Osztott pálya

Azt mondják, ha valaki lefogyott, sokkal nehezebb megtartani a súlyát. Az az igazi kihívás. Fenntartani azt, amit elértünk. Olyan kicsit ez, mint az autóvásárlás...nem megvásárolni kerül sokba, hanem fenntartani. Legalábbis errefelé ez nagyon így van. Az autóm piaci értékénél többet kifizetek évente a hozzá tartozó adókra és biztosításra, ehhez hozzáteszem azt az évi kb 5000 €-nyi benzint, amit beletankolunk, akkor rögtön egyértelművé válik, mire gondolok. 

Lefogyni sem könnyű. De soványnak maradni...nem két hónapig, nem is két évig....hanem életünk végéig. Ez az igazi kihívás. Hiszen itt az érvényesül, amit meg tudunk valósítani "életmód-váltás" téren. Ha a súlyfeleslegtől úgy szabadulunk meg, mint a gyöngyhalász, aki nagy levegőt vesz, és a tenger mélyére indul, akkor nem fogunk sikerrel járni. Mert a gyöngyhalász sem tud élni a víz alatt. Lehet, hogy hosszú percekig vissza tudja tartani a lélegzetét, de előbb-utóbb a felszínre jön levegőért. Sajnos sokan vannak úgy, hogy lefogynak X kilót, de amint elfogy a levegő, kieresztenek, és visszatérnek a régi szokásaikhoz.

Kifogásgyártás területén sokat hallani, hogy "nem tehetek arról, hogy kövér vagyok, ilyenek a génjeim". Nyilván a génjeinkben a sok információ között akad olyan is, ami a testalkatra vonatkozik...meg az anyagcserére. Elbújni azonban a gének mögé véleményem szerint nem szabad. A saját tapasztalataim alapján jelenleg úgy gondolom, van egy elég vastag sáv az ideális testsúly minimuma és maximuma között. Ezen a sávon belül bárhol helyezkedünk el, a BMI értékünk OK lesz. De a sávon belül is lehet valaki soványabb, teltebb, izmosabb vagy punnyadtabb. Talán a génekben lévő információ ebben a sávban mutatkozik meg. Talán ebben a sávban szélesebb spektrumban toleránsabb a szervezet, és jobban kordában tartja az anyagcsere a beérkező mennyiségeket és minőségeket.

Kicsit konkrétabban: A sávon belül a szervezetünk jobban tolerálja, ha többet eszünk, és egészségtelenebb ételek is lecsúsznak olykor. Viszont ha kikerülünk ebből a tartományból, kicsúszik a talaj a lábunk alól, és nagyon....nagyon sokat kell küzdeni azért, hogy visszakerüljünk a pályára.

Persze ez csak elmélet, annak is csak kezdeti, hiszen még csak nyolc hónapja tartom a súlyom...és ennek a dolognak is, mint annyi mindennek az étkezési szokások témakörben, elképzelhetetlenül sok aspektusa van.

A választás szabadsága, avagy dinnye kontra kakaós csiga

Ma hajnalban különösen hűvös volt odakint. Az ablak résnyire nyitva volt a hálószobában, így lehetett érezni bent a házban is. Valamivel hat előtt ébredtem fel, és nem tűnt úgy, hogy nagy kedvem volna a finom meleg takaró alól előbújni. Aztán rájöttem, hogy ez messze nem a kedvről szól. Miközben felkeltem és elmentem futni, arra gondoltam, lehet némi párhuzam ez és a táplálkozás között.

Mire gondolok? Kényelem, pénz, idő. Ezek a dolgok körbelengik a emberek életét. Hajtjuk a pénzt, és miért is? Lássuk csak a legtriviálisabb célokat: nagyobb ház (saját ház), jobb autó, könnyedebb életstílus. (Igen, sok esetben inkább az az adósság törlesztése, a gyerekek ellátása, a számlák kifizetése...) Alapvetően a pénz a kényelmesebb élet miatt szokott kelleni. Tehát e logika mentén haladva a kényelem motivál. Akárcsak amikor mondjuk úgy döntök, hogy maradok az ágyamban, és alszom tovább, és nem megyek ki az ötfokos, sarkvidéki széllel bélelt parkba futni. De visszakanyarodok az étkezéshez.  

Tegnap vacsorára kerek két kilónyi gyümölcsöt ettem meg. Egy kilónyi almát és egy kilónyi görögdinnyét. Két akkora pofátlanul hatalmas tálnyi étel, hogy bárki, aki egy pillantást vetne rá, elhűlne, hogy Úristen, mennyi étel! Mekkora óriási adag! Valóban sok. Olyan sok, hogy alig fért belém. Olyan sok, hogy kétszer is fel kellett keresnem éjjel a mellékhelyiséget. Igen, sok. kalóriában mennyi is? Lássuk csak: 590 kalória. Pontosan annyi, mint egy normál tábla csoki, vagy két pecan plait ( vagy kakaós csiga). Vagy egy fél doboznyi jégkrém. Csakhogy ha megeszem ez utóbbiakat, kivétel nélkül azt érzem, hogy húú, de finom volt, és ennék még. Ellenben a két kilónyi gyümölcsöt konkrétan alig bírtam megenni. És teljesen tele lettem tőle.

Mégis milyen előnye van a két giga tálnyi gyümivel szemben a két péksüteménynek? Nos...először is diszkrétebb. Képzeljük el, hogy egy társaságban töltjük az estét (lehet családi kör, lehet baráti társaság, vagy csak meghitt édeskettes). Gondoljuk csak el, mennyivel egyszerűbb beülni a tévé elé egy kistányérral, amin van két guszta péksütemény. Senki sem akadna ki rajta, normál vacsora, nincs benne semmi extra. Pikk-pakk megesszük, és még utána minden társadalmi megütközés nélkül elrágcsálhatunk negyed kiló sósmogyorót, továbbá meihatunk egy doboznyi narancslevet. Teljesen rendben van optikailag. Ez összesen hozzávetőlegesen 2500 kalóriás vacsit jelent. Ez több, mint az egész napi szükségletünk. Ráadásul elmondhatjuk/megmutathatjuk, hogy lám, milyen szerény kis vacsit ettünk....Namost gondolatban az előző elképzelt szituációba képzeljük el, hogy beülünk a tévé elé két lavórnyi gyümölccsel. Egészen más az optikája. Arról nem beszélve, ha már a diszkréciónál tartunk: pl. ha vacsoravendégeket várok, akkor a két péksütit/táblányi csokit pillanatok alatt be tudom kapkodni a konyhában, amíg sürgök-forgok, és összeszedem a társaságnak az üdítőket, kipakolom a rágcsálnivalókat, vagy szervírozom a kaját. És akkor az optika mégjobb, hiszen mindenki azt látja, hogy a házigazda nem is eszik. (Újabb táptalaja annak, hogy hát én nem tudok tenni az ellen, hogy kövér vagyok, ilyenek a génjeim, stb...az ismerősök, akik megerősítik bennem, hogy tényleg vazze, nem is eszel olyan sokat! - saját tapasztalat) 

A diszkréción túl másodszor kényelmesebb is, hiszen kivenni a zacskóból a péksüteményt mennyivel egyszerűbb, mint nekiállni almát csumázni, összevágni, dinnyét felvágni. Előtte megmosni őket, lemérni...ez több munka, sokkal.

