Könnyű és nehéz

Sosem könnyű elfogadni a másságot. Az emberben sokszor van valamiféle törekvés arra, hogy ne lógjon ki a sorból. Ambivalens a dolog, mert ugyanakkor a kitűnni vágyás is jelen van. Ettől olyan szép bonyolult az élet :) Meg persze ha valaki olyan agyalgó típus, mint amilyen én is volnék, akkor mindig talál magának valamit, ami mentén elgondolkodhat. Ez nem feltétlenül rossz dolog, csak sokszor fárasztó.

Szóval arra jutottam, hogy lefogyottnak maradni egyáltalán nem könnyű. Mert látom, látjuk, ahogy -nem írok neveket- a publicitásban élő emberek, akikre rálátunk, vagy ha van a környezetünkben olyan, akit ismerünk konkrétan, mennyien híznak vissza miután valamennyire lefogynak. A hírhedt jojó hatás...Pedig azt hinné az ember, hogy aki rivaldafényben van, az nyilván nem viccből tűnik ki az átlag masszából. Mert annyira tehetséges valamiben, annyira jó, annyira extra...így nyilván akaraterőben, stressztűrésben is erősebb, hiszen nyilván sokkal hangsúlyosabb személyisége van, mint egy átlagembernek. De nem. Rengetegen szedik vissza a súlyt magukra.

Én megfogadtam, hogy nem fogom. Namost nyilván nem a szándékon múlik, mert nem hinném, hogy bárki, aki már megszabadult egy komoly súlyfeleslegtől, nem akarná megtartani a komfortosabb súlyát...a kérdés inkább az, hogy miképp...Vesszőparipám a kontroll. A minden reggeli mérlegre állás. Vajon a sok híres ember is rááll a mérlegre minden reggel...? Vagy minden héten? Vagy minden hónapban? Én úgy gondolom, a napi mérlegelés azért jobb mint a heti, továbbá a heti mint a havi, mert hamarabb észbe lehet kapni. A napinál gyakorlatilag folyamatos a kontroll. Igaz, talán a heti optimálisabb, mert a napi mérlegelésnél számítani kell a hullámzásra, talán az túl sűrű.

Akárhogyis, az biztos, hogy egyfelől nekem könnyű, hiszen akkora túlsúlyt dobtam le magamról, hogy hatalmas mértékű pozitív változást éltem meg az életemben, és ez képes erőt adni ahhoz, hogy tartsam magam. És nehéz is, mert a jót könnyű megszokni, és az ember természetéből adódóan olyan, hogy hajlamos magától értetődővé venni olyan dolgokat, ami nem az. Aztán azért is nehéz, mert ami egyfelől pozitív, az másfelől nagy felelősség is...súly, ha képzavarral akarok élni. Súly, amit cipelek, csak nem olyan súly, amita mérleg megmutat.

Szóval visszatérve a közszereplőkre, ez a súly náluk sokszoros, ebben biztos vagyok. Talán ezért van, hogy könnyebben visszahíznak, mint a "normál" hétköznapi emberek. Persze az is lehet, hogy ebben nincs semmi különbség a celebek meg a nem celebek között, csak az előbbiek kint vannak a porondon, az utóbbiak meg nem.

A minap hosszan gondolkodtam arról, hogy miért olyan nehéz megtalálni másokat, akik lefogytak, és úgy maradtak. És arra jutottam, hogy talán azért, mert ha valaki gyökeresen, és sikerrel változtatott az életén, akkor mondhatjuk úgy is, hogy új életet kezdett. És a régit dobta. És nem kiváncsi rá. Szégyelli. nem beszél róla. Nem vállalja fel. Vannak példák, például a fitneszguru vagy az exformaegyes pasas...nemigen találni róluk kövér képet, pedig kövérek voltak állítólag mindketten.

Szóval egyfelől könnyű ez az egész, másfelől nehéz....

Egy nem bizonyított függőség elleni eszmei hadviselés momentumai

Általam elérhető média, ahol a fogyásról van szó, szinte kivétel nélkül mindig a mozgásra helyezi a hangsúlyt. Nem mintha nem tartanám fontosnak a mozgást, de....mint fogyókúra, szerintem cévágány. Miért? Azért, mert a mozgással elégett energiával kapcsolatban van kettő tény: egyik, hogy első körben a szervezetben elraktározódott szénhidrátot égeti el a test, és ha az a 4-600 kalória elfogy, akkor esik neki a zsírsejtekben tárolt zsírok égetésének. Ha az is elfogy, akkor jön hogy az izmokból éget. (Nem magamtól vagyok ilyen marha okos, olvastam több helyen is, hogy így van). Ebből a tényből az következik, hogy átlagosan 500 kalóriát le kell dolgozni a mozgás során ahhoz, hogy fogyás szempontjából értékelhető szakaszba érjünk. Namost ez a mennyiség kérem szépen nem kevés. Aki fogyni szeretne, depláne ha komoly túlsúllyal indul, mint például én...., akkor általában el sem jut idáig. Azaz fogyás szempontból értékelhetetlen a testedzése, viszont itt is van a másik tény: A szervezet megérzi az elveszített energiát, és kér helyette másikat. Nálam teljesen lekövethető volt ez a folyamat. Testedzés, mozgás egyenlő megnövekedett kalóriaigény.

Persze a test ingereire lehet nemet mondani, de szerintem ez csak megnehezíti a fogyást, és nem megkönnyíti. Sok alkalommal látom, hogy emberek a fő hangsúlyt egy fogyás megtervezésénél sokkal inkább helyezik a mozgásra, mint az étrendre. Vagy legalábbis egyenlő arányban indítják ezt a dolgot. Persze jellemzően itt sincs minden érdek nélkül, hiszen sok kinyilatkozás, szakmai vélemény, sikertörténet mögött azért fellelhető némi érdek is....anyagi vagy egyéb, tulajdonképpen mindegy.

Ugyanakkor vannak történetek, blogok viszont, ahol más is hasonló eredményre jut mint én jutottam. Hogy ti. egy fogyás tekintetében kb. 90 %-al az nyom a latba, hogy mit és mennyit eszel, és a maradék 10% az, hogy mit és mennyit mozogsz.

Hülye dolog, de egy kis számtan, semmi több. Ki lehet számolni, hogy mennyire így van. Sokan baromi rossz irányba mennek, mert lecsúsznak a gym-be, lötyögnek egy órácskát, vagy éppenséggel pár tízpercnyit sétálnak kicsit gyorsabban, és onnantól kezdve megengedőbb magával szemben, hiszen lemozoga. Ilyenkor meg kellene néznie mindenkinek, hogy pontosan mennyi kalóriát égetett el, és mennyit evett/ivott meg anap folyamán. Akkor kapna reális képet az egyenletről.

Személyes vélemény, de úgy látom, sokan rossz irányba mennek el ezzel. Mondjuk nyilván nem nehéz, hiszen ha van egy edzéstervem, és keményen küzdök mint egy állat, és hajtom magam, és iszom a különböző fehérjés cuccokat, akkor persze egyrészt látványos fejlődés indul meg a kondíció terén, másrészt kialakul egy új, egy másfajta közösségi létezés (a terem), és valahogy minden kicsit más fénybe kerül, és simán lecsúszik egy fagyi, vagy egy nehezebb/kalóriadúsabb étel. Ennek meglátásom szerint az a veszélye, hogy ez a fajta terembe járás is egy életmód. Vannak emberek, akik így élnek. És vannak, akik csak kúraszerűen kerülnek be a képbe, mert például le akarnak fogyni. Namost ha viszont vége szakad egyszer, akkor meg fog borulni az az egyensúly, amit addig kapott a test. tehát - még egyszer hangsúlyozom - személyes véleményem, hogy csak annak lenne szabad a fogyás projektjébe szervesen beépíteni a rendszeres terembejárós, edzésterves mozgást, aki úgy változtatja meg az életmódját, hogy annak mindig része lesz a terembe járás.

