát vagy taposok, vagy bringázok. Mellette 2000-2200 kalóriát fogyasztok, mostanság napi 80-125 gram szénhidrát mellett.

Vízbevitelem a minimum 2 liter megvan, és naponta szedem a C, Bkomplex, multi, D vitaminokat, meg vasat, calciumot és glukozamint....ez így sok leírva....de nem baj, az étkezéseim messze nem tartalmaznam minden szükséges elemet, szóval kell a kiegészítés.

Ketós és nem ketós kaják

Túl sok mindenről nincs mit beszámolni, telnek a napok, továbbra is folytatom a ketós étrendet, bár a fogyás eléggé lelassult, az elmúlt héten mindössze 20 dekával lettem kevesebb. Tény, hogy eléggé egyhangú az étkezés, hiszen lekorlátozódnak a fogyasztható ételek, de hát ennek is nekifutottam már többször, hogy az egyhangúság nem feltétlenül baj. Nem kell mindig mindennek az evésről szólnia ugyebár. Mindezek mellett azért időnként próbálok valami újat kitalálni, rendszeresen követem a neten, ki mit alkot a ketogén vonalon. Nehezíti a dolgot, hogy azért nem elérhető minden itt, úgymint mondjuk az USA-ban, de azért lehet kreatívkodni.

Az egyik ilyen kérdés a panírozás megoldása. Egy idő után unalmassá válik a natúr csirkemell, és a keto keretein belül a liszt meg a zsemlemorzsa nem játszhat. Létezik egy az állatok bőréből készült morzsa, megsütik és ledarálják...számomra ez nem hangzik túl bizalomgerjesztőnek, hiszen életemben nem bírtam ránézni sem a csirkebőrre például....na mindegy, a lényeg, hogy ez úgysincs itt nálunk.

Viszont találtam egy olyan receptet a neten, hogy pesto-val töltött csirkemellet először tojásba, majd reszelt sajttal kevert mandulalisztbe forgatnak, és serpenyőben ez szép bundát képez a húson, ami úgy fog kinézni, mintha ki lenne panírozva.....hát megpróbáltam, de nem egészen úgy volt, ahogy a neten láttam. A csirkemellekbe zsebet vágtam, dugtam bele egy kis cheddart, meg pestót, megforgattam a tojásban, és a reszelt sajt-mandulaliszt keverékben is, de úgy pergett le róla a cucc, mint kamaszgyerekről a "rakj rendet a szobádban" felszólítás.

Úgyhogy végül egy jénaiba pakoltam a megtöltött csirkemelleket, persze azért megforgattam a keverékben, valamennyi ragadjon rá....de a maradékot rászórtam az egész tetejére. Alufólia, sütőbe fél órára. Utána levettem a fóliát róla, és sütöttem még 10 percig, de a hőmérő szerint még nem volt jó...viszont már száradt ki a teteje....úgyhogy némi szakmai konzultáció után Verussal megkínáltuk két kocka vajjal, és visszatoltuk még fél órára, kicsit lejjebb véve a hőfokot.

Az eredmény tök jó lett, még Beninek is ízlett. Azért a többieknek csináltam rántott husit, Verus meg krumplipürét, mi meg friss salátával ettük a pestós mandulás csirkét. 

Most hosszú hétvége van egyébként, lévén szent Patrick nap....hétvégeken Verus amúgy is gyakran csinál süteményt, ezúttal a hűtőben régóta kallódó nagy vödör joghurtból csinált valami barackos kevert tésztát a srácoknak, én meg hogy le ne maradjak sütigyártás terén :).....csináltam egy kókuszos cheesecake-et....ami Marci fiamat idézve: "Ahhoz képest hogy ketó, egész jó" lett...

Recept nincs, mert a srácok valami blueray-es filmet néztek délután, és csak az én laptopom elég erős hozzá, úgyhogy azt kötötték a nagytévére....szóval a hozzávalókat csak érzésre dobtam össze....de a szokásosan: alsó rész mandulaliszt, kakaó, édesítő, sótlanvaj, a felső rész pedig kókuszvaj, krémsajt, eritrit, vanília, és kókuszreszelék, kávédarálón megküldve....nagyjából ennyi.

A tortában összesen 4 gramm CH van szeletenként, a pestós csirkében 15 gramm CH az egész tálban.

Vissza a ketóhoz

A március is eljött, és nem sokat írtam ide....mondjuk az elmúlt napokban nagyon sokminden olyan történt, ami igénybe vesz, ettől függetlenül azért mégiscsak egy hónap. Szóval a ketót abbahagytam, miután megtette a dolgát. Hat hét alatt durván 12 kilót dobtam le, ami ugyebár nagyjából az elsődleges célom volt. Viszont a következő héten, amellett, hogy továbbra is alacsony kalóriabevitellel éltem (napi 1600 körül), és továbbra is ment a 2-2,5 óra napi kardió...nos, így is az egy hét alatt majdnem másfél kilót híztam. Az egyetlen különbség az ezt megelőző hetekhez képest csak a bevitt szlnhidrát mennyisége volt. Az addigi átlag napi max 25 gr. után ezen a héten 125 gr.volt a napi CH bevitel. Ezt nem sikerült azóta sem megértenem, hiszen az összes szám abba az irányba mutat, hogy fogynom kellett volna és nem hízni.

Tényleg a szénhidrát lehet a ludas?

Summa Summarum, úgy döntöttem, akkor inkább visszatérek a ketóhoz még egy ideig, megpróbálom tovább csinálni, végülis elég jól bevált. És pár nap elteltével vissza is tért a fogyós trend, szóval azt hiszem jó döntés volt. Problémás tüneteim nincsenek, tolom a 3 liter folyadékot, eszem a vitaminjaim....sőt tegnap még alkottam is egy ketós csokissütit, ami extra finom lett, és csak 4 gramm CH volt benne egy szeletben. Igaz, 300 kalória :D:D:D Dehát csodák nincsenek, mint tudjuk.

Fiús hétvége volt, a lányok kiruccantak Párizsba, city-breakre, úgyhogy horrorfilmeket néztünk egész hétvégén :D...na jó, nem végig, de majdnem. Közben leesett a hó is, udén először...mikor ha nem márciusban. De most nem annyi, mint tavaly ilyenkor, éppencsak havasak-jegesek az utak....  

recept: Crust: 150 gr mandulaliszt, 60 gr kakaópor, édesítő (20 bogyónyi szódium-ciklamát (lidl)), 83 gr sótlan vaj, kicsi vanília. A vajat kicsit megolvasztottam, így kevertem össze őket.

Krém: 200gr philadelphia sajtkrém, 60 gr olvasztott étcsoki 81%, 100 gr édesítő (eritrit néygszeres édességű, ledarálva porrá)...ehhez még raktam kis skinny syrup-ot, peanut butter cupcake ízűt, de gondolom ezt lehet mással is helyettesíteni, valami aroma, vagy bármi....ennyi.