Sunday, 1 January 2012

Gazdagpapi, avagy nem mindenki Churchill vagy Pavarotti

Sokszor beszéltem/írtam már arról a véleményemről, hogy a kövérség mögött általában van más is, jellemzően valami gond, valami probléma, nehézség, akadály....ami alapvetően meghatározza a kövér ember életét, és a kövérsége tulajdonképpen vagy ebből a problémából fakad, vagy annak valamiképpeni folyománya. Ebből aztán arra jutok időről időre, hogy aki kövérként sikeres tud lenni, ott valami nem stimmel. Általában. Mert persze vannak kivételek, hiszen ha valakinek olyan torka van, mint Pavarottinak, vagy olyan tehetsége, mint Churchill-nek, akkor az más fénybe tudja helyezni a dolgokat. Viszont ha a mindannpi szintre nézünk.....ahol léteznek sikeres emberek különböző területeken, akkor két részre osztható a dolog: vannak publikus sikerességek és vannak rejtett sikerességek.

Rejtett sikerességnek nevezném mondjuk a kutató biológust, akinek a hírnév vagy egy nevet jelent valamelyik tudományos folyóiratban megjelenő cikk alján, vagy egy szűk körben megtartott kongresszus pulpitusát. Maximum. De van a publikus sikeresség, amikor a sikeresség a többi emberhez kapcsolódva létezik. Például egy sikeres színész, vagy előadóművész. vagy egy sikeres sportoló. Vagy egy sikeres politikus. Ezeken a területeken nagyon fontos, hogy a többi ember és a hozzájuk való viszony határozza meg és táplálja a sikert.

Miért annyira nagy a különbség?

Nos, én nagyon sokáig voltam kövér. Nagyon kövér. Úgy gondolom, hogy leginkább elbújtam a világ elől. Az emberek elől. Az élet elől. Éltem a saját kis világomban. A szerető családommal, a házfalon belül lehetőleg. Miért bújtam el? Egyszerű. Azért, mert a súlyosan elhízott test, amit az ember nem rejthet el, mert képtelen rá, az hirdeti a kudarcot. Az én kudarcomat. Hisz egyértelmű, hogy a kövérség amellett, hogy taszító dolog, amellett egészségtelen és kényelmetlen is. Ezek teljesen egyértelmű dolgok, tények. Elvitatni ezeket értelmetlen. Namost én bemegyek kétszázkilósan egy hipermarketbe vásárolni, vagy egy mekdonálcba kajálni, akkor vastagon hirdetem magamról, hogy defektes vagyok. Defektes vagyok, hiszen a kudarcommal élek együtt, valamiért nem tudok felülkerekedni egy problémán, ami az életemre nyomja a bélyegét.

Ma egy mellettem parkoló kocsiban láttam egy családot. Iszonyatosan elhízott anyuka, két idősebb fiúval....minimum 180 kg/ fő, és max százhatvanas magasság. Szörnyű. Ma már ha ilyen kövér embert látok, mindig az jut eszembe, vajon mi lehet a baj? Mi lehet az életében az a valami, aminek következtében ennyire elhízott...? A saját életemet is szétboncoltam milliószor, de most nem erről akartam írni, hanem arról, hogy számomra egy kövér ember miért nem képviselheti hitelesen a publikus sikerességet.

Azért nem, mert nem tudom elhinni neki, hogy sikeres valami olyasmiben, ami szigorúan objektív megítélés alá esik ugyanúgy, mint a megjelenés. A megjelenés, a külső, a benyomáskeltés....létezik-e ennél objektívebb valami? Nem hinném. Ha valaki küzd önmagával, és rendre vesztésre áll (ergo nem tud felülkerekedni az elhízáson), az hogyan tudna hitelesen okosat mondani egy másik olyan témában, ami ugyanúgy az objektív emberi tényezőkre épít, mint a külső kérdése. Ilyen dolog például pont hogy a marketing. Az eladás.....Amikor eladok egy autót vagy egy biztosítási kötvényt.....vagy egy sampont, tök mindegy...Akkor kicsit magamat is eladom. Hiszen ha nem keltek bizalmat a megjelenésemmel, a stílusommal, akkor süthetem nemcsak a tájékozottságomat, a felkészültségemet, a tudásomat, de a terméket is, hiszen lehet bármelyik ötcsillagos, el sem jutunk odáig, hogy a közelébe kerüljünk.

Vajon ki vásárolna parfümöt egy büdös, fogatlan, retkes körmű hajléktalantól? Igen, tudom. Sántít ez is, ahogy mindegyik hasonlat. De a lényegre rátapint.

4 comments:

  1. Én azért különbséget tennék a max. 20 kg túlsúllyal rendelkező egyén és az 50+-szal kacsázó emberek között. Még a színészek között is simán találsz tehetséges és sikeres egyéneket (pl. Kállai Ferenc sosem volt atletikus), valamint pl. egy ügyvédnél sem érdekel senkit, hogy a talár alatt van némi extra tömeg és toka, talán még a 30 kg túlsúly is elnézett, ha nem bunkósággal, hanem "megfontolt erővel" párosul.

    Persze alapvetően abszolút egyetértek veled, és pl. a legnagyobb parám a kövér gyerek, úgyhogy már a kétévest úgy stírölöm, hogy "Jaj, hájasabb, mint a tesói voltak ebben a korban, jaj, mi lesz ebből".

    ReplyDelete
  2. Igazad van teljesen...tudod a képbe került egy gazdagmami nevű honlap, ahol az oldal tulajdonosa sikeres marketinges, könyveket ír, tanácsokat ad, és fórumokat szervez. Ezt a bejegyzést ő ihlette, mert megdöbbentem, amikor megláttam magát az embert az információk mögött. Eszembe jutott a hitelesség, mint olyan. Egyébként teljesen egyet értek azzal, amit írtál, köszönöm a kommentet.

    ReplyDelete
  3. hmmm... nekem mind tonnababy-nek "fájt" ez az írás, de... qv@ra igaz. Illetve... míg élőben nem találkozom a munka partnereimmel minden pöpec, elismernek adnak a véleményemre, szakmai s más területen is. Viszont, még ha évekig csak telefonon keresztül ismertük egymást sőt "barátok lettünk" az első vizuális találkozás után leplezték az elképedésüket az esetek többségében elhidegült a "kapcsolat".
    *tisztelet a maroknyi kivételnek!!!
    ...pedig a melómat pont úgy végzem, a hangom és hozzáálásom is ugyanaz de mégis... elítélnek.
    egészség-család-meló mindnek ellensége a hájrengeteg... tehát le-vele!!! :)

    ReplyDelete
  4. Strigadur, nem tudok erre mást mondani, hogy sajnos ilyen a szeláví...

    ReplyDelete