Aztán olcsóbb is. Két csokis croissant nincs egy euró, de legfeljebb másfél. A tegnapi dinnye alma kombóm pontosan 5 €-ba került. Egy négyeurós görögdinnye fele, és hat, egyenként ötvencentes alma. Ötször többe kerül tehát.

Látható tehát, hogy diszkrétebb, olcsóbb, és kényelmesebb az egészségtelen kaja, mint az egészséges. A választás szabadsága azonban megvan mindenkinek. Ha rászánjuk azt a két percet, hogy végiggondoljuk, mit is készülünk elfogyasztani, vagy mit is készülünk csinálni, akkor nagyon hamar rájöhetünk, hogy hosszú távon jobban járunk az óriási adag gyümölcsvacsival, és a reggeli futással.

Tudom, hogy ebben a blogban sokszor írok ugyanarról. Ugyanarról, ugyanoda kilyukadva. Körbe-körbe járok. Igyekszem minél több szempontból megközelíteni, de nagyjából mindig ugyanazt a dolgot. Dehát végül is az evés is egy olyan dolog, amit születésünktől fogva halálunkig, folyamatosan ismételünk :)

Stratégia vagy diszkrét egoizmus?

Ha a hogyanokra gondolok, nem tudom megkerülni azt, hogy így vagy úgy, de mindenki menedzseli a saját életét. Ha sehogy, akkor is, az is egyfajta attitűd végülis...De ne a sehoggyal foglalkozzunk. Ki így, ki úgy, de általában valamilyen szinten mindenki szervezi az életét. Egy bizonyos rangsor szerint él. Vannak ugye fontos dolgok, de vannak nagyon fontos, és legfontosabb dolgok is.

A felelősségteljes ember nem felvállalhatóan egoista. Egoista lehet, de csak diszkréten. A felszín alatt. Ha píárosan nézem, akkor nem lehet önző sem, és egoista sem. Első helyen a gyerek, az asszony, munkahely, a főnök, a lakás, a kocsi, a telek,....kinél melyik és mennyire. Aztán valahol a sorban jön az ÉN. Ezzel nincs gondom, csakhogy a helyes életmód, az egészséges diéta trükkjei, eszközei és módszerei mind idő-, energia-, és pénzigényesek. Ezért szoktam hangoztatni, hogy igenis pénzkérdés is az egészséges(ebb) életmód. 

És ez is összeköthető a prioritással, mert ha ugye magamnak a prémium sonkát veszem, meg a valódi gyümölcsös joghurtot, meg a friss zöldséget és a teljes kiőrlésű, magos kenyeret, akkor nyilván csak úgy tudok tükörbe nézni, ha a családnak is ugyanolyan színvonalú termékeket biztosítok. Ez evidens. Máskülönben önző lennék. Ez élből megtöbbszörözi az anyagi oldalt. De az idő-energia oldal is szignifikáns, hiszen ha magamra fordítok, fordítani kell a többiekre is. 

Hosszú távon persze megvannak a hatásai, és komoly előnyökről van szó. Rövid távon azonban elég nehéz elkezdeni. Miről is beszélek? Néhány alap dolog ami a helyes életmódhoz közelebb visz:

• finomított liszt helyett teljes kiőrlésű gabonából készült kenyerek
• Sok friss gyümölcs, és zöldség használata
• Cukor helyett Stevia, ha mindenképp kell valami...esetleg xillit
• Margarin helyett vaj, ill. vaj helyett light krémsajtok
• A legsoványabb, legkevesebb zsírt tartalmazó prémium sonkák
• Light kemény sajtok
• Vörös húsok helyett fehér húsok, elsősorban csirkemell használata
• Több natúr halfilé fogyasztása

Fenti listában szereplő dolgok mindegyike többlet energiát, időt, pénzt, vagy mindhármat igényli tőlünk. És akkor még folytathatnám a sort az étrend tervezésével, dokumentálásával, és analizálásával töltött időre, hiszen az sincs ingyen depláne meg korlátlanul....

Összességében véve tehát én azt mondom, merjünk önzők lenni, és próbáljunk meg belátni a kanyarokba, amik az életünk útján jönnek szembe. udom, hogy ez nem lehetséges, hacsak nincs műholdszemünk. De némi logikával és következményelemzéssel nem nehéz kitalálni a távolabbi jövőt. Tudom, hogy sajnos nem mindenkinek áll a rendelkezésére mindazon dolgok összessége, hogy a helyes életmódot válassza. Ezzel nem tudok mit kezdeni, ez van. Azonban fontos látni, hogy ez a fajta önzés valójában negatív előjelű, hiszen a saját potenciálunk növelésével a szeretteink életét is jobbá tehetjük, és példamutatásunkkal húzzuk magunk után a jövő generációját is.

Stratégiára van tehát szükség. Összeszedett, hosszú távú elképzelésre, kigondolt kivitelzéssel, következményelemzéssel, változókkal, irányelvekkel, és többszintű gondolkodásmóddal. 

Platón és a kaszinó, avagy már megint a kontroll...

