Saturday, 21 April 2012

Csoki

Táplálkozáskutatók kísérlettel bizonyították, hogy amikor a csokoládéra vágyunk, valójában nem a csoki íze vagy a hatása az, amire éhezünk. Csokoládéval töltött kapszulákat nyelettek le a jelentkezőkkel, akik viszont a művelet után is ugyanúgy kívánták a csokit. Ebből arra következtetett a tudós team, hogy a csokoládé textúrája, valamint aromája az, ami iránt epekedünk, és ami képes "jóllakatni" az agyunkat. A csoki elfogyasztása során érezzük magát az anyagot, amit szétrágunk a fogunkkal, és a nyelvünkkel érzékeljük annak ízét, állagát, miközben a benne lévő illatanyagok az orrunkon keresztül jelzik az agynak, hogy íme, megkapta, amit akart.

Vajon létezik-e a rettegett csokifüggőség...? Meggyőződésem, hogy igen. Egyrészt mert a csoki is olyan étel, amiből sosem elég (annak, aki szereti, nyilván...), és amit hiába kezdünk el fogyasztani, nem csökken a vágyakozás utána. Másrészt ugyan én csak a saját nevemben tudok beszélni, de tapintható bennem a csokoládé iránti akarás, és időről időre előtör. Szerencsére most hogy lefogytam, nem kell megtartóztatnom magam tőle, de mivel én már teljesen más szemmel nézem az ilyesmi ételeket, ezért még akkor sem eszem magam túl belőle, ha egyébként "betervezetten" fogyaszthatom. Már csak azért sem, mert bosszant, hogy át akarja venni az irányítást. 

Amikor a srácaim csokit esznek, vagy a Húsvéti Nyúl erre jár, és nagyon sok finom csokoládé van, akkor szoktam enni csokit. És mindig ledöbbenek, mennyire etetné magát velem. A kis ribanc :D Hozzá kell tennem, hogy a fogyós projektem alatt egyáltalán nem ettem, még egy kockányit sem. Bő másfél évig. Bizton állíthatom: meg lehet lenni nélküle. Ki lehet bírni. Tovább megyek: aki súlyosan elhízott, mint én voltam, annak ki is kell. Máskülönben nem lehet végigcsinálni.

Érdekes kísérlet lenne, ha létezne olyan anyag, ami élelmiszer, textúrája és aromája olyan, mint a csokoládé, de nem az, hanem mondjuk valami szintetikus rost, ami az ember testén, mint valami katalizátor, keresztül halad. Kíváncsi lennék, az agy hogyan reagálna egy ilyen anyagra. Vajon be lehetne-e csapni? Nem tudom. Mindenesetre vigyázni kell a csokival, mert az is igen veszélyes tulajdonsága, hogyha egyszer betette a lábát valakinek a kívánságlistájára, hovatovább az étrendjébe, akkor nemcsak hogy nehéz kitenni a szűrét, de bomlasztja is a társagot. Ugyanis -megint csak saját tapasztalat- azokon a napokon, amikor fogyasztok csokit, azokon a napokon úgy kell magam "rádumálni" a nyers gyümölcsökre, zöldségekre, mert valahogy devalválódnak. Mintha a csoki maga mögé utasítaná őket valami képzeletbeli listán. Őrület. Ha nincs csoki, akkor sokkal jobban tud esni egy zöldsaláta, vagy egy tálka alma.

Szóval szerintem az a kifejezés, hogy 'chocaholic', igenis létezik. És hasonlóan kell bánni a csokival, mint az alkoholokkal: lehet fogyasztani, alkalmanként, és mértékkel, de nem túlzásba vinni, és nem beépíteni a napi étrendünkbe. Még akkor sem, ha már valaki lefogyott, és "szabad a pálya". Amikor meg még kövér a delikvens, akkor bizony kőkeményen rá kell dobni a tiltólistára...kíméletlenül. 

3 comments:

  1. Vizicsibe vagyok és csokifüggő :):):):)

    ReplyDelete
  2. Én is csokifüggő vagyok, és még nem ettem annyit soha, hogy azt mondhassam dugig vagyok tőle, elég volt, nem megy le több a torkomon. Viszont nem egy ismerősöm megelégszik pl. egy táblás csokiból pár kockával és tökéletesen ki van elégítve az édesség utáni vágyuk, meg sem bírnának enni többet.
    Nem értem én ezt. :((

    ReplyDelete
  3. Vannak dolgok az életben, amit nem érthetünk meg, csak kezelhetjük azokat. Lehet mögé látni karmát, vagy pech-et, eben guba. A lényeg, hogy ismerjük a saját testünket és a saját korlátainkat...és szorosan tartsuk a gyeplőt ;-)

    ReplyDelete