Amikor az ember életmódot, illetve étkezi szokásokat változtat, végiggondolja, mit miért, és hogyan. Én nem azért nem eszek abból az oreo kekszből, amit kipakolok egy tálba a srácaimnak, mert darabja hetven kalória. Hülyeség is lenne, hiszen ott van az az amerikai pali, aki kizárólag kalóriszámolással és össze vissza evéssel (édességek, junk food, stb...60%, maradék 40%) is nemcsakhogy lefogyott, de minden markere is javult. Szóval kalóriailag simán beleférne. Hanem azért nem eszem, mert nem vágyok arra, hogy az egy szem keksz elfogyasztása során a már már teljesen elfelejtett, cukros-kakaós-oreo íz szétáradjon a számban, felidézve azt az időt, amikor majd két mázsás voltam. Köszönöm, nem kell belőle. Rohadjon meg az oreo keksz ott ahol van. Valami ilyesmi gondolat van bennem, ha felmerül a kérdés.

És persze nemcsak az oreo kekszről van szó, ez csak egy példa. Sokkal inkább arról, hogy ha megváltozni akarok, akkor ne essek bele időről időre abba a csapdába, hogy újra meg újra visszarúgom magam egy olyan világba, ahonnan kitörni készülök. "Csak az íze miatt"...csak az íze miatt mi...?? Csak az íze miatt érezzem, hogy basszus, jaj de finom is volt..? De ha egyszer ez a világ úgy alakult nekem, hogy túlsúlyosként sokszor annyi zsírsejtem áll lesben figyelve az ételeket, amiket magamba tömök, mint másoknak....akkor mi sem egyszerűbb annál a kontrollnál, hogy én dönthetek arról, mit eszek meg és mit nem.

Fel lehet ezt fogni valamiféle áldozatként is, és nekem meggyőződésem, hogy itt sokkal inkább lelki dolgokról van szó, mint fizikairól. Nem az oreo keksz íze hiányzik. Hanem a sok cukros, lisztes, szénhidrátdús étel fogyasztása során kialakult függőség okozta mámor. Csakhogy ilyen nincs benne a konkrét édességben. Ugyanis ez a valami, ami után ácsingózna a szervezetem, ez bennem van. Valamiféle hamis illúzió, amit a függőségem....a volt függőségem alkot meg.

Lehet hogy túlcizelláltam. Nem ez lenne az első eset. De én valahogy így élem meg. Egyáltalán nincs bennem vágyakozás a szénhidrátdús kajákra. Csoki, süti, satöbbi....inkább valamiféle harag van bennem irántuk. Gyűlölöm őket. És a közeli, meg a távolabbi jövőben sem óhajtok úgy élni, hogy számolgassam a kalóriákat. Hanem úgy, hogy nyugodtan, az adott pillanat intuíciója szerint ehessek, annyit, amennyi jól esik, tudván azt, hogy az elfogyasztott étel egészséges és nem ártalmas.

Fogyás mint szimbólum

Mostanában sokszor gondolok arra, mennyiben változtatta meg a fogyásom az emberekhez való viszonyomat. Nyilvánvalóan mindenkinek folyamatosan változik a környezetéhez fűződő viszonya, csakhogy az embernek megvan az az illúziója, hogy ezt ő maga irányítja. Ami kicsit megrémiszt, az az, amikor érzem, most nem én irányítom a változást. Tehát kívülről jövő hatások nyomására alakulnak a dolgok úgy, ahogy alakulnak.

Ez a világ tele van álszentséggel. Meg hazugsággal. Meg önámítással. És most effektíve lényegtelen, hogy egy nagy fogyás kapcsán, vagy például egy (szenvedély-)betegségből való kigyógyulás, vagy egy megtérés, vagy bármi más olyan dolog kapcsán, ami alapszerkezeteiben változtatja meg az embert, szóval hogy amikor az életünkben részt vevő hazugságokkal, hamis illúziókkal, talmi erényekkel leszámolunk, akkor ez sokkal több annál, mint a folyamat kívülről is jól látható része. Mondjuk például hogy már nem dohányzom, vagy lefogytam, vagy visszanőtt a hajam, vagy józan vagyok mindig, vagy akármi.

Azért több, mert az által, hogy legyőztem a szörnyet, ami bennem élt, azáltal átmentem valamiféle katarzison, átértékeltem a világot magam körül, mintegy új attitűdöt felvéve róla magamban. És még naná, hogy ez megváltoztat mindent. A legkevesebb, hogy a környezetemet is. És ilyenkor mégis mi dübög az emberben...? Több minden. nyilván egyfajta közléskényszer is, ilyenkor az ember érthető módon szétkiabálná mindenkinek, hogy emberek halló!!! Aztán a közléskényszer mellett és által rögtön megjelenik a jehova-szindróma....hogy az ember mindenkit meg akar győzni arról, hogy változzon meg. Ezek mind-mind csak őscsíra jellegű gondolatszirmok, soha ki nem mondott, le nem írt, meg nem fogalmazódó érzések, sokszor még rendesen érezve sincsenek.....csak olyan megfoghatatlan valamik.

És az ember tisztában van azzal, hogy

1. A pék faszát nem érdekel senkit az én nyomorom vagy az én kudarcom, és a sikerem vagy az örömöm a sikerem felett sem.
2. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy saját maga rendelkezzen a dolgai felett, és nem szereti senki, ha más mondja meg, mi a frankó.
3. Nem én találtam fel a spanyolviaszt, és attól, mert én rendberaktam az életem egy részét, attól még nem leszek több vagy jobb vagy értékesebb más szemében - maximum a sajátoméban.

Egyet viszont bizonyosan érzek: A fogyás túlmutat önmaga tényén. Személyiségváltozást, attitűdváltást takar. Más lett a filozófiám. Más lettem én magam is. Szimbólum lett a fogyásom önmagam számára, szimbólum, ami most már mindig itt fog keringeni a fejemben, és arra sarkall, hogy mélyebbre ássak önmagamban. Szimbólum, mely képviseli az akaratot, a lehetőséget, és a sikert.

Kávé

Azt hiszem, semmilyen káros szenvedélyem nincs, de ha van valami, akkor az a kávé....mármint ami szenvedély, de hogy káros-e? Vitatott. Finoman is szólva az. Ez a nagy INTERNET is olyan, mint a magyar jogrendszer. Mindenre van példa (jogszabály) és mindennek az ellenkezőjére is. Úgyhogy az ember végül maga marad ítéletet hozni.

Akkor szoktam rá a a kávéra, mikor kábé húsz éves voltam, és vadul csaptam a szelet V-nek, a feleségemnek. Mikor náluk voltam, és a leendő anyósom kávéval kínált, akkor legott elfogadtam, mert egyrészt nem akartam megbántani azzal, hogy visszautasítom (jójó, akkor még húsz sem voltam..na), másrészt örültem, mert ezt egyértelműen annak a jelének véltem, hogy a család megkedvelt. A kérdésre, hogy hogyan iszom a kávét, megintcsak van indok, hogy miért mondtam azt, hogy feketén. Egyfelől, mert ez volt a legegyszerűbb, másrészt mert ha habozok, azzal elárultam volna, hogy valójában sehogysem iszom, tekintve hogy életemben nem is ittam még kávét :) Furcsa az emberi észjárás, ha törekedni akar valamire :)

Namost aki át mond, mondjon bét is, igaz? Úgyhogy megkaptam a keserű, fekete, erős kávémat, és én mosolyogva meg is iszogattam. Majd onnantól kezdve , mint afféle bennfentes V-ék családjában, részesévé váltam a család felnőtt tagjainak rituális reggeli kávézásának. Úgy éreztem, akkor befogadtak. Nem tévedtem egyébként.