Néhány (20 :-o) évvel ezelőtt, még bohó kamaszként naponta eljártam kaszinózni. Na nem játékszenvedély miatt, hanem zsebpénzkiegészítési célzattal. Az akkori Imperial Casino-nak volt egy olyan promóciója, hogy 10 márka volt a belépő, de 15 márka értékű játék-zsetont adtak érte, amit összejátszva egymással ki lehetett váltani kápére. Egyszerű volt a képlet, én a pirosra raktam, a haver meg a feketére. Valamelyikünk nyert, és kapott a 15márka értékű játékzseton helyett 30 márkányi frankó zsetont. Ezt már simán át lehetett a pénztárban váltani készpénzre. Nulla ritkán jött ki. Napi öt márka zsebpénz pedig nem volt rossz a kilencvenes évek elején egy 18 éves srácnak. Az egyik újság szemfüles riportere interjút is készített Schilling úrral, az Imperial vezetőjével, és nekiszegezte a kérdést, hogy ebben mi az üzlet. Nyílt titok volt ugyanis, hogy a pesti diákok komoly hányada jár le esténként a bónusz-zsetont kijátszani. Az illető úriember azt mondta, hogy tudja, és nem bánja. Az újságíró értetlenkedett, de Schillingnek igaza volt. Kábé mindenki, akit ismertem és ezt csinálta, bebukta a pénzt. Én is. Már összegyűlt háromszázvalamennyi márka, mikor a kisördög munkálni kezdett bennem. A jó öreg Stendhal-módszer csak nyerő lehet....nincs más, minthogy duplázni kell a tétet, ha nem nyertünk. A képlet egyszerű, tégy mindig a pirosra. Ha fekete, megduplázod. Bárhányszor lesz fekete, dupla annyit dobsz a pirosra, mint amennyit az előző körben elbuktál. Matematikailag amikor végre nyersz, pont annyival több pénzed lesz, mint amennyit elsőre feltettél. Márpedig olyan nincs, hogy örökké feketét gurítson a dealer. Egyszer csak lesz piros. Ezt a klasszikus szisztémát nem lehet kijátszani, mert általában a szabályos kaszinókban mindenhol van nemcsak minimum, hanem maximum tét is. Így még ha sok pénzed is van, akkor sem tudsz állandóan duplázni. Persze én is kidolgoztam a saját kis okosságomat, hogy megvártam a hatodik-hetedik kört, hogy egyforma színű legyen a szám, és akkor szálltam be, 5 márkás alacsony téttel, amit tudtam duplázni 4-5 körig simán.

Tök mindegy, az egyik este elszállt az összes pénzem. Hogy miért írtam le mindezt? Nos, azért, mert az élet ilyen. Ha van X jövedelmem, és X+Z kiadásom, és egy N összegű bankbetétem, akkor előbb utóbb N egyenlő lesz a nullával. Magyarán szólva elfogy a lé, és akkor végig kell gondolnom, hogyan tovább, hiszen X jövedelemből csak legfeljebb X mennyiségű költséget tudok fedezni. Világos. 

A fogyással is így van. Én döntöm el, mikor állok meg. Én döntöm el, duplázom-e a tétet addig, amíg van keretem a rulett asztalnál, vagy sarkon fordulok és odébb állok. Én döntöm el, megvárom-e míg kiürül a bankszámlám, vagy előbb elkezdek költséghatékonyabban élni. Ugyanígy én döntöm el, mikor állok le a fogyással. 

Amikor elkezdtem a diétámat, az volt az álmom, hogy 120-130 kilósra fogyjak. Ideálisnak tűnt csak ennyire kövérnek lenni. Aztán ahogy elértem ezt a súlyt, láttam, hogy sikerült, hogy a módszerem működik, és felismertem, hogy csak rajtam múlik, hogyan tovább. Megállok, vagy tovább megyek. Tovább mentem. Hiába értem el az "álomsúlyt", a BMI kalkulátor továbra is azt írta, hogy elhízott vagyok, és fogynom kell. Amikor húszévesen, 110 kilósan bementem egy farmerszaküzletbe, hogy gatyát vegyek magamnak, az eladó kiscsaj fitymálóan végigmért, majd közölte, hogy háát, kihozza a legnagyobb méretet, de kötve hiszi, hogy jó lesz....onnantól kezdve kizárólag extra méretű helyeken vásároltam magamnak. Persze ötszörös áron...nyilván. De legalább egyfelől volt a méretemben, másfelől nem fikázott ki az eladó. Bónuszként olyan figurákkal futhattam össze a boltokban, mint a Gregor Jóska (Isten nyugosztalja) például.

Szóval elértem a megcélzott súlyt, de amikor láttam a BMI értékemet, újabb célt tűztem ki. Jelesül azt, hogy olyan súlyom legyen, hogy a kalkulátor is mondja azt, hogy ideális. Hogy be tudjak sétálni egy teszkóba akár, és vehessek magamnak 5 euróért farmert...Úgyhogy folytattam tovább a fogyós diétát, és simán elértem egy idő után hogy a kalkulátor azt közölte, gratulálunk, önnek nincs szüksége fogyásra. Mit mondjak, katartikus élmény volt. Tényleg. Nem bántam meg, hogy nem álltam meg százhúsz kilónál.

Az egész a kontrollról szól már. És a kontrollt ugyanúgy kellett volna tartani 120-nál is, mint most, 80 körüli súlynál. Akkor meg már miért ne olyan súlyt választottam volna magamnak, ami ideális? Ezáltal azonban a legtöbb ismerősömnél, aki régóta ismert, hogyismondjam....kivertem a biztosítékot. Mert az oké lett volna, ha megállok 130 kilónál. De az már mekkora pofátlanság, hogy lementem 22-es béemmire...?? Hogy akkora nadrágot hordok, mint 17 évesen? Hogy a 16 éves aktív atléta fiammal vagyunk egy méretűek? Ez már így sok. Ez már túlment azon a határon, ami tolerálható.

Volt olyan ember, aki egész egyszerűen hátat fordított. Volt olyan is, aki nem fordított hátat, de időről időre belém szúr egy picit, ahol tud. Olyan is volt, aki szemtől szemben úgy tesz, mintha minden rendben volna, de a hátam mögött oszt. Olyan is van, aki csak csendben elmaradt.

Én úgy érzem, újjászülettem azzal, hogy lefogytam. Minden megváltozott. És jelenleg úgy érzem, nagy kár, hogy csak most voltam képes rá. Vannak olyan területei az életemnek, ahol össze sem lehet hasonlítani régit a mostanival. 

Platón jut eszembe, és a híres barlang hasonlata. Kezdem úgy látni a hasonló embereket, mint amilyen én is voltam, mint Platón barlangjának a lakóit. És legszívesebben kirángatnám őket a virágos rétre, hogy nézzétek! Ez az élet! Gyertek ki és éljétek meg ti is!

