Saturday, 7 January 2012

Pörkölt, nokedli, szaloncukor, és némi önmeghasonulás

Tegnap a gyerekek nokedlit rendeltek, pörkölttel. Lévén feleségem dolgozott egész nap, így én főztem. Nagy kedvenc nálunk, pedig az igazi húsimádók valószínűleg a szemüket forgatnák, ha meglátnák, hogy fullra kicsontozott, és zsírtalanított csirkemellfilékből készítjük...A nokedliszaggatást pediglen egy otthonról kihozott echte magyar szaggatóval szoktuk elvégezni.

Azért a történet, mert amikor a maradékat pakoltam el a drága ifjúság után, hirtelen elhatározással két villányit ettem az ételből. Namost ez még nem olyan súlyú történet, és jelen súlyom mellett egész nyugodtan ehettem volna egy rendes adagot is akár, csakhogy nekem elveim voltak/vannak....mit elvek, komplett elméletek...és pontosan tudom, hogy mit gondolok az étkezésről mint olyanról, mit irkálok ide a blogba is, és mi jár a fejemben ezzel kapcsolatosan.

Gondolok arra a vezérfonalra, amikor csak az íze miatt nem tartom érdemesnek az adott ételt megkóstolni, hiszen ha attól híztam el, akkor haragudni jogos rá, nem megkívánni. És ha az eredményt meg akarom tartani, szintén nem elhajlani kell, hiszen csak úgy lehet teljes a változás, ha...nemistudom....kiszeretünk ezekből az ételekből. Szóval hogy én ezt tényleg így gondolom. Csakhogy.

Csakhogy ott volt a Karácsony, amikor is ettem a beigliből, és ettem a zserbóból is. És íme a nokedli pörkölt téma, ebből is ettem két villányi kóstolót. Akkor hogy is van ez? Természetes, nyilvánvalóan az, hogy az ember kételkedik magában, és azzal sincs baj, hogy változunk, és nem gondolom, hogy tilos megváltoztatni a véleményünket bármiről. De vajon akkor hol az igazság? Én nem akarok hazudni magamnak (se), és igenis baromira érdekel, hogy ezzel kapcsolatban mi lenne a helyes, az élhető út. Az olyan kivitelezés, ami működőképes. Mennyire lehet tudatosan irányítani az ízlést? Lehet olyat, hogy tudatosan eldöntöm, hogy akkor én mostantól utálni fogom az édességeket? Működhet ez így?

Valószínűleg az okoskdás vége megint az lesz, hogy a kulcs a mérték....de nekem akkor sem teljesen kerek a kép. Ja, szaloncukor is érkezett otthonról. Ettem abból is. Konzumot. Kettőt. Természetesen megnéztem a zacskóján, hogy 369 kcal/100gramm, a két darab 24 gramm volt azt hiszem. De most nem erről van szó, hiszen a diétám számszaki részével semmi gond nincsen. Hanem a motivációval, a lelki hozzáállással. Emberek kemény és indokolt fogyókúrájuk során rendszeresen "bűnöznek", ami nagyon veszélyes, mert nem irányítva, kontrollal teszik a legtöbben, hanem valahogy úgy, hogy x időre felfüggesztik a fogyókúrát, és kontrollálatlanul elárasztják a szervezetüket a cukorral/zsírral/akármivel. Ezt a létező egyik legnagyobb hibának gondolom. De határozott elméletem van arról is, hogy minek megkóstolni a süteményt, hiszen úgysem ehetek belőle annyit, amennyit kívánok, akkor meg miért kínozzam magam? Ez így teljesen logus. Csakhogy ennek saját magam mondtam ellent az elmúlt napokban.  És nem tudom, hogy most ezt nem kellett volna, vagy nincs jelentősége.

A töprengésen kívül más úgysincs ezzel kapcsolatosan. Tény, hogy színesítik az emnber napi étrendjét az ilyen egy-egy bekapott falatkák. Az is mellette szól, hogy például a nokedli-pörköltnél kifejezetten jól esett érezni, hogy mit főztem. Nem lépett fel utána az az ordító éhség-akarat, hogy MÉÉÉG!...viszont a szaloncukornál de. A szaloncukornál konkrét fizikai mivoltában éreztem, hogy még akarnék enni....ezért kóvályog annyit a fejemben a cukor-függőség, mint téma.

Na most jól kiagyalogtam magam...megint :):)
                                                                                                                                                                                         

6 comments:

  1. Végigolvastam a blogod. Elmondhatom, nagyon tetszett. Sok-sok dologban magamra ismertem, ahogy olvastalak. Gratulálok ehhez a nagyszerű eredményhez, amit elértél. Azt gondolom, sok túlsúlyos embernek lenne jó, ha olvashatná a soraidat.

    ReplyDelete
  2. Kedves Vizicsibe,

    Nagyon köszönöm a kommentet, és a gratulációt :)

    ReplyDelete
  3. Na, most értem a végére. Meg kell mondjam, ha nem kommenteled Málnapuding blogját, sosem találok ide - nyilván, mert nem is keresnám :)- és egy élménnyel szegényebb lennék. Még egyszer gratulálok és remélem a jövőben is folytatod az írást. :)
    Mivel tudatosan nem mentettem el a recepteket, így 1 okom már van arra, hogy újból végogolvassam. Utána keresek erre másik okot, majd megint másikat.
    Nem utolsósorban pedig gratulálok a 6 gyerkőchöz! :)

    ReplyDelete
  4. Kedvesd Anonymous,

    Köszönöm a soraid, örülök, ha érdekesnek/hasznosnak találod a blogot. Köszönöm még egyszer a gratulációt is, igyekszem tovább folytatni természetesen. Gyere bátran, vagy ha adódik esetleg kérdés, ne habozz :)

    ReplyDelete
  5. Szia!
    Továbbra is lelkes olvasód vagyok :)
    A nokedli kapcsán két dolog jutott eszembe(nálunk is gyakori étel:), hátha hasznos valakinek:
    -az első az a szaggató, én szinte évenként cseréltem mert mindig berozsdásodott, aztán találtam egy tupperwareset(nem tudom ez reklámnak számít e) ami nagyon bevált, kicsit drágább, de nagyon megéri szerintem
    -a másik dolog, mikor a terhességem alatt CH diétán voltam, mondták, hogy csinálhatok magamnak durumlisztből úgy nokedlit, hogy fele liszt fele túró, és tojással vizzel normál nokedlitésztát keverek.
    Azóta is teszek a nokedlitésztába túrót, kevesebb szénhidrát és szerintünk finomabb is. (a tescoban biztos nálatok is lehet kapni QUARK-ot, az olyan mint a krémes túró, sütéshez is nagyon jó)
    Üdv.:
    KSz.

    ReplyDelete
  6. Köszi az ötletet, szerencsére a mi szaggatónk még nem rozsdál :) A túrós jól hangzik, ki fogjuk próbálni.

    ReplyDelete