Szóval a lényeg, hogy a mai napig cukor, tej, édeske, és egyéb elterelő összetevők nélkül iszom a kávét, de ma már szenvedélyesen, törekedve az általam elérhető legmagasabb minőségre. Ez momentán kimerül az errefelé kapható Illy típusú őrleményben, de vadul kísérletezem a különböző fajtákkal. Sajnos az a szerkezet, amit diszkréten kinéztünk magunknak, az még mindig majdnem négyezer amerikai dollár, szóval egy darabig biztosan marad a jó öreg 15 báros technika:) A lényeg, hogy én bizony megiszom a napi 5-6 kávét, igaz legalább nem espresso-t, hanem amolyan spéci verziójú hosszabb mint a lungo, kevesebb mint az americano típusút.

Egyik kedvenc helyemen olvastam, hogy fogyni vágyóknak kifejezetten javasolt a kávé...úgy értem a hagyományos, őrölt kávéból készített ital....és több helyen fellelhető, ahol a kávé vízhajtó hatását boncolgatják, gondolom ez szintén a fogyás mellett szól. Sokan isszák a kávét szenvedélyesen cukorral tejjel, ami sajnos a fogyás szempontjából gyakorlatilag aknamunka.

Hullámok, platók, tréning

Arra gondoltam, egyfajta tréningnek is fel lehetne fogni a minden reggel történő mérlegelést. Kiválóan megfigyelhető, milyen kiszámíthatóan reagál az ember az adott eredményre, de legfőképp az előjelre. Mert nyilván bár a statisztika lineáris fejlődést mutat, azért ugrabugrálnak oda vissza rendesen a dekák. Ami persze normális teljesen, csak egyáltalán nem mindegy az előjel.

És mitől tréning? Hááát....azért, mert az ember kénytelen - hiszen józan paraszti ésszel belátja, hogy az nem normális, amikor mondjuk van egy 10-20 dekás hízás az egyik napról a másikra, akkor az a napom konkrétan el van baltázva - végig gondolni, hogy a folyamat hogyan működik, hogy az emberi test tényleg egy bonyolult és összetett rendszer, és nem szabad lelkileg függővé válni a mérlegtől.

Pedig én pasi vagyok, tehát a ciklusok meg a holdfázis, meg a pré meg a post "traumák" elkerülnek. Szegény nőknél ez még bonyolultabb. De nálunk, pasiknál is azért van ám bioritmus, anyagcsere, satöbbi. Arról nem beszélve, hogy nemcsak minden nap pontosan ugyanakkor kellene méredzkedni, hanem minden nap pontosn ugyanakkor és ugyanazt enni, és mindennap pontosan ugyanakkor és ugyanazt csinálni....és ugyanúgy! Namost ugye mivel nem robotok vagyunk, hanem emberek, ezért ez nyilván egy hülyeség.

Marad tehát a tréning-tudat, és az, hogy a lelkirészét képesek legyünk úgy kezelni, hogy nem az adott értéket figyeljük, hanem az egész folyamatot. És tudatosítjuk, hogy az adott érték csupán adalék a pontos statisztikához.

Másik dolog, hogy olvastam arról, hogy létezik a plató effektus. Ez nagyjából az, amikor valaki egy diéta során ugyanannyi kalória mennyiséget visz be a szervezetébe, és ugyanannyit éget is el naponta, tehát folyamatosan hozza ugyanazt az életmódot, és fogy is szépen, aztán egyszercsak beáll, mint a háromnapos rakott krumpli. Minden ugyanúgy megy, de nyista fogyás. Azt mondják, a többség ezen a ponton adja fel az egész diétát, és ezért nem is nagyon forszírozzák a témát a különböző diétáról szóló cikkek, tanulmányok.

Namost az van, hogy én akkor vagy nagyon szerencsés vagyok, vagy csak simán freak, mert nálam ez is máshogy volt/van. Nekem ugyanis nem volt ilyen plató....eddig. Most akkor aggódnom kellene....? Nem tudom. Lehet, hogy azért nem, mert a napi kontroll miatt elkaptam időben, amikor észrevettem, hoyg kezdek megállni? februárban történt, hogy megállt a fogyás, és például akkor irtottam ki a sajtot az étrendemből. Lehet, hogy csak figyelni kell folyamatosan és akkor nincs plató...?

Olyan jó lenne másokkal értekezni, akik hasonló dolgokon vannak túl, mint én... bújom a netet, de nem könnyű.

Bűn és bűnhődés

Érdekes dolog ez a zsírsejtekkel. Több helyen olvastam róla, hogy a zsírsejtek nem tűnnek el, ha valaki lefogy, csak kiürülnek. És lesben állnak figyelve, amint adódik egy kis zsírocska, már le is csapnak rá, és raktározzák el izibe. Ennek azért van jelentősége, mert fényt derít arra, hogy miért kell tényleg élethosszig tartó életmódváltást végrehajtani annak, aki meg akarja tartani a fogyás utáni súlyát. Mert szemben azzal, aki nem volt kövér, és kevesebb zsírsejtje van, az exkövérnek ilyen szempontból is máshogy működik a teste.

Namost morálisan rendben is van a dolog. Ugye nem lehet büntetlenül packázni a testünkkel, ez világos. Az is világos, hogy árat kell fizetni. Érthető. Tudomásul kell venni, hogy aki egyszer olyan szinten megőrült, mint például én, és ekkora túlsúlyra sikerült szert tennie, abból sosem lesz olyan valaki, aki megteheti azt a luxust, hogy nagy ívben letojja, mit, mennyit és mikor eszik.

Itt van a feleségem példája, aki világéletében sportos, vékony, magas csaj volt....és Beni szülése után, ahogy abbahagyta a kosarazást, és megváltozott minden az életünkben....de fura ezt leírni...szóval felkapott jó pár kilót, így 2010 januárjában együtt kezdtük el az életmódváltást. Ő pikk-pakk ledobott harminc kilót, ma pontosan úgy néz ki, mint mikor megismerkedtünk...a hat gyerek ellenére teljesen olyan, mint egy kamasz kiscsaj :):):)...na és a lényeg: Mivel már elérte azt a súlyt, amit kitűzött maga elé, engedett a "gyeplőn", és - persze lényegesen diszkrétebb mennyiségben, mint az életmódváltásunk előtt, de - fogyaszt olyanokat, hogy péksütemény, hogy sültkrumpli, hogy pizza. És egyáltalán nem jönnek vissza rá a kilók, csodálatosan tartja már kábé fél éve....és én pontosan tudom, ha én ennék ilyen csúnya dolgokat, akkor bekerülnének a képbe a gonosz kis zsírsejtjeim, és vad raktározásba kezdenének....

Azt mondják, az alkoholisták, akik leszoktak, azok mindig alkoholisták maradnak, legfeljebb nem isznak többet a halálukig. Talán így van ez velünk, elhízottakkal is...ha egyszer azok voltunk, azok is maradunk életünk végéig, legfeljebb a halálunk napjáig se hízunk vissza :)

Az biztos, hogy az alkoholfüggőség sem múlik el nyomtalanul. Felnőtt koromig arról szólt az életem nagy része, hogy apám alkoholista, anyám meg vergődik. Ahelyett, hogy tovább lépett volna. Most bezzeg, hogy idősebbek már, most hogy a kettő darab gyerekük már rég felnőtt, saját családdal, önálló élettel....ráadásul többezer kilométer távolságban élve a szülőktől...most nem iszik a nyomorult. Amikor kisgyerekei voltak, ivott, mint a kefekötő. Faguriga legyek, ha értem, komolyan. Mindegy, a lényeg, hogy dacára az egyetemi végzettségnek, meg annak, hogy világklasszis muzsikus volt....olyan szinten el van hülyülve, hogy képes a banánt tárgyesetben "banántot"-nak mondani.....szóval a konklúzió:

Nem lehet büntetlenül tönkretenni a testünket.