Csoki

Táplálkozáskutatók kísérlettel bizonyították, hogy amikor a csokoládéra vágyunk, valójában nem a csoki íze vagy a hatása az, amire éhezünk. Csokoládéval töltött kapszulákat nyelettek le a jelentkezőkkel, akik viszont a művelet után is ugyanúgy kívánták a csokit. Ebből arra következtetett a tudós team, hogy a csokoládé textúrája, valamint aromája az, ami iránt epekedünk, és ami képes "jóllakatni" az agyunkat. A csoki elfogyasztása során érezzük magát az anyagot, amit szétrágunk a fogunkkal, és a nyelvünkkel érzékeljük annak ízét, állagát, miközben a benne lévő illatanyagok az orrunkon keresztül jelzik az agynak, hogy íme, megkapta, amit akart.

Vajon létezik-e a rettegett csokifüggőség...? Meggyőződésem, hogy igen. Egyrészt mert a csoki is olyan étel, amiből sosem elég (annak, aki szereti, nyilván...), és amit hiába kezdünk el fogyasztani, nem csökken a vágyakozás utána. Másrészt ugyan én csak a saját nevemben tudok beszélni, de tapintható bennem a csokoládé iránti akarás, és időről időre előtör. Szerencsére most hogy lefogytam, nem kell megtartóztatnom magam tőle, de mivel én már teljesen más szemmel nézem az ilyesmi ételeket, ezért még akkor sem eszem magam túl belőle, ha egyébként "betervezetten" fogyaszthatom. Már csak azért sem, mert bosszant, hogy át akarja venni az irányítást. 

Amikor a srácaim csokit esznek, vagy a Húsvéti Nyúl erre jár, és nagyon sok finom csokoládé van, akkor szoktam enni csokit. És mindig ledöbbenek, mennyire etetné magát velem. A kis ribanc :D Hozzá kell tennem, hogy a fogyós projektem alatt egyáltalán nem ettem, még egy kockányit sem. Bő másfél évig. Bizton állíthatom: meg lehet lenni nélküle. Ki lehet bírni. Tovább megyek: aki súlyosan elhízott, mint én voltam, annak ki is kell. Máskülönben nem lehet végigcsinálni.

Érdekes kísérlet lenne, ha létezne olyan anyag, ami élelmiszer, textúrája és aromája olyan, mint a csokoládé, de nem az, hanem mondjuk valami szintetikus rost, ami az ember testén, mint valami katalizátor, keresztül halad. Kíváncsi lennék, az agy hogyan reagálna egy ilyen anyagra. Vajon be lehetne-e csapni? Nem tudom. Mindenesetre vigyázni kell a csokival, mert az is igen veszélyes tulajdonsága, hogyha egyszer betette a lábát valakinek a kívánságlistájára, hovatovább az étrendjébe, akkor nemcsak hogy nehéz kitenni a szűrét, de bomlasztja is a társagot. Ugyanis -megint csak saját tapasztalat- azokon a napokon, amikor fogyasztok csokit, azokon a napokon úgy kell magam "rádumálni" a nyers gyümölcsökre, zöldségekre, mert valahogy devalválódnak. Mintha a csoki maga mögé utasítaná őket valami képzeletbeli listán. Őrület. Ha nincs csoki, akkor sokkal jobban tud esni egy zöldsaláta, vagy egy tálka alma.

Szóval szerintem az a kifejezés, hogy 'chocaholic', igenis létezik. És hasonlóan kell bánni a csokival, mint az alkoholokkal: lehet fogyasztani, alkalmanként, és mértékkel, de nem túlzásba vinni, és nem beépíteni a napi étrendünkbe. Még akkor sem, ha már valaki lefogyott, és "szabad a pálya". Amikor meg még kövér a delikvens, akkor bizony kőkeményen rá kell dobni a tiltólistára...kíméletlenül. 

Ösztön kontra játszótér

Hiszek az élet szeretetében. hiszem, hogy az evés, a főzés, mint része az életnek, pozitív dolog. Egyrészt az étel örömforrás. Másrészt megalkotni egy ételt a civilizált élet egyik olyan területe, ahol megnyilvánulhat a kreativitás, ahol szárnyalhat a fantázia, ahol kiteljesedhet a kísérletezőkedv. A konyha egy nagy játszótér, ahol játszani lehet, próbálkozni, tesztelni. Egy hely, ahol kamatoztathatja mindenki a tanult tudását, ötvözheti az anyagcsere-folyamatokról megszerzett ismereteit az egyéni ízlésvilágával.

Nem hiszek abban, amikor valaki arról beszél, hogy monoton módon ugyanazt az ételsort eszi le napról napra. Általában azzal érvel az illető, hogy ekkor nem kell foglalkoznia azzal, hogy mit egyen, így jobban tud koncentrálni a munkájára. Nos, ilyen alapon az evést száműzni is lehetne az ember életéből, bevehetnénk reggel-délben-este egy egy pasztillát, melyben megfelelő arányban vannak összeállítva a tápértékek. Iszunk mellé sóoldatot, oszt halleluja. Az evés nem valami szükségszerű rossz.

Ahogy a szex sem csupán fajfenntartó ösztön-eszköz, hanem élvezeti forrás, úgy az evés sem a létfenntartásról szól kizárólag. Igen, tény, hogy ott van Ázsia, ahol elég kevés az elhízott ember, pedig a fő táplálék a rizs, ami ugye tömény szénhidrát. A legtöbb kövér ember természetesen az USA-ban és Európában, annak is a nyugati felén van. Nyilván ott a kapcsolat a kövérség és a magas(abb) életszínvonal között. 

Ami kihívás, az pont az, hogy a sokszínű kínálat, az ingergazdag gasztro-világ, és a rendelkezésre álló anyagi kapacitás mellett kialakítani azt az étrendet, ami gazdag, változatos, ízletes, és nem hizlal. Olcsó megoldás az ausztrál bennszülöttek táplálkozási szokásait előhozni. Éljen a monotónia, együnk magvakat örökké...naná, hogy nem hízik el senki. Jó, ha éhen nem hal...Szerintem a civilizált világhoz igenis hozzátartozik a sokszínűség, és a gazdag kínálat. Attól is olyan fejlett az adott közösség, amilyen.

Az evés, mint kapocs is működik, társadalmi szinten, hiszen megannyi szociális tevékenység hozzáköthető. Hány olyan terminológia létezik, hogy üzleti vacsora, vagy családi ebéd, vagy ötórai tea. Ezek mind sokminden mást is jelentenek a konkrét táplálékfelvételen kívül. Legfőképp az emberi kapcsolatok terén, nyilván. A mondás is azt tartja, hogy a jó üzlet fehér asztal mellett köttetik.

