Friday, 13 January 2012

Készen állsz a változásra....?

Pár napja nem írtam ide. Nincs mese, rohanós a világ, sosincs idő semmire sem, pláne nem annyi, amennyi köllene. Diétaügyben nagy változás nincsen, tartom ugyanazt az étrendet, amit eddig is, a megadott kalória-keretben sikerül benn maradnom, hol kicsit többet eszek, hol kicsit kevesebbet. A heti átlag megvan. Továbbra is úgy gondolom, kontroll kérdése az egész. Ha az ember ésszerűen tervezi az étrendjét, akkor nagy meglepetés nem érheti. Nemrég partiba voltunk hivatalosak, kedves ismerősünkhöz, az apropó a kisgyerekük születésnapja volt. 

Fogyásom alatt több olyan bloggertől olvastam, hogy hát vendégségben nem lehet tartani a diétát, meg nem lehet a házigazdát megbántani azzal, hogy visszautasítjuk ha kínál. Írtam én már erről, mégpedig azt, hogy dehogynem. Ha fontos magamnak az életem, a diétám, a céljaim, akkor mindezt előre kell tolni, és ha a vendéglátóm nem érti meg, akkor nem érti meg. Viszont másfelől is megközelíthető a történet, ha megkapaszkodunk a kontrollba. Én például tudtam, hogy lesz ez a parti, és sejtettem, hogy lesznek sütemények, kaja-pia, minden mi szem-szájnak ingere. 

Így két dolgot is tehettem felkészülés gyanánt: egyrészt nem nagyon ettem aznap semmit, hogy "helyet csináljak" a kalóriakeretemből. Másrészt figyeltem, hogy mit eszek. A mennyiségeket szemre meg lehet állapítani, és arányítva gyerekjáték volt kiszámolnom, hogy a maréknyi tiramisu, a vékony szelet torta, továbbá a 10 db apró pogácsa nagyjából 800 és 1000 kalória közötti értéket képviselt. A napi keretbe lazán beilleszthető. Az biztos, hogy sokkal jobb, mintha azt mondtam volna, hogy jó, akkor ma este a parti idejére felfüggesztem a diétámat, és számolatlanul befalok egy kosárnyi pogácsát, fél tepsinyi tiramisut, és négyszer repetázok a tortából, majd az egészet leöblítem néhány doboz Heinekennel.

Azt hiszem, a legfontosabb párhuzam, amit meg lehet húzni itt, hogy ha változni akarunk, változni kell. Úgy értem,ha külsőleg meg szeretnék változni, akkor belsőleg is meg kell, nemigaz? Csak akkor lehet eredményes a dolog, ha nem megerőszakolom magam, hanem megváltozom. Tény, hogy amíg fogyóztam (az étrendem arról szólt, hogy fogyjak), mehettünk akármilyen vendégségbe, kínálhattak bármivel, nem fogadtam el. Hiszen azzal, hogy bármilyen kis időre is, de "felfüggesztem" a diétát, önmagam számára is ugyanúgy válhatok komolytalanná, ahogy egyben hiteltelenné is. És természetesen ha az, akinél vendég vagyok, ismer, akkor vagy nem sértődik meg azon, hogy nem fogadom el a megkínált ételt, vagy neadj' isten rákészül. És készít egy gyümölcssalátát, vagy a sósmogyoró meg a csipsz mellé kitesz egy tányérnyi szőlőt is. Esetleg a csokiskexek mellé összedob egy mini sajttálat.

Szóval csűrhetem-csavarhatom, akkor is egy a vége: a változáshoz változni kell. Punktum. Aki nem tud, nem akar, vagy úgy érzi képtelen változni, annak el kell fogadnia azt, ami van.


5 comments:

  1. Többször is elolvastam. Minden szavával egyetértek. Amit írsz az úgy van, de qrva nagy akaraterő és elszántság kell ehhez, és tudni, azt, amit Te, hogy egy életre szól, hogy nincs visszatáncolás, kibújás. Ha valakiben ez nem tudatosul, ne vágjon bele. Én is elhatároztam már ezerszer...és úgy ahogy írod, mindig valami közbejön...de főleg az akaraterőm és elszántságom hiánya. Nagyon tanulságos post volt. Köszönöm

    ReplyDelete
  2. Kedves Vizicsibe!

    Én köszönöm. :)
    Igen, az akaraterő és az elszántság valóban kulcsfontosságú...ebben nem lehet okosságot mondani. Max biztatást. Én boldogan és lelkesen biztatok bárkit, hogy hajrá, mert ha egyszer sikerül a kívánt mederbe terelődni, akkor sokkal könnyebb ott maradni már. Aki nevelt gyereket már, az pontosan tudja, hányszor próbáljuk elmagyarázni nekik (és úgyis hiába :D:D:D), hogy mennyivel egyszerűbb megtartani a rendet, mint az ordenáré derékig érő kupinak nekiesni....ugye? :D:D

    ReplyDelete
  3. Szia!
    Olvaslak egy ideje, és bár én még "csak" -40kg-nál járok, meg más az ütemem is stb, de ezzel nagyon egyetértek. Én abszolút úgy vagyok vele, hogy ha ki is lengek (márpedig 14 hónapja csinálom, időnként kilengek), bekalkulálom az aznapi keretbe, vagy ha nem, akkor visszautasítom.
    cory

    ReplyDelete
  4. Szia Cory, gratulálok az eredményhez, csak így tovább :) Én is így gondolom, hogy kontrollálva kell elhajlani. Kitartást a továbbiakban is!

    ReplyDelete