Statisztika

Lehet, hogy kicsit túlzásba is viszem, mindenesetre elég sokat foglalkozom azzal, hogy dokumentáljak dolgokat. A saját fogyásommal sem volt ez másképp, illetve nem volt, hanem a mai napig nyilván tartom a napi/heti súlyomat, írom, hogy egy nap miből, mennyit és mikor eszem, és az mennyi kalória.

Mire jó mindez? Nekem sokat elárul, és hiszem, hogy ezeknek a számoknak az analizálása előrébb képes lökni az embert a változás rögös útján. Egyrészt mert lehet látni a kézzel fogható eredményeket, másrészt mert ha valamilyen trend változik, akkor látom rögtön, és csírájában tudom elkapni, harmadrészt a kontroll-tudatot (már ha van ilyen) erősíti a tény, hogy pontosan rálátok a folyamatokra. Mondok konkrét példákat.

Amikor a fogyás elindult, első körben a víz távozott a testemből, és hirtelen lettem kevesebb. Ezt követően a fogyás kissé lassabb ütemben folytatódott, de ez sokkal igazibb volt, hiszen itt már nem a víz indult meg, hanem valószínűleg a zsír. Sok apró lépés a mindennapokban nem látványos. De ha már régóta lépdelünk, akkor egy kimutatás vagy egy diagram sokat tud lendíteni az ember erején.

Eleinte egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy a kalóriákat számoljam. Minek? Tudtam a fő csapásirányt: szénhidrát, cukor, zsír kiirtva, a többi nem számít. Igenám, de tulajdonképpen az egészséges ételek is képviselnek energiát, úgy értem a krumpli, a rizs, a gabona....mind természetes dolog, de tömény szénhidrát is egyben. A banán, a szőlő, a körte....a kukorica, a zöldborsó...mind természetes, egészséges étel...de bizony magas cukortartalommal. A sajt is egészséges, ráadásul tele van jó kalciummal is....de tocsog a zsírban. Szóval az ember kénytelen rájönni, hogy ezek nélkül az elemek nélkül lehetetlen meglenni, úgyhogy át kell váltani praktikusabb üzemmódra, és finoman össze kell hangolni a mértéket a tartalommal. A mennyiséget a minőséggel.

A folyamatos kontroll nagyon pozitív tud lenni. Vannak persze technikák, amivel befolyásolni tudjuk a megjelenített eredményeket. Például ha úgy alkotom meg a diagramot, hogy a napi adatokat mutassa, ezt a képet kapom:



Gyönyörűen látszik, hogy bár a vonal trendje állandó, de vannak hullámok benne. Ha a diagramot a havi eredmények alapján állítom össze, a következő diagram látható:



Ugye mennyivel motiválóbb...?

Szóval most már tisztában vagyok azzal, hogy ha valaki például napi nyolcezer kalóriát fogyaszt el, akkor azzal is el tud kezdeni egy komoly fogyást, ha ezt lefelezi. Csak az a baj, hogy én úgy gondolom, nincs olyan orvos, vagy dietetikus (aztán lehet hogy csak én nem ismerek ilyet), aki tanácsolna egy napi négyezer kalóriás diétát bárkinek is. Pedig talán nagyobb eredményt lehetne elérni, minthogy az ember arcába vágják, hogy maga kövér, nem kellene annyit enni, és előírják az ötszáz kalóriás diétát. Ötszáz kalória...aha. Annak, aki nyolcezret is megeszik. Nem kell különösebb jóstehetségnek lenni, hogy előre lássuk, vajon fogja-e bírni?

Nálam is volt egy olyan pont, mikor a fogyás egyszercsak megállt, és realizálni tudtam a hülye diagramjaimból, hogy bizony eljött az ideje, amikor a sajttal le kell állnom, mert hiába egészséges, hiába jó kaja, akkor is olyan magas a kalóriaértéke, hogy ha tovább akarok fogyni, ki kell irtanom az étrendemből.

Nem tudom, mennyire lehet hinni a neten fent lévő különböző kalkulátoroknak, amik megmondják, hogy egy ember mennyi kalóriát éget el egy nap. Nem, kor, súly, tevékenység...ezekből kapunk meg egy számot. Én azért hiszem, hogy ez elég hangsúlyosan el tud tolódni szubjektív irányba. Mindenesetre ezév februárjától számolom a kalóirát, amit elfogyasztok egy nap, és (na persze) ezt is megjelenítem grafikonon...íme:



Tehát elmondható, hogy átlagosan 500 és 1500 kalória között adok enni a szervezetemnek. Mellette a súlyom még mindig csökken...gondolom valamikor ez a csökkenés meg fog majd állni, és beáll egy szintre.

Ételek - A snack food

A snack, ami magyarra fordítva olyasmi, minthogy falat, tízória, nasi...A lényege, hogy gyakran...rendszeresen fogyasztott étel, ami főétkezések között teszünk magunkévá. Jelentősége szerintem lényegesen nagyobb, mintsem azt gondolnánk.

Miért is. Egy ideje szokásommá (remélhetőleg nem rögeszmémmé :-) vált, hogy naplót vezetek arról, mikor, mit és mennyit eszem a nap folyamán. Természetesen kiszámolom azt is, ez mennyi kalória, mintegy kontrollálva a táplálkozásom, illetve a bevitt energiamennyiséget. :S Az így nyert adatokon aztán rendszerint hosszasan elmélázok, továbbá következtetéseket vonok le. Namost személyes megfigyelésem, hogy az emberek szinte több kalóriát visznek be a szervezetükbe a snack-el, mint a főétkezések alkalmával.

Szerintem ez azért fokozottan veszélyes, mert míg a főétkezéseknek általában megadjuk a módját, azaz esetleg másokkal együtt (család, barátok, kollégák) fogyasztjuk, vagy egy étteremben, vagy legalábbis asztalnál ülve, ezért sokkal inkább kontroll alatt vagyunk önmagunk és mások által is, és figyelünk magunkra. Hogyan, mennyit eszünk.....hogyismondjamcsak viselkedünk evés közben, ember módra. Ezzel szemben hanem főétkezésről van szó, hanem csipegetésről......uzsi, tízórai, eszegetés, bekapok valamit, rágcsa,.....ilyesmi kifejezésekre gondolok, akkor az általában társaság nélkül, valamilyen egyéb tevékenység mellett, észrevétlenül történik, amikoris a kontroll messze el tud kerülni minket embereket, és bizony felszínre törhet belőlünk az ösztönállat.

Miért is. Hát mert nincs aki figyeljen, még mi magunk sem, hiszen mikor is eszünk snack-et? Filmnézés közben, klasszikusan például. De akkor nem arra figyelünk, hogy mit, hogyan, mennyit, stb eszünk, hanem a film cselekményére figyelünk. Vagy a munkánkra, vagy a kocsira, ha vezetés közben majszolunk valamit, vagy a barátainkra, ha kerti partin vagyunk, vagy egy kellemes baráti beszélgetős estén, ahol a nappaliasztal roskadozik a sósmogyorótól, a csipsztől, a süteményektől, a csokis kekszektől, sorolhatnám. Tehát a figyelmünk kvázi elterelődik másfelé, és a kalóriapakolás monoton, gépies tevékenységgé válhat. Észrevétlenül.