Mennyiségek és kalóriák

Többedszer ütközök bele olyan blogokba, olyan emebrekbe, akik komoly túlsúllyal élnek, szenvednek, erőnek erejével fogyókúráznak, diétáznak életre-halálra, és a neten, nyilvánossá tesznek részleteket az életükből. Olvasok olyanokat, hogy vacsira fél almát, meg ebédre egy szem körtét. vagy egy kis light yoghurt, pici zabpehellyel. Én ilyenkor mindig azon agyalgok, hogy hogy a túróba nem fogynak le ezek az emberek, amikor ilyen nevetséges adagokat esznek....? Vagy arról van szó, hogy nem a teljes étrendjét osztja meg a neten, vagy valami más indoka van.

Lássuk csak. Rövid távon hogyan is működik a dolog? Ott állok, mondjuk nyolcvan kilósan. Helyszínen elfogyasztok másfél kiló almát/dinnyét/sárgarépát....közvetlenül utána ráállok a mérlegre, egyértelműen 81,5 kilót fog mutatni. Ellenben ha húsz deka joghurtos milkát tolok be az arcomba (a legfinomabb csoki a világon....), akkor ugye 80,2 kilót. Ha rövid távon gondolkodom, akkor simán bedőlhetek a csoki felé, hiszen azzal sokkal jobban járok. Kevesebb súllyal növeltem a tömegem, és hát ugye, mennyivel finomabb a csoki, mint például a sárgarépa....??

Csakhogy nem szabad bedőlni a rövid távnak. Még akkor sem, ha kilószám toljuk be az arcunkba a sok gyümölcsöt, zöldséget, és ez ijesztő lehet. Saját tapasztalatból mondom, én csodálatosan le tudtam fogyni, és továbbra is tartom a súlyomat, és elképesztő, ijesztő mennyiségű ételeket eszem. Egy-egy alkalommal, amikor több kiló zöldséget vagy gyümölcsot megeszem, tényleg fullosan tele van hasam, de el kell hinni, hogy ezek az ételek többségében távoznak a testünkből. Nagy a víztartalmuk, azaz kevés a kalória-értékük, így pillanatok alatt távozik a szervezetből. Mellette gazdag vitamin és rostforrásként funkcionálnak. 

A rostok gyakorlatilag azok a szénhidrátoik, amiket a testünk nem tud megemészteni. Azért jó, mert egyrészt megdolgoztatja a szervezetünket, ezáltal az munkát végez, vagyis kalóriákat éget el, másrészt kitakarítja a bélflórát. Ellenben a két tábla csokoládé brutális mennyiségű cukrot tartalmaz, ami a szervezetben inzulintermelést indít meg. Olvastam egy nagyon jó hasonlatot...amikor sok édességet eszünk, úgy kell elképzelni az érrendszert, mint egy autópályát, ahol a sok cukor sok autót jelent, és óriási közlekedési dugót. A közlekedésrendészet (hormonrendszerünk) értesíti az embereit, akik kivonulnak (inzulin) és fogják a sok-sok autót, és elviszik az útból. Nincs idő arra, hogy hasznosítsák azokat, így keresni kell valami kézre eső lerakóhelyet, ahol megszabadulhatnak a sok felesleges kocsitól. Ez a lerakóhely nem más, mint a hájréteg körülöttünk. Ide hordja az inzulin a felesleges anyagot. Plasztikus hasonlat.

Egy biztos: tapasztalatom szerint brutális mennyiségű ételt lehet megenni egész nagy lelki nyugalommal anélkül, hogy félnünk kellene attól, hogy túl sok. A kalóriaértékekre nyugodtan támaszkodhatunk. 

A fenti képen 1 kilónyi kelbimbó látható, párolóedényben megpárolva, zsiradék nélkül természetesen, 10 deka light tejföl, és négy deka light cheddar, reszelve. Mindösszesen 552 kalória. Az arányok miatt lecsatoltam az órámat, és mellétettem, hogy érzékeltessem, mekkora hatalmas tál ételről van szó. Nem létezik, hogy ez a mennyiség nem lakatja jól az embert.

Kémia

Milyen fura, hogy vannak olyan ételek, amiket ha megkívánunk és elkezdünk enni, akkor egyenes arányban csökken az ét-vágyunk iránta a belőle elfogyasztott mennyiséggel, és van, amelyeknél nem. Mondok példát. Egy sonkás szendvics elfogyasztása után csökken a vágy a sonkás szendvics iránt. Máshogy fogalmazva 2-3-4-X darab sonkás szendvics elfogyasztása után megszűnik a vágy a sonkás szendvics iránt. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy jól lakunk. Pont.

Más ételeknél ez nem működik. Például jégkrém, sütemény, sósmogyi, chips...ezekből hiába eszem meg X darabot, utána is ugyanolyan kívánatosak. Emlékszem, volt, hogy degeszre ettem magam süteményből, és konkrétan nem tudtam többet enni...de 10 vagy 15 perc múlva, jártamban-keltem simán bekaptam egy-egy szelettel. Ahogy ürült a gyomorból, és fizikailag képes voltam enni megint olyat, ettem is, mert a vágy iránta nem múlt el, hiába ettem sokat belőle. Ugyanez igaz például a rántott húsra is. Vasárnap, ebéd. Mindenki jóllakik, én is ettem, amennyi belém fért. Majd miután befejeztük, elpakoltunk, és mondjuk feltettem egy kávét Mialatt lefőtt, simán bekaptam még egy szelettel. Valahogy eteti magát ez a fajta étel, hiába eszel belőle, akarja, hogy még egyél :)

De a natúr sonkás szendvics nem ilyen. Vagy a gyümölcs. Vagy a zöldségek. Azokból jól lehet lakni úgy, hogy elég belőle, és megszűnik az ét-vágy iránta. Vagy ez csak én velem van így vajon? Nem tudom. Ahogy azt sem, vajon van-e kapcsolat ott, hogy jellemzően az előbbi csoportba az egészségtelen, hízlaló ételek vannak, míg az utóbbiban az egészségesebbek. Nyilván van, persze hogy van.

Hiszen ott van az agy kémiája....serotonin, endorfin, dopamin, galanin, inzulin....soroljam? Csak néhány hormon, ami vezeti az érzékeink vonatát. Igen bonyolult neuro-endokrin rendszerrel működünk, amit az orvostudomány kóstolgat ugyan, de elég messze van attól, hogy 100%-ig értse és megértse a működését. Nemhogy irányítsa. Marad nekünk tehát a tüneti kezelés, meg a tapasztalat. 

Futás újra

Nem fogok futóblogba átcsapni. De ma reggel is elmentem a parkba futni. Meg akarom érteni, miért mondják, hogy a futás addiktív tevékenység lehet. Mi a fene lehet addiktív egy olyan dologban, amit magányosan végzel, amihez külön be kell öltözni spéci cipőbe/ruhába, amitől elfáradsz, izomlázad lesz,és a végén le kell tusolnod.? Csupa macera. Nekem még társul hozzá némi fejfájás is a végére, pedig csak két és fél kilométerről van szó, ráadásul kifejezett kocogó tempóban.

Namost a mérleg másik serpenyőjében azért van egysmás. Például hajnalban nincs senki a parkban, egyedül vagyok. Csend van, csak a varjak károgása hallatszik, meg a hattyak surrogása a tavon. Tiszta idill. Az ember magába tud szállni amíg fut, járhat az agya mindenfélén. Tudom, ez nem nagy cucc, csakhogy nekem van egy csomó kölyköm, és igenis értékelhető egy olyan félóra, amikor nem jön oda senki kérdezni valamit, vagy izélgatni valamiért :) Szóval ezek meg mind pozitív dolgok.

Szokják mondani, hogy az a családapa, aki imád horgászni, annak gond van a házasságával. Mert nem normális az, ha valaki a családja/házastársa mellől egy vasárnap azért húz el, hogy órákig üljön csöndben egy mozdulatlan horgászbot társaságában a vízparton, csöndesen sörözgetve. Egy jó kapcsolatban  partnerek minden szabadidejüket együtt töltik. A futás azért más, mert reggel, amikor felkelek, még mindenki alszik, sőt, amikor megjövök, még akkor is. :) Tehát a közösen eltöltött szabadidőnek abszolúte nem megy a rovására.

Továbbá van egyfajta kellemes érzés a futás után. Valamiféle elégedett, jóleső fáradtság. Azt mondják, fél óra futás képes annyi endorfint termelni, mint egy tábla csoki. Csak a csoki hatása villámgyorsan elmúlik, a futás meg kihat az egész napra. Egy biztos: azért az nem mindennapi, hogy ilyen csodás napfelkeltés fotót csináljak hazafelé a kocsiból....:)

Futás

Sokszor írtam már sokfélét a mozgásról. Leírtam, hogy nem vagyok a mozgás ellen, de ha extrém módon elhízott emberek lefogyasztásáról beszélünk, akkor annak annyi köze van pl. a futáshoz, mint krumplinak a hipertérhez. Mert ha valakinek van 50-60-70-80-90-XXX kiló súlyfeleslege, akkor nem tud annyit futni, hogy elérjen a zsírégetés szintjére.

Amikor kezdtem a blogomat, keresgéltem a neten ilyen nagyfogyásos írásokat, cikkeket, blogokat, de elvétve találtam csak. Belefutottam többször a magát "Dagadtköcsög" névvel illető fiatalember blogjába is, amit nagy élvezettel olvastam végig. Szimpatikus, humoros srác, érthető és élvezhető stílussal. Nem volt olyan nagyon elhízott, asszem olyan százhuszonkilóról indult. A blogja tulajdonképpen nem a fogyásról szól, hanem a futásról, gyakorlatilag életformájává tette a futást. Egy másik blogon, amit szintén gyakran olvasok (Málnapuding) olvastam, hogy valaki megkérdezi: "Hogyan lehet a mindennapi edzést beilleszteni az életedbe?" A frappáns válasz: "-Úgy, hogy az az életed"....Nos, én is így gondolom ezt.

Akinek van egy élete....család, munka, háztartás.....gyerekek, kutyák, autók....hitelek, számlák, kiadások...és az életét úgy alakította ki, hogy abban a mindennapi edzésnek, mozgásnak nincs helye, az képtelen lesz beilleszteni új elemként. Vagy ha képes rá, csak komoly kompromisszumok árán. A nagyfiamon is látom, aki ugyan még gimis, jövőre fog érettségizni....de komolyan atletizál, és most, hogy iskola mellett szünetekben és hétvégeken dolgozni kezdett, hát bizony sokszor megszenved, hogy beleférjen az életébe az iskola mellett a napi edzés, és a hétvégi munka is. Hogy a zenét már meg se említsem (gitározik, zongorázik) Vagy a friss jogsiját....már most gondot okoz neki, hogy kevés az idő. Pedig még itthon lakik, velünk, felesége, gyerekei nincsenek, háztartást sem kell vezetnie, továbbá számlákat sem kell fizetnie, vásárolnia sem kell, meg főznie sem....meg gyereket nevelni sem.

Mindig annak a szószólója voltam, hogy tudatosan kell élni, és tisztában kell lenni azzal, honnan jöttünk és hová megyünk. És mit vállalhatunk. Ennek tükrében szoktam hangoztatni, hogy a nagy súlyfelesleg leadásához nem kell a mozgással foglalkozni. Annyit nem fog tudni az elhízott ember mozogni, hogy szignifikáns hatása legyen, viszon nagy a veszélye annak, hogy feloldozza magát az étrendi korlátok alól, a mozgásra hivatkozva.

Viszont a súlytartás és a megváltozott életmód szintentartása már más tészta. Ott több dolog miatt is tendálhat a mozgás felé a mérleg nyelve. Először is a képesség ugye. 22-es béemivel más érzés futkorászni, vagy focizni a kölykökkel, mint 55-össel. Ez nyilván logikus. Másodszor egy kiegyensúlyozott étrendnél sokkal szignifikánsabb tud lenni egy bizonyos mennyiségű -mondjuk egy órai kocogással ledolgozott- kalória, mint egy kontrollálatlan étrendnél. Előbbinél a napi bevitel egy ötöde. Utóbbinál mennyi lehet? Egy huszada....?? De tökmindegy, egy 55-ös BMI-vel rendelkező ember nem tud egy órán át kocogni, ezt bizton állíthatom. Max 10 perc, de akkor már sanszos az infarktus. 

Mindezen dolgok tükrében rászántam magam, és tegnap vettem magamnak egy futócipőt. Hovatovább ma hajnalban kis feleségemmel kiautóztunk a közeli parkba, és legott futottunk két karikát a tó körül. Nem sok, 2400 méter. Különösebben nem fáradtunk el, de kifejezetten jól esett és jó érzés volt így indítani a napot. Nem mondom, hogy mindennap, de egy héten többször jó lenne így kezdeni a napot.

Sosem gondoltam volna magamról, hogy ezeket írom/mondom....de hát változunk, folyamatosan. És a jó pap is holtig tanul, hát még ha valaki nem is jó, meg nem is pap :D:D:D

Közvetett okság

Azon gondolkodtam ma, hogy a kövérség mennyire egyértelműen és exkluzíve okozata az anyagcsere-mérlegnek. Mert nyilván közvetlenül az az oka, hogy a bevitt energiamennyiség több, mint ami szükséges lenne, de ha kicsit mélyebbre megyünk, akkor kiderülhet, hogy mindig van a háttérben valami, ami meghúzódik a felszín alatt. Valami, ami okolható igazából az étkezési zavarért. 

Körülmények, pénz, egy fel nem dolgozott katasztrófa, egy megélt (vagy nem eléggé megélt) kudarc, egy rossz döntés következményei, gyengeség, egy vesztes helyzet, ahonnan nem látunk kiutat. Egy elfojtott vágy, egy reményvesztettség.....valami. 

Ha azt mondom, hogy a világ egy autóút, és a rajta száguldó kocsi az életünk, amiben benne ülünk a volánnál, akkor az, aki nem tud kontrollt alkalmazni a testén, az olyan, mintha nem ragadná meg a kormányt, csak ülne karba tett kézzel, és csak a vakszerencsén, a kanyarokon, a futóműven, a gumikon, meg a többi járművön múlna, hol köt ki és milyen állapotban. 

Amikor valaki kézbe veszi a kormányt, és elkezdi irányítani az "autóját"...akkor felül tud emelkedni azokon a béklyókon, amik addig felelősek voltak a kövérségéért, illetve azért, ami mögötte van.

Azt hiszem, talán ezért is olyan nehéz egy elhízott embernek lefogynia. Mert nemcsak az anyagcseréről van szó, hanem van más is, amit tudatalatt, vagy -felett, ösztönből vagy szándékkal, de rendbe kell tenni. Ha képes vagyok rá, akkor képes vagyok irányítani az életem, és meg lesz az az érzés, hogy része vagyok az egésznek, benne vagyok a játékban, a körforgásban, az élet véráramában. Nem pedig kisodródva, felborulva, összetörve az út szélén....a partvonalon...az enyészetre várva.

A csodakapszulák, meg a gyomorgyűrűk, meg a különféle gombák, kristályok, esszenciák, kapszulák, módszerek....ezek lófaszt nem érnek /pardon/....az EMBER nélkül, aki képes arra, hogy elmélyedjen magában, és a probléma gyökeréig hatoljon. Lehet, hogy nem ott kellene kezdeni, hogy mit eszünk, meg mennyit mozgunk. Lehet, hogy először "mindössze" csak az életünket kell(ene) rendbetenni...és lehet, hogy ez az oka annak, amiért olyan baromi nehéz.

 

Uff

A mai napon elindítottam egy másik publikus blogot. Nem igazit, mert nem szándékozom olyan szinten vezetni, mint ezt itt. Afféle statikus blog... tartalmaz pár információt, és helyet ad annak, aki kíváncsi arra, hogyan értem el azt, amit. Angol nyelven csináltam meg....elsősorban azért, mert angol nyelvterületen élek, másodsorban azért, mert az étrend összetevőinek sok lényeges része kifejezetten az angolszász területen szerezhető be. Persze az alma mindenhol alma, a sárgarépáról nem beszélve....de bizonyos kenyérfélék, vagy joghurtok jellemzően csak itt kaphatók. Az étrendben szerepelnek ezek a termékek, pontos megnevezéssel, és zsír/ch/kalória/protein értékekkel, így helyettesíteni is lehet őket más, hasonló termékekkel. Harmadsorban pedig azért, mert aki magyar nyelven olvas és ismer, az megtalál ezen a blogon.

Mindemellett itt is leírom, hogy elkészítettem két hétnyi étrendet, amit szívesen a rendelkezésére bocsájtok annak, aki kéri (feltéve hogy magánszemélyről van szó, aki fogyni szeretne). Az étrend tartalmazza a benne szereplő ételek rövid elkészítési útmutatóját, valamint beszerzési forrását is. Napi hat étkezés, átlagosan 1400-1500 kalória egy nap, betartva az ideálisnak mondott legfeljebb 30% zsír-55% ch, és legalább 15% fehérje arányokat. Alapvetően a gyümölcs-zöldség-hús vonalon haladva, sok fehérjével, és figyelve arra, hogy mennyiségileg minél többet ehessen a delikvens. Szerintem ez egy fontos szempont, amit viszont sokan nem vesznek figyelembe.

Célom ezzel nem más (továbbra sem), minthogy másoknak segítsek elindulni egy olyan úton, amit én végigjártam, és ami megszabadított a rettenetes súlyfeleslegemtől.

Életjel és tervek

Nagyon régóta nem írtam. Részben azért, mert elfoglalt voltam, és nem értem rá konkrétan, részben pedig azért, mert töröm a fejem valamin, ami kapcsolatos ezzel az egésszel. Arra gondoltam, hogy létrehozok egy nyilvános helyet az interneten, ahol nagyon tömören és lényegre törően, tényszerűen elmondanám, ki vagyok, és bárkinek, aki igényt tar rá, rendelkezésére bocsájtanám az én egyénileg kialakított (és bizonyítottan működő) diétám részleteit. 1-2 heti konkrét étrenddel, pontos számokkal, arányokkal, leírásokkal, receptekkel, és termék megnevezésekkel. Ezáltal másoknak konkrét iránymutatást ahatnék, és az első 1-2 hét étkezési modelljét is. 

Még a hogyanokkal gondban vagyok, de azt hiszem az anyag nagy része már össze van állítva. Tény, hogy macerás, és sokat kell vele dolgozni, viszont talán így el tudok jutni másokhoz is, akik meríthetnek a tapasztaltaimból....végtére is ez lenne a cél.

Ennyi

Furcsa megtapasztalni azt, ahogy azok az emberek, akik eddig kedvesek, érdeklődők, és előzékenyek voltak, hogy válnak velem szemben egyre ellenségesebbé, elutasítóbbá és rosszindulatúbbá. Furcsa és szar érzés. És mellette elgondolkodtat...tényleg ennyire szálka lennék mások szemében....? Elképzelhető, de simán továbblendülök ezen a dolgon. Ezeken az embereken. Közben továbbra is úgy gondolom, nem vagyok se hülye, se valami freak...most biztos hogy nem. Sokkal inkább lett volna indokolt, ha közel 200 kilósan akadnak efféle társadalmi problémáim, de érdekes módon akkor nem voltak. Sőt. Voltak olyan kövér ismerőseim, akik kifejezetten szerettek a társaságomban mutatkozni, ugyanis én még kövérebb voltam :)

Márpedig nem rám kéne haragudni. Az út, amin járok, jól látható. Nem titkos, de nem is könnyű. Ha valaki nem érzi magában az erőt, hogy lefogyjon, hogy le tudjon fogyni, akkor nem fog.

Igenis tudomásul kell venni, hogy ha fogyni akarok, akkor nem ehetek azokból az ételekből, amitől meghíztam. 

Hiába szeretem. Hiába nehéz megállni. Hiába kell adott esetben végignéznem, ahogy másvalaki az orrom előtt elfogyasztja. El kell dönteni, mit akarok, és tudomásul kell venni, hogy ez mindenkinek a maga harca, amit magának kell megvívni, és amit meg kell vívni magának. Lehet védekező mechanizmusként elfordulni azoktól, akiknek sikerült, és lehet tanulni nemcsak a másik kárából, hanem a másik sikeréből is. 

Konklúzió és kognitivitás

Régen nem írtam, pedig többször is lett volna kedvem hozzá, csak valahogy összesűrűsödtek a dolgok. Legutóbbi tapasztalataimból indított újabb étkezési kalandom sikeresen lezárult. Miután realizáltam, hogy képes vagyok napi 1700 kalóriával hízni, ami nem kifejezetten egészséges anyagcserére utal, gondoltam, bizonyítsuk be az ellenkezőjét...slőn, 1980 napi kalória mellett (heti átlag) kerek egy kilót fogytam az egy hét alatt. A különbség a két típusú hetem között egyértelműen az volt, hogy figyelembe vettem az általam előretolt irányelveket, jelesül hogy négy órával a lefekvés előtti időpont után nem ettem olyan ételt, ami megterhelő lenne az anyagcserének. Csak gyümölcsöt és nem szilárd készítményeket....joghurt, fromage. Továbbá figyeltem, hogy ideális legyen a zsír-ch-protein arány.

Napközbenre hagytam tehát a zsírosabb, nehezebb ételeket, úgymint kenyér, sajtkrém, sonka, mogyoróvaj, és társai. A mogyoróvajjal kapcsolatban rájöttem, milyen fontos összetevője a napi étrendemnek már...vagy a mogyoróvaj, vagy a csökkentett energiaértékű kemény sajt. Mindkettő rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy kalória, zsír és fehérjabomba anélkül, hogy jelentős szénhidrát lenne benne. Sokszor voltam úgy, hogy ott álltam az előre megtervezett napi étrendemmel, és szükségem lett volna 2-3-4-500 kalóriányi ételre, hogy meglegyen a megcélzott 2000 kalória, és vergődtem, mint a zacskóshal, mert hiába szendvics, hiába gyümölcs, hiába joghurt...ezekkel mind túlléptem volna a nap végére az 55%-nyi ch értéket. Ellenben 4-5 dekányi mogyoróvaj, a maga brutális kalóriaértékével ideális mértékben befolyásolta a nap végi százalékokat.

Van más is még, ami kikívánkozik belőlem. Amióta lefogytam, máshogy nézem a világot. Tényleg máshogy. A világot és az embereket is a világban. Megdöbbenek, mennyi túlsúlyos, elhízott, kövér ember van. Nagyon sok. Az is megdöbbent, amikor belegondolok, ez a sok kövér ember mennyi harcot vívhat meg önmagával és a világgal a túlsúlya miatt. Egy elhízott nem ember nem azért elhízott, mert el akart hízni. Ha pedig így van, és akarata ellenére hízott el, az azt jelenti, hogy képtelen uralkodni a testén, a cselekedetein. Hogy nincs nála az irányítás, a kontroll. Hogy sodródik. Minden egyes alkalommal, amikor szembesül a kövérségével, és én tudom, hogy a nap során kismillió ilyen szutuáció van, egyben szembesül a kudarccal is, és azzal is, hogy képtelen irányítani az életét. Micsoda frusztráció forrás ez! Micsoda meghasonlás, különösen ha valaki olyan pozícióban dolgozik, hogy irányítania kell. Ismerek olyan embert, aki egy 50 fős csapatot vezet (igen rosszul), teljes felelősséggel, és komoly munkával. Elhízva. Hogyan irányíthat egy bonyolult, összetett, sokváltozós rendszert, ha a mindössze egy emberből /saját magából/ álló rendszerrel nem bír? Ha a saját testét nem tudja kontrollálni? Ha egy hajót nem tudunk irányítani a vízen, akkor az kisodródik a partra. És nem halad semmerre. Hánykolódik, majd az enyészeté lesz. Hány kisiklott emberi élet írható a nem megfelelő táplálkozási szokások számlájára? És hány frusztrált vezető? Talán nem tévedek, ha azt mondom, kurva sok.

Konklúzió? Semmi új, csak a régi nóta....az ego szerepe...mindenkinek a kiindulópontja saját maga, a saját teste, a saját élete. Jó lenne ha minél több ember tudna ezen a téren rendet vágni. Egy magas életszínvonalú társadalomban, ahol én élek, különösen elgondolkodtat, amikor ilyen sok elhízott embert látok. Mert nyilván hogy nem mindenki uralja anyagilag a pályát, és mondjuk ki: az olcsóbb ételek az egészségtelenebb ételek. Általában. Tészta, krumpli, zsír, rizs....tipikusan  a szegényebbek eledele. Tudom, mert 20 évig csináltam, és pontosan tudom, hogy milyen hónapról hónapra megküzdeni a számlákkal, és mennyit kell matekozni, hogy elegendő étel kerüljön az asztalra. 10 emberre főztünk és vásároltunk, és bizony a legutolsó szempont lett volna, -ha egyáltalán- hogy az étel egészséges legyen, vagy fehérjedús...mert a legfontosabb szempont az volt, hogy elegendő mennyiség legyen. Ennyi. Az egészséges, kiegyensúlyozott étkezés bizony többe kerül. De ahol az emberek többsége megenegedhetné magának, hogy fordítson erre elég figyelmet, sajnos ott sem fordítanak...sőt.

Nem akarok én téríteni, Istenments....depláne nem ítélkezni, vagy okoskodni...csak egyszerűen arról van szó, hogy másképp látok, és másképp gondolkodom kicsit az utóbbi években.