Ráadásul ezek az étkek, mármint az olajos magvak, az aprósütemények, a csokoládéfalatkák....ezek a legkalóriadúsabb étkek, amik viszont egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az igazi éhséget csillapítani tudják. Mégis, az életünkből nem irthatjuk ki. Illetve ki lehet, de nem feltétlenül kell. Legalábbis én megoldottam a snack-kérdést, hiszen magam is szeretek tévénézés közben falatozgatni, nemkülönben baráti társaságban, kellemes csevegés közben rágcsálni, eszegetni.

Alma, körte felszeletelve, apró cikkekre vágva. Sárgarépa, megpucolva, kis hasábokra szelve. Dinnyekockák fapálcikákon. Mandarin és narancsgerezdek. Sovány sonkaszeletekbe tekert csemegeuborka (elismerem, ez nem annyira szokványos, viszont én nagyon szeretem. A csemege uborka apróbb szeme mindösszesen négy kalória, egy szelet vékony színsonka sem több tizennégynél....). Ananászkockák, eper. Ha tévéelébeülős snack kell, akkor kiválóan alkalmasak erre bizonyos cégek által forgalmazott csökkentett kalóriaértékű gyümölcsjoghurtok (értem ezalatt az 50kcal/100g körüli termékeket), ezeket külön fejezetben szeretném majd tárgyalni....

Egy kicsit tovább haladva az energiadúsabb, de még mindig egészséges ételek mesgyéjén, folytatom a sort a különböző sajtkockákkal, amiket össze lehet bolondítani magtalan nagyszemű szőlővel, egy-egy szemet egy kockányi sajttal összefogva/tűzve. A francia ementáli és a vörös othello párosítás az egyik nagy kedvencem....körte darabok, banánszeletek, és tulajdonképpen bármilyen gyümölcs vagy zöldség, amit az ember jóízűen megeszik.

Namost nyilván ez nem újdonság. Mármint hogy a gyümölcs, a zöldség, esetleg a sajt és a sovány sonka jobb, mint a mogyi, a ropi, a csoki, a csipsz. De a lényeg, hogy ezek kiválóan működő dolgok. A szervezetnek sokszor mindegy is, mit eszünk....a mechanizmus a lényeg, a mozdulatsor, a falatozgatás a tévé előtt....ami nem kell, hogy mumus legyen, de ami pedig ha nem figyelünk oda, bizony mumus tud lenni. Simán előfordul, hogy egy este valaki el "snackel" annyi kalóriát, amennyit egész nap megevett. Az pedig teljesen felesleges teher a testünknek.

Ételek - A junk food

Már írtam a gyorséttermekről ezen a blogon.Most írok kicsit a junk-kajáról. Ez is terméke a mai rohanó világnak, egy olyan dolog, amit a társadalom, illetve az általa támasztott igény hozott létre. Nemhiszek a fehérben és a feketében, szóval ezt sem fogom elítélni vagy felmenteni magamban. Egyszerűen csak úgy gondolom, kezelni kell, a helyén. Az, hogy egy ember mikor, mit és mennyit eszik, kizárólag a saját döntése. Így tehát gyáva és jellemtelen dolog mást hibáztatni a saját döntéseink csúnya következményeiért.

Mi tehát a junk kaja? A hivatalos verzió két csoportot különböztet meg:

1: Olyan ételek, melyek nagy mértékben tartalmaznak üres kalóriát, azaz feleslegesen növelik a bevitt kalóriaértéket

2: Olyan gyakran vagy rendszeresen fogyasztott ételek, amelyek nagy mértékben tartalmaznak egészségtelen összetevőket...só, telített zsírok, szénhidrát, cukor....és kevés egészséges összetevőjük van, úgy mint gyümölcs, zöldség, rostok.

Nevesítsünk: hamburger, pizza, sült krumpli, csipsz, cukorka, keksz, sütemény.

Ezekbe a csoportokba én elég sok élelmiszert sorolok be. Elsősorban azt tekintem üres kalóriának, ami ugyan sok energiát tartalmaz, mégsem képes arra, hogy jól lakjak tőle. Vegyünk egy példát. 10 deka sajt jellemzően 350 kalória. Egy kiló alma ugyanennyi. Ha éhes vagyok, tíz deka sajttól nem lakok jól, ellenben egy kiló almától pukkadásig tele leszek. Kalóriaértékben ugyanannyit adtam a testemnek, sőt. Az almában zsiradék szinte nulla, cukor csak természetes fruktóz van, rostok vitaminok, víz bőségesen. Ellenben a sajtnak 30-40 százaléka zsír. Szóval az almához képest nekem a sajt például üres kalória.

De nem ez a jellemző. Az igazi üres kalória például a csipsz vagy a mogyoró. Észrevétlenül képes bárki elrágcsálni 20 deka sós mogyit mondjuk egy tévéfilm nézése közben....és kevesen gondolnak bele, hogy az ezer kalória. Annyi, mint mondjuk három sajtburger. Vagy 10 tojásból, 10deka sonkából készült rántotta. De a három sajtburgertől, vagy a rántottától enyhén szólva is jól lehet lakni, a mogyoró meg simán elcsúszik két étkezés között. Én ezt gondolom igazi üres kalóriának.

Összességében véve úgy vélem, ezek nem tiltott dolgok, csak nem szabad rendszeresen ilyeneket enni. Fontos a mérték, és még fontosabb a kontroll.

Ösztön

Megdöbbentő, ha belegondolok, milyen szerepet tölt be életünkben az evés. A létfenntartás két alapvető eszköze közül az egyik. Létfenntartás, tehát elemi ösztön, ami sokkal mélyebben bennünk gyökeredzik, semmint azt gondolnánk első körben.

Nyilvánvalóan szembemenni egy ilyen ösztönös dologgal nem könnyű. Sőt, merem állítani nem is lehet. Élet ellen való dolog lenne. Pont ezért kell a hogyanra koncentrálni. De ha továbbnézem, és a mai fogyasztói társadalmat veszem górcső alá, megkísérelve az objektivitást (ami nem lehetséges persze teljes mértékben), akkor is mit látok? Bekapcsolom a tévét, kimegyek az utcára, vagy csak kinézek az ablakon. Ömlenek rám a reklámok, némelyik direkt, némelyik kevésbe direkt módon sarkall az evésre.

Mi motivál egy embert? Születésünk pillanatában megkezdődik a dolog, hiszen az egyik legfontosabb adat egy baba megszületésénél rögtön a súlya. Aztán következik szintén egy kardinális kérdés: mennyit szopik a baba, hogy fejlődik, hogyan gyarapszik? Szintén az evés körül forgunk. Később is a gyarapodásról szól minden, csak az étel lassan átfolyik a pénz fogalmába, mert a gyarapodás aztán már azt jelenti, hogy minél zsírosabb állásunk legyen, minél nagyobb házunk, kocsink, satöbbi....ha úgy vesszük, minden visszavezethető a legalapvetőbb elemi ösztönökre. A fajfenntartáshoz két dolog kell: enni és szaporodni. A mai világban pénzzel és szexszel szinte mindent el tudunk érni. A pénz-gyarapodás-növekedés-hatalom vonal lenne az, ami az evéshez kapcsolható.

Ha innen indulok ki, érthető, miért olyan nehéz szembe menni ezzel. Lehet, hogy elsőre nem tűnik olyan bonyolultnak. "Ne egyél annyit, vazze...mit nem lehet ezen felfogni?" Viszont akik általában így beszélnek, azoknak valószínűleg sosem volt súlyproblémájuk. Ők vannak kevesebben, viszont ők sokszor szeretik osztani az észt. Pedig az evésnek vannak mélyebb aspektusai is.

Nagyszerű tanulmány akadt a kezembe egy pszichiátertől, aki kövér nőket fogyasztott le úgy, hogy egyáltalán nem volt lényeges, hogyan táplálkoznak. Megdöbbentő volt olvasni, hogy a nők társadalmi helyzete mennyire befolyásolhatja a külsejüket. Volt, aki kompenzált, mert a férje elhanyagolta, és a szeretetet, amit nem kapott meg mástól, adta meg magának a kényeztető lakomákkal/édességekkel.....volt akit szakmailag nem vettek komolyan a férfi kollégái, amíg nem lett tekintélyesebb súlyú....mert egy sikeres vékony nő mindig Micike lesz, ellenben egy sikeres nagy darab nő rögtön nehézbombázó....alá tudom támasztani, személyes tapasztalatom alapján. Tényleg így van. A hölgyek kövérsége nagyon sokszor tér el az urakétól. Mások az okok, mások a társadalomban elfoglalt helyzetek, és mások a lehetséges megoldások. Egy dolog azonban biztos: az ösztön mindenkiben munkál, és sokszor hívja a szervezet segítségül a vélt vagy valós élethelyetek kezelése céljából.

Ételek - A hús

A hús, ami nálunk egyetlenegy féle szokott lenni: csirkemell. Nincs semmi különös indoka, azt szeretjük. Sovány, bár én elég elvetemült módon a filét is tovább filézem, és minden gyanús fehéret lenyesek róla, az inakat is kivágom, meg az ereket is. Így is van, hogy küzdök a gyomrommal, és mire végzek az előkészítéssel, kicsit megundorodok tőle.

A csirkemellet szokták emlegetni, mint a leglájtosabb húsfélét, és általában elmondható, hogy kicsit afféle antihús is, mert az igazán nagy húsimádók nem tekintik komoly tápláléknak. Mondjuk a sertéskaraj vagy a marha hátszín mellett. A mi családunk viszont szemrebbenés nélkül képes olyan elvetemült dolgokra, hogy a brassói aprópecsenyétől kezdve a Dubarry érméken keresztül a rizseshúsig csirkemellből készítjük el az ételeket. És nagyon finomak általában.

Csirkemellből is van jobb meg rosszabb. A legjobb nyilván a fiatal, izmos csirke melle, aki mozgott is életében, nemcsak halliszten nevelt, ketrecben tartott hibrid zombi, akinek csórónak tömény stresszhormon van a vérében, meg zsír a szöveteiben :-( Nálunk a rántott husi is csirkemellből készül. A gyerekek nagy kedvence, tipikusan vasárnapi ebéd. Hovatovább a vasárnapi feelinghez hozzátartozik a rotyogó rántott hús illata.

Megjegyzem, sosem tudtam átérezni azokat a családokat, akik utáltak a konyhában főzni, mert "büdös lesz tőle a lakás". Miért büdös az étel illata? Az otthonhoz tartozik a kellemes étel illata, ami belengi a lakást, hogy lehet az bűznek nevezni...nem értem. Na mindegy, tovább is lendülök.

A rántot husit én is nagyon szeretem, azonban a panírozás során a fehér liszt, továbbá a tetemes mennyiségű zsemlemorzsa jelentős mértékben meghatározza a rántott hús kalóriaértékét. És egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen a kenyérmorzsa tulajdonképpen kenyér, ráadásul általában fehér lisztből készült pékáruból készül, szóval a létező legszénhidrátdúsabb. Amikor ez a menü itthon, én úgy szoktam csinálni, hogy néhány szelet húst félreteszek magamnak, és enyhén megintve borssal, a "hájtek" serpenyőmben alaposan megpirongatom. Ha végeztem vele az ebédnél, előfordul, hogy elfogyasztok egy szelet rántott húst is, de nyilván az nem ugyanaz, mintha csak olyat ennék. Akár a duplája is lehet egy elfogyasztott ebéd kalória szempontjából, ha nem törődünk a részletekkel. Mondjuk panírozott rántott hús, krumplipürével, rizzsel, tartár mártással kontra natúr megsütött csirkemell, párolt kelbimbóval, sárgarépával és csemege uborkával. Mindkettő verzióval jól lehet lakni.

Túl a frissen sülteken, gyakran készítem el a csirkemellet úgy, hogy jénai aljára fektetem a filé szeleteket, teszek rá valamit (mustár, kis tejföl, fűszerek kevés sajt / pirított gomba, apróra vágott csemegehagyma / egész apróra vágott kaliforniai paprika, csemegehagyma, koktélparadicsomok félbe vágva, kevés mozzarellával meghintve /stb), és egy óra alatt megsütöm a légkeveréses sütőben. Köretnek lehet váltogatni a zsírmentesen párolt zöldséget a hideg zöldsalátával, amibe általában én teszek jégsalátát, koktélparadicsomot, paprikát, kígyóuborkát, hónapos retket, csemegehagymát. Teljes értékű, komoly főételek mind, kifejezetten visszafogott kalóriaértékkel.

Üdítő színfolt lehet, ha gyümölccsel variáljuk a csirkemell elkészítését. Lehet például hawaii módra, ananász-szeletekkel és sovány serétssonkával, kevés mozzarellával megsütni, vagy az egyik nagy kedvencem, amikor kevés olajon nagyobb serpenyőben a hús mindkét oldalát átsütjük, és mikor kivesszük belőle a hússzeleteket, akkor a visszamaradt serpenyőbe borítunk meghámozott és durvára felkockázott alma-, körte- és banándarabokat. Rövid időn belül megpirulnak a gyümölcsök, óvatosan faspatulával néha megforgatjuk, hogy egyenletesen átmelegedjenek, majd a hús mellé köretként tálaljuk. Kicsit avantgarde, érdemes kipróbálni. Banánból nem szabad túl sokat rakni bele, mert annak magas a kalóriaértéke, viszont a zöldséges-sajtos verzóban a sajt dobja meg kissé ezt a témát, így annál a sajttal kell óvatosan bánni.

Ha már gyümölcs, olyat is szoktam készíteni, a már említett jénai tálas módszerrel, hogy a csirkemellszeletek és a mozzarella közé almakockákat rakok, amit előtte meghámozva, kisebb kockákra vágva, és gazdagon megszórva őrölt fahéjjal a párolóedénybe minimum egy órán át puhára párolok. Igy szintén valamelyest formabontó ízvilágot kapok az édes fahéjas almával és a fűszeres, sós-borsos csirkemellel, amit kiválóan összeköt a mozzarella sajt a tetején. Nem állítom, hogy ezek mindenki számára kellemes kombinációk lehetnek, de nekem mindenesetre tényleg üdítő színfolt volt a sok egyforma étel után.

Feleségem specialitása az aszalt gyümölccsel töltött csirkemell, nem lehet elmenni mellette. A csirkemelleket a szokásos módon nem felszeletelni kell, hanem zsebet vágva rajtuk megtömni a töltelékkel, és lassan, tepsiben, fólia alatt megsütni. Akár aszalt gyümölccsel, akár gombával, akár sonkával-sajttal friss petrezselyemmel, fejedelmi fogás az asztalon.

Ételek - A zsír

Régebben gyakran használtunk margarint. Mert olcsó. Szar ügy, de ez az igazság. Nem lehet kikerülni a pénzt, ha egyszer abból élünk. A vaj baromi drága, a margarin tizedannyiba sem kerül. Aztán szerencsére anyagilag jobb helyzetbe kerültünk, és megengedhettük magunknak azt, hogy egyszer s mindenkorra kiirtsuk ezt a szert az életünkből. A neten sokat utánaolvastam....és mit mondjak, elég elkeserítő a kép.

Jó író a fióknak ír? Lehet. Nem tudom, kinek, minek írom ezt a blogot. Érzem...pontosabban érzek valamit, de tudni nem tudom. Ami biztos, hogy azt semmiképp nem szeretném, hogy okoskodjak itt olyan dolgokról, amit mások milliószor, sokkal jobban, hitelesebben és korábban leírtak/elmondtak/megmagyaráztak már. Mire van a net, nemigaz? Amiről inkább szólnia kell ennek a blognak az inkább a dolgoknak a személyes része, amit rajtam kívül más nem tudhat, hiszen én vagyok az, aki megéli. Személy szerint én pedig tele vagyok jószándékkal...akarattal, hittel. Szóval a lényeg, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nem én találtam fel a spanyolviaszt, és nem is én fújtam a passzátszelet hozzá.

Szóval elég az hozzá, hogy a margarin minden jel szerint nem élelmiszer, inkább műanyag, és ha valaki utánanéz a gyártási folyamatának, akkor nagyot fog csodálkozni, hogyan készül. Tehát vaj, ha már mindenképpen kell szilárd zsiradék. Valaha a zöldségeket vajon pároltam meg, aztán rájöttem, hogy sima vízben is meg lehet főzni, így lényegesen kalóriaszegényebb lesz az étel. Később áttértem a párolóedény használatára. Gyors, kényelmes, pontos.

Az olajokról: Természetesen mint minden családban, nálunk is aVénusz olaj volt a befutó, anyámék afféle városi emberekként a sertészsírt nemigen használták semmire sem. Egyszer még nagyon régen Csepelen éltünk, albérletben, és a sarki Jééé diszkontban akciós volt a sertészsír. Nagyon. Asszem negyven forint volt téglája. Vettünk tíz téglát, és kísérletképpen abban csináltuk a vasárnapi rántott husit, például. Abban sütöttük ki. Finom volt egyébként, valahogy más volt az íze. Teltebb, nehezebb...zamatosabb. Aztán egyszer a keresztkomáméknál voltunk ebédelni Szentendrén...túrós palacsinta volt a desszert. Láttam, hogy a palacsinták alá zsírt csap oda. Rákérdeztem, azt mondta viccelsz? Palacsintát? Csakis zsírral ! :D:D (Szakképzett szakács a pasas)

Na szóval később, mikor kitaláltam, hogy ugyan számoljuk már meg a kalóriákat, amiket megeszek...megnéztem az olaj 100 grammonkénti kalóriaértékét. Hát dobtam egy hátast. Majdnem ezer. Ez még hagyján, de ugyan mennyi kerül mondjuk egy egészséges tojásrántotta alá? Elhanyagolható, igaz? Hát nem. Lemértem digitális mérleggel, és elképesztő, mert 7 grammnyit nyomott az a mennyiség, amit épp hogy csak alákentem. 7 gramm. 63 kalória. Teljesen feleslegesen. Vagyok eléggé elvetemült, hogy szert tettem egy igen drága, viszont high-tech serpenyőre, amiben olaj nélkül csodálatos omlettet lehet sütni. Így kispóroltam magamnak ezt a 63 kalóriát, ami egyébként egy közepes tojás energiaértéke.

Nagy csalódás volt viszont az olajspray. Volt itthon olíva is, meg napraforgó is. Milyen kényelmes, az ember aláspriccel egy pöttynyit a csirkemellnek, és nincs vele gond. Kerestem a palackokon a kalóriaértéket, majd csak úgy merő érdeklődésből elolvastam, mit tartalmaz. Hát lássak csodát, 20% volt benne az olaj! A többi szójakivonat meg műanyagok. Vicc. Kukában landolt az összes. Elképesztő, mennyire tényleg oda kell figyelni, mit használ az ember.

Összességében véve leszűrtem magamnak azt a következtetést, hogy az olajjal és egyéb zsiradékokkal nagyon csínján kell bánni, mert baromi magas kalóriaértékük van, és egyáltalán nem mindegy. Mint tudjuk az ördög pont az ilyen kis részletekben képes megbújni. nem szabad beleesni abba a csapdába, hogy hja kérem gyümölcsöt, gabonát, zöldséget lehet enni, hiszen egészséges, tápláló és nem hizlal. Tehát a pörkölt sózott földimogyoró, a főttrizs és a krumplipüré...az mind jó. nem igaz. A sósmogyinak gigakalóriaértéke van, a rizs tömény szénhidrát, a krumplit meg szintén nem kell részletezni.

Ételek - A halak

Amikor elkezdtem az egészet, biztos voltam abban, hogy csak úgy lehet eredményes a módszer, ha a cukor-zsír-szénhidrát összetevőket minél inkább kiszorítom az étrendemeből. Ekkor még egyáltalán nem foglalkoztam a kalóriák számlálásával. Tudtam, hogy a halak, a csirkemell, a zöldségek oké. Minden más bizonytalan.

Kezdem a halakkal. Utálom a halakat, és általában minden vízben élő ennivalót. Rákok, polipok, medúzák, krokodilbálnák, vízicsikók, kagylók, csigák, planktonok, satöbbi. Egy kivétel van: a panírozott halrudak, ami viszont a rajtalévő panír miatt ekkor még nem jöhetett szóba. Alaposan körbenézve a kínálatból három olyan halfélét találtam, amiről úgy véltem képes leszek elfogyasztani: a füstölt makréla, a lazac és a pisztráng. Vákuumcsomagoltan, beízesítve, konyhakészen, természetesen. Annak ellenére, hogy ezek a készítmények fogyasztásra alkalmas állapotban hevertek a polcon, én azért megsütöttem őket. Vagy serpenyőben, kevés olajon, vagy sütőben. Valahogy az volt a tapasztalatom, hogy jól átsütve, (magyarul szénné égetve:-) kellemesebb lesz elfogyasztani őket.

A lazacról kiderült (persze csak miután végérvényesen megundorodtam tőle), hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyfokú szakértelemmel szabad hőkezelni, ellenkező esetben kifejezetten ürülékszagú és -ízű (?) lesz. A makréla egész ehető volt, igaz, kőkeményre sütve ettem....a pisztráng meg a serpenyőben a pirítás hatására atomjaira hullott, de a gyerekeim odavoltak a "halcsipsz"-ért.

Köretnek általában kelbimbót vagy sárgarépát, vagy karfiolt fogyasztottam hozzá, párolva. Mondjuk két szelet makrélafiléhez olyan 40 deka kelbimbót. Ezt főétkezésnek tekintettem, és általában koraeste fogyasztottam el. Előfordult, hogy hideg zöldsalátát készítettem köretnek hozzá, azt, amit gyakorlatilag később is mindenféle étel mellé rendszeresítettem.

Első kör

Ezt a napot is megértem. A ma reggeli adatokat beadva a bmi kalkulátornak, a következőt írja ki a program:


Gratulálunk, az Ön testtömeg-indexe az ideális tartományba esik! Sem fogyókúrára, sem hízásra nincs szüksége.

Mit is mondhatnék. Felemelő. Tényleg. A béemi jó dolog, mert pusztán a súly, a tömeg nem sokat mond, hiszen nem mindegy, hogy az adott ember úgy nyolcvan kiló, hogy két méter magas, vagy úgy, hogy százötven centi.

Most ennek baromira örülök. Sokan, sokszor, sokféleképp kérdezték, hogy na és meddig akarom még csinálni? Én ilyenkor mindig elmondtam azt, amit gondolok a kúrákról....jelesül, hogy ennek nincs értelme, nem akarok határvonalat szabni, hiszen ha valóban életmódot váltok, akkor az életre szól, és nincs vége.Végül is mindenki valamiféle diétát követ....aki eszik :)

Namost nyilván nem állok neki holnaptól doktor ötker pizzát zabálni két pofára.(ez a múlt) Persze hogy nem. De hogy a másik oldalról is mondjak valamit, nem gondolom azt sem, hogy életem végéig számolni fogom a kalóriákat, meg minden nap úgy kezdem a napot, hogy begyorsult pulzussal állok rá a mérlegre, remegve figyelve, mit mutat a kijelző. (ez a jelen)

Akárhogy is, ez a nap fontos nekem. Ha volt cél, az valami ilyesmi volt. Ide eljutni. Persze cél mindig van, és nem változtatok semmi alapvetőt az étkezési módszeremen, pusztán mosolyogva nyugtázom a számokat :)

Bőr

Többször nekifutottam magamban már a témának, de valahogy még nem "vetettem papírra". Ma azonban egy kedves jóbarátomék voltak itt, és sokat (de persze már megint nem eleget...) beszélgettünk, és Ő is felvetette a bőr-témát. Úgyhogy akkor most leírom a gondolataimat erről is.

A bőr. A Wikipédia így ír:

A felnőtt ember bőrének felülete átlagosan 1,5 m², súlya kb. 12 kg (a testsúly 8-10%-a). A bőr felszíne, szerkezete, valamint a teljes illetve az egyes rétegeinek vastagsága testtájanként változó.

Amennyiben ebből indulok ki, úgy könnyedén kiszámolható, hogy esetemben 8-10 kilogramm felesleges bőr lifeg a testemen, amit nyilván sosem fogok tudni ledobni, hiszen azt nem lehet lefogyni. Namost ezzel két dolgot lehet kezdeni: plasztikai sebésszel levágatni, vagy hagyni a fenébe.

A blogom címe sokat mond arról, melyik irányba hajlok én. Nem tervezem, hogy én ezért a kés alá akarjak menni. Miért is: egyrészt nem szimpatikus az, hogy a közszereplők között általános dolog, hogy aki tizenhuszon kilótól megszabadul, észvesztve rohan a plasztikai sebészéhez hogy levágassa magáról a bőrt. Értem én, hogy a nagy nehezen megszabadult kilók után ez egy plusz teher, ami rádaásul csúnya, és emlékeztet a korábbi állapotra....DE.

Egyfelől én azt gondolom, ha valaki mondjuk legalább öt évvel a fogyása után is tartja a súlyát, akkor...és csak akkor indokolt ennek a lehetőségnek a mérlegelése. Addig nem feltétlenül, hiszen ha a számokból indulunk ki, azért mondjuk ki, a jelentős mértékű fogyások bizony sok-sok esetben nem maradnak meg hosszú távon. Sokan visszahízzák a súlyt. És akkor mi van a bőrrel? Megint nyúlhat, vastagodhat....szóval nekem ez a része kicsit "gyulabeás" (a pasas, aki TB költségen nővé operáltatta magát, majd rájött, hogy ő igazából mégiscsak a nőket szereti, ergo leszbikus :-o)...Szóval finoman szólva is elhamarkodott.

Másrészről mint minden műtét, ez is egy nem veszélytelen beavatkozás, és mennyiben lenne szükségszerű? Utánanéztem, és elmondható, hogy kizárólag esztétikai vonatkozásban van jelentősége. Vagyis nem árt senkinek. Nyilván foglalkozni kell a kinyúlt, ráncos bőrrel. Ápolni kell. Továbbá helyet foglal a nadrágban....ott van az ember testén. Lötyögve, lógva, útban. Meggátolja az embert abban, hogy egy szál fürdőnadrágban parádézzon a vízparton, például. Nyilván nem mindenkit, hiszen azért jószerivel látni olyan krokodilbálnákat itt-ott, hogy én kérek elnézést...és a pasasnak/nőnek egyáltalán nincsenek skrupulusai. Hanyag eleganciával és öntudatos daccal az arcán jön-megy....akit nem érdekel a kövérsége, nyilván a bőrössége sem érdekelne. Én viszont nem ilyen vagyok. Kövéren sem csaptam ki magam a Balcsiparton félmeztelenül, és bőrösen sem teszem. Nekem nem okoz problémát annak az elfogadása, hogy az emberiségnek nem az a példánya vagyok, akit mutogatni lehet.

Mivel példás párkapcsolatban élek a szerelmemmel aki a feleségem már lassan húsz éve, nincs szükségem a testi hódításokra, így ezért sem tervezem a bőrvágást....és az egyetlen ember a feleségem, akinek alapja lenne előállni ezzel a kéréssel. Namost ha Ő elfogad/szeret bőrtarisznyástul, akkor megint semmi értelme nem lenne.

Van továbbá ennek valamiféle lelki oldala is. Az hogy lóg rajtam a bőr....a lábaimon, a karjaimon, az arcomon, a felsőtestemen...az mindig emlékeztet arra, hogy milyen kövér voltam. Nem engedi elfelejteni. Sok kedvenc kínai tanmesém van....az egyikben a fiatal, meggondalatlan kölyöknek azt mondja az apja, ha veszekszik valakivel vagy megbánt valakit, verjen be egy szöget a deszkakerítésbe. Majd mikor kissé lecsihad az ifjú, és felismeri, hogy egyszerűbb és bölcsebb uralkodni az indulatain, az öreg azt tanácsolja neki, hogy kérjen bocsánatot azoktól, akiket megbántott. És ha az illető megbocsájt, húzza ki a szöget a deszkakerítésből. Mindenkit kiengesztel az emberünk, és az összes szög kikerül a kerítésből, mire az apja azt mondja: Látod fiam a kerítésben a sok lyukat? Azokat nem tudod eltüntetni. Már sosem lesz olyan, mint volt. Tanuld meg, hogy ha valakit megbántasz, és utána kiengeszteled, hiába bocsájt meg, a seb, amit ejtettél rajta, örökre megmarad.

Hiszek pár dologban. Hiszek abban is, hogy minden okkal történik. Lehet, hogy akkor és ott nem érjük fel ésszel, hogy miért. De ahogy a fizikában is minden dolog okozat, amit megelőz az ok, úgy az életben is meglepő prózai törvények alapján haladnak a dolgok. Az elhízásnak velejárója a kinyúlt, tönkrement bőr. Olyasmi, amit nem lehet visszacsinálni. Jó, persze vissza lehet....plasztikai sebésszel. De lefogyni is le lehet gyomorgyűrűvel, bypass műtéttel, satöbbi....meg lehet csinálni, de nem olyan....nem igazi....olyan kicsit, mintha csalás lenne. Mintha megvennénk a bírót vagy a meccset.

Lehet, baromság az egész. De minthogy a fogyásomat sem tartom erénynek, így a bőrműtétet különösen olyasminak tartanám, ami...nem is tudom...méltatlan lenne. talán ez a megfelelő szó, a fene sem tudja...

Kételyek

Időről időre elkap valamiféle kétely, márminthogy van-e értelme ennek a blognak egyáltalán...Van-e értelme részletekbe menően boncolgatni egy nagymértékű súlyvesztés lelki összetevőit...vagy a konkrét technikai részleteket. Hogy nem túlzás-e ezzel foglalkozni. Az ember kövér, felismeri hogy az, tesz ellene és már nem kövér. Mit kell ezen túlcizellálni minden kis bigyót? Tény, hogy sokmindent máshogy látok magam körül, olyan dolgokat is, amik velem kapcsolatosak, de olyanokat is, amik nem.
Megváltoztam. Mindenki változik, nyilván, ez sem nagy dolog. Ahogy a fogyás sem erény. Amellett, hogy sikernek könyvelem el, hogy lefogytam, még nem tartom erénynek. Az lett volna erény, ha nem hízok el. Szóval nem tudom...nem akarok tocsogni ebben sem...majd